EH 2011.2417 A vezető tisztségviselő felelősségének megállapításához az vezethet, ha a vezető a gazdasági társaság helyzetét, valamint a piaci környezetet teljes egészében tévesen felmérve, előre láthatóan és kirívóan ésszerűtlen kockázatot vállalt. Felróható módon jár el a vezető tisztségviselő, ha úgy köt általa nem ismert idegen nyelven szerződést, hogy annak valós jogi tartalmáról nem győződik meg, úgy utal át külföldi illetőségű off-shore cégnek, mint szerződő félnek jelentős összeget, hogy a teljesítésnek vagy a teljesítés lehetetlenné válásának esetére semmilyen biztosítékot nem köt ki, a társaság mérleg adataiból megállapítható módon, kintlévőségei behajtásának lehetősége csekély, a szerződésszegésből eredő követelésének érvényesítése céljából pedig a szükséges intézkedéseket mindezek ellenére nem teszi meg [1988. évi VI. tv. (Gt.) 32. § (1) bek.*, Ptk. 339. § (1) bek.].
A jogerős részítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
Az I. r. felperest 1997. február 19-én alapították, ügyvezetője a megalakulástól az alperes volt. Az I. r. felperes tevékenységi köre építőipari magas- és mélyépítészet, melyen belül ipari létesítmények komplett bontásával és vasbeton elemek újrahasznosításával, valamint bányakő különböző méretre történő törésével foglalkozott. A tevékenységéhez szükséges gépeket lízingelte.
Az I. r. felperes 1997. október 3-án a Magyar Fejlesztési Bankhoz 100 millió Ft összegű beruházási hitel folyósítása iránti kérelmet nyújtott be kőtörő gépsor vásárlására, melyet a bank Cenzúra Bizottsága 1997. december 22-én jóváhagyott, azonban különböző elvárásokat támasztott a szerződéskötés feltételeként. Egyebek mellett a folyósítás feltétele volt a részletes gépbeszerzési dokumentáció és a biztosítás bankra történő engedményezése, különböző, biztosítékként felajánlott vagyontárgyak tehermentesítése, bankgarancia beszerzése stb.
Az eljárásban becsatolt iratok szerint a T.S. Corporation mint eladó és az I. r. felperes mint vevő 1998. január 6-án adásvételi szerződést kötöttek angol nyelven egy teljes kőtörő gépsor (MFL R-CJ 108X80/T, H-CL 90-75-LT/W) megvásárlására 640 000 USD vételárért. A szerződés szerint az I. r. felperes 150 000 USD összegű "deposit"-ot volt köteles fizetni az eladó számlájára, a deposittal kapcsolatban egyéb kikötést a szerződés nem tartalmazott. Az ügylet teljesítési határidejeként 1998. február 28-át kötötték ki, megállapodtak abban, hogy a szerződésre az angol jogot kell alkalmazni, közelebbi megjelölés nélkül angol bíróság joghatóságát kötötték ki az esetleges vitás kérdések elbírálására.
Az alperes az I. r. felperes ügyvezetőjeként 1998. január 12-én és január 26-án a "98.01.06-i szerződés 3-as pontja szerint" megjegyzéssel 75 000-75 000 USD dollárt utalt át a T.S. Corporation számlájára.
A felek az adásvételi szerződés teljesítési határidejét módosították 1998. március 31-re. A hitelnyújtásra - a bank által előírt feltételek nem teljesítése miatt - nem került sor eddig az időpontig. 1998. április 2-án az eladó tájékoztatta az I. r. felperest, hogy lejárt a szerződés 30 napos meghosszabbítása, így kénytelen a gépet másnak eladni. A gép sorsáról a továbbiakban semmilyen információt nem közölt.
A T.S. Corporation 1998. január 20-án árajánlatot tett neodímium mágnesek gyártására és szállítására, majd január 30-án 139 800 USD összegű pro forma számlát állított ki 12 000 egység neodym mágnes vételáráról, amelyen megjegyzésként szerepelt, hogy "szállítás: a teljes ár kézhezvétele után". Az I. r. felperes az ajánlatot 1998. február 2-án elfogadta, és a számlában meghatározott teljes vételárat 1998. február 6-án az eladó részére átutalta.
Az I. r. felperes 1998. évi mérlegéhez csatolt szöveges jelentés szerint "1998-ban a cég egy 100 milliós nagyságrendű beruházást szeretett volna elindítani, de a Bank ígérete ellenére nem folyósította a kölcsönt, így a társaságnak 59 527 e Ft foglalója veszett el, amit elszámoltunk rendkívüli ráfordításnak."
Az 1998. november 3-án az adóhatóság által, eredménytelen végrehajtást követően kezdeményezett felszámolási eljárásban a bíróság 2001. január 18-án indította meg a felszámolást, kijelölve a felszámolót, melynek személyében az eljárás során később két alkalommal is változás történt
Az alperes 2001. június 5-én jegyzőkönyvben rögzítetten átadta az első felszámolónak a tevékenységet lezáró mérleget, mely szerint a cég vagyona 3000 Ft, és 76 771 000 Ft követelés, mely az I. r. felperesnek egy folyamatban levő perben érvényesített igénye volt. Közölte, hogy "a cégnek egyéb vagyontárgya nem maradt, élő szerződés, intézkedést igénylő ügy nincs." A társaság iratait is átadta és kijelentette, hogy nála egyéb irat nem maradt.
Az első felszámoló a Cégközlöny 2002. évi 28. számában nyilvános pályázat útján meghirdette a társaságnak külföldi adóssal szemben fennálló bizonytalan, kétes, vitatott 59 527 000 Ft követelését. Az engedményezésre nem került sor.
A felszámolási eljárás során végzett adóhatósági vizsgálat megállapította, hogy az előlegek átutalásánál hivatkozott szerződések nem találhatók az adós iratai között, a gépeket nem kapta meg az adós, az előlegeket nem kapta vissza az eladótól, de azt nem is kérte írásban.
Az I. r. felperes első felszámolója 2004. május 5-én hívta fel az alperest 103 300 500 Ft visszafizetésére, mely tartalmazta az 59 527 000 Ft követelést is. Figyelemmel arra, hogy az alperes a felszólításnak nem tett eleget, az I. r. felperes 2004. július 1-jén benyújtotta a bírósághoz a keresetlevelet.
Módosított keresetében 59 527 000 Ft tőke és ennek 2001. január 18-tól számított kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az eljárás során a követelés engedményezésére került sor, a II. r. felperes lépett a főkövetelés tekintetében az I. r. felperes helyébe, ezért az I. r. felperes már csak a perköltségre tartotta fenn igényét.
A kereset indokolásaként a felperes előadta, hogy a társaság az 1998. december 31-i mérlege szerint foglalóként utalta át ezt az összeget az eladónak, erről azonban a banki bizonylaton kívül semmilyen irat nem lelhető fel a cég iratai között és a külföldi cég címe sem állapítható meg. Az alperes az indokolatlanul, bizonylatok nélkül kifizetett összeg visszafizetése iránt semmilyen intézkedést nem tett, ügyvezetői működése során a társaságnak kárt okozott. A követelés jogalapjaként a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 29. §-ának (1) bekezdését, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdését és a számviteli törvény rendelkezéseit jelölte meg.
A per során hivatkozott arra is, hogy az alperes által a perben csatolt szerződéseket az alperes a felszámolónak nem adta át, az adóhatóságnak nem mutatta be. Ha az okiratok valódiak is lennének, az ügyvezető a foglalót úgy utalta át, hogy a vételár többi része nem állt rendelkezésére. Az alperesnek a deposit kifizetésével meg kellett volna várnia a hitelszerződés megkötését. Álláspontja szerint a kőtörő géppel kapcsolatos szerződés reális lebonyolítására nem volt lehetőség, mert az 1998. január 6-án megkötött megállapodás szerint az ügyletnek 1998. február 28-ig le kellett zárulnia. A neodímium mágnesek kapcsán utalt arra, hogy a mérlegben tárgyi eszközként ezek nem szerepeltek, az alperes pedig írásban úgy nyilatkozott, hogy az adósnak más vagyontárgya nem maradt. Az elévülés kezdő időpontját 2003. február 28-ában jelölte meg.
A beavatkozó - az I. r. felperes hitelezője - a felperesekkel egyezően kérte az alperes marasztalását.
Az alperes kérte a kereset elutasítását. Előadta, hogy a cég két kőtörő gépsort lízingelt és a drága lízingdíj miatt született meg az a döntés, hogy vásárolnak egy gépsort. A bank Cenzúra Bizottságának 1997. december 22-én kelt jóváhagyó döntését követően kötötte meg 1998. január 6-án az angol céggel a szerződést. A bank ezután több apróbb módosítást akart végrehajtani. A határidőt többször módosították, amelyet az eladó elfogadott. Az ügylet meghiúsulása után azért nem pereskedett, mert a szerződés szerint a jogvitákra az angol bíróságnak van hatásköre és az általa megkérdezett nemzetközi jogászok azt mondták, hogy az összeg visszakövetelésére kicsi az esély. A T.S. Corporation végül a kőtörő gépet másnak értékesítette és ezért hiúsult meg az ügylet. A deposit kifizetésére azért került sor, mert ennek hiányában nem tudta volna megvenni a gépsort. Azzal védekezett, hogy jogellenes magatartást nem tanúsított, úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A deposit visszakövetelésére a felszámolónak lehetősége lett volna az elévülési időn belül, de a felszámolók nem tettek meg minden szükséges intézkedést a kárenyhítési kötelezettségük körében. Hivatkozott arra, hogy a felszámoló a Cégközlönyben a jelen perben érvényesített követeléseket is meghirdette, tehát a követelésekről tudott, azonban mivel azokat nem érvényesítette, a követelések a felszámoló magatartása miatt évültek el.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a II. r. felperesnek 59 527 000 forintot és ennek 2004. február 7-től számított késedelmi kamatát, a keresetet ezt meghaladóan elutasította.
Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a perbeli jogvitában a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (Gt). rendelkezéseit kell alkalmazni, amely a 32. § (1) bekezdésében szabályozza a vezető tisztségviselők elvárható gondossági felelősségét. Az elvárható gondosság szintjét a Gt. az adott tisztséget betöltő személyhez köti, tehát az ügyvezetőnek - tisztsége elvállalásakor - mérlegelnie kell, hogy rendelkezik-e azokkal a képességekkel és ismeretekkel, amelyek egy társaság vezetéséhez szükségesek. Elvárható az ügyvezetőtől, hogy az üzleti partnereit gondosan válassza meg, a szokásos üzleti kockázatot meghaladó mértékű kockázatot ne vállaljon, a bizonylati fegyelem betartásával folyamatosan biztosítsa a cég vagyoni helyzetének áttekintését, a felszámolás elrendelése után pedig a Cstv. 31. §-ának megfelelően az iratokat teljes körűen bocsássa a felszámoló rendelkezésére. Ebből következően az ügyvezetőnek kell bizonyítania az általa kötött szerződés tartalmát és azt, hogy a szerződés megkötésekor körültekintően járt el, az ügylet a gazdasági társaság érdekét szolgálta, a kifizetésekről szabályszerű bizonylatokat állítottak ki és az ügyletből származó igények érvényesítése céljából minden szükséges intézkedést megtett.
Az alperes szándéka egyértelműen az volt, hogy a szerződést lebonyolítsa. Tény azonban, olyan időpontban utalta át a depositot, amikor még nem lehetett biztos abban, hogy a vételár hátralevő részére is lesz fedezete. Az elsőfokú bíróság utalt a per során beszerzett angol jogra vonatkozó tájékoztatásra a deposit jogi természetével kapcsolatban. Álláspontja szerint külföldi jog alá tartozó szerződést csak akkor köthet az ügyvezető, ha annak tartalmával és lehetséges következményeivel tisztában van. Ezért az alperes terhére kell értékelni a deposit értelmezésével kapcsolatos bizonytalanságot. A per adatai alapján nem volt kényszerítő szükség a szerződés azonnali megkötésére, másik gépsor is beszerezhető lett volna.
Kifejtette, a vezető tisztségviselőtől elvárható, hogy a jogalap nélkül, tévedésből vagy szabálytalanul kifizetett pénzösszegek esetében a visszakövetelés érdekében tegye meg a szükséges lépéseket. Mivel erre nem került sor, az igény érvényesítése az angol jog szerinti 6 év elteltével, az elévülés miatt, lehetetlenné vált. Ez a mulasztás az alperes felróható magatartásaként megalapozza a kártérítési felelősségét.
Megállapította az alperes felelősségét a mágnesek vásárlásával kapcsolatban is.
A károsult közrehatásának vizsgálata körében kifejtette, hogy a felszámoló - az alperes mulasztása miatt (nem adta át az iratokat) - nem volt olyan helyzetben, hogy bármilyen lépést tegyen a kifizetett összegek visszaszerzése érdekében.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság részítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét részben megváltoztatta és a II. r. felperes keresetét 30 728 200 forint és járulékainak megfizetésére vonatkozó részében elutasította, a 28 798 800 forint és járulékainak megfizetésére vonatkozó részében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság a részítélet indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan alkalmazta a felek jogviszonyára az 1988. évi VI. törvény (Gt.) rendelkezéseit. Ugyanakkor - álláspontja szerint - tévesen hárította a bizonyítási terhet az alperesre abban a tekintetben, hogy körültekintően járt el a szerződések megkötésekor, mert a gazdasági társaságnak kell azt bizonyítani, hogy a vezető tisztségviselő a kötelezettségét a Gt. 32. § (1) bekezdésében foglaltak szerint megszegte, és a társaság kára a kötelezettségszegéssel okozati összefüggésben következett be.
Az elsőfokú eljárásban beszerzett, az angol jog tartalmára irányuló tájékoztatást úgy értékelte, hogy a "deposit" egy olyan típusú szerződést biztosító mellékkötelezettség, amely a szerződés teljesítésének elmulasztása esetén pénzbeli szolgáltatásként már nem követelhető vissza, azt a szerződésszegő fél - hasonlóan a Ptk. 243. §-ában szabályozott foglalóhoz - elveszíti.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a gazdasági kockázat mérlegelésében rejlő tévedés lehetősége minden szerződés megkötése előtt fennáll, és a tévedés súlya, annak kisebb vagy nagyobb mértéke a vezető tisztségviselő gondatlan eljárására önmagában ténybeli alapot nem szolgáltat és kötelezettségszegés megállapításához sem vezethet. A túlzott kockázatvállalás önmagában nem tekinthető olyan magatartásnak, amely meghaladná a Gt. 32. § (1) bekezdésében foglalt elvárhatósági mércét. A kockázatnak a vezető tisztségviselőre történő telepítése lényegében a gazdasági versenyben piaci szereplőként megjelenő gazdasági társaságokat mentesítené a versennyel együttjáró hátrányos jogkövetkezmények alól. Kifejtette, hogy a vezető tisztségviselő felelősségének megállapításához az vezethet, ha a társaság gazdasági helyzetét, valamint a piaci környezetet teljes egészében tévesen felmérve, előre láthatóan és kirívóan ésszerűtlen kockázatot vállal.
A perbeli esetben a bank Cenzúra Bizottsága 1997. december 22-én a biztosítéki rendszer teljesítésének függvényében jóváhagyta a beruházási hitelnyújtást, melyről a felperest írásban értesítették. Az I. r. felperes nevében az alperes ezt követően, 1998. január 6-án kötötte meg a szerződést, mely nem tekinthető az adott körülmények mellett ésszerűtlen kockázatvállalásnak. Az alperes bízott abban, hogy a vételárat az eladó részére a teljesítési határidőig teljesíteni tudja. »A "deposit" a szerződés teljesítésének biztosítékaként szolgált, amely garanciát nyújtott arra is, a teljesítés időpontjában az I. r. felperes a saját gazdálkodásához szükséges gépsort az eladótól a szerződésben foglaltaknak megfelelően átvegye.« A szerződés mindkét fél részéről kockázatot foglalt magában, de a kockázat mértéke - figyelemmel a pozitív elbírálás alatt álló hitelkérelemre - nem haladta meg azt a gondossági szintet, amelyet a vezető tisztségviselőkkel szemben a Gt. 32. § (1) bekezdés meghatároz.
Az I. r. felperes vagyoncsökkenését nem a "deposit" jogi természetéről való tudakozódás hiánya, hanem az okozta, hogy az adásvételi szerződés teljesítése meghiúsult. Miután a szerződés megkötésének és a deposit kifizetésének időpontjában a vételár teljesítésének reális lehetősége fennállt, ezért a szerződést biztosító mellékkötelezettség kikötése és annak teljesítése önmagában nem felróható.
Az okiratok valódiságával kapcsolatban kifejtette: önmagában az a körülmény, hogy a felszámoló az iratokat korábban nem ismerte, az okiratok bizonyító erejét nem teszik kétségessé. Ugyanakkor nem vitásan az I. r. felperes korábbi felszámolója tudott a szerződésekről, mert az azokból származó követeléseket a Cégközlöny 2002. évi 28. számában meghirdette - függetlenül az alperes 2001. január 5-én kelt jegyzőkönyvi nyilatkozatától.
Mindezek alapján a szolgáltatott bizonyítékok együttes értékelésével arra a következtetésre jutott, hogy a kőtörő géppel kapcsolatos szerződés megkötése és a szerződést biztosító mellékkötelezettség teljesítése folytán az alperes tekintetében nem állapítható meg, hogy nem az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal járt el, ezért a kereseti kérelem ezen részét részítéletében elutasította. Ennek megfelelően rendelkezett a perköltségről.
A neodímium mágnesek vételárával kapcsolatos ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte és ebben a részében az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.
A részítélet ellen a II. r. felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte annak hatályon kívül helyezését és új határozat hozatalát oly módon, hogy kötelezze a Legfelsőbb Bíróság az alperest 30 728 200 Ft és járulékai, valamint a perköltség megfizetésére. Állította, hogy a jogerős részítélet megsértette a Gt. 32. § (1) bekezdését, a Ptk. 339. § (1) bekezdését, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 31. §-át és 34. § (2) bekezdését, a Pp. 3. § (3) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, 206. § (1)-(3) bekezdéseit.
Kifejtette, az ügy érdemi eldöntésének középpontjában az a kérdés áll, hogy az alperes, mint az I. r. felperes ügyvezetője, az akkor hatályos Gt. előírásainak megfelelő, elvárható ügyvezetői gondosságot tanúsított-e, amikor kétséges okiratok alapján egy bahamai bejegyzésű, ún. "polccég" részére, az angol jog kikötése mellett, "deposit" jogcímen olyan jelentős összegű kifizetéseket teljesített, amelyekre a társaság vagyona nem nyújtott megfelelő fedezetet, majd ezen összegeket a "deposit" természetére tekintettel elvesztette, illetve a későbbiekben visszakövetelni sem próbálta. Az alperes magatartása nem felelt meg az akkor hatályos Gt. előírásainak, eljárása ésszerűtlen, a társaság érdekeivel ellentétes volt, indokolatlan, felesleges kockázatot vállalt az ügylettel, amelynek során előre látható volt a társaság károsodása.
A rendelkezésre álló iratokból nem állapítható meg - bár ebben a körben a bizonyítás az alperest terhelné - hogy létrejöttek-e a szerződések, milyen tartalommal, és a külföldi eladó egyáltalán jogosult volt-e az Egyesült Királyságban tevékenységet végezni, rendelkezett-e a kívánt gépekkel. Az eladó a K.C.S. LTD bahamai ügynökség által közvetített és bejegyeztetett offshore cég volt, székhelye megegyezett a közvetítő ügynökség címével, bejegyzésének időpontja 1997. március 18. Az alperes állítólag ezzel a céggel kötött egy kétes hitelességű, angol nyelvű szerződést, az angol jog kikötésével úgy, hogy sem a szerződésben foglaltak angol jog szerinti jelentését, sem jogkövetkezményeit, sem pedig a szerződést biztosító mellékkötelezettség brit jog szerinti tartalmát, jelentését nem ismerte. Az alperes sem a szerződést az eladó által aláíró R. B. képviseleti jogát, sem a cég szerződésben feltüntetett angliai címének létét nem igazolta, sem pedig azt, hogy ez a cég valaha is végzett-e kőtörő gépsor értékesítést, vagy rendelkezett-e valaha kőtörő gépekkel. A szerződések eredeti példányát az alperes nem tudta bemutatni. Az eladót 2001. január 31-én törölték a bahamai cégjegyzékből, mert a fenntartási díjat nem fizették meg az alapító ügynökség részére.
A jogerős ítéletben a másodfokú bíróság tévesen írta, hogy a felperesek nem jelölték meg, miért vitatják az okiratok bizonyító erejét. Álláspontja szerint okirat nem is került becsatolásra, mert csak fénymásolatokat mellékelt az alperes, az pedig, hogy a fénymásolatról hiteles fordítás készül, még nem teszi a fénymásolatot okirattá. Utalt arra is, hogy bár a szerződés elvileg Angliában köttetett angol és magyar nyelven, a magyar nyelvű változat még fénymásolatban sem került bemutatásra. Rámutatott arra is, hogy az eladó sürgetései nem tartalmaznak semmilyen utalást arra vonatkozóan, hogy a depositot az I. r. felperes átutalta. Ez - álláspontja szerint - a fénymásolati "okiratok" hiteltelenségét támasztja alá.
Az adásvételi szerződéssel kapcsolatban előadta, hogy 1997. december 22-én is a bank csak feltételekkel és feltételesen hagyta jóvá a hitelnyújtást. Nem a banki feltételrendszer folyamatos változásai okozták a hitel elbírálásának elhúzódását, az alperes az előírt 14 feltételt maradéktalanul nem teljesítette. Az alperes az I. r. felperes ügyvezetőjeként 1997. december 22-én már ismerte a hitelszerződés feltételeit, amelyekről eleve tudta, hogy nem tudja teljesíteni, sőt azt jelezte is a banknak. Ennek ellenére néhány nappal később a foglalót átutalta egy bahamai bejegyzésű off-shore cégnek.
A kifizetés időpontjában az I. r. felperes M. H. Rt.-vel szemben fennálló 75 millió forintos követelése bizonytalan volt, és az I. r. felperesnek adótartozása is volt. Az alperes ilyen helyzetben és bizonytalan hitelbírálat mellett vállalta el mintegy 130 millió forint 50 nap alatt történő kifizetésének kötelezettségét és 150 000 USD deposit elvesztésének lehetőségét.
Hivatkozott arra is, hogy álláspontja szerint téves az az értelmezés, miszerint az első felszámoló ismerte volna a szerződéseket, hiszen nem bizonyított, hogy azokat az alperes átadta volna. Csak azért hirdette meg a felszámoló a követeléseket értékesítésre, mert az adóhatóság nem engedte költségként elszámolni az elveszített pénzösszeget. Téves ezért a jogerős ítéletnek az a jogértelmezése, mely szerint az alperesi magatartás a gazdasági kockázat mérlegelésében rejlő tévedés és az a vezető tisztségviselő elvárható gondosságának megfelelő volt.
Az I. r. felperes, illetve az alperes nem terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, illetve ellenkérelmet.
A Legfelsőbb Bíróság a tényállást kiegészíti azzal, hogy az alperes által aláírt 1997-es mérleg Kiegészítő melléklete az alábbiakat tartalmazta az I. r. felperes 1997-es évben végzett gazdálkodásáról: "Kezdetben és még néhány hónapig a munkavégzés folyamatos volt, azonban a nagymértékű konkurencia olyan hatást gyakorolt a tevékenységre, hogy év végére a bevételi források nagymértékben csökkentek és kétségessé vált a további munkavégzés eredményessége, bevételek realizálhatósága." "A kötelezettségek a követelésektől magasabb arányban alakulnak, azonban a pénzeszközök a különbözetet fedezik. Tehát elmondható, hogy a fizetőképesség szükségszerűen megfelelő. Sajnos egy vevő a számlakiegyenlítéstől egyelőre elzárkózott, így a likviditás nem stabil. A jövedelmezőség az előbbiek miatt nem megnyugtató, kilátásaink nem sok jót sejtetnek. A társaság piaci pozíciója egyelőre bizonytalan, a további működés eredményessége nem prognosztizálható. További befektetési tervek az instabilitás miatt nincsenek."
Megállapítja továbbá az eljárás iratai alapján, hogy az adásvételi szerződésben eladóként szereplő T.S. Corporation a K.C.S. LTD bahamai ügynökség által közvetített és bejegyeztetett off-shore cég volt, székhelye megegyezett a közvetítő ügynökség címével, bejegyzésének időpontja 1997. március 18., 2001. január 31-én törölték a bahamai cégjegyzékből, mert a fenntartási díjat nem fizették az alapító ügynökség részére.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján.
A felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős részítélet az alábbiak szerint jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bírósággal abban, hogy a vezető tisztségviselő felelősségének megállapításához az vezethet, ha a vezető a társaság gazdasági helyzetét, valamint a piaci környezetet teljes egészében tévesen felmérve, előre láthatóan és kirívóan ésszerűtlen kockázatot vállal. Ennek tükrében kell tehát megvizsgálni, hogy az alperes a kőtörő gépsor megvásárlására irányuló eljárása során hogyan járt el, felelőssége megállapítható-e az ebből a magatartásból a társaságot ért kár miatt.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint abból a tényből kell kiindulni, hogy nem vitásan az I. r. felperes egy kőtörő gépsor vásárlására hivatkozással a Magyar Fejlesztési Banktól hitelt igényelt. Az alperes magatartásának értékelését 1997. december 22-től, a cenzúra bizottság feltételeket szabó döntésétől kezdődően kell elvégezni. Ebben a tekintetben azt kell megvizsgálni, hogy
a) a társaság gazdasági helyzete indokolta-e a kockázat vállalását,
b) ezt a piaci környezet indokolta-e,
c) előre látható és kirívóan ésszerűtlen volt-e a kockázat?
Az eljárás során becsatolt 1997-es évről készült mérleg Kiegészítő melléklete egyértelművé tette, hogy a társaság piaci pozíciója bizonytalan volt, további működésének eredményessége nem volt prognosztizálható. Ebből logikus következtetésnek tűnt az, hogy az instabilitás miatt további befektetésre ne kerüljön sor, különösen azért, mert a Kiegészítő melléklet szerint a konkurencia miatt csökkentek a bevételek. Nem az volt tehát az instabilitás oka, hogy lízingelt gépekkel végezték a tevékenységet. Az adott időszakban a társaság gazdasági helyzete nem indokolta olyan nagy kockázat vállalását a kőtörő gép megvásárlása érdekében, hogy még a hitel végleges biztosítása előtt megkösse és részben teljesítse az ügyvezető azt a szerződést, amelynek a teljesítésére a társaság önmagában nem képes, és külső segítség nélkül a befektetett tőkéjét is elveszítheti.
A piaci környezet sem indokolta az alperes ezen magatartását. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság: nem bizonyította az alperes a kimentése körében, hogy kizárólag ettől a társaságtól tudta megvásárolni és kizárólag ezt az egy gépsort, illetve, hogy a gépsor megvásárlásának az elmulasztásával olyan lehetőségtől esett volna el, amivel esetleg kárt okozott volna a társaságnak. Az alperesnek a hitel I. r. felperes nevében történő megszerzése esetében meg lett volna a lehetősége arra, hogy a berendezéseket mástól beszerezze, semmi nem indokolta tehát az ügylettel járó kockázat vállalását.
Végül vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság azt kérdést is, hogy előre láthatóan kirívóan ésszerűtlen volt-e az alperes kockázat vállalása.
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a másodfokú bírósággal abban, miszerint a "deposit" garanciát nyújtott a teljesítés időpontjában az I. r. felperes részére is ahhoz, hogy a saját gazdálkodásához szükséges gépsort az eladótól a szerződésben foglaltaknak megfelelően átvegye, illetve, hogy a szerződés mindkét fél részéről kockázatot foglalt magában, mert ilyen kockázatot kizárólag az I. r. felperes nevében az alperes vállalt. Az adásvétel tárgya ugyanis a szerződés szerint egészen addig az eladó birtokában maradt volna, amíg a vevő a vételárat teljes egészében ki nem fizeti. Nem tartalmazott a szerződés olyan rendelkezést, amely szerint az eladónak bármilyen esetben a depositot vissza kellene adnia. Ugyanakkor azonban a Legfelsőbb Bíróság egyetért az elsőfokú bírósággal abban, hogy külföldi jog alá tartozó szerződést csak akkor köthet az ügyvezető, ha annak tartalmával és lehetséges következményeivel tisztában van. Ennek hiányában előre láthatóan kirívóan ésszerűtlenül nagy kockázatot vállal.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a depositot az angol jogról készített tájékoztató alapján. Az angol jogi szakértő kifejtette, hogy a deposit szó tartalmát a felek szerződése alapján értelmezi az angol bíróság, a felek megállapodhatnak abban, hogy ez biztosítékként szolgáljon, azonban mindig a szerződés tartalma alapján kell annak funkcióját megítélni. A deposit tekintetében a felek a szerződésben egyáltalán semmilyen kikötést nem tettek, ebből következően azonban nem lehet azt állítani, hogy a deposit foglalóként funkcionált, és peresítés esetén azt az I. r. felperes valóban el is veszítette volna.
Azt is meg kellett vizsgálni, hogy ésszerűen bízhatott-e abban az alperes, mint az I. r. felperes ügyvezetője, hogy az általa kötött szerződést a bank finanszírozni fogja. Nem vitásan 1997. december 22-én oly módon bírálta el a bank az I. r. felperes hitelkérelmét, hogy bár annak teljesítése nem kizárt, de a szerződés megkötéséhez feltételeket írtak elő. Ezek közül az egyik feltétel volt a részletes gépbeszerzési dokumentáció, valamint a biztosítás engedményezése. Ezen feltételek ismeretében kötötte meg az alperes azt a szerződést, amely nem tartalmazta azokat az információkat, amelyeket a banki finanszírozáshoz előírtak, és amelynek alapján a biztosítási szerződést meg lehetett volna kötni. Így például nem tartalmazta a szerződés "a gép megvásárlására vonatkozó kereskedelmi számlát 3 példányban a származási ország feltüntetésével, a számla végösszegének megbontását áruértékre és szállítási költségre", szállítási okmányokat, biztosítási kötvényt és gyári műbizonylatot (az MFB által az I. r. felpereshez írt 1998. április 28-i levél). Mindezek hiányában az alperes megalapozottan nem bízhatott abban, hogy a felperes nevében általa kötött szerződést a bank finanszírozni fogja.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a megfelelő információk hiányában a gép Magyarországra történő behozatalára, vámkezelésére sem lett volna lehetőség.
Az alperes - állítása szerint - nem volt tisztában a szerződés megkötésekor, illetve a peres eljárás elején sem azzal, hogy az eladó nem angol társaság, hanem egy bahamai bejegyzésű off-shore cég. A peres eljárás megindulásakor az alperes is az "angol" eladóról beszélt, és csak az MFB iratainak az elsőfokú bíróság által történt beszerzését követően derült fény arra, hogy az eladó az Egyesült Királyságban nincs bejegyezve, ott nincs fióktelepe sem. Nem tudta bizonyítani az alperes a kimentés körében azt, milyen módon bizonyosodott meg arról, hogy valóban ez a bahamai társaság az általa megvásárolni szándékozott kőtörő gépsor tulajdonosa, hol van ez a gépsor, egyáltalán a szerződést aláíró személy a társaság vezető tisztségviselője-e. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes kirívóan ésszerűtlenül vállalt kockázatot akkor, amikor a szerződést megkötötte, és amikor a 150 000 USD összeget a megadott bankszámlára átutalta.
A fentieken felül a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes felelőssége azért is megállapítható, mert a felszámolási eljárás során a jelen eljárásban fénymásolatban becsatolt okiratokat nem bocsátotta a felszámoló rendelkezésére, és az elévülési határidő eltelte miatt már lehetőség sincs az eladóval szembeni fellépésre. Amennyiben az alperes által előadottak megfelelnek a valóságnak, úgy a felszámoló számára az iratokat át kellett volna adnia, és a felszámoló dönthette volna el, hogy a szerződés alapján milyen lépéseket tesz. Az alperes csak hivatkozott rá, de semmilyen módon nem igazolta, hogy az iratokat átadta a felszámolónak.
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a másodfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy a felszámoló már 2002-ben tudomással bírt a szerződések konkrét tartalmáról, a szerződések hiányát ugyanis az adóhatóság jegyzőkönyvei is alátámasztják.
A fent kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a másodfokú bíróság kirívóan okszerűtlenül - ezzel a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat megsértve - értékelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat akkor, amikor az alperes felelősségét megállapító elsőfokú bírósági ítéletet a kőtörő gépsor megvásárlásával kapcsolatos kereseti kérelem körében megváltoztatta, és a keresetet elutasította. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezés körében az elsőfokú bíróság mérlegelte helytállóan az alperes magatartását, ezért a másodfokú részítéletnek a keresetet elutasító rendelkezését a Pp. 275. § (4) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletének ezzel kapcsolatos rendelkezését helybenhagyta.