12/1990. (V. 23.) AB határozat

a földről szóló 1987. évi I. törvény végrehajtásáról rendelkező 26/1987. (VII. 30.) MT rendelet egyes rendelkezései, valamint a külföldiek ingatlanszerzéséről szóló 145/1989. (XII. 27.) MT rendelet alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Nemzetközi Kereskedelmi Jogtanácsosi Munkaközösség (1056 Budapest, Belgrád rakpart 13.) az Alkotmánybírósághoz intézett beadványában indítványozta a földről szóló 1987. évi I. törvény végrehajtásáról rendelkező, a 73/1989. (VII. 7.) MT rendelettel módosított 26/1987. (VII. 30.) MT rendelet 1. § f) pontja, valamint a külföldiek ingatlanszerzéséről szóló 145/1989. (XII. 27.) MT rendelet alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.

Az Alkotmánybíróság az indítványok tárgyában - azokat egyesítve - meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a földről szóló 1987. évi I. törvény végrehajtásáról rendelkező 26/1987. (VII. 30.) MT rendelet 1. § f) pontjának utolsó mellékmondata, valamint a külföldiek ingatlanszerzéséről szóló 145/1989. (XII. 27.) MT rendelet alkotmányellenes.

A fentiek következtében az Alkotmánybíróság a 26/1987. (VII. 30.) MT rendeletet részben - az 1. § f) pontjának "valamint a belföldi székhelyű kizárólagosan külföldi tulajdonban álló szervezet" szövegrészére kiterjedően -, a 145/1989. (XII. 27.) MT rendeletet teljes egészében megsemmisíti.

A megsemmisített jogszabályi rendelkezés, illetőleg jogszabály 1990. szeptember 30-án hatályát veszti.

INDOKOLÁS

I.

A Nemzetközi Kereskedelmi Jogtanácsosi Munkaközösség az Alkotmánybírósághoz intézett beadványában a következő indítványokat terjesztette elő.

A földről szóló 1987. évi I. törvény (a továbbiakban: FT) 38. § (1) bekezdése értelmében külföldi jogi vagy magánszemély ingatlan tulajdonjogát a Pénzügyminisztérium előzetes engedélyével szerezheti meg. A földtörvény végrehajtására kiadott 26/1987. (VII. 30.) MT rendelet (a továbbiakban: FR) 1. § f) pontja szerint külföldi jogi személynek minősül többek között a belföldi székhelyű, kizárólagosan külföldi tulajdonban álló szervezet.

Az FR. értelmében tehát a belföldi székhelyű, kizárólagosan külföldi tulajdonban álló szervezet ingatlantulajdon szerzéséhez a Pénzügyminisztérium előzetes engedélye szükséges.

Ez a korlátozás ellentétes a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló 1989. évi XXIV. törvény (a továbbiakban: KT) 19. § a) pontjában foglaltakkal, melynek értelmében a társaság a gazdasági tevékenységéhez szükséges ingatlanra vonatkozóan tulajdonjogot szerezhet. A KT. szerint a kizárólagosan külföldi tulajdonú társaság is szerezhet a gazdasági tevékenységéhez szükséges ingatlanra tulajdonjogot és ehhez semmiféle előzetes engedélyre nincs szükség. A korlátozás azonban ellentétes magával az FT-vel is, hiszen a Minisztertanács nem volt feljogosítva a "külföldi jogi vagy magánszemély" körének szűkítésére. Belföldi minden olyan jogi személy, amelynek a székhelye Magyarországon van, amely a hatályos magyar jogszabályok alapján alakult meg és amelyet a megfelelő nyilvántartásba bevezették, függetlenül a tulajdonosának nemzeti hovatartozásától.

A külföldiek ingatlanszerzéséről szóló 145/1989. (XII. 27.) MT rendelet (a továbbiakban: KR) tovább szűkíti az FR-ben foglalt - már ott is jogellenes - korlátozást, amikor a rendelet hatályát nemcsak a kizárólagosan külföldi tulajdonú, belföldi székhelyű társaságokra, de minden külföldi részvétellel működő jogi személyre kiterjeszti. Ez a korlátozás is ellentétes a KT-val, valamint az FT-vel. Az FT. 38. § (1) bekezdése csupán külföldi jogi és természetes személyek tulajdonszerzéséhez írja elő a Pénzügyminisztérium előzetes engedélyét, a KR. hatálya (1. §) pedig a külföldi jogi személyeken túl belföldi jogi személyre is kiterjed. Ez az eltérés azért alkotmányellenes, mert az FT. 70. § (4) bekezdése a törvény végrehajtására és nem az attól való eltérésre hatalmazta fel a Minisztertanácsot.

Az indítványozó szerint mind az FR. 1. § f) pontja, mind pedig a KR. a KT. 19. § a) pontjával és az FT. 38. § (1) bekezdésével ellentétes, ezért kérte az előbbi minisztertanácsi rendelet részbeni és az utóbbi teljes megsemmisítését.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványokkal kapcsolatban álláspontja kifejtésére kérte fel a sérelmezett jogszabályokat elkészítő mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert és a pénzügyminisztert.

1. Az FT. és az FR. szabályozását előkészítő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter véleménye szerint a KT. 19. §-ának a) pontja a külföldi részvétellel működő társaságok ingatlantulajdon szerzésének kizárólag elvi lehetőségét nyitja meg. Ennek eljárási feltételeit az FT. 38. §-a tartalmazza. A két törvényi rendelkezés tehát nem áll ellentétben egymással. A miniszter megítélése szerint az FT. 38. § (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából a KT. 19. § a) pontja eltérő rendelkezésként nem fogható fel.

A két törvényhellyel összefüggésben hangsúlyozta azt az álláspontját, hogy a külföldiek nemzetgazdaságilag előnyös befektetéseinek, közöttük a hazai ingatlanok szerzésének támogatása mellett indokolt az ingatlan tulajdonszerzést és a termőföldek haszonbérletét a hazai földvagyon védelme szempontjából állami ellenőrzés alatt tartani. A külföldiek ellenőrzés nélküli ingatlanszerzése nemzetgazdasági érdekeink sérelmével járhat.

A miniszteri álláspont szerint nem alkotmányellenes az FR. 1. § f) pontjában foglalt rendelkezés, mely szerint külföldi jogi személynek minősül a belföldi székhelyű kizárólagosan külföldi tulajdonban álló szervezet. A tervszerű devizagazdálkodásról szóló 1974. évi 1. törvényerejű rendelet 3. § (1) bekezdésének c) pontja ugyan belföldinek minősíti e szervezeteket, de nem hagyható figyelmen kívül e törvényerejű rendelet 3. §-ának (3) bekezdése, amely szerint "...jogszabály a személyek meghatározott körére részben a belföldiekre, részben a külföldiekre megállapított szabályok alkalmazását rendelheti el". Ez a jogszabályi rendelkezés - a miniszter megítélése szerint - módot ad arra, hogy az FR. a devizajogszabályok értelmében belföldinek minősülő külföldi jogi személyek meghatározott körét - a kizárólag külföldiek tulajdonában álló belföldi székhelyű szervezetet - a földjogi szabályozás szempontjából külföldinek minősítse.

A KR. a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter álláspontja szerint is ellentétes az FT. 38. § (1) bekezdésével. A KR. ugyanis a törvényben rögzített diszkrecionális engedélyezési jogköröket olyan taxatív feltételrendszerrel váltja fel, amely gyakorlatilag megköti az eljáró szervek mérlegelési lehetőségét. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a KR. a Pénzügyminisztérium engedélyezési jogkörét felhatalmazás nélkül ruházza át a Pénzintézeti Központra.

2. A KR. szabályozását előkészítő pénzügyminiszter szerint e jogszabály az FT. 70. §-ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazáson alapul. A jogszabály tárgyi hatálya csupán a lakás és üdülő tulajdonának megszerzésére terjed ki. A KR. megalkotásánál alkalmazkodni kellett az FT. és az FR. előírásaihoz, így a jogszabály hatálya tekintetében is e jogsza- bályokban foglalt meghatározások az irányadók. A KR-nek a hatályát tartalmazó 1. §-a hibásan került kihirdetésre, melyre vonatkozó helyesbítés a Magyar Közlöny 1990. évi 6. számában jelent meg. Mindezekre figyelemmel a jogszabály alkotmányellenes volta nem állapítható meg.

A pénzügyminiszter az FR. 1. § f) pontjával kapcsolatban olyan észrevételt fűzött, hogy helytelenül tesz különbséget a külföldi jogi személy meghatározásában a külföldi részvétel aránya szerint.

III.

Az Alkotmánybíróság a sérelmezett jogszabályokat előkészítő miniszterek álláspontját az indítványozónak észrevételezés végett megküldte.

Az indítványozó a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek a KT. 19. § a) pontja és az FT. 38. §-a kapcsolatára, értelmezésére, valamint az FR. 1. § f) pontja alkotmányosságára vonatkozó érvelését nem fogadta el, indítványát változatlanul fenntartotta.

KR-rel kapcsolatban előadta, hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter álláspontjával egyetértve a rendelet 3. §-a is alkotmányellenes, mert felhatalmazás nélkül az FT. 38. § (1) bekezdésével ellentétes rendelkezést tartalmaz. Kérte, hogy az Alkotmánybíróság külön is vizsgálja meg a KR. 1. §-a szövegével kapcsolatos helyesbítés körülményeit. Megítélése szerint valószínűsíthetően nem kézirathibáról van szó, hanem a törvényellenes rendelkezés módosításáról. Ez esetben újabb törvénysértés történt, mert a KR. megváltoztatására nem jogszabály-módosítással került sor.

IV.

Az Alkotmánybíróság a KR-tel kapcsolatos indítvány kiegészítést, valamint a mezőgazdaság és élelmezésügyi miniszter álláspontját a pénzügyminiszternek észrevételezés végett megküldte.

A pénzügyminiszter a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek az FT. és a KT., valamint a kapcsolódó jogszabályok értelmezésével összefüggő megállapításaival több kérdésben ellentétes álláspontját fejtette ki. A pénzügyminiszter álláspontja szerint a KT. 19. § a) pontja az FT. 38. § (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából eltérő rendelkezésnek minősül. Ennek megfelelően olyan gyakorlatot folytatnak, hogy a kizárólagosan külföldi tulajdonban álló belföldi székhelyű szervezeteknek a gazdasági tevékenységük gyakorlásához szükséges mértékben, az egyéb külföldi részvétellel működő társaságoknak pedig bármely ingatlan megszerzéséhez nem kell engedélyt kérni.

A KR. szabályozási koncepcióját a Minisztertanács kabinetjének határozata jelölte meg, amely előírta, hogy az ingatlanszerzés engedélyezése során korábban alkalmazott mérlegelési jogkört meg kell szüntetni. Ennek megfelelően került sor a KR. 2. §-ában foglalt szabályozásra, amely a miniszteri álláspont szerint nem ellentétes az FT. 38. § (1) bekezdésével.

A pénzügyminiszter megítélése szerint nem tekinthető törvényellenesnek a KR. 3. §-ában foglalt azon rendelkezés sem, amely szerint az FT. 38. §-ában foglalt engedélyezési jogkört a Pénzintézeti Központ gyakorolja. Álláspontja szerint az FT. 38. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás szerint az engedélyezés tekintetében jogszabály eltérően rendelkezhet. A KR. 3. §-a ennek megfelelően megengedi, hogy a Pénzügyminisztérium engedélyezési jogkörét a felügyelete alá rendelt Pénzintézeti Központ útján gyakorolja. A hatáskör ilyen átadását - ellentétben a hatáskörelvonással - jogszabály nem tiltja, az ellen az egyeztetés során sem merült fel kifogás. A Pénzintézeti Központ a külföldiek deviza és vagyonügyeivel foglalkozó, a pénzmozgásokat is lebonyolító intézmény, így a kérelmek elbírálása, ennek során a devizagazdálkodási szempontok figyelembevétele és az engedélyezett ügylet lebonyolítása egy helyen történik. Ez a megoldás biztosítja továbbá, hogy az ügyfelek jogorvoslati kérelemmel élhessenek.

A KR. 1. §-a helyesbítésével kapcsolatban a pénzügyminiszter arra hivatkozott, hogy a jogszabálytervezet véglegesítése során tévedésből az FR. 1. § f) pontjának korábbi, már nem hatályos szövege került felvételre. A tévedés technikai jellegét az bizonyítja, hogy a jogszabály egyeztetése során ez a megoldás fel sem merült.

V.

Az Alkotmánybíróság az ügyben az indítványozó által előadottak, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter valamint a pénzügyminiszter álláspontja, az érintett jogszabályok, továbbá az ügyiratok elemzésével alakította ki álláspontját.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az FR. 1. § f) pontjának a "valamint a belföldi székhelyű kizárólagosan külföldi tulajdonban álló szervezet" szövegrésze, valamint a KR. alkotmányellenes, mert ellentétes az FT. 38. §-ával és a KT. 19. § a) pontjával.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az FR. 1. § f) pontjának idézett része, valamint a KR. sérti az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdését, amely kimondja, hogy "A Minisztertanács rendelete... törvénnyel nem lehet ellentétes."

Az FT. 38. §-a a külföldiek tulajdonszerzésére a következő rendelkezéseket tartalmazza:

"(1) Külföldi jogi vagy magánszemély - ha jogszabály vagy nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik - ingatlan tulajdonjogát adásvétel, csere vagy ajándékozás útján a Pénzügyminisztérium előzetes engedélyével szerezheti meg.

(2) A Pénzügyminisztérium az előzetes engedélyt az érdekelt minisztériumokkal (országos hatáskörű szervekkel) egyetértésben adja meg."

A KT. 19. § a) pontja szerint a külföldi részvétellel működő társaság "a társasági szerződésben (alapszabályban) meghatározott gazdasági tevékenységéhez szükséges ingatlanra vonatkozóan tulajdonjogot és más jogot szerezhet".

E törvényi rendelkezéshez fűzött indokolás rámutat arra, hogy a jogalkotó abból a preambulumba foglalt alapelvből kiindulva, mely szerint a külföldi befektetők részére hátrányos megkülönböztetéstől mentes és nemzeti elbánást kíván biztosítani, lehetővé teszi a külföldi részvétellel működő társaság számára ingatlantulajdonának megszerzését. Az esetleges spekulációs célzatú ingatlanfelvásárlás megakadályozására a szabad tulajdonszerzést annyiban korlátozza, hogy a társaság csak alapító szerződésében meghatározott gazdasági tevékenységéhez szükséges ingatlan tulajdonjogát szerezheti meg. Ebben a keretben a tulajdonszerzés a társaság alanyi joga.

Téves tehát az az álláspont, hogy a KT. 19. § a) pontja a külföldi részvétellel működő társaságoknál csak az ingatlanszerzés elvi lehetőségét teremtette meg, s ennek eljárási feltételeit az FT. 38. §-a tartalmazza. A helyes értelmezés szerint a KT. 19. § a) pontja az FT. 38. §-a szempontjából lex

posterior és lex speciális. Ez azt jelenti, hogy a külföldi részvétellel működő társaságok a tevékenységükhöz szükséges mértékben alanyi jogon, az FT. 38. §-ában előírt engedély nélkül szerezhetnek ingatlantulajdont.

A KT. - a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvénnyel összhangban - a törvény alanyi hatályát a devizajogszabályokra utalással állapítja meg [2. § a) pont]. A külföldi fogalmát, a külföldinek minősülő személyek felsorolását a tervszerű devizagazdálkodásról szóló 1974. évi 1. törvényerejű rendelet 3. § (2) bekezdésének a)-d) pontja tartalmazza. E törvényerejű rendelet 3. § (1) bekezdés c) pontja belföldinek minősíti azokat a jogi személyeket és más gazdálkodó szervezeteket, melyeknek székhelye Magyarországon van.

Az FR. 1. § f) pontja szerint "Külföldi jogi személy: a külföldi székhelyű jogi személy, a külföldi székhelyű jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, valamint a belföldi székhelyű kizárólagosan külföldi tulajdonban álló szervezet"

Az indítványozó által sérelmezett fenti jogszabályi rendelkezés módosítására és új szövegének megállapítására a KT. hatályba lépését követően, annak ismeretében került sor. E jogszabályhely az FT. 38. § (1) bekezdésében foglalt külföldi jogi személy fogalmának értelmezésére szolgál, miután azt a törvény nem állapította meg és más jogszabály értelmezésére sem utalta. Az értelmező rendelkezés külföldi jogi személynek minősíti a belföldi székhelyű kizárólagosan külföldi tulajdonban álló szervezetet is. Ez az értelmező rendelkezés ellentétes az FT. 38. § (1) bekezdésével, mert a rendelkezésnek nem volt célja a külön jogszabályok szerint belföldinek minősülő személyek ingatlanszerzésének korlátozása.

Az értelmező rendelkezés ellentétes továbbá a KT. 19. § a) pontjával is, mert e rendelkezés szerint a külföldi részvétellel működő társaságok alanyi jogon, engedély nélkül szerezhetnek ingatlantulajdont az alapszabályszerű működésükhöz szükséges mértékben. Mindebből az következik, hogy ebben a keretben a belföldi székhelyű, kizárólagosan külföldi tulajdonban álló szervezetre az FT. 38. §-ának az ingatlanszerzés előzetes engedélyezésére vonatkozó rendelkezései nem vonatkozhatnak.

A KT. 2. § a) pontja a befektető külföldi jogállását - az 1988. évi VI. törvény 4. § (4) bekezdésével megegyezően - devizajogszabályok alapján rendeli megítélni. A két törvényhelyhez fűzött egyező indokolás szerint a külföldiek fogalmát e törvények alkalmazásában az 1974. évi 1. törvényerejű rendelet 3. § (2) bekezdésének a)-d) pontja tartalmazza. Az FR. 1. § f) pontja a külföldi minőség megállapításánál a külföldi részvétellel működő társaságok tekintetében eltérő minősítést nem állapíthat meg, és jogállásukban sem tehet különbséget a külföldi részvétel aránya szerint.

A KR. eredetileg kihirdetésre került 1. §-a szerint "A rendelet hatálya a külföldi székhelyű jogi személyre, valamint a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező, külföldi érdekeltséggel, részvétellel működő jogi személyre és a nem magyar állampolgárra, valamint arra a magyar állampolgárra, akinek állandó lakóhelye külföldön van (a továbbiakban együtt: külföldi) terjed ki".

Az indítványozó által sérelmezett fenti jogszabályi rendelkezés szövege - kézirathibára hivatkozással - a Magyar Közlöny 1990. évi 6. számában helyesbítésre került, és ennek megfelelően új szövege a következő: "A rendelet hatálya a külföldi jogi személyre és a külföldi magánszemélyre (a továbbiakban együtt: külföldi) terjed ki."

A jogalkotó által helyesbített szöveg szerint a KR. a személyi hatály tekintetében azonos az FT. 38. § (1) bekezdésében foglaltakkal.

A KR. 4. §-a szerint: "E rendelet alkalmazásában a Tv. 1. §-ában és a Tv. végrehajtásáról rendelkező 73/1989. (VII. 7.) MT rendelettel módosított 26/1987. (VII. 30.) MT rendelet 1. §-ában írt meghatározások irányadók."

E rendelkezésből az következik, hogy a KR. tárgyi hatálya tekintetében az FT. 1. §-át, a személyi hatálya vonatkozásában pedig az FR. 1. §-ának f) és g) pontjaiban foglaltakat kell alkalmazni. Erre figyelemmel megállapítható, hogy a KR. 1. §-ában a hatállyal kapcsolatos szabályozásra nem volt szükség. Az MT. 1. §-a szerint "A törvény hatálya kiterjed - az erdő kivételével - az ország területén fekvő minden földre, valamint a földön levő épületre és egyéb építményre."

A fentiekből következően tehát helytelen az az álláspont, mely szerint a KR. tárgyi hatálya csupán a lakás és az üdülő tulajdonának megszerzésére terjed ki.

A KR. 2. §-ának (1) bekezdése az ingatlan tulajdonának adásvétel, csere vagy ajándékozás útján történő megszerzésének engedélyezésére taxatív feltételrendszert állapít meg.

A KR. 3. §-ának (1) bekezdése szerint az FT. 38. §-ában meghatározott engedélyezési jogkört első fokon a Pénzintézeti Központ gyakorolja.

A fentiek következtében a KR. alkotmányossága tekintetében a következők állapíthatók meg.

A KR. eredetileg kihirdetésre került 1. §-a - az indítványban helyesen kifejtettek szerint - ellentétes az FT. 38. § (1) bekezdésével és a KT. 19. § a) pontjával. E szabályozás - a fentiekben már kifejtettek szerint - szükségtelen is, mert a hatályt a KR. 4. §-ában foglalt rendelkezés szerint az FT., illetőleg az FR. állapítja meg. Ezen túlmenően a KR. 1. §-ában megállapított személyi hatály ellentétes az irányadónak tekintendő FR. 1. § f) pontjában foglaltakkal is.

A KR. 1. §-ának helyesbített szövege alapján a hatály megállapítása nem kifogásolható, ugyanakkor az előzőekben már említettek szerint szükségtelen. A rendelet 4. §-ában foglalt utaló szabály szerint azonban a személyi hatálynál irányadónak kell tekinteni az FR. 1. § f) pontját, amelynek alkalmazása a már kifejtettek szerint törvénysértő a kizárólagosan külföldi tulajdonban álló belföldi székhelyű szervezetek vonatkozásában.

A KR. 2. §-a szabályozza az ingatlantulajdon szerzésének engedélyezési feltételeit.

Ez a szabályozás nem vette kellően figyelembe a KR. személyi hatályát. A rendelet személyi hatálya - a 4. §-ban foglalt utaló szabály szerint - kiterjed a belföldi székhelyű kizárólagosan külföldi tulajdonban álló szervezetekre is. E szervezetek ingatlanszerzésének engedélyezhetőségére azonban a KR. 2. §-a szabályozást nem tartalmaz, és nem utal a KT. 19. § a) pontjában irányadó külön szabályozásra sem. Ezzel összefüggésben nem rendezi e szervezeteknél azon ingatlanszerzés engedélyezhetőségét, ha a megszerezni kívánt ingatlan nem a gazdasági tevékenységükhöz szükséges, illetőleg azt meghaladó mértékű. E szabályozási hiányosság következtében e szervezetekre is irányadó az ingatlanszerzés engedélyezésénél a KR. 2. §-ában megállapított taxatív feltételrendszer. Ez pedig ellentétes a KT. 19. § a) pontjával, mely e szervezetek tekintetében hátrányos megkülönböztetéstől mentes és nemzeti elbánást biztosít a tevékenységükhöz szükséges ingatlanszerzéshez.

Az Alkotmánybíróság a fentiekkel összefüggésben megjegyzi, hogy a szabályozási hiányosság jogszabály-értelmezéssel nem pótolható.

A KR. 3. §-ának (1) bekezdése ellentétes az FT. 38. § (1) és (2) bekezdéseivel.

A törvény az engedélyezési jogkör elsőfokú gyakorlására a Pénzügyminisztériumot és az érdekelt minisztériumokat jogosította fel, melytől a törvény módosítása, vagy kifejezett felhatalmazása nélkül eltérni nem lehet. Ilyen felhatalmazás nem született, hiszen az FT. 70. § (4) bekezdése a törvény végrehajtásáról való gondoskodásra hatalmazta fel a Minisztertanácsot.

Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben indokoltnak tartja külön is elvi éllel hangsúlyozni azt az álláspontját, hogy a jogalkotással egyezően a jogszabályokban foglalt hatósági jogkörök tekintetében is érvényesülnie kell a többszörös szubdelegáció tilalmának.

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 15. § (1) bekezdése szerint "A végrehajtási jogszabály alkotására adott felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. A felhatalmazás jogosultja a jogi szabályozásra másnak további felhatalmazást nem adhat."

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a fenti törvényi rendelkezést analógiával alkalmazni kell a hatósági feladat és jogkörök szubdelegálásának gyakorlásánál is. Mindez azt jelenti, hogy a végrehajtásra felhatalmazott az alapjogszabályban megállapított hatósági jogkört nem ruházhatja tovább.

A KR. 3. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a fentiekkel ellentétes. E rendelkezés nemcsak a Pénzügyminisztérium törvényben megállapított hatáskörét ruházta át a Pénzintézeti Központra, hanem ezen túlmenően elvonta és megszüntette az engedélyezésben érdekelt minisztériumoknak az FT. 38. § (2) bekezdésében biztosított egyetértő jogkörét, s ezzel a törvény által fontosnak tartott ágazati érdekek (pl. földvédelmi, környezetvédelmi stb.) érvényesíthetőségét.

Az Alkotmánybíróság azt is megállapítja, hogy nem helytálló az az érvelés, mely szerint a hatáskör decentralizálása nélkül az ügyfelek sérelmet szenvednek, mert az elsőfokú határozat ellen nem élhetnek jogorvoslattal. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló módosított 1957. évi IV. törvény 96. §-a szerint a minisztérium esetében a miniszterhez, mint felettes szervhez jogorvoslattal lehet élni.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a KR. 1. §-ának helyesbítésére törvénysértő módon került sor. A pénzügyminiszter által előadottak szerint is kodifikációs tévedést kellett orvosolni, melyet technikai jellegűnek minősít. A kodifikációs tévedés kézirathibának nem minősíthető; annak orvoslása csak a jogszabály módosításával történhet. Ezzel ellentétes gyakorlat kialakítása sértené a jogbiztonság elvét és a jogalkotás alapvető szabályait.

Az Alkotmánybíróság az ügy kapcsán elvi jelleggel arra is rámutat, hogy szinte általános gyakorlattá vált a kodifikációs tévedések kézirathibára hivatkozással történő helyesbítése. E téren az is gyakorta tapasztalható, hogy a helyesbítésre a kihirdetést követően indokolatlanul hosszú idő után kerül sor. Mindez sérti a jogbiztonságot és a jogalkotás szabályait, s ugyanakkor rontja a kodifikációs tevékenység presztizsét.

Az Alkotmánybíróság mindezeket mérlegelvé úgy döntött, hogy e kérdésben szignalizál a Magyar Közlöny szerkesztéséért felelős Minisztertanács Hivatala elnökéhez e hátrányos és szabálytalan gyakorlat megszüntetésére. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogszabályok helyesbítésére kizárólag nyomdahiba esetén kerülhet sor a kihirdetést követő meghatározott rövid határidőn belül.

Az Alkotmánybíróság az ügy elbírálása során megállapította, hogy a külföldiek ingatlanszerzésével kapcsolatos jogszabályok értelmezésében és gyakorlati végrehajtásával számos bizonytalanság tapasztalható. A jogbiztonság érdekében indokolt a törvényi szintű és a végrehajtási szabályok felülvizsgálata és összhangba hozatala

Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabályi rendelkezés, illetőleg jogszabály megsemmisítésének időpontját kivételesen - az 1989. évi XXXII. törvény 43. § (4) bekezdése alapján - állapította meg, figyelemmel arra, hogy az indokolt jogi szabályozásra megfelelő idő álljon rendelkezésre és joghézag se álljon elő.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát az 1989. évi XXXII. törvény 41. §-ának megfelelően a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Dr. Ádám Antal s. k.,

az Alkotmánybíróság tagja

Dr. Kilényi Géza s. k.,

az Alkotmánybíróság tagja

Dr. Zlinszky János s. k.,

az Alkotmánybíróság tagja