EH 2005.1310 A volt állami gondozott házastársnak nyújtott életkezdési, illetve otthonteremtési támogatásból vásárolt lakás olyan, a személyét ért sérelemért kapott juttatás, amely e házastárs különvagyonába tartozik [Csjt. 27. §, 28. §].
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a perbeli ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát házastársi közös szerzés jogcímén megszerezte.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult arra való hivatkozással, hogy a lakásingatlan a különvagyona.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a peres felek 1997. évben kötöttek házasságot. Az alperes a házasságkötést követően, 1999. évben vásárolta meg a perbeli lakásingatlant. A lakásingatlan vételára 1 100 000 forint volt, amelyből 330 000 forintot a megyei önkormányzat által, további 770 000 forintot pedig az N. Minisztérium által a részére arra figyelemmel biztosított vissza nem térítendő támogatás felhasználásával egyenlített ki, hogy a minisztérium részéről a korábban állami gondozásban nevelkedett nagykorú személyek részére kiírt pályázati feltételeknek megfelelt. A pályázat elbírálásánál a házas, illetve családos állapot előnyt jelentett ugyan, a támogatás folyósításának azonban az említett állapot nem volt a feltétele.
Az így megállapított tényállás alapján mindkét fokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a lakás vételárának a kifizetéséhez a felek közös vagyona egyáltalán nem járult hozzá, az erre a célra felhasznált vissza nem térítendő támogatásokat pedig mind az önkormányzat, mind pedig a N. Minisztérium kizárólag az alperes részére nyújtotta, ezért a lakásingatlan az alperes különvagyonát képezi. A N. Minisztérium pályázati felhívásából, valamint az alperes pályázati irataiból kitűnően az alperes a pályázat elbírálása során akkor is előnyt élvezett volna, ha nem házas, illetve nem családos személy, hiszen a pályázat elbírálása során előnyt élveztek azok is, akik hosszabb időt töltöttek állami gondoskodásban, az alperes pedig születésétől kezdve állami gondoskodásban nőtt fel.
Mindezek miatt a perbeli ingatlan nem közös, hanem az alperes különvagyonának minősül.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és a keresetének helyt adó határozat hozatala iránt. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdését, mert a házastársnak az építkezéshez, lakásvásárláshoz nyújtott kedvezmények, támogatások (pl. a szociálpolitikai kedvezmény) a bírói gyakorlat szerint is a közös vagyonba tartoznak.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság egyesbírója a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Helyesen hivatkozik a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a Csjt. 27. §-a (1) bekezdésének az alkalmazási körében közös vagyonnak minősül az ingyenesen szerzett vagyontárgy is, kivéve a Csjt. 28. §-ának (1) bekezdése szerinti különvagyoni tárgyakat, és ennek megfelelően a vagyonközösséghez tartoznak az ítélkezési gyakorlat szerint - többek között - a házasfelek valamelyikének a munkáltatója vagy az állam által nyújtott kedvezményes kölcsönök és vissza nem térítendő juttatások, illetve támogatások is (pl. a szociálpolitikai kedvezmény).
A Csjt. 28. § (1) bekezdése szerinti különvagyoni tárgyak körét azonban az ítélkezési gyakorlat egyes kivételes esetekben tágította. Ennek megfelelően különvagyonnak minősíti - egyebek mellett - a hátrányt szenvedett házastárs személyét ért súlyos testi sérülésért kapott biztosítási összeget, illetve vagyoni vagy nem vagyoni kártérítést is (BH 1976/4/159., LB P. törv. II. 20.483/1989.), továbbá az életközösség ideje alatt megszerzett kárpótlási jegyet akkor, ha az kizárólag a személyiségben bekövetkezett, a testi vagy szellemi fogyatékosságból, illetőleg károsodásból eredő hátrányt van hivatva pótolni (LB P. törv. II. 21.031/2000/4.), valamint az ún. leszármazói jogon kapott kárpótlást (BH 2002/8/312.). A bírói gyakorlat tehát az életviszonyok változására, új jogintézmények megjelenésére tekintettel, a Csjt. hatálybalépésekor ismert különvagyoni vagyontárgyak körét a személyt ért sérelemért kapott juttatásokra kiterjesztette.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 14. §-ának (1) bekezdése szerint a gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység. A gyermek védelmét - a hivatkozott § (2) bekezdése értelmében - pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások, valamint e törvényben meghatározott hatósági intézkedések biztosítják. A 15. § (1) bekezdésének d) pontja ilyen pénzbeli ellátásnak minősíti - többek között - az otthonteremtési támogatást is, amelynek célja, hogy az átmeneti vagy tartós nevelésből kikerült fiatal felnőtt lakáshoz jutását, tartós lakhatása megoldását elősegítse [25. § (1) bek.]. Otthonteremtési támogatásra az a fiatal felnőtt jogosult, akinek
a) legalább hároméves időtartamú folyamatos - gondozási helyén eltöltött - nevelésbe vétele a nagykorúvá válásával szűnt meg, és
b) készpénzének biztosításába vagy más célból lekötött betétjének, vagy ingatlan vagyonának értéke a nagykorúvá válásakor nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hatvanszorosát [25. § (2) bek.] és a támogatás - többek között - részben vagy egészben a fiatal felnőtt tulajdonába kerülő életvitelszerű lakhatásra alkalmas lakás vásárlására, illetve építésére, lakhatóvá tételére, tulajdon vagy tulajdonrész szerzéssel járó felújításra vagy bővítésre használható fel.
A szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló - többször módosított - 96/1998. (V. 13.) Korm. rendelet 9. §-ának (1) bekezdése szerint a megyei, fővárosi önkormányzat a központi költségvetésből - pályázati úton - támogatásban részesíthető az 1991. január 1-je és 1997. október 31-e közötti időszakban nagykorúvá vált és az állami gondoskodásból kikerült személy életkezdési támogatásának biztosításához [1997. évi XXXI. tv. 160. § (2) bek.]. A hivatkozott § (2) bekezdése értelmében az önálló életkezdési támogatás 70%-át, legfeljebb 800 000 forintot a pályázaton elnyert összeg erejéig a központi költségvetés megtéríti a megyei, fővárosi önkormányzatnak, a (3) bekezdése pedig kimondja, hogy az egyszeri támogatás az (1) bekezdésben megjelölt személy lakásvásárlásának, -cseréjének, -építésének, -bővítésének és -korszerűsítésének támogatására fordítható. A rendelet 26. §-ának (4) bekezdése értelmében az otthonteremtési támogatás mértékét a folyamatos nevelésben töltött évek és a jogosult készpénz és ingatlan vagyonának együttes értéke alapján kell megállapítani.
Az 1997. november 1. napja előtt nagykorúvá vált, gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedett fiatalok lakáshoz jutásának támogatását a megyei önkormányzatok pénzügyi lehetőségei határozzák meg - a korábban hatályban volt, az állami gondoskodásban részesülő intézeti elhelyezett, intézeti és állami nevelt fiatalok önálló életkezdésének támogatásáról szóló 21/1989. (VII. 25.) SZEM rendeletben foglaltak figyelembevételével. E rendelet 1. §-ának (1) és (2) bekezdése kimondja, hogy az önálló életkezdéshez anyagi támogatásban (a továbbiakban: életkezdési támogatás) részesíthető az az intézeti elhelyezett, intézeti, illetve állami nevelt fiatal (a továbbiakban: életkezdő fiatal), aki a tizennegyedik életévét betöltötte, és életvitele, szociális helyzete a támogatást indokolja, azzal, hogy az életkezdési támogatás tartós használati cikkek vásárlására és a lakáskérdés megoldásának elősegítésére adható, a 6. §-ának (5) bekezdése értelmében az életkezdési támogatás odaítélésénél az állami nevelt fiatalt előnyben kell részesíteni.
A N. Minisztérium az állami gondoskodásból kikerült fiatalok lakáshoz juttatásának támogatására vonatkozó pályázati felhívása egyértelmű abban, hogy a pályázat elbírálása során előnyt élveznek a tartósan beteg, illetve fogyatékos fiatal felnőttek, valamint azok, akik hosszabb időt töltöttek az állami gondoskodásban, illetve már családot alapítottak.
Az idézett jogszabályhelyek és a pályázat szövegének az egymással való egybevetéséből az következik, hogy az életkezdési, illetve otthonteremtési támogatás olyan vissza nem térítendő, ingyenes önkormányzati, illetve állami támogatásnak minősül, amelynek célja - a szociálpolitikai kedvezménnyel ellentétben - nem általában az életkezdő, illetve családalapító fiatalok, hanem kizárólag az állami gondoskodásban részesülő intézeti elhelyezett, intézeti és állami nevelt fiatalok, illetve átmeneti vagy tartós nevelésből kikerült felnőttek lakáshoz jutásának, illetve tartós lakhatása megoldásának az elősegítése. Az ilyen ingyenes állami juttatás tehát kizárólag azt a rendkívül súlyos személyi és vagyoni hátrányt hivatott enyhíteni, amelyet a családban nevelkedett fiatallal szemben az intézeti elhelyezett, illetve intézeti és állami nevelt fiatal szenved el azáltal, hogy hosszabb időn át nem családban, hanem intézetben nevelkedik, az átmeneti vagy tartós nevelésből kikerülve pedig családi háttér, személyes és anyagi segítség nélkül kénytelen a lakhatás, az életkezdés, illetve a családalapítás anyagi feltételeit előteremteni. Ez a hátrány pedig nyilvánvalóan annál nagyobb mértékű, minél hosszabb ideig állott fenn az intézeti, illetve állami nevelés, ezért a támogatás mértéke a folyamatos nevelésben eltöltött évek számával arányosan nő.
Tény ugyan, hogy a vissza nem térítendő támogatás, mint ingyenes juttatás nem csupán a volt gondozottak, hanem - közvetve - a házastársaik és gyermekeik lakhatásának megteremtéséhez is segítséget nyújt. A támogatás alanyának, céljának és mértékének a meghatározásából azonban az következik, hogy a jogalkotó szándéka nyilvánvalóan nem irányult arra, hogy a volt gondozott házasságának felbontása esetén a vissza nem térítendő támogatás felhasználásával szerzett lakásingatlan - a szociálpolitikai kedvezményhez hasonlóan - a házastársak között megosztásra kerüljön, és az ne csupán a volt gondozottat, hanem annak a családban felnevelkedett házastársát is gazdagítsa.
A perbeli esetben a felperes a szüleinek a háztartásában, az alperes pedig a születésétől kezdve folyamatosan állami gondozásban nevelkedett. Kizárólag a tartós nevelésből kikerülő alperest sújtotta tehát az a személyi és vagyoni hátrány, amely a születésétől a nagykorúságának eléréséig és az életkezdése, illetve otthonteremtése során a családi háttér folyamatos nélkülözéséből adódott. A lakás vételára teljes egészében abból a vissza nem térítendő önkormányzati és állami támogatásból került kifizetésére, amelyet az alperes pályázat útján nyert el, és amelynek a pályázati feltételei kizárólag az alperes személye tekintetében valósultak meg. Helyesen járt el tehát mindkét fokú bíróság, amikor az említett támogatások felhasználásával megszerzett lakást az alperes különvagyonának tekintette.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.