EH 2012.09.K15 Az ingyenes szolgáltatás ígéretével összeegyeztethetetlen a szolgáltatás igénybevételéhez társuló költség vagy díj, egyéb fizetési kötelezettség fennállása. A verseny ügy fogalma az illetékszabályok tükrében.[1]

Az alperes a 2009. december 1. napján kelt Vj-84-031/2009. számú határozatában azt állapította meg, hogy a felperes az O. Alap és az O. Net számlacsomagok vonatkozásában 2007 novembere és 2009 júliusa között egyes kommunikációs eszközeinek alkalmazásával ("Tetszés szerint választhat!" elnevezésű prospektusában, DM levelében, internetes honlapján, és telefonmarketing keretében) a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, illetőleg a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amely miatt a felperest 10 000 000 forint bírság megfizetésére kötelezte. Határozatának indokolása szerint a felperes 2008. augusztus 31-ig tanúsított magatartásával megsértette a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8. §-ának (2) bekezdés c) pontját, míg 2008. szeptember 1-je után a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 3. §-ának (4) bekezdésére és az Fttv. mellékletének 20. pontjára tekintettel az Fttv. 3. §-ának (1) bekezdését egyrészt azzal, hogy az O. Alap számlacsomaggal kapcsolatos tájékoztatásaiban díjmentes kártyás vásárlási lehetőséget ígért, ugyanakkor elhallgatta, hogy 2008. szeptember 1-jén bevezette a tételdíjat, amelyet az ötödik, az adott hónapban nem a felperes által kezdeményezett, nem költség jellegű terhelő tranzakciót követően számít fel; másrészt pedig azzal, hogy az O. Alap számlacsomag és az O. Net számlacsomag esetében díjmentesként, ingyenesként kínált egyes szolgáltatások esetén utólagos jóváírást alkalmazott.

A felperes keresetében elsődlegesen jogsértés hiányában a határozat megváltoztatását, másodlagosan a határozat hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatának bírságkiszabást tartalmazó rendelkezését megváltoztatta és a bírságot 9 000 000 forintra mérsékelte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a kereset a jogalap tekintetében megalapozatlan, a bírságkiszabás körében részben - a jogellenes magatartás tanúsításának ideje tekintetében - alapos.

A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy a felperest - az illetékügyekben eljáró hatóság külön felhívására - további 526 500 forint kereseti részilleték megfizetésére kötelezte, és megállapította, hogy a fennmaradó 60 000 forint kereseti részilletéket az állam viseli. Kötelezte továbbá 540 000 forint fellebbezési illeték megfizetésére.

A másodfokú bíróság a kereskedelmi gyakorlat fogalmát nem a hétköznapi szóhasználat, hanem az Fttv. 2. §-ának d) pontja alapján értelmezte. Megállapította, hogy adott esetben egyetlen reklám, egyetlen információközlés is lehet kereskedelmi gyakorlat, amellyel a vállalkozás megsértheti az Fttv. 3. §-ának (1) bekezdését. Álláspontja szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megállapításának ezért nem feltétele a vállalkozás valamennyi kommunikációjának együttes vizsgálata, a jogsértés attól függetlenül fennáll, hogy a fogyasztó utóbb, illetve egyéb helyekről teljes körűen megismerheti a valós információkat.

Érvelt az Fttv. 3. §-ának (1)-(4) bekezdésében, valamint az Fttv. Mellékletének 20. pontjában foglaltakkal, és kiemelte, hogy a felperes az O. Alap számlacsomaggal kapcsolatos tájékoztatásaiban azt ígérte, hogy a kártyás vásárlás díjmentes. Álláspontja szerint ezzel azt a téves képzetet keltette a fogyasztókban, hogy a kártyás vásárlás lehetősége minden esetben ellenszolgáltatás nélkül biztosított a számlacsomag megvásárlása esetén. Hangsúlyozta, hogy a díjmentesség ingyenességet jelent, így azt, hogy a kártyás vásárlás után semmit, se díjat, se költséget nem kell fizetni, a fogyasztót semmilyen jogcímen semmilyen fizetési kötelezettség nem terheli. Ezzel szemben állónak ítélte a felperes 2008. szeptember 1-jén bevezetett tételdíját, amely vonatkozik a bankkártyás vásárlásra is. A felperes nyilatkozatát értelmezve azt a következtetést vonta le, hogy a bankkártyás vásárlás csak akkor ingyenes, ha az az első öt tranzakción belüli, mert ezt követően már fizetni kell utána.

Kiemelte a másodfokú bíróság, hogy a felperes sem a közigazgatási eljárásban, sem az elsőfokú eljárás során, de még a fellebbezésében sem cáfolta azt, hogy az utólagos jóváírás kedvezőtlen anyagi következményekkel járhat a fogyasztó számára. E körben rámutatott arra: a felperes az egyes szolgáltatások díjait a fogyasztónak felszámolja, ennek következtében kevesebb lesz a rendelkezésére álló felhasználható pénzösszege; ha pedig a fogyasztó számlájának egyenlege a költségeket nem fedezi, akkor a felperes a felszámított díj után még kamatot is érvényesít a fogyasztóval szemben; bár a havi záráskor jóváírásra kerülnek a felszámított díjak, a felszámítás és az utólagos jóváírás közötti időszakra a felperes kamatot nem fizet. Fentiek alapján levonta azt a következtetést, hogy a díjmentesként hirdetett egyes szolgáltatások az utólagos jóváírás következtében mégsem ingyenesek, ezért megalapozatlannak ítélte azt a felperes hivatkozást, hogy a fogyasztó az ígért kondíciókkal kapta meg az ígért szolgáltatást, tekintve, hogy a fogyasztó oldalán felmerülő költségek, anyagi terhek, kamatveszteség lehetősége cáfolja a felperesi állítás valóságát.

Megállapította, hogy az alperes helyesen értékelte a megcélzott fogyasztói kör tudatosságát. E körben rögzítette, hogy a reklámokat egyenként, önmagukban, az adott megjelenésben és tartalomban kell vizsgálni. A különböző kommunikációs eszközök útján adott tájékoztatásoknak önmagukban kell egyértelműnek, hitelesnek, igaznak és pontosnak lenniük. A fogyasztók bármennyire is racionálisak, ésszerűen költséghatékonyak, megfelelően tájékozottak, kellően figyelmesek és körültekintőek, sem a Tpvt., sem az Fttv. alapján nem kötelesek kikutatni, hogy az adott vállalkozás hányféle eszközzel, milyen tartalommal közölt információt, és az sem várható el tőlük, hogy az így összegyűjtött tájékoztatásokat külön-külön, majd egymással is összevetve értékeljék a valós, hiteles, teljes körű tájékozódás érdekében. Megállapította azt is, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekből az sem következik, hogy a fogyasztóknak a reklámokban eleve kételkedniük kellene, nyomban le kellene ellenőrizniük, hogy az adott információk megfelelnek-e a valóságnak. Hangsúlyozta, hogy a vállalkozások törvényes kötelezettsége a tisztességes kereskedelmi gyakorlat folytatása, amelynek körében valótlan tartalmú, hiányos vagy félreérthető információt nem közölhetnek. Megállapította, hogy a felperes a meglevő ügyfeleit tájékoztatta a változásokról, ez a tájékoztatás azonban a leendő fogyasztókat egyáltalán nem érintette. Azzal is érvelt, hogy a felperesi két számlacsomag igénybevételére elsősorban az új fogyasztókat, azaz nem az O.-nél számlavezető személyeket kívánta ösztönözni, mely kör névre szóló tájékoztatást nem kapott, így a széles körű tájékozódás, a reklámok valóságtartalmában való alapos kételkedés, illetve éppen a tájékoztatások tartalmával ellentétes feltevés pedig tőlük - a fentiek szerint - nem várható el.

A Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 253. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján hivatalból észlelte, hogy az elsőfokú bíróság tévesen határozta meg a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt kereseti illeték mértékét, és helytelenül rendelkezett annak viseléséről is. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) keresetlevél benyújtásakor hatályos 43. §-ának (3) bekezdése alapján azzal érvelt, hogy e rendelkezés kiveszi a verseny üggyel kapcsolatos közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárást a tételes illeték alól. Ennél fogva - figyelemmel a pertárgy értékére - a kereseti illeték az Itv. 39. §-ának (1) bekezdése és a 42. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján 600 000 forint, szemben az elsőfokú bíróság által megállapított 27 000 forinttal. A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy a felperes csak kismértékben lett pernyertes; annyiban amennyiben a 10 000 000 forintos bírságot az elsőfokú bíróság ítéletével 9 000 000 forintra bírságolta. A pervesztesség-pernyertesség aránya között ezért számottevő különbség mutatkozik, azt még megközelítőleg sem lehet azonosnak tekinteni. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a helyesen megállapított kereseti illetéket a tényleges pernyertesség-pervesztesség arányában osztotta meg, és a felperest további kereseti részilleték megfizetésére kötelezte azzal, hogy az alperest terhelő kereseti részilletéket a bírósági eljárásban alkalmazandó költségmentességről szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 14. §-a alapján az állam viseli. A felperes által fizetendő fellebbezési illeték mértékét a fentiekre és az Itv. 46. §-ának (1) bekezdésére is figyelemmel állapította meg.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új döntés meghozatalát, illetőleg a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti az Fttv. 2. § d) pontját, annak téves értelmezése folytán; a Pp. 164. § (1) bekezdését a bizonyítás szabályaira vonatkozó rendelkezések helytelen alkalmazása miatt; továbbá az illetékekről szóló 43. § (3) bekezdését annak helytelen értelmezése folytán.

A Kúria a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét hatályában fenntartotta, megállapítva, hogy a felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.

Rámutatott arra, hogy a másodfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket nem sértette meg, mert az Fttv. 2. § d) pontjának helytálló értelmezése alapján jutott el arra a következtetésre, hogy az Fttv. 2. § d) pontjában felsorolt bármely magatartás tanúsítása kereskedelmi gyakorlatnak minősül, tekintve, hogy a jogszabály nem konjunktív feltételeként rögzíti az egyes cselekményeket. E jogértelmezést egyértelműen alátámasztja - ahogy erre egyébként az elsőfokú bíróság is helytállóan utalt - a kereskedelmi kommunikáció Fttv. 2. § e) pontja szerinti meghatározása, valamint az Fttv. mellékletének a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülő magatartásokat tartalmazó felsorolása, ezen belül is annak 20. pontja, amely kifejezetten tartalmazza, hogy az áru (így a banki szolgáltatás) ingyenes, díjtalan, térítésmentes vagy hasonló jelzőkkel való leírása ennek minősül.

Az nem volt kétséges, hogy a felperes a kereskedelmi kommunikációjában azt jelenítette meg, hogy a kártyás vásárlási lehetőség díjmentes.

A Kúria elismerte, hogy a fogyasztói döntés meghozatala egy folyamat. Megállapította azonban, hogy ennek nem csak egészét, hanem annak egyes szakaszait is jogvédelem illet meg, ez okból minden olyan magatartást jogellenesnek kell minősíteni, amely érdemben kihatással van a fogyasztói döntés meghozatalára.

Erre figyelemmel rögzítette, hogy az Fttv. 2. § d) pontja, illetőleg a fentiekben kifejtettek alapján az egyes tájékoztatás is alkalmas lehet arra, hogy a fogyasztót az ügyleti döntés meghozatalában befolyásolja, esetleges fogyasztói magatartást torzítson, ezért egyetértett a Kúria azzal, hogy vizsgálható volt a különböző kommunikációs eszközökben megjelenő felperesi tájékoztatás jogszerűsége, annak tisztessége, illetőleg a fogyasztói döntésre gyakorolt hatása.

Egyet értett azzal, hogy a felperes egy díjmentes kártyás vásárlást ígért az O. Alap számlacsomagot használó fogyasztók számára, ez az ígéret azonban nem teljesült 2008. szeptember 1-jét követően.

A Kúria álláspontja szerint a díjmentességére vonatkozó állítást cáfolja a közvetlenül, illetőleg közvetetten az adott kártyahasználathoz tartozó bármiféle fizetési kötelezettség, ezért téves az a felperesi állítás, hogy a bevezetett tételdíj nem tekinthető a kártyahasználat ellenértékének, ahhoz nem kapcsolódó díjfizetési kötelezettség. Tény az, hogy a kártyás fizetés is azon tranzakciók közé tartozott, amelyeket a tételdíj fizetés szempontjából a felperes figyelembe vett, ezért az ötödik ilyen tranzakció után már a kártyahasználattal együtt járt a tételdíj fizetési kötelezettség, amely mint közvetett következmény egyértelműen a fogyasztónak költséget, többletterhet okozott. Ez okból az az állítás, hogy a kártyás vásárlás díjmentes nem állta meg a helyét.

Az ésszerűen tájékozottan, az adott helyzetben általában eljárható figyelmességgel és körültekintéssel eljáró fogyasztók kategóriájára vonatkozó felperesi érvelést alaptalannak ítélete a Kúria tekintettel arra, hogy a fogyasztók megtévesztésével kapcsolatos törvényi jogi szabályozás nem változott a tekintetben, hogy a fogyasztótól nem várható el az, hogy egy adott reklám tartalmában kételkedjen, annak valóságtartalmát ellenőrizze és az azzal ellentétes körülményeket vagy a tájékoztatóban foglalt állítást cáfoló körülményeket keresse-kutassa. Ezen túlmenően a Kúria kiemelte azt is, hogy "az ingyenesség", "a díjmentesség" világos és egyértelmű jelentéstartalmat hordoz. Ennek hétköznapi, nyelvtani és rendszertani elemzése, értelmezése sem tér el egymástól. Az ilyen kifejezéseket tartalmazó tájékoztatót - vonatkozzon akár egy pénzintézeti szolgáltatással érintett fogyasztói körre - nem lehet úgy tekintetni, hogy azt kétségbe kelljen vonni, illetőleg azzal kapcsolatosan elvárható legyen, hogy annak valóságtartalmát a fogyasztó kontrollálja.

Rámutatott, hogy a felperesi kommunikáció nem csak a saját ügyfelei számára volt elérhető, hanem a felperessel szerződéses kapcsolatban nem álló, azaz új ügyfelek számára hordozott jelentős tartalmat. Ezért nem tekinthető elégségesnek az, hogy a felperes két alkalommal is a saját ügyfeleit tájékoztatta a tételdíj bevezetéséről és annak tényleges jellemzőiről. Ezen névre szóló tájékoztatás nem mentesíti a felperest az alól a kötelezettség alól, hogy a bárki által elérhető tájékoztatója valós tartalmat kell, hogy hordozzon.

Megállapította, hogy helytállóan hivatkozott a másodfokú bíróság arra, hogy a perbeli ügyben az Itv. 43. § (3) bekezdésének módosított rendelkezéseit kell figyelembe venni és nem lehet tételes illetékfizetési szabály alapján meghatározni a felperes illetékfizetési kötelezettségét. Az Itv. 43. § (3) bekezdése valóban általánosságban határozza meg azokat a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránti eljárásokat, amelyek a tételes illetékfizetési szabály alóli kivételi körbe tartoznak. A verseny üggyel kapcsolatos eljárás tekintetében a Tpvt., illetőleg az Fttv. rendelkezései az irányadóak és ahogy erre az alperes helytállóan utalt az Fttv. 19. §-a alapján az Fttv. rendelkezései szerint lefolytatott hatósági eljárásban is alkalmazandó a Tpvt. szabályai, így e körben ez a típusú eljárás is a verseny üggyel kapcsolatos eljárások körébe tartozik. Ez okból a tételes illetékfizetési kötelezettség alóli kivételként értékelendő, rá az általános szabályok szerinti illetékszabályok vonatkoznak, úgy ahogy arra a másodfokú bíróság helytállóan utalt.

(Kúria Kfv. II. 37.467/2011/8.)