272/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet

a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságról

A Kormány az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 89. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - az állami feladatok hatékonyabb ellátása és a költségvetési kiadások csökkentése érdekében - a következőket rendeli el:

1. §

(1) A 179/1996. (XII. 6.) Korm. rendelettel létrehozott Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága elnevezése Központi Szolgáltatási Főigazgatóságra (a továbbiakban: Főigazgatóság) változik.

(2) A Főigazgatóság vagyoni és munkaügyi vonatkozásban, valamint feladatai tekintetében a 129/1999. (VIII. 24.) Korm. rendelettel létrehozott Miniszterelnökség Köz/ponti Üdülési és Oktatási Főigazgatóság általános jogutódja.

(3)[1] A Főigazgatóság

a) a Pénzügyminisztérium Üzemeltetési Igazgatósága, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Gazdasági Igazgatóság, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Gazdasági Főigazgatóság általános jogutódja,

b) a 2. §-ban felsorolt feladatkör szerint átvett feladatok - a (4) bekezdésben foglaltak, valamint a központosított illetményszámfejtés, a munkáltatói kölcsönök folyósításának és a Rendészeti Szemle kiadásának kivételével -vonatkozásában 2007. január 1-je előtt kötött, a feladatátvétel időpontjában hatályban lévő polgári jogi szerződések, továbbá az átvett feladatokat a munkakörük szerint ellátó foglalkoztatottak jogviszonya tekintetében jogutódja a Központi Gazdasági Főigazgatóságnak,

c) a 2. §-ban felsorolt feladatok és az e feladatokat a feladatátvétel időpontjában ellátó foglalkoztatottak jogviszonya tekintetében jogutódja valamennyi minisztériumnak és az azok által a 2. § a) pontjában írtaknak megfelelően ellátott intézményeknek, valamint - megállapodás alapján - jogutódja az említett költségvetési szervek által 2007. január 1-je előtt kötött, a feladatátvétel időpontjában még hatályban lévő, az e rendelet szerinti feladatkörébe tartozó polgári jogi szerződésekből eredő jogoknak, kötelezettségeknek.

(4)[2] A Főigazgatóság a Központi Gazdasági Főigazgatóság vonatkozásában nem jogutódja a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetnek és a Nemzetközi Oktatási Központnak, valamint a Központi Gazdasági Főigazgatóságtól át nem vett, a központosított illetmény számfejtési, a munkáltatói kölcsönök folyósítási és a Rendészeti Szemle kiadási feladatainak.

1/A. §[3]

(1) A Főigazgatóság a nemzeti fejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alá tartozó, önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.

(2) A Főigazgatóság alapító okiratát a miniszter adja ki, s a továbbiakban gyakorolja az alapító szervet megillető jogokat. A Főigazgatóság tevékenységét a miniszter irányítja: e jogkörében jóváhagyja a Főigazgatóság szervezeti és működési szabályzatát.

(3) A Főigazgatóság élén főigazgató áll. A főigazgatói beosztást pályázat útján kell betölteni. A főigazgatót a miniszter nevezi ki határozatlan időtartamra. A főigazgató feletti munkáltatói jogkört a miniszter gyakorolja. A Főigazgatóság vezetőjének és alkalmazottainak jogviszonyára a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

(4) A miniszter és a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Főigazgatóság működésével kapcsolatos ügyekről havonta egyeztetnek.

2. §[4]

A Főigazgatóság feladatkörében:

a)[5] ellátja

aa)[6] a Miniszterelnökség, a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény 1. §-ában felsorolt minisztériumok, valamint a minisztériumok működésétől el nem választott működtetésű intézmények - kivéve a Külügyminisztérium irányítása alá tartozó külképviseleteket - elhelyezését szolgáló ingatlanokkal kapcsolatos épület-üzemeltetési, az intézményi működéshez szükséges informatikai, telekommunikációs, gépjármű-üzemeltetési, irodai ellátási és műszaki feladatokat, ide nem értve a minisztériumok ágazati feladatai megvalósítását szolgáló tevékenységeket,

ab)[7] a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel (a továbbiakban: MNV Zrt.) kötött vagyonkezelési szerződések keretei között - ingatlanok vonatkozásában az MNV Zrt.-t terhelő elhelyezési kötelezettséggel összhangban - az aa) pontban meghatározott feladatokhoz kapcsolódó ingó és ingatlan vagyonnal, továbbá a jogelőd intézmények által ellátott tevékenységekkel összefüggő vagyongazdálkodási feladatokat,

ac) az aa), valamint ab) pontban felsorolt tevékenységekhez kapcsolódó költségvetési gazdálkodási, beszámolási és könyvvezetési feladatokat,

b) megállapodás alapján alapfeladatként biztosítja a Miniszterelnökség fejezethez, valamint az egyes minisztériumi fejezetekhez tartozó hivatalok részére azok működéséhez szükséges gazdasági, műszaki feltételeket,

c) végzi a külön jogszabályban, illetve határozatokban meghatározott központosított közbeszerzési feladatokat,

d) ellátja a külön jogszabályban foglalt elektronikus közbeszerzéssel kapcsolatos végrehajtási feladatokat,

e)[8] ellátja a Miniszterelnökség és az egyes minisztériumok tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény hatálya alá tartozó - kivéve annak 44. címében szabályozott egyszerű közbeszerzési eljárással, valamint a minisztériumok egyedi, speciális, nem standardizálható, a Főigazgatóság ellátási tevékenységéhez nem tartozó beszerzéseivel összefüggő - közbeszerzési feladatokat,

f) végzi a központosított közbeszerzés normatíváinak meghatározásával, módosításával összefüggő előkészítő feladatokat,

g) végzi az állami vezetői juttatások jogosultsági feltételeihez kapcsolódó az állami vezetők és az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló 136/2006. (VI. 26.) Korm. rendeletben meghatározott feladatokat,

h) működteti, és folyamatosan fejleszti a központi közigazgatási üdültetési rendszert,

i) ellátja a vagyonkezelésébe, üzemeltetésre átvett üdülők és oktatási központok hasznosítását, működtetését,

j) végzi az ellátási körébe tartozó intézmények közszolgálati munkavállalói (köztisztviselők, közalkalmazottak és munkaviszonyban foglalkoztatott fizikai alkalmazottak) képzését szolgáló oktatási rendezvényekkel kapcsolatos helyszín- és egyéb szolgáltatások biztosításának logisztikai feladatait,

k)[9] ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály, kormányhatározat, az alapító okirat vagy az irányító szerv vezetője a hatáskörébe utal,

l)[10] közzétételre előkészíti a Magyar Közlöny és a Hivatalos Értesítő egyes lapszámait mint elektronikus dokumentumokat.

3. §[11]

4. §

(1) Az üdültetési rendszer igénybevételével a mellékletben meghatározott szervek (a továbbiakban: munkáltató) közszolgálati munkavállalói (köztisztviselők, közalkalmazottak és munkaviszonyban foglalkoztatott fizikai alkalmazottak), nyugdíjasai, illetve velük együtt üdülő hozzátartozók

a) családi üdülésben,

b) gyermeküdültetésben,

c) regeneráló pihenésben,

d) gyógyító-megelőző ellátásban

(a továbbiakban együtt: üdültetési szolgáltatás) részesülhetnek.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából hozzátartozónak minősül a házastárs, az élettárs, a jegyes, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és nevelőszülő és a testvér.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott személyek a Főigazgatóság által nyújtott üdültetési szolgáltatást - az intézmény számára meghatározott kontingens alapján - térítés ellenében veheti igénybe.

(4) A munkáltató üdülési kontingensének egy részét a felügyelete alá tartozó országos hatáskörű szerv vagy annak területi szerve részére átadhatja és e szerv közszolgálati munkavállalója üdülésére fordíthatja.

(5) Az üdüléssel kapcsolatos térítést vagy annak egy részét a munkáltató jogszabályban vagy belső szabályzatban foglalt feltételek mellett átvállalhatja.

5. §

(1) A közigazgatási üdültetés integrálásával, működtetésiszolgáltatási feltételeinek biztosításával és fejlesztésével, a térítési díjak kialakításának elveivel, az üdültetés költségvetési finanszírozási rendszerével kapcsolatos kérdések megtárgyalására Központi Üdülési Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) működik. A Bizottság véleményt nyilvánít e témákat érintő jogszabálytervezetekre vonatkozóan.

(2) A Bizottság titkársági feladatait a Főigazgatóság látja el.

(3)[12] A Bizottság a miniszter tanácsadó, véleményező, javaslattevő, döntés-előkészítő szerve. Ügyrendjét a miniszter hagyja jóvá.

(4)[13] A Bizottság elnöke a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikai államtitkára, tagjai a Bizottság elnöke által felkért államtitkárok.

(5) A Bizottság munkáját az integrált üdültetésbe bevont szervezetek által delegált képviselőkből, valamint az elnök által felkért személyekből álló Üdülési Tanács segíti.

6. §[14]

A Főigazgatóság a feladatai ellátása során az üdültetési, elhelyezési, vendéglátási, üzemeltetési, gyermek- és ifjúsági, valamint egészségmegőrző-rehabilitációs feladatok tekintetében a HUMAN-JÖVŐ 2000 Egészségmegőrző és Oktatási Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltatásait, illetve működését veszi igénybe.

7. §[15]

8. §[16]

9. §

(1)[17] Ez a rendelet 2004. január 1-jén lép hatályba.

(2) Ahol e kormányrendelet hatálybalépése előtt alkotott kormányrendelet, miniszterelnöki rendelet, miniszteri rendelet, valamint kormányhatározat a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságát említi, azon - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - Központi Szolgáltatási Főigazgatóságot kell érteni.

(3) Ahol e kormányrendelet hatálybalépése előtt alkotott kormányrendelet, miniszterelnöki rendelet miniszteri rendelet, valamint kormányhatározat a Miniszterelnökség Központi Üdülési és Oktatási Főigazgatóságot említi, azon - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - Központi Szolgáltatási Főigazgatóságot kell érteni.

(4) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy

a) rendeletben szabályozza az üdülők igénybevételének rendjét és az üdülők hasznosításának szabályait,

b) meghatározza a Főigazgatóság által alkalmazandó üdülési díjakat,

c)[18] rendeletben szabályozza a Főigazgatóság által nyújtott, e rendelet 2. § a)-b) pontjaiban meghatározott gazdasági, informatikai, műszaki szolgáltatások körét, terjedelmét, valamint az igénybevétel rendjét, amelyre vonatkozóan a Főigazgatóság a minisztériumokkal megállapodást köt.

Dr. Medgyessy Péter s. k.,

miniszterelnök

Melléklet a 272/2003. (XII. 24.) Korm. rendelethez[19]

Országgyűlés Hivatala

Köztársasági Elnök Hivatala

Alkotmánybíróság Hivatala

Országgyűlési Biztos Hivatala

Állami Számvevőszék

Közbeszerzések Tanácsa

Országos Rádió és Televízió Testület Irodája

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

Miniszterelnökség

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Belügyminisztérium

Nemzetgazdasági Minisztérium

Vidékfejlesztési Minisztérium

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Külügyminisztérium

Honvédelmi Minisztérium

Magyar Államkincstár

a Nemzeti Innovációs Hivatal

Lábjegyzetek:

[1] Beiktatta a 298/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § -a. Hatályos 2007.01.01.

[2] Beiktatta a 298/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § -a. Hatályos 2007.01.01.

[3] Beiktatta a 213/2010. (VII. 2.) Korm. rendelet 1. §-a. Hatályos 2010.07.03.

[4] Megállapította a 298/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § -a. Hatályos 2007.01.01.

[5] Megállapította a 343/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet 1. §-a. Hatályos 2010.01.01.

[6] Módosította a 213/2010. (VII. 2.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2010.07.03.

[7] Módosította a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 13. § (8) bekezdése. Hatályos 2010.07.30.

[8] Módosította a 213/2010. (VII. 2.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2010.07.03.

[9] Megállapította a 343/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet 2. §-a. Hatályos 2010.01.01.

[10] Beiktatta a 306/2008. (XII. 20.) Korm. rendelet 5. § - a. Hatályos 2009.01.01.

[11] Hatályon kívül helyezte a 343/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése. Hatálytalan 2011.04.01.

[12] Módosította a 213/2010. (VII. 2.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2010.07.03.

[13] Módosította a 213/2010. (VII. 2.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése. Hatályos 2010.07.03.

[14] Beiktatta az 53/2011. (III. 31.) Korm. rendelet 4. § (4) bekezdése. Hatályos 2011.04.01.

[15] Hatályon kívül helyezte a 213/2010. (VII. 2.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése. Hatálytalan 2010.07.03.

[16] Hatályon kívül helyezte a 213/2010. (VII. 2.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése. Hatálytalan 2010.07.03.

[17] Módosította a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 769. pontja. Hatályos 2008.05.16.

[18] Beiktatta a 298/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. § -a. Hatályos 2007.01.01.

[19] Megállapította a 213/2010. (VII. 2.) Korm. rendelet 2. §-a. Hatályos 2010.07.03.

Tartalomjegyzék