EH 2010.2214 I. A részesi (felbujtói vagy bűnsegédi) oldalon a cselekmények folytatólagosság egységekénti értékelését kizárja minden más körülménytől függetlenül az is, ha a részesi magatartások különböző tettesek által elkövetett több alapcselekményhez kapcsolódnak [Btk. 12. § (2) bek., 21. §].
II. Ha a másodfokú ítélet jogi minősítését támadó felülvizsgálati indítvány nem érinti az elsőfokú bíróságnak a másodfokú bíróság ítéletével megváltoztatott jogi minősítését, a Legfelsőbb Bíróságnak lehetősége van arra is, hogy határozatával a másodfokú ítélet jogi minősítését megváltoztatva eltérjen az elsőfokú bíróság jogi minősítésétől is, a felülvizsgálati indítvány irányát figyelembe véve a törvénynek megfelelően minősítse a cselekményt, és döntsön a kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés törvényes voltáról [Be. 348. § (1) bek., 423. § (4) bek.].
A városi bíróság ítéletével a III. r. terheltet, mint felbujtót, bűnösnek mondotta ki, 4 rb. üzletszerűen elkövetett nagyobb kárt okozó csalás bűntettében és 4 rb. magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért halmazati büntetésül 1 év - végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre, 400 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte, és vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.
A III. r. terhelt cselekményére nézve lényegében az alábbi tényállást állapította meg:
Az Osztrák Szövetségi Köztársaság és a Magyar Köztársaság között 2000. október 24-én Bécsben született megállapodás szerint az Osztrák Szövetségi Kormány gondoskodik arról, hogy az általa létrehozott Osztrák Megbékélési Alap (továbbiakban: Alap) 672 000 000 osztrák schilling értékhatárig a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványon (továbbiakban: Közalapítvány) keresztül egyszeri pénzjuttatásban részesítse azokat a természetes személyeket, akiket a nemzeti-szocialista rendszer a mai Osztrák Köztársaság területére deportált és rabszolga-, vagy kényszermunkára kötelezett, deportálásuk időpontjában magyar állampolgárok voltak és 2000. február 15-én állandó lakóhelyük a Magyar Köztársaság területén volt, vagy magyar állampolgársággal rendelkeztek. Amennyiben a juttatásra jogosult személy 2000. február 15-én, vagy azután hunyt el, helyére a törvény szerinti örökösök lépnek.
A kérdőív a sérelmet szenvedett személy adatait és a deportálásra, illetőleg a kényszermunkára vonatkozó kérdéseket tartalmazta, amelyekre a kérelmezőnek a lehető legrészletesebben kellett válaszolnia.
A kérelmeket korabeli hiteles dokumentumokkal (levente igazolvány, katonakönyv), vagy két olyan tanú jegyzőkönyvbe foglalt egybehangzó nyilatkozatával kellett alátámasztani, akik a kérelmezővel együtt szenvedték el a megpróbáltatásokat. A két tanú egybehangzó nyilatkozatát tartalmazó jegyzőkönyv hitelesítésére közjegyző, polgármesteri hivatal, vagy a cigány kisebbségi önkormányzat képviselője volt jogosult. A hitelesítő az aláírásával azt igazolta, hogy a kérelmező és a két tanú előtte egybehangzóan adták elő, hogy együtt szenvedték el a megpróbáltatásokat.
A III. r. terhelt jogtalan haszonszerzés végett az ismerősei körébe tartozó X. r., XI. r. és XII. r. terhelteket, továbbá T. G.-nét fejenként 100 000 forint ígéretével - rábírta arra, hogy jogosulatlanul kárpótlási igényt nyújtsanak be az Alaphoz.
A III. r. terhelt tudott arról, hogy az általa beszervezett fenti kérelmezők nem jogosultak kárpótlásra, mivel a II. Világháború idején nem hurcolták el őket kényszermunkára a mai Ausztria területére.
A X. r. terhelt - a III. r. terhelt rábírására - 2003. szeptember 16-án és 2004. február 27-én kelt kérelmében fiktív adatokat feltüntetve valótlanul állította azt, hogy a II. Világháború idején a mai Ausztria területén kényszermunkát végzett. A jegyzőkönyveken a kárpótlásra jogosultságát olyan tanúkkal igazoltatta, akik a X. r. terhelt jegyzőkönyvben írt megpróbáltatásairól személyes élménnyel nem rendelkezhettek, így hitelesen azt nem is igazolhatták.
A X. r. terhelt jogtalan haszonszerzés végett megtévesztette az Alapot, és jogosulatlanul igényelt kárpótlást. A sértett a kárpótlás összegeként 2543.55 eurót (627 646 forintot) a Közalapítvány útján 2004. november 29-én átutalt a terhelt OTP Rt.-nél vezetett számlájára.
A XI. r. és XII. r. terheltek a 2003. szeptember 16-án, majd 2004. február 27-én kelt, külön-külön benyújtott kérelmükben valótlan adatokat feltüntetve állították, hogy a II. Világháború idején a mai Ausztria területén kényszermunkát végeztek, valamint a jegyzőkönyveken olyan tanúkkal igazoltatták kárpótlásra jogosultságukat, akik a XI. és XII. r. terheltek jegyzőkönyvben írt megpróbáltatásairól személyes élménnyel nem rendelkezhettek, így hitelesen azt nem is igazolhatták.
A XI. és a XII. r. terhelt jogtalan haszonszerzés végett megtévesztette az Alapot és jogosulatlanul igényelt kárpótlást. A sértett a Közalapítvány útján kárpótlásként fejenként 2543.55 eurót, 2004. október 29-én a XI. r., 2004. október 28-án a XII. r. terhelt OTP Rt.-nél vezetett számlájára átutalt.
A kárpótlásként kapott fenti összegekből a XI. r. terhelt III. r. terheltnek a közreműködéséért összesen 1 000 000 forintot adott, míg a X. r. terhelt 527 046 forintot juttatott a III. rendű terheltnek.
T. G.-né a III. r. terhelt rábírására, előbb 2003. szeptember 16-án, majd 2004. február 26-án valótlan tartalmú kérelmet és jegyzőkönyvet nyújtott be az Alaphoz. A kérelmezőt a II. Világháború idején nem hurcolták el kényszermunkára Ausztria területére, illetőleg a jegyzőkönyveken tanúként szereplő személyek nem voltak vele együtt kényszermunkán, sőt a jegyzőkönyvet tanúként aláíró személyeket a terhelt nem is ismerte.
T. G.-né a valótlan tartalmú okiratok felhasználásával jogtalan haszonra törekedve megtévesztette az Alapot, és jogosulatlanul igényelt kárpótlást. A sértett 2004. szeptember 27-én 2543.55 euró (626 019 forint) kárpótlást átutalt a terheltnek az OTP Rt.-nél vezetett folyószámlájára.
A III. r. terhelt T. G.-nétól is pénzt követelt az ügyintézésért, azonban a kérelmező ezt megtagadta.
Az okiratok (kérdőívek, jegyzőkönyvek) aláírása a T.-i Cigány Kisebbségi Önkormányzat Irodájában, az I. r. terheltnek, a kisebbségi önkormányzat elnökének tudtával és jelenlétében történt. Erre úgy került sor, hogy a beszervezett kérelmezőktől az I. r. terhelt és az iroda alkalmazottja sem kérdezett semmit. A kérdőívek, jegyzőkönyvek nem a kérelmezők (tanúk) nyilatkozatai szerint készültek, hanem a X. r., XI. r., és a XII. r. terheltek, továbbá T. G.-né előre kitöltött, szóról szóra azonos, valótlan tartalmú okiratokat írtak alá. A kérelmezőket az I. r. terhelt arról sem tájékoztatta, hogy két tanú megnevezése is feltétele a kárpótlási kérelem sikerének. A kérelmezők nem is tudtak volna tanúkat hozni, sőt, nem is ismerték a jegyzőkönyvet tanúként aláíró személyeket. Ennek ellenére az általa tudottan valótlan tartalmú jegyzőkönyveket az I. r. terhelt - tudva arról, hogy azok felhasználásra kerülnek a kárpótláshoz - hitelesítette.
Az ítélet ellen az ügyész a III. r. terhelt terhére téves minősítés miatt és büntetésének súlyosítása végett fellebbezett.
A megyei főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta, emellett a vagyonelkobzás összegének pontosítását indítványozta.
A megyei bíróság a 2007. október 11-én kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet a III. r. terhelt tekintetében részben megváltoztatta. A terhelt cselekményeit egységesen 1 rendbeli, jelentős kárt okozó, felbujtóként, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének és 1 rendbeli, felbujtóként, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének minősítette. Ezért a terheltet halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra, és 400 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A vagyonelkobzás összegét 1 527 046 forintra helyesbítette.
A jogerős határozat ellen a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozással a terhelt élt felülvizsgálati indítvánnyal. Álláspontja szerint anyagi jogszabályt sértő a cselekményeinek 1-1 rendbeli, folytatólagosan elkövetettként minősítése, és törvénysértően súlyos a kiszabott büntetés.
Arra hivatkozott, hogy a felbujtás járulékosságának elvére figyelemmel (BH 2003/841. szám és 1998/110. szám) 4-4 rendbeli, a folytatólagosság egységébe nem foglalható cselekményt követett el, ezáltal a vagyon elleni cselekmények nagyobb, - és nem jelentős - kárt okozóként minősülnek.
A Legfőbb Ügyészség az indítványt alaptalannak értékelte, és a másodfokú határozat hatályban tartását indítványozta.
Álláspontja szerint a megyei bíróság tévesen változtatta meg az elsőfokú bíróság által alkalmazott törvényes jogi minősítést, amikor a III. r. terhelt cselekményeit mind a csalás, mind a magánokirat-hamisítás tekintetében a folytatólagosság egységébe vonta.
A III. r. terhelt egy-egy tettest a Btk. 318. §-a (4) bekezdésének a) pontja szerint minősülő nagyobb kárt okozó csalás bűntettének elkövetésére vett rá, a felbujtó pedig csak azért a bűncselekményért felel, amelyre a tettest felbujtotta, azaz csak a nagyobb kárt okozó csalás bűntettéért (BH 1998/110. szám). Nincs törvényes lehetőség a III. r. terhelttel, mint felbujtóval szemben olyan bűncselekmény megállapítására, amelyet a tettesek nem követtek el. Mivel a hamis jegyzőkönyvekkel különböző kárpótlási jogosultságokat igazoltak, e hamis magánokiratok nem azonos jogviszonnyal kapcsolatban kerültek felhasználásra. Ezért a folytatólagosság megállapítása ebben az esetben sem felel meg a törvénynek.
Felülvizsgálatnak azonban - álláspontja szerint - a törvénysértő minősítés ellenére sincs helye, mert az anyagi jogszabályoknak megfelelő minősítéshez képest sem lenne törvénysértő a másodfokú bíróság által kiszabott büntetés.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt - a jogi minősítések tekintetében osztva a Legfőbb Ügyészség jogi álláspontját is - az alábbiak szerint alaposnak találta.
A felülvizsgálati indítvány a másodfokú ítéletben alkalmazott jogi minősítést támadta, ugyanakkor kifejezetten nem érintette az elsőfokú ítélet jogi minősítését. Minthogy a másodfokú bíróságnak a jogi minősítés körében is teljes körű volt a felülvizsgálati kötelme, a felülvizsgálat terjedelmére vonatkozó, a Be. 423. § (4) bekezdésében írt korlátozás nem értelmezhető úgy, hogy az kizárná a felülvizsgálati eljárásban annak lehetőségét, a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogi minősítését megváltoztatva eltérjen az elsőfokú bíróság jogi minősítésétől is, és a törvényes minősítés tekintetbe vételével döntsön a kiszabott büntetés törvényes voltáról.
A felülvizsgált ítéletek egyöntetűen csalás és magánokirat-hamisítás bűncselekményéhez (bűncselekményeihez)kapcsolódó részesi elkövetésben (felbujtásban) látták a III. r. terhelt bűnösségének az alapját. Ennyiben az ítéletek vitán felül helyesek.
Minden részesség, így a felbujtás is, járulékos elkövetése tettesi alapcselekményt feltételez. A járulékosság azt is jelenti, hogy a részes felelőssége a tettesi alapcselekményhez igazodik: a részes általában azonos bűncselekményért, ritkábban (excessus mandati esetén) enyhébb báncselekményért felel, mint a tettes.
Ebből kiindulva kell a történeti tényállást értékelni.
A csalás tettesei azok a személyek, akik az Alapot, mint sértettet az eljárásba bevont Közalapítványon keresztül tévedésbe ejtve, a valótlan igénylést eszközölték. Miután a történeti tényállásból más nem következik, a csalási cselekmények tettesei: a X., XI., és a XII. r. terheltek, továbbá T. G.-né. A III. r. terhelt az ő tettesi cselekményeiknek a felbujtója. Azok a személyek, akik közreműködtek a hamis tartalmú kérelmek elkészítésében - miután közvetlenül nem ők ejtették tévedésbe az alapot, mint passzív alanyt - nem társtettesek, hanem bűnsegédek.
A felbujtó és a bűnsegédek jogi felelősségét a tettesek cselekménye "határolja be".
A Btk. 12. § (2) bekezdése szerint "nem bűnhalmazat, hanem folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször követ el. A Btk. 19. §-a szerint pedig elkövetők a tettes, a közvetett tettes és a társtettes (tettesek) valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek).
Mindebből következik: ugyanazon elkövető több bűncselekménye kerülhet folytatólagos egységbe. A sértetti azonosság a különböző tettesek alapcselekményeit nem olvasztja a folytatólagosság egységébe.
Ehhez képest a tettesi alapcselekmények: 4 rendbeli nagyobb kárt okozó csalás és az azzal valós alaki halmazatot alkotó 4 rendbeli magánokirat-hamisítás. E bűncselekményekhez kapcsolódik járulékosan az összes részesi alakzat, így a III. r. terhelt által véghezvitt felbujtás is.
A felbujtó személyének azonossága tehát több tettes viszonyában akkor sem eredményezhet folytatólagosságot, ha a részesi akarat-elhatározás egységes és a sértett is azonos. A Btk. Általános Részében nincs olyan rendelkezés, ami a folytatólagosság egységébe olvasztaná azokat a részesi cselekményeket, amelyek tettesi alapcselekménye nem folytatólagos.
Ebből következően a III. r. terhelt cselekménye 4 rendbeli csalásra felbujtás. A jogi minősítés szorosan a tettesi alapcselekményhez igazodik, a kár nem összegeződik, így a felbujtó cselekményei e tettesi bűncselekményekkel okozott összes kárra tekintettel nem minősülhetnek súlyosabban.
Az elsőfokú ítélet a tettesi alapcselekményeket a 318. § (1) bekezdése, és az (5) bekezdés b) pontja szerinti 4 rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének és 4 rendbeli, a Btk. 276. §-a szerinti magánokirat-hamisítás vétségének minősítette.
Az üzletszerűség tekintetében téves minősítésen a megyei bíróság a X., XI. és XII. r. terhelteket érintő - az üzletszerűség tekintetében téves minősítésen - fellebbezés hiányában ugyan nem változtathatott, de jogi álláspontjából kitűnően ezt a minősítést nem is kifogásolta. A III. r. terheltnek a csalás bűncselekményeihez kapcsolódó felbujtói cselekményt ennek megfelelő 1 rendbeli megállapítása mellett üzletszerűen elkövetettnek is minősítette.
A terhelt cselekményeinek üzletszerű minősítése is ellentétes a büntető anyagi jogi rendelkezésekkel.
A Btk. 137. §-ának 9. pontja szerint üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik.
A történeti tényállásban nincs adat arra, hogy a X., XI. és XII. r. terheltnek, és T. G.-nénak a III. r. terhelt általi felbujtása mikor, azaz nagyjából egy időben, vagy eltérően, egymást követve, hosszabb időn át történt. Nem zárható ki az sem, hogy ugyanazon alkalommal egyszerre történt meg a négy tettes felbujtása. Ebből pedig nem vonható megnyugtató jogi következtetés arra, hogy a III. r. terhelt, mint felbujtó ugyanolyan, vagy hasonló bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekedett.
Ennél is lényegesebb, hogy a csalás, mint tettesi alapcselekmény - még akkor is, ha a kérelmezőknek a kárpótlási eljárásban a kérelmüket meg kellett újítaniuk - egyetlen bűncselekmény mind a négy tettes esetében. Tehát semmiképpen nem üzletszerűen elkövetett.
Téves a másodfokú ítélet abban is, hogy a folytatólagosság egységébe foglalandónak tekintette a III. r. terhelt által felbujtóként megvalósított - 4 rendbeli vagyon elleni cselekményhez eszközcselekményként kapcsolódó - magánokirat-hamisításokat.
Jelen esetben a jogviszony az igénylők és az Alap (sértett) között állt fenn, amit az igénylés teremtett meg. Azokat az okiratokat, amelyeket a III. r. terhelt felbujtóként készíttetett el valótlan tartalommal, e különböző jogviszonyokból származó kötelezettségek létezésének bizonyítására használták fel.
Ehhez képest a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 36. számú véleményére is figyelemmel a magánokirat-hamisítás tettesi cselekménye is 4 rendbeli, és ehhez igazodik a részesi minősítés.
A vagyon elleni bűncselekmények megváltozott, enyhébb minősítése a terhelt büntetésének vizsgálatát is indokolttá tette. A jelen esetben ugyanis a vagyon elleni bűncselekmények büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés, amely a halmazatra tekintettel négy és fél évre emelkedik. A másodfokú bíróság által alkalmazott minősítés mellett a büntetési tétel kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés volt, amely a halmazat folytán tizenkét évre emelkedett. Ekként a jogerősen alkalmazott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás tartama törvénysértően súlyos.
Az első- és a másodfokú bíróság a bűnösségi körülményeket alapvetően helyen tárta fel. Az új büntetés kiszabása során a Legfelsőbb Bíróság a változott minősítések mellett a többszörös halmazatot, és az ilyen jellegű cselekmények elszaporodottságát súlyosítóként értékelte. Kiemelkedő súllyal vette figyelembe a terhelt terhére, hogy a cselekmények a Magyar Köztársaság nemzetközi megítélését is rontották, továbbá azt is, hogy a jogtalan vagyoni előnyt döntően a terhelt szerezte meg, a cselekmények alapvetően az ő - és nem az azokra felbujtott tettesek - anyagi érdekét szolgálták. Enyhítő körülményként egy kiskorú gyermek eltartása, és a terheltnek fel nem róható hosszú időmúlás jelentkezik.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Btk. 37. §-ában meghatározott büntetési céloknak és 83. §-ában foglalt büntetés-kiszabási elveknek megfelelően a terhelttel szemben főbüntetésként 2 év 3 hónap börtönbüntetés [Btk. 43. § a) pontja] és büntetett előéletére is tekintettel, arányosan 3 év közügyektől eltiltás alkalmazását találta szükségesnek.
A Btk.-nak a cselekmény elkövetésekor hatályos rendelkezései - 64. § (1) bekezdés a) pontja - szerint, akit határozott tartamú szabadságvesztésre ítélnek és megfelelő keresete (jövedelme), vagy vagyona van, pénzmellékbüntetésre kell ítélni, ha a bűncselekményt haszonszerzés céljából követi el.
Az elsőfokú bíróság azt rögzítette, hogy a terhelt munkanélküli, semmilyen keresettel, jövedelemmel, avagy vagyonnal nem rendelkezik, s ezt a másodfokú bíróság sem egészítette ki, vagy módosította. Így viszont - a vagyonelkobzásnak a Btk. 77/B. § (1) bekezdés a) pontjára és 77/C. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel, törvényes alkalmazása mellett - az anyagi jogszabályokkal ellentétben került sor a pénzmellékbüntetés kiszabására.
A fentieknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság támadott ítéletét a Be. 427. § (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásával megváltozatta. A III. r. terhelt cselekményeit 4 rendbeli a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és a Btk. l38/A. § b) pontjára tekintettel a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő, a Btk. 21. § (1) bekezdése szerint felbujtóként elkövetett csalás bűntettének, valamint 4 rendbeli a Btk. 276. §-ában foglalt, felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének minősítette.
A terhelt ezen cselekmények miatt halmazati főbüntetését két év három hónapra, közügyektől eltiltását három évre enyhítette, míg a pénzmellékbüntetés alkalmazását mellőzte.