62012CJ0573[1]

A Bíróság (nagytanács) 2014. július 1-jei ítélete. Ålands vindkraft AB kontra Energimyndigheten. A förvaltningsrätten i Linköping [Svédország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Nemzeti támogatási mechanizmus, amely átruházható zöld bizonyítványok kiadását írja elő a megújuló energiaforrásokból villamos energiát előállító erőművek számára - A villamosenergia-szolgáltatók és egyes felhasználók azon kötelezettsége, hogy a zöld bizonyítványok meghatározott részét évente visszaadják az illetékes hatóságnak - A zöld bizonyítványok kiadásának megtagadása az érintett tagállam területén kívül található erőművek esetén - 2009/28/EK irányelv - A 2. cikk második bekezdésének k) pontja és a 3. cikk (3) bekezdése - Áruk szabad mozgása - EUMSZ 34. cikk. C-573/12. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2014. július 1-je ( *1 )

"Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Nemzeti támogatási mechanizmus, amely átruházható zöld bizonyítványok kiadását írja elő a megújuló energiaforrásokból villamos energiát előállító erőművek számára - A villamosenergia-szolgáltatók és egyes felhasználók azon kötelezettsége, hogy a zöld bizonyítványok meghatározott részét évente visszaadják az illetékes hatóságnak - A zöld bizonyítványok kiadásának megtagadása az érintett tagállam területén kívül található erőművek esetén - 2009/28/EK irányelv - A 2. cikk második bekezdésének k) pontja és a 3. cikk (3) bekezdése - Áruk szabad mozgása - EUMSZ 34. cikk"

A C-573/12. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a förvaltningsrätten i Linköping (Svédország) a Bírósághoz 2012. december 6-án érkezett, 2012. december 4-i határozatával terjesztett elő az előtte

az Ålands Vindkraft AB

és

az Energimyndigheten

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Skouris elnök, K. Lenaerts elnökhelyettes, A. Tizzano, L. Bay Larsen, T. von Danwitz, M. Safjan és C. G. Fernlund tanácselnökök, E. Levits, A. Ó Caoimh, A. Arabadjiev, C. Toader, D. Šváby, M. Berger, A. Prechal (előadó) és E. Jarašiūnas bírák,

főtanácsnok: Y. Bot,

hivatalvezető: C. Strömholm tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. november 5-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- az Ålands Vindkraft AB képviseletében F. Distefano avvocatessa,

- az Energimyndigheten képviseletében E. Brandsma és J. Johansson, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: K. Forsbacka advokat,

- a svéd kormány képviseletében A. Falk, C. Meyer-Seitz, C. Stege, U. Persson és S. Johannesson, meghatalmazotti minőségben,

- a német kormány képviseletében T. Henze és K. Petersen, meghatalmazotti minőségben,

- a holland kormány képviseletében M. de Ree és M. Bulterman, meghatalmazotti minőségben,

- a norvég kormány képviseletében M. Emberland és B. Gabrielsen, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Bizottság képviseletében K. Herrmann, E. Kružíková és J. Enegren, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2014. január 28-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról [helyesen: a megújuló energiaforrásból előállított energia felhasználásának támogatásáról], valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. április 23-i 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 140., 16. o.) 2. cikke második bekezdése k) pontjának és 3. cikke (3) bekezdésének, valamint az EUMSZ 34. cikknek az értelmezésére irányul.

2 E kérelmet az Ålands Vindkraft AB (a továbbiakban: Ålands Vindkraft) és az Energimyndigheten (energiaügynökség) közötti azon jogvitában terjesztették elő, amelynek tárgya, hogy ez utóbbi megtagadta a Finnországban található és az Ålands Vindkraft által működtetett szélerőműpark villamosenergia-bizonyítványok kiadása céljából való jóváhagyását.

Jogi háttér

Az uniós jog

3 A 2009/28 irányelv 2009. június 25-én lépett hatályba, és legkésőbb 2010. december 5-éig kellett a nemzeti jogba átültetni. Ezen irányelv 2012. január 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte a belső villamosenergia-piacon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatásáról szóló, 2001. szeptember 27-i 2001/77/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL L 283., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 121. o.).

4 A 2009/28 irányelv (1), (15), (25), (52) és (56) preambulumbekezdése értelmében: [...] [...] [...] [...]

"(1) Az európai energiafogyasztás ellenőrzése és [a zöld]energia felhasználásának növelése, valamint az energiatakarékosság és fokozott energiahatékonyság fontos részét képezi az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, illetve az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozásról szóló keretegyezményéhez csatolt Kiotói Jegyzőkönyvben foglaltak, és a további, az üvegházhatású gázok 2012 utáni kibocsátását csökkentő közösségi és nemzetközi kötelezettségvállalások teljesítéséhez szükséges intézkedéscsomagnak. Ezek a tényezők fontos szerepet játszanak az energiaellátás biztonságának előmozdításában, a műszaki fejlődés és innováció támogatásában, foglalkoztatási lehetőségek biztosításában és a regionális fejlesztésben, különösen a vidéki és elszigetelt területeken.

(15) A tagállamok kiindulópontja, megújulóenergia-adottsága és energiahordozó-összetétele különböző. A 20%-os átfogó közösségi célkitűzést [helyesen: közösségi energiafogyasztási célkitűzést] ezért az egyes tagállamok számára egyedi célkitűzésekké kell átalakítani, kellően ügyelve az elosztás méltányosságára és - az eltérő tagállami kiindulási pontok és adottságok tekintetbevételével - megfelelőségére, a meglévő, megújuló energiaforrásokból előállított energiát és az energiahordozó-összetételt is beleértve [helyesen: kellően ügyelve az elosztás méltányosságára és megfelelőségére, az eltérő tagállami kiindulási pontok és adottságok, köztük a megújuló energiaforrásokból előállított energia aktuális szintje és a meglévő energiahordozó-összetétel tekintetbevételével]. Ennek keretében - a tagállamok által a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatáért a múltban tett erőfeszítések figyelembevételével - helyénvaló megosztani a tagállamok között a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatában megkövetelt összes növekedést úgy, hogy minden egyes tagállam részaránya a [bruttó hazai termék (GDP)] szerint súlyozottan, kiindulási pontjaikra tekintettel kiigazítva, és a teljes bruttó energiafogyasztás arányában számítva egyenlő mértékben megemelkedik.

(25) A megújuló energiaforrások terén az egyes tagállamok különböző adottságokkal rendelkeznek, és nemzeti szinten különböző támogatási rendszereket működtetnek a megújuló energiaforrásokból előállított energia tekintetében. A tagállamok többsége olyan támogatási rendszert alkalmaz, amely kizárólag a saját területén termelt, megújuló energiaforrásokból előállított energiát támogatja. A nemzeti támogatási rendszerek megfelelő működéséhez elengedhetetlen, hogy a tagállamok különböző adottságaiknak megfelelően ellenőrizhessék nemzeti támogatási rendszereik hatásait és költségeit. Az ezen irányelvben megfogalmazott cél elérésének egyik fontos eszköze a [2001/77] irányelv szerinti nemzeti támogatási rendszerek megfelelő működtetésének garantálása a befektetői bizalom megtartása, valamint annak lehetővé tétele érdekében, hogy a tagállamok a célkitűzések teljesítését célzó, hatékony nemzeti intézkedéseket dolgozhassanak ki. Ezen irányelv célja az, hogy a nemzeti támogatási rendszerek sérelme nélkül megkönnyítse a megújuló energiaforrásokból előállított energia határokon átnyúló támogatását. Olyan opcionális, tagállamok közötti együttműködési mechanizmusokat vezet be, amelyek révén lehetőségük nyílik megállapodni arról, hogy az egyik tagállam milyen mértékben támogatja a másik tagállamban folyó energiatermelést, valamint hogy a megújuló energiaforrásokból előállított energiát milyen mértékben kell beszámítani valamelyikük összesített nemzeti célértékébe. A célkitűzések teljesítésére vonatkozó mindkét intézkedés - azaz a nemzeti támogatási rendszerek és az együttműködési mechanizmusok - hatékonyságának biztosítása érdekében lényeges, hogy a tagállamok maguk dönthessék el, hogy nemzeti támogatási rendszerüket kiterjesztik-e a más tagállamokban termelt, megújuló energiaforrásokból előállított energiára, és ha igen, milyen mértékben, és erről az ezen irányelvben előirányzott együttműködési intézkedések alkalmazásával állapodhassanak meg.

(52) Az ezen irányelv alkalmazása céljából kiadott származási garancia kizárólagos rendeltetése, hogy a végső fogyasztó felé bizonyítsa, hogy az energia egy meghatározott arányát vagy mennyiségét megújuló energiaforrásokból állították elő. A származási garanciát annak birtokosa átruházhatja másra, függetlenül attól az energiától, amelyre vonatkozik. Annak biztosítása érdekében azonban, hogy egy adott, megújuló energiaforrásokból előállított energiával előállított villamosenergia-egységet csak egyszer lehessen egy fogyasztónak juttatni, el kell kerülni a kétszeres beszámítást és a származási garanciák kétszeres kiadását: a megújuló energiaforrásból előállított olyan energia, amelynek származási garanciáját a termelő elkülönítve értékesítette, nem juttatható vagy értékesíthető a végső fogyasztónak megújuló energiaforrásból előállított energiaként. Fontos különbséget tenni a támogatási rendszerek vonatkozásában kiadott zöld bizonyítványok és a származási garancia között.

(56) A származási garanciák önmagukban nem jogosítanak fel a nemzeti támogatási rendszerek igénybevételére."

5 Ezen irányelv "Hatály" című 1. cikke értelmében:

"Ez az irányelv közös keretet hoz létre a megújuló energiaforrásokból előállított energia támogatására [helyesen: a megújuló energiaforrásokból származó energia előállításának támogatására]. Kötelező nemzeti célkitűzéseket állapít meg a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a teljes bruttó energiafogyasztásban képviselt összarányára [...] vonatkozóan. Szabályokat állapít meg a tagállamok közötti statisztikai átruházások, a tagállamok közötti, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti közös projektek, a származási garanciák, a közigazgatási eljárások, a tájékoztatás és képzés, valamint a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a villamosenergia-hálózatokhoz való hozzáférése tekintetében."

6 Az említett irányelv 2. cikke második bekezdésének j)-l) pontja a következő meghatározásokat tartalmazza: "[...]

j) »származási garancia«: elektronikus dokumentum, amelynek kizárólagos rendeltetése a végső fogyasztó felé annak bizonyítása a [villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 96/92/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. június 26-i 2003/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 176., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 211. o.)] 3. cikke (6) bekezdésének megfelelően, hogy az energia egy meghatározott részét vagy mennyiségét megújuló energiaforrásokból állították elő;

k) »támogatási rendszer«: egy tagállam vagy tagállamok egy csoportja által alkalmazott olyan eszköz, rendszer vagy mechanizmus, amely a megújuló energiaforrásokból előállított energia felhasználására ösztönöz ezen energia költségének csökkentésével, az eladási ár emelésével, vagy a megújuló energiaforrásokból előállított energia megvásárolt mennyiségének - a megújuló energiával kapcsolatos kötelezettségbevezetése révén vagy egyéb módon való - növelésével. Magában foglalja a beruházási támogatásokat, az adómentességet vagy adókedvezményeket, az adó-visszatérítést, a megújuló energiával kapcsolatos kötelezettséghez kapcsolódó - többek között zöld bizonyítványokat alkalmazó - támogatási rendszereket, valamint a közvetlen ártámogatás rendszerét, beleértve a betáplálási tarifát és a támogatások kifizetését, de nem korlátozódik az említettekre;

l) »megújulóenergia-kötelezettség«: a nemzeti támogatási rendszer által felállított követelmény, amely kötelezi a termelőket, ellátókat vagy fogyasztókat, hogy a termelésben, az ellátásban vagy a fogyasztásban felhasznált energia egy meghatározott részét megújuló energiaforrásokból előállított energiából fedezzék. Idetartoznak az olyan rendszerek is, amelyek lehetővé teszik az említett követelmények zöld bizonyítványok útján történő teljesítését."

7 A 2009/28 irányelv 3. cikkének (1)-(3) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: "(1) A tagállamok biztosítják, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a végső fogyasztásban betöltött, az 5-11. cikknek megfelelően számított részaránya 2020-ban legalább a nemzeti átfogó célkitűzésükben erre az évre az I. melléklet A. részében szereplő táblázat harmadik oszlopa szerint megállapított részarány. Ezek az összesített kötelező nemzeti célkitűzések összhangban vannak azzal a célkitűzéssel, hogy 2020-ig megvalósuljon a megújuló energiaforrásoknak a Közösség teljes bruttó energiafogyasztásában való részarányára vonatkozóan előírt 20%-os minimum célkitűzés. [...] (2) A tagállamok intézkedéseket vezetnek be, amelyek célja annak biztosítása, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított energia részaránya [helyesen: A tagállamok olyan intézkedéseket vezetnek be, amelyekkel hatékonyan biztosítható, hogy az általuk a megújuló energiaforrásokból előállított energia részaránya] egyenlő vagy meghaladja az I. melléklet B. részében szereplő ütemterv-előirányzatban feltüntetett részarányt. (3) A tagállamok az e cikk (1) és (2) bekezdésében meghatározott célkitűzések elérése érdekében - többek között - az alábbi intézkedéseket alkalmazhatják:

a) támogatási rendszerek;

b) az együttműködés különböző formái a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok között az 5-11. cikknek megfelelő összesített nemzeti célértékek teljesítése céljából.

A[z EUMSZ 107. cikk] és [az EUMSZ 108. cikk] sérelme nélkül, a tagállamoknak joguk van ezen irányelv 5-11. cikkének megfelelően eldönteni, hogy milyen mértékben támogatják a más tagállamban termelt, megújuló energiaforrásokból előállított energiát."

8 Ezen irányelv 5. cikkének (1) és (3) bekezdése értelmében: "(1) A megújuló energiaforrásokból előállított energia teljes bruttó fogyasztását [helyesen: A megújuló energiaforrásokból előállított energiára vonatkozó teljes bruttó energiafogyasztást] a következő elemek összeadásával kell kiszámítani: [...] (3) Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia teljes bruttó fogyasztását [helyesen: a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiára vonatkozó teljes bruttó energiafogyasztást] a megújuló energiaforrásokból a tagállamban előállított villamosenergia-mennyiségből [...] kell kiszámítani."

a) a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia teljes bruttó fogyasztása [helyesen: a megújuló energiaforrásokból előállított energiára vonatkozó teljes bruttó energiafogyasztást];

9 Az említett irányelvnek a "Közös támogatási rendszerek" című 11. cikke (1) bekezdésében előírja: "A tagállamok 3. cikk szerinti kötelezettségeinek sérelme nélkül, két vagy több tagállam határozhat úgy, hogy önkéntes alapon egyesíti vagy részben összehangolja nemzeti támogatási rendszereit. Ilyen esetben az egyik részt vevő tagállam területén megújuló energiaforrásokból előállított energia egy meghatározott mennyisége beszámíthat egy másik részt vevő tagállam összesített nemzeti célértékébe, ha az érintett tagállam:

a) a megújuló energiaforrásból előállított energia egy meghatározott mennyiségét statisztikai átruházás keretében egy másik tagállamra ruházza a 6. cikkel összhangban;

b) a részt vevő tagállamok beleegyezésével olyan elosztási szabályt állapít meg, amely alapján az érintett tagállamok között elosztható a megújuló energiaforrásokból előállított energiamennyiség. A Bizottságot e szabályról legkésőbb a hatálybalépése első évének végét követő három hónappal tájékoztatni kell."

10 Ugyanezen irányelvnek a származási garanciákra vonatkozó 15. cikke többek között előírja:

"(1) A megújuló energiaforrásokból származó energiának az energiaszolgáltató által kínált energiahordozó-összetételben való arányának vagy mennyiségének a végső fogyasztó felé történő bizonyítása céljából a [2003/54] irányelv 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban a tagállamok biztosítják, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia származása, mint olyan, ezen irányelv értelmében objektív, átlátható és megkülönböztetésmentes kritériumok alapján garantálható.

2. [...]

A származási garancia nem kapcsolódik a tagállamok 3. cikknek való megfeleléséhez. A származási garanciák átruházása - az energia fizikai átadásától különállóan vagy azzal együttesen - nem érinti a célok teljesítése céljából a tagállamok által a statisztikai átruházás, a közös projektek és a közös támogatási rendszerek alkalmazásáról hozott határozatokat, sem pedig a megújuló energiaforrásból származó energia teljes bruttó fogyasztásának [helyesen: a megújuló energiaforrásokból előállított energiára vonatkozó teljes bruttó energiafogyasztást] az 5. cikk szerinti számítási mód alapján történő kiszámítására vonatkozó tagállami határozatokat.

[...]

(9) A tagállamok az ezen irányelvnek megfelelően kiadott származási garanciákat, kizárólag a (1) bekezdésben és a (6) bekezdés a)-f) pontjában említett elemek bizonyítékaként, kölcsönösen elismerik.

[...]"

A svéd jog

11 A villamosenergia-bizonyítványok rendszerét a villamosenergia-bizonyítványokról szóló 2003:113 törvény (lagen [2003:113] om elcertifikat, a továbbiakban: 2003. évi törvény) vezette be. E rendszer a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia (a továbbiakban: zöld villamos energia) termeléséhez nyújtott támogatási mechanizmust jelenet. E törvény helyébe 2012. január 1-jei hatállyal a villamosenergia-bizonyítványokról szóló 2011:1200 törvény (lagen [2011:1200] om elcertifikat, a továbbiakban: 2011. évi törvény) lépett, amely különösen a 2009/28 irányelv átültetésének biztosítását célozta.

12 A 2011. évi törvény értelmében a felhatalmazott villamosenergia-termelők az előállított zöld villamos energia után megawattóránként (MWh) villamosenergia-bizonyítványt kapnak. A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy jóllehet ilyen korlátozás nem szerepel kifejezetten a 2011. évi törvény szövegében, ennek és a 2011. évi törvénynek az előkészítő anyagaiból egyértelműen következik, hogy ilyen bizonyítványok megszerzése kizárólag a Svédországban található, zöld villamos energiát előállító erőművek számára hagyható jóvá. A Svédország területén kívül található erőművek számára történő kiosztás jóváhagyása viszont nem lehetséges.

13 Jóllehet a 2011. évi törvény nem írja elő, hogy a villamosenergia-bizonyítványok vásárlását ennek megfelelő villamosenergia-vásárlásnak kell kísérnie, e törvény nem zárja ki az ilyen csoportos vásárlás lehetőségét.

14 A villamosenergia-bizonyítványok ügyletek tárgyát képezhetik a verseny előtt nyitott piacon, ahol az árakat a kínálat és a kereslet viszonya határozza meg.

15 A villamosenergia-bizonyítványok iránti kereslet abból fakad, hogy a villamosenergia-szolgáltatóknak és egyes felhasználóknak minden év április 1-jén az előző évi teljes villamosenergia-értékesítésük vagy -fogyasztásuk meghatározott részének megfelelő bizonyítvány-mennyiséggel kell rendelkezniük, és azokat az állam részére vissza kell adniuk (kvótakötelezettség).

16 A 2011. évi törvény 4. fejezetének 1. §-a értelmében: "Kvótakötelezettség hatálya alá tartoznak:

1) a villamosenergia-szolgáltatók;

2) azok a villamosenergia-felhasználók, amelyek a maguk által előállított villamos energiát használják fel, ha a felhasznált energiamennyiség meghaladja a referenciaévben a 60 MWh-ot az olyan erőműben, amelynek beépített kapacitása meghaladja az 50 [kilowattot (kW)];

3) a villamosenergia-felhasználók, amennyiben az Északi Villamosenergia-tőzsdére behozott vagy ott vásárolt villamos energiát használtak fel, és

4) a nyilvántartásba vett, nagy villamosenergia-felhasználású vállalkozások."

17 A villamosenergia-bizonyítványok kvótája, amelyet a zöld villamosenergia-termelés Svéd Királyság által elérni kívánt célértéke alapján határoznak meg, az érintett időszakonként változik. A 2010 és 2012 közötti időszakban 0,179-ben határozták meg.

18 A villamosenergia-bizonyítványok vételárát a szolgáltató a fogyasztóval fizetteti meg.

19 Az alapügyben részt vevő feleknek az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ismertetett észrevételeiből az is kiderül, hogy ha a villamosenergia-szolgáltatók és az érintett felhasználók az előírt időpontban nem tudják a szükséges mennyiségű villamosenergia-bizonyítványt visszaszolgáltatni, meghatározott pénzösszeg megfizetésére köztelesek. A Bírósághoz benyújtott írásbeli észrevételeiben a svéd kormány szintén utalt erre a díjfizetési kötelezettségre, amelyet "különdíjnak" nevezett (a továbbiakban: különdíj).

20 Emellett nem vitatott, hogy a 2009/28 irányelv 11. cikkének megfelelően kötött nemzetközi megállapodás hiányában csak a 2011. évi törvény alapján kiadott villamosenergia-bizonyítványok révén teljesíthető a kvótakötelezettség.

21 A 2011. évi törvény 1. fejezetének 5. §-a a következőképpen rendelkezik ezzel kapcsolatban:

"A másik államban történő megújuló villamos energia előállítására kibocsátott villamosenergia-bizonyítványok felhasználhatók az e törvény szerinti kvótakötelezettség teljesítésére, amennyiben a villamosenergia-bizonyítványok svéd rendszerét nemzetközi megállapodás útján összehangolják a másik állam villamosenergia-bizonyítvány rendszerével."

22 A Svéd Királyság 2011. június 29-én ilyen megállapodást kötött a Norvég Királysággal. A Finn Köztársasággal ugyanakkor nem jött létre ilyen jellegű megállapodás.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

23 2009. november 30-án az Ålands Vindkraft jóváhagyást kért a hatáskörrel rendelkező svéd hatóságtól ahhoz, hogy az Åland-szigeteken (Finnország) található Oskar szélerőműparkjához villamosenergia-bizonyítványokat kaphasson.

24 2010. június 9-i határozatával az Energimyndigheten elutasította a kérelmet azzal az indokkal, hogy kizárólag a Svédországban található, zöld villamos energiát előállító erőművek számára adható ki villamosenergia-bizonyítványhoz jóváhagyás.

25 Az Ålands Vindkraft keresetet nyújtott be a förvaltningsrätten i Linköpinghez e határozat megsemmisítése és a jóváhagyás iránti kérelme megadása iránt. Különösen az EUMSZ 34. cikk megsértésére hivatkozott, és azt állította ezzel kapcsolatban, hogy a villamosenergia-bizonyítványoknak az érintett időszakra vonatkozóan 0,179-ben megállapított kvótája következtében a villamosenergia-bizonyítványok rendszere a villamosenergia-fogyasztás svéd piacának körülbelül 18%-át a Svédországbeli zöld villamos energia termelői számára tartja fenn, mégpedig a más tagállamokból származó villamosenergia-behozatal hátrányára. Az ilyen kereskedelmi akadály nem igazolható környezetvédelemre alapított megfontolásokkal, különösen mivel a zöld villamos energia Svédországon belüli fogyasztását éppúgy ösztönözné a Svédországban fogyasztott, azonban más tagállamokban előállított zöld villamos energia utáni villamosenergia-bizonyítványok kiadása.

26 A förvaltningsrätten i Linköping előzetesen megjegyzi, hogy noha az említett határozatot a 2003. évi törvény alapján fogadták el, az alapeljárást a svéd jog értelmében a jogvitára a bíróság általi vizsgálatkor hatályos jogszabály alapján kell eldönteni, vagyis a jelen esetben a 2011. évi törvény alapján. Ez utóbbi törvény egyébiránt csak nagyon csekély mértékben módosította az alapügyben szereplő kérdéskörre alkalmazandó szabályokat.

27 Az említett bíróság úgy ítéli meg, hogy először is azt kell meghatározni, hogy a villamosenergia-bizonyítványok alapügyben szereplő rendszere valóban a 2009/28 irányelv 2. cikke második bekezdése k) pontjának és 3. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozó támogatási rendszernek minősül-e, különösen amennyiben e rendszer a zöld villamos energia előállítását részesíti előnyben, míg az előbbi rendelkezések annak felhasználását vagy fogyasztását említik. Ha valóban ez az eset áll fenn, ezt követően azt kell meghatározni, hogy e rendszert engedélyezi-e az említett irányelv, habár az kizárja hatálya alól azokat az erőműveket, amelyek más tagállamokban állítanak elő zöld villamos energiát.

28 Ugyanezen bíróság ezt követően egyrészt megjegyzi, hogy az említett rendszer lehetővé teszi a zöld villamos energia svéd termelői számára, hogy más tagállamok termelőihez képest közvetlen gazdasági előnyben részesüljenek. Másrészt megjegyzi, hogy bár a 2011. évi törvény alakszerűen nem kapcsolja össze a villamosenergia-bizonyítványok értékesítését és az ennek megfelelő villamos energia értékesítését, e szabályozás közvetve alkalmas arra, hogy előnyben részesítse a belföldön előállított villamos energia forgalmazását, amennyiben a szolgáltatókat ösztönözheti arra, hogy nemzeti termelőktől vásároljanak villamos energiát, mivel ez utóbbiak be tudják szerezni azokat a bizonyítványokat is, amelyek e szolgáltatók számára a rájuk rótt kvótakötelezettség teljesítéséhez szükségesek.

29 Feltéve azt, hogy az említett szabályozás az EUMSZ 34. cikk szerinti behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül, azt a kérdést kell tehát feltenni, hogy ezen intézkedés a jelen esetben igazolható-e a környezet védelmére irányuló kényszerítő okokkal.

30 A förvaltningsrätten i Linköping ezzel kapcsolatban többek között a PreussenElektra-ítélet (C-379/98, EU:C:2001:160) esetleges relevanciájára vonatkozó kérdést tesz fel, mivel egyrészt az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben szereplő német támogatási mechanizmustól eltérően a villamosenergia-bizonyítványok svéd rendszere formálisan nem ír elő semmilyen kötelezettséget a villamosenergia-szolgáltatók részére a villamos energia hazai termelőktől való beszerezésére vonatkozóan, másrészt pedig az említett ítélet kihirdetése óta az uniós jog számos, többek között a 2001/77 és a 2009/28 irányelv elfogadását magában foglaló változáson ment keresztül.

31 Végül az említett bíróság azt a kérdést teszi fel, hogy - különösen a jogbiztonság elvére tekintettel - a Svédország területén kívül előállított zöld villamos energiának az alapügyben szereplő támogatási rendszer hatálya alóli kizárását nem kellett volna-e kifejezetten előírni a 2011. évi törvényben.

32 E körülmények között határozott úgy a förvaltningsrätten i Linköping, hogy az eljárását felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

"1) A villamosenergia-bizonyítványok svéd rendszere olyan nemzeti támogatási rendszer, amely a tagállam villamosenergia-szolgáltatóit és egyes villamosenergia-felhasználóit arra kötelezi, hogy értékesítéseik vagy felhasználásuk meghatározott részének megfelelő villamosenergia-bizonyítványt vásároljanak, anélkül hogy konkrét követelmény vonatkozna a villamos energia ugyanazon forrásból történő beszerzésére. A villamosenergia-bizonyítványt a Svéd Királyság bocsátja ki, és az azt bizonyítja, hogy bizonyos mennyiségű megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiát előállítottak elő. A [zöld] villamos energiát előállító termelők a villamosenergia-bizonyítvány értékesítése révén a villamosenergia-értékesítésből származó további jövedelemként többletbevételre tehetnek szert. Úgy kell-e értelmezni az [2009/28 irányelv] 2. cikke [második bekezdésének] k) pontját és 3. cikkének (3) bekezdését, hogy e rendelkezések lehetővé teszik a tagállam számára, hogy a fentiek szerinti nemzeti támogatási rendszert alkalmazzon, amelyben csak az érintett ország területén található termelők vehetnek részt, és amely azt eredményezi, hogy e termelők gazdasági előnyt élveznek azon termelőkkel szemben, amelyek részére nem bocsátható ki villamosenergia-bizonyítvány?

2) Az első kérdésben leírt rendszer az EUMSZ 34. cikk fényében a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozásnak vagy azzal azonos hatású intézkedésnek minősül-e?

3) Ha a második kérdésre igenlő válasz adandó, összeegyeztethető lehet-e egy ilyen rendszer az EUMSZ 34. cikkel a [zöld villamos] energia [előállítása] előmozdításának célkitűzésére figyelemmel?

4) A fenti kérdések vizsgálatát hogyan befolyásolja az a tény, hogy a támogatási rendszer olyan korlátozásáról, amely szerint abban csak nemzeti termelők vehetnek részt, a nemzeti jog kifejezetten nem rendelkezik?"

A Bíróság előtti eljárás

33 A Bírósághoz 2014. február 5-én és 6-án, illetve 2014. március 14-én benyújtott beadványaikban az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa, illetve a Svéd Királyság azt kérte, hogy a Bíróság rendelje el az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását.

34 E kérelmek alátámasztása érdekében lényegében arra hivatkoznak, hogy a főtanácsnok indítványának ismertetését követően, amelyben azt javasolta a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a 2009/28 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése érvénytelen, és amennyiben a Bíróság ezért az ügyet az említett rendelkezés értelmezése helyett annak érvénytelenségére vonatkozó olyan érv alapján döntené el, amelyet a felek nem vitathattak meg, lehetővé kellene tenni számukra, hogy előadhassák az ezzel kapcsolatos érveiket.

35 A Bíróság eljárási szabályzatának 83. cikke szerint a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor elrendelheti az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását, különösen, ha úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva, vagy ha valamely fél e szakasz befejezését követően a Bíróság határozatára nézve döntő jelentőségű új tényt hoz fel, illetve ha az ügyet olyan érv alapján kellene eldönteni, amelyet a felek, illetve az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke szerinti érdekeltek nem vitattak meg.

36 A jelen esetben a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően úgy ítéli meg, hogy a határozathozatalhoz szükséges valamennyi információval rendelkezik. Emellett megjegyzi, hogy az ügyet nem a 2009/28 irányelv érvényességével kapcsolatos olyan érv alapján kell eldönteni, amelyet a Bíróság alapokmányának 23. cikke szerinti érdekeltek nem vitattak meg.

37 E körülmények között nem kell elrendelni az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első kérdésről

38 A kérdést előterjesztő bíróság első kérdése lényegében arra irányul, hogy a 2009/28 irányelv 2. cikke második bekezdésének k) pontjában és 3. cikkének (3) bekezdésében szereplő rendelkezéseket úgy kell-e értelmezni, hogy azok lehetővé teszik valamely tagállam számára, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló, olyan támogatási rendszert vezessen be, amely kizárólag az e tagállam területén előállított zöld villamos energia tekintetében írja elő átruházható bizonyítványoknak a zöld villamos energiatermelői részére történő kiadását, és amely arra kötelezi a villamosenergia-szolgáltatókat és egyes villamosenergia-felhasználókat, hogy az illetékes hatóságnak minden évben visszaszolgáltassák az ilyen bizonyítványok bizonyos, az összes villamosenergia-szolgáltatásuk vagy -felhasználásuk meghatározott részének megfelelő mennyiségét.

39 Először azt kell megvizsgálni, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló, a zöld villamos energiához nyújtott támogatási mechanizmus "támogatási rendszernek" minősül-e a 2009/28 irányelv 2. cikke második bekezdésének k) pontja és 3. cikkének (3) bekezdése értelmében.

40 E tekintetben legelőször is meg kell jegyezni, hogy az említett irányelv (25) preambulumbekezdéséből következik, hogy az uniós jogalkotó úgy ítélte meg, hogy az ezen irányelvben kitűzött cél elérésének egyik fontos eszköze a 2001/77 irányelv szerinti nemzeti támogatási rendszerek megfelelő működtetésének garantálása.

41 Márpedig a 2001/77 irányelv (14) preambulumbekezdéséből kifejezetten következik, hogy az említett irányelvben szereplő ilyen nemzeti támogatási rendszerek különböző formái között már szerepelnek olyan támogatási rendszerek, amelyek - az alapügyben szereplő támogatási rendszerhez hasonlóan - "zöld bizonyítványokat" alkalmaznak.

42 Egyébként a 2009/28 irányelv 2. cikke második bekezdésének k) és l) pontjában szereplő rendelkezések szintén külön hivatkozást tartalmaznak a "zöld bizonyítványokat" alkalmazó nemzeti támogatási rendszerekre.

43 Ami azon körülményt illeti, hogy az alapügyben szereplő rendszer inkább a zöld villamos energia "előállítását" támogatja, mint annak az ezen irányelv 2. cikke második bekezdésének k) pontja és a 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett "felhasználását" vagy "fogyasztását", az alábbi észrevételeket kell tenni.

44 Egyrészt, ami azt illeti, hogy a "támogatási rendszernek" a 2009/28 irányelv 2. cikke második bekezdésének k) pontjában szereplő fogalma - amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli - olyan eszközökre, rendszerekre vagy mechanizmusokra irányul, amelyek a zöld energia felhasználására ösztönöznek, adott esetben az azzal kapcsolatos "felhasználási" kötelezettség bevezetése révén, figyelembe kell venni először is azt, hogy ezen irányelvnek a hatályára vonatkozó 1. cikke kimondja, hogy az említett irányelv közös keretet hoz létre a zöld energia előállításának támogatására.

45 Másodsorban meg kell jegyezni, hogy az említett irányelv 2. cikke második bekezdésének l) pontja kifejti, hogy mit kell a 2. cikk második bekezdésének k) pontja értelmében a "megújulóenergia-kötelezettség" alatt érteni. Az említett bekezdés l) pontja olyan nemzeti támogatási rendszerekre utal, "amely kötelezi a termelőket, ellátókat vagy fogyasztókat, hogy a termelésben, az ellátásban vagy a fogyasztásban felhasznált energia egy meghatározott részét megújuló energiaforrásokból előállított energiából fedezzék", kifejezetten rámutatva arra, hogy ide tartoznak az olyan rendszerek is, amelyek lehetővé teszik az említett követelmények zöld bizonyítványok útján történő teljesítését.

46 Márpedig az alapügyben szereplő támogatási mechanizmus ténylegesen ilyen jellegzetességekkel rendelkezik, mivel zöld bizonyítványok alkalmazásának kötelezettségét írja elő a villamosenergia-szolgáltatók és egyes fogyasztók részére, hogy teljesítsék azon kötelezettségüket, hogy az ellátásban vagy a fogyasztásban felhasznált elektromos áram egy meghatározott részét zöld energiából fedezzék.

47 Másrészt ami azon körülményt illeti, hogy azokat a kötelező nemzeti célértékeket, amelyekhez a 2009/28 irányelv 3. cikkének (3) bekezdésében szereplő támogatási rendszereknek hozzá kell járulniuk, ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a zöld energiának a "végső [energia]fogyasztásban" betöltött részaránya alapján határozza meg, meg kell jegyezni, hogy az említett irányelv 5. cikkének (1) és (3) bekezdéséből következik, hogy e fogyasztást valójában a tagállamban "előállított" zöld villamosenergia-mennyiség alapján kell kiszámítani.

48 A jelen ítélet 40-47. pontjában kifejtett megfontolásokból így az következik, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló, a zöld villamos energia előállításához nyújtott, zöld bizonyítványokat alkalmazó támogatási mechanizmus rendelkezik az ahhoz szükséges jellegzetességekkel, hogy a 2009/28 irányelv 2. cikke második bekezdésének k) pontja és 3. cikkének (3) bekezdése értelmében "támogatási rendszernek" lehessen minősíteni.

49 Ami másodsorban a kérdést előterjesztő bíróság arra vonatkozó kételyeit illeti, hogy az alapügyben szereplő támogatási mechanizmus csak a belföldön előállított zöld villamos energia tekintetében írja elő a villamosenergia-bizonyítványok kiadását, meg kell állapítani, hogy az uniós jogalkotó a 2009/28 irányelv elfogadásával fenntartotta az ilyen területi korlátozás lehetőségét.

50 E tekintetben legelőször is ezen irányelv (25) preambulumbekezdéséből kiderül, hogy a jogalkotó, miután megállapítja, hogy a tagállamok többsége olyan támogatási rendszert alkalmaz, amely kizárólag a saját területén termelt zöld energiát támogatja, rámutat arra, hogy e rendszerek mint olyan intézkedések hatékonyságának biztosítása érdekében, amelyeknek hozzá kell járulniuk az egyes összesített nemzeti célértékek tiszteletben tartásához, lényeges, hogy e tagállamok maguk dönthessék el, hogy nemzeti támogatási rendszereiket kiterjesztik-e a más tagállamokban termelt zöld energiára, és ha igen, milyen mértékben, és hogy erről az ezen irányelvben előirányzott együttműködési intézkedések alkalmazásával állapodhassanak meg.

51 Ezt követően, a 2009/28 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az EUMSZ 107. cikk és az EUMSZ 108. cikk sérelme nélkül a tagállamoknak joguk van az említett irányelv 5-11. cikkének megfelelően eldönteni, hogy milyen mértékben támogatják a más tagállamban termelt, megújuló energiaforrásokból előállított energiát.

52 Végül, ami konkrétan a zöld bizonyítványokat alkalmazó nemzeti rendszereket illeti, meg kell jegyezni, hogy az uniós jogalkotó kifejezetten ügyelt arra, hogy ezen irányelv (52) és (56) preambulumbekezdésében pontosítsa, hogy az említett irányelv végrehajtása keretében az egyes tagállamokban kiadott származási garanciáknak különbözniük kell a nemzeti támogatási rendszerek keretében alkalmazott zöld bizonyítványoktól, és hogy azok önmagukban nem jogosítanak fel a nemzeti támogatási rendszerek igénybevételére. Amint egyébként ugyanezen irányelv 2. cikke második bekezdésének j) pontjából és 15. cikkének (1) és (9) bekezdéséből következik, a származási garanciákat, amelyek kizárólagos célja a villamosenergia-szolgáltató által kínált energiahordozó-összetételben a zöld villamos energia arányának a végső fogyasztó felé történő bizonyítása, csak e címen ismerik el a tagállamok egymás között kölcsönösen.

53 E pontosítások maguk is megerősítik, hogy az uniós jogalkotó nem kívánta kötelezni a zöld bizonyítványokat alkalmazó támogatási rendszert választó tagállamokat arra, hogy kiterjesszék e rendszer előnyeit a más tagállamok területén előállított zöld villamos energiára.

54 Az előző megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/28 irányelv 2. cikke második bekezdése k) pontjának és 3. cikke (3) bekezdésének rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy azok lehetővé teszik valamely tagállam számára, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló, olyan támogatási mechanizmust vezessen be, amely kizárólag az e tagállam területén előállított zöld villamos energia tekintetében írja elő átruházható bizonyítványoknak a zöld villamos energia termelői részére történő kiadását, és amely arra kötelezi a villamosenergia-szolgáltatókat és egyes villamosenergia-felhasználókat, hogy az illetékes hatóságnak minden évben visszaszolgáltassák az ilyen bizonyítványok bizonyos, az összes villamosenergia-szolgáltatásuk vagy -felhasználásuk meghatározott részének megfelelő mennyiségét.

A második és a harmadik kérdésről

55 A kérdést előterjesztő bíróság együttesen megvizsgálandó második és harmadik kérdése lényegében arra irányul, hogy az EUMSZ 34. cikket úgy kell-e értelmezni, az e rendelkezés értelmében vett, behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül az alapügyben szereplőhöz hasonló, olyan nemzeti szabályozás, amely különdíj megfizetésére irányuló kötelezettség terhe mellett kizárólag az e tagállam területén előállított zöld villamos energia tekintetében írja elő átruházható bizonyítványoknak a zöld villamos energia termelői számára történő kiadását, és amely arra kötelezi a villamosenergia-szolgáltatókat és egyes felhasználókat, hogy az illetékes hatóságnak minden évben visszaszolgáltassák az ilyen bizonyítványok bizonyos, az összes villamosenergia-szolgáltatásuk vagy -felhasználásuk meghatározott részének megfelelő mennyiségét. Igenlő válasz esetén e bíróság azt a kérdést teszi fel, hogy az ilyen szabályozás mindazonáltal igazolható-e a zöld energia előállításának támogatására irányuló célkitűzésével.

Az EUMSZ 34. cikk alkalmazhatóságáról

56 Az Energimyndigheten, valamint a svéd és a német kormány szerint nem kerülhet sor az alapügyben szereplő szabályozás területi hatályát jellemző ilyen korlátozásnak az EUMSZ 34. cikk szempontjából történő vizsgálatára, amennyiben a 2009/28 irányelv olyan harmonizációs intézkedés, amely kifejezetten előírja, hogy a tagállamok nem kötelesek megnyitni támogatási rendszereiket a más tagállamokban előállított zöld villamos energia előtt, és hogy az ilyen esetleges megnyitás ezen államok számára puszta lehetőséget jelent, amelyet hasonló esetben kizárólag az irányelvben foglalt részletes szabályok alapján kell gyakorolni.

57 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, ha valamely területet uniós szinten kimerítő jelleggel szabályoztak, minden e területre vonatkozó nemzeti intézkedést ezen harmonizációs intézkedés rendelkezései, nem pedig az elsődleges jog alapján kell megítélni (lásd különösen: Radlberger Getränkegesellschaft és S. Spitz ítélet, C-309/02, EU:C:2004:799, 53. pont, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58 A jelen esetben tehát azt kell meghatározni, hogy úgy kell-e tekinteni, hogy a 2009/28 irányelv olyan jellegű harmonizációt hajtott végre, amely kizárja az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás EUMSZ 34. cikkel való összeegyeztethetőségére irányuló vizsgálatot.

59 E tekintetben rögtön meg kell jegyezni, hogy - amint többek között ezen irányelv (25) preambulumbekezdéséből kiderül - az uniós jogalkotó, anélkül hogy a zöld energiaellátás nemzeti rendszereinek kimerítő jellegű harmonizálását kívánta volna megteremteni, egyrészt abból a megállapításból indult ki, hogy a tagállamok különböző támogatási mechanizmusokat alkalmaznak, másrészt pedig azon elvből, hogy biztosítani kell azok megfelelő működtetését a befektetői bizalom megtartása, valamint annak lehetővé tétele érdekében, hogy a tagállamok az említett irányelvben számukra meghatározott összesített kötelező nemzeti célértékek teljesítését célzó, hatékony nemzeti intézkedéseket dolgozhassanak ki.

60 A "támogatási rendszer" ugyanezen irányelv alkalmazása céljából tekintett, annak 2. cikke második bekezdésének k) pontjában szereplő fogalma hangsúlyozza a támogatási eszközök, rendszerek vagy mechanizmusok alapvetően állami eredetét is, ugyanakkor mindössze arra szorítkozva, hogy meglehetősen általános kifejezésekkel megállapítja a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának támogatását célzó, létező nemzeti ösztönző intézkedések típusait.

61 A 2009/28 irányelvnek a hatályát meghatározó 1. cikke sem tartalmaz olyan utalásokat, amelyek alapján úgy lehetne érteni, hogy ezen irányelv a különböző nemzeti támogatási mechanizmusokra jellemző sajátosságokat kívánta volna harmonizálni.

62 Az említett irányelv 3. cikkének (3) bekezdése, amely lényegében a zöld energia előállításának támogatására irányuló nemzeti rendszerek lehetővé tételére és ösztönzésére korlátozódik, szintén nem tartalmaz az ilyen sajátosságokra vonatkozó utalásokat, kivéve azon pontosítást, miszerint a tagállamoknak joguk van ugyanezen irányelv 5-11. cikkének megfelelően eldönteni, hogy milyen mértékben támogatják a más tagállamban termelt zöld energiát.

63 Az ekképp ismertetett összefüggések között nem tekinthető úgy, hogy a nemzeti támogatási mechanizmusok területi hatályára vonatkozó szempont tekintetében a 2009/28 irányelv e mechanizmusok területének olyan, a jelen ítélet 57. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat szerinti kimerítő jellegű harmonizációját hajtotta volna végre, amely alkalmas lenne arra, hogy kizárja az EUMSZ 34. cikkel való összeegyeztethetőségük vizsgálatát (lásd analógia útján: Radlberger Getränkegesellschaft és S. Spitz ítélet, EU:C:2004:799, 54-57. pont).

64 A fenti megfontolásokra tekintettel a második és a harmadik kérdésben kifejtett szempontok alapján értelmezni kell a Szerződés áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseit.

A kereskedelmi akadály fennállásáról

65 Az áruk tagállamok közötti szabad mozgása a Szerződés egyik alapelve, amelynek kifejeződése az EUMSZ 34. cikkben foglalt tilalom (lásd különösen: Bizottság kontra Dánia ítélet, C-192/01, EU:C:2003:492, 38. pont).

66 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az említett rendelkezés, amely megtiltja a tagállamok között a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedéseket, minden olyan nemzeti intézkedésre vonatkozik, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja a Közösségen belüli kereskedelmet (lásd különösen: Dassonville-ítélet, 8/74, EU:C:1974:82, 5. pont, és PreussenElektra-ítélet, EU:C:2001:160, 69. pont).

67 Márpedig e tekintetben meg kell állapítani, hogy az alapügyben szereplő szabályozás legalábbis közvetve vagy potenciálisan akadályozhatja a villamos energia, különösen a zöld villamos energia más tagállamokból való behozatalát, mégpedig több okból is.

68 Egyrészt az említett szabályozásból következik, hogy a szolgáltatóknak, valamint egyes fogyasztóknak az előírt éves esedékesség időpontjában bizonyos mennyiségű villamosenergia-bizonyítvánnyal kell rendelkezniük a részükre előírt azon kvótakötelezettség teljesítése céljából, amely az általuk szolgáltatott vagy fogyasztott villamos energia összmennyiségétől függ.

69 Márpedig - különösen az erre vonatkozó nemzetközi megállapodás hiányában - kizárólag a nemzeti rendszer alapján kiadott bizonyítványok használhatók fel e kötelezettség teljesítése céljából. Így az említett szolgáltatók és fogyasztók általános szabály szerint különdíj megfizetésére irányuló kötelezettség terhe mellett kötelesek az általuk behozott villamos energia után ilyen bizonyítványt vásárolni.

70 Az ilyen intézkedések ezért akadályozhatják a villamos energia más tagállamokból való behozatalát (lásd analógia útján különösen: Ligur Carni és társai ítélet, C-277/91, C-318/91 és C-319/91, EU:C:1993:927, 36. pont).

71 Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság mind a határozatában, mind pedig a kérdéseiben kifejti, hogy noha az alapügyben szereplő szabályozással bevezetett támogatási mechanizmus keretében a zöld villamos energia termelői eladhatják a villamosenergia-bizonyítványaikat a verseny előtt nyitott és ezen ügylet lebonyolítására szolgáló piacon, e szabályozásban mindazonáltal semmi nem tiltja meg, hogy e termelők az általuk előállított villamos energiával együtt értékesítsék e bizonyítványokat.

72 Márpedig az ilyen lehetőség fennállta gyakorlatilag olyan jellegűnek tűnik, amely elősegítheti a nemzeti villamos energia e termelők által a villamosenergia-szolgáltatók vagy -felhasználók számára történő szolgáltatására vonatkozó ügyletek esetleges megkezdését és - az adott esetben hosszú távra szóló - szerződéses kapcsolatok kialakulását, e szolgáltatók vagy felhasználók ugyanis ily módon közvetlenül hozzájutnak a villamos energiához és azokhoz a zöld bizonyítványokhoz, amelyekre az őket terhelő kvótakötelezettség teljesítéséhez szükségük van.

73 Ebből következik, hogy az alapügyben szereplő támogatási mechanizmusnak ebben a tekintetben is legalábbis potenciálisan az a hatása, hogy gátolja a villamos energia más tagállamokból való behozatalát (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Írország ítélet, 249/81, EU:C:1982:402, 27-29. pont).

74 Ebben az összefüggésben többek között emlékeztetni kell arra, hogy ha valamely tagállam nem hozza meg a szükséges intézkedéseket az áruk szabad mozgását gátló azon akadályok elhárítása érdekében, amelyek többek között a piaci szereplők tevékenységeiből erednek, és amelyeket azonban az e tagállam által bevezetett különös szabályozás lehetővé tesz, ez ugyanúgy akadályozza a Közösségen belüli kereskedelmet, mint bármely tevőleges magatartás (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Franciaország ítélet, C-265/95, EU:C:1997:595, 31. pont és Schmidberger-ítélet, C-112/00, EU:C:2003:333, 58. pont).

75 Az előzőekre tekintettel meg kell állapítani, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás alkalmas arra, hogy akadályozza a villamos energia, és különösen a zöld villamos energia más tagállamokból való behozatalát, és következésképpen olyan, a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül, amely főszabály szerint összeegyeztethetetlen az EUMSZ 34. cikkből eredő uniós jogi kötelezettségekkel, hacsak e szabályozás objektíven nem igazolható (lásd ebben az értelemben különösen: Bizottság kontra Ausztria ítélet, C-320/03, EU:C:2005:684, 69. pont).

Az esetleges igazolásról

76 Amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedést jelentő nemzeti szabályozást vagy nemzeti gyakorlatot csak az EUMSZ 36. cikkben felsorolt valamely közérdeken alapuló kényszerítő ok, illetve feltétlenül érvényesítendő követelmény igazolhat. Bármelyik esetben a nemzeti intézkedésnek az arányosság elvével összhangban alkalmasnak kell lennie az általa elérni kívánt cél megvalósítására, és nem haladhatja meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket (lásd különösen: Bizottság kontra Ausztria ítélet, C-524/07, EU:C:2008:717, 54. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

- A megújuló energiaforrások igénybevételének támogatására irányuló célról

77 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Közösségen belüli kereskedelem akadályozására alkalmas nemzeti intézkedések többek között igazolhatók a környezetvédelem kényszerítő követelményével (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Ausztria ítélet, EU:C:2008:717, 57. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megújuló energiaforrások villamosenergia-termeléshez való felhasználása - amelynek ösztönzésére az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás irányul - a környezetvédelmet szolgálja, hiszen hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, amely gázok a klímaváltozás elsődleges okai közé sorolandók, amelynek leküzdése mellett elkötelezték magukat az Európai Unió és a tagállamai (lásd ebben az értelemben: PreussenElektra-ítélet, EU:C:2001:160, 73. pont).

79 Ennek érdekében az ilyen felhasználás növelése - amint azt többek között a 2009/28 irányelv (1) preambulumbekezdése kifejti -, valamint az energiatakarékosság és fokozott energiahatékonyság fontos részét képezi e kibocsátások csökkentéséhez, illetve az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozásról szóló keretegyezményéhez csatolt Kiotói Jegyzőkönyvben foglaltak, és a további, az üvegházhatású gázok 2012 utáni kibocsátását csökkentő közösségi és nemzetközi kötelezettségvállalások teljesítéséhez szükséges intézkedéscsomagnak.

80 Amint azt a Bíróság már megállapította, e növelés egyben az emberek, az állatok és növények egészségének és életének védelmére irányul, amely az EUMSZ 36. cikkben felsorolt közérdeken alapuló kényszerítő okok egyike (lásd ebben az értelemben: PreussenElektra-ítélet, EU:C:2001:160, 75. pont).

81 Az EUMSZ 194. cikk (1) bekezdésének c) pontjából következik továbbá, hogy a megújuló energiaforrások kifejlesztése az egyik olyan cél, amelynek az energiapolitika területén az Uniót vezérelnie kell.

82 Az előző megfontolásokra tekintettel el kell ismerni, hogy a megújuló energiaforrások villamosenergia-termelésre történő alkalmazásának támogatására irányuló, az alapügyben szereplő szabályozásban követett cél főszabály szerint alkalmas lehet az áruk szabad mozgása esetleges akadályainak igazolására.

- Az arányosságról

83 Amint a jelen ítélet 76. pontjában a Bíróság emlékeztetett rá, ahhoz hogy az említett nemzeti szabályozás igazolható legyen, szükséges az is, hogy megfeleljen az arányosság elvéből fakadó követelményeknek, vagyis hogy alkalmas legyen az általa elérni kívánt jogszerű cél megvalósítására, és szükséges legyen ahhoz.

84 Előzetesen, a kérdést előterjesztő bíróság által ezzel kapcsolatban feltett néhány kérdésre válaszolva, a releváns uniós jogban végbement fejlődés fényében újra meg kell vizsgálni a villamosenergia-piac egyes sajátosságait, amelyeket a Bíróság a PreussenElektra-ítéletben (EU:C:2001:160) folytatott arányossági vizsgálat során figyelembe vett.

85 Konkrétan, amint a főtanácsnok indítványa 83-86. pontjában megjegyzi, a fent említett ítélet 78. pontjában a Bíróság által tett azon megállapítás, mely szerint a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1996. december 19-i 96/92/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 27., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 3. o.) - amely akkor hatályos volt - csupán a villamosenergia-piac liberalizációjának egy szakaszát jelenti, és fenntart bizonyos akadályokat a tagállamok közötti villamosenergia-kereskedelemben, már elvesztette aktualitását.

86 Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a későbbiekben az Unió különböző szabályokat fogadott el, amelyek célja az említett akadályok annak érdekében történő fokozatos felszámolása volt, hogy lehetővé váljon a villamos energia teljes mértékben működőképes belső piacának létrehozatala, amelyen többek között fokozódik a határon átnyúló villamosenergia-kereskedelem az Unión belül, és amelyen minden szolgáltató kínálhatja a termékeit, a fogyasztók pedig szabadon megválaszthatják a szolgáltatójukat. Ez érvényes különösen a 2003/54 irányelvre, valamint az azt követő, a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13-i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre, továbbá a villamos energia határokon keresztül történő kereskedelme esetén alkalmazandó hálózati hozzáférési feltételekről szóló, 2003. június 26-i 1228/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (HL L 176., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 175. o.), valamint az azt követő, a villamos energia határokon keresztül történő kereskedelme esetén alkalmazandó hálózati hozzáférési feltételekről és az 1228/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2009. július 13-i 714/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (HL L 211., 15. o.).

87 A Bíróság által a PreussenElektra-ítélet (EU:C:2001:160) 79. pontjában tett megállapítás, miszerint az elektromos áram sajátossága, hogy ha már egyszer bekerült a szállítási vagy elosztási hálózatba, nehezen lehet meghatározni az eredetét, és különösen azt az energiaforrást, amelyből előállították, viszont továbbra is igaz.

88 Az a körülmény, hogy a 2001/77 irányelv, majd pedig az azt követő 2009/28 irányelv előírta, hogy a zöld villamos energia eredete származási garanciákkal igazolható, nem vonja kétségbe az említett megállapítást.

89 Egyrészt, amint a jelen ítélet 52. pontjában már megállapításra került, e származási garanciák kizárólagos célja a villamosenergia-szolgáltató által kínált energiahordozó-összetételben a zöld villamos energia arányának a végső fogyasztó felé történő bizonyítása.

90 Másrészt meg kell állapítani, hogy a szállítási és elosztási hálózatban jelen lévő villamos energia helyettesíthető jellege folytán az említett garanciák nem teszik lehetővé annak igazolását, hogy az e hálózatokon szolgáltatott villamos energia adott mennyisége pontosan az a megújuló energiaforrásokból előállított energia, amelyekre tekintettel ugyanazokat a garanciákat kiadták, ily módon az elosztás és a fogyasztás szakaszában továbbra is nehezen valósítható meg a villamos energia zöld villamos energiakénti szisztematikus azonosítása.

91 Ezen előzetes megfontolások fényében először is az alapügyben szereplő szabályozás egyik olyan területével kell foglalkozni, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság a kérdéseiben kiemelt, és amely alapján az Ålands Vindkraft megtámadta a jóváhagyás elutasítását, nevezetesen azzal, hogy e szabályozás értelmében villamosenergia-bizonyítványokat kizárólag a belföldön előállított zöld villamos energia után adnak ki.

92 E tekintetben el kell ismerni, hogy az uniós jog jelen állapotában az ilyen területi korlátozást önmagában szükségesnek lehet tekinteni a jelen esetben azon jogszerű cél elérése érdekében, hogy a villamosenergia-termelésben előmozdítsák a megújuló energiaforrások felhasználásának növelését.

93 Többek között az Ålands Vindkraft állításának megfelelően kétségtelenül igaz, hogy a környezetvédelem célja, amely megalapozza a zöld villamosenergia-termelés és -fogyasztás növelését, vagyis különösen az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, csakúgy, ahogyan az e céllal összefüggő, az emberek, az állatok és növények egészségének és életének védelmére irányuló célok is mindenekelőtt követendőnek tűnnek az Unióban, függetlenül attól, hogy e növelés melyik tagállam területén található erőműből ered.

94 Mindazonáltal, különösen amennyiben az uniós jog nem harmonizálta a zöld villamos energiára vonatkozó nemzeti támogatási mechanizmusokat, főszabály szerint a tagállamok a területükön található zöld villamos energia termelésére korlátozhatják az ilyen mechanizmusok igénybevételét.

95 Először is azon körülmény, hogy valamely nemzeti támogatási mechanizmust úgy alakítanak ki, hogy a zöld villamos energia egyedüli fogyasztása helyett inkább az előállítását támogatja közvetlenül, ez többek között magyarázható azon körülménnyel, hogy a villamos energia zöld jellege csupán annak előállítási módjára vonatkozik, és hogy elsősorban ezért az előállítás szakaszában lehet ténylegesen elérni a gázkibocsátás csökkentésével kapcsolatos környezetvédelmi célokat.

96 Ezzel szemben - amint a jelen ítélet 87. és 90. pontjában a Bíróság megállapította - ha egyszer a zöld villamos energia bekerült a szállítási vagy elosztási hálózatba, nehéz meghatározni a konkrét eredetét, így a fogyasztás szakaszában nehezen valósítható meg a zöld villamos energiakénti szisztematikus azonosítása.

97 Emellett emlékeztetni kell arra, hogy amint a 2009/28 irányelv (1) és (25) preambulumbekezdéséből, 3. cikkének (1) bekezdéséből, valamint 5. cikkének (1) és (3) bekezdéséből következik, és amint az első kérdés vizsgálata során a Bíróság már kifejtette, az Unió által vállalt nemzetközi környezetvédelmi kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében az uniós jogalkotó a zöld villamos energia előállítására vonatkozó kvóták formájában megfogalmazott kötelező nemzeti célértékeket határozott meg az egyes tagállamok számára.

98 Másodsorban, ami azt illeti, hogy az alapügyben szereplő támogatási mechanizmust úgy alakították ki, hogy kizárólag a belföldön található zöld villamosenergia-termelést támogassa, meg kell jegyezni, hogy amint az uniós jogalkotó a 2009/28 irányelv (15) preambulumbekezdésében felhívta rá a figyelmet, a tagállamok kiindulópontja, megújulóenergia-adottsága és energiahordozó-összetétele különböző, aminek alapján az említett jogalkotó megállapította, hogy e különbségek tekintetbevételével kell e tagállamok között méltányosan és megfelelően megosztani az Unió említett nemzetközi kötelezettségvállalásainak teljesítése érdekében megteendő erőfeszítéseket.

99 Ezen túlmenően - amint az említett jogalkotó ezen irányelv (25) preambulumbekezdésében szintén kiemelte - a nemzeti támogatási rendszerek megfelelő működéséhez elengedhetetlen, hogy a tagállamok különböző adottságaiknak megfelelően ellenőrizhessék nemzeti támogatási rendszereik hatásait és költségeit, a befektetői bizalom megtartása mellett.

100 Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a meglévő támogatási mechanizmusok nemzeti és - főszabály szerint - területi jellegének megőrzése mellett az uniós jogalkotó különböző, arra szolgáló mechanizmusokat is előírt, hogy az említett irányelvben a tagállamok számára megállapított kötelező célértékek elérése érdekében lehetővé tegye számukra a lehető legnagyobb mértékű együttműködést. E mechanizmusok közé tartozik az ugyanezen irányelv 11. cikkében szereplő, a közös támogatási rendszerek bevezetésére vonatkozó lehetőség.

101 Amint a Bíróság a jelen ítélet 22. pontjában kiemelte, e lehetőséggel élt többek között a Svéd Királyság és a Norvég Királyság, amikor - mivel mindketten rendelkeznek zöld bizonyítványokat alkalmazó támogatási mechanizmussal - integrálták azokat.

102 Ami azon, az Ålands Vindkraft által hivatkozott körülményt illeti, miszerint a jelek arra utalnak, hogy a Svéd Királyság már jelenleg is rendelkezik a zöld villamos energia előállításához szükséges olyan kapacitásokkal, amelyek lehetővé teszik számára az említett irányelvben részére meghatározott kötelező nemzeti célértékek elérését, meg kell állapítani, hogy még ha bizonyítást nyerne is e körülmény, nem olyan jellegű, amely igazolná azon következtetést, hogy már nincs szükség az alapügyben szereplő támogatási mechanizmust jellemző területi korlátozásra.

103 E tekintetben ugyanis elegendő megjegyezni, hogy az ilyen, a zöld energiára vonatkozó támogatási mechanizmus - amely energiának az előállítási költsége, amint arra a svéd kormány és a Bizottság emlékeztetett, még mindig meglehetősen magas a nem megújuló forrásokból előállított villamos energia előállítási költségeihez képest - lényegében az új erőművekkel kapcsolatos befektetések hosszú távú támogatására irányul, és bizonyos garanciákat ad a termelők számára a zöld villamosenergia-termelésük jövőbeli megvásárlása tekintetében. Így az ilyen mechanizmus hatékonysága a meghatározás szerint is megkövetel bizonyos állandóságot, amelynek különösen alkalmasnak kell lennie az e tekintetben elkötelezett befektetők jogos bizalma tiszteletben tartásának biztosítására, valamint ezen erőművek további működtetésének biztosítására.

104 Az előzőekre tekintettel nem tűnik úgy, hogy a Svéd Királyság - pusztán azáltal, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló, zöld bizonyítványokat alkalmazó támogatási mechanizmus igénybevételét a belföldön előállított zöld villamos energiára korlátozta - megsértette az arányosság elvét. Az uniós jog jelen állapotában e tagállam jogszerűen tekinthette úgy, hogy az ilyen területi korlátozás nem haladja meg a zöld villamosenergia-termelés, valamint közvetetten -fogyasztás Unión belüli növelésére irányuló cél eléréséhez szükséges mértéket, amelyet mind e nemzeti mechanizmus, mind pedig a 2008/29 irányelv - amelybe e mechanizmus illeszkedik - követ.

105 Másodsorban mindazonáltal meg kell vizsgálni, hogy ha az alapügyben szereplő, a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett szabályozás további jellegzetességeit az előbb vizsgált területi korlátozás kérdésével együttesen vizsgáljuk, azok alapján levonható-e az a következtetés, hogy e szabályozás összességében tekintve valóban megfelel az arányosság elvének.

106 E tekintetben ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy e szabályozást többek között a villamosenergia-szolgáltatók és egyes felhasználók számára előírt azon évenkénti kötelezettség jellemzi, hogy az illetékes hatóságnak minden évben visszaszolgáltassák az ilyen bizonyítványok bizonyos, az összes villamosenergia-szolgáltatásuk vagy -felhasználásuk meghatározott részének megfelelő mennyiségét, mégpedig különdíj megfizetésére irányuló kötelezettség terhe mellett.

107 Az említett határozatban szereplő leírásból az is kitűnik egyrészt, hogy az érintettek megvásárolhatják azokat a villamosenergia-bizonyítványokat, amelyektől a termelők megválnak a verseny előtt nyitott, külön piacon, amelyen a bizonyítvány árát a kínálat és a kereslet viszonya határozza meg, másrészt pedig hogy az említett szabályozás nem követeli meg, és nem is zárja ki, hogy a villamos energiát és a bizonyítványokat ugyanazon termelőtől együtt szerezzék meg.

108 Így az alapügyben szereplő szabályozásból következik, hogy az Ålands Vindkraft által Finnországban termelt zöld villamos energia Svédországba való behozatala esetén e villamos energia forgalmazása vagy fogyasztása általában megköveteli az érintett szolgáltatók vagy a fogyasztók részéről - ideértve adott esetben esetleges szolgáltatói minőségében az Ålands Vindkraftot is -, hogy villamosenergia-bizonyítványokat vásároljanak az ily módon behozott villamosenergia-mennyiség után.

109 E kérdések tekintetében elsőként meg kell jegyezni, hogy az olyan nemzeti támogatási mechanizmusnak, amely az alapügyben szereplő mechanizmushoz hasonlóan zöld bizonyítványokat alkalmaz, többek között az a célja, hogy a zöld villamos energia termelésével kapcsolatos többletköltséget közvetlenül a piac, mégpedig a kvótakötelezettséggel terhelt villamosenergia-szolgáltatók, illetve -felhasználók - és végeredményben a fogyasztók - fedezzék.

110 E választással a tagállam nem lépi túl azon mérlegelési jogkört, amellyel továbbra is rendelkezik a zöld villamos energia termelésének növelésére irányuló jogszerű célkitűzés keretében.

111 Másodsorban meg kell jegyezni, hogy - például a befektetési támogatástól eltérően - az ilyen jellegű mechanizmus a már működő, zöld villamos energiát előállító erőművek működésének támogatását célozza. E tekintetben a kvótakötelezettség többek között arra szolgál, hogy a zöld villamos energia termelői számára biztosítsa a számukra kiadott bizonyítványok iránti keresletet, és ily módon megkönnyítse az általuk a hagyományos energia piaci áránál magasabb áron termelt zöld energia értékesítését.

112 Így nem tűnik kétségbe vonhatónak az ilyen mechanizmus által általában a villamos energia termelőire, és közülük különösen a termelői és a szolgáltatói vagy fogyasztói minőséget egyesítőkre annak érdekében gyakorolt ösztönző hatás, hogy növeljék a zöld villamosenergia-termelésüket, és ennélfogva e mechanizmusnak a jelen esetben követett jogszerű cél elérésére való alkalmassága sem tűnik annak.

113 Harmadsorban mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy az ilyen mechanizmus megfelelő működtetése lényegében olyan piaci mechanizmusok meglétét igényli, amelyek lehetővé teszik a kvótakötelezettség alá vetett és az e kötelezettség teljesítéséhez szükséges bizonyítványokkal még nem rendelkező piaci szereplők számára, hogy ténylegesen és méltányos feltételek mellett beszerezhessék e bizonyítványokat.

114 Így fontos az olyan mechanizmusok bevezetése, amelyek biztosítják a bizonyítványok valódi piacának létrehozatalát, amelyen a kínálat és a kereslet ténylegesen találkozhat, és amely az egyensúly felé törekszik, oly módon, hogy a szolgáltatóknak és az érintett felhasználóknak ténylegesen lehetőségük legyen a bizonyítványok méltányos feltételek melletti beszerezése.

115 Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint az érintett tagállamban a zöld bizonyítványokat ténylegesen a verseny előtt nyitott piacon értékesítik, ily módon azok árát a kínálat és a kereslet viszonya határozza meg.

116 Ami azon körülményt illeti, hogy az alapügyben szereplő szabályozás előírta, hogy azok a szolgáltatók és felhasználók, amelyek nem tartják tiszteletben a számukra előírt kvótakötelezettséget, különdíj megfizetésére kötelesek, a következőket kell megjegyezni. Jóllehet az ilyen díj kivetése kétségkívül szükségesnek tekinthető ahhoz, hogy ösztönözze egyrészt a termelőket a zöld villamosenergia-termelésük növelésére, másrészt pedig a kvótakötelezettség alá vetett piaci szereplőket a szükséges bizonyítványok tényleges megvásárlására, az is szükséges azonban továbbá, hogy e díj meghatározásának módja és összege ne haladja meg a fenti ösztönző célok eléréséhez szükséges mértéket, e tekintetben különösen elkerülve az érintet piaci szereplők túlzott mértékű szankcionálását.

117 Negyedsorban emlékeztetni kell arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy az alapügyben szereplő szabályozás nem zárja ki, hogy a kvótakötelezettség alá vetett szolgáltatók és felhasználók együtt szerezzék be a villamos energiát és a villamosenergia-bizonyítványokat a zöld villamos energia nemzeti termelőitől. Az Ålands Vindkraft azt állítja, hogy ezért a zöld villamos energia nemzeti termelői - a villamosenergia-bizonyítványok és a villamos energia átruházásának összekapcsolásával - előnyt biztosíthatnak ez utóbbi értékesítése számára.

118 Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy amennyiben létezik a zöld bizonyítványoknak a jelen ítélet 113. és 114. pontjában ismertetett feltételeknek megfelelő piaca, amelyen a más tagállamokból villamos energiát importáló piaci szereplők ténylegesen és méltányos feltételek mellett beszerezhetik e bizonyítványokat, az, hogy az alapügyben szereplő nemzeti szabályozás nem tiltja meg egyébként a zöld villamos energia termelői számára, hogy a kvótakötelezettség alá vetett termelőknek együtt adjanak el villamos energiát és a bizonyítványokat, nem jelenti azt, hogy e szabályozás meghaladja a zöld villamos energia termelésének növelésére irányuló cél eléréséhez szükséges mértéket. Az ugyanis, hogy létezik ilyen lehetőség, olyan jellegűnek tűnik, amely további ösztönző hatást gyakorolhat a termelőkre a zöld villamosenergia-termelésük növelése tekintetében.

119 Az előző megfontolások összességére tekintettel a második és a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 34. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan, az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely különdíj megfizetésére irányuló kötelezettség terhe mellett kizárólag az e tagállam területén előállított zöld villamos energia tekintetében írja elő átruházható bizonyítványoknak a zöld villamos energia termelői részére történő kiadását, és amely arra kötelezi a villamosenergia-szolgáltatókat és egyes villamosenergia-felhasználókat, hogy az illetékes hatóságnak minden évben visszaszolgáltassák az ilyen bizonyítványok bizonyos, az összes villamosenergia-szolgáltatásuk vagy -felhasználásuk meghatározott részének megfelelő mennyiségét.

A negyedik kérdésről

120 A kérdést előterjesztő bíróságnak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő indokolás fényében értelmezett negyedik kérdése lényegében arra irányul, hogy feltételezve azt, hogy az EUMSZ 34. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás, amennyiben az kizárólag az érintett tagállam területén termelt zöld villamos energia számára tartja fenn az általa bevezetett támogatási intézkedéseket, az uniós joggal, különösen az abban kimondott jogbiztonság elvével viszont ellentétes-e az, hogy a területi hatály ezen korlátozása nem következik kifejezetten e szabályozás rendelkezéseiből.

121 E tekintetben ki kell emelni, hogy az említett bíróság úgy ítéli meg, hogy az alapügyben szereplő szabályozás értelmében a Svédország területén kívül található, zöld villamos energiát előállító erőművek nem teremtenek jogosultságot a villamosenergia-bizonyítványok rendszerének igénybevételére. Kifejti, hogy jóllehet az említett korlátozás nem következik kifejezetten e szabályozás szövegéből, különösen annak előkészítő anyagaira tekintettel ezen értelmezést kell alkalmazni.

122 A Bizottság e tekintetben arra hivatkozik, hogy e korlátozás kifejezetten következik a 2011. évi törvény 1. fejezetében szereplő 5. §-ának szövegéből, ily módon nem kell a Bíróságnak válaszolnia a feltett kérdésre.

123 Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy az a kérdés, hogy az alapügyben szereplő szabályozás területi hatályának korlátozása milyen esetleges mértékben következik vagy sem e szabályozás szövegéből, ez utóbbi értelmezése körébe, és következésképp a nemzeti bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik (lásd ebben az értelemben különösen: ČEZ-ítélet, C-115/08, EU:C:2009:660, 57. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

124 Ami a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdést illeti, legelőször is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság által az első kérdésre adott válasz értelmében az alapügyben szereplő támogatási mechanizmus támogatási rendszert képez a 2009/28 irányelv 2. cikke második bekezdésének k) pontja és 3. cikkének (3) bekezdése szerint, amely ezért - és amint ez utóbbi rendelkezésből kiderül - az említett irányelvben a Svéd Királyság számára a területén előállított zöld villamosenergia-termelés tekintetében előírt kötelező célértékek e tagállam általi elérésnek elősegítésére szolgálnak.

125 Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amennyiben a tagállamok ehhez hasonlóan olyan intézkedéseket fogadnak el, amelyekkel az uniós jogot alkalmazzák, tiszteletben kell tartaniuk e jog általános elveit, amelyek között szerepel többek között a jogbiztonság elve (lásd ebben az értelemben különösen: Plantanol-ítélet, C-201/08, EU:C:2009:539, 43. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint IBV & Cie ítélet, C-195/12, EU:C:2013:598, 49. pont).

126 Kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság feladata értékelni azt, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás megfelel-e az említett elvnek, a Bíróságnak - az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatal iránti kérelemről való határozathozatal során - csak arra van hatásköre, hogy megadja e nemzeti bíróság számára az uniós jog értelmezésével kapcsolatos valamennyi olyan tényezőt, amely alapján az el tudja bírálni e megfelelést (lásd ebben az értelemben különösen: Plantanol-ítélet, EU:C:2009:539, 45. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

127 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a jogbiztonság elve megköveteli egyrészt azt, hogy a jogszabályok egyértelműek és pontosak legyenek, másrészt hogy a jogalanyok előre láthassák azok alkalmazását (lásd ebben az értelemben különösen: Plantanol-ítélet, EU:C:2009:539, 46. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

128 Az említett elv konkrétan megköveteli, hogy a szabályozás tegye lehetővé az érdekeltek számára az ennek alapján őket terhelő kötelezettség terjedelmének pontos ismeretét, mivel képeseknek kell lenniük arra, hogy egyértelműen megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járjanak el (lásd különösen: ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet, C-201/09. P és C-216/09. P, EU:C:2011:190, 68. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

129 Ami az alapügyben szereplő nemzeti szabályozásban foglalt támogatási rendszer területi hatályát illeti, a kérdést előterjesztő bíróság annak megállapításához, hogy az megfelel-e a jogbiztonság elvének, figyelembe veheti az e szabályozás szövegéből, céljából és rendszertani elhelyezkedéséből következő valamennyi releváns elemet (lásd analógia útján: Mitsui & Co. Deutschland ítélet, C-256/07, EU:C:2009:167, 32. pont).

130 E bíróság azon körülményt is figyelembe veheti, hogy az említett nemzeti szabályozást a 2009/28 irányelv végrehajtásával összefüggésben fogadták el, amelyre egyébként a 2011. évi törvény előkészítő anyagai is kifejezetten utalnak, amennyiben - amint az az első kérdésnek a Bíróság által lefolytatott vizsgálatból következik - ezen irányelv kifejezetten lehetővé teszi, hogy a tagállamok hasonló, területileg lehatárolt támogatási mechanizmusokat hozzanak létre, különösen annak érdekében, hogy azok lehetővé tegyék számukra az említett irányelvben a területükön előállított zöld villamosenergia-termelés tekintetében előírt kötelező célértékek elérését.

131 A fentiekre tekintettel és a kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozó végső érékelésre figyelemmel nem tűnik úgy, hogy az alapügyben szereplő szabályozás sértené a jogbiztonság elvét.

132 Az előző megfontolások összességére tekintettel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a nemzeti bíróság feladata, hogy azon releváns tényezők összességét figyelembe véve, amelyek közé tartozhat többek között azon uniós joganyag, amelybe az alapügyben szereplő szabályozás illeszkedik, megvizsgálja, hogy területi hatálya tekintetében az említett szabályozás megfelel-e a jogbiztonság elvéből eredő követelményeknek.

A költségekről

133 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1) A megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról [helyesen: A megújuló energiaforrásból előállított energia felhasználásának támogatásáról], valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. április 23-i 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikke második bekezdése k) pontjának és 3. cikke (3) bekezdésének rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy azok lehetővé teszik valamely tagállam számára, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló, olyan támogatási mechanizmust vezessen be, amely a megújuló energiaforrásokból kizárólag az e tagállam területén előállított villamos energia tekintetében írja elő átruházható bizonyítványoknak az ilyen energiaforrásokból előállított energia termelői részére történő kiadását, és amely arra kötelezi a villamosenergia-szolgáltatókat és egyes villamosenergia-felhasználókat, hogy az illetékes hatóságnak minden évben visszaszolgáltassák az ilyen bizonyítványok bizonyos, az összes villamosenergia-szolgáltatásuk vagy -felhasználásuk meghatározott részének megfelelő mennyiségét.

2) Az EUMSZ 34. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan, az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely különdíj megfizetésére irányuló kötelezettség terhe mellett a megújuló energiaforrásokból kizárólag az e tagállam területén előállított villamos energia tekintetében írja elő átruházható bizonyítványoknak az ilyen energiaforrásokból előállított energia termelői részére történő kiadását, és amely arra kötelezi a villamosenergia-szolgáltatókat és egyes villamosenergia-felhasználókat, hogy az illetékes hatóságnak minden évben visszaszolgáltassák az ilyen bizonyítványok bizonyos, az összes villamosenergia-szolgáltatásuk vagy -felhasználásuk meghatározott részének megfelelő mennyiségét.

3) A nemzeti bíróság feladata, hogy azon releváns tényezők összességét figyelembe véve, amelyek közé tartozhat többek között azon uniós joganyag, amelybe az alapügyben szereplő szabályozás illeszkedik, megvizsgálja, hogy területi hatálya tekintetében az említett szabályozás megfelel-e a jogbiztonság elvéből eredő követelményeknek.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: svéd.