EH 2011.2321 Nincsen lehetőség a Vht. IV. és V. Fejezetébe foglalt rendelkezések együttes alkalmazására. Ha pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, az adóst megillető pénzösszeget vonnak végrehajtás alá, az V. Fejezet rendelkezései az irányadók, így a pénzforgalmi szolgáltatót nem terheli annak vizsgálata, hogy a pénzösszeg a Vht. IV. Fejezet szabályainak megfelelően mentes-e a végrehajtás alól [1994. évi LIII. tv. 79/A. §].
Az I. rendű alperes adóhatóság 2007. május 30-án - 15 540 417 forint adótartozás behajtása érdekében - azonnali beszedési megbízást (inkasszót) intézett a felperes lakossági folyószámláját vezető II. rendű alperes bankhoz. A II. rendű alperes a folyószámláról 2007. június 4-án 402 530 forintot, 2007. június 25-én 129 forintot, míg 2007. július 3-án 25 400 forintot utalt át az I. rendű felperesnek.
A felperes - miután végrehajtási kifogása nem vezetett eredményre - keresetében 402 530 forint kárnak és 2007. június 4. napjától járó kamatának a megfizetésére kérte az I-II. rendű alperesek egyetemleges kötelezését. Előadta, hogy folyószámláján kizárólag családi pótlékot tartott, amely a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 69. §-ának (2) bekezdése értelmében, a jelen esetben nem teljesülő kivételtől eltekintve mentes a végrehajtás alól. Az I. rendű alperessel szemben keresetének jogalapját a Vht. 69. § (2) bekezdésének megsértése miatt elsődlegesen a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 349. §-ának (1) bekezdésére, másodlagosan a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére, míg a II. rendű alperessel szemben - a Ptk. 318. § (1) bekezdésének felhívásával, a Ptk. 529. § (1) bekezdésének és a Ptk. 474. § (2) bekezdésének megsértése miatt - a Ptk. 339. §-ára alapította. Az I. rendű alperessel szemben megemlítette a Ptk. 361. § (1) bekezdését is.
Az alperesek érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására és költségeik megtérítésére irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Indokolása szerint a kártérítés iránti kereset alaptalan, mert egyik alperes terhére sem állapítható meg a kártérítő felelősség lényegi eleme: a jogellenes magatartás. Az I. rendű alperes az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 144. §-a értelmében alkalmazott Vht. 82/A. §-a alapján jogosult volt az azonnali beszedési megbízás kibocsátására, a II. rendű alperesnek pedig nem volt "jogosultsága vizsgálni és felülmérlegelni" az azonnali beszedési megbízást, ha az megfelelt az Art. 152. § (1) bekezdésének, a 144. §-a folytán alkalmazott Vht. 82/A. §-ának, a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 21/2006. (XI. 24.) MNB rendelet előírásainak, valamint a pénzforgalmi szolgáltatásokról és elektronikus fizetési eszközökről szóló 227/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet III. fejezetében foglaltaknak. Mivel a II. rendű alperes a rá irányadó rendelkezéseknek megfelelően járt el, nem állapítható meg az sem, hogy a felperessel kötött bankszámla-szerződést megszegte volna. A felperes tévesen hivatkozott az I. rendű alperes vonatkozásában a Ptk. 361. §-ára is, mert a felperes sem állította, hogy a levonásnak ne lett volna jogcíme, másrészt alaptalan levonás esetén sem a - szubszidiárius jellegű - Ptk. 361. § (1) bekezdése kerülne alkalmazásra, hanem az Art. 152. § (2) bekezdésébe foglalt szankció. Végül kihangsúlyozta az elsőfokú bíróság: a II. rendű alperes a levonáskor betartotta a Vht. 97/A. § (2)-(3) bekezdéseibe foglalt mentességi szabályokat, s mivel az adott esetben a Vht. V. fejezetének - nem pedig a IV. fejezetének - szabályait kell alkalmazni, nem kellett érvényesítenie a Vht. 69. § (2) bekezdésébe foglalt mentességi szabály, és nem vizsgálhatta azt sem, hogy a számlán kezelt pénzösszeg mikor és milyen címen érkezett.
A másodfokú bíróság az ítéletet helybenhagyta; indokait annyiban egészítette ki, hogy jogellenes magatartás hiányában szükségtelen annak bizonyítása, hogy a felperes lakossági folyószámláján lévő összeg valóban családi pótlék volt-e. Kihangsúlyozta a másodfokú bíróság, hogy a keresetváltoztatás Pp. 247. § (1) bekezdésébe foglalt tilalma miatt nem vizsgálhatta a felperes fellebbezési állítását arról, hogy az I. rendű alperes megsértette a már említett 21/2006. (XI. 24.) MNB rendeletet, így csak utalt arra, hogy az I. rendű alperes által kibocsátott inkasszó mindenben megfelelt a rendelet előírásainak. Végül kihangsúlyozta a másodfokú bíróság is: a jelen esetben a Vht. V. fejezetébe foglalt 79/A. §-a szerinti mentességi szabály érvényesült, így a II. rendű alperesnek nem kellett a IV. fejezet 69. §-ába foglalt mentességi rendelkezést alkalmaznia.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben fenntartotta álláspontját és kihangsúlyozta: a Vht. 2. §-ának megfelelően adóvégrehajtás esetén is alkalmazni kell a Vht. IV. fejezetének 69. § (2) bekezdését, hiszen a családi pótlék attól függetlenül mentes a végrehajtás alól, hogy azt bankszámlán tartják-e vagy nem, és sem a Vht., sem az Art. nem tartalmaz külön rendelkezést arra, hogy a bankszámlán kezelt családi pótlék végrehajthatóvá válna. A perben eljárt bíróságoknak a Vht. IV. és V. fejezetei alkalmazásával kapcsolatos jogértelmezése téves és ellentétes a jogalkotó azon szándékával, hogy a megélhetést, létfenntartást szolgáló juttatást kiemelje a pénzkövetelések végrehajtásának köréből.
Mindkét alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nyújtott be, a jogerős ítélet hatályban tartása és felülvizsgálati költségük megtérítése végett.
Előre bocsátja a Legfelsőbb Bíróság, hogy az adott eset a Pp. 271. § (2) bekezdésének második mondatában említett kivétel [mégpedig a Pp. 23. § (1) bekezdésének b) pontja] körébe tartozik, így annak ellenére lehetőség van a jogerős ítélet felülvizsgálatára, hogy a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték nem éri el a felülvizsgálat feltételeként előírt egymillió forintot.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Helytálló a perben eljárt bíróságok álláspontja abban, hogy mindkét alperes a reá irányadó rendelkezéseknek megfelelően járt el, felróható magatartás hiányában egyikük sem kötelezhető kártérítésre, s az I. rendű alperes vonatkozásában a jogalap nélküli gazdagodás feltételei sem teljesülnek.
A perben eljárt bíróságok helytálló álláspontjával egyezően kihangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság: a végrehajtás foganatosításának szabályai attól függően is eltérőek, hogy az adós mely vagyontárgyának (pénzeszközének, ingóságának vagy ingatlanának) végrehajtása történik, s a különféle vagyontárgyak végrehajtásának foganatosítására vonatkozó eltérő rendelkezések nem keveredhetnek. Nincsen lehetőség a Vht. IV. és V. Fejezeteibe foglalt szabályok együttes alkalmazására: azt, hogy az adott esetben az említettek közül melyik fejezet rendelkezései az irányadók a végrehajtás alá vont pénzösszeg jellege dönti el. Ha a felperes (azaz a végrehajtási eljárás adósa) ellen pénzkövetelés végrehajtása körében a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összeg kerül végrehajtás alá, ennek foganatosítására a Vht. V. Fejezete irányadó, míg a munkabérre (és a Vht. 7. §-a értelmében az ezzel egy tekintet alá eső jövedelmekre) vezetett letiltás során a Vht. IV. Fejezetének rendelkezései kerülnek alkalmazásra.
A jelen esetben az I. rendű alperes adóhatóság a felperes ellen vezetett végrehajtás során a II. rendű alperesnél a felperes rendelkezése alatt álló folyószámlát talált, s az Art. 144. § utaló rendelkezésének megfelelően alkalmazott Vht. 82/A. § (1) bekezdése alapján jogszerűen nyújthatott be hatósági átutalási megbízást. A pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összegre vezetett végrehajtás esetén a Vht. V. Fejezete, továbbá a hatályos pénzügyi előírások tartalmazzák a foganatosításra irányadó rendelkezéseket (e pénzügyi előírások a perbeli időszakra vonatkozóan az előbbiekben már említett kormányrendelet, illetve MNB rendelet voltak); a pénzforgalmi szolgáltató II. rendű alperesnek az inkasszó, mint pénzügyi szolgáltatás teljesítése során ezeknek az előírásoknak megfelelően kellett eljárnia. A II. rendű alperesre irányadó rendelkezések nem tették lehetővé a folyószámlán kezelt pénzösszeg rendeltetésének a vizsgálatát, s mivel a II. rendű alperes pénzforgalmi szolgáltató - s nem munkabért fizető munkáltató - nem alkalmazhatta a Vht. IV. Fejezetébe foglalt rendelkezéseket, így a Vht. 69. § (2) bekezdése foglalt, a családi pótlék mentességére vonatkozó rendelkezést sem. A IV. Fejezet rendelkezései akkor kerülnek alkalmazásra, ha a végrehajtó letiltást bocsát ki az adós munkabérére (vagy egyéb, a Vht. 7. § (1) bekezdésében említetteknek megfelelő járandóságára), s a letiltást az adós munkáltatója foganatosítja. A II. rendű alperes pénzintézetnek a Vht. 79/A. § (2)-(3) bekezdésének megfelelő számítás elvégzését követően (amelynek eleget tett) az átutalást teljesítenie kellett, a számlán kezelt összeg rendeltetését kizárólag a Vht. 79/D. § esetben (ügyleti biztosíték céljára elkülönítetten kezelt pénzösszeg) vizsgálhatta, azonban nem térhetett át a letiltást foganatosító munkáltató Vht. IV. fejezetébe foglalt kötelezettségeire. (Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy abban az általánossá vált esetben, ha a munkabért kezelik folyószámlán, a Vht. 79/A. § (2)-(3) bekezdéseibe foglalt korlátozásokkal számított, azaz a folyószámlán "mentesen maradó" összeg közel azonos a munkabérből letiltás során mentesen maradó munkabér-hányaddal.)
Mivel mindenben helyes és kiegészítést sem igényel a perben eljárt bíróságoknak a jogalap nélküli gazdagodással kapcsolatos - előbbiekben ismertetett - álláspontja, a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.