4/2020. (X. 30.) MK rendelet
a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 2/2018. (XII. 28.) MK rendelet módosításáról
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet I. pont 20. alpontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 64. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:
1. § A fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 2/2018. (XII. 28.) MK rendelet (a továbbiakban: MK rendelet) 2. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatások esetében az 1. mellékletben foglalt táblázat
a) 8-10., 13-16., 19. sora alapján az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás;
b) 8-10., 13-16., 19. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 53. cikke szerinti kultúrát és kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás;
c) 9-10. sora alapján az 1408/2013/EU bizottsági rendelet szerinti mezőgazdasági csekély összegű támogatás;
d) 9-10., 13-16., 19. sora alapján a 2012/21/EU bizottsági határozat szerinti közszolgáltatásért járó ellentételezéshez nyújtott támogatás;
e) 9-10., 13-16., 19. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 13-14. cikke szerinti regionális beruházási támogatás;
f) 9-10. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 18. cikke szerinti kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás;
g) 9-10. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 19. cikke szerinti kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás;
h) 9-10. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 22. cikke szerinti induló vállalkozásnak nyújtott támogatás;
i) 9-10. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 25. cikke szerinti kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás;
j) F:9 mező 1) pontja és F:10 mező 5) pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 28. cikke szerinti kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás;
k) 9-10. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 31. cikke szerinti képzési támogatás;
l) 9-10., 13-16., 19. és 22. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikke szerinti sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatás;
m) 9-10., 13-16., 19. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 56. cikke szerinti helyi infrastruktúrára irányuló támogatás;
n) 8. sor, F:9 mező 10), 11), 15) és 19) pontja, F:10 mező 6) és 7) pontja, F:16 mező 1) pontja alapján a 360/2012/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű közszolgáltatási támogatás;
o) 9-10., 13-16., 19. sora alapján a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatásnak megfelelően jóváhagyott SA.46515 sz. bizottsági határozat (a továbbiakban: SA.46515 sz. bizottsági határozat) szerinti tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott támogatás, tanácsadási szolgáltatásokhoz nyújtott támogatás, valamint mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos promóciós intézkedésekhez nyújtott támogatás nyújtható."
2. § Az MK rendelet 3. § (1) bekezdés 58. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"58. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. § (4a) és (4b) bekezdésében meghatározott vállalkozás;"
3. § Az MK rendelet 5. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:
"(8) A 651/2014/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás és csekély összegű közszolgáltatási támogatás nem nyújtható nehéz helyzetben levő vállalkozásnak, kivéve azt a vállalkozást, amely 2019. december 31-én nem volt nehéz helyzetben, de 2020. január 1. és 2021. június 30. között nehéz helyzetbe került. Induló vállalkozásnak nyújtott támogatás nehéz helyzetben levő vállalkozásnak is nyújtható."
4. § Az MK rendelet 10. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 25 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (3a) bekezdés a) és b) pontját, 3. cikk (8) és (9) bekezdését és 5. cikkét."
5. § Az MK rendelet 11. §-a a következő (9a) bekezdéssel egészül ki:
"(9a) A 2020. január 1. és 2021. június 30. között megszűnt munkahelyek a 2019. december 31-én vagy azt megelőzően tett, a (9) bekezdés szerinti kötelezettségvállalás szempontjából nem eredményeznek áttelepítést."
6. § Az MK rendelet 33. §-a a következő (5) és (6) bekezdéssel egészül ki:
"(5) E rendeletnek a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 2/2018. (XII. 28.) MK rendelet módosításáról szóló 5/2019. (XII. 10.) MK rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 3. § (1) bekezdés 7a. pontját, 5. § (1) bekezdését, 20. alcímét, valamint 1. mellékletében foglalt táblázat F:12 mezőjét a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
(6) E rendeletnek a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 2/2018. (XII. 28.) MK rendelet módosításáról szóló 4/2020. (X. 30.) MK rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított rendelkezéseit a Módr3. hatálybalépése napján folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell."
7. § Az MK rendelet 34. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"34. § Az 1. mellékletben foglalt táblázat
a) 8-10., 13-16., 19. sora az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.),
b) 9-10. sora az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 9. o.),
c) 8., 10., 13-16., 19. és 22. sora a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187., 2014.6.26., 1. o.) I. és II. Fejezete, valamint 13., 14., 18., 19., 22., 25., 28., 31., 53., 55. és 56. cikke,
d) 9-10., 13-16., 19. sora az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikk (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat (HL L 7., 2012.1.11., 3. o.),
e) 9-10., 13-16., 19. sora a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatásnak megfelelően jóváhagyott SA.46515 sz. bizottsági határozat,
f) 8. sora, F:9 mező 10), 11), 15) és 19) pontja, F:10 mező 6) és 9) pontja, F:16 mező 1) pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendelet (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.)
hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz."
8. § Az MK rendelet 7. § (8) bekezdés
1. a) és b) pontjában a "2021." szövegrész helyébe a "2024." szöveg,
2. c) pontjában a "2020." szövegrész helyébe a "2021." szöveg
lép.
9. § Az MK rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
10. § Hatályát veszti az MK rendelet
1. 5. § (2) bekezdés g) pontja,
2. 7. § (6) bekezdés f) pontja,
3. 35. §-a.
11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Rogán Antal s. k.,
a miniszterelnök kabinetfőnöke
1. melléklet a 4/2020. (X. 30.) MK rendelethez
"1. melléklet a 2/2018. (XII. 28.) MK rendelethez
XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezet 2020. évi fejezeti és központi kezelésű költségvetési kiadási előirányzatainak feladatterve
A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | K | L | M | N | O | |
1. | Áht. azono- sító | Cím név | Alcím név | Jogcím- csoport név | Jogcím név | Előirányzat célja | Kifizetésben részesülők köre | Támogatás biztosításának módja | Támoga- tási előleg | Rendelkezésre bocsátás módja | Visszafizetés határideje | Biztosíték | Kezelő szerv | Lebo- nyolító szerv | Európai uniós forrásból finanszí- rozott költség- vetési támoga- tás közre- működő szerve- zete |
2. | 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||
3. | 20/1 Célelőirányzatok | ||||||||||||||
4. | 296646 | 20/1/1 Kormányfői protokoll | Az előirányzat a miniszterelnök és a miniszterelnök helyett, az ő nevében eljáró személy körüli, valamint a kormányfő házastársához kapcsolódó protokollfeladatok ellátására használható fel. Az előirányzat fedezi a külföldi és a belföldi kormányfői protokoll- látogatásokhoz, valamint a miniszterelnök és a miniszterelnök helyett, az ő nevében eljáró személy részvételével lebonyolított nemzetközi, állami rendezvényekhez, a kormányfő házastársához kapcsolódó személyi, valamint az egyéb dologi jellegű kiadásokat. Az előirányzat terhére visszterhes kifizetés is teljesíthető. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére is. | Központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, Magyar Államkincstár. | Költségvetési megállapodás. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel, előirányzat- átcsoportosítással. | - | - | - | - | - | |||
5. | 331340 | 20/1/2 Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok | Az előirányzat tartalmazza a miniszterelnökhöz és a Kormány tevékenységéhez kapcsolódó egységes lakossági tájékoztató, kommunikációs és konzultációs feladatok fedezeteit. | Központi költségvetési szerv, költségvetési szerv, gazdasági társaság, Magyar Államkincstár. | Költségvetési megállapodás. | Előleg folyósítható | Egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel, | - | - | - | - | - |
Az előirányzat terhére visszterhes kifizetés is teljesíthető. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi tranzakciós illetékek fedezetére is. | előirányzat- átcsoportosítással. | |||||||||||||
6. | 347662 | 20/1/5 Batthyány Lajos Alapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás | Az előirányzat célja a Batthyány Lajos Alapítvány finanszírozása az alapító okiratában meghatározott feladatok ellátásának támogatása, valamint a magyar nemzet iránt elkötelezett, az európai egység irányába mutató, a közös keresztény értékek és a demokratikus, képviseleti kormányzás alapján álló magyar közélet támogatása. Az előirányzat fedezetet nyújt e cél érdekében beruházások, felújítások megvalósítására is. A támogatás az alapítvány, az alapítvány által támogatott szervezetek projektjeinek és működésének a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységére is nyújtható. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére is. | Batthyány Lajos Alapítvány, gazdasági társaság, civil szervezet, helyi önkormányzat és az általa fenntartott költségvetési szerv, egyházi jogi személy, közalapítvány, szakmai érdekképviselet, magánszemély, Magyar Államkincstár. A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül a minisztérium és a Batthyány Lajos Alapítvány mint lehetséges kedvezményezett között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható. | Jogszabály, pályázati rendszeren kívül, kérelemre hozott egyedi döntés alapján, pályázati úton, kormány- határozat vagy az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat, egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés útján. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel. | Támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | - | Igen | - | ||
7. | 355951 | 20/1/6 Fejezeti általános tartalék | Az előirányzat az esetlegesen felmerülő, előre nem tervezhető, eseti jellegű, év közben szükségessé váló feladatok megoldásával kapcsolatos kiadások, befizetési kötelezettségek, bírságok, finanszírozására nyújt fedezetet. A minisztériumhoz, valamint a miniszter személyéhez kötődő egyéb rendezvényekhez és az ehhez kapcsolódó kommunikációs feladatokhoz, a központi forrásokból nem finanszírozott fejezeti feladatokhoz szükséges, év közben jelentkező többletfeladatok kiadásaira használható fel. | Fejezeten belüli költségvetési szerv és fejezeti kezelésű előirányzat. | - | Előirányzat- átcsoportosítással. | - | - | - | - | - |
8. | 384351 | 20/1/9 Tudatos nemzeti közjogi gondolkodás és a magyar kulturális értékek megőrzése és fejlesztése (2019. évi maradványa) | Az előirányzat célja olyan programok támogatása, melyek hozzájárulnak a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátására. Támogatás az igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére is. | Költségvetési szerv, gazdasági társaság, civil szervezet, helyi önkormányzat és az általa fenntartott költségvetési szerv, egyházi jogi személy, közalapítvány, szakmai érdekképviselet, Magyar Államkincstár. | Jogszabály, költségvetési megállapodás, az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat, egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés útján. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű vagy részletben történő kifizetéssel, előirányzat átcsoportosítással. | Költségvetési megállapodás, támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | - | Igénybe vehető. | - |
9. | 347784 | 20/1/10 Turisztikai célelőirányzat | Az előirányzat fedezetet biztosít a 2019.évi kötelezettségvállalással terhelt maradványok kifizetésére a(z) 1) turizmussal, vendéglátással kapcsolatos megalapozó tanulmányok, tervek, koncepciók, projektek kidolgozására, megvalósítására; 2) turisztikai és vendéglátóipari terület- és termékfejlesztés támogatására, turizmussal és vendéglátással kapcsolatos kutatásokra; 3) turizmus és vendéglátás szempontjából jelentős beruházások, infrastrukturális fejlesztések, szolgáltatások támogatására, és a meglévő kapacitások bővítésére; 4) turisztikai és vendéglátóipari szakmai képzés támogatására, többek között bármely államilag elismert vagy akkreditált képzést szervező és folytató szervezetnek a képzés érdekében szükséges oktatási anyagok, segédanyagok finanszírozására, a gyakorlati képzés támogatására; 5) szállodák, vendéglátóhelyek, valamint más turisztikai szolgáltatók programjaira; 6) EU-forrásokból meghirdetett programokban és nemzetközi szervezetekben történő részvételekre; 7) turisztikai termékfejlesztési beruházásokhoz igénybe vett hitel kamatterhének fedezetére; 8) marketing és promóciós tevékenység és az ehhez kapcsolódó személyi és tárgyi kiadások finanszírozására bel- és külföldön, ideértve a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (a továbbiakban: MTÜ Zrt.) és tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok által ellátott szakmai- marketing feladatokat; 9) országos, regionális és nemzetközi hatókörű, a turizmussal és vendéglátással kapcsolatos rendezvények, fesztiválok megvalósítására; 10) természeti és kulturális értékek megőrzésének támogatására, valamint az épített örökség helyreállítására; 11) alkotóművészeti, előadó- művészeti, múzeumi, könyvtári, levéltári, közművelődési vagy örökségvédelmi- műemlékvédelmi tevékenységek ellátására; 12) turizmus vagy vendéglátás szempontjából releváns tevékenységet folytató kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatásokra; | Természetes személy, gazdasági társaság, Magyar Államkincstár, egyéni vállalkozó, egyéni cég, civil szervezet, szövetkezet, helyi önkormányzat, köztestület, költségvetési szerv, szakmai érdekképviselet, a 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott személyek és szervezetek, MK Igazgatás. A nyújtott támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül a minisztérium vagy a minisztérium nevében eljáró kezelő szerv és a kedvezményezett között létrejött támogatási jogviszonyban foglaltaknak megfelelően harmadik személy által is felhasználható. | Jogszabály, költségvetési megállapodás, az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat, egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés és pályázati kiírás alapján kiadott/ kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés útján. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű vagy részletben történő kifizetéssel, előirányzat- átcsoportosítással. | Kezelői megállapodás, költségvetési megállapodás, jognyilatkozat, támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | MTÜ Zrt. | - | - |
13) turisztikai és vendéglátóipari tevékenységet folytató induló vállalkozások fejlesztésére; 14) turisztikai és vendéglátóipari tevékenységet folytató vállalkozások munkavállalóinak képzésére; 15) országos és regionális turisztikai feladatokhoz kapcsolódó információs rendszer kialakítására, működtetésére és fejlesztésére; 16) turisztikailag frekventált területek szúnyoggyérítéssel kapcsolatos feladatainak ellátására; 17) jogszabályban vagy a Kormány által a turizmusért és a vendéglátásért való kormányzati felelősségi körben meghatározott egyéb, turisztikai és vendéglátási szakágazattal kapcsolatos célok végrehajtására; 18) turisztikai és vendéglátóipari tevékenységet folytató kis- és középvállalkozások vásári részvételére; 19) nemzeti ünnep- és emléknaphoz kapcsolódó közszolgáltatási célú rendezvények megszervezésére, melyek megvalósítására kiemelkedően magas látogatószámú célterületeken kerül sor; 20) előirányzathoz kapcsolódó peres eljárásban bírósági ítélet vagy végzés alapján kártérítés-fizetési kötelezettség kifizetésére; 21) Tour de Hongrie kerékpáros körverseny megrendezésével összefügg ő kommunikációs kiadásokra; 22) előirányzat céljaihoz kapcsolódóan határon túlra nyújtott támogatáshoz, összhangban a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 15.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet] foglaltakkal; 23) turisztikai fejlesztési projektekben részt vevő turisztikai szervezetek támogatására; 24) az MTÜ Zrt. és a tulajdonában vagy tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságoknak az 1)-24) pontban és az F:10 mező 1)-16) pontjaiban foglalt feladatai végrehajtása kapcsán felmerülő működési költségeinek fedezésére; 25) turizmusdiplomáciai feladatok ellátásához kapcsolódó kiutazások és delegációk fogadása és az évközben felmerülő, magas szinten kiemelt figyelmet |
igénylő turizmusdiplomáciával kapcsolatos ad hoc tevékenységek támogatására; 26) pozitív országkép kialakításához szükséges forrás (erdélyi repülőjáratok); 27) továbbá az előirányzat kezelésével kapcsolatban felmerülő költségekre, kincstári díjakra és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékekre. Támogatás az igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható. |
10. | 360239 | 20/1/11 Turisztikai fejlesztési célelőirányzat | Az előirányzat fedezetet nyújt 1) az MTÜ Zrt. turizmussal és vendéglátással kapcsolatos egyes feladatainak ellátásához, így a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvényben, annak felhatalmazása alapján elfogadott Korm. rendeletekben, különösen a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság turizmussal és vendéglátással kapcsolatos egyes feladatainak meghatározásáról szóló 61/2017. (III. 20.) Korm. rendeletben foglaltakra; 2) a Kisfaludy fejlesztési program lebonyolítására, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) informatikai rendszerével összefüggő költségek finanszírozására, kivéve az informatikai alapinfrastruktúra működtetésének kiadásait; 3) a nemzeti ünnep- és emléknapokhoz kapcsolódó közszolgáltatási célú rendezvények megszervezésére; 4) a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny megrendezésével összefüggő hazai és nemzetközi kommunikációs és promóciós, valamint a rendezvény közvetítésével kapcsolatos kiadásokra; 5) térségi turisztikai fejlesztési projektek lebonyolítására, célzott támogatására; 6) egyéb turisztikai fejlesztési projektek lebonyolítására, célzott támogatására; 7) turisztikai jelentőséggel bíró fesztiválok, rendezvények támogatására; 8) ágazati jelentőségű informatikai rendszerek fejlesztésére és működtetésére; 9) gasztronómiai projektek lebonyolítására, célzott támogatására; 10) célzott támogatások nyújtása szakágazatokkal összefüggő események szervezéséhez; 11) a magyar borturizmushoz, valamint a magyar bor egységes kommunikációjához kapcsolódó feladatokra; 12) turizmus diplomáciai feladatokkal összefüggő, nem a fejezetnél keletkező közvetlen kiadások finanszírozására; 13) a "raktárkoncertek" megvalósításához szükséges intézkedésekről szóló 1470/2020. (VIII. 6.) Korm. határozatban foglalt feladatok finanszírozására, különböző stúdiókban, helyszíneken "raktárkoncertek", és azok online | Magánszemély, gazdasági társaság, civil szervezet, helyi önkormányzat és az általa fenntartott költségvetési szerv, köztestület, költségvetési szerv és az általa fenntartott költségvetési intézmény, szakmai érdekképviselet, egyházi jogi személy, befektetési alapok és az azok nevében eljáró alapkezelők, MK Igazgatás, 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott személyek és szervezetek, Magyar Államkincstár. A nyújtott támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül a minisztérium vagy a minisztérium nevében eljáró kezelő szerv és a kedvezményezett között létrejött támogatási jogviszonyban foglaltaknak megfelelően harmadik személy által is felhasználható. | Jogszabály, költségvetési megállapodás, kormány- határozat, vagy az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat, egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés és pályázati kiírás alapján kiadott/ kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés útján. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű vagy részletben történő kifizetéssel, előirányzat- átcsoportosítással. | Kezelői megállapodás, költségvetési megállapodás, jognyilatkozat, támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | MTÜ Zrt. | - | - |
tartalomként történő elérhetőségének biztosítására, továbbá cigányzenészek számára támogatási program megvalósítására; 14) a könnyűzene- és fesztiválipar működéséhez szükséges szakmai fejlesztésekről szóló 1482/2020. (VIII. 7.) Korm. határozatában foglalt feladatok finanszírozására; 15) népzenészek számára támogatási program megvalósítására; 16) előirányzat céljaihoz kapcsolódóan határon túlra nyújtott támogatáshoz, összhangban a 98/2012. (V. 15.) Korm. rendeletben foglaltakkal; 17) továbbá az előirányzat felhasználásával kapcsolatos kincstári díjakra és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékekre. Támogatás az igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható. | ||||||||||||||
11. | 375906 | 20/1/12 Közösségépítő kezdeményezések támogatása | Az előirányzat célja az egyes közösségépítéseket erősítő kiemelt kormányzati kezdeményezések összehangolása, a nemzeti identitást és patriotizmust erősítő kiemelt kormányzati kezdeményezések támogatása. Az előirányzat terhére visszterhes kifizetés is teljesíthető. Támogatás az igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére is. | Költségvetési szerv és az általa fenntartott költségvetési intézmény, civil szervezet, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, magánszemély, Magyar Államkincstár. | Jogszabály, költségvetési megállapodás, kormány- határozat vagy az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat, egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés útján; pályázati kiírás alapján kiadott/ kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés útján. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű vagy részletben történő kifizetéssel, előirányzat- átcsoportosítással. | Költségvetési megállapodás, támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | - | Igénybe vehető. | - | ||
12. | 376040 | 20/1/13 Kommentár Alapítvány támogatása | Az előirányzat fedezetet biztosít a Kommentár Alapítvány működésének támogatására az alapítvány céljaival összhangban, fedezi különösen Űa Kommentár folyóirat kiadásának költségeit, a Tranzit rendezvény- és képzéssorozat lebonyolítását. Az előirányzatból nyújtott támogatás céljai | Kommentár Alapítvány, Magyar Államkincstár. | Jogszabály, pályázati rendszeren kívül, kérelem alapján, kormány- határozat vagy az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott | Előleg folyósítható. | Egyösszegű vagy részletben történő kifizetéssel. | Támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | - | - | - |
között szerepel egy új képzési centrum létesítése, melynek érdekében fejlesztési, beruházási célú támogatás is nyújtható. A Kommentár Alapítvány budapesti képzési központjának közéleti képzéseinek folytatására és egyéb közéleti feladatainak ellátásának helyszínéül szolgáló 1088 Budapest Puskin u. 4. szám alatti ingatlan felújítására, melynek érdekében felhalmozási célú támogatás is biztosítható. Támogatás az igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére is. | támogatói okirat, egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés útján. | |||||||||||||
13. | 367184 | 20/1/14 Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos tevékenységével összefüggő feladatok | Az előirányzat fedezetet biztosít az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló kormányhatározatban kijelölt feladatokra, így különösen a) az aktív turizmussal kapcsolatos a kerékpárutak fejlesztése, a kerékpáros túraútvonalak kijelölése, a kerékpáros közlekedési kampányok koordinálása, stratégia alkotása, b) a velodromok fejlesztése, a kerékpársport infrastrukturális fejlesztéseinek elősegítése, a Tour de Hongrie magyar kerékpáros körverseny megrendezése, c) a Bejárható Magyarország Program megvalósítása, d) az aktív kikapcsolódás, a természetjárás, a vízi-, a kerékpáros- és a lovasturizmus, valamint az ökoturizmus és létesítményei fejlesztése, e) a szabadidős vitorlázás, az aktív táborozás, a vándortáborok, a kisvasutak, a hajtányozás, a nyaralóhajózás, szabadidős kikötők, valamint magyarországi sípályák fejlesztése és népszerűsítése, f) az országos szabadidősport és rendezvénysorozatok, programok szervezése és koordinálása, g) a szabadtéri sportparkok, bringaparkok, görparkok, városi futópályák, vízi szabadidős és raftingparkok, via ferrata pályák és sziklamászó iskolák, falmászó termek fejlesztése, | Helyi önkormányzat és az általa fenntartott költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat és az általa fenntartott költségvetési szerv, központi költségvetési szerv és az általa fenntartott költségvetési szerv, civil szervezet, köztestületi költségvetési szerv, egyházi jogi személy, szakmai érdekképviselet, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, Magyar Államkincstár. A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül a minisztérium vagy a minisztérium nevében eljáró lebonyolító és a kedvezményezett között megkötött | Jogszabály, Költségvetési megállapodás, pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés, az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat útján. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű vagy részletben történő kifizetéssel, előirányzat- átcsoportosítással. | Költségvetési megállapodás, támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján | - | Igénybe vehető. | - |
h) az előzőekben felsorolt feladatokkal kapcsolatos kutatások elvégzésével, megalapozó tanulmányok, tervek, koncepciók, kiadványok, infrastrukturális fejlesztések kidolgozásával, megvalósításával, a szakmai civil szervezetekkel történő egyeztetések koordinálásával, a hazai aktív kikapcsolódás népszerűsítésével összefüggő feladatokra, i) az előirányzat felhasználásával kapcsolatos kincstári díjakra és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékekre. Az előirányzat terhére visszterhes kifizetés is teljesíthető. Támogatás az igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható. | szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható. | |||||||||||||
14. | 375328 | 20/1/15 Magyarországi nyaralóhajózás alapjainak és hátterének megteremtése | Az előirányzat forrást biztosít a Magyarországi nyaralóhajózás alapjainak és hátterének megteremtésével kapcsolatos program megvalósításának folytatására, illetve befejezésére a "Magyarországi nyaralóhajózás alapjainak és hátterének megteremtésével kapcsolatos program" megvalósításához szükséges további intézkedésekről szóló 1761/2018. (XII. 20.) Korm. határozat szerint, a Nyaralóhajózás Program megvalósításával megbízott szervezet működtetése és szakmai feladatainak ellátása kapcsán felmerülő kiadások finanszírozására, és az előirányzat felhasználásával kapcsolatos kincstári díjakra és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékekre. Támogatás az igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható. | MAHART Zrt., Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyar Államkincstár. | Jogszabály, kormány- határozat, pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés, kormány- határozat vagy az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat útján. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű vagy részletben történő kifizetéssel. | Támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | - | - | - |
15. | 359962 | 20/1/16 Téry Ödön Nemzeti Turistaház- fejlesztési Program | Az előirányzat forrást biztosít a Téry Ödön Nemzeti Turistaház fejlesztési Program megvalósításával felmerült költségek finanszírozására. Az előirányzat felhasználására a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program módosításával kapcsolatos intézkedésekről szóló 1739/2018. (XII. 20.) Korm. határozatban, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 141/2015. (VI. 9.) Korm. rendeletben, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program végrehajtásával kapcsolatos további intézkedésekről szóló 1255/2020. (V.26.) Korm. határozatban és az országos turistaút-hálózat mentén elhelyezkedő turisztikai szállások felújításához és fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1508/2020. (VIII. 12.) Korm. határozatban foglalt célok mentén kerül sor. Az előirányzat különösen az alábbi szálláshelyek fejlesztéséhez nyújt fedezetet: panzió, üdülőház, közösségi szálláshely, egyéb szálláshely, gyermek- és ifjúsági tábor, hegyi menedékház, pihenőház. Támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett, vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére is. | Központi költségvetési szerv és az általa fenntartott költségvetési intézmény, helyi önkormányzat és az általa fenntartott költségvetési szerv, illetve intézmény, nemzetiségi önkormányzat és az általa fenntartott költségvetési szerv, illetve intézmény, civil szervezet, köztestületi költségvetési szerv, szakmai érdekképviselet, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, Magyar Államkincstár, más fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv. | Jogszabály, költségvetési megállapodás, pályázati kiírás, vagy pályázati rendszeren kívül, kérelemre hozott, egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés, kormány- határozat, vagy az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat útján. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű vagy részletben történő kifizetéssel, előirányzat- átcsoportosítással. | Költségvetési megállapodás, támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | Igénybe vehető. | - | |||
16. | 376084 | 20/1/17 Aktív kikapcsolódást szolgáló programok, beruházások | Az előirányzat fedezetet biztosít 1) az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló kormányhatározatban foglalt feladatokra, így különösen a) a kerékpárutak fejlesztése, a kerékpáros túraútvonalak kijelölése, a kerékpáros közlekedési kampányok koordinálása, stratégia alkotása, b) a velodromok fejlesztése, a kerékpársport infrastrukturális fejlesztéseinek elősegítése, a Tour de Hongrie magyar kerékpáros körverseny megrendezése, | Központi költségvetési szerv és az általa fenntartott költségvetési intézmény, helyi önkormányzat és az általa fenntartott költségvetési szerv, illetve intézmény, nemzetiségi önkormányzat és az általa fenntartott költségvetési szerv, illetve intézmény , | Jogszabály, költségvetési megállapodás, pályázati kiírás, vagy pályázati rendszeren kívül, kérelemre hozott egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási | Előleg folyósítható. | Egyösszegű vagy részletben történő kifizetéssel, előirányzat- átcsoportosítással. | Költségvetési megállapodás, támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | - | Igénybe vehető. | - |
c) a Bejárható Magyarország Program megvalósítása, d) az aktív kikapcsolódás, a természetjárás, a vízi-, a kerékpáros- és a lovasturizmus, valamint az ökoturizmus és létesítményei fejlesztése, e) a szabadidős vitorlázás, az aktív táborozás, a vándortáborok, a kisvasutak, a hajtányozás, a nyaralóhajózás, szabadidős kikötők, valamint magyarországi sípályák fejlesztése és népszerűsítése, f) az országos szabadidősport és rendezvénysorozatok, programok szervezése és koordinálása, g) a szabadtéri sportparkok, bringaparkok, görparkok, városi futópályák, vízi szabadidős és raftingparkok, via ferrata pályák és sziklamászó iskolák, falmászó termek fejlesztése, h) az előzőekben felsorolt feladatokkal kapcsolatos kutatások elvégzésével, megalapozó tanulmányok, tervek, koncepciók, kiadványok, infrastrukturális fejlesztések kidolgozásával, megvalósításával, a szakmai civil szervezetekkel történő egyeztetések koordinálásával, a hazai aktív kikapcsolódás népszerűsítésével összefüggő feladatokra; 2) marketing és promóciós tevékenység, rendezvények, konferenciák, kiállítások és az ehhez kapcsolódó reprezentációs, személyi és tárgyi kiadások finanszírozására bel- és külföldön, az előirányzat céljaihoz kapcsolódóan határon túlra nyújtott támogatáshoz, összhangban a 98/2012. (V. 15.) Korm. rendeletben foglaltakkal; 3) az előirányzat felhasználásával kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére. Az előirányzat terhére visszterhes kifizetés is teljesíthető. Támogatás az igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható. | civil szervezet, szakmai érdekképviselet, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, köztestületi költségvetési szerv, MK Igazgatás, 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott személyek és szervezetek, Magyar Államkincstár. A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül a minisztérium vagy a minisztérium nevében eljáró lebonyolító és a kedvezményezett között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható. | szerződés, kormány- határozat vagy az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat útján. |
17. | 376262 | 20/1/19 Magyar Corvin-lánc Testület támogatása | Az előirányzat célja a Magyar Corvin-lánc Testület működésének és a Magyar Corvin- lánc Testületről szóló 2016. évi CXLI. törvény 6. §-a és az alapszabálya alapján ellátott szakmai feladatok támogatása, valamint a Róheim-villa műemlékingatlan felújítása, a köztestület és a Magyar Corvin-lánc Iroda elhelyezésének támogatása. Támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett, vagy megvalósult tevékenységre is nyújtható. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére is. | Magyar Corvin-lánc Testület, Magyar Államkincstár. | Jogszabály, pályázati rendszeren kívül, kérelem alapján hozott egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés, kormány- határozat vagy az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat útján. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű vagy részletben történő kifizetéssel. | Támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | - | - | - | ||
18. | 379084 | 20/1/21 Nemzetközi tagdíjak | Az előirányzat célja a turizmussal és vendéglátással kapcsolatos állami feladatokra vonatkozó nemzetközi tagdíjak, továbbá az MTÜ Zrt. a Kiállítások Nemzetközi Irodájában ellátott feladataihoz kapcsolódó nemzetközi tagdíjak fedezetének biztosítása. Az előirányzat terhére visszterhes kifizetés is teljesíthető. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére is. | Nemzetközi tagdíjra jogosult vagy annak fizetésére kötelezett nemzetközi érdekképviseleti szervezetek, vagy érdekképviseleti tagdíj fizetésére kötelezett magyar szervezetek, gazdasági társaságok, központi költségvetési szerv, Magyar Államkincstár. | - | - | Egyösszegű vagy részletekben történő közvetlen kifizetéssel. | - | - | - | - | - | ||
19. | 379273 | 20/1/23 Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság | Az előirányzat fedezetet nyújt az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság működtetése és szakmai feladatainak ellátása kapcsán felmerülő kiadások finanszírozására az aktív- és ökoturizmussal összefüggő tevékenységek fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1144/2019. (III. 18.) Korm. határozatban foglaltak szerint. A költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységekre is nyújtható. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére is. | Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft., Magyar Államkincstár. | Jogszabály, az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat, egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés útján. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel. | Támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | - |
20. | 380140 | 20/1/24 Kiemelt társadalmi kapcsolatok | Az előirányzat tartalmazza a nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátásának forrását. Az előirányzat terhére visszterhes kifizetés is teljesíthető. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére is. | Központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, Magyar Államkincstár. | - | - | Egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel, előirányzat- átcsoportosítással. | - | - | - | - | - | ||
21. | 380151 | 20/1/25 Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. működtetése | Az előirányzat finanszírozza a Digitális Kormányzati Ügynökségnek a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendeletben foglaltak szerint közfeladatként ellátott, a kormányzati informatikai beszerzések központosításával és az egyes informatikai beruházások szükségességéről szóló döntés központosításával kapcsolatos állami feladatait, így különösen a) az egyes kormányzati informatikai beruházások és beszerzések döntés előkészítését, b) az egyes kormányzati informatikai beruházások és beszerzések engedélyezését, c) az egyes kormányzati informatikai beszerzések központosított megvalósítását. Az előirányzat fedezetet nyújt a Digitális Kormányzati Ügynökség működtetése kapcsán felmerülő kiadásokra is. A költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységekre is nyújtható. Az előirányzat forrást biztosít a felhasználással kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékek fedezetére is. | Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt., Magyar Államkincstár. | Kormány- határozat vagy az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat, kérelemre hozott egyedi támogatói döntésben foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés útján. | Előleg folyósítható. | Egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel. | Támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | |||||
22. | 384140 | 20/1/26 Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. szakmai feladatainak ellátása | Az előirányzat fedezetet nyújt 1) az MTÜ Zrt. működtetése és szakmai feladatainak ellátása kapcsán felmerülő kiadások finanszírozására, továbbá a turisztikai tárhelyszolgáltató rendszer kiépítésére; | Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., helyi önkormányzat és az általa fenntartott költségvetési szerv, MK Igazgatás, Magyar Államkincstár. | Jogszabály, pályázati rendszeren kívül kérelemre hozott egyedi támogatói döntésben | Előleg folyósítható. | Egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel, előirányzat- átcsoportosítással. | Támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | Igen |
2) a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő fejlesztéséhez szükséges egyes intézkedésekről szóló 1837/2018. (XII. 27.) Korm. határozat szerinti feladatokra; 3) továbbá az előirányzat felhasználásával kapcsolatos kincstári díjak és a 2019. évi pénzügyi tranzakciós illetékekre. A költségvetési támogatás a támogatási igény benyújtásakor már megkezdett vagy megvalósult tevékenységekre is nyújtható. | foglaltak szerint kiadott/kötött támogatói okirat vagy támogatási szerződés, továbbá kormány- határozat vagy az Ávr. 101/A. §-a szerint kiadott támogatói okirat útján. | ||||||||||||||
23. | 21 Központi kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||
24. | 21/2 A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások | ||||||||||||||
25. | 377062 | 21/2/1 A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok támogatása | Az előirányzat célja az MTÜ Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok működésének, tevékenységének fenntartásához, valamint a társaságok vagyonkelésében lévő állami ingatlanok állagmegóvása céljából szükséges tulajdonosi finanszírozás megvalósítása. | Az MTÜ Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok. | Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény szerinti, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter jóváhagyása esetén a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban foglaltaknak megfelelően. | Előleg folyósítható. | Részletekben vagy egy összegben, idő - vagy teljesítésarányosan. | Támogatási szerződés vagy támogatói okirat szerint. | Ávr. 84. § (2) bekezdése alapján. | MTÜ Zrt. | - | - | |||
26. | 21/3 A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások | ||||||||||||||
27. | 388940 | 21/3/1 A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok tőkeemelése, pótbefizetése | Az előirányzat fedezetet biztosít a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok tőkeemelésének és pótbefizetéseinek finanszírozására. | A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok. | - | - | Alapítói határozat útján, tőkeemelés, pótbefizetés jogcímen. | Alapítói határozat szerint. | - | Digitális Kor- mány- zati Ügynök- ség Zrt. | - | - |
"