37/2006. (IX. 20.) AB határozat

a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség negállapítására irányuló eljárás alapján

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány, valamint - hivatalból indított - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló eljárás alapján meghozta az alábbi

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság - hivatalból eljárva - megállapítja, hogy az Alkotmány 37. § (3) bekezdését sértő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvényben - a miniszter helyettesítése kapcsán - nem szabályozta a miniszter jogalkotó hatásköre átruházásának tilalmát.

Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2006. december 31-ig tegyen eleget.

2. Az Alkotmánybíróság a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 31. § (1) bekezdése és 43. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozó kérelmet nyújtott be a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Tv.1.) 12. § e) pontja alkotmányossági vizsgálatára és megsemmisítésére. E rendelkezés értelmében a minisztert akadályoztatása esetén "a jogszabály kiadásában a helyettesített miniszter politikai államtitkára helyettesíti". Az indítványozó álláspontja szerint a jogalkotás alkotmányos és törvényi rendje alapján a minisztert a rendeletalkotásban nem helyettesítheti a politikai államtitkár. Az indítványozó hivatkozott arra, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 1. § (1) bekezdése és 8. § (1) bekezdése alapján miniszteri rendeletet csak miniszter (illetve a miniszterelnök) adhat ki. Az Alkotmány 7. § (2) bekezdése értelmében a jogalkotás rendjének szabályozása minősített többséget igénylő tárgykör. Az egyszerű szótöbbséggel elfogadott jogállási törvény miniszteri rendeletalkotás-helyettesítési szabálya - érvelt az indítványozó - a Jat. 1. § (1) bekezdésével, valamint 8. § (1) bekezdésével ellentétes, ezáltal sérti az Alkotmány 7. § (2) bekezdését. Az indítványozó fölvetette továbbá az Alkotmány 37. § (3) bekezdésének sérelmét is.

2. A Tv.1.-et-2006. július 1-jével - hatályon kívül helyezte a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tv.2.) 77. § (5) bekezdése. A jogszabályváltozásra tekintettel az Alkotmánybíróság felhívta az indítványozót, hogy nyilatkozzék: indítványát fenntartja-e az új szabályozásra nézve. Az indítványozó - a fentebb ismertetett érveinek fenntartása mellett - a Tv.2.-nek a miniszterek helyettesítésére irányuló 31. § (1) bekezdése és 43. § (1) bekezdése alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését kérte.

Mindezeken túlmenően az indítványozó újabb kérelmet is megfogalmazott: A Tv.2. 14. § (2) bekezdése értelmében a miniszterelnök normatív utasítás formájában feladatokat határozhat meg a miniszterek és a Kormány irányítása alatt álló szervek vezetői számára. Az indítványozó szerint e rendelkezés az Alkotmány 7. § (2) bekezdésébe és 37. § (2) bekezdésébe ütközik, mert az Alkotmány e rendelkezései értelmében a miniszterek tevékenységének nem a miniszterelnök utasítása szab határt, hanem - ahogy az Alkotmány fogalmaz - a jogszabályok, illetve a Kormány határozatai jelölhetik ki tevékenységük kereteit. Az Alkotmánybíróság a Tv.2. 14. § (2) bekezdése tekintetében előterjesztett új kérelmet elkülönítette és azt új eljárásban bírálja el.

II.

1. Az Alkotmány irányadó rendelkezései szerint: "7. § (2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

"A Kormány

33. §(1) A Kormány

a) miniszterelnökből és

b) miniszterekből áll.

(2) A miniszterelnököt az általa kijelölt miniszter helyettesíti.

(...) "

"35. § (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni."

"37. § (1) A miniszterelnök vezeti a Kormány üléseit, gondoskodik a Kormány rendeleteinek és határozatainak végrehajtásáról.

(2) A miniszterek a jogszabályok rendelkezéseinek és a Kormány határozatainak megfelelően vezetik az államigazgatásnak feladatkörükbe tartozó ágait, és irányítják az alájuk rendelt szerveket. A tárca nélküli miniszterek ellátják a Kormány által meghatározott feladataikat.

(3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni." [Az Alkotmány 37. § (3) bekezdésének szövegét a 2006. évi LIV. törvény 2. §-a állapította meg.]

2. A Jat. vonatkozó szabályai értelmében:

"1. § (1) A jogalkotó szervek a következő jogszabályokat alkotják:

a) az Országgyűlés törvényt,

b) [...]

c) a Kormány rendeletet,

d) a miniszterelnök és a Kormány tagja (a továbbiakban együtt: miniszter) rendeletet,

e) [...]

f) az önkormányzat rendeletet.

(2) E rangsornak megfelelően az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal."

"Miniszteri rendelet

8. § (1) A miniszter feladatkörében és törvényben, törvényerejű rendeletben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet."

3. A Tv.1. - már nem hatályos rendelkezései - szerint: "12. § A minisztert akadályoztatása esetén

a) az Országgyűlés ülésén a politikai államtitkár - annak akadályoztatása esetén a miniszterelnök által kijelölt másik miniszter - helyettesíti;

b) a Kormány ülésén a politikai államtitkár helyettesíti;

c) az Országgyűlés bizottsága ülésén a politikai államtitkár, akadályoztatása esetén a miniszter által kijelölt állami vezető vagy állásfoglalásra jogosult köztisztviselő, illetve a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 42. §-a (2) bekezdése a) pontjának alkalmazása esetén a hivatásos állomány tagja képviselheti;

d) a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében a miniszterelnök által kijelölt másik miniszter helyettesíti;

e) a jogszabály kiadásában a helyettesített miniszter politikai államtitkára helyettesíti.

(...) "

4. A Tv.2. vizsgálni kért rendelkezései értelmében: "31. § (1) A minisztert akadályoztatása esetén - a (2)-(3) bekezdésben meghatározott kivételekkel - az államtitkár helyettesíti.

(2) A minisztert a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében, valamint az államtitkár akadályoztatása esetén az Országgyűlés ülésén és az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben a miniszterelnök által rendeletben kijelölt másik miniszter helyettesíti.

(3) Az államtitkár akadályoztatása esetén a minisztert az Országgyűlés bizottsága ülésén az általa vezetett minisztérium állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, vezetői megbízatással rendelkező személy helyettesíti."

"43. § (1) Az államtitkár - törvényben meghatározott kivételekkel - a miniszter teljes jogkörű helyettese. (2) Egy minisztériumban egy államtitkár működhet."

III.

1. A miniszteri rendelet kiadásában történő helyettesítés szabályát eredetileg a Jat. tartalmazta. A Jat. 1997. augusztus 1-jéig hatályban volt 8. § (2) bekezdése a következőképpen rendelkezett: "Miniszteri rendelet kiadására a miniszter akadályoztatása esetén a minisztériumi államtitkár, az utóbbi akadályoztatása esetén az ügykör szerint illetékes miniszterhelyettes jogosult."

A Jat. 8. § (2) bekezdését a Tv.1. 53. § (2) bekezdése helyezte hatályon kívül, és alkotott - a miniszteri rendeletalkotás helyettesítésére vonatkozó - új szabályt saját rendelkezései között (s nem a Jat. módosításaként). A Tv.1. 12. §-ában foglalt szabályok a politikai államtitkár "helyettesítési jogáról" rendelkeztek az Országgyűlés, a Kormány ülésein, az Országgyűlés bizottsága ülésén [12. § a), b), c) pontok]. A miniszter különböző üléseken való részvételével kapcsolatos jogosítványain túl a törvény két további esetkört is említett: egyfelől a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében való helyettesítést - a Tv.1.12. §d) pontja szerint ilyenkor a miniszterelnök által kijelölt másik miniszter helyettesít -, másfelől a Tv.1. 12. § e) pontjában meghatározott rendeletalkotásban való helyettesítést, ahol a törvény a politikai államtitkárnak biztosított helyettesítési jogot.

A Tv.1. egészét a Tv.2. 77. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte és új szabályokat alkotott. A Tv.2. 31. § (1) bekezdése értelmében a minisztert - akadályoztatása esetén - az államtitkár helyettesíti, amely alól az alábbi kivételeket teszi:

- A Tv.2. 31. § (2) bekezdése értelmében - hasonlóan a Tv.1. bemutatott rendelkezéseihez - nem az államtitkár, hanem csak egy másik miniszter lehet a helyettesítő a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében, illetve szintén a miniszterelnök által rendeletben kijelölt másik miniszter helyettesíthet, ha mind a miniszter, mind államtitkára akadályoztatva van, és az Országgyűlés ülésein, vagy az Európai Unió kormányzati intézményeibe való részvételről van szó.

- A Tv.2. 31. § (3) bekezdése értelmében pedig az államtitkár akadályoztatása esetén a minisztert az Országgyűlés bizottsága ülésén az általa vezetett minisztérium állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, vezetői megbízatással rendelkező személy helyettesíti.

Megállapítható tehát, hogy az államtitkár a hatályos szabályok alapján is helyettesítheti a minisztert rendelet-kiadásijogkörében. Ez következik a Tv.2. 43. § (1) bekezdéséből is, amely szerint az államtitkár - a törvényben meghatározott kivételekkel - a miniszter teljes jogkörű helyettese. Törvényi kivétel a rendeletalkotásra nincs. Az indítványozó által eredetileg a Tv.1. 12. § e) pontjával kapcsolatban felvetett alkotmányossági probléma tehát a Tv.2. rendelkezéseiben - a 31. § (1) bekezdésével és 43. § (1) bekezdésével összefüggésben - tovább él (csupán a helyettesítő elnevezése változott "politikai államtitkár"-ról, "államtitkár"-ra).

2. Az indítványozó a miniszteri rendeletalkotásban való helyettesítésre vonatkozó szabályokat két alkotmányos tétel alapján kérte vizsgálni. Egyrészt az Alkotmány 7. § (2) bekezdése - s ezáltal a minősített többséget igénylő Jat. 1. §-ával és 8. § (1) bekezdésével való ellentét - alapján, másrészt a miniszteri rendeletalkotásra vonatkozó alkotmányi tétel, az Alkotmány 37. § (3) bekezdése szerint. Az indítványozó által jelölt Jat. 1. § (1) bekezdése felsorolja, hogy a jogalkotó szervek milyen jogszabályokat alkothatnak, az 1. § (2) bekezdése pedig a jogforrási hierarchia elvét rögzíti. Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján megállapította, hogy a Jat. 1. §-ában foglalt rendelkezéseket - a jogalkotói hatásköröket - az Alkotmány tartalmazza. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálat során - az Alkotmány 37. § (3) bekezdésén túl -az Alkotmánynak tartalmában a Jat.-ban is szereplő és az indítványozó által megjelölt rendelkezéseit vette figyelembe. Az Alkotmánybíróság így elsőként tartalmi vizsgálatot folytatott, nevezetesen azt vizsgálta, hogy az Alkotmánynak a miniszteri rendeletalkotást érintő szabályai alapján államtitkár helyettesítheti-e a minisztert a rendelet kiadásában.

IV.

1. A jogszabályalkotás az állami szervek legfontosabb közhatalmi jogosítványa. Az Alkotmány kizárólagos szabályokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az állami szervek milyen jogszabályokat alkothatnak. (Lényegében e rendelkezéseket ismételi meg a Jat. 1. §-a.) Így az Alkotmány 19. § (3) bekezdés a) és b) pontja szerint az Országgyűlés alkotja meg a Magyar Köztársaság Alkotmányát, és törvényeket alkot. Az Alkotmány 35. § (2) bekezdése értelmében a Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, - az indítványozó által is hivatkozott - Alkotmány 37. § (3) bekezdés alapján a Kormány tagjai [az Alkotmány 33. § (1) bekezdése szerint a Kormány tagja a miniszterelnök és a miniszterek] törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki. Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése szól az önkormányzati rendeletalkotásról, míg az Alkotmány 32/D. § (4) bekezdése rendelkezik arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke külön törvényben meghatározott feladatkörében rendeletet bocsát ki.

Az Alkotmány rögzíti a jogforrási hierarchia elvét is: a 35. § (2) bekezdés szerint a Kormány rendelete nem lehet ellentétes a törvénnyel; a 37. § (3) bekezdés értelmében a miniszteri (miniszterelnöki) rendelet nem lehet ellentétes törvénnyel, és kormányrendelettel; a 44/A. § (2) bekezdés alapján pedig az önkormányzati rendelet nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. A jogalkotás alkotmányos jelentőségét mutatja továbbá az Alkotmány 32/A. § (1) és (2) bekezdése, amely a jogszabályok alkotmánybírósági felülvizsgálatáról és az alkotmányellenes jogszabályok megsemmisítéséről szól.

Az Alkotmány tehát a jogszabályalkotás tekintetében egy zárt rendszert képez: megjelöli a kibocsátót, megjelöli a jogszabály nevét, rendelkezik egymáshoz való hierarchikus viszonyukról s az Alkotmány, a 32/A. §-a révén, gondoskodik a jogforrási hierarchia Alkotmánnyal való összhangjának garanciájáról is. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint azáltal, hogy a jogalkotói hatáskör alkotmányon alapuló hatáskör, e hatáskör gyakorlásának esetleges átruházása is az "alapító norma", az Alkotmány szabályozási tárgya kell hogy legyen, azaz a "helyettesítésnek" is az Alkotmányon kell alapulnia.

Az Országgyűlés jogkörét érintően - az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően kihirdetett - rendkívüli állapot esetén az Alkotmány 19/B. § (3) bekezdése a) pontja alapján a Honvédelmi Tanács gyakorolja az átruházott jogokat, a 19/B. § (4) bekezdés szerint a Honvédelmi Tanács rendeletet alkothat törvényhozási tárgyban. Az Alkotmány - a jogszabályalkotásra feljogosított szervek és személyek helyettesítését illetően - szól a miniszterelnök helyettesítéséről is. Az Alkotmány 33. § (2) bekezdése szerint a miniszterelnököt az általa kijelölt miniszter helyettesíti. E szabály a jogszabályalkotással is összefügg, mivel egyrészt az Alkotmány 35. § (2) bekezdése kimondja: a kormányrendeleteket a miniszterelnök írja alá, másrészt mert a miniszterelnök, mint a Kormány tagja az Alkotmány 37. § (3) bekezdés alapján maga is alkothat rendeletet. Az

Alkotmány 33. § (2) bekezdésébe foglalt helyettesítési szabály tehát a kormányrendelet és a miniszterelnöki rendelet megalkotására is irányadó.

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint jelen ügy szempontjából az Alkotmányba foglalt, a jogalkotást érintő helyettesítési rendnek azért van jelentősége, mert abban kifejeződik, hogy a jogszabály kibocsátójának megváltozása (helyettesítése) alkotmányos jelentőségű. Különösen így van ez az ún. "szintbeli eltérésnél", pl. amikor a miniszterelnököt a miniszter helyettesítheti [Alkotmány 33. § (2) bekezdés]. Az Alkotmány azonban nem szól arról, hogy a minisztert "szintbeli eltéréssel" az államtitkár a rendeletalkotásban helyettesítheti.

Az Alkotmány 39. § (2) bekezdése kimondja, hogy a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállását, díjazását, továbbá felelősségre vonásuk módját törvény szabályozza. E törvényi szabályozásra felhatalmazó alkotmányi rendelkezés - a jogállás, díjazás, felelősségre vonásuk módja -nem tartalmaz arra vonatkozó utalást, hogy törvény a miniszteri rendeletalkotás alkotmányos rendjétől helyettesítés címén eltérhet. Az Alkotmány másik, e tárgyban irányadó felhatalmazó rendelkezése, a 7. § (2) bekezdése a jogalkotás rendjének törvényi szabályozására ad felhatalmazást - értelemszerűen az Alkotmánnyal való összhangban történő szabályozásra -, azonban mint fentebb láttuk a Jat. hatályos szövege a miniszteri rendeletalkotást érintően - a jelen határozatban vizsgáltak tekintetében - az alkotmányi rendelkezésektől nem tér el.

2. A miniszter jogalkotó hatásköre - mint valamennyi jogalkotó hatáskör - az Alkotmányon alapul. Az Alkotmány 37. § (3) bekezdése egyértelműen a Kormány tagjai [a miniszterelnök és a miniszterek - Alkotmány 33. § (1) bekezdés] rendeletalkotásáról szól, következésképpen az államtitkár a minisztert rendeletalkotási hatáskörében nem "helyettesítheti". A Tv.2.-ben nem tilalmazott helyettesítési hatáskör a miniszter jogalkotási hatásköre tekintetében - tartalmilag - e hatáskör vertikális átruházását jelenti, ami sérti az Alkotmány - hivatkozott - 37. § (3) bekezdését. A jogalkotó hatáskörében akadályozott miniszter kormánytag általi helyettesítése azonban alkotmányjogi szempontból nem kifogásolható.

3. Az indítványozónak a Tv.2. tekintetében fenntartott kérelme a 31. § (1) bekezdés és 43. § (1) bekezdés alkotmányossági vizsgálatára és megsemmisítésére irányult. E szabályok azonban nemcsak a rendeletalkotásban, hanem egyben a miniszter akadályoztatása esetén általában is alkalmazandó helyettesítési szabályok (pl. Országgyűlés ülésein, Kormány ülésein stb.) . Az alkotmányossági probléma tehát nem a Tv.2. 31. § (1) bekezdése és 43. § (1) bekezdése pozitív tartalma miatt áll fenn, hanem azért, mert e szabályok nem teremtenek kivételt a miniszter teljes jogkörű helyettesítése alól a rendeletalkotás vonatkozásában (hasonlóan ahhoz, mint pl. a 31. § (2) bekezdése teszi a köztársasági elnöki intézkedés ellenjegyzésében való helyettesítés esetén) . Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Tv.2. 31. § (1) bekezdése és 43. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította, ugyanakkor az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 21. § (7) bekezdésében foglalt lehetőségével élve az Alkotmánybíróság - hivatalból eljárva - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg.

Az Abtv. 49. § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság hivatalból vagy bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányosjogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 132, 138.]. "A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul." [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 57.]

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 37. § (3) bekezdését sértő alkotmányellenes helyzetet az a törvényalkotói mulasztás idézte elő, amely szerint a Tv.2. a miniszter helyettesítése kapcsán nem rendelkezett arról, hogy a miniszter rendeletalkotási hatásköre nem tartozik az államtitkárra átruházható hatáskörök közé. Az Alkotmánybíróság ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2006. december 31-ig tegyen eleget.

Az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét az ügy jelentőségére tekintettel rendelte el.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke, az aláírásban akadályozott dr. Balogh Elemér alkotmánybíró helyett

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 392/B/2003.