577/B/2000. AB határozat

a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 23. § (3) bekezdésének második mondata alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 23. § (3) bekezdésének második mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság - az előtte 4.Mf.20.573/2000. és 4.Mf.20.574/2000. számon folyamatban lévő eljárások felfüggesztése mellett - a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 23. § (3) bekezdésének a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló 1997. évi LI. törvény 3. §-ával megállapított második mondata megsemmisítését indítványozta, annak alkotmánysértő volta miatt. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése alapján előterjesztett bírói kezdeményezés indítványt tartalmazott a kifogásolt rendelkezés konkrét ügyekben való alkalmazhatóságának kizárására is.

2. A bírói kezdeményezés alapját adó perben a felperesek szakszervezeti tisztségviselők, az alperes munkavállalói. Az alperes a felperesek munkaviszonyát rendes felmondással szüntette meg anélkül, hogy a felsőbb szakszervezeti szerv egyetértését kikérte volna. Az alperesi munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet kifogást nyújtott be a munkáltatóhoz, amelyet a munkáltató elfogadott, s a felmondásokat visszavonta. A felperesek ezt követően a felmondás jogellenességének megállapítása és annak jogkövetkezményei alkalmazása iránt keresettel fordultak a bírósághoz.

3. Az indítványozó bíróság álláspontja szerint az Mt. támadott szabálya ellentétben áll az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdésében megfogalmazott, az alapjogok védelmére vonatkozó rendelkezésekkel, az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósághoz való joggal, az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében szabályozott, a bírói út igénybevételéhez, valamint az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében deklarált, a munka és foglalkozás szabad megválasztásához való alapjoggal.

Az alkotmányellenességet a kezdeményezést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a következők alapozzák meg: a szakszervezet a kifogás benyújtásáról maga jogosult dönteni, ahhoz nem szükséges a felmondással érintett munkavállaló hozzájárulása vagy meghatalmazása. Amennyiben a munkáltató a szakszervezeti kifogást elfogadja és a felmondást visszavonja, a munkavállaló elesik attól a lehetőségtől, hogy a munkaviszonyával összefüggésben őt ért sérelem orvoslására "érdekeinek megfelelő igényt kíséreljen meg érvényesíteni" a bíróság előtt. Ha ugyanis a kifogásnak a munkáltató helyt ad, nincs olyan munkáltatói intézkedés, amely bírói úton felülvizsgálható lenne, ezáltal sérül a munkavállalónak az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított, bírói út igénybevételére vonatkozó joga. Az indítványozó bíróság szerint a megjelölt rendelkezés az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdését - a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog alkotmányos elvét - is sérti, mert a munkavállalót elzárja attól, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén alkalmazható jogkövetkezmények közül válasszon. Jogellenes felmondás jogkövetkezményeként a munkaügyi perben a munkavállaló kérheti a munkaviszony helyreállítását, és eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, de a munkaviszony helyreállításának mellőzését is, a sikerrel járó kifogás eredményeként azonban a munkaviszony - az indítványozó álláspontja szerint - a munkavállaló akarata ellenére is fennmarad. A szakszervezeti tisztségviselő védelme, illetve a szakszervezeti munka zavartalanságának biztosítása nem járhat a szakszervezeti tisztségviselő alapvető jogainak megsértésével, a szakszervezetbe való belépés és a tisztség elfogadása nem jelentheti azt, hogy a munkavállaló az Önrendelkezési jogáról lemondana. Az Alkotmány 54. § (I) bekezdésében foglaltakkal összeegyeztethetetlennek tartja továbbá az indítványozó bíróság, hogy a sérelmezett törvényi szabályozás folytán a munkaviszonyról az érdekképviseleti szerv és a munkáltató az abban "részt vevő" személy (a munkavállaló) mellőzésével dönthet. Az indítványozó szerint a szakszervezeti tisztségviselők fokozott munkajogi védelmét célzó szabályozás - "szövegezése" miatt - sérti az érintett munkavállalói kör sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapjogait, így az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdésébe ütközik.

II.

Az indítványban megjelölt és az elbírálásnál figyelembe vett jogszabályok: Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései:

"4. § A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."

"7G7B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához."

Az Mt. indítvánnyal érintett rendelkezései:

"18. § E törvény alkalmazásában szakszervezeten a munkavállalóknak minden olyan szervezetét érteni kell, amelynek elsődleges célja a munkavállalók munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeinek előmozdítása és megvédése."

"23. § (1) A munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet jogosult a munkavállalókat, illetve ezek érdekképviseleti szerveit közvetlenül érintő jogellenes munkáltatói intézkedés (mulasztás) ellen kifogást benyújtani. (...)

(3) Nincs helye kifogásnak, ha az intézkedéssel szemben a munkavállaló jogvitát kezdeményezhet. Ettől eltérően, ha a munkáltató a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv előzetes egyetértése hiányában szüntette meg rendes felmondással, a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet jogosult kifogás benyújtására."

"28. § (1) A közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv előzetes egyetértése szükséges a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállalónak a munkáltató által kezdeményezett más munkahelyre való beosztásához, továbbá munkaviszonyának a munkáltató által rendes felmondással történő megszüntetéséhez. Az ilyen tisztségviselővel szemben alkalmazandó rendkívüli felmondás előtt előzetesen ki kell kérni a megfelelő szakszervezeti szerv véleményét, illetve a 109. § szerinti jogkövetkezmény alkalmazásáról, valamint a változó munkahelyre alkalmazott tisztségviselő más munkahelyre való beosztásáról a megfelelő szakszervezeti szervet előzetesen értesíteni kell."

"199. § (1) A munkavállaló a munkaviszonyból származó igényének érvényesítése, valamint a szakszervezet, illetve az üzemi tanács (üzemi megbízott) e törvényből, illetőleg kollektív szerződésből vagy üzemi megállapodásból származó igényének érvényesítése érdekében e törvény rendelkezései szerint munkaügyi jogvitát kezdeményezhet."

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az indítványban felvetett alkotmányossági kérdések vizsgálata kapcsán az Alkotmánybíróság a következőkre volt figyelemmel.

Az Mt. 23. § (3) bekezdésének második mondata a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetet kifogás benyújtására jogosítja fel abban az esetben, ha a munkáltató a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv előzetes egyetértése hiányában szüntette meg rendes felmondással.

Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezést az Mt. módosításáról szóló 1997. évi LI. törvény 3. §-a az alábbi indokolással állapította meg. "A törvény erősíteni kívánja a szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelmét. A törvény ezért lehetővé teszi, hogy a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyának a munkáltató általi, a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv egyetértésének hiányában történő rendes felmondása esetén a szakszervezet kifogást nyújtson be, függetlenül attól, hogy a tisztségviselő - mint munkavállaló - az intézkedéssel szemben jogvitát kezdeményezhet."

E szabályozás összhangban áll a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1949. évi 32. ülésszakán elfogadott 98. számú Egyezményben vállalt nemzetközi jogi kötelezettségekkel. A Magyarországra nézve 1958. június 6. napján hatályba lépett, s a 2000. évi LV. törvénnyel kihirdetett Egyezmény 1. Cikke 1. pontja kimondja: "A munkavállalók, foglalkoztatásukkal kapcsolatosan, részesüljenek a szervezkedési szabadság megsértésére irányuló megkülönböztetés elleni megfelelő védelemben." A 2. pont szerint: "E védelemnek különösen olyan cselekedetekkel szemben kell érvényesülnie, melyek célja (...) a munkavállaló elbocsátása vagy bármilyen más módon való megkárosítása, szakszervezeti hovatartozása vagy szakszervezeti tevékenysége miatt, melyet a munkaidőn kívül, vagy a munkaadó hozzájárulásával a munkaidőn belül fejtett ki."

2. Az Mt. 23. §-a szerinti kifogás (vétó) intézményét az Mt. Második része a "Munkaügyi kapcsolatok" cím alatt, a munkavállalók érdekképviseletének ellátásához szükséges szakszervezeti jogosítványokat és az ehhez kapcsolódó munkáltatói kötelezettségeket rögzítő II. fejezetében szabályozza. Az e fejezetben szabályozott eljárások alanyai a szakszervezet és a munkáltató. Az Mt. 28. § (1) bekezdése a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállalónak a munkáltató által kezdeményezett más munkahelyre való beosztásához, továbbá a munkaviszonyának a munkáltató által rendes felmondással való megszüntetéséhez előírja a szakszervezet egyetértésének szükségességét. (E védelem a tisztséget legalább hat hónapig betöltő munkavállalót a megbízatás megszűnését követő egy évig megilleti.)

Az Mt. 23. § (1) bekezdése a kifogás benyújtását a munkavállalókat, illetve ezek érdekképviseleti szerveit közvetlenül érintő jogellenes munkáltatói intézkedések (mulasztások) esetén teszi lehetővé a szakszervezetnek. Az Mt. 23. § (1) bekezdése kizáró feltételt fogalmaz meg: a munkavállaló által egyéni jogvitában támadható intézkedések ellen kifogás nem nyújtható be. Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezés e kizáró feltétel alól egyetlen esetben tesz kivételt: az egyéni jogvitában támadható intézkedések közül vétó terjeszthető elő a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyának rendes felmondása azon esetére, ha arra a szakszervezet előzetes egyetértése hiányában (azaz megkérdezése nélkül, vagy az egyetértés megtagadása ellenére) került sor.

3. A támadott jogszabály alkotmányellenességének elbírálása során az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a szakszervezeti kifogásolási jog munkáltatói rendes felmondásra való kiterjesztése jelent-e korlátozást a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállalói kör alkotmányos alapjogai tekintetében.

Az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi tevékenysége körében számos határozatában értelmezte az Alkotmány 8. §-át. Az államnak a szubjektív alapjogok érvényesülésének garantálására vonatkozó kötelezettségét az Alkotmánybíróság a 64/1991. (XII. 17.) határozatában az Alkotmány 8. § (1) bekezdéséből vezette le. "Az állam kötelessége az alapvető jogok 'tiszteletben tartására és védelmére' a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell a megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről." (ABH 1991. 297., 302.) Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése az alapjogi törvényhozás alkotmányos korlátjaként az alapjog lényeges tartalmának érinthetetlenségét határozza meg. Az alapjogi korlátozás alkotmányos határát az Alkotmánybíróság annak kimondásával vonta meg, miszerint nem tekinthető az alapjog lényeges tartalma korlátozásának, ha másik alapjog, alkotmányos érték vagy cél érvényesülése, védelme teszi szükségessé, és a szükségesnek ítélt korlátozás, az így okozott sérelem egyensúlyban van az adott szabályozási cél fontosságával [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992. 77., 85.; 64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993. 373., 387.; 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994. 117., 121-123.; 1283/B/1995. AB határozat, ABH 1997. 619., 621-622.; 14/1996. (IV. 24.) AB határozat, ABH 1996. 56., 59.; 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH 2000. 241., 257-274. stb.].

4. Az Alkotmánybíróság már korábbi döntéseiben is rögzítette: e testület egy-egy jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatakor a támadott rendelkezés és az Alkotmány egymásra vonatkoztatott értelmezését végzi el, a jogszabályok gyakorlati alkalmazása során felmerülő értelmezési problémák megoldása a jogalkalmazói szervek feladata. Az Alkotmánybíróság a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatában kifejtette: "A törvényhozó által nyitvahagyott kérdéseket a joggyakorlat válaszolja meg; értelmezésével a hézagokat kitölti. Az Alkotmánybíróságnak nem feladata, hogy akár a jogalkotó, akár a jogalkalmazó helyébe lépve a törvény által nyitva hagyott kérdéseket eldöntse, vagy a hiányokat pótolja. (...) Ha a vizsgált jogszabálynak van (egy vagy több) olyan értelmezése, amely az alkotmányos követelményeknek megfelel, az Alkotmánybíróságnak nem feltétlenül kell megállapítania a jogszabály alkotmányellenességét." (ABH 1993. 256., 266-267.) Mindezek alapján az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett azt a kérdést is, hogy van-e a támadott rendelkezésnek olyan értelmezési tartománya, amely kielégíti az alkotmányossági követelményeket.

Az indítványozó bíróság a támadott jogszabály alkotmányellenességét a kifogás benyújtásának egyik lehetséges jogkövetkezményével: a felmondás munkáltató általi visszavonásával összefüggésben állította. A bíróság abból a feltevésből indult ki, hogy a munkavállaló köteles az "eredményes" szakszervezeti kifogás következtében hozott munkáltatói intézkedést (a munkavállalóval már közölt felmondás visszavonását) elfogadni. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a (rendes és rendkívüli) felmondással kapcsolatos ügyekben eljáró bíróságoknak állandó és egységes az ítélkezési gyakorlata, amely a munkaviszony megszüntetésére irányuló egyoldalú jognyilatkozatok joghatályos visszavonásához megköveteli a másik fél kifejezett, egyértelmű hozzájárulását (BH 1997. 606.; BH 1998. 51.). Az Alkotmánybíróság megítélése szerint - figyelemmel a bíróságok fenti gyakorlatára - az alkotmányossági követelményeket nem sérti a vitatott rendelkezés olyan értelmezése, amely a szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállalóval közölt, szakszervezeti kifogással "eredményesen" támadott felmondás joghatályos visszavonásához a munkavállaló hozzájárulását követeli meg.

4.1. Az indítványozó bíróság a bírósághoz fordulás alapjogának sérelmét abban látta megvalósulni, hogy a kifogással támadott rendes felmondás munkáltató általi visszavonása elzárja a munkavállalót a felmondás bírói úton való megtámadásának lehetőségétől.

Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése - a bírósághoz fordulás alapjoga - tartalmát az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59., 67.; 59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993. 353., 355.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994. 29., 35.]. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez az alkotmányi rendelkezés mindenkinek alanyi jogosultságot biztosít ahhoz, hogy jogát független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy a jogok és kötelezettségek (jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson.

Az Alkotmánybíróság a fenti határozatokban a fél perbeli rendelkezési jogát a perbeli részvétel, illetve arról való lemondás összefüggésében vizsgálta, s azt az emberi méltósághoz való jog részét képező önrendelkezési jogból vezette le. Az 1/1994. (I. 7.) AB határozatában rögzítette: "A feleket megillető rendelkezési jog azt jelenti, hogy a fél anyagi és eljárási jogaival szabadon rendelkezik, így mindenkinek szabadságában áll anyagi jogainak eljárási érvényesítése, a bíróság igénybevétele, peres vagy nem peres eljárás kezdeményezése is. Az eljárásjogi értelemben vett fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa, eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. A fél rendelkezési jogának elvonása, illetőleg 'helyettesítése' sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, A jogvitában érdekelt félnek alkotmányos joga van arra, hogy ügyét bíróság elé vigye. Ez a jog - hasonlóan a többi szabadságjoghoz - magában foglalja annak szabadságát is, hogy e jogával ne éljen. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése mindenkinek ahhoz biztosít jogosultságot, hogy saját jogát a független és pártatlan bíróság előtt maga érvényesítse. Alkotmányosan indokolt kivételektől eltekintve, senkinek sincs tehát joga ahhoz, hogy más jogát - a jogosult akaratától függetlenül - bíróság elé vigye." (ABH 1994. 29., 35.)

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a sérelmezett törvényi szabályozásnak nincs olyan rendelkezése, amely a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállalókat elzárná a felmondás egyéni (azaz a munkáltató és a munkavállaló közötti) munkaügyi jogvitában való megtámadásának, a bírósági út igénybevételének lehetőségétől. Az Mt. 199. § (1) bekezdése értelmében a munkavállaló a munkaviszonyból származó igényének érvényesítése érdekében munkaügyi jogvitát kezdeményezhet. Az Mt. 23. §-ában szabályozott kifogás alapján a szakszervezet és a munkáltató között jön létre jogvita, e jogvita alanyai és tárgya különbözik az Mt. 199. § (1) bekezdésében foglaltaktól. A törvény a munkavállaló perindítását - az Mt. 199. § (1) bekezdésében szabályozott jog gyakorlását - semmilyen tekintetben nem tette függővé attól, hogy a szakszervezet él-e az alkotmányossági vizsgálat alá vont szabályban biztosított kifogásolási jogával. A felmondással kapcsolatos munkavállalói igényérvényesítésnek nem képezi akadályát a kifogás indítványozó által megjelölt "eredménye" sem. Az indítványozó érvelésének megfelelően alkotmányellenes helyzetet teremtene, ha a munkavállaló a részvétele nélkül lefolytatott eljárásban hozott, a munkaviszonyát érintő döntés folytán elesne a munkaviszonyát megszüntető intézkedés bírói úton való megtámadásának lehetőségétől. Nem állítható azonban az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének sérelme a vitatott rendelkezés Alkotmánnyal összhangban álló olyan értelmezésével, amely a kifogás eredményeként hozott intézkedés (a felmondás visszavonása) hatályát a munkavállaló beleegyezésétől teszi függővé. Ez esetben ugyanis kizárólag a munkavállaló szabad döntésétől függ, hogy a kifogás "eredményét" - azaz a munkaviszony azonnali helyreállítását - vagy a felmondás bírói úton történő megtámadását választja.

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a vétójog hatályos szabályozása az érintett munkavállalói körnek kettős védelmet jelenthet a jogellenes munkáltatói rendes felmondások esetében azzal, hogy a munkaviszony fenntartását kívánó munkavállaló számára az egyéni jogvita (azaz munkaügyi per) indítását szükségtelenné teheti, semmiben nem befolyásolja azonban a munkavállalót abban a választásban, hogy a munkaügyi perben érvényesíthető jogait bírósági megítélés elé vigye. A fentiekre tekintettel nem állítható, hogy a szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállaló a szakszervezetnek biztosított jogosultsággal összefüggésben el lenne zárva a felmondás bírói úton való megtámadásának lehetőségétől; e jogszabályhely és az Alkotmánynak a bírósághoz fordulás jogát rögzítő szabálya - az Alkotmány 57. § (1) bekezdése között - nincs ellentét.

4.2. Az indítványozó bíróság az Mt. vizsgált rendelkezését az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe ütközése miatt is támadta. Megítélése szerint a munkavállaló önrendelkezési jogát csorbítja, hogy míg a munkaügyi perben a munkaviszony helyreállítása helyett annak mellőzését és egyéb jogkövetkezmények alkalmazását is választhatja - a "sikeres" kifogás következtében a munkaviszony a munkavállaló akarata ellenére is fennmarad.

Az Alkotmánybíróság a 4/1998. (III. 1.) AB határozatban a pernyertességből fakadó rendelkezési jogot vizsgálta. E határozatában alkotmányellenesnek minősítette a pernyertes fél jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményei közüli választása eredményét figyelmen kívül hagyó törvényi rendelkezéseket, megállapította: "Az Mt. és a Kjt. szabályainak megsértéséből adódó - a polgári eljárás szabályai szerint folyó - munkaügyi pereknek is alapelve a felek perbeli rendelkezési jogának (cselekvési szabadságának) biztosítása, a bíróság pedig kötve van a kereseti kérelmekhez. A munkavállalót így megilleti az a jog, hogy az őt ért jogsérelem orvoslására érdekeinek megfelelő - érdemben a bíróság által elbírálható - kérelemmel éljen. (...)." (ABH 1998. 71., 75.)

Az Alkotmánybíróság az ügyészi óvás jogintézményének alkotmányosságát az önrendelkezési jogból levezetett, a fél perbeli részvételével kapcsolatos rendelkezési jog aspektusából vizsgálta, a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában kimondta: "Polgári ügyekben az óvás sérti a felek rendelkezési jogát is, mert az ügy jellegére tekintet nélkül, bármely ügyben lehetséges óvást emelni, s óvás folytán a jogerős ítélet a fél akaratától függetlenül, sőt annak ellenére, a felekre kihatóan megváltoztatható. A polgári per ezen alapelvének sérelme egyben az önrendelkezés alkotmányos jogának sérelme. (...) Az önrendelkezés joga az állandó alkotmánybírósági gyakorlat szerint az emberi méltósághoz való jog tartalmi eleme, a törvényességi óvás tehát az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe ütközik. A felek rendelkezési jogának elvonása sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését is. A jogvitában érdekelt fél alkotmányos joga arra, hogy ügyét a bíróság elé vigye - hasonlóan a többi szabadságjoghoz - magában foglalja ugyanis annak szabadságát, hogy e jogával ne éljen. Egy olyan szabály, amely mindkét fél akaratától függetlenül és minden ügyben lehetővé teszi az eljárás folytatását és a határozat felekre kiható megváltoztatását, eleve nem lehet e jog sem szükségszerű, sem arányos korlátozása." (ABH. 1992. 59., 67.)

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a törvényhozó által alkotott szabály - az Mt. 23. § (3) bekezdésének második mondata - nem áll ellentétben az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglaltakkal, az emberi méltósághoz való jogból levezetett perbeli rendelkezési szabadsággal sem. Nem tartalmaz ugyanis semmiféle megszorítást a jogellenes munkaviszony-megszüntetés jogkövetkezményei közüli választást illetően. Az indítványozó bíróság a munkavállaló perbeli rendelkezési jogának sérelmét az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével kapcsolatban hivatkozott azonos feltevésre alapozva állította: a kifogással érintett felmondás visszavonása folytán nem létezik bírói úton támadható intézkedés. A jelen határozat Indokolása III/4.1. pontjában az Alkotmánybíróság már rámutatott arra, hogy a szakszervezeti tisztségviselővel közölt felmondás kifogással való megtámadását engedő szabály alkotmányos, ha a szakszervezeti tisztségviselő akaratnyilvánítása a kifogás eredményeként hozott intézkedés hatályosulását érdemben befolyásolja. A vitatott rendelkezés ilyen értelmezése esetén az indítványozó által állított összefüggés nem állapítható meg, hiszen kizárólag a munkavállaló döntésének függvénye, hogy elfogadja a felmondás visszavonását vagy azt elutasítva peres eljárásban követeli az általa - bármely okból - jogellenesnek ítélt felmondás esetére előírt jogkövetkezmények alkalmazását. A fentiekre tekintettel nem állítható, hogy a kifogásolás jogának gyakorlása vagy a kifogás "eredményessége" a munkaviszony-megszüntetés perbeli megítélését bármiben befolyásolná, illetve a tisztségviselőnek az egyéni jogvitában (munkaügyi perben) alkalmazható jogkövetkezmények (azaz a munkaviszony helyreállítása vagy annak mellőzése) közötti választási lehetőségét korlátozná. A vizsgált szabály a perbeli cselekvési szabadság megsértésére nem vezet, ezért az alkotmányellenességet az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe ütközés miatt nem lehet megállapítani.

Nem minősül alkotmányellenesnek a kifogásolt rendelkezés az Alkotmány 54. § (1) bekezdéshez viszonyítva az indítványozó bíróság által hivatkozott azon okból sem, miszerint a vétójog támadott szabályozása alapján nem zárható ki, hogy a szakszervezet a munkavállaló alapvető jogaival kapcsolatos igényeit "megbízás" nélkül érvényesítse.

Az Alkotmánybíróság - az indítványban is felhívott - 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette az Mt.-nek a szakszervezetek meghatalmazás nélküli képviseleti jogát biztosító rendelkezését. "A sérelmezett rendelkezés alapján ugyanis nem zárható ki, hogy a szakszervezet a dolgozó kifejezett akarata ellenére is éljen képviseleti jogával. A rendelkezési jog megsértésének potenciális lehetőségét önmagában az sem küszöböli ki, hogy a meghatalmazás nélküli eljárásnak a dolgozó érdekében kell történnie, hiszen a szakszervezet csak vélelmezi az egyes dolgozók érdekeit. Az Alkotmánybíróság döntését a rendelkezési jognak, mint az emberi méltósághoz való jog egyik elemének megsértéséből vezette le: "Ezt a jogot az Alkotmány 54. § (1) bekezdése az alapvető jogok és kötelességek című fejezet élén, minden ember veleszületett jogaként deklarálja. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. 'általános személyiségi jog' egyik megfogalmazásának tekinti. A modern alkotmányok, illetve alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi jogot különféle aspektusaival nevezik meg: pl. a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként, általános cselekvési szabadságként, avagy a magánszférához való jogként." (ABH 1990. 42., 44-45.)

A munkavállaló önrendelkezési jogának sérelme az Mt. 23. § (3) bekezdése második mondata alkotmányosságával összefüggésben úgy merül fel, hogy a szakszervezeti jogosultság biztosítása korlátját jelentheti-e a szakszervezeti tisztségviselő egyéni ügyére tartozó, a munkaviszonya helyreállításával kapcsolatos akarata érvényesülésének.

A kifogás támadott szabálya a szakszervezeti tisztségviselők pozíciójának védelméhez, az érdekképviseleti tevékenység folyamatos és zavartalan ellátásához, végső soron a szakszervezet működőképessége fenntartásához nyújt önálló jogi eszközt. A szakszervezet a vétójog gyakorlása során az Mt. 28. § (1) bekezdésében biztosított egyetértési jog megsértése miatt saját nevében jár el, eljárása - a tisztségviselővel való érdekazonosság esetén - a tisztségviselő munkaviszonyának azonnali helyreállítását eredményezheti. Az a szabályozás, amely e jogalakítást és a jogviszony helyreállításához kapcsolódó jogosultságok gyakorlását, kötelezettségek teljesítését illetően a munkavállalói akarat érvényesülésének biztosít elsőbbséget, nem sérti az alkotmányossági követelményeket. A kifogás hatályos szabályozása nem kötelezi a tisztségviselőt a szakszervezet és a munkáltató között lefolytatott eljárás eredményének elfogadására. Nincs ezért törvényi akadálya a vitatott rendelkezés olyan értelmezésének, amelynek alapján a szakszervezeti eljárás - indítványozó által megjelölt - eredménye a védelemmel érintett munkavállalói kör munkaviszonyára csakis a jogviszony azonnali helyreállítására vonatkozó akarategység esetében hat ki. A törvény módosítása nem terjesztette ki a szakszervezeti kifogást az egyéni jogvita körében érvényesíthető további jogokra, a jogellenes felmondás jogkövetkezményeivel összefüggő munkavállalói igények kifogással nem érvényesíthetők. Mindebből következik, hogy az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének sérelmére történő hivatkozás nem helytálló.

4.3. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Mt. indítvánnyal támadott szabálya alkotmányjogi szempontból nem áll közvetlen összefüggésben - így ellentétben sem - a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának alapvető jogával.

Az 1282/B/1993. AB határozatában az Alkotmánybíróság kimondta, hogy egy pozitív alkotmányos alapjog magában foglalja az arra vonatkozó alapjogot is, hogy a személy ezzel a jogával egyáltalában ne éljen. Az alkotmányos szabadságjogoknak általában van negatív oldala: az alapjog az Alkotmány által garantált szabadságjogot jelent arra is, hogy az állam lehetővé teszi és biztosítja a joggyakorlástól való tartózkodást, azaz senkit se kényszeríthet arra, hogy alapjogával éljen is (ABH 1994. 675., 679.).

Az Mt. 23. § (3) bekezdése indítvánnyal érintett szabálya nem tartalmaz olyan rendelkezést, amelynél fogva a szakszervezeti tisztségviselő a munkaviszonyát köteles volna fenntartani. A munkavállalónak a felmondás visszavonásának elutasítása vagy elfogadása tekintetében szabad választása van, akarata ellenére nem kell, hogy munkát végezzen. Nem akadályoz a törvény módosítása valamely foglalkozáshoz való hozzáférést vagy foglalkozás gyakorlását sem. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság nem állapította meg az Mt. indítvánnyal támadott rendelkezésének az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésébe ütközését.

4.4. Az Alkotmánybíróság az Mt. 23. § (3) bekezdése - indítvány keretei között történt - alkotmányossági vizsgálata során megállapította, hogy a törvényalkotó nem korlátozta a felhívott alapjogok lényeges tartalmát, amikor a szakszervezet egyetértése hiányában kiadott rendes felmondás esetére lehetővé tette kifogás benyújtását.

A támadott rendelkezés nem ellentétes az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében előírt alapvető jog lényeges tartalmának korlátozását tiltó szabállyal, nem sérti az Alkotmány 54. § (1), az 57. § (1) és a 70/B. § (1) bekezdésében írtakat sem, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség utólagos megállapítására és az indítványozó által megjelölt perekben való alkalmazhatóság kizárására irányuló bírói kezdeményezést elutasította.

Budapest, 2002. április 8.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

az aláírásban akadályozott

dr. Bihari Mihály

alkotmánybíró helyett

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

az aláírásban akadályozott

dr. Harmathy Attila

alkotmánybíró helyett

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné

dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró