1140/B/1991. AB határozat
az 1945 és 1963 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, valamint a korábbi nyugdíjcsökkentés megszüntetéséről, továbbá az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szóló 93/1990. (XI. 21.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés d) pontja utolsó fordulata, 1. § (4) bekezdése és 4. § (5) bekezdése, valamint a volt nyugati hadifoglyok hitelutalványaival kapcsolatos pénzkövetelésekről és nyugdíjuk kiegészítéséről szóló 51/1992. (III. 18.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdése
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányosságának utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az 1945 és 1963 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, valamint a korábbi nyugdíjcsökkentés megszüntetéséről, továbbá az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szóló 93/1990. (XI. 21.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés d) pontja utolsó fordulata, 1. § (4) bekezdése és 4. § (5) bekezdése, valamint a volt nyugati hadifoglyok hitelutalványaival kapcsolatos pénzkövetelésekről és nyugdíjuk kiegészítéséről szóló 51/1992. (III. 18.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmeket elutasítja.
INDOKOLÁS
1. Az indítványozók a 93/1990. (XI. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) több rendelkezését kifogásolták.
1.1. A Korm. rendelet szerint annak a személynek a nyugellátását, a baleseti nyugellátását, továbbá nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátását, aki szovjet katonai parancsnokság alárendeltségébe tartozó alakulat hadifogságába esett, a szabadság korlátozásának tényleges időtartamától függően fel kell emelni (1. § (1) bek. d) pont, (2) bek. d) pont). Az 1. § (2) bekezdés d) pont utolsó fordulata szerint "a nyugdíjemelés szempontjából a Magyarország területén hadifogolytáborban eltöltött idő 6 hónapot meghaladó idejét kell számításba venni." Az 1. § (4) bekezdés szerint pedig a személyes szabadság korlátozásának tényleges időtartamába a rendelet alkalmazása szempontjából nem számít be az 1944. október 1-jét megelőzően szovjet hadifogságban töltött idő. Az indítványozók álláspontja szerint e rendelkezések diszkriminatívak és így alkotmányellenesek. Az 1. § (2) bekezdés d) pontja azért, mert "más személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek esetében a jogszabály ilyen megkötést nem tartalmaz", az 1. § (4) bekezdése pedig azért, mert a kezdőidőpont önkényes meghatározásával kizárja a nyugdíjemelésből, illetve megrövidíti azokat, akik már 1944. október 1-jét megelőzően hadifogságba estek.
1.2. A Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése szerint a nyugdíjemelésre jogosult személy halála esetén az őt megillető emelés felével kell személyenként emelni a hozzátartozó nyugellátását, baleseti nyugellátását, illetve a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátását. A 4. § (5) bekezdés szerint az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából hozzátartozónak minősül az, aki az 1. § (1) bekezdésben megjelölt személy után hozzátartozói nyugellátásban, vagy hozzátartozói baleseti nyugellátásban részesül. Hozzátartozó a túlélő házastárs, illetve élettárs, feltéve, ha a házasság a sérelmet szenvedett halálakor is fennáll. Élettárs esetén az életközösségnek a jogosult halálát megelőző egy éven keresztül folyamatosan fenn kellett állnia.
Az indítványozó e rendelkezést is súlyosan diszkriminatívnak tartja, "amely az üldözött személy halála esetén a még életben maradt hozzátartozóit: gyermekeit, szüleit és testvéreit sújtja azáltal, hogy egyszerűen megtagadja tőlük a rokonságot az elhalt személlyel!" Sérelmezi, hogy a Korm. rendelet e szabálya ellenkezik az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 2. §-ának (2) bekezdésével, amely az élet elvesztéséért járó kárpótlást az özvegynek, a sérelmet elszenvedő gyermekének és a még élő szülőnek, ezek hiányában - 50% erejéig - a testvérnek juttatja. Ugyancsak kifogásolja, hogy a Korm. rendelet e tekintetben ellentétben áll a családjogi törvénnyel és a Polgári Törvénykönyvvel.
1.3. A Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésének eredeti d) pontja alapján nyugdíjemelésben csak azok részesültek, akik a Szovjetunióban estek hadifogságba. A volt nyugati hadifoglyok hitelutalványaival kapcsolatos pénzkövetelésekről és nyugdíjuk kiegészítéséről szóló 51/1992. (III. 18.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdésének c) pontja a Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés d) pontját úgy módosította, hogy a jogosultságot kiterjesztette azokra is, akik szovjet katonai parancsnokság alárendeltségébe tartozó alakulat hadifogságába estek, függetlenül attól, hogy a Szovjetunió területén vagy más országban.
Az indítványozó azt sérelmezi, hogy míg a Korm. rendelet eredeti rendelkezése alapján fennálló igény már 1991. január 1-jétől érvényesíthető volt, a Szovjetunió területén kívül szovjet hadifogságba esettek nyugdíjemelése az 51/1992. (III. 18.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdése szerint csak 1992. január 1-jétől járt. Az indítványozó álláspontja szerint a visszamenőleges rendezés elmaradása továbbra is alkotmányellenes diszkriminációt jelent.
2. Az indítványok nem megalapozottak.
A vizsgált jogszabály az elmúlt rendszerekben elszenvedett személyi sérelmek orvoslását célzó jogalkotás egyik eleme; reparatív funkcióját a társadalombiztosítási ellátások területén ex gratia adott többlet-juttatásokkal valósítja meg. Ennek megfelelően az indítványozók által vitatott rendelkezések alkotmányosságának megítélésénél irányadók az Alkotmánybíróság 1/1995. (II. 8.) AB határozatában tett megállapítások (ABK 1995. február, 20.).
2.1. Az 1/1995. (II. 8.) AB határozat a személyi sérelemokozások tekintetében is megállapítja, hogy az államot jóvátételi kötelezettség még részlegesen sem terheli, a sérelmek orvoslására senkinek nincs sem alkotmányos, sem pedig alanyi joga. Mivel a társadalombiztosítási ellátások emelésének formájában nyújtott jóvátétel fedezete is korlátozott, a jogalkotónak szabadságában áll korlátozni az azonosan meghatározott személyi csoport, a szovjet alakulatok fogságába esett hadifoglyok esetében a nyugdíjemelésnél figyelembe vehető időtartamot.
A társadalombiztosítási ellátások szempontjából a hadifogság már 1975 óta szolgálati időnek számít [17/1975. (VI. 14.) MT rendelet 138. §, 89/1990 (V. 1.) MT rendelet 175. §]. A nyugellátás megállapításánál tehát a hadifogság teljes tartama beszámításra kerül. Ebből következően a Korm. rendelet kifogásolt rendelkezésének alapja a méltányosság.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem ellentétesek az Alkotmány diszkriminációt tiltó 70/A. §-ával a Korm. rendelet azon rendelkezései, amelyek korlátozzák a nyugellátás emelése alapjául figyelembe vehető időtartamot. Az Alkotmánybíróság az 1/1995. (II. 8.) AB határozatban elutasította azon indítványokat, amelyek az 51/1992. (III. 18.) Korm. rendeletnek a nyugati hadifoglyok tekintetében hasonló korlátozást tartalmazó rendelkezését (4. § (3) bek.) sérelmezték (ABK 1995. február, 35.).
Az Alkotmánybíróság nem vizsgálta, mert nem feladata, hogy történelmileg mennyiben helytálló az emelés alapjául szolgáló időtartam megállapításánál az 1944. október 1-jei kezdő időpont megjelölése.
2.2. Az 1/1995. (II. 8.) AB határozat vizsgálta alkotmányossági szempontból az 1992. évi XXXII. törvény 2. § (2) bekezdése és 5. §-a szabályozásának egymáshoz való viszonyát. A törvény e rendelkezései ugyanis eltérően szabályozzák az élet elvesztéséért és az egyéb személyi sérelmekért járó kárpótlás tekintetében a juttatásra jogosult hozzátartozók körét. Az Alkotmánybíróság e kérdésben megállapította, hogy mivel a kárpótlás alapja a méltányosság, arra az első sorban jogosítottnak sincs anyagi, alanyi jogi jogosultsága; következésképpen a jogalkotó szabadon, tetszőleges jogutódlási rendet határozhat meg; alkotmányosan megtehette volna akár azt is, hogy a "jogutódok" teljes körét kizárja a kárpótlási jogosultságból (ABK 1995. február, 36.).
Az Alkotmánybíróság ezen álláspontjának megfelelően nem alkotmányellenes a jóvátételt a társadalombiztosítási ellátások formájában biztosító Korm. rendelet 4. § (5) bekezdése sem.
A jogalkotónak szabadságában áll az is, hogy a Korm. rendelet alkalmazása tekintetében a hozzátartozói kört más törvényektől, így a Csjt.-től és a Ptk.-tól eltérően határozza meg.
2.3. A személyi sérelemokozás jóvátételének sajátos társadalombiztosítási formájából következően nem tekinthető alkotmányellenesnek az, hogy a szovjet hadifoglyok megemelt nyugellátásának lehetséges kezdő időpontja - a jogi szabályozás alakulásának következtében - eltér a Szovjetunióban, illetve a más országokban szovjet hadifogságba esett személyeknél.
Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja, hogy nem emelhető kifogás az ellen, ha a jóvátétel szakaszoltan történik (16/1991. (IV. 20.) AB hat., ABH 1991, 64.; 1/1995. (II. 8.) AB hat.). Kétségtelen, hogy alkotmányosan is aggályos megkülönböztetés volt a szovjet hadifoglyok azonos elbírálást igénylő csoportján belül az, hogy az eredeti szabályozás szerint csupán a Szovjetunió területén történt fogságba esés alapozta meg a jóvátételt célzó társadalombiztosítási ellátást. Nem kifogásolható azonban, hogy e megkülönböztetés megszüntetésekor a jogalkotó az igényérvényesítés lehetőségét úgy rendezte, hogy a társadalombiztosítási ellátások iránti igények érvényesítésének általános szabályait tekintette irányadónak.
A társadalombiztosítási ellátások természetéből következik, hogy azt visszamenőleg legfeljebb hat hónapra lehet érvényesíteni (1975. évi II. tv 98. §, 89/1990. (V. 1.) MT rendelet 251. § (1) bek.). A társadalombiztosítási ellátások formáját öltő jóvátételnek is az a célja, hogy a sérelmet szenvedettek, vagy hozzátartozóik folyamatos életvitelét valamelyest megkönnyítse.
A jogalkotó szabadságában állt a személyi sérelmek méltányosságból történő orvoslásának konkrét módját, - jelen esetben a nyugellátás emelését - megválasztani. Ennek következtében nem ésszerűtlen és nem önkényes, így alkotmányosan nem kifogásolható az, hogy az igény visszamenőleges érvényesítésének lehetőségét - a társadalombiztosítási ellátások természetének megfelelően - korlátozta.
Budapest, 1995. április 5.
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró