BH+ 2013.11.481 I. A rendkívüli felmondás jogszerű indokául szolgál, ha a munkavállaló a munkáltatójának általa beajánlott beszállító cégtől saját részére részesedést kér [1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: Mt.) 96. § (1) bek. a) pont, 103. § (1) bek. c) pont]

II. A jogerős ítélet felülvizsgálatát a bizonyítékok hiányos, okszerűtlen értékelése megalapozza [Pp. 206. § (1) bek.]

Az alperes munkáltató a felperes munkavállalónak élőállat felvárásló, felvásárlás-vezető munkakörben fennálló munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette arra hivatkozással, hogy a munkáltató egy beszállítóját jogosulatlan kifizetésre akarta rábírni. E jogellenes, és a munkáltató által elfogadhatatlan magatartás miatt munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetése vált indokolttá.

A felperes a keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte arra hivatkozással, hogy a rendkívüli felmondásban foglalt ok nem valós.

A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt munkabér, felmentési időre járó átlagkereset, végkielégítés és átalánytérítés, valamint perköltség megfizetésére.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a P. Kft. ügyvezetője, S. P. megkereste M. P.-t abból a célból, hogy húsipari feldolgozót ajánljon a kft. részére. M. P. a felpereshez fordult, aki szólt az alperes ügyvezető-helyettesének, H. T.-nak, hogy üzleti okból bemutatná egy ismerősét. Az így felperes által közvetített találkozón az alperesnél üzleti tárgyalások folytak a P. Kft. részéről történő beszállításról, és az üzleti kapcsolat létre is jött. Ezt követően M. P. több alkalommal megkereste S. P.-t, hogy a beszállított áru után meghatározott összeget fizessen a részére, erre azonban nem került sor.

S. P. 2011 szeptemberében jelezte H. T. ügyvezető-helyettesnek, hogy a felperes több alkalommal pénzt kért tőle a céghez történő beszállításokért. Ezt 2011. szeptember 22-én egy konferencia telefonbeszélgetés során is megismételte, majd 2011. szeptember 25-én az alperesnél elmondta, hogy 2011 januárjától a felperes folyamatosan telefonált neki, hogy akar-e még beszállítani az alperesnek, mivel nem tartotta magát az eredeti megállapodáshoz. 2011. február végén személyesen találkozott Budapesten a felperessel és M. P.-vel, ahol szintén kérték a pénzt. A felperes arra hivatkozott, hogy nagyon sok múlik rajta, hogy egyáltalán az alpereshez beszállíthasson. 2011. szeptember 27-én S. P. azt is elmondta az alperesnél, hogy a felperes céges e-mailről Renault alkatrészek listáját küldte meg a részére azzal, hogy vegye meg az alkatrészeket neki az adóssága fejében.

A munkaügyi bíróság által levont jogkövetkeztetés szerint önmagában S. P. tanúvallomása nem bizonyítja, hogy a felperes a P. Kft. beszállításai után pénzt, egyéb juttatást kért volna, más bizonyíték erre nem áll rendelkezésre. M. P. tanúvallomása nem támasztotta alá S. P. azon nyilatkozatát, hogy ketten együtt kértek volna tőle Budapesten pénzt a beszállításokért. M. P.-nek arról sem volt tudomása, hogy a felperesnek bármikor is lett volna ilyen követelése S. P.-vel szemben.

S. P. tanúvallomását cáfolja az is, hogy a felperesnek nem volt ráhatása a P. Kft.-vel megkötött alperesi szerződésre, ezt H. T. kötötte, és vele is tartotta a kapcsolatot a kft.

A felperesnek az alperes számára elfogadhatatlan magatartására vonatkozó alperesi gyanú - amelyet S. P. elmondása ébresztett - nem vezethet okszerűen a felperes alperesnél fennálló hosszabb idejű jogviszonyának azonnali hatályú megszüntetésére. A gyanú nem jelenti ugyanis azt, hogy a felperes a rendkívüli felmondásban hivatkozott magatartást megvalósította. Az alperes a felperes lényeges kötelezettségszegését nem tudta bizonyítani.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok helyes és okszerű mérlegelésével jól állapította meg a tényállást és abból helytálló jogkövetkeztetést vont le. Helyesen alkalmazta az Mt. 96. § (1)-(2) bekezdése, 89. § (2) bekezdése és a Pp. 164. § (1) bekezdése rendelkezéseit.

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását kérte.

Hivatkozása szerint a bíróságok nem vették kellő súllyal figyelembe S. P. és az ügyben meghallgatott tanúk vallomását, amelyek a bizalomvesztés objektív alátámasztására szolgáltak, mely indok jogszerű alapját képezhette a rendkívüli felmondásnak.

Megalapozatlan a bíróságok általi "egy tanú nem tanú" elv alkalmazása. A felperesnek felrótt cselekmény tipikusan olyan, amely szűk körben, jellemzően két fél között zajlik, ezért bizonyítására nincs más mód, mint az érintettek meghallgatása. S. P. folyamatosan kitartott a vallomása mellett, melyből neki előnye nem származhatott. A büntetőjog által nem szankcionált, de bizonyított magatartás a bírói gyakorlat szerint alapul szolgálhat a jogviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetéséhez.

A munkáltató a gyanú olyan fokával rendelkezett döntése meghozatalakor, amely alapján joggal és ésszerűen fogadta el valónak a S. P. által több tanú előtt elmondottakat. M. P. tudomása a felperes tevékenységéről közömbös a jogvita szempontjából, mint ahogy az is, hogy a felperes rendelkezett-e tényleges hatáskörrel a beszerzések befolyásolására. Elegendő volt az is, ha ennek látszatát keltette.

A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

A Pp. 275. § (1) bekezdésére tekintettel a Kúria előtti eljárásban nincs helye a bizonyítékok újraértékelésének, azaz felülmérlegelésének. Az ügy érdemét érintő jogszabálysértést valósít meg azonban a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelése [Pp. 206. § (1) bek., 221. § (1) bek., BH 2001.197., BH 2002.29.].

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében alappal hivatkozott a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértésére. Az eljáró bíróságok ugyanis jogellenesen rekesztették ki a bizonyítékok köréből S. P. mint nem szavahihető tanú vallomását.

Nem értékelték a 4. sorszámú jegyzőkönyvben a felperes által személyesen tett vallomásban foglaltakat sem. Ebben alátámasztotta S. P. vallomását abban a részében, hogy a Renault típusú személygépkocsija alkatrészei beszerzésével kapcsolatosan e-mailt küldött a tanú részére. A 18. sorszámú jegyzőkönyvben azt is elismerte, hogy S. P.-vel többször beszélt telefonon. Mind ezért önmagában az, hogy M. P. nem támasztotta alá S. P. nyilatkozatát, miszerint a felperessel Budapesten együtt kértek pénzt, S. P. szavahihetőségét még nem kérdőjelezi meg.

Alaptalan a bíróságok azon érvelése is, hogy a felperesnek nem volt megfelelő indoka, hogy a tanútól pénzt kérjen, mivel nem volt ráhatása a szerződésre. Nem vitatott peradat ugyanis, hogy a felperes volt az a közvetítő, aki S. P.-t az alperesnél bemutatta, az első találkozón a felperes is jelen volt. A tanúk vallomása szerint a felperesnek a minőségi kifogások kezelése is a feladata volt, és a P. Kft. esetében is egy alkalommal közbenjárt a minőségi kifogás beszállítóra nézve kedvező elbírálásában (felperes nyilatkozata, 4. sorszámú jegyzőkönyv).