BH 2009.2.52 A mögöttes felelős a követelés elévülésére akkor is hivatkozhat az ellene indított perben, ha előzőleg a főkötelezett tartozásáért való helytállási kötelezettségét írásban elismerte [Ptk. 242. §, 324. §; 1/2007. PJE határozat].

A felperes jogelőde engedményezési szerződéssel szerezte meg az M. Rt.-nek az N. Állami Gazdasággal szemben fennálló és felszámolási eljárásában bejelentett, a felszámoló által visszaigazolt 3 964 097 Ft fuvardíj, továbbá 4 442 660 Ft kamatkövetelését. A követelések 1991. március 3-ától 1992. március 27-éig keletkeztek. Az Állami Gazdaság felszámolása 1993. december 20-án kezdődött és 2000. szeptember 25-én fejeződött be. A felszámolási eljárást megelőzően az állami gazdasággal szemben 1992. február 6-ától 1992. május 19-éig csődeljárás volt folyamatban. Az M. Rt. hitelezői igényét a felszámoló a tőketartozás tekintetében "F", a késedelmi kamat vonatkozásában "G" kategóriába sorolta. Az ún. behajthatatlansági nyilatkozatot 1995. október 9-én adta ki. Az M. Rt. és a felperes 1997. szeptember 22-én engedményezési szerződést kötött, amellyel a felperes a fenti követelést megszerezte. Az alperes jogelődje 1993. február 4-én ellenérték nélkül elvonta az Állami Gazdaság kezelésében levő földterületeket. A felperes 1999 februárjában egyezségi tárgyalást kezdeményezett az alperessel. A felek közötti tárgyalások eredményeképpen 2000. október 27-én megállapodás jött létre. Ebben többek között rögzítették, hogy a felperesnek a megállapodásban rögzített követelése, illetve a jövőben engedményezés útján megszerzésre kerülő követelése tekintetében jelen per alperese ellen pert nem kezdeményez. Jelen per alperese pedig azt vállalta, hogy a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő ügyben hozandó jogerős ítéletben foglaltak szerint a felperesnek a jogerős ítélet meghozatalakor fennálló valamennyi, a vagyonelvonás időpontjában már fennállt tőke+járulékai követeléseit, mint kezes teljesíti minden további jogi út igénybevétele nélkül. Jelen per felperese követeléseit olyan arányban, módon és olyan mértékű kamattal növelt összegben elégíti ki, ahogy a helytállási kötelezettséget a bíróság jogerős ítéletében a hivatkozott perben megállapítja. A Legfelsőbb Bíróság rögzíti, hogy a megállapodásban szereplő ügyben a Legfelsőbb Bíróság hozott jogerős ítéletet. Az alperes a megállapodásban foglalt kötelezettségét felszólítás ellenére nem teljesítette.

Felperes 2005. május 20-án benyújtott keresetében elsődlegesen 4 539 015 Ft és ennek 2003. április 21. napjától járó kamatai, másodlagosan 2 651 600 Ft tőke és ennek 1999. május 1. napjától járó kamatainak megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete jogalapjaként a 2000. október 27-ei megállapodásra, a Ptk. 198. §-ának (1) bekezdésében, illetve az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. tv. (továbbiakban: Iát.) 53. § (1) bekezdésében foglaltakra hivatkozott.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen elévülésre hivatkozott. Álláspontja szerint a 2000. október 27-én megkötött megállapodás nem módosítja az eredeti követelések keletkezésének időpontjától számítandó elévülési időt.

Az elsőfokú bíróság 2006. március 29-én kelt ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 561 000 Ft-ot és ezen összegnek 1999. május 1. napjától járó kamatait. Ezt meghaladóan az elsődleges keresetet elutasította. Rendelkezett az elsőfokú perköltség megfizetéséről.

A másodfokú bíróság 2007. június 5-én kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, rendelkezett a másodfokú perköltség megfizetéséről. Ítélete indokolásában kifejtette, elfogadta az elsőfokú bíróságnak azt a álláspontját, miszerint a felperes kereseti kérelmét a 2000. október 27-én kelt megállapodás alapján kell elbírálni. Ez a felek között létrejött szerződés, melyben rendelkeznek arról, hogy amennyiben a követelés a főkötelezettől behajthatatlan, jelen per alperese köteles kezesként helytállni. A megállapodásban az alperes feltételhez kötött fizetési kötelezettséget vállalt, a feltétel a megállapodásban hivatkozott peres eljárás jogerős befejezése volt, mely megtörtént. A feltétel bekövetkeztétől számított 5 éven belül pedig a felperes keresetét benyújtotta. A másodfokú bíróság ítéletében hivatkozott az 1/2007. PJE határozatban írtakra is. E vonatkozásban azt rögzítette, hogy felperes az elévülés nyugvásának megszűnését megelőzően 1999-ben igénybejelentéssel élt az alperes felé, majd a 2000. október 27-én a felek a megállapodást megkötötték.

Alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Kifejtette, a 2000. október 27-ei szerződés valójában tartozáselismerő nyilatkozat, melyben az alperes elismeri kezesi felelősségét mindazon kötelezettségekért, amelyeket az eredeti adós nem fizetett meg. A tartozáselismerés új kötelezettségvállalást nem eredményez, a tartozás jogcímét nem változtatja meg, az elismerőt megilleti a jog, hogy bizonyítsa a tartozás nem áll fenn, illetve bírósági úton nem érvényesíthető. Az alperes álláspontja szerint a főadóssal szembeni felszámolási eljárás a kezessel szembeni elévülést nyugvó helyzetben tartotta mindaddig, amíg volt remény arra, hogy a felperes követelése a főadóstól megtérül. E remény a felszámoló 1995. október 9-én tett nyilatkozatával megszűnt. Az alperes nem látja tisztázottnak a felperesi követeléseket, mert az eredeti számlák nem állnak rendelkezésre. Az alperes álláspontja szerint az alperes joggal igényelte az eredeti számlák becsatolását, mert a becsatolt okiratok nem kellően igazolják a felperes követelésének fennállását. Alperes szerint a perben eljárt bíróságok az összegszerűség tekintetében is tévedtek, mivel a felszámolásban ki nem egyenlített követelést vették alapul, a vagyonelvonáskori összes követelés helyett. A felülvizsgálati kérelemben meghatározott módon számítottan matematikailag a felperes 1 919 838 Ft-ra jogosult. Alperes hangsúlyozta, az 1995. október 9-ei behajthatatlansági értesítő alapján a felperes csak úgy igényelhette vissza az áfát, ha a teljes számlaértéket hitelezői vesztességként elszámolta. Vagyis a felperesi engedményezéskor a követelés már nem is létezett. A perben eljárt bíróságok kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottak az F/33. szám alatt becsatolt levélnek, de azt tévesen értelmezték. A hivatkozott levelet 1999. május 19-én az alperes írta, e levélnek tehát elévülést megszakító hatást tulajdonítani nem lehet. A felperes 1999. február 26-ai levele sem szakította meg az elévülést, egyrészt annak tartalmára tekintettel, másrészt azért, mert a követelés ekkor már elévült.