AVI 2018.7.47 A követelés-foglalási eljárás körében alkalmazandók a Vht. követelés lefoglalására vonatkozó rendelkezései [2003. évi XCII. tv. 144. § ]

Kapcsolódó határozatok:

Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.27176/2015/11., Miskolci Törvényszék K.21627/2011/15. (12/2013. AVÉ bírósági gyakorlat (AVÉ 2013/7.)), Kúria Kfv.35237/2012/10. (12/2013. AVÉ bírósági gyakorlat (AVÉ 2013/7.)), Kúria Kfv.35054/2016/12. (*AVI 2018.7.47*)

***********

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A perújított alperesi beavatkozó (a továbbiakban: beavatkozó) adó- és járuléktartozása miatt az adóhatóság végrehajtási eljárást kezdeményezett. A beavatkozó a fennálló tartozás fedezetéül a 2010. június 10. napján esedékes, a perújító felperes (a továbbiakban: felperes) felé kiállított 00139/10. számú, 70 941 100 Ft összegű számlát jelölte meg. Az elsőfokú hatóság 2010. április 21-én követelés-foglalást bocsátott ki a fenti számlára, az abban foglalt összeg erejéig. Felhívta a felperest, hogy nyilatkozzon a követelés fennállásáról.

[2] Ismételt adóhatósági felhívásra a felperes 2010. október 11-én a foglalással érintett számlára a követelést elismerte. Nyilatkozott, hogy arra más igényt nem tart, a követelés összegének megfizetését 2011. március 31. napjáig vállalta.

[3] A felperes 2010. december 8-ai beadványában követelés-foglalás megszüntetése iránti kérelmet terjesztett elő, és korábbi nyilatkozatát semmisnek kérte tekinteni arra hivatkozással, hogy a Záró dokumentáció beavatkozói teljesítésének elmaradása, hibás teljesítése miatt vele szemben a megrendelő kötbérigényt jelentett be. A beavatkozói jelzést követően az elsőfokú adóhatóság ismételten felhívta a felperest nyilatkozattételre, majd a 2011. április 4. napján kelt határozatával kötelezte az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 153. §-a alapján a 70 941 100 Ft megfizetésére.

[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt perújított alperesi jogelőd (a továbbiakban: alperes) az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Kiemelte, hogy a tartozást elismerő nyilatkozat megtételének következtében annak joghatása beállt, így jogszerűen járt el az elsőfokú hatóság, amikor a számlában szereplő tartozás megfizetésére kötelezte a felperest.

[5] A felperes keresetét a Miskolci Törvényszék ítéletével utasította el. Kifejtette, miután a felperes a követelést elismerte, ennélfogva a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 240. § (1) bekezdése alapján már a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn. Neki kellett igazolnia azt, hogy vele szemben kötbérigényt érvényesítenek, de ezt nem tudta tényszerűen bizonyítani. A jogerős ítélet elleni felülvizsgálati eljárásban a Kúria a 2013. május 9-én kelt ítéletével az elsőfokú ítéletet hatályában fenntartotta. Egyetértett az elsőfokú bíróság azon álláspontjával, hogy a felperes a követelést elismerte, ennélfogva már ő volt köteles bizonyítani a tartozást. Rögzítette, a bírósági eljárás lezárását követően került sor a felperes és a szerződő partner közötti megállapodás megkötésére, melyből kifolyólag igényérvényesítési lehetősége támadt a felperesnek a beavatkozóval szemben.

[6] A felperesnek a megrendelő felé fennálló kötbérrel kapcsolatos jogvitája a Kúria ítéletét követően megállapodással zárult, melyet a felperes tovább hárított a beavatkozó felé a 2014. július 10. napján kelt kompenzációs megállapodásban. Ebben rögzítették, hogy a beavatkozó a vállaltak teljesítésével késedelembe esett, így a projekt fő megrendelője a Közép-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kötbérigényt érvényesített a felperesi konzorciummal szemben, mely kötbér összeget a megrendelő a konzorcium vállalkozói követelésébe történő beszámítás útján érvényesített. Miután a beavatkozó 2014. január 24-én felszámolás alá került, a felperes fennálló kötbérigényét a felszámolási eljárásban érvényesítette, amelyet a felszámoló határidőben bejelentettként nyilvántartásba vett a 2014. február 27-én kelt levelében.

Perújítási kérelem és ellenkérelem

[7] A felperes perújítási kérelmet terjesztett elő, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett új határozat hozatalát kérte azzal, hogy az alperes határozata jogszabálysértő. Előadta, a beavatkozó a megrendelő felé fennálló felperesi kötbér kötelezettséget elismerte és a kártérítés jogcímén fennálló követelést beszámítással érvényesítették. A perújítás alapjául az a tény szolgált, hogy a beavatkozó az ítélet jogerőre emelkedését követően ismerte el a felperes perbeli jogviszonyból származó, vele szemben fennálló követelését 2010. augusztus 31. napi esedékességgel.

[8] Az alperes a határozata jogszerűségét változatlanul fenntartotta és kiemelte, a felperes sem az adóhatósági, sem a bírósági eljárás során a beavatkozó felé fennálló kötbérigényét okiratokkal nem igazolta, illetőleg nem került sor annak bizonyítására sem, hogy vele szemben a megrendelő milyen nagyságú igényt támasztott a beavatkozó szerződésszegő magatartása folytán. Kiemelte, a felperes a lefoglalt követelésről az adóhatóság hozzájárulása nélkül nem rendelkezhet.

Eljárás a perújítás megengedhetősége körében

[9] A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzésével a felperes perújítási kérelmét, mint érdemi tárgyalásra alkalmatlant elutasította. Határozatának indokolásában a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 260. § (1)-(2) bekezdésére, 339/A. §-ában foglaltakra hivatkozva kiemelte, a perújítási eljárás során is csak a közigazgatási határozat meghozatalakor fennálló ténybeliség értékelhető és vizsgálható. A perújításra okot adó ténynek olyannak kell lennie, amely nem csak a közigazgatási per, hanem a közigazgatási eljárás idején is fennállt. A felperes által sem vitatottan a beavatkozó elismerő nyilatkozata és az ennek alapján született kompenzációs szerződés sem a perben, sem a hatósági eljárás idején nem létezett, azt követően keletkezett, így perújítási körülményként nem vehető figyelembe.

[10] A felperes fellebbezése folytán eljárt Miskolci Törvényszék végzésével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és megállapította, felperes perújítási kérelme megengedhető. Kifejtette, hogy a törvény nem tartalmaz olyan kifejezett rendelkezést, miszerint a perújítást csupán a per elbírálásakor már megvolt tényre vonatkozó bizonyíték vagy jogerős bírói, illetve más hatósági határozat alapján lehet kérni, bár a perújítás alapjaként megjelölt ténynek már a megtámadott ítélet meghozatalakor fenn kell állnia. Kiemelte, a perújítási eljárás során az utóbb keletkezett bizonyítékokkal, mint a beavatkozó elismerő nyilatkozatával, a kompenzációs szerződéssel a perújító felperes azt kívánja bizonyítani, hogy a tény, mely szerint nem áll fenn a beavatkozónak követelése vele szemben, már a közigazgatási határozat meghozatalakor is fennállt. Rámutatott, önmagában az a tény, hogy a vállalkozási szerződésben érdekelt felek utóbb jogvitájukat rendezve szolgáltatnak bizonyítékot arra vonatkozóan, miszerint a perújító felperes fizetési kötelezettsége a beavatkozóval szemben nem áll fenn, nem teszi a perújítási kérelmet érdemi tárgyalásra alkalmatlanná, hiszen a felperes által az alapperben állított tény bizonyítékául szolgál.