BH+ 2014.6.275 A kormánytisztviselő 2011. május 25-én közölt felmentésének jogszerűségét a közlés időpontjában alkalmazható nemzeti jog szabályai szerint kellett elbírálni [2010. évi LVIII. tv. (a továbbiakban: Ktjv.) 8. § (1) bek. b) pont, Európai Unió Bíróságának C-332/13. számú végzése, 8/2011. (II. 18.) AB határozat].

A felülvizsgálati kérelemre tekintettel irányadó tényállás szerint a felperes 2005. július 18-ától köztisztviselőként állt az alperes alkalmazásában. A jogviszonya a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. tv. (a továbbiakban: Ktjv.) 76. § (1) bekezdés alapján kormánytisztviselői jogviszonnyá alakult át.

Az alperes a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát a Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pontja alapján, indokolás nélkül a 2011. május 25-én közölt felmentéssel megszüntette. A munkavégzés alól 2011. június 17-étől 2011. augusztus 17-éig felmentette, amely időszakra átlagkeresetet, ezen kívül kéthavi illetménynek megfelelő végkielégítést fizetett meg.

A felperes a keresetében sérelmezte a Ktv. 60. § (1) bekezdés a) pont alkalmazásának mellőzését, elsődlegesen a felmentés jogellenességének megállapítását azért kérte, mert az Alkotmánybíróság a 8/2011. (II. 18.) AB határozatával 2011. május 31-ével megsemmisítette a Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pontját. Emiatt eredeti munkakörébe történő visszahelyezést és elmaradt illetményt kért. Kifejtette továbbá, hogy a felmentés a 2011. május 17-éig tartott betegállománya miatt csak 2011. június 17-én "lépne hatályba", ekkor azonban a Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pontja nem alkalmazható. A felperes másodlagos kereseti kérelme rendeltetésellenesség miatt a jogviszony helyreállításának mellőzése esetére 36 havi átlagkereset (10 112 400 forint) megfizetésére irányult.

Az első fokon eljárt munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A döntés indokolása szerint a felperes kormánytisztviselőként állt az alperes alkalmazásában, ezért rá nem vonatkozik a Ktv. 60. § (1) bekezdése, sem a Ktjv. 60. §-a. Az Alkotmánybíróság a Ktjv. 8. § (1) bekezdésének b) pontját 2011. május 31-ével semmisítette meg, ezért a jogszabály a felmentés felperessel való közlésekor (2011. május 25.) hatályos volt, tehát nem jogellenes.

A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az ügyben irányadó 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 6. § (4) bekezdése alapján a felmentés jogszerűségének megítélésénél a közlés napja irányadó. Ekkor a Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pontja hatályos volt. Az Alkotmánybíróság az ügyben irányadó 1989. évi XXXII. tv. (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdése, 42. § (1) bekezdése és a 43. § (1) és (2) bekezdése alapján az alkotmányellenesnek minősített jogszabály megsemmisítésének időpontját meghatározhatja.

Az elsőfokú bíróság az alperes terhére rendeltetésellenes joggyakorlást azért nem állapított meg, mert az ezt alátámasztó bizonyítékokat a felperes nem jelölte meg. Önmagában a hatályon kívül helyezett jogszabály jogellenességére hivatkozás nem alapoz meg rendeltetésellenességet.

A felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a kereseti kérelmeinek megfelelő határozat meghozatalát kérte. A jogorvoslati kérelme indokolásában az Európai Unió Alapjogi Chartájának (Alapjogi Charta) 30. cikkében lévő védelmi szabályra hivatkozott, és szükség esetén előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését indítványozta. Emellett sérelmezte az Alkotmány 54. § (1) bekezdés, 70. § (6) bekezdés, 70/B. § (1) bekezdés és az 57. § (1) bekezdés megsértését.

Az Alkotmány 70/B. § (1) és a 70. § (6) bekezdésében foglaltak érvelése szerint megalapozzák a Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pont szerinti indokolás nélküli felmentés jogellenességét. Az ügyében a bírói út megléte önmagában nem nyújt hatékony jogvédelmet az Alkotmány 57. § (1) bekezdése és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének (1) bekezdése alapulvételével.

A felperes indítványozta az Európai Unió Bíróságánál előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését is.

A másodfokon eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Kifejtette, hogy az Alkotmánybíróság a kormánytisztviselők vonatkozásában a Ktjv. 8. § (1) bekezdésének b) pontját a jövőre nézve semmisítette meg, ezért e rendelkezést az alperes a felmentés közlésének időpontjában jogszerűen alkalmazhatta.

A másodfokú bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kezdeményezést azért nem teljesítette, mert az Európai Bizottság 2011. március 30-án közzétett, az Európai Unió Alapjogi Chartájának alkalmazásáról szóló jelentése értelmében a jogalkotó a Ktjv. megalkotásával nem uniós jogot hajtott végre, ezért ebben az esetben az Alapjogi Charta rendelkezéseinek nincs kötelező ereje.

A másodfokú bíróság a rendeltetésellenes joggyakorlást - noha ezt a fellebbezés csupán a kérelem megjelölésében ("keresetében írt követeléseinek adjon helyt"), a jogi indokolásban azonban az érvelésében nem tartalmazta - elbírálta, és az elsőfokú bíróság indokolásában kifejtettekkel megegyező indokokkal nem találta bizonyítottnak (önmagában az indokolás nélküliség nem bizonyítja a munkáltató rendeltetésellenes joggyakorlását).

A felperes felülvizsgálati kérelme a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, és elsődlegesen rendeltetésellenes joggyakorlás címén, a Ktv. 60. § (1) bekezdés a) pont alapján az eredeti munkakörébe történő visszahelyezésre, a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedésének napjáig elmaradt illetményének megfizetésére, másodlagosan jogellenesség és rendeltetésellenesség hiányában annak megállapítására irányult, hogy a jogviszonya 2011. augusztus 17-én szűnt meg, emiatt harminchat havi átlagkeresetnek megfelelő 9 946 800 forint illeti meg. A fenti két kérelme elutasítása esetén új eljárás elrendelését kérte.

A felperes a jogi érvelését az Alapjogi Charta egyes cikkeivel, és az azokhoz illeszkedő Alkotmány egyes rendelkezéseivel indokolta. Eszerint a jogviszonyának megszüntetése az emberi méltósághoz fűződő jogát sértette [Alapjogi Charta 1. cikk - Alkotmány 54. § (1) bekezdés]; indokolatlan elbocsátás elleni védelemre vonatkozó szabályokba ütközött (Alapjogi Charta 30. cikk); a foglalkozás és munka megválasztásához fűződő jogai sérelmével járt [Alapjogi Charta 31. cikk (1) bekezdése - Alkotmány 70/B. § (1) bekezdése, 70. § (6) bekezdése]; sérült a hatékony jogorvoslathoz való joga [Alapjogi Charta 47. cikke - Alkotmány 57. § (1) bekezdése]. Megítélése szerint a másodfokú bíróság tévesen hivatkozott az Európai Bizottság 2011. március 30-án közzétett jelentésére. Ezzel szemben az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 267. cikke szerint az ügyben az említett jelentés értelmezésének elfogadása helyett a másodfokú bíróságnak előzetes döntéshozatal iránt az Európai Unió Bíróságához kellett volna fordulnia.

A felperes hivatkozott továbbá az Alapjogi Charta értelmezésére, az Európai Unióról Szóló Szerződésre, és az emberi méltóságnak megsértésére a 8/2011. (II. 18.) AB határozattal és az Emberi Jogok Európai Bírósága K. M. C. ügyben 2012. július 12-én hozott ítéletével összefüggésben.