41/B/2003. AB határozat
a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 16. § (4) bekezdés első mondatában foglalt a "szemben költség, költséghányad vagy más levonás nem érvényesíthető" szövegrésze, valamint a 33. §-a alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése tárgyában előterjesztett indítvány alapján meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 16. § (4) bekezdés első mondatában foglalt a "szemben költség, költséghányad vagy más levonás nem érvényesíthető" szövegrésze, valamint a 33. §-a alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja.) 16. § (4) bekezdésében szabályozott vállalkozói kivét intézményének és a 33. §-ban szabályozott adójóváírás intézményének a szabályait támadja. Szerinte ezek a rendelkezések hátrányosan érintik az egyéni vállalkozókat. Ugyanis az Szja. 33. §-a alapján a magánszemélyek számára lehetővé teszi, hogy az adóévben megszerzett bér után a törvényben meghatározott mértékben adójóváírással csökkenthetik a számított adójukat, ezzel szemben az egyéni vállalkozó személyes munkavégzése címén elszámolt költség vállalkozói kivétnek minősül, amellyel szemben költség, költséghányad vagy más levonás nem érvényesíthető [Szja. 16. § (4) bekezdés]. Szerinte a kifogásolt rendelkezések "a munkából származó jövedelmek adóvonzatát illetően különbséget tesznek aszerint, hogy az állampolgárok a munkából származó jövedelmüket milyen jogviszony (munkaviszony, vállalkozás stb.) keretében érték el". Az esélyegyenlőtlenséget szerinte növeli az is, hogy az Szja. az adójóváírást nem csak a munkaviszonyból származó jövedelemre, hanem az Szja. 3. § 21. pontjában meghatározott egyéb munkából nem származó jövedelemre is kiterjeszti, a vállalkozói kivét meghatározását csak a személyes munkavégzésre szűkíti le. Mindezek alapján az indítványozó úgy véli, hogy a szabályozás hátrányosan érinti az egyéni vállalkozókat és esélyegyenlőtlenséget teremt, ami sérti az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdését.
II.
1. Az Alkotmány szerint:
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(...)
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel segíti."
2. Az Szja. támadott rendelkezései:
"16. § (4) A vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozónál önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül a vállalkozói kivét, amellyel szemben költség, költséghányad vagy más levonás nem érvényesíthető. Vállalkozói kivét az egyéni vállalkozói tevékenység során személyes munkavégzés címén vállalkozói költségként elszámolt összeg, valamint (az akár csak részben) a magánszemély személyes vagy családi szükségletének kielégítését szolgáló kiadás alapján elszámolt minden olyan vállalkozói költség, amelyet e törvénynek a vállalkozói költségek elszámolására vonatkozó rendelkezései nem nevesítenek jellemzően előforduló költségként. E rendelkezést a lakástól elkülönített telephelyen vagy egyébként más, a lakáson kívüli helyen folytatott egyéni vállalkozói tevékenység hatókörében és feltételeként (ideértve az egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételeit is) szükséges dolog (eszköz, berendezés) használata, szolgáltatás igénybevétele esetén csak akkor kell alkalmazni, ha e törvény a személyes szükséglet kielégítésére is alkalmas dolog, szolgáltatás magáncélú hasznosítását, használatát, igénybevételét vagy annak lehetőségét egyébként adóztatható körülményként határozza meg. Ilyen körülménynek kell tekinteni az úthasználatra jogosító bérlet, jegy magáncélú használatát, azzal, hogy az e címen elszámolt költségből - az egyéni vállalkozó döntése szerint - vagy a magáncélú használatra jutó tételes elkülönítéssel megállapított rész, vagy az elszámolt költség 50 százaléka minősül vállalkozói kivétnek, kivéve, ha és amennyiben az egyéni vállalkozó az adott személygépkocsi után cégautó adót fizetett. Vállalkozói kivét esetében a bevétel megszerzésének időpontja a költség elszámolásának napja, ha azonban a vállalkozói kivét felvételét az adóhatóság az ellenőrzés során tárja fel, akkor az elszámolás adóévének utolsó napja (de legkésőbb az egyéni vállalkozói jogállás megszűnésének a napja)."
"33. § (1) A számított adót adójóváírás csökkenti, amely az adóévben megszerzett bér 18 százaléka, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 9 ezer forint, feltéve, hogy a magánszemély adóbevallásában bevallott, vagy az adóbevallást helyettesítő elszámolásban, az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása során elszámolt éves összes jövedelme nem haladja meg a (6) bekezdésben meghatározott jogosultsági határt.
(2) Ha a magánszemély (1) bekezdés szerinti éves összes jövedelme meghaladja a jogosultsági határt, de nem éri el a jogosultsági határ 600 ezer forinttal növelt összegét, az adójóváírás egyenlő az (1) bekezdés alapján meghatározott összegnek a jogosultsági határ feletti jövedelem 18 százalékát meghaladó részével.
(3) Ha a magánszemély (1) bekezdés szerinti éves összes jövedelme nem haladja meg a (7) bekezdésben meghatározott kiegészítő jogosultsági határt, az adójóváírás - az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően - az (1) bekezdés szerint meghatározott összeg, növelve az adóévben megszerzett bérből a jogosultsági hónapok száma és 50 ezer forint szorzatát meghaladó rész 18 százalékával, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 1260 forinttal.
(4) Ha a magánszemély (1) bekezdés szerinti éves összes jövedelme meghaladja a kiegészítő jogosultsági határt, de nem éri el az 1 302 400 forintot, az adójóváírás - az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően -egyenlő a (3) bekezdés szerint meghatározott összegnek a kiegészítő jogosultsági határ feletti jövedelem 5 százalékát meghaladó részével, de legalább az (1) bekezdés szerint meghatározott összeggel.
(5) Jogosultsági hónapnak az a hónap számít, amelyre a magánszemélyt az adóévben bér illette meg. Az a hónap, amelyben többször vagy több kifizetőtől illette meg bér a magánszemélyt, egy jogosultsági hónapnak számít. Egy adóévben legfeljebb 12 jogosultsági hónap vehető figyelembe.
(6) A jogosultsági határ az adóévre 1 350 000 forint.
(7) A kiegészítő jogosultsági határ az adóévre 1 000 000 forint."
3. Az Alkotmánybíróság az eljárása során észlelte, hogy az indítvány benyújtását követően az Szja. 33. §-át az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2004. évi CI. törvény 7. §-a módosította. A módosítás azonban nem érinti az indítványozó által felvetett alkotmányossági problémát, ezért az Alkotmánybíróság vizsgálatát a hatályos szabályok tekintetében folytatta le.
III.
Az indítvány nem megalapozott.
Az indítványozó az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésébe ütközőnek tartja a támadott szabályokat. Abban látja megvalósulni az alkotmányellenességet, hogy az egyéni vállalkozókat hátrányosan érinti az a megkülönböztetés, hogy személyes munkavégzésükből származó jövedelmük vállalkozói kivétnek minősül, amivel szemben sem költség, sem költséghányad, sem egyéb levonás nem érvényesíthető, szemben a bérjövedelemmel rendelkezőkkel, akik számára e jövedelem tekintetében biztosított az adójóváírás. Ez a helyzet esélyegyenlőtlenséget is jelent számukra. Erre a körülményre tekintettel, továbbá az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezések összefüggésére figyelemmel az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálja, hogy a kifogásolt szabályozás megvalósítja e az Alkotmányban tilalmazott megkülönböztetést.
1. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szövegszerűen az emberi, állampolgári jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést, a tilalom, ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot, kiterjed az egész jogrendszerre. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.] Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes. [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.] A diszkrimináció vizsgálatának előkérdése az, hogy az alapjoggal, illetőleg az alapjognak nem minősülő egyéb joggal kapcsolatban állított megkülönböztetés egymással összehasonlítható alanyi körre vonatkozik-e. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 162.; 43/B1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.; 432/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 789, 792.]
A jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az adójóváírásra jogosult magánszemélyek és a vállalkozói kivétre feljogosított egyéni vállalkozók nem alkotnak összehasonlítható csoportot. Az Szja. teljesen más adózási feltételrendszert határoz meg az egyéni vállalkozó, valamint a bérjövedelmekből élő magánszemély számára. Az Szja. az egyéni vállalkozók adóztatásának alapvető szabályait a törvény X. fejezetében állapítja meg, ezen belül a vállalkozói személyi jövedelem adózás szabályait az Szja. 49/B-49/C. §-a határozza meg. Ezen adózási formához kapcsolódik az Szja. 16. § (4) bekezdésében a egyéni vállalkozó részére biztosított vállalkozói kivét intézménye.
Az Szja. 33. §-ában foglalt rendelkezés a magánszemélyek bérjövedelméhez kapcsolódik, mint kedvezményszabály. A két jogalanyi kör tehát nem képez azonos csoportot, így az eltérő szabályozás nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
2. Nem állapítható meg alkotmánysértés az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében foglaltakkal szemben sem. Ezen alkotmányi előírás az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölésére nem állapított meg alanyi jogot, hanem általános állami célkitűzést és törekvést fogalmazott meg a jogegyenlőség megvalósulását, az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedések kilátásba helyezésével. (2100/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 554, 557.) Korábban az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy "a különböző társadalmi csoportok esélyeinek egyenlőségét nem egy-egy jogszabály vagy állami intézkedés, hanem a jogszabályok és állami intézkedések rendszere révén lehet biztosítani, illetve az állam ilyen módon járulhat hozzá az esélyegyenlőség megteremtéséhez, vagy legalábbis az egyenlőtlenségek csökkentéséhez." (725/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 663, 664.)
Az esélyegyenlőség elvéből nem vezethető az le, hogy a jogalkotó az adókedvezményeket, így adójóváírás lehetőségét valamennyi adózóra kiterjessze. Az Alkotmánybíróság a 85/B/1996. AB határozatában (ABH 1998, 620.) az akkor hatályos szabályok alapján már vizsgálta az Szja. 33. §-át. A rendelkezések változása ellenére az adójóváírás intézményének lényege nem változott. Jelen esetben is irányadó e határozat azon megállapítása, hogy az adójóváírás a bérből származó jövedelmek adóját csökkentő adókedvezmény. Rámutatott arra is, hogy "önmagában nem alkotmányellenes az, ha a jogalkotó gazdasági, szociális vagy más pénzügyi megfontolásokból úgy döntött, hogy a jövedelmek közül a bérjövedelmek után fizetendő adóból adókedvezményt nyújt, más jövedelemtulajdonosok esetében pedig nem". (ABH 1998, 620, 624.) Az Alkotmánybíróság a korábbi döntését az Szja. 33. § módosított változatára változatlanul irányadónak tekinti.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 2005. szeptember 27.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
előadó alkotmánybíró