EH 2010.2126 Ha a jogi személy tagja, alkalmazottja, képviselője stb. a jogi személy tevékenységi körében eljárva magatartásával más személyhez fűződő jogát megsérti, a jogsértés objektív jogkövetkezményeiért mind a jogsértést ténylegesen elkövető természetes személy, mind a jogi személy felelősséggel tartozik [Ptk. 75. § (1) bekezdés, Ptk. 84. §, (1) bekezdés a)-d) pontja].
A felperes a perbeli időszakban a Budapest Zuglói Református Egyházközség lelkésze volt. 2007-ben fegyelmi eljárás indult ellene, melynek során a Budapest-Északi Református Egyházmegye Bírósága felfüggesztette lelkipásztori tisztségéből. A felperes fellebbezése folytán eljárt Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye Bíróságának fegyelmi ügyben eljáró bírói tanácsa tagjaiként az I., II. és III. r. alperesek jártak el. Az eljárásban a fegyelmi hatóságot a IV. r. alperes, mint az egyházmegye jogtanácsosa képviselte. A IV. r. alperes az egyházmegyei bírósághoz intézett, 2008. április 22-én kelt beadványában bejelentette, hogy a fegyelmi eljárás lefolytatásához szükséges iratok egy része "a felperes ellen indult" büntetőügy iratai között találhatók. Indítványozta, hogy a büntetőeljárás jogerős befejezéséig a bíróság a fegyelmi eljárást és a felperest "a tisztségéből függessze fel". A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye Bírósága a 2008. április 23-án kelt, határozatával a felperes lelkipásztori tisztségből való felfüggesztését a Budapest XIV. Kerületi Rendőrkapitányság előtt indult büntetőeljárás jogerős befejezéséig meghosszabbította. Határozatának indokolása szerint a hivatkozott büntetőeljárásban az egyházközösség iratainak jelentős része lefoglalásra került, így a fegyelmi eljárás lefolytatásához is nélkülözhetetlen iratok nem állnak rendelkezésre, s mivel a büntetőeljárás során olyan tényállás kerülhet megállapításra, amely felhasználható a fegyelmi eljárásban is, valamint a büntetőjogi felelősség esetleges megállapítása kihathat a fegyelmi ügy elbírálására, indokolt, hogy a felperes lelkipásztori szolgálatot a büntetőeljárás jogerős befejezéséig ne végezhessen.
A felperes módosított keresetében kérte annak megállapítását, hogy az I., II. és III. r. alperesek a határozatukban, a IV. r. alperes pedig az egyházmegyei bírósághoz intézett beadványában foglaltakkal megsértették a jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát. Kérte az alperesek jogsértéstől való eltiltását akként, hogy jogsértő határozatukat vonják vissza, valamint az alperesek elégtétel adására, továbbá a határozathozatal időpontjától kezdődően havi 190 000 forint vagyoni és nem vagyoni kárának egyetemleges megfizetésére kötelezését. Kereseti álláspontja szerint a IV. r. alperes a beadványában valótlanul állította, hogy ellene büntetőeljárás van folyamatban, és közléseivel azt is sugallta, hogy a bűnössége nem kérdéses. Az I-III. r. alperesek határozata pedig azzal, hogy a büntetőeljárásban lefoglalt nagy tömegű iratra utal, arra a következtetésre ad alapot, hogy az ellene folyó büntetőeljárás olyan súlyos ügy, amelyben nagy mennyiségű bizonyíték áll rendelkezésre. Ezzel szemben a valóság az, hogy az alperesek által hivatkozott büntetőügyben ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.
Az alperesek elsődlegesen a per megszüntetését kérték, arra hivatkozva, hogy a fegyelmi eljárásban nem természetes személyként, hanem a református egyház választott tisztségviselőiként jártak el, így "perbeli jogképességgel" nem rendelkeznek. Érdemben az I-III. r. alperes azzal védekezett: a sérelmezett határozat nem állítja, hogy a felperes ellen van folyamatban a büntetőeljárás. A IV. r. alperes pedig előadta, hogy miután nem volt jogosultsága a nyomozati iratokba betekinteni, mástól szerzett információ alapján tette a sérelmezett kijelentést, amely még alaptalansága esetén sem alkalmas a személyiségi jog megsértésére.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a IV. r. alperes a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye Bírósága részére 2008. április 22. napján megküldött levelében, azon kijelentésével, mely szerint a felperes ellen büntetőeljárás indult, megsértette a felperes jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I., II. és III. r. alpereseknek személyenként 15 000 forint részperköltséget. Rendelkezése szerint a le nem rótt kereseti illetékből a felperes 122 800 forintot, a IV. r. alperes 14 000 forintot köteles az államnak külön felhívásra megfizetni.
Az elsőfokú bíróság az alperesek per megszüntetésére vonatkozó indítványát nem találta alaposnak. Kifejtette, hogy az alperesek, mint természetes személyek a Pp. 48. § alapján rendelkeznek perbeli jogképességgel, a felperes pedig választása szerint velük szemben is érvényesíthette a személyiségi joga megsértése miatti igényét. Ezért nincs jelentősége annak, hogy az alperesek az egyházi szervezet tagjaként, az egyházi tevékenység gyakorlása során jártak el. Érdemben az I- III. r. alperesekkel szemben előterjesztett keresetet alaptalannak találta, mivel az általuk hozott határozat indokolása nem tartalmaz a felperes személyére vonatkozó valótlan, a Ptk. 76. §-ában védett jó hírnév megsértésére alkalmas tényközlést. Megállapította ugyanakkor, hogy a IV. r. alperes indítványában valótlanul állította, hogy a felperessel szemben büntetőeljárás van folyamatban. E valótlan tényállítás alkalmas a felperes társadalmi megítélésének negatív befolyásolására. Ezért a felperes jó hírnévhez fűződő személyiségi jogának megsértését a Ptk. 84. § (1) bekezdés a) pontja alapján megállapította, a további jogkövetkezmények alkalmazását azonban nem látta indokoltnak. A Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja alkalmazásával a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján előterjesztett kárigényt alaptalannak találta, megállapítva, hogy a felperes kára nem a jogsértéssel, hanem a lelkészi tevékenységből való felfüggesztéssel áll okozati összefüggésben.
A felperes fellebbezése és a IV. r. alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a keresetet teljes egészében elutasította. Mellőzte a IV. r. alperes elsőfokú eljárási illeték fizetésére kötelező rendelkezést, míg a felperes által az államnak fizetendő elsőfokú eljárás illeték összegét 136 800 forintra felemelte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alpereseknek személyenként 10 000 forint másodfokú eljárási költséget, valamint az államnak külön felhívásra 136 800 forint fellebbezési és 12 000 forint csatlakozó fellebbezési illetéket.
A jogerős ítélet indokolása szerint az alperesek a sérelmezett nyilatkozataikat nem magánszemélyként, hanem az önálló jogalanyisággal rendelkező Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye nevében, annak jogtanácsosaként, illetve az egyházmegye keretében működő bíróság tagjaiként tették. Amennyiben a felperest e tevékenységgel összefüggésben jogsérelem érte, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye tartozik felelősséggel. A jogerős ítélet a Bírósági Döntések Tárában 2008/10. számon közzétett eseti döntésre, az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez készült szakértői javaslatra, valamint a civilisztikai kollégiumvezetők 2009. február 17-19-én tartott országos tanácskozásán elfogadott állásfoglalásra hivatkozva, részletesen kifejtette azon álláspontját, hogy a jogi személy működési körében eljáró természetes személyek perképességgel (passzív perbeli legitimációval) nem rendelkeznek. Ennek lényegi tartalma szerint a jogi személyt, mint önálló jogalanyt, a természetes személy jogalanyoktól, így az őt létrehozó és működtető személyektől elkülönülten illetik meg jogok és terhelik kötelezettségek. Bár e jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése kétségtelenül a természetes személyek magatartásán keresztül nyilvánulhat meg, az a jogi személy magatartásának tudható be (ún. betudás elve). Miután a jogi személy nemcsak vagyoni, hanem személyi jogviszony alanya is lehet, önálló jogalanyiságából az is következik, hogy egyfelől a jogi személy sérelmére is elkövethető személyiségi jogsértés, másfelől a jogi személynek is lehet személyiségsértő megnyilvánulása. Az elválasztás elvéből pedig az következik, hogy a jogi személy tagja, a jogi személy nevében eljáró természetes személy magatartása nem minősülhet egyidejűleg a jogi személy magatartásának, ezért a jogi személy mellett a természetes személy felelőssége nem állapítható meg. Mindezek előrebocsátását követően a másodfokú bíróság megállapította, hogy miután az alperesek az önálló jogi személy tevékenységi körében eljárva sem a határozat, sem a beadvány megfogalmazása során nem éltek vissza az egyházmegyén belül viselt tisztségükkel, tevékenységükkel nem léptek ki az egyházmegyei bíróság működésének, illetve az egyházmegyei jogtanácsosi tisztségnek a keretei közül, velük, mint természetes személyekkel szemben a felperes személyiségvédelmi igényt nem érvényesíthet. Ezért a kereset - további - érdemi vizsgálatát mellőzte.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezése és az eljárt bíróságok új eljárásra kötelezése érdekében. Felülvizsgálati álláspontja szerint jogszabályt sértve állapította meg a jogerős ítélet, hogy az alperesek saját személyükben nem tehetők felelőssé magatartásukért. Figyelmen kívül hagyta, hogy az egyházi bíróságnak nincs állandó szervezete, az nem jogi személy. Tagjai függetlenek, az egyházmegyével nem állnak munkajogi jellegű jogviszonyban. Ezért jogviszony hiányában a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye nem tehető felelőssé. A másodfokú bíróság elfoglalt jogi álláspontja emellett a BH 2004/180. számon közzétett eseti döntésben kifejtettekkel is ellentétes. Sérelmezte, hogy a jogerős ítélet a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglalt indokolási kötelezettségét megsértve, az alperesek perbeli legitimációjának hiányát megalapozó jogszabály megjelölése nélkül, jogforrásnak nem minősülő jogirodalmi fejtegetésekbe bocsátkozva, jogszabálytervezetre hivatkozva utasította el a keresetet.
Az alperesek - tartalmilag - a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték, annak helyes indokai alapján. Érvelésük szerint mindannyian egyházmegyei tisztségviselők, ezért a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye, mint jogi személy rendelkezik perképességgel. Érdemben állították, hogy a felperesre nézve személyiségijog-sértő nyilatkozatot nem tettek és a kárfelelősséget megalapozó feltételek sem állnak fenn.
A felülvizsgálati kérelem részben, az alábbiak szerint részben alapos.
A jogerős ítélet jogszabály megjelölése nélkül, tartalmilag azonban a Pp. 3. § (1) bekezdése alapján, az alperesek passzív perbeli legitimációjának hiányát megállapítva változtatta meg az elsőfokú ítéletet és utasította el teljes egészében a keresetet. A Legfelsőbb Bíróság - egyetértve a felülvizsgálati kérelemmel - megállapította: a másodfokú bíróság tévesen jutott arra az álláspontra, hogy a jogi személy feladatkörében eljáró alperesek a perbeli jogviszony alanyai nem lehetnek, ezért a felperes személyiségi jogainak megsértése miatt az alperesekkel szemben nem jogosult az igényérvényesítésre.
A Ptk. 75. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. A Ptk.-nak e rendelkezéséből következik, hogy a személyhez fűződő jogok megsértésére - a törvényben meghatározott eseteket kivéve - senki nem jogosult és arra hivatkozással, hogy más nevében, képviseletében, vagy jogi személy tagjaként, alkalmazottjaként vagy képviselőjeként járt el és ennek során sértette meg harmadik személy, személyhez fűződő jogát, senki nem mentesülhet - kifejezett törvényi rendelkezés hiányában - a személyhez fűződő jog megsértésének objektív jogkövetkezményei alól. A jogerős ítéletnek a betudás és elválasztás elvével kapcsolatos jogi álláspontja annyiban helyes, hogy a jogi személy tagjának, alkalmazottjának, vagy képviselőjének a cselekménye folytán általában a jogi személy válik polgári jogi értelemben jogosítottá, illetőleg kötelezetté. Ebből következik egyrészt az, amint arra a Legfelsőbb Bíróság a Pfv. IV. 21.895/2007/4. számú határozatában rámutatott, hogy ha a jogi személy képviseletében eljáró személy nyilatkozata sérti más személyhez fűződő jogát, azért a jogi személy is felelősséggel tartozik. Ugyanakkor - éppen a felperes által is hivatkozott és a BH 2004/180. szám alatt közzétett eseti határozatában, a bírósági hatáskör megállapítása mellett - a Legfelsőbb Bíróság arra is rámutatott, hogy az egyházi bíróság tagjai által elkövetett jogsértésért az egyház, mint jogi személy mellett, a jogsértést elkövető természetes személyek is felelnek.
A jogerős ítéletnek a passzív perbeli legitimáció hiányára vonatkozó álláspontja önmagában is ellentmondásos, mert - megállapítása szerint - egyes esetekben a jogi személy tagja, alkalmazottja vagy képviselője a jogi személy tevékenységi körében eljárva okozhat olyan sérelmet, amelyért maga is felel. A jogerős ítélet szerint erre akkor kerülhet sor - "kirívó esetként" -, ha az adott személy "a jogi személy tevékenységi köre által adott lehetőségekkel visszaélve, a jogi személy tevékenységi keretei közül mintegy kilépve, valósít meg szerződésszegést, deliktuális károkozást vagy személyiségi jogsértést eredményező jogellenes magatartást. Ilyen kirívó esetben sor kerülhet a felelősség áttörésére, azaz a tag, alkalmazott stb. harmadik személlyel szembeni helytállási kötelezettségének a megállapítására."
E jogi álláspontból az következne, hogy a jogi személy tagja, alkalmazottja a "kirívó" eseteket leszámítva a jogi személy tevékenységi köre által "lehetőséget" kaphat arra, hogy más személyhez fűződő jogát megsértse. Ez a felfogás azonban nyilvánvalóan ellentétben áll a Ptk. 75. § (1) bekezdésével, azaz senki nem jogosult, semmilyen felhatalmazás alapján más személyhez fűződő jogát megsérteni. Ha a tag, alkalmazott, képviselő megsérti más személyhez fűződő jogát - akár enyhe fokon, akár "kirívóan" -, szükségképpen túllépi a jogi személy tevékenységi köre által kapott felhatalmazását, mert ilyen felhatalmazást tagjának, alkalmazottjának, képviselőjének a jogi személy nyilvánvalóan nem adhat. A jogsértés bekövetkezése általában objektív ténykérdés, amelyért a jogsértő objektív felelősséggel tartozik, függetlenül attól, hogy milyen minőségben járt el jogsértő tevékenysége során. Ez a felelősség ugyanakkor kizárólag a Ptk. 84. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban meghatározott ún. objektív szankciók tekintetében terheli a jogi személy tagját, képviselőjét, alkalmazottját stb.
A Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja nem kárfelelősségi, hanem csak adhéziós szabály, amely kizárólag abban nyújt eligazítást, hogy a személyhez fűződő jog megsértése esetén milyen szabályok szerint kell a kártérítő felelősséget elbírálni. Ezért, ha a jogi személy tagja, képviselője, megbízottja, alkalmazottja stb. magatartásával személyhez fűződő jogot sért, a kártérítő felelősségét a Ptk. 339-360. §-ai alapján kell megítélni.
A fentiekből következik, hogy a másodfokú bíróság téves jogi álláspontja miatt mellőzte a kereset és a fellebbezések érdemi vizsgálatát. A Pp. 275. § (3) és (4) bekezdés alapján azonban, ha a határozat olyan eljárási szabályt sért, amelynek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása nem volt és a döntéshez szükséges tények megállapíthatók, a Legfelsőbb Bíróság az ügy érdemében határozhat. Miután az iratokból a felülvizsgálattal élő felperes fellebbezésének, illetve a csatlakozó fellebbezés elbírálásához szükséges tények megállapíthatók, az ügy érdemi elbírálásának nem volt akadálya.
A Ptk. 78. § (l) bekezdés alapján a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jó hírnév védelmére is. A (2) bekezdés szerint a jó hírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel vagy való tényt hamis színben tüntet fel.
E rendelkezések alapján a jó hírnév sérelmének megállapítására általában a valótlan és a közfelfogás szerint is a személy hátrányos megítélését kiváltó, sértő tény állítása, híresztelése vagy hamis színben való feltüntetése alkalmas.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az I-III. r. alperesek a felperes személyére vonatkozó valótlan tényt nem állítottak. Határozatuk indokolásában a való tényeknek megfelelően csupán annyit állapítottak meg, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárás során keletkezhetnek olyan iratok, illetve adatok, amelyek a felperessel szemben folyamatban lévő fegyelmi eljárásban is felhasználhatók. Ezért rendelkeztek úgy, hogy a felperes lelkipásztori tisztségéből való felfüggesztésének meghosszabbítása a büntetőeljárás jogerős befejezéséig indokolt. Az I-III. r. alperesek valótlan tényt nem állítottak és azt a való tényt, hogy büntetőeljárás van folyamatban, hamis színben sem tüntették fel. Megállapításaikat a döntéshez szükséges és releváns körben tették, amely a felperes személyiségi joga, ezen belül jó hírnevének megsértésére nem alkalmas. Ezért nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az I-III. r. alperesekkel szemben előterjesztett keresetet elutasította.
Helytállóan állapította meg ugyanakkor az elsőfokú bíróság, hogy a IV. r. alperes annak valótlan közlésével, hogy a büntetőeljárás a felperessel szemben indult, a felperes jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát megsértette. E valótlan állítás egyben sértő is, ezért a felperes a Ptk. 84. § (1) bekezdés a) pont alapján a jogsértés megállapítását alappal kérte. A további objektív és szubjektív szankciók alkalmazása iránti igénye azonban alaptalan volt. A felperesnek a jogsértés abbahagyása és a jogsértéstől való eltiltás körében az alperesek által a jogsértő határozat visszavonására vonatkozó igénye egyrészt a Ptk. 84. § (1) bekezdés b) pontja alapján nem teljesíthető, másrészt a IV. r. alperessel szemben megállapított jogsértéssel összefüggésbe sem hozható szankció, mint ahogy az sem, hogy a c) pont szerint az elégtétel adásaként a Reformátusok Lapjában olyan tartalmú közlemény közzétételére kötelezze a bíróság a IV. r. alperest, mely szerint az alperesek a felperes fegyelmi ügyében jogsértő határozatot hoztak, ezért bocsánatot kérnek.
A Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja szerint, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A Ptk. 339. § (1) bekezdése értelmében, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a kár és a jogellenes magatartás között fennálló releváns okozati összefüggést a károsultnak kell bizonyítani.
E rendelkezések alapján helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes vagyoni és nem vagyoni kára, havi jövedelmének csökkenése és az esetlegesen elszenvedett megaláztatások a lelkipásztori tisztségből való felfüggesztésével és nem a IV. r. alperes terhére megállapított jogsértéssel áll okozati összefüggésben. Azt pedig a felperes nem bizonyította, hogy a megállapított jogsértéssel okozati összefüggésben kára keletkezett, és ilyet megállapítani köztudomású tényként sem lehetett.
Ezért a kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján részben - a felperes által a IV. rendű alperesnek fizetendő másodfokú perköltségre és a másodfokú eljárási illeték viselésére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a Pp. 253. § (2) bekezdése megfelelő alkalmazásával az elsőfokú bíróság ítéletének a IV. rendű alperes terhére a jogsértést megállapító rendelkezését, valamint a perköltség és a le nem rótt kereseti illeték viselésére vonatkozó rendelkezéseit helybenhagyta, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.