646/B/2003. AB határozat
a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 216. § (1) és (3) bekezdései alkotmányossági vizsgálata tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 216. § (1) és (3) bekezdései alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 216. § (1) és (3) bekezdéseinek alkotmányellenessége megállapítását és megsemmisítését kérte. Az indítványozó álláspontja szerint az egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról szóló 2002. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 57. § (1) bekezdése, amely a Hpt. 216. § (1) bekezdését módosította, a versenysemlegesség elvét, ezáltal az Alkotmány 12. § (1) bekezdését sértő módon határozta meg a szövetkezeti hitelintézetek minimális taglétszámát kétszáz főben, az addig hatályos tizenöt fő helyett. A felhívott alkotmányi rendelkezéssel ellentétes - az indítványozó szerint - a Módtv. 57. § (3) bekezdésével a Hpt. 216. § (3) bekezdésébe bevezetett új rendelkezés is, mivel a Módtv. a pénzügyi intézményekben megszerezhető tulajdoni hányadra való korlátozást általában megszüntette, de kizárólag a szövetkezeti hitelintézetek tekintetében bevezette azt a korlátozást, mely szerint a jegyzett tőkében egy tulajdonosnak a közvetett és közvetlen tulajdoni hányada (részesedése) nem lehet több tizenöt százaléknál. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott szabályozás azért is sérti a versenysemlegesség elvét, továbbá a diszkrimináció tilalmát, mert más pénzügyi intézmény, gazdasági társaság vagy szövetkezet tekintetében hasonló korlátozás nem érvényesül. Ezen túlmenően - az indítványozó szerint - az idézett korlátozó szabályok azért is ellentétesek az Alkotmány 12. § (1) bekezdésével, mert az önkéntesség elvét, a tulajdonformák egyenjogúságát, továbbá a tulajdonhoz való jog sérelmét idézik elő azáltal, hogy a Hpt. rendelkezései a korábban már megszerzett tulajdon átengedésére és új tagok felvételére kötelezik a szövetkezeteket.
II.
1. Az indítványban felhívott alkotmányi rendelkezések: 12. § (1) Az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, elismeri a szövetkezetek önállóságát.
(... )
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
2. A Hpt. kifogásolt rendelkezései:
"216. § (1) Szövetkezeti formában működő pénzügyi vállalkozást legalább tizenöt tag, szövetkezeti hitelintézetet legalább kétszáz tag alapíthat, illetve működtethet.
(... )
(3) Szövetkezeti hitelintézet jegyzett tőkéjében egy tulajdonosnak a közvetett és közvetlen tulajdoni hányada (részesedése) - a Magyar Állam, a feladatkörében eljáró önkéntes intézményvédelmi alap, valamint az Országos Betétbiztosítási Alap kivételével - nem lehet több tizenöt százaléknál."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként az Alkotmány 12. § (1) bekezdésébe foglalt szövetkezeti önállóságra vonatkozó értelmezési gyakorlatát tekintette át.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján "az Alkotmány maga értelemszerűen nem határozza meg a szövetkezet fogalmát vagy annak kritériumait. Ezt a fogalom- és jellegmeghatározást a tételes jog végzi el, a szövetkezeteket, mint jogi személyeket, egyértelműen a gazdasági (kereskedelmi) társaságok sajátos típusaként szabályozva. (...) A gazdaság nem-természetes személy jogalanyainak (beleértve a szövetkezeteket is) gazdasági-szervezeti önállósága azon az alkotmányos követelményen nyugszik, hogy az ország gazdasága piacgazdaság, azaz nem tervgazdaság, azaz nincsen minden gazdasági, vállalkozási tevékenységet behálózó és államilag, központilag vezérelt gazdasági irányítási- és szervezetrendszer. Ez a követelmény a piacgazdaságot deklaráló tételből - különös tekintettel a 21/1994. (IV. 16.) AB határozat indokolásában mondottakra [ABH 1994, 119.] - levezethető. A gazdaság nem-természetes személy jogalanyainak szervezeti-jogi önállóságát az egyesülés szabadságát biztosító [Alkotmány 63. § (1) bekezdés], a tulajdonhoz való jogot [Alkotmány 13. § (1) bekezdés] és a vállalkozás jogát [Alkotmány 9. § (2) bek.] elismerő, valamint - a szövetkezetek vonatkozásában - az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeti mozgalmat támogató [Alkotmány 12. § (1) bekezdés első fordulata] rendelkezések alapozzák meg. A gazdálkodási önállóság, azaz a vagyontárgyakkal, jogokkal és követelésekkel rendelkező döntés önállósága elsősorban a tulajdonhoz való jogból és kisegítő jelleggel a vállalkozáshoz való jogból határozható meg. A piacgazdaság szerves részét képező gazdasági társasági önállóság külön alapvető jogként azonban - csakúgy mint a piacgazdaság tétele -nem értelmezhető. (...) Az Alkotmány Általános rendelkezései között elhelyezkedő, a szövetkezetek önállóságát elismerő alkotmányos szabály tehát nem külön alapvető jogot fogalmaz meg, hanem - a piacgazdaság tételéhez hasonlóan - államcél meghatározást tartalmaz. A szövetkezetek önállósága így önmagában irrelevánsnak tekinthető minden alkotmányossági vizsgálatban, önmagában ennek sérelmére jogszabály alkotmányellenessége nem dönthető el, hanem (...) csak más alapjogok sérelmén keresztül állapítható meg (...) alkotmányellenesség". [595/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 383, 387-388.; megerősítve:10/2001. (IV. 12.) AB határozat ABH 2001, 123, 131-132.; 598/B/1993. AB határozat, ABH 1998, 557, 561.; 738/B/1994. AB határozat, ABH 2001, 770, 778-779., 140/B/2006. AB határozat, ABK 2009. május, 619, 621-622.]
A szövetkezeteknek mint a gazdasági élet nem természetes személy jogalanyainak a gazdasági-szervezeti autonómiája tehát az Alkotmány 12. § (1) bekezdése mellett a piacgazdaságot deklaráló 9. §-ának (1) bekezdésén, a vállalkozáshoz való jogot [9. § (2) bekezdés], a tulajdonhoz való jogot [13. § (1) bekezdés], valamint az egyesülési szabadságot biztosító rendelkezéseken is alapszik [63. § (1) bekezdés], de az indítványozó csak az Alkotmány 12. § (1) bekezdésébe foglalt szövetkezeti önállóságra hivatkozott kifejezetten, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben bírálta el.
Mivel - a fentiek alapján - a szövetkezetek önállósága nem önmagában alkalmazandó mérce az alkotmányossági vizsgálatban, ezért az Alkotmánybíróság a Hpt. 216. § (1) és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt - a szövetkezeti autonómia sérelmét állító indítvány vonatkozásában - elutasította. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor emlékeztet arra, hogy az Alkotmányban rögzített állami célkitűzésként tételezett szövetkezeti önállóság követelménye is köti a jogalkotó szerveket, azt nem hagyhatják teljes mértékben figyelmen kívül, a megvalósítás, a végrehajtás szabályozása terén azonban kiterjedt mozgásteret biztosít számukra [v.ö. 598/B/1993. AB határozat, ABH 1998, 557, 561.; 145/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 677, 681.].
2. Az indítványozó álláspontjával ellentétben a diszkriminációtilalmat a gazdasági alkotmányosság terén konkretizáló versenysemlegesség elve (a gazdasági verseny szabadsága) nem része az Alkotmány 12. § (1) bekezdésébe foglalt államcélnak. "A gazdasági verseny szabadságát az Alkotmány 9. § (2) bekezdése írja elő. Az Alkotmánybíróság a gazdasági verseny szabadságának alkotmányos elvét már több határozatában értelmezte. Irányadó, 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a gazdasági verseny szabadsága nem alapjog, hanem a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az államnak feladata. A versenyszabadság állami elismerése és támogatása megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi alapjog objektív, intézményvédelmi oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a szabad verseny, amelynek - a piacgazdasághoz hasonlóan - külön alkotmányossági mércéje nincs." (ABH 1994, 117, 120.).
Hasonlóan téves az az indítványozói feltevés is, amely szerint az Alkotmány 9. § (1) bekezdése által védett tulajdon formák egyenlősége és az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe foglalt tulajdonhoz való jog a szövetkezeti önállóság fogalmának részét képezi, és ebből a nézőpontból értelmezhető lenne a korlátozó szabályok alkotmányossága.
E vonatkozásokban nem állapítható meg összefüggés az indítványban foglaltak és az Alkotmány 12. § (1) bekezdése között. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 267.; 36/2007. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2007, 432, 452.]. Ezért az Alkotmánybíróság a Hpt. 216. § (1) és (3) bekezdését támadó, az Alkotmány 12. § (1) bekezdésébe foglalt szövetkezeti önállóságra alapozott indítványát e tekintetben is elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság végül azt az indítványi kérelmet bírálta el, mely szerint diszkriminatív a minimális taglétszámra és a tulajdoni részesedésre vonatkozó korlátozás a szövetkezeti hitelintézetek tekintetében.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembe vételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203-204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 342-344.; 39/2001. (X. 19.) AB határozat, ABH 2001, 691, 696.]
Az Alkotmánybíróság több határozatában azt is leszögezte, hogy az Alkotmány 70/A. §-ában írt, a diszkrimináció tilalmát meghatározó rendelkezés a személyekre általában, így a jogi személyekre is vonatkozik [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 72, 82.; 7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 27-28.; 28/1991. (VI. 3.) AB határozat, ABH 1991, 88, 114.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 2001, 123, 141. stb.], a jogi személyek számára is biztosított tehát, hogy jogaikat alkotmányosan indokolatlan megkülönböztetés nélkül érvényesítsék [összefoglalóan lásd a 40/2005. (XI. 19.) AB határozatot, ABH 2005, 427, 440.].
A jogalkotási eljárásban a törvényhozó által is figyelembe vett megfontolásokat alapul véve (lásd a törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indokolást) a nem szövetkezeti formában működő hitelintézetekkel szemben a szövetkezeti hitelintézetek tekintetében megfogalmazott minimális taglétszám meghatározása, továbbá az ahhoz kapcsolódó 15%-os tulajdonszerzési korlát indoka az, hogy a szövetkezet gazdaságban betöltött, üzem-kiegészítő szerepével összeegyeztethetetlen a családi alapon működő szövetkezeti hitelintézet. Ezen túlmenően a tulajdonszerzési korlát megakadályozza azt, hogy az "egy tag, egy szavazat" elvének érvényesítése mellett is befektető tagok színrelépésével (kihasználva a tőkeemelési kényszert) olyan álszövet-kezetek alakuljanak ki, amelyek elsődleges célja eme befektetők finanszírozása.
A fentiek alapján a szövetkezeti hitelintézetek taglétszámára és a tulajdoni részesedésre vonatkozó korlátozásnak ésszerű, kellő súlyú alkotmányos indoka van, e korlátozások nem minősülnek önkényesnek. Mindezek következtében az Alkotmánybíróság a Hpt. 216. § (1) és (3) bekezdéseinek alkotmányellenességét az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése alapján nem látta megállapíthatónak, és az indítványt e tekintetben is elutasította.
Budapest, 2009. október 12.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró