ÍH 2017.100 A KÜLÖNÉLŐ SZÜLŐ ÉS A GYERMEK KÖZÖTTI KAPCSOLATTARTÁSI JOG MEGSÉRTÉSÉNEK SZEMÉLYISÉGI JOGI KÖVETKEZMÉNYEI

A különélő szülő és a gyermek közötti relatív kapcsolattartási jog - amely nem azonosítható a Ptk. 2:42. § (1) bekezdésének 2016. július 1. napjától hatályos szövegében szereplő abszolút "kapcsolattartási joggal" - gyermekjog és szülői jog, ám az nem illeszthető be a személyiségi jogok katalógusába, s nem vezethető le más személyiségi jogokból (például a "teljes" és "egészséges" családban éléshez vagy a magánélet védelméhez való jogból, de az emberi méltóságból, mint személyiségi jogból) sem [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 75., 76. és 84. §; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:42. és 2:43. §; házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 92. §].

A peres felek házastársak voltak; házasságukat bíróság ítélet felbontotta. Házasságukban két gyermek születtek, akik a házassági bontóperben kötött egyezségük alapján az alperes gondozásában élnek. A felek előbb a házassági bontóperükben, majd mediátorok előtt megállapodtak a felperes és a közös kiskorú gyermekeik közötti kapcsolattartás szabályaiban.

Az alperes - általa sem vitatottan - 5 alkalommal nem biztosította a kapcsolattartást a felperes és a gyermekek között. A gyámhivatal végzésével megállapította, hogy az alperes az időszakos apai kapcsolattartás tekintetében a kapcsolattartás szabályait önhibájából megszegte, és az alperest eljárási bírság megfizetésére kötelezte.

A felperes keresetében annak a megállapítását kérte, hogy az alperes azzal a magatartásával, hogy a tényállásban megjelölt időpontokban nem biztosította a kapcsolattartást közte és közös kiskorú gyermekeik között, megsértette a felperes magánélete védelméhez, valamint "családhoz való" személyiségi jogait. Erre tekintettel kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a jogsértés abbahagyására, 1 000 000 Ft nem vagyoni és 125 000 Ft vagyoni kártérítés megfizetésére, továbbá bocsánatkérő levél küldésére.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Érdemi ellenkérelmében nem vitatta, hogy a felperes által megjelölt alkalmakkor nem biztosította a kapcsolattartást a felperes és a közös gyermekeik között, ezért őt a gyámhivatal el is marasztalta, ezzel a magatartásával azonban nem sértette meg a felperes személyiségi jogait.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes és kiskorú gyermekei között az alperes által is elismerten 5 alkalommal meghiúsított kapcsolattartás személyiségi jogot sértő magatartásnak minősül-e. Álláspontja szerint az alperes ezzel a magatartásával nem sértette meg a felperes emberi méltóságát, a teljes és egészséges családi kapcsolathoz, valamint a magánélete védelméhez fűződő személyiségi jogait, ugyanis a kiskorú gyermek és a különélő szülő közötti kapcsolattartási jog jogellenes akadályozásával szemben a családjog biztosíthat jogvédelmet, e jogviszonyban a polgári jogi, személyiségvédelmi szabályok azonban nem alkalmazhatóak. (E körben felhívta a BDT 2011.2554. számú eseti döntést.) Miután az alperes nem követett el személyiségi jogi jogsértést, ezért elutasította a felperes valamennyi keresetét.

A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a keresetének helyt adást kérte. A Kúria 320/2000. és 2043/2009. számú polgári elvi határozatait, a BDT 2007.1694. szám alatt közzétett eseti döntést, a Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.21.101/2014/7. számú határozatát és 1/2013 (VI. 17.) számú kollégiumi véleményét, az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatát, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) 29436/05. és 20255/12. számú ügyeiben hozott határozatait felhívva hangsúlyozta, hogy az alperes jogellenes és felróható magatartására visszavezethetően sérült az emberi méltósága, valamint a magánélete védelméhez, illetőleg a teljes és egészséges családi kapcsolathoz, valamint a kiskorú gyermekeivel való zavartalan kapcsolattartáshoz fűződő személyiségi joga. Megjegyezte, hogy a Kúria a Pfv.IV.20.445/2015/4. számú részítéletében úgy foglalt állást, hogy miután a korábbi Ptk. még nem minden személyiségi jogot vezetett le közvetlenül az emberi méltóságból, az új Ptk. viszont már igen, ezért a korábbi Ptk. hatálya alatt történt kapcsolattartás akadályozása még nem minden esetben valósított meg személyhez fűződő jogsérelmet, az új Ptk. hatálybalépését követően történt kapcsolattartás akadályozása esetében viszont már egyértelműen személyiségi jogi jogsérelemről kell beszélni, ugyanis az új Ptk. már minden személyiségi jogot az emberi méltóságból, a személy autonómiájából, a cselekvés szabadságából, az önmegvalósítás jogából vezet le, az pedig nem kérdés, hogy a családi élet minden részlete - így a kapcsolattartás is - ebbe beletartozik.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Álláspontja szerint a kapcsolattartási jog nem személyiségi jog, a felperest pedig az elmaradt kapcsolattartások miatt nem érte személyiségi jogi jogsérelem.

Az ítélőtábla nem találta alaposnak a fellebbezést. Az alkalmazandó anyagi jog szempontjából rögzítette, hogy a megjelölt elmaradt kapcsolattartásokra részben az 1959-es Ptk., részben a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2016. július 1. napja előtt hatályos rendelkezései voltak alkalmazandóak. Az 1959-es Ptk. 75. §-ának (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak A 76. §-a alapján a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése A Ptk. 2:42. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségét szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A 2:43. §-a alapján a személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen az élet, a testi épség és az egészség megsértése; a személyes szabadság, a magánélet, a magánlakás megsértése; a személy hátrányos megkülönböztetése; a becsület és a jóhírnév megsértése; a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jog megsértése; a névviseléshez való jog megsértése; a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog megsértése. A különélő szülő kapcsolattartási jogát sem az 1959-es Ptk., sem a Ptk. nem sorolta fel a személyiségi jogok között.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kapcsolattartási jog gyermekjog és szülői jog, ám az nem illeszthető be a személyiségi jogok katalógusába, s nem vezethető le más személyiségi jogokból (például a "teljes" és "egészséges" családban éléshez vagy a magánélet védelméhez való jogból, de az emberi méltóságból mint személyiségi jogból) sem.