3439/2023. (X. 25.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Gfv.VI.30.359/2021/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. Az indítványozó gazdasági társaság jogi képviselője (dr. Pék Edina kamarai jogtanácsos) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. § bekezdése alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, kérve a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VI.30.359/2021/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Álláspontja szerint a Kúria ítélete ellentétes az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésével, a T) cikk (1)-(2) bekezdésével, a XV. cikk (1) bekezdésével, a XXVIII. cikk (1) bekezdésével, a 25. cikk (1) bekezdésével és a 28. cikkével.

[2] Az ügy lényege az indítvány és a rendelkezésre álló ítéletek alapján az alábbiak szerint foglalható össze.

[3] Az alapügyben egy cég (a továbbiakban: adós) 2011 márciusában folyószámla hitelszerződést kötött egy pénzintézettel (a továbbiakban: bank), amely szerződés biztosítékául készfizető kezességet vállat az adós ügyvezetője (a későbbi per alperese). A bank a hitelszerződéstől függetlenül, annak megkötését követően, külön kezességi szerződést kötött egy erre szakosodott vállalkozással (a továbbiakban: hitelgarancia szervezet). E szerződés alapján a hitelgarancia szervezet készfizető kezességet vállalt a hitelszerződésből eredő tartozás 80%-ig. A bank 2012 februárjában a hitelszerződést felmondta és felszólította teljesítésre az alperest (mint készfizető kezest). Tekintettel arra, hogy az alperes nem teljesített, a hitelgarancia szervezet kezességvállalása beváltásra került, ezzel együtt a követelés ezen része (az azt biztosító jogokkal együtt) rá átszállt. A hitelgarancia szervezet ezt követően - 2012 áprilisában - tértivevényes levélben szólította fel teljesítésre, mind az adóst, mind az alperest, 2012 májusában alperes részéről a levél "nem kereste" jelzéssel érkezett vissza. A hitelgarancia szervezet ezt követően legközelebb 2016 januárjában szólította fel fizetésre az alperest. Az ugyanarra a lakcímre kiküldött levél ismételten "nem kereste" jelzéssel érkezett vissza. 2018 májusában a bank és a hitelgarancia szervezet a követelést engedményezték egy követeléskezelő cégre (a továbbiakban: felperes vagy indítványozó), erről 2018 júniusában tájékoztatták az alperest, egyben felszólították a teljesítésre. Ez a levél is a korábbi címre került megküldésre. A hitelgarancia szervezet üzletszabályzata értelmében a postai küldeményeket a postára adástól 3 munkanapon belül kézbesítettnek kell tekinteni. Mivel az adós nem teljesített, a felperes bírósághoz fordul, kérve az alperes kötelezését a hitelgarancia szerződés révén a banknak fizetett pénzösszeg, a késedelmi kamat és a perköltség megfizetésére.

[4] Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság (a továbbiakban: PKKB vagy elsőfokú bíróság) a felperes keresetét elutasította, megállapítva, hogy a kereset bírói úton nem érvényesíthető a követelés elévülése miatt.

[5] Az elsőfokú bíróság először is rögzítette, hogy az alperes és a hitelgarancia szervezett között nem jött létre szerződéses jogviszony, mivel a bank és a hitelgarancia szervezett között létrejött kezességvállalási szerződésnek ő nem részese. Ennek megfelelően a hitelgarancia szervezett üzletszabályzata sem köti az alperest. Az alperes a bankkal kötött kezeségvállalási szerződésben csak azt jelentette ki, hogy ismeri az adós és a bank közötti hitelszerződés tartalmát, azonban ettől nem lett szerződő fél. Mindezekből következik, hogy nem volt köteles bejelenteni lakcímének megváltozását sem a hitelgarancia szervezet, sem a felperes felé. A kölcsönös együttműködési és tájékoztatási kötelezettség polgári jogi elve alapján az alperes akkor lett volna erre köteles, ha értesült volna a kezességbeváltás tényéről, azaz arról, hogy közte és a hitelgarancia szervezet között polgári jogi jogviszony jött létre.

[6] Másrészt a PKKB rögzítette, hogy a követelés 2012. február 10. napján vált esedékessé, azaz 2017. február 10. napján évült volna el. A rendelkezésre álló adatok szerint az alperesnek 2014. május 27. és 2017. június 5. között nem volt bejelentett lakóhelye, ez idő alatt tehát az elévülés nyugodott. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 326. § (2) bekezdése értelmében az akadály megszűnésétől számított egy éven belül - azaz 2018. június 6. napjáig - lehetett volna érvényesíteni az alperessel szemben a követelést. A követelés felperesre engedményezésére 2018. május 25. napján került sor, erről 2018. június 10. napján kelt levélben értesítették az alperest. A fizetési felszólítás azonban egyrészt az elévülés bekövetkezte után keltezett, másrészt a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az az alpereshez megérkezett. Az alperes tehát joggal állította, hogy a követelés vele szemben elévült, ezért az bírói úton nem érvényesíthető.

[7] A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék (a továbbiakban: másodfokú bíróság vagy Törvényszék) az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, annyiban pontosítva azt, hogy a követelés 2017. április 21-én évült volna el az elévülés nyugvásának hiányában. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

[8] 2. Az indítványozó - a polgári per felpereseként - alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a Kúria Gfv.VI.30.359/2021/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének a megállapítását és megsemmisítését. Álláspontja szerint a Kúria az Alaptörvény 28. cikke szerinti értelmezési feltételeket figyelmen kívül hagyva alkalmazta a régi Ptk. 4. §-ban foglalt együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget, amikor annak hatókörét a szerződéses viszonyokra szűkítette le. Ezzel a contra legem jogértelmezéssel a Kúria nemcsak a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot [XXVIII. cikk (1) bekezdés] sértette meg, hanem hátrányos megkülönböztetést [XV. cikk (1) bekezdés] is alkalmazott az indítványozóval szemben. A Kúria ugyanis rögzítette, hogy az indítványozó jogelődje akkor járt volna el gondosan, ha a 2016. január 11. napján kelt fizetési felszólítás visszaérkezését követően ellenőrizte volna az alperes lakcímét és nem vár további két évet, majd értékesíti a követelést. Az indítványozó szerint a Kúria ezzel különbséget tett a felek között, hiszen értelmezése szerint az alperes (kötelezett) a régi Ptk. 4. §-a szerint szerződéses jogviszonyon kívül nem volt köteles lakcímváltozását bejelenteni, ugyanakkor a jogosulttól (hitelgarancia szervezet) elvárta a lakcím ellenőrzését. A hatalommegosztás elvét - és vele együtt a T) cikk (1)-(2) bekezdésében és a 25. cikkben foglaltakat - is megsértette a Kúria fenti jogértelmezése, hiszen lényegében jogot alkotott - állította az indítványozó.

[9] 3. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. § (1)-(3) bekezdéseiben meghatározottak alapján mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie, ezért az Alkotmánybíróság tanácsban eljárva elsőként azt vizsgálta, hogy az Abtv. 27. § (1) bekezdése szerinti indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott követelményeknek.

[10] 3.1. Az alkotmányjogi panasz benyújtásának törvényi feltétele, hogy az indítványozó az Alaptörvényben biztosított jogának sérelmére hivatkozzon. Az indítvány azonban e feltételnek csak részben tesz eleget. Az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdése, a T) cikk (1)-(2) bekezdése, a 25. cikk (1) bekezdése, valamint 28. cikke az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében nem minősülnek az alkotmányjogi panaszt megalapozó, Alaptörvényben biztosított jognak (3458/2020. (XII. 14.) AB végzés, Indokolás [8]; 3289/2023. (VI. 15.) AB végzés, Indokolás [32]).

[11] Az indítványozó szerint a contra legem bírói jogértelmezés az oka a XV. cikk (1) bekezdése szerinti hátrányos megkülönböztetésnek. Az alaptörvény-ellenességet e körben tehát a 28. cikk és a XXVIII. cikk (1) bekezdés bíróság általi megsértése okozza - állítja az indítványozó. Erre tekintettel a XV. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos indítványi elemet a XXVIII. cikk (1) bekezdés sérelmének vizsgálata körében értékeli az Alkotmánybíróság.

[12] 3.2. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a továbbiakban azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv 29. §-ában foglalt tartalmi feltételeket kimeríti-e. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását (3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]). A feltételek meglétének vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.[1]

[13] 3.3. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése és a 28. cikk szerinti - bíróságoknak címzett - értelmezési szabály természetes fogalmi egységet alkotnak. Utóbbi ugyan önmagában nem tekinthető olyan, Alaptörvényben biztosított jognak, amelynek sérelmére hivatkozva alkotmányjogi panaszt lehetne benyújtani (3084/2012. (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [6]; 3176/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]), azonban a jogértelmezés Alaptörvényben rögzített elveinek betartása minden kétséget kizáróan részét képezi a tisztességes bírósági eljárásban megvalósuló jogértelmezéssel szemben állított minimális alkotmányos követelményeknek (3328/2023. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [18]).

[14] Az Alkotmánybíróság emlékeztet továbbá állandó gyakorlatára, amely szerint az Alkotmánybíróság mindaddig tartózkodik attól, hogy törvényértelmezési és szakjogi kérdésekben állást foglaljon (7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33], [38]), amíg a jogalkalmazói jogértelmezés közvetlenül nem befolyásolja valamely alapjog gyakorolhatóságát és tényleges érvényesülését (13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [51]; megerősítve: 3208/2014. (VII. 21.) AB végzés, Indokolás [16]). A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, amely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti "szuperbíróság" szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el (3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]-[15]).[2]

[15] Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza továbbá, hogy a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések önmagukban nem adhatnak alapot az alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna (lásd: 3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]). A jogi indokok helyességének vizsgálata főszabály szerint nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Az indítványozó által állított contra legem jogértelmezés és jogalkalmazás önmagában nem alapozza meg az alkotmányellenességet, tehát a pusztán a bírói jogértelmezés állított hibájára alapított alkotmányjogi panaszt - a tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal összefüggésben - az Alkotmánybíróság érdemben nem vizsgálja (vesd össze például: 20/2017. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [21]-[29]; 3295/2019. (XI. 18.) AB végzés, Indokolás [37]-[40]).

[16] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az elsőfokú bíróság - a Törvényszék és a Kúria által is megerősített - álláspontja szerint a régi Ptk. 4. §-a azért nem volt alkalmazható az alperes vonatkozásában, mert nem értesült arról, hogy a hitelgarancia szervezet teljesített a bank felé és így az alperes és a hitelgarancia szervezet között polgári jogi jogviszony jött létre. A fentiek alapján az indítványozó azon állítása, amely szerint a Kúria a régi Ptk. 4. §-ának alkalmazhatóságát a szerződéses jogviszonyokra szűkítette, a rendelkezésre álló adatok alapján nem volt igazolható.

[17] 4. Tekintettel arra, hogy az alkotmányjogi panasz nem felelt meg az Abtv. 27. § (1) bekezdés (1) pontjában, 52. § (1b) bekezdés b) pontjában, valamint 29. §-ában foglalt feltételeknek, az Alkotmánybíróság azt - az Abtv. 56. § (1)-(3) bekezdése alapján eljárva - az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján visszautasította.

Budapest, 2023. október 10.

Dr. Horváth Attila s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Juhász Imre s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Juhász Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Sulyok Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Varga Réka s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2448/2022.