EH 2003.865 Az örökös jogcímén tulajdonul megszerzett, más által elfoglalt lakásingatlan birtokbaadása iránti per tárgya öröklési igény és nem a lakás kiürítése iránti igény, ezért az ilyen perben hozott jogerős ítélet ellen perújításnak van helye [Pp. 260. § (4) bek.].
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a perbeli lakásingatlan eredetileg az örökhagyó tulajdonában állott, akinek a felperes szüleivel jó szomszédi kapcsolata alakult ki, és erre tekintettel az örökhagyó az l988. december 3-án kelt írásbeli magánvégrendeletében minden ingó és ingatlan vagyonát a felperesre hagyta. Ezt követően az örökhagyó előbb az 1989. február 3-án kelt végintézkedéssel, majd az 1989. február 11-én kelt öröklési szerződéssel a távoli hozzátartozója: az alperes javára szóló újabb végintézkedést tett. 1989. február 20-án az örökhagyó elhalálozott és a hagyatékát a közjegyző az 1989. november 30-án kelt hagyatékátadó végzéssel szerződéses öröklés jogcímén ideiglenes hatállyal a jelen per alperesének adta át, egyben a jelen per felperesét a hagyaték ideiglenes átadásánál figyelembe nem vett igényeinek polgári per útján történő érvényesítésére hívta fel.
Ezt követően a jelen per felperese által végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben hozott jogerős ítélet megállapította, hogy az örökhagyó 1988. december 30. napján kelt végrendelete érvényes, az 1989. február 11. napján kelt öröklési szerződés és az 1989. február 3. napján kelt végintézkedés pedig érvénytelen. A jogerős ítélet alapján a közjegyző a hagyatéki eljárást befejezettnek nyilvánította és felhívta az illetékes földhivatalt a végrendeleti örökös tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére, majd ennek alapján a földhivatal a felperesnek a perbeli ingatlan egészére vonatkozó tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte.
Az utóbbi jogerős ítélet ellen a jelen per alperese felülvizsgálati kérelmet, az elsőfokú bíróságnál pedig perújítási kérelmet terjesztett elő.
A felperes módosított keresetében az alperesnek a perbeli lakás kiürítésére való kötelezését kérte.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével - egyéb rendelkezések mellett - kötelezte az alperest arra, hogy a perbeli lakást kiürítve 15 napon belül hagyja el és bocsássa azt a felperes kizárólagos rendelkezésére.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolásának a jogi okfejtése szerint a felperesnek a perbeli lakásingatlanon fennálló - az örökhagyó halálának időpontjában megszerzett - kizárólagos tulajdonjogát közhiteles ingatlan-nyilvántartás tanúsítja, míg az alperes a lakásingatlanra vonatkozóan semmiféle olyan jogosultsággal nem rendelkezik, amely az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést nyert volna, azt pedig nem bizonyította, hogy a lakás birtoklására és használatára bármiféle érvényes jogcíme lenne. Erre tekintettel a felperes, mint a lakás tulajdonosa a Ptk. 115. §-ának (3) bekezdése alapján jogszerűen követelheti a lakás birtokbaadását, az alperes, mint a lakás jogcím nélküli birtokosa pedig a Ptk. 193. §-ának (1) bekezdése alapján köteles a lakást a birtoklásra jogosult felperes birtokába bocsátani.
A jelen perben a rendelkezésre álló peradatok és a korábbi perben hozott jogerős ítélet alapján kellett dönteni, nem volt lehetőség arra, hogy a jelen per tárgyalását a bíróság a Pp. 152. §-ának (2) bekezdése alapján a korábbi perben hozott jogerős ítélet ellen az alperes által benyújtott perújítási kérelem jogerős elbírálásáig felfüggessze.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt annak hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítása iránt. A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás megállapításának a módja az ügy érdemi elbírálására is lényegesen kiható módon sérti az eljárásjogi szabályokat.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A perben eljárt bíróságok a peres felek előadásának, a hagyatéki és a korábbi peres iratok, valamint a becsatolt egyéb okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történt értékelése alapján, megalapozottan állapították meg a tényállást.
A jogerős ítélet indokolása nem hagy kétséget afelől, hogy a perújítási eljárás alperes általi megindításának tényét a perben eljárt bíróságok a per érdemi elbírálása során figyelembe vették, az említett ténynek azonban - a később kifejtendők miatt - a jelen per eldöntésére kiható jogi jelentőséget nem tulajdonítottak.
A Pp. 163. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság csak a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett rendel el bizonyítást. A per érdemi elbírálásához szükséges tények körét azonban nem a felek bizonyítási indítványai, hanem a per érdemi elbírálására irányadó anyagi jogi, kivételesen pedig eljárásjogi szabályok határozzák meg. A jelen per érdemi eldöntésére irányadó Ptk. 116. §-a (2) bek., 115. §-a (3) bek. és 193. §-a (1) bekezdésének az alkalmazásához szükséges tények köre a rendelkezésre álló peradatok alapján megalapozottan megállapítható volt, nem sértett tehát eljárásjogi szabályt sem az első-, sem pedig a másodfokú bíróság azzal, hogy az alperes által kezdeményezett perújítási eljárás iratainak a hivatalból, illetőleg az alperes fellebbezési eljárásban előterjesztett indítványára történő beszerzését mellőzte.
A Pp. 152. §-ának (2) bekezdése az ott írt feltételek meglétében sem kötelezővé, hanem csupán lehetővé teszi a bíróság számára a tárgyalás felfüggesztését, és a felfüggesztésre csak akkor ad módot, ha a per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában más polgári per vagy bíróság hatáskörébe tartozó más polgári eljárás van folyamatban. A jelen per eldöntésére irányadó Ptk. szabályai nem az örökhagyó által alkotott végintézkedések érvényességének, illetve érvénytelenségének, vagy a felek valamelyike jogutódi (örökösi) minőségének, hanem a perbeli ingatlan tulajdonosa kilétének (személyének) és az alperes birtoklásra való jogosultsága meglétének, illetve hiányának tulajdonítanak jogi jelentőséget. Az örökhagyó által megalkotott végintézkedések érvényességének, illetve érvénytelenségének megállapítása iránt folyamatban volt pernek ugyanakkor a felperes tulajdonjogának megállapítása nem volt a tárgya, hiszen a felperes tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére nem a bíróság jogerős ítélete, hanem a közjegyző jogerős végzése alapján került sor. A hagyatéki eljárásról szóló - többször módosított - 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet (a továbbiakban: He.) 60. §-ának (3) bekezdése szerint ugyanis az érdekelt a hagyaték ideiglenes átadásánál az ideiglenes hatályú átadó végzéssel figyelembe nem vett igényeit - sajátos jogorvoslati formaként - a végzés kézbesítésétől számított 30 nap alatt perrel érvényesítheti, a hivatkozott § (4) bekezdése értelmében pedig ha a bíróság határozata az ideiglenes hatályú átadó végzéstől eltér, a közjegyző a bírósági határozattal nem rendezett igények tekintetében teljes hatályú átadó végzést hoz, ha pedig a bíróság minden igényt rendezett, a közjegyző a hagyatéki eljárást befejező végzésben ezt megállapítja. Ebből viszont az következik, hogy a bíróságnak - a Legfelsőbb Bíróság PK 262. sz. állásfoglalásában kifejtettek szerint - nincs eljárásjogi lehetősége arra, hogy a hagyatékátadó végzést peres eljárás során hozott határozattal hatályon kívül helyezze. A hagyatéki eljárás, illetőleg a peres eljárás ugyanis - mindegyik a maga jogorvoslati lehetőségével - külön szabályok alá tartozik, ezért a hagyatéki eljárás során hozott valamely határozatot (végzést) csakis abban az eljárásban előterjesztett törvényszerű jogorvoslat eredményeként lehet akár megváltoztatni, akár hatályon kívül helyezni.
A perbeli esetben a közjegyző a hagyatékot az alperesnek ideiglenes hatállyal adta át, a felperes az alperes javára szóló végintézkedés érvénytelenségének megállapítására irányuló igényét polgári per útján érvényesítette, a végrendeleti öröklés jogcímén megszerzett tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére azonban nem a jogerős bírósági ítélet, hanem a közjegyző jogerős végzése alapján került sor.
Mindezeknek viszont a további következménye az, hogy az alperes által az említett jogerős ítélet ellen kezdeményezett perújítási eljárásnak az alperesre nézve kedvező kimenetele a felperes tulajdonjogát, tehát a perbeli ingatlan tulajdonosának a személyét nem érintheti, és az alperes perbeli ingatlanra vonatkozó tulajdonjogának a megállapítását sem eredményezheti. A Pp. 267-268. §-aiban foglaltakból ugyanis az következik, hogy a perújítási eljárásnak, mint rendkívüli perorvoslatnak csak az lehet a tárgya, ami az ún. alappernek, tehát a perújítási kérelemmel támadott jogerős ítélet meghozatalát megelőző első- és másodfokú eljárásnak is tárgya volt. Az alperes által kezdeményezett perújítási eljárás érdemi elbírálása tehát a jelen per eldöntése szempontjából előzetes kérdésnek nem tekinthető, ezért a megindításának ténye a jelen pernek a Pp. 152. §-ának (2) bekezdése alapján történő felfüggesztését sem alapozhatja meg, arra pedig az alperes maga sem hivatkozott, hogy a perbeli ingatlanra vonatkozó tulajdonjogának a megállapítására irányuló bíróság hatáskörébe tartozó más polgári eljárást is kezdeményezett volna.
A Legfelsőbb Bíróság PK 195. sz. állásfoglalása csak azt mondja ki, hogy a jogerős közbenső ítélethez anyagi jogerő fűződik, s ezért azt csak perújítási kérelemmel vagy felülvizsgálati kérelemmel lehet megtámadni, továbbá, hogy a közbenső ítélet elleni perújítás esetén a bíróság az összegszerűség kérdésében folyó per tárgyalását a perújítási ügy befejezéséig felfüggesztheti. A jelen felülvizsgálati eljárás tárgyát nem a Pp. 213. §-ának (3) bekezdése szerinti jogerős közbenső ítélet, hanem a hivatkozott § (1) bekezdése szerinti jogerős ítélet képezi, és a jogerős ítélettel elbírált kereset jogalapját önmagában a perújítási kérelemmel támadott korábbi jogerős ítéletnek az esetleges részbeni vagy egészbeni hatályon kívül helyezése - a fentebb kifejtettek szerint - nem érinti. Alaptalanul hivatkozik tehát az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a tárgyalás felfüggesztésének mellőzése az idézett állásfoglalás alapjául szolgáló elveket sértené.
Helyesen hivatkozik az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a Pp. 260. §-ának (4) bekezdése értelmében a lakás kiürítése iránti kérelemnek helytadó, a lakásbérlet felmondásának érvényességét megállapító ítélet, valamint a végrehajtási igényperben hozott ítélet ellen - a per főtárgya tekintetében - perújításnak helye nincs. Alaptalanul érvel viszont azzal, hogy a jelen per tárgyát nem csupán a felperes módosított keresetének és a jogerős ítélet rendelkező részének a téves szóhasználata, hanem a keresettel érvényesített jog, annak ténybeli alapja és a felek jogviszonyának a valós tartalma szerint is a lakás kiürítése képezné, és ezért az általa kezdeményezett perújítási eljárás reá nézve kedvező kimenetele esetén sem lenne módja arra, hogy a jelen perben hozott jogerős ítélet ellen a Pp. 260. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján perújítással éljen, mert ennek a lehetőségét a Pp. 260. §-ának (4) bekezdése kizárja.
A Pp. 260. §-a (4) bekezdésének az alkalmazásában ugyanis lakás kiürítése iránti kérelemnek helyt adó ítéletnek csak az az ítélet minősül, amely a Ptk. 434-451. §-ainak a lakásbérletre vonatkozó és a szívességi lakáshasználatra megfelelően alkalmazandó 583-585. §-ainak a haszonkölcsönre vonatkozó szabályain, valamint az említett rendelkezésekhez kapcsolódó egyéb jogszabályokon, egyebek mellett tehát a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló - többször módosított - 1/1971. (II. 8.) Korm. rendeleten és annak a végrehajtása tárgyában kiadott 1/1971. (II. 8.) ÉVM rendeleten, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény rendelkezésein, továbbá a Csjt. 31/A-31/E. §-ainak a házastársi közös lakás használatára, továbbá a bírósági végrehajtásról szóló - többször módosított - 1979. évi 18. törvényerejű rendeletnek és az 1994. évi LIII. törvénynek a meghatározott cselekmény végrehajtására vonatkozó szabályain alapul.
Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a Ptk. 598. §-a szerint az örökség megszerzésével - bármi is annak a tárgya - az örökös mint egyetemes jogutód megszerzi az azzal összefüggő jogokat, de őt terhelik az ahhoz fűződő kötelezettségek is. Az örököst tehát mint a megszerzett örökséghez tartozó vagyontárgyak tulajdonosát az örökhagyó halálának időpontjától kezdve megilleti e vagyontárgyak birtoklásának joga (Ptk. 98. §), azok használatának és az azokból folyó hasznok szedésének joga (99. §), úgyszintén az azokkal való rendelkezés joga is (112. §), és e jogosultságokra vonatkozó igényét ún. öröklési per útján is érvényesítheti. Az örökös tehát nemcsak akkor érvényesít öröklési igényt, amikor örökösi minőségének elismerése iránt indít pert, hanem akkor is, amikor az örökség birtokbaadása vagy a hasznok kiadása iránt perel. Az öröklési igény körébe tartoznak ugyanis mindazok az igények, amelyek az örökösi vagy az öröklési jogcímen alapuló más jogutódi minőségből eredő jogok érvényesítését célozzák, és az öröklési igény az ún. álörökössel szemben áll fenn, álörökösnek pedig az tekinthető, aki a hagyatékot vagy annak egy részét - öröklési jogcímre hivatkozva - birtokában tartja anélkül, hogy erre érvényes öröklési jogcíme volna. Az örökösnek mind az örökség birtoka, mind a hasznok kiadása iránti igénye független attól, hogy a közjegyző hagyatékátadó végzése más személyt: az álörököst - pl. az érvénytelen vagy hatálytalan végrendelet szerinti örököst - legitimálta, hiszen az örökös és az álörökös egymás közötti jogviszonyában a Ptk. 193-195. §-ainak a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó szabályai érvényesülnek, és ezért az álörökös jogi helyzete alapvetően attól függ, hogy jó- vagy rosszhiszeműnek számít-e. Mindezekből viszont az következik, hogy az öröklési igény érvényesítésére irányuló pernek nem az öröklött lakás kiürítése, hanem a hagyatéki vagyon birtokbaadása a tárgya, ezért az ilyen kereseti kérelemnek helyt adó jogerős ítéletre a Pp. 260. § (4) bekezdése perújítás lehetőségét kizáró rendelkezésének a hatálya nem terjed ki.
A felperes eredeti kereseti kérelme a hagyaték tárgyainak, egyebek mellett a perbeli ingatlannak az alperes általi birtokbaadására irányult, és azt csak a per folyamán "pontosította" akként, hogy az alperesnek a lakás kiürítésére és az ő rendelkezésére bocsátására való kötelezését kérte, az ekként módosított keresetét azonban továbbra is az öröklés jogcímén megszerzett tulajdonjogára alapította, ezért annak - a Pp. 3. §-ának (2) bekezdése szerinti - tartalomnak megfelelő elbírálása nem a lakás kiürítése, hanem a hagyaték birtokbaadása iránti keresetként történő elbírálást feltételezte.
A Pp. 270. §-ának (1) bek. és 275/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapítására vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárásban történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye, konkrét eljárásjogi szabály téves értelmezésének, illetve konkrét joghézag téves kitöltésének a hiányában pedig az alperes által hivatkozott alapvető elvek sérelme sem valósulhat meg.
Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá a jogerős ítélet indokolása arra, hogy a felperesnek a perbeli ingatlanra vonatkozó tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás közhitelesen tanúsítja, az alperes pedig a perben nem bizonyította, hogy a perbeli ingatlan birtoklására és használatára vonatkozó érvényes jogcímmel rendelkeznék. A Ptk. 116. §-a (2) bek., 115. §-a (3) bek. és 193. §-a (1) bekezdésének a helyes alkalmazásával járt el tehát mindkét fokú bíróság akkor, amikor a felperes keresetének helyt adott.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján azzal a pontosítással tartotta fenn hatályában, hogy az alperes a perbeli lakásingatlan felperesnek való birtokbaadására köteles. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.284/2001.)