966/B/1997. AB határozat

a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 53. § (1)-(2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 53. § (1)-(2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti indítványokat elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett, melyben az özvegyi nyugdíj feléledésére nyitva álló idő korlátozását kifogásolták az indítványozók. Álláspontjuk szerint a jogalkotó azáltal, hogy 10, illetve 15 évben határozza meg azt az időtartamot amelyen belül a házastárs elhunytát követően az özvegyi nyugdíj feléled, megsértette az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt diszkrimináció-tilalom elvét, valamint a 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz való jogot. Ezen túlmenően az egyik indítványozó szerint sérült az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében kimondott jogállamiság elve is.

Az indítványozók a sérelmezett rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását, valamint megsemmisítését kérték.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat azonos tárgyukra tekintettel egyesítette és egy eljárás keretében bírálta el.

II.

Az indítványokban megjelölt jogszabályi rendelkezések a következők:

1. Alkotmány:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."

2. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban Tny.):

"53. § (1) Feléled az özvegyi nyugdíja annak, akinek az özvegyi nyugdíja nem házasságkötés miatt szűnt meg, ha az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike

a) a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén 1993. március l-jétől tíz éven belül,

b) a házastárs 1993. február 28-át követően bekövetkezett halála esetén az özvegyi nyugdíj megszűnését követő tíz éven belül

bekövetkezik.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a feléledési idő nem haladhatja meg az özvegyi nyugdíj megállapítása időpontjában irányadó tizenöt évet."

III.

Az indítványok az alábbiak szerint alaptalanok.

1. A legtöbb indítványozó álláspontja szerint a kifogásolt szabályozás sérti az Alkotmány 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz való jogot. Az Alkotmánybíróság ezért elsőként azt vizsgálta, hogy az özvegyi nyugdíj jogosultság feléledésére nyitva álló időtartam meghatározása korlátozza-e a szociális biztonsághoz való jog érvényesülését.

Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott a szociális biztonsághoz való jog kérdésével. A 32/1998. (VI. 25.) AB határozat megállapította: "az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához." (ABH 1998. 251.) Az állam e kötelezettségének eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerét, ezen belül pedig a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait. Az államnak a polgárai szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit ugyanis az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében foglaltak általános jelleggel rögzítik. [32/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998. 251., 254.; 600/B/1993. AB határozat, ABH 1993. 671., 672.] Az egyes ellátások feltételeit és mértékét nem az Alkotmány, hanem külön törvények határozzák meg. (698/B/1990. AB határozat, ABH 1991. 716-717.; 600/B/1993. AB határozat, ABH 1993. 671., 672). Az Alkotmány rendelkezéseiből nem következik az, hogy az özvegység tényénél fogva minden magyar állampolgárnak alanyi joga lenne özvegyi nyugdíjra.

Az özvegyi nyugdíj ugyanis a társadalombiztosítás keretében biztosított hozzátartozói nyugellátás, amely nem azonosítható az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében szereplő özvegység esetére szóló, megélhetéshez szükséges ellátáshoz való joggal, hanem annak csupán egyik lehetséges - a társadalombiztosítás rendszerében megvalósuló - formája. Ezen túlmenően a szociális biztonsághoz való jog más - a szociális intézmények keretébe tartozó - jogintézmény útján is megvalósulhat. Az adott rendszeren belül a különböző ellátási formák kialakításakor azonban elengedhetetlen követelmény a jogalkotóval szemben, hogy a feltételrendszer az azonos jogállásúak között egységes legyen és - kellő súlyú alkotmányos indok nélkül - ne adjon lehetőséget hátrányos megkülönböztetésre.

2. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben vizsgálta azt az indítványozói álláspontot, mely szerint a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik az özvegyi nyugellátásra való jogosultság feléledésének feltételrendszere azáltal, hogy a jogalkotó különbséget tesz az özvegyek között aszerint, hogy házastársuk (élettársuk) mikor hunyt el, illetőleg mikor szűnt meg az özvegyi nyugdíj.

2.1. A diszkrimináció kérdésével az Alkotmánybíróság már több ízben foglalkozott. A 9/1990. (IV. 25.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni." (ABH 1990. 46., 48.)

Az Alkotmánybíróság a 61/1992. (XI. 20.) AB határozatában kifejtette, hogy "a jogegyenlőség nem jelenti a természetes személyeknek a jogon kívüli szempontok szerinti egyenlőségét is. (...) Az állam joga - s egyben bizonyos körben kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése ugyanis nem bármifajta különbségtételt tilt - egy ilyen általános tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével - hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket." (ABH 1992. 280., 282.)

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogalkotó által meghatározott -egyébként a nyugdíjjogban általánosan alkalmazott, a hozzátartozói nyugellátás célját és jellegét figyelembe vevő - jogszabályi feltétel, mely az elhunyt házastárs (élettárs) halálától, illetve az özvegyi nyugdíj megszűnésétől számított - egységesen - 10 éven belül biztosítja, illetőleg éleszti fel az Özvegyi nyugdíj-jogosultságot, nem valósít meg az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetést (az e tekintetben homogén csoportnak tekintendő személyek körében), így alkotmánysértés e téren nem valósult meg.

2.2. Annak vizsgálata pedig, hogy - a korábbi nyugdíj szabályok által is alkalmazott módon - miért csak tíz éven belül ad lehetőséget a jogalkotó az özvegyi nyugdíj feléledésére, illetve miért szab (meghatározott esetben) 15 éves jogvesztő határidőt, nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, hiszen a jogszabályok célszerűsége, igazságossága nem képezheti részét az alkotmányossági vizsgálatnak, (pl.: 772/B/1990. AB határozat, ABH 1991. 519., 522., 677/B/1995. AB határozat, ABK 2000, november 459., 461.)

3. Az Alkotmánybíróság végezetül azt az indítványozói állítást vizsgálta, mely szerint a jogállamiság elve sérült azáltal, hogy a jogalkotó a szerzett jogok védelmét megkérdőjelezve csak meghatározott időtartamon belül ismeri el az özvegyi nyugdíj-jogosultság feléledését.

3.1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Amint azt a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette "ez a deklaráció nem hivatkozik a szociális jogokra." (ABH 1991. 146., 162.) A jogbiztonság azonban "- amely az Alkotmánybíróság szerint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja - a szociális ellátási rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentőségű. A szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni." [5/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998. 82., 86.] A vá-rományok pedig annál nagyobb védelmet élveznek, minél közelebb állnak a betel-jesedéshez, vagyis a szolgáltatásra irányuló jog megnyíltához. Éppen ezt szolgálja az özvegyi nyugdíj feléledésének lehetősége. A szolgáltatásra irányuló jog ugyanis feltételhez kötött, s a jogalkotó azáltal, hogy a házastárs (élettárs) elhunytát, illetve az özvegyi nyugdíj megszűnését követő tíz éven belül elismeri a jog feléledését, egyfajta haladékot ad az özvegynek, ezzel biztosítva a váromány védelmét.

3.2. Ezen túlmenően a szociális ellátásokkal kapcsolatosan az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette, hogy a jogalkotó igen széles mérlegelési jogkörrel bír az e tárgyú jogszabályok megalkotásakor. E döntések alapja és egyben korlátja is azonban az ország mindenkori teherbíró képessége, [pl.: 26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993. 196., 200., 698/B/1990. AB határozat, ABH 1991. 716-717., 54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996. 173., 183.] A jogalkotó tehát a gazdaság helyzetére, az ellátó rendszerek teherbírására tekintettel alakíthatja a szociális ellátások körét mindaddig, amíg valamely, az Alkotmányban rögzített elv (pl.: diszkrimináció tilalmának elve) nem sérül. E tekintetben az Alkotmánybíróság lefolytatta az érdemi vizsgálatot (ld.: 2. pont) és nem állapított meg alkotmánysértést.

4. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság nem állapított meg alkotmánysértést, és a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

Budapest, 2001. április 8.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére