1108/H/1995. AB határozat
önkormányzati rendeleti előírás felülvizsgálatára és megsemmisítésére irányuló kezdeményezés tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendeleti előírás felülvizsgálatára és megsemmisítésére irányuló kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság Felgyő Község Önkormányzatának a helyi vízműből szolgáltatott ivóvíz díjáról szóló 3/1994. (V. 17.) Kvt. sz. rendelete 2. § (1)-(2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt benyújtott kezdeményezést elutasítja.
INDOKOLÁS
1. Felgyő község önkormányzati képviselő-testületének 1995. február 28-ai ülésén elfogadott 1/1995. (II. 28.) Kvt. sz. rendelete módosította az önkormányzat 3/1994. (V. 17.) Kvt. sz. rendeletét (a továbbiakban: Ör.). A módosított Ör. 2. § (1)-(2) bekezdése a vízközműből szolgáltatott ivóvíz addig alkalmazott egytényezős hatósági árát kételemes összetevőjű - határozott összegű "készentartási díjat" és mért vagy átalánnyal megállapított "vízdíjat" tartalmazó - hatósági árra változtatta át.
2. A megyei közigazgatási hivatal vezetője az Ör. 1995-ben bevezetett rendelkezését alkotmánysértőnek tartja. Azzal érvel, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 8. § (4) bekezdése szerint az egészséges ivóvízellátás "az önkormányzat kötelezően ellátandó közszolgáltatási alapfeladata", melynek "a létfenntartáshoz szükséges mennyiségét - a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.) 9. § (2) bekezdése és a vízgazdaságról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) 13. § (3) bekezdése alapján - a nem fizető fogyasztótól sem tagadhatja meg a szolgáltatást". Utal arra, hogy az Ör. megalkotásának időpontjában hatályos 27/1975. (X. 30.) MT rendelet (a továbbiakban: MTr.) mellékleteként kiadott Vízellátási Szabályzat és a Korm.r. "előírásai szerint a vízdíjelszámolás alapja az áramló víz mennyiségének mérésére szolgáló hitelesített ivóvízmérő." Arra is hivatkozik a hivatalvezető, hogy az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Ámt.) 7-8. §-ai alapján a fogyasztás szerinti vízdíjban "az üzemeltetés minden ráfordítása, ... valamint a működéshez szükséges korrekt nyereség jogszerűen érvényesíthető." A készentartási díj viszont "a mért fogyasztástól független", bevezetését az idézett magasabb szintű jogszabályok nem teszik lehetővé, ezért az u.n. készentartási díj "megfizetésének rendeleti előírása az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésébe ütközik." A kéttényezős hatósági áralkalmazás "a jogegyenlőség alkotmányos elvét sértő megkülönböztetésére" is indokul szolgál, az állami tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért "ugyanis az 1/1995. (I. 31.) KHVM sz. r. (a továbbiakban: KHVM sz.) melléklete szerint a tényleges (vízmérővel mért) fogyasztásnak megfelelő Ft/m3 összegben meghatározott díjat (legmagasabb hatósági árat) kell fizetni."
3. Az idézett jogszabályokból a vízközműből szolgáltatott ivóvíz díja összetevőinek meghatározására vonatkozóan levont hivatalvezetői következtetés téves.
3.1. Az Ötv.-nek abból az előírásából, hogy a települési önkormányzat köteles gondoskodni az egészséges ivóvízellátásról, valamint a Vgtv.-nek abból a rendelkezéséből, hogy meghatározott vízmennyiséget még a nem fizető fogyasztótól sem lehet megtagadni, sem jogi, sem logikai levezetéssel nem lehet olyan konklúzióhoz jutni, hogy a fizetendő vízdíjnak egy-, kettő- vagy akár többelemes tényezőből kell - vagy lehet - összetevődnie.
3.2. Az Ámt. "Szolgáltatások" című melléklete csupán azt mondja ki, hogy "Az önkormányzati tulajdonú vízközműből szolgáltatott ivóvíz díját" a települési önkormányzat képviselő-testülete állapítja meg. A törvény "Hatósági ármegállapítás" c. fejezete sem foglalkozik a termékek és a szolgáltatások konkrét ártényezős elemeivel. A 7. § és a 8. § általánosságban rögzíti, hogy a legmagasabb vagy legalacsonyabb árat úgy kell megállapítani, hogy "a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson." A 9. § viszont arról rendelkezik, hogy a hatósági ár megállapítása "történhet tételesen vagy a hatósági ár kiszámítására vonatkozó előírásokkal." S a hatósági ár alkalmazási feltételei között megszorítás nélkül szerepelnek "a fizetési feltételek" is.
Az Ámt. hatósági ármegállapítási szabályai nem írják elő sem az egytényezős ármegállapítás (mint amilyen a villamosáram, - vagy a gázszolgáltatás díja), de a többtényezős (alapdíjra és a szolgáltatás mennyiségéhez akár differenciáltan is igazodó díjra osztott, mint amilyent a távbeszélő díja vagy a távfűtési díj megállapítása során alkalmaznak) ármegállapítás kötelezettségét sem.
3.3. Az Ör. megalkotása idején hatályban volt MTr. 1. számú mellékletének 30. § (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a "közműves vízellátásba bekapcsolt ingatlanon fogyasztott vízmennyiséget vízmérővel... kell meghatározni." A 34. § (1) bekezdése ezt akként egészítette ki, hogy a "szolgáltatott vízért a tulajdonos... az árhatóság által megállapított vízdíjat köteles fizetni." Ez utóbbi szabályozás nem adott egyértelmű eligazítást arra vonatkozólag, hogy a szolgáltatott víz díjába csak a vízmérő által kimutatott víz mennyisége számítható-e bele. Még inkább lazít a szabály értelmezhetőségen az 1995. május 5. napjától hatályos Korm.r. 17. § (3) bekezdésének fogalmazása, amely szerint a "vízhasználat szempontjából a bekötési vízmérőn mért vízmennyiség az irányadó." Az "irányadó" szó használatából az tűnik ki, hogy a Korm. r. nem meghatározza, hanem csupán deklarálja a változatoknak azt a lehetőségét, amit a mindenkori árjogszabályok - önkormányzati és miniszteri rendeletek - a helyi körülmények széleskörűen szabad mérlegelése alapján határozhatnak meg, hogy t.i. a vízdíj kiszámításánál a fogyasztott víz mennyiségére mindenképpen figyelemmel kell lenni.
3.4. Az Alkotmánybíróság véleménye szerint nem sérti a jogegyenlőség alkotmányos elvét a vízdíjak megállapításának az a jogilag nem tiltott és a gyakorlatban alkalmazott technikai különbözősége, amely egy, két vagy akár több tényezőbe foglalva határozza meg a fogyasztásnak lényegileg megfelelő ivóvíz összesített díjban rögzített árát.
3.5. Az Ör.-ben alkalmazott szabályozás kapcsán kialakított álláspontjáról a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter is tájékoztatta az Alkotmánybíróságot. Nyilatkozatában azt fejtette ki, hogy sem a korábbi MTr., sem a hatályos Korm.r. nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint "a hatósági ár megállapítója által meghatározott legmagasabb ár kizárólag a mért vízfogyasztáson alapulhat".
4. Az Alkotmánybíróság a 3.1-3.4. pontokban kifejtett érvelése alapján nem állapította meg, hogy az Ör. támadott rendelkezései a felsorolt magasabb szintű jogszabályok előírásaival ellentétesek, így nem sértik az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését. Az Ör. és az idézett KHVM sz. rendelet összevetéséből sem következtetett arra, hogy a rendelet sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott demokratikus jogállamiság és a 70/A. § (1) bekezdésének különbségtételeket tiltó követelményeit. Ezért a kezdeményezést elutasította.
Budapest, 1996. december 17.
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schimdt Péter s. k.
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
előadó alkotmánybíró