3266/2019. (X. 30.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta az alábbi
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv. V.35.114/2018/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó gazdasági társaság (a továbbiakban: indítványozó) meghatalmazással igazolt jogi képviselője (dr. Kovács M. Szabolcs ügyvéd) útján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő.
[2] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal élt a Kúria Kfv.V.35.114/2018/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt.
[3] Az alkotmányjogi panasz alapjául az indítványozó előadta, hogy az illetékes adóhatóság bevallások utólagos vizsgálatára vonatkozó ellenőrzést végzett nála és terhére adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot vetett ki, és késedelmi pótlékot számított fel. Az adóhatóság határozatát azzal indokolta, hogy az indítványozó általi - szlovák állampolgárságú - munkavállalók foglalkoztatása munkaerő-kölcsönzésnek minősül, nem kiküldetésnek, emiatt az ő javadalmazásuk Magyarországon járulékköteles. A bíróság a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti keresetet elutasította. Az indítványozó által benyújtott felülvizsgálati kérelmet a Kúria nem tartotta alaposnak, a döntést hatályában fenntartotta.
[4] Az alkotmányjogi panasszal támadott kúriai ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes (indítványozó) szolgáltatási szerződést kötött egy szlovák társasággal. A szerződésben a szlovák társaság vállalta, hogy munkaerőt bocsát a felperes részére határozatlan időre, és - bizonyos munkáltatói feladatok mellett - a munkavállalói bér, adó-, és járulék, javadalom, bevallási, befizetési kötelezettségét is ő teljesíti. A szlovák társaság 84 munkavállalót kölcsönzött, valamennyien szlovák állampolgárok voltak, szlovákiai állandó lakóhellyel rendelkeztek. A munkavállalók közül 15-nek nem volt A1-es igazolása. A Kúria azt is rögzítette, hogy a felperes a kölcsönzött munkavállalók javadalmazása után adót, adóelőleget, járulékot nem vallott be, nem vont le, nem fizetett meg.
[5] A Kúria ezen tényállás alapján úgy ítélte meg, hogy a felperes tévesen hivatkozott a 987/2009/EK rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 21. cikkének alkalmazhatóságára, mivel nem kiküldetés, hanem ténylegesen munkaerőkölcsönzés történt, így a 883/2004/EK rendelet (a továbbiakban: EK rendelet) II. cikke szerinti szabályokat kellett alkalmazni. Az elsőfokú bíróság ezért megalapozottan és jogszerűen állapította meg az alperesi határozat törvényes voltát. A Kúria nem adott helyt a felperes előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére irányuló indítványának sem, mivel nem észlelt ellentmondást az EK rendelet, a Vhr. és a felperes által megjelölt magyar jogszabályok (1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről; 2011. évi CLV. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról; 2011. évi CLVI. törvény egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról) szabályai között. A Kúria ezért azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem jogszabálysértő (Kúria Kfv. V. 35. 114/2018/7. számú ítélete, Indokolás [23]).
[6] Az indítványozó ezt követően alkotmányjogi panasszal élt, álláspontja szerint a Kúria által is hivatkozott hazai jogszabályok a Vhr. 21. cikkében foglaltakkal ellentétesen határozzák meg az ítélet tárgyát képező munkaerőkölcsönzési jogviszonyban a közteher fizetési kötelezettséget. Így a Vhr. 21. cikkének alkalmazása esetében éppen ellentétes döntés született volna, amely szerint az indítványozót sem adó- és járulékfizetési kötelezettség, sem bírság, sem pedig mulasztás nem terheli. Mindezekre tekintettel a sérelmezett bírósági döntések az Alaptörvény E) cikk (2) és (3) bekezdésébe ütköznek.
[7] Az Alkotmánybíróság főtitkára - az Abtv. 55. § (3) bekezdése alapján - felhívta az indítványozót, hogy egészítse ki alkotmányjogi panaszát, mivel a megjelölt E) cikk (2) és (3) bekezdése nem alapjog, így erre alkotmányjogi panasz nem alapozható, másrészt a beadvány nem tartalmaz alkotmányjogilag értékelhető érvelést arra nézve, hogy a sérelmezett bírósági döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel.
[8] A felhívásnak határidőben eleget téve az indítványozó beadványa kiegészítéseként megerősítette, hogy az ítélet tárgyát képező munkaerő-kölcsönzési jogviszonyban a Kúria ítéletében is hivatkozott Vhr. 21. cikkében foglaltakkal ellentétesen határozták meg a közteherfizetési kötelezettséget. Eredeti beadványához hozzátette, hogy ezen fizetési kötelezettségek megállapításával sérült az indítványozónak az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való joga. A jogi normák kollíziójának Alaptörvénybe ütköző módon történő feloldása pedig sérti a jogbiztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot.
[9] 2. Az Alkotmánybíróság elsőként az Abtv. 56. §-a értelmében, tanácsban eljárva megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényi feltételeit.
[10] Az Abtv. 27. §-a értelmében, az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az indítványozó a sérelmezett ítéletekkel zárult ügyben felperes volt, érintettsége fennáll.
[11] Az indítványozó jogorvoslati lehetőségét kimerítette, a sérelmezett bírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztését nem kérte.
[12] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panasz benyújtására a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül van lehetőség. Az indítványozó jogi képviselője 2018. november 12-én vette át a sérelmezett bírói döntést, míg az alkotmányjogi panaszt 2019. január 9-én adta postára. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésére a törvényes határidőn belül került sor. Az eljáró bíróság tájékoztatása szerint az ügyben rendkívüli jogorvoslati eljárás nincs folyamatban.
[13] Az Abtv. 52. §-a értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában megjelölte az Abtv. 27. §-át, amely alapján az alkotmányjogi panasz eljárást kezdeményezte, valamint a megsemmisíteni kért bírósági ítéletet, és az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit.
[14] Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjai értelmében az alkotmányjogi panasz akkor tartalmaz határozott kérelmet, ha bemutatja az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét és egyértelmű indokolást ad elő arra nézve, hogy a bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény felhívott rendelkezéseivel. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ugyanakkor a beadvány az Alaptörvény XIII. cikkben foglalt tulajdonvédelem sérelmére hivatkozó része tekintetében nem felel meg az indítvány határozottságára vonatkozó követelményeknek. Az indítványozó nem ad elő olyan releváns alkotmányjogi érvelést, amelyből kitűnik, hogy pontosan milyen kapcsolat áll fenn a foglalkoztatással járó közteherviselési kötelezettség viseléséről szóló kifogásolt bírósági döntés és az Alaptörvény tulajdonvédelmi garanciái között. Ebből következően az indítvány ebben a részében nem tartalmaz olyan indokolást, amelyből kitűnne, hogy a kifogásolt bírósági döntés miért sérti az Alaptörvény felhívott cikkét, így nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjaiban foglalt követelményeknek (3183/2013. (X. 9.) AB végzés, Indokolás [23] és Indokolás [30]; 30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [126]; 3064/2014. (III. 26.) AB határozat, Indokolás [12]; 3044/2018. (II. 13.) AB végzés, Indokolás [8]).
[15] Az indítványozó szerint a sérelmezett bírósági ítélet azáltal, hogy figyelmen kívül hagyta a kötelezően alkalmazandó uniós jogot, az Alaptörvény E) cikkének (2) és (3) bekezdését, valamint a B) cikk (1) bekezdését is sérti.
[16] Az Alkotmánybíróságnak következetes a gyakorlata a tekintetben, hogy alkotmányjogi panasz csak az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének valószínűsítésére alapítható. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése tekintetében az abban megfogalmazott jogállamiság és jogbiztonság alkotmányos követelményére hivatkozásnak csak kivételesen, a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetében van helye (3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [171]). Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése ugyanis nem jogot, hanem olyan jogelvet tartalmaz, amelynek egyedi érintett vonatkozásában fennálló sérelme önmagában nem valósulhat meg, így arra alkotmányjogi panasz nem alapítható (3315/2014. (XI. 21.) AB végzés, Indokolás [11]). Alkotmányjogi panasz esetében az Alaptörvény B) cikkére mindezek alapján nem lehet alappal hivatkozni, mert az nem alapjogi rendelkezés (3195/2015. (X. 14.) AB határozat, Indokolás [29]; 3090/2016. (V. 12.) AB határozat, Indokolás [46]; 3142/2016. (VI. 29.) AB végzés, Indokolás [11]).
[17] A jelen alkotmányjogi panaszban az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével összefüggésben előadottak nem minősülnek az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának, így vélt sérelmére alkotmányjogi panasz nem alapítható.
[18] Az Alaptörvény - indítványozó által megjelölt - E) cikk (2) és (3) bekezdése szintén nem alapjogot tartalmaz, így az e tekintetben állított alapjogi sérelemre sem alapítható alkotmányjogi panasz.
[19] Ezen túlmenően az indítványozó alkotmányjogi panaszában úgy véli, hogy a Kúria azáltal, hogy figyelmen kívül hagyta az uniós jog rendelkezéseit, megsértette az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog követelményét, ugyanis nem a tényállásra irányadó jogszabályokat alkalmazva hozta meg döntését.
[20] Az Alkotmánybíróság a rendelkezésre álló iratok (alkotmányjogi panaszbeadvány, annak kiegészítése, bírósági ítélet) alapján arra a megállapításra jutott, hogy az indítványozó valójában nem alkotmányossági problémát tárt fel. Az alkotmányjogi panasz arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság a bíróságnak a foglalkoztatás jogi minősítése terén, és az ehhez kapcsolódó kötelezettségek - még ha különböző tagállami illetőségű jogalanyok is az érintettek - terén elfoglalt álláspontját vizsgálja felül és azt változtassa meg. Annak megítélése azonban, hogy a tárgyi ügyben a munkavállalók foglalkoztatása milyen jogcímen - munkaerő-kölcsönzés vagy kiküldetés keretében - történt, és ehhez igazodóan kit terhel az adó és járulékbefizetési, illetve bevallási kötelezettség, olyan szakjogi kérdésnek minősül, amelynek elbírálása nem tartozik az Alkotmánybíróság feladatai körébe. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján a bírósági eljárást befejező döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú felülvizsgálatára van az Alkotmánybíróságnak hatásköre. A bírósági döntések ellen benyújtott alkotmányjogi panasz nem tekinthető a további jogorvoslattal nem támadható bírósági döntések általános felülvizsgálati eszközének, mivel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvény és az abban biztosított jogok védelmére hivatott (3111/2012. (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [3]). Ebből következően az Alkotmánybíróság a bírósági döntés irányának, a bizonyítékok körének, bírói mérlegelésének és értékelésének felül bírálatára nem rendelkezik hatáskörrel (3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; 3300/2018. (X. 1.) AB végzés, Indokolás [13]; 3369/2018. (XI. 28.) AB végzés, Indokolás [11]).
[21] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában arra is kitért, hogy álláspontja szerint a vonatkozó magyar tagállami jogszabályok a Vhr. 21. cikkében foglaltakkal ellentétesen határozzák meg az ítélet tárgyát képező munkaerőkölcsönzésre irányuló jogviszonyban a közteher fizetési kötelezettséget. Az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmánybíróság eljárásban az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben fordulhat az egyedi ügyben érintett személy az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti. Amennyiben a bírósági eljárásban alkalmazott jogszabály alaptörvény-ellenessége folytán következik be az Alaptörvényben biztosított jog sérelme, úgy az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti eljárás kezdeményezhető, azonban az indítványozó alkotmányjogi panaszát kizárólag az Abtv. 27. §-ára alapította.
[22] Az Alkotmánybíróság ezen túlmenően megjegyzi, hogy az Abtv. 2. §-a értelmében az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, az Alaptörvény 24. cikkének d) és e) pontja alapján a bírói döntésnek, illetve a jogszabályoknak az Alaptörvénnyel való összhangját hivatott vizsgálni.
[23] 3. Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem állított a bírósági döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem vetett fel, így az Abtv. 29. §-ában foglalt feltételeknek nem felel meg, ezért befogadását az 56. § (2) és (3) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) pontjára figyelemmel, az Abtv. 56. § (3) bekezdése alapján rövidített indokolással ellátott végzésben visszautasította.
Budapest, 2019. október 15.
Dr. Balsai István s. k.,
tanácsvezető, előadó alkotmánybíró
Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Horváth Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/94/2019.