BH 2010.1.26 A fogyasztók megtévesztésére alkalmas, ha a reklámszöveg hiányos, megtévesztő, félreérthető, és így nem valós információt tartalmaz [1996. évi LVII. tv. 8. §, 9. §, 75. §].

A felperes 2003. év végén vezette be klasszikus hitelkártyáit, melyek száma 2005. év végére 134 ezerre emelkedett, 2005. évben tovább bővült a hitelkártya-portfolio.

A kibocsátott és a perbeli reklámokkal érintett hitelkártya kamatmentessége feltételhez kötött volt, így a hitelkeretet csak áruvásárlásra lehetett fordítani (azaz az elszámolási időszakban készpénzfelvétel csak kamatelszámolással történhetett), továbbá a hitelt határidőben meg kellett fizetni, és az elszámolási időszakban felmerült esetleges egyéb tartozásokat (kamat, költség, díj) rendezni kellett.

Ezen szolgáltatásra, mint termékre a felperes reklámkampányt indított 2003. év őszétől; azt a fogyasztók felé úgy kommunikálta, hogy hitelkártyájával "akár 45 napig kamatmentesen" nyújt hitelt ügyfelei számára.

Az alperes a 2003-2006. évek közötti időszakra vonatkozóan vizsgálta a felperes hitelkártyájával kapcsolatos fogyasztói tájékoztatókat és reklámkampányt, mivel felmerült a fogyasztók megtévesztésének gyanúja.

A lefolytatott verseny-felügyeleti eljárás eredményeként az alperes megállapította, hogy a felperes a megjelentetett reklámok többségében (a terméktájékoztató leporellók és az internet kivételével) azt a látszatot keltette, hogy a fogyasztók automatikusan feltételek nélkül, maximum 45 napig tudják használni hitelkeretüket, és csak a határidő leteltét követően kell kamatot fizetniük a felvett hitel után.

Az alperes álláspontja az volt, hogy a hitelkeret biztosítása, a használat ellenértéke, az ügyfél anyagi terheinek alakulása a szolgáltatás lényeges tulajdonsága, amelyre nézve a felperes 2003 októberétől egyes reklámjaiban megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adott azzal, hogy nem közölt feltételt, illetve az áruvásárláshoz kötődő másik együttható feltételt nem közölte. Ezért az alperes a 2006. október 3. napján kelt határozatával a felperest 100 millió Ft bírság megfizetésére kötelezte, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8. § (1) és (2) bekezdés a) pontja, 78. § (1) és (3) bekezdés, és a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv.) 2. § h) pontja, 7. § (1) és (2) bekezdése, 15. § (2) bekezdése és 14. § (3) bekezdése alapján.

A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását és annak megállapítását kérte, hogy jogsértést nem követett el; másodlagosan az eltúlzott mértékű bírság mérséklését kérte.

Állította, hogy az alperes részben tévesen állapította meg a tényeket, azokból téves jogi következtetést vont le, és indokolási kötelezettségének sem tett eleget.

Hiányolta piaci szerepének, erejének részletes vizsgálatát, és versenytársai tájékoztatási gyakorlatának áttekintését.

Utalt a pénzügyi szolgáltatások, és az ezekhez kapcsolódó tájékoztatók szabályozottságára, és erre figyelemmel állította, hogy a reklámnak, hirdetésnek megtévesztő hatása nincs. A reklámot a figyelemfelhívással azonosította, a megjelentetett reklámok nyelvtani értelmezése alapján vitatta az alperesi álláspont helytállóságát, és kiemelte, hogy az "akár" szó alkalmazásával a feltételesség kifejezésre került; nyelvész-szakértő bevonására tett indítványt.

Magatartása versenyjogi értékelése során elengedhetetlennek tartotta - az esetlegesen téves, nem teljes körű tájékoztatáson túl - a reklám megtévesztésre való alkalmasságának vizsgálatát, illetőleg a fogyasztókhoz eljutó egyéb közlések értékelését, helytállóságának vizsgálatát.

Hivatkozott a fogyasztói döntések szabadságáról közzétett alperesi alapelvekre, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelvre, és a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló - az Európai Parlament és a Tanács által kiadott - 2006/114/EK irányelvre.

Másodlagos kereseti kérelme körében hiányolta a releváns piac és piaci helyzete meghatározását; vitatta a közismertként tett megállapítás helytállóságát, a jogsértéssel elért előny létét, a reklám költségeinek kiemelkedő voltát.

Véleménye szerint az alperes példátlanul nagy összegű bírságot alkalmazott, amelynek meghatározása során a törvényi szempontokat nem vette figyelembe, továbbá a döntéshozatalkor a reklámok költségeit sem ismerte.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.

Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes reklámjaival azt a látszatot keltette, hogy hitelkártyája bármely célra használható, és a teljes kamatmentesség elérhető, annak ellenére, hogy a felperes az akció keretében csak az áruvásárlásra fordított összeg után fizetendő kamatról mondott le, és az ügyleti kamat tekintetében türelmi időszakot nem engedett - annak megfizetése szükséges volt a kamatmentesség eléréséhez -; úgy találta, hogy a felperes által folytatott reklámkampány sem egy-egy reklámtípuson belül, sem több reklámtípus összevetésével nem adott megbízható tájékoztatást a fogyasztói döntés kialakításához. A kiragadott információ­kat nem találta koherensnek a reklám üzenetével. Álláspontja szerint a reklámokban használt szavak köznapi jelentésének elemzése alapján a kamatmentesség feltétele nem volt közérthetően kommunikált, ezért nyelvész-szakértő kirendelését sem tartotta indokoltnak az "akár" szó értelmezésére.

Az elsőfokú bíróság a releváns tények alperesi rögzítését elegendőnek találta, a szektorális jogszabályon nyugvó ügyfél-tájékoztatást értékelési körén kívül esőnek minősítette.

Utalt arra, hogy a felperes által hivatkozott alperesi állásfoglalásnak és európai jogi normáknak való megfelelőséget nem vizsgálta, mivel azok a döntés meghozatalát követően jelentek meg.

A szankció-alkalmazás körében az alperes széles mérlegelési jogkörére, a mérlegelési szempontok ismertetésére és a felperesi érvelés szűk körű indokolására utalt. Megállapította, hogy az objektív korlátot a bírság összege nem lépte túl.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, a keresetében foglaltakkal azonos tartalommal.

A Fővárosi Ítélőtábla - mint másodfokú bíróság - a felperes fellebbezését részben alaposnak értékelte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes határozatát a bírságösszeg tekintetében hatályon kívül helyezte és e körben az alperest új eljárásra kötelezte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét - a kereseti illeték és a perköltség összegének mérséklésével - helybenhagyta.

A jogerős ítélet indokolása megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján helyesen rögzítette, hogy a felperes a jogsértést elkövette.

A másodfokú bíróság a felperes fellebbezésében a bírság jogszerűségének vitatása körében előadottakat elfogadva arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság az alperesi határozat ezen részének jogszerűségét tévesen állapította meg.

Kifejtette a másodfokú bíróság, hogy a felperesnek a tényfeltárási és indokolási kötelezettség elmulasztására vonatkozó hivatkozását elfogadni nem tudta.