598/B/1993. AB határozat
a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 56. § (4) bekezdése, valamint a törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény 8. §-a és 33. §-a alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság törvények alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló eljárás során - az indítványok egyesítését követően - meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 56. § (4) bekezdése, valamint a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény 8. §-a és 33. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 56. § (4) bekezdése, valamint a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény (a továbbiakban: Ámt.) 8. §-a és 33. §-a alkotmányellenességének megállapítására. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
Az indítványozói érvelések és kérelmek középpontjában a Sztv. 56. § (4) bekezdésébe foglalt azon rendelkezés áll, mely szerint "ha az üzletrész tulajdonosa nem tagja a szövetkezetnek, a közgyűlésen tanácskozási és javaslattételi jog illeti meg."
Ehhez szorosan kapcsolódnak az Ámt. kiválásra vonatkozó szabályai, melyek a következőképpen rendelkeznek. A 32. § második fordulata szerint "a kiváláshoz az érintett tagok által megalakított részközgyűlés legalább kétharmados szavazattöbbséggel meghozott határozata szükséges. A részközgyűlés akkor is megtartható, ha az alapszabály ilyet nem rendszeresített."
Az alkotmányossági vizsgálat alá vont 33. § szerint pedig:
"(1) A kiváláshoz nincs szükség a közgyűlés hozzájárulására.
(2) Ha az általános fogyasztási szövetkezetből a székhelytelepülésen lakó tagok szándékoznak kiválni, a kiváláshoz szükséges a közgyűlés hozzájárulása.
(3) A szövetkezet vagyonából a kiváló tagokra jutó arányos részt (jogokat és kötelezettségeket) ki kell adni, amelyről a közgyűlés határoz. Ha a kiváló tagok új szövetkezetet alapítanak vagy más szövetkezetbe együttesen belépnek, a fel nem osztható vagyonból rájuk jutó részt e szövetkezetnek kell átadni. A vagyonrész kiadása - ha a közgyűlés másképp nem dönt - a gazdasági év végén történik."
Az Ámt. 8. §-a amiatt került az alkotmányossági vizsgálat hatókörébe, mert e rendelkezések határozzák meg a szövetkezet átalakítása során vagyonnevesítésben (üzletrész-juttatásban) részesíthető jogalanyok körét, köztük azokét is, akik úgy lettek (lehettek) üzletrész-tulajdonosokká, hogy nem lettek egyidejűleg a szövetkezet tagjai is.
"8. § (1) A közgyűlés a vagyonnevesítés keretében szövetkezeti üzletrészt juttathat
a) a szövetkezet alkalmazottainak,
b) a szövetkezet volt tagjainak, azok örököseinek,
c) mezőgazdasági szövetkezetnél a rendszeresen munkát végző segítő családtagoknak is. Az a), b), c) pontokban megjelölt személyek részére nevesített vagyon együttesen nem haladhatja meg a szövetkezet nevesítésre kerülő teljes vagyonának tíz százalékát.
(2) A közgyűlés köteles vagyonnevesítésben részesíteni azt a volt tagját, akinek legalább ötéves tagsági viszonya átlépéssel szűnt meg, és a vagyonnevesítésre vonatkozó igényét az e törvény hatálybalépésétől számított hatvan napon belül bejelenti. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Az átlépett tag vagyonnevesítésére a tagi vagyonnevesítés szabályait kell alkalmazni.
(3) A (2) bekezdés alapján a tag a volt szövetkezetétől csak az átlépésig terjedő időszakra, attól a szövetkezettől pedig, amelynek jelenleg tagja, csak az átlépést követő időtartamra jogosult vagyonnevesítésre."
2. A Sztv. 56. § (4) bekezdését indítványozók azért tartják alkotmányellenesnek, mert - álláspontjuk szerint az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog megsértésével - lehetetlenné teszi a nem tag üzletrész-tulajdonosok számára a vagyonuk feletti rendelkezést, megfosztja őket a tulajdon feletti rendelkezéstől, ellenszolgáltatás nélkül "kisajátítja" és egy másik csoport (tagok) rendelkezésére bocsátja vagyonukat. Más érvelés szerint e rendelkezés a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik.
Az Ámt. 33. § vonatkozó rendelkezéseit az Alkotmány 8. § (1) bekezdésébe és 13. § (1) bekezdésébe ütközően azért tartja egyik indítványozó alkotmányellenesnek, mert a nem tag üzletrész-tulajdonos vagyonkiviteli lehetőségét kizárja, részére pusztán az üzletrész elidegenítését teszi lehetővé. Egyik indítványozó - mindkét törvény teljes egészének alkotmányellenességét felvetve - úgy véli, hogy a két törvény szabályai ellentétben állnak a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló, többször módosított 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 98. §-ával, 115. § (1)-(3) bekezdéseivel és a 140. §-al is. Az indítványozói érvelésből kiderül, hogy az alkotmányossági kifogást a 33. § (3) bekezdésnek a vagyonkivitelt szövetkezeti tagokra korlátozó szabályai miatt emeli az indítványozó.
3. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. A 13. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. Az Alkotmány hátrányos megkülönböztetés tilalmáról rendelkező 70/A. § (1) bekezdés szerint: "A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül." A Ptk. megjelölt rendelkezései a tulajdonost megillető birtokvédelemről, a tulajdonjog védelméről és a közös tulajdon egyes szabályairól rendelkeznek.
II.
Az indítványok nem megalapozottak.
1. A szövetkezeti üzletrész alapvetően a tag vagyoni hozzájárulásának kifejezője. A szövetkezet vagyonának azt a részét jeleníti meg, melynek alapján a tagot a tagsági jogviszony fennállása alatt a nyereségből való részesedés megilleti és amelynek erejéig az üzleti kockázatot viseli, illetve amelynek alapján a szövetkezet jogutód nélkül történő megszűnése esetén részesedik a szövetkezet felosztható vagyonából. Az Ámt. által bevezetett és szabályozott szövetkezeti vagyonnevesítés azonban ettől eltérő jellegű üzletrészt hozott létre. Az Ámt. 5. § értelmében a vagyont szövetkezeti üzletrészben - a 9. § keretében részjegy formájában is - kellett felosztani. A vagyonnevesítés során megállapított szövetkezeti üzletrészekre az Sztv. szabályait kellett alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a szövetkezet által kiállított szövetkezeti üzletrész kívülálló személyre csak az Sztv. szerinti új (módosított) alapszabály cégbírósági elfogadását követően vált átruházhatóvá. Ez az üzletrész tehát nem a tag vagyoni hozzájárulását fejezte ki, hanem azt, hogy a tag (és a vele hasonló jogállásúnak tekintett személyek) a szövetkezeti tulajdon magántulajdonosok részére történő felosztása (vagyonnevesítés) során a szövetkezeti tulajdonból milyen részt kapott. Mint korábban utalt rá az Alkotmánybíróság (jelen indokolás I. rész 1. pontjában, illetve a 831/B/1992. AB határozat, ABH 1995, 625.) az Ámt. 8. § (1) bekezdése alapján a szövetkezet közgyűlése a vagyonnevesítés keretében szövetkezeti üzletrészt juttathat a tagokon kívül álló személyi körnek is. Az Ámt. 6. és 7. §-ai viszont azt a személyi kört határozták meg, melynek üzletrészt kellett juttatni, akit tehát vagyonnevesítésben kellett részesíteni:
"6. § (1) Vagyonnevesítésben azt kell részesíteni
a) aki 1991. január 1. napján tagja volt és e törvény hatálybalépésének napján is tagja a szövetkezetnek,
b) aki e törvény hatálybalépését megelőzően legalább öt évig tagja volt a szövetkezetnek, illetőleg e volt tag örökösét,
c) aki megszűnt tagsági viszonyát helyreállította (7. §), illetőleg a tagsági viszony helyreállítására jogosultnak az örökösét,
d) továbbá a 8. § (3) bekezdésében említett személyeket.
(2) Az (1) bekezdés b) pontjában megjelölt személyek, illetőleg a c) pontban említett örökösök a vagyonnevesítésre vonatkozó igényüket e törvény hatálybalépésétől számított hatvan napon belül jelenthetik be. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
(3) Az (1) bekezdés c) pontjában megjelölt örökösnek a bejelentéssel egyidejűleg az öröklésre való jogosultságát igazolnia kell.
7. § (1) Azok,
a) akik 1987. december 31-e után szövetkezeti tagsági viszonyukat megszüntették, vagy akiknek tagsági viszonya a szövetkezeti határozattal szűnt meg, és a szövetkezettel - a fogyasztási szövetkezetet kivéve - a 6. §-ban meghatározott időpontban munkaviszonyban állnak, továbbá
b) akiknek mezőgazdasági szövetkezetben fennállott tagsági viszonya a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 332. §-ának végrehajtása folytán szűnt meg;
c) akik földjüket a földről szóló 1987. évi I. törvény és a termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1990. évi IX. törvény alapján visszaigényelték, és tagsági viszonyuk ezzel összefüggésben szűnt meg, a bejelentés alapján visszanyerik tagságukat. A bejelentést a szövetkezet vezetőségéhez (igazgatóságához) - jogvesztés terhével - e törvény hatálybalépésétől számított hatvan napon belül lehet megtenni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés esetében a szövetkezettel (jogelődjével) 1988. január 1-je óta munkaviszonyban eltöltött időt tagsági viszonyban eltöltött időnek kell tekinteni."
2. A szövetkezeti üzletrésznek az 1. pontban leírt formáját először az ipari szövetkezetekről szóló 1971. évi 32. törvényerejű rendelet módosításáról szóló 1989. évi 12. törvényerejű rendelet intézményesítette, ezt az intézményt szélesítette ki és használta fel a szövetkezetek jogalkotói rendelkezésen nyugvó kényszer-átalakítása (831/B/1992. AB határozat, ABH 1995, 624. és 595/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 388.) során az Országgyűlés. A fent ismertetett rendelkezések értelmében tehát a vagyonnevesítésben részesültek üzletrész-tulajdonosokká váltak függetlenül attól, hogy tagjai voltak éppen a szövetkezetnek vagy nem. Ez a helyzet azonban nem változtatott az üzletrész alapvető jellemvonásain, azaz azon, hogy az üzletrész nem részvény, azaz nem testesít meg önmagában tagsági jogokat. Az üzletrész a közös szövetkezeti vagyon része, névértéke a szövetkezet gazdálkodásától függően változhat és feljogosítja tulajdonosát, hogy az eredményből (ha a nyereséges gazdálkodás eredményeképpen van ilyen) osztalék formájában részesedjék és, hogy a szövetkezet közgyűlésén tanácskozási és javaslattételi joggal részt vegyen. Ugyanakkor az üzletrész nem jogosítja fel tulajdonosát (sem a tagot, sem a kívülálló tulajdonost) arra, hogy a szövetkezettől az üzletrész ellenértékét akár pénzben, akár természetben követelje. [A szövetkezet pl. akkor fizeti meg az üzletrész ellenértékét, amikor azt tulajdonosa kívülálló harmadik személy részére kívánja elidegeníteni és a szövetkezet az Sztv. 56. § (2) bekezdésében biztosított elővásárlási jogával él.]
3. Az Alkotmánybíróságnak a fentiek figyelembevétele mellett azt kellett tehát ebben az eljárásban vizsgálni, hogy egyrészt a tagsági viszonnyal nem rendelkező üzletrész-tulajdonosnak a tulajdonhoz való jogát nem sérti-e vagy korlátozza-e alkotmányellenesen az, hogy a szövetkezet legfőbb döntéshozatali fórumán (közgyűlés) nincsen szavazati joga, másrészt, hogy ez a szavazati jog-hiány nem jelent-e az üzletrész-tulajdonosok közötti hátrányos megkülönböztetést.
3.1. A tulajdonhoz való jog esetleges megsértését vizsgálandó az Alkotmánybíróság korábbi alkotmányossági probléma eldöntése során hozott határozatát is mérvadónak tekintette. Az Sztv. 56. § (4) bekezdésének alkotmányellenessége megítéléséhez az üzletrész tulajdonságait kell megvizsgálni, azaz azt, hogy mint a tulajdonjog tárgya szükségképpen, az Alkotmány erejénél fogva ki kell, hogy terjedjen a szövetkezeti tagoknak biztosított jogokra is. A tulajdonhoz való jog megsértését az adott alkotmányossági eljárásban nem lehet ugyanis in abstracto vizsgálni, tekintettel arra, hogy az indítványozók egy meghatározott tulajdoni tárggyal összefüggésben vetették fel ezen alkotmányos alapjoguk korlátozottságát. Így, bár a tulajdonhoz való jognak, mint alapjognak a tárgya nem azonos a polgári jogi értelemben vett tulajdonjog tárgyával (annál szélesebb körű), jelen alkotmányossági eljárásban a vizsgálatot nem lehetett függetleníteni a kérdéses tulajdoni tárgytól, annak tulajdonságaitól, ezzel a vizsgálatot in concreto irányultságúvá téve. "Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve korlátozás módjától is." [64/1993. (XII. 22.) AB hat. ABH 1993, 380.]
3.2. Az Alkotmány értelemszerűen nem határozza meg a szövetkezet fogalmát. Az Általános rendelkezések között a 12. § (1) bekezdése szerint: "Az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, elismeri a szövetkezetek önállóságát." Ez az államcél-meghatározás (595/B/1992. AB hat. ABH 1996, 387.) nem köti meg a jogalkotó kezét a szövetkezet, mint gazdálkodó szervezet fogalmának meghatározásában és részletszabályainak kidolgozásában. Az Sztv. ennek megfelelően meghatározza, hogy a Magyar Köztársaság jogrendszere szerint mely gazdasági alakulat tekinthető szövetkezetnek. Az Sztv. 3. § szerint "a szövetkezet a szövetkezés szabadsága és az önsegély elvének megfelelően létrehozott közösség, amely a tagok személyes közreműködésével és vagyoni hozzájárulásaival, demokratikus önkormányzat keretében a tagok érdekeit szolgáló vállalkozási és más tevékenységet folytat. A szövetkezet jogi személy." A 4. § (1) bekezdés első fordulata szerint pedig a szövetkezetnek természetes és jogi személyek lehetnek a tagjai. A szövetkezetet tehát a tagok alkotják. Az Sztv. a szövetkezeti tagsági viszony szabályozása körében határozza meg azokat a jogokat, melyek a tagokat megilletik, ezek között azt, hogy a közgyűlésen tanácskozási és szavazati joggal részt vehetnek [45. § (1) bekezdés c) pontja]. A szövetkezeti tag tagi jogállása természetesen összefüggésben van a tulajdonhoz való jogával, tekintettel a vagyoni hozzájárulás és a szövetkezeti vagyon feletti rendelkezésben való részvétel tulajdonjogi kérdésekkel szorosan összefüggő jellegére. A szövetkezeti tag emellett tulajdonosa lehet szövetkezeti üzletrésznek is, amely őt az üzletrészhez, mint értékpapírhoz fűződő jogszabályban meghatározott jogokkal ruházza fel.
3.3. Az Sztv. vonatkozó rendelkezései (55-58. §) többször használják az "üzletrész tulajdonosa" kifejezést. A kívülálló üzletrész-tulajdonos - mivel nem tagja a szövetkezetnek - csak azokkal a jogokkal rendelkezik, melyek az üzletrészből magából következnek. Hogy melyek ezek a jogok, azt a törvényhozó a tulajdonhoz való jog figyelembevételével szabadon állapítja meg. Ennek megfelelően a jogalkotó nem gátolhatja meg, hogy az üzletrész-tulajdonosok az üzletrésszel rendelkezzenek, nem gátolhatja meg, de szabályok közé szoríthatja, hogy azt megszerezzék (szerzőképesség), és az üzletrészhez kapcsolódó, vele együtt megszerzett jogokat korlátozásuk vagy elvonásuk esetén az elvonás jellegétől függően átlag- vagy értékgaranciával kompenzálnia kell [Vö.: 64/1993. (XII. 22.) AB hat. Uo.].
De az Alkotmány egyetlen rendelkezése sem zárja ki, hogy a jogalkotó a gazdálkodó szervezeteket különbözőféleképpen szabályozza és ezen különböző gazdálkodó szervezetek esetén a szervezet tagjai és a szervezethez más vagyoni kapcsolat útján tartozó személyek viszonyai eltérőek legyenek. A kívülálló üzletrész-tulajdonosok az üzletrész megszerzésekor annyi jogot szereztek meg, amennyit az Sztv. és az Ámt. vonatkozó rendelkezései biztosítottak. Az üzletrész 1. és 2. pontban leírt jellegzetességei kielégítik az alkotmányosság követelményeit. Az Sztv. 56. § (4) bekezdésébe foglaltak a tulajdonhoz való jogot nem sértik, valójában annak lényegi tartalmát nem is érintik. Mivel az Ámt. ismertetett rendelkezéseinek tulajdonhoz való jogba ütközését az indítványok az Sztv. 56. § (4) bekezdésén keresztül vetették fel, az Ámt. 8. §-a és 33. §-a tekintetében sem állapított meg az Alkotmánybíróság alkotmányellenességet.
4. A korábbiakban kifejtett érvelést folytatva az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megszegésére vonatkozó érveléseket.
4.1. Az Alkotmánybíróság már a 21/1990. (X. 4.) AB határozatban (ABH 1990, 77.) leszögezte, hogy "az a kérdés, hogy a megkülönböztetés az alkotmányos határok között maradt-e, csakis a mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggésében vizsgálható." A 4/1993. (II. 12.) AB határozatban pedig (ABH 1993, 65.) kifejtette, hogy "alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak vagy kötelezettek között vethető fel."
A vizsgálat alá vont Sztv.-beli rendelkezés nem azonos jogosultakra tartalmaz eltérő szabályokat. Az 56. § (4) bekezdése nem az üzletrész-tulajdonosok homogén csoportján belül tesz különbséget tag és kívülálló között, hanem eltérő szabályozást tartalmaz a tagra és a nem tag üzletrész-tulajdonosra nézve.
4.2. Mint az előzőekben utalt rá az Alkotmánybíróság, a tulajdonhoz való jogból nem következik olyan igény, hogy a tag és a nem tag jogállása egyezzék meg. Ilyen követelményt az Alkotmány 70/A. §-a sem támaszt. A vizsgált esetben tehát a tag üzletrész-tulajdonos nem azért vehet részt szavazati joggal a közgyűlésen és nem azért volt jogosult az Ámt. 33. §-a alapján tényleges vagyonkivitelre, mert ő olyan üzletrész-tulajdonos akinek többletjogai vannak más üzletrész-tulajdonosokkal szemben, hanem azért, mert ő tagja, alkotmányos önrendelkezési jogának felhasználásával alkotó eleme a szövetkezetnek. Ezt a fajta különbségtételt egyébként szintén nem találta alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság a már hivatkozott 831/B/1992. AB határozatban sem. (ABH 1995, 624.)
A fentiekben kifejtettek értelmében az Alkotmánybíróság nem állapított meg alkotmányellenességet az Alkotmány 70/A. §-sal összefüggésben sem. Tekintettel arra, hogy a vizsgált szabályok a tulajdonhoz való jog lényeges tartalmát nem érintik, valamint arra, hogy azonos szintű jogszabályok közötti - vélt - ellentét önmagában nem indok alkotmányellenesség megállapítására [35/1991. (VI. 20.) AB hat., ABH 1991, 176.], az Alkotmánybíróság nem alapított döntést a Ptk. hivatkozott rendelkezéseivel fennálló állított ellentétre.
Budapest, 1998. február 23.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró