5/1992. (I. 30.) AB határozat

a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet, továbbá a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bírósági büntetésvégrehajtási csoportra és a bírósági gazdasági hivatalra háruló feladatokról szóló 108/1979. (IK 8.) IM utasítás egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 6. § (3) bekezdésének c) pontja, továbbá - ezzel összefüggésben - a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bírósági büntetésvégrehajtási csoportra és a bírósági gazdasági hivatalra háruló feladatokról szóló 108/1979. (IK 8.) IM utasítás 36., 53., 104. és 109. §-a alkotmányellenes, ezért azokat 1992. december 31-i hatállyal megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Indítványozó a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Bv. tvr.) 6. § (3) bekezdés c) pontja, továbbá - ezzel összefüggésben - a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bírósági büntetésvégrehajtási csoportra és a bírósági gazdasági hivatalra háruló feladatokról szóló 108/1979. (IK 8.) IM utasítás (a továbbiakban: Ut.) 36. és 53. §-ai alkotmányellenességének megállapítását és e rendelkezések megsemmisítését indítványozta.

Álláspontja szerint a Bv. tvr. azon rendelkezése, amely főszabályként kizárja a büntetésvégrehajtási bíró (a továbbiakban: bv. bíró) végzése elleni fellebbezés lehetőségét, ellentétes az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal, valamint az 55. §(1) bekezdésében foglalt, a személyi szabadságra, illetve az attól való megfosztásra vonatkozó rendelkezéssel. Ennek következtében alkotmányellenesek az Ut. azon rendelkezései, amelyek a fellebbezés kizártsága miatt a bv. bírói határozatok felülvizsgálatára irányadó szabályokat tartalmazzák, mivel azok jogorvoslatnak nem tekinthetők.

Az igazságügyminiszter érdemben egyetértett az indítvánnyal. Jelezte, hogy a büntetésvégrehajtási jog újrakodifikálásának jelenlegi szakaszában elkülönítetten vizsgálják a bv. bíró intézményét, és a Kormány által már elfogadott szabályozási koncepció szerint általában lehetővé teszik a jogorvoslatot a bv. bírói határozatok ellen. A bv. bírói intézményt újraszabályozó törvényjavaslatot 1992. első negyedévében kívánják az Országgyűlés elé terjeszteni.

II.

Az Alkotmánybíróság döntésénél a következőket vette figyelembe.

1.1. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaságban a törvényekben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti."

Az Alkotmány 55. § (1) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani."

1.2. A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 397. § (1) bekezdése deklarálja, hogy a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról a bíróság gondoskodik. A bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 43/A. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a büntetések és az intézkedések végrehajtása során a bíróságra háruló feladatokat a büntetésvégrehajtási bíró és a hivatásos pártfogó látja el.

A jogerős bírósági ítélettel kiszabott büntetések és intézkedések végrehajtásának részletes szabályairól legmagasabb szinten a Bv. tvr. rendelkezik. A tvr. II. fejezete tartalmazza a bíróság büntetésvégrehajtási feladatainak, így a bv. bíró működésének "eljárási jogát", míg az "anyagi jogi" szabályok elsősorban a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben (Btk.), illetve magában a Bv. tvr.-ben találhatóak.

A bv. bíró működését meghatározó jogszabályok következő szintjét azok a miniszteri rendeletek képezik, amelyek a Bv. tvr. felhatalmazást tartalmazó rendelkezésein [103. § (3) bek., 105. § (2) bek., 127. §(1) és (2) bek.] alapulnak. A Bv. tvr. az igazságügyminisztert, fiatalkorúak tekintetében a művelődési minisztert, valamint a katonák tekintetében a honvédelmi minisztert és az igazságügyminisztert felhatalmazta, hogy a büntetések és az intézkedések végrehajtásának részletes szabályait a legfőbb ügyésszel és az érdekelt miniszterekkel egyetértésben meghatározza.

A bv. bíró tevékenységének további részletszabályait a többször módosított 108/1979. (IK 8.) IM utasításban határozta meg az igazságügyminiszter a Be. 404. §-a (1) bekezdésének k) pontjában és a Bv. tvr. 127. §-a (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján.

1.3. A Bv. tvr. 7-16. §-ai, valamint 67/A. §-a alapján a bv. bíró hatáskörébe a következő döntések tartoznak:

- a szabadságvesztés fokozatának megváltoztatása,

- a feltételes szabadságra bocsátás,

- a feltételes szabadság megszüntetése,

- a szigorított javítónevelő munka végrehajthatósága megszűnésének megállapítása,

- a szigorított javítónevelő munka átváltoztatása szabadságvesztésre,

- halasztás a szigorított javítónevelő munka helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére,

- más munkahely vagy munka kijelölése a javítónevelő munka végrehajtására,

- közérdekű munkaként végzendő javítónevelő munka esetén a munkahely kijelölése,

- a javítónevelő munka végrehajtásának évente legfeljebb harminc napra félbeszakítása,

- a javítónevelő munka végrehajthatósága megszűnésének megállapítása,

- a javítónevelő munka átváltoztatása szabadságvesztésre,

- halasztás a javítónevelő munka helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére,

- a pártfogó felügyelet elrendelése, meghosszabbítása, megszüntetése, továbbá a bíróság határozatában előírt magatartási szabályok megváltoztatása,

- a szabadságvesztés fokozatának utólagos meghatározása fiatalkorúként elítélt, huszonegyedik életévét betöltő személy esetén,

- elbocsátás a javítóintézetből,

- a javítóintézeti nevelés folytatásának elrendelése,

- a tanulmányok folytatásának elrendelése a javítóintézetben az elítélt 19. évének betöltése után.

1.4.A Bv. tvr. 6. § (3) bekezdésének c) pontja szerint a bv. bíró "eljárása során hozott végzés ellen - eltérő rendelkezés hiányában - fellebbezésnek nincs helye; ha a végzés törvénysértő, azt hivatalból vagy az ügyész indítványára megváltoztatja".

A fentebb felsorolt bv. bírói döntések közül fellebbezésnek van helye

- a feltételes szabadság megszüntetése,

- a szigorított javítónevelő munka átváltoztatása szabadságvesztésre,

- a javítónevelő munka átváltoztatása szabadságvesztésre,

- a javítóintézeti nevelés folytatásának elrendelése tárgyában hozott határozatok ellen.

A bv. bíró végzése elleni fellebbezést a megyei (fővárosi) bíróság másodfokú tanácsa tanácsülésen, bizonyítás felvétele esetén tárgyaláson bírálja el. A bíróság eljárására egyébként a fellebbezés vétségi eljárásban elintézésének a Be.-ben meghatározott szabályai az irányadók [Bv. tvr. 6. § (4) bek.]

Bár a Bv. tvr. 6. § (3) bekezdésének c) pontja a meg nem fellebbezhető bv. bírói végzések hivatalbóli, illetve ügyészi indítványra történő felülvizsgálatáról rendelkezik, a felülvizsgálat alapjául szolgál az elítélt vagy érdekében más, így a védő kezdeményezése is. A Bv. tvr. 2. § (3) bekezdése általánosságban szögezi le, hogy az elítéltet a büntetések és az intézkedések végrehajtása során panaszjog illeti meg.

1.5. A panaszjog gyakorlása esetén követendő eljárást az Ut. szabályai határozzák meg. Ezek szerint

- a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megváltoztatása,

- a feltételes szabadságra bocsátás,

- a fiatalkorú javítóintézetből elbocsátása,

- a tanulmányoknak a javítóintézetben folytatása,

- a pártfogó felügyelet elrendelése

tárgyában hozott döntés esetén, ha a bv. bíró határozata ellen az elítélt vagy érdekében más nyújt be felülvizsgálati kérelmet, a bíróság a kérelem érkezésétől számított 8 napon belül az ügyet újból megvizsgálja. Ha a kérelmet alaposnak tartja, újabb meghallgatást tűz ki [Ut. 36., 53., 94., 104. és 109. §]. Ha ennek eredményeként eredeti döntését törvénysértőnek találja, azaz a panasznak, - az Ut. szóhasználatával élve felülvizsgálati kérelemnek, - helyt ad, akkor - más szabályozás hiányában - úgy kell tekinteni, mintha határozatát hivatalból változtatta volna meg.

Összegezve: A jelenlegi jogi szabályozás szerint a bv. bíró 20 féle döntése közül 4 döntésfajta ellen van helye fellebbezésnek. A 16 panasszal megtámadható döntés közül pedig csupán 5 esetben rendezi a miniszteri utasítás a panasz (felülvizsgálati kérelem) folytán a bv. bíró által kötelezően lefolytatandó eljárást. A további 11 esetben a panaszjog csupán általánosságban biztosított, azonban a bv. bíró kötelezettségét a panasz esetén sem törvényi, sem alacsonyabb szintű jogszabály, illetve utasítás nem határozza meg.

2. Az Alkotmánybíróság az 1.2.-1.5. pontokban írt hatályos jogi rendezés, valamint a büntetőeljárási jogorvoslatok tételesjogi és elméleti vizsgálata alapján megállapította, hogy a bv. bíró döntése ellen az elítélt részéről benyújtható panasz jogorvoslat, az elítélt panaszjoga jogorvoslati jog. A büntetésvégrehajtás során a bíróságokra háruló feladatokat ellátó bv. bíró eljárásában is érvényesül a jogorvoslati jogosultság büntetőeljárási alapelve, azaz konkrétan az elítélt azon joga, hogy a bv. bíró határozatának törvényességét és megalapozottságát vitassa.

Megvizsgálandó azonban: a bv. bíró határozata elleni panasz megfelele a jogorvoslat mint alkotmányos alapjog követelményeinek, tekintettel arra, hogy

- a bv. bíró döntései közül 11 esetben még utasítás szintjén sincs a bv. bíró számára előírt kötelezettség a panaszban foglaltak megvizsgálására,

- az utasításban szabályozott 5 esetben is csupán akkor köteles a panasz, illetve felülvizsgálati kérelem alapján eljárni, ha azt alaposnak tartja.

- a panaszt (felülvizsgálati kérelmet) minden esetben maga a döntést hozó bíró vizsgálja felül.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bv. bírói döntések jelentős hányadában komoly érdekek fűződnek a határozatok helyességéhez, törvényességéhez, így ahhoz, hogy a döntések vitathatók legyenek. Az ítéletben meghatározott joghátrány ugyanis főként a büntetés, illetve az intézkedés végrehajtása során érvényesül, akkor amikor valaki ténylegesen elveszíti a szabadságát, amikor kijelölt helyen kell laknia és/vagy dolgoznia, amikor korlátozzák a mozgásszabadságát stb. Kétségtelen, hogy az alapvető emberi jogokba való beavatkozás jogalapját a büntetőeljárásban meghozott jogerős ítélet teremti meg, azonban a tényleges korlátozás, a beavatkozás a végrehajtás menetében történik. Az egyének helyzetében jogilag ugyan az elítélés, ténylegesen azonban a végrehajtás ténye váltja ki az érzékelhető változást.

Az Alkotmány a jogorvoslathoz való jogot az alkotmányos alapjogok között rögzíti. Az, hogy az 57. § (5) bekezdése szerint a jogorvoslati jogot mindenki "a törvényekben meghatározottak szerint"gyakorolhatja, utalás az eltérő szabályozási lehetőségekre az egyes eljárásokban, arra, hogy a jogorvoslatnak többféle formája lehet. A büntetések és intézkedések végrehajtásának menetében azonban a jogorvoslati jog mint alkotmányos alapjog megköveteli, hogy az érdemi, ügydöntő, az elítélt helyzetét, jogait lényegesen befolyásoló határozat tekintetében a jogorvoslat biztosítsa a döntést hozó szervtől eltérő más szerv részéről a felülvizsgálatot, az állásfoglalást a döntés helyessége, törvényessége tekintetében, esetleg a döntés megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését. Vagyis a jogorvoslathoz való jog, mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy - jelen esetben a bv. bírói végzések tekintetében - ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. Ugyanakkor az ilyen felülvizsgálatot nem biztosító jogorvoslat nem feltétlenül alkotmányellenes a nem érdemi, nem ügydöntő határozatok esetén.

3.1. A büntetések és büntetőjogi intézkedések végrehajtása során a törvénysértés többirányú lehet. Okozhatja a bírósági határozat végrehajtásának késedelmét, akadályozhatja az állami büntetőigény érvényesülését, de lehetséges, hogy a büntetés célján túlmenően hátrányokhoz vezet az elítélt helyzetében. A jogorvoslati jog, mint alkotmányos alapjog tekintetében ez utóbbi hatás érdemel figyelmet. Az Alkotmánybíróság ennek tükrében vizsgálta az egyes fellebbezéssel nem támadható bv. bírói határozatokat.

3.2.1. A szabadságvesztés fokozatának megváltoztatása

[Btk. 46. §, Bv. tvr. 7. §, 8/1979. (VI. 30.) IM r. 125. §, Ut. 51-54. §]

A Btk. 46. §-ának értelmében a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartás esetén a bíróság úgy rendelkezhet, hogy a büntetés hátralevő részét eggyel enyhébb fokozatban kell végrehajtani, ha pedig az elítélt a büntetésvégrehajtás rendjét ismételten és súlyosan megzavarja, a bíróság elrendelheti, hogy a büntetés hátralevő részét eggyel szigorúbb fokozatban hajtsák végre. Az elítélt megváltozott magatartására figyelemmel a bíróság az előbbi határozatát hatályon kívül helyezheti.

Tekintettel arra, hogy e bírói döntéshez az elítéltnek a büntetés végrehajtása során tanúsított magatartása szolgál alapul, a döntés nem az ítélkező bíróság, hanem a bv. bíró jogkörébe tartozik.

A bv. bíró határozata lényegesen befolyásolja az elítélt helyzetét. A szabadságvesztés végrehajtásának egyes fokozataiban eltérő az elítélt elkülönítése a külvilágtól, őrzése, felügyelete és ellenőrzése, a büntetésvégrehajtási intézeten belüli mozgása, életrendje, jutalmazása és fenyítése (Bv. tvr. 25-28. §). Igen lényeges, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja is a végrehajtás fokozataihoz igazodik [Btk. 47. § (2) bek.], így a bv. bíró döntése azt is befolyásolja.

A bv. bírói határozat tehát egyfelől az eredeti ítéleti rendelkezés módosítása az elítélt végrehajtás alatti magatartásának mérlegelése alapján, másfelől jelentős változást eredményez az elítélt jogi és valóságos helyzetében. Ezekre figyelemmel garanciális jelentőségű követelmény a másodfokú felülbírálatot lehetővé tevő alkotmányos jogorvoslati jognak biztosítása. Ennek hiánya e döntési típusnál alkotmányellenes, mivel az elítélt panaszjoga - a bírói döntés következményeire tekintettel - nem minősíthető hatékony, alapjogi erejű jogorvoslati jognak.

3.2.2. A feltételes szabadságra bocsátás

[Btk. 47. §, Bv. tvr. 8. §, 8/1979. (VI. 30.) IM r. 120. §, Ut. 32-37. §]

A feltételes szabadságra bocsátás közvetlenül és jelentősen érinti az ítéletben kiszabott büntetés végrehajtását, mivel csökkenti a szabadságvesztés bíróság által meghatározott tartamának ténylegesen végrehajtásra kerülő részét.

A Btk. egyértelműen rendezi, hogy a szabadságvesztés egyes fokozataiban az elítéltek mennyi idő eltelte után bocsáthatók feltételes szabadságra, valamint meghatározza azokat az eseteket, amikor a feltételes szabadságra bocsátás kizárt. Ezen túlmenően azonban a döntésnél igen széleskörű a bv. bíró mérlegelési lehetősége. Feltételes szabadságra bocsátásnak ugyanis akkor van helye, ha - különösen az elítéltnek a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartására és arra a készségére tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni -alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.

Mivel a bv. bíró döntése az ítéletben kiszabott büntetés ténylegesen végrehajtásra kerülő részére van befolyással, és az elítéltnek alapvető érdekei fűződnek a számára kedvezőtlen bv. bírói döntés kifogásolhatóságához, az alkotmányos értelemben vett jogorvoslati jog megkívánja e határozatfajtánál a másodfokú felülvizsgálati eljárás lehetőségét. Az elítélt panaszjoga és a bv. bíró számára a felülvizsgálati kérelem alapján a miniszteri utasításban előírt eljárási kötelezettség nem felel meg az alkotmányos jogorvoslati jog mint alapjog követelményeinek, mivel lényeges kérdésben: a ténylegesen letöltendő büntetés mértéke tekintetében nem biztosít kétfokú eljárást.

3.2.3. A szigorított javítónevelő munka végrehajthatósága megszűnésének megállapítása

[Btk. 48/A. §, Bv. tvr. 9/A., 59/C. §, 3/1985. (III. 7.) IM r. 43. §, Ut. 56/B. §]

A szigorított javítónevelő munka félszabad típusú büntetés, amely az elítélt személyi szabadságának korlátozásával együttjáró munkára kötelezést jelent. A szigorított javítónevelő munka egyik eleme a munkavégzési kötelezettség, ezért alapvető követelmény, hogy az elítélt munkaképes legyen. Amennyiben az elítélt egészségi állapotában az ítélet jogerőre emelkedése után olyan tartós változás következik be, amely miatt a büntetés egésze vagy hátralevő része nem hajtható végre, úgy a büntetés végrehajthatósága megszűnik, helyére semmi másféle büntetés nem lép.

A bv. bíró jelen esetben a bíróság által kiszabott büntetés végrehajtásának részleges vagy teljes elmaradásáról, illetve az adott büntetés kiszabásához az ítélkező bíróság számára is kötelező előfeltételről, az elítélt munkaképességéről dönt. Az elítélt érdekeinek, jogainak védelme szempontjából nyilvánvalóan az a határozat érdemel figyelmet, amelyben a bv. bíró az egészségi állapotát megfelelőnek, a büntetést végrehajthatónak ítéli. Mivel döntése bizonyításon, az orvosszakértői vélemények mérlegelésén alapszik, és a kiszabott büntetés tényleges végrehajtására van hatással, a jogorvoslati jog alkotmányos kövelelményinek érvényesülniük kell a bv. bírói eljárásban. Jelen esetben az elítélt jogorvoslati jogáról, a határozat ellen a Bv. tvr. alapján benyújtható panasz következményeiről egyáltalán nincs további szabályozás.

3.2.4. Halasztás a szigorított javítónevelő munka helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére

(Btk. 48/A. §, Bv. tvr. 9/B. §, Ut. 56/G. §, Be. 398. §)

A szigorított javítónevelő munka végrehajtását biztosító jogi eszköz a szabadságvesztésre átváltoztatás lehetősége. Ha az elítélt munkakötelezettségének nem tesz eleget vagy az életvitelére a törvény által előírt szabályokat megszegi, a bv. bíró a szigorított javítónevelő munkát szabadságvesztésre változtatja át. E határozata ellen fellebbezésnek van helye.

Nincs helye fellebbezésnek azonban azon döntés ellen, amelyet a szabadságvesztés megkezdése elhalasztásának tárgyában hoz. A büntetés megkezdésére a Be. szabályai alapján általában az ítélkező bíróság ad halasztást fontos okból. Az e határozat elleni fellebbezést maga a Be. is kifejezetten kizárja. Mivel a szigorított javítónevelő munkát a bv. bíró változtatja át szabadságvesztésre, indokolt, hogy a büntetés megkezdésének elhalasztása kérdésében is ő döntsön. Az elítélt általánosságban biztosított panaszjoga ugyan nem kizárt, azonban az azt követő eljárás nincs szabályozva.

Mivel jelen esetben ténylegesen a büntetés végrehajtása kötébe tartozó igazgatási intézkedésről van szó, a bv. bírói határozat elleni alkotmányos, a másodfokú elbírálás lehetőségét biztosító jogorvoslat hiánya nem alkotmánysértő.

3.2.5. Más munkahely vagy munka kijelölése a javítónevelő munka végrehajtására

[Btk. 49. §, Bv. tvr. 10. §, 60-66. §, 67/A. §, 6/1979. (VI. 29.) IM r. 1. §, 5. §, 9/1987. (XI. 21.) IM r. 1. §, Ut. 72-75. §]

A javítónevelő munka elnevezés kétféle munkabüntetést foglal magában. A végrehajtás menetében előfordulhat olyan változás, amely lehetetlenné teszi a büntetés végrehajtását az eredetileg megjelölt helyen és módon.

A végrehajtás helyének módosítása a bv. bíró hatáskörébe tartozik. A bv. bíró más munkahelyet vagy munkát jelölhet ki, ha a javítónevelő munka az ítéletben meghatározott munkahelyen nem hajtható végre, vagy végrehajtása a munkafegyelem biztosítása vagy az elítélt nevelése érdekében, illetve az elítélt személyi körülményeiben történt változás miatt más munkahelyen vagy más természetű munkával célszerű.

Az elítélt általánosságban biztosított panaszjogán túl a jogorvoslatra sajátos rendelkezések nincsenek. A kijelölt munkahelyen végzendő javítónevelő munkánál a bv. bíró az eredeti ítéleti rendelkezést módosítja, a közérdekű munkánál pedig - ahogy ez a következő pontban szerepel - a saját korábbi határozatát. Mindkét esetben döntése lényeges kihatással van az elítélt helyzetére, a büntetés tényleges tartalmára. Így a bv. bírói határozat súlya, jelentősége megkívánja a garanciális jellegű, alkotmányos jogorvoslati jog biztosítását.

3.2.6. Közérdekű munkaként végzendő javítónevelő munka esetén a munkahely kijelölése

[Btk. 49. §, Bv. tvr. 67/A. §, 9/1987. (XI. 21.) IM r. 1. § Ut 59/A. §]

Közérdekű munka esetén a büntetést kiszabó jogerős ítélet a bv. bíró határozatával válik teljessé. Az ítélkező bíróság csak a büntetés nemét és tartamát határozza meg, a bv. bíró az, aki a közérdekű munkavégzés helyének és idejének eldöntésével a büntetés tartalmát pontosan meghatározza. Mivel e határozatfajta tulajdonképpen a büntetéskiszabás részét képező bírói döntés, különösebb indoklásra sem szorul, hogy a bv. bírói határozat ellen a garanciális, másodfokú felülvizsgálatot biztosító jogorvoslat jog felel csak meg az alkotmányos követelményeknek.

3.2.7. A javítónevelő munka végrehajtásának évente legfeljebb harminc napra félbeszakítása

[Be. 398. §, 6/1979. (VI. 29.) IM r. 9. §, 9/1987. (XI. 21.) IM r. 6 §, Ut. 70-71. §]

A Be. nem csupán a büntetés megkezdésének elhalasztását, hanem a már megkezdett büntetés félbeszakítását is lehetővé teszi. Ez utóbbi az igazságügyminiszter jogkörébe tartozik. Gyakorlati megfontolásokból a javítónevelő munka rövid, párnapos tartamú félbeszakításának szükségessége esetén az igazságügyminiszter ezt a hatáskört átruházta a bv. bíróra. Mivel jelen esetben a büntetés végrehajtásához szorosan kapcsolódó igazgatási jellegű határozatról van szó, a garanciális jellegű, alkotmányos jogorvoslati jog hiánya nem alkotmányellenes.

3.2.8. A javítónevelő munka végrehajthatósága megszűnésének megállapítása

[Bv., tvr. 11. §, 67. §, 6/1979. (VI. 29.) IM r. 10. §, 9/1987.(XI. 21.) IM r. 7. §, Ut. 80-82. §]

A javítónevelő munka, illetőleg a hátralevő része nem hajtható végre, ha az ítélet jogerőre emelkedése után az elítélt

a) legalább egy évet sorkatonai szolgálatot teljesített,

b) legalább egy évig gyermekgondozási díjban, illetőleg gyermekgondozási segélyben részesült,

c) egészségi állapotában olyan tartós változás következett be, amely a büntetés végrehajtását nem teszi lehetővé.

Az a) - b) esetben, amelyek ténykérdések, a büntetés végrehajtásának megkezdése előtt az ítélkező bíróság halasztást ad, a büntetés végrehajtása alatt pedig az igazságügyminiszter a büntetést félbeszakítja. Ezen esetekben tehát a bv. bíró csupán igazolandó, de mérlegelést nem igénylő tények alapján deklaratív tartalmú határozatot hoz.

A büntetés végrehajthatósága megszűnésének az elítélt egészségi állapotára tekintettel történő megállapítása azonban bizonyítást és mérlegelést igénylő döntés, amelyre a 3.2.3. pontban foglaltak irányadóak. Az egy elnevezésű, de jellegében kétféle döntésnél eltér a jogorvoslati joggal szemben érvényesülő alkotmányos követelmény. Az elítélt egészségi állapotára tekintettel a büntetés végrehajthatósága kérdésében hozott bv. bírói határozat ellen másodfokú felülvizsgálatot indokolt biztosítani.

3.2.9. Halasztás a javítónevelő munka helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére

(Btk. 50. §, Bv. tvr. 11/A. § Ut. 79. §, Be. 398. §)

E bv. bírói határozatra a 3.2.4. pontban foglaltak irányadóak.

3.2.10. A pártfogó felügyelet elrendelése

[Btk. 82., 119. §, Bv. tvr. 13. §, 93. §, 98. § 7/1979. (VI. 29.) IM r. 8. § 6/1980. (VI. 24.) OM r. 9. §, Ut. 105-109. §]

A pártfogó felügyelet a büncselekményt elkövetők ellenőrzését, irányítását, a társadalomba beilleszkedésük segítését és támogatását szolgáló, biztonsági jellegű intézkedés.

A pártfogó felügyeletet egyes esetekben az ítélkező bíróság, más esetekben a bv. bíró rendeli el. A bv. bíró hatáskörébe tartozik, a pártfogó felügyelet elrendelése, ha a feltételes szabadság eredményes elteltéhez az elítélt rendszeres figyelemmel kísérése szükséges. A feltételes szabadság tehát nem minden esetben jár pártfogó felügyelettel, ez a bv. bíró mérlegelésére van bízva. Ez alól kivételt képeznek a fiatalkorúak, akiknek esetében a feltételes szabadságra bocsátás mellett kötelező a pártfogó felügyelet. A bv. bíró rendeli el a pártfogó felügyeletet a szabadságvesztés teljes kitöltése után, ha megítélése szerint az újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzése és az elítélt társadalomba való beilleszkedése érdekében irányításra, ellenőrzésre van szükség a szabadulás után (Bv. tvr. 93. §).

Míg a feltételes szabadságra bocsátás mellett elrendelt pártfogó felügyelet tartama azonos a feltételes szabadság tartamával, tehát nem a bv. bírótól függ, addig a 93. §-on alapuló pártfogó felügyelet tartamát a bv. bíró határozza meg egy és három év között.

A pártfogó felügyelet tartalmát a Bv. tvrben előírt kötelező, valamint a bv. bíró által meghatározható külön magatartási szabályok alkotják.

A bv. bírói határozat jelentőségének megítéléséhez figyelembe kell venni, hogy feltételes szabadságra bocsátás esetén a magatartási szabályok megszegése a feltételes szabadság megszüntetéséhez vezethet [Btk. 48. §(4) bek.]. A Bv. tvr. 93. §-án alapuló pártfogó felügyelet magatartási szabályainak megszegése pedig tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, rendőrségi hatáskörbe tartozó szabálysértést valósít meg (1968. évi I. tv. 97/A. §).

A pártfogó felügyelet elrendelése mind tartalmában: az elítélt életvitelének, szabadságának korlátozásában, mind pedig következményeiben: az előírt magatartási szabályok megszegésének szankcióiban olyan súlyú döntés, hogy garanciális szempontból nem elegendő jogorvoslat az elítélt panaszjoga, illetve a felülvizsgálati kérelem előterjesztésének lehetősége. Az alkotmányos követelményeket csak a másodfokú felülvizsgálatot biztosító jogorvoslati forma elégítheti ki. Különösen nyilvánvaló ez a 93. §-on alapuló pártfogó felügyelet elrendelésekor, amikor az elítélt a jogerős ítéletben kiszabott büntetés teljes kitöltése után, újabb bűncselekmény elkövetése nélkül kerül a bv. bíró döntése alapján büntetőjogi intézkedés hatálya alá.

3.2.11. A pártfogó felügyelet meghosszabbítása és megszüntetése

(Bv. tvr. 13. §, 99. §, Ut. 110-112. §)

A Bv. tvr. 93 §-a alapján elrendelt pártfogó felügyelet tartamát a bv. bíró pártfogolt magatartásától és életvezetésétől függően meghosszabbíthatja, illetőleg a pártfogó felügyeletet megszüntetheti, mielőtt az eredeti határozatban megjelölt tartama letelt. A tartam meghosszabbítása esetén sem haladhat meg három évet.

Tekintettel a 3.2.10. pontban foglaltakra, alapvető, garanciális követelmény a másodfokú felülvizsgálatot biztosító jogorvoslati forma. Jelenleg még az elítélt panaszjogának eljárási következményei sincsenek szabályozva.

3.2.12. A pártfogó felügyelet magatartási szabályainak megváltoztatása

(Bv. tvr. 13. §, 100 §, Ut. 110 - 112. §)

A bv. bíró akár az ítéletben, akár a bv. bírói határozatban előírt magatartási szabályokat a pártfogolt magatartásától és életvezetésétől függően módosíthatja. Az eljárásra az előző pontban ismertetett szabályok az irányadók.

A jogorvoslati jogra a 3.2.10. és 3.2.11. pontban kifejtettek érvényesek.

3.2.13. A szabadságvesztés fokozatának utólagos meghatározása fiatalkorú elítélt esetén

[Btk. 111. §, Bv. tvr. 14. §, 8/1979. (VI. 30.) IM r. 127 - 128. §, Ut. 55 - 56. §]

Amennyiben a fiatalkorú a szabadságvesztés végrehajtása alatt tölti be 21. életévét, a szabadságvesztés fokozatának a felnőttkorúakra irányadó szabályok szerinti meghatározása a bv. bíró hatáskörébe tartozik. Tekintettel arra, hogy a bv. bíró ezen döntésnél a Btk.-nak mérlegelést nem engedő, pontosan meghatározott szabályait alkalmazza, határozata igazgatási jellegűnek tekintendő, így a garanciális jellegű, jogorvoslati jog hiánya nem alkotmányellenes.

Más kérdés, hogy ugyanezen alkalommal a bv. bíró a Btk. 46. § (1) bekezdése alapján az elítélt magatartására tekintettel a törvényben előírtnál eggyel enyhébb vagy szigorúbb fokozatot állapíthat meg. Ekkor azonban már tulajdonképpen két döntésről van szó, és ez utóbbi esetére a 3.2.1. pontban foglaltak az irányadóak.

3.2.14. A fiatalkorú elbocsátása a javítóintézetből

[Btk. 118. §, Bv. tvr. 15., 112. §, 6/1980. (VI. 24.) OM r. 24. §, Ut. 94 - 95. §]

A javítóintézeti nevelés a fiatalkorúak esetében alkalmazható, sajátos, relatíve határozatlan tartalmú intézkedés, amely az elítélt 19 éves koráig tarthat.

A bv. bírói határozat jellege leginkább a feltételes szabadságra bocsátáshoz hasonlítható, azzal az eltéréssel, hogy a javítóintézeti nevelés relatíve határozatlan tartama miatt nem az ítéletben kiszabott büntetés tényleges tartamát rövidíti le, hanem az egy éves törvényi minimum eltelte után valójában a bv. bíró határozata dönti el az intézkedés tartamát.

A döntés súlya, jellege alapján egyértelmű, hogy a javítóintézeti nevelésre ítéltnek a panaszjoga, illetve a felülvizsgálati kérelem alapján kötelező bv. bírói eljárás nem hatékony jogorvoslat. Az alkotmányos alapjogként felfogott jogorvoslati jogosultságnak csak a másodfokú felülbírálatot biztosító forma felel meg.

3.2.15. A tanulmányok folytatásának elrendelése a javítóintézetben az elítélt 19. évének betöltése után

[Btk. 118. §, Bv. tvr. 16. §, 112. §, 6/1980. (VI. 24.) OM r. 28. §, Ut. 100 - 104. §]

Azt a fiatalkorút, aki a 19. életévét betöltötte, a javítóintézetből el kell bocsátani. A fiatalkorú érdekében állhat azonban, hogy az intézetben megkezdett tanulmányait ne szakítsa félbe. Ezért a Btk. lehetővé teszi a javítóintézeti nevelés meghosszabbítását annak az oktatási évnek a végéig, amelyben az elkövető a 19. életévét betöltötte.

Erről a bv. bíró annak mérlegelésével határoz, hogy a megkezdett tanulmányok folytatása, befejezése a fiatalkorú érdekében áll-e. Tekintettel arra, hogy ez esetben a bűncselekmény miatt alkalmazott büntetőjogi intézkedésnek a törvényi maximumon túlmenő meghosszabbításáról van szó - még ha az az elítélt érdekében történik is -, az alkotmányosság követelményeinek a másodfokú felülbírálatot lehetővé tevő jogorvoslati forma felel csak meg.

4. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Bv. tvr. 6. § (3) bekezdésének c) pontja nem azért alkotmánysértő, mert a bv. bírói végzés elleni fellebbezést, mint a jogorvoslat egyik formáját zárja ki, hanem azért, mert a 20 féle bv. bírói határozat közül 16 esetben sem törvényi, sem alacsonyabb jogforrási szinten nem biztosított a garanciális jellegű, a másodfokú elbírálást lehetővé tevő egyéb jogorvoslati forma sem. Az elítéltet a Bv. tvr. 2. § (3) bekezdése alapján általánosságban megillető panaszjog az alkotmányos jogorvoslat követelményeinek a megfelelő további szabályozás hiánya miatt nem felel meg.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a fellebbezéssel nem támadható 16. bv. bírói végzés közül csupán 4 esetben (halasztás a szigorított javítónevelő munka, illetve a javítónevelő munka helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére, a javítónevelő munka végrehajtásának félbeszakítása, a szabadságvesztés fokozatának utólagos megállapítása), illetve a javítónevelő munka végrehajthatósága megszűnését megállapító bv. bírói végzések közül 2 esetben nem szükséges a másodfokú felülbírálatot biztosító jogorvoslat az elítélt jogainak garanciális védelméhez, mivel azok teljes mértékben igazgatási jellegűek.

Fentiekre tekintettel a Bv. tvr. 6. § (3) bekezdés c) pontjának, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó, a jogorvoslatot mint alapjogot érintő alacsonyabb szintű jogforrási rendelkezéseknek megsemmisítése indokolt. Annak eldöntése, hogy a bv. bíró határozatai elleni jogorvoslat formája fellebbezés vagy vegyes jellegű: a bv. bíró részéről a saját határozatának orvoslását is lehetővé tevő panasz legyen, a jogalkotás feladatkörébe tartozik.

5. Az Alkotmánybíróság - figyelemmel a folyamatban lévő kodifikációs munkálatokra is - a megsemmisítés időpontját 1992. december 31-ben határozta meg. Az alkotmánysértő jogi helyzet jövőre szóló megszüntetését alapvetően az indokolja, hogy az azonnali hatályú megsemmisítés számos nehézség forrása lenne a büntetések és intézkedések végrehajtásának gyakorlatában.

A Bv. tvr. 6. § (3) bekezdés c) pontjának, valamint az Ut. rendelkezéseinek ex nunc hatályú megsemmisítése esetén a Bv. tvr. 6. §(7) bekezdése alapján a jogorvoslat szabályozása tekintetében belépnek -megfelelő értelmezéssel - a Be. szabályai. Mivel a büntetőeljárásban a bíróság határozata elleni jogorvoslat formája a fellebbezés, e jogorvoslati formát kell - eltérő jogi szabályozás hiányában - minden bv. bírói eljárásban alkalmazni. A Be. különleges eljárásainak közös szabályai alapján [356. § (2) bek. g) pont], a bíróság határozata ellen az ügyész, a terhelt és a védő fellebbezhet.

A bv. bírói eljárásban több esetben rugalmas megoldásokra van szükség. A fellebbezés mint általános jogorvoslati forma azt jelentené, hogy a bv. bíró kötve lenne saját határozatához akkor is, amikor a jogorvoslatot indokoltnak tartva a döntés gyors, operatív, formaság nélküli megváltoztatása lenne indokolt. Ugyanakkor a bv. bírói határozat ellen fellebbezésre lenne lehetőség akkor, mikor az az ítélkező bíróság ugyanolyan határozata ellen kizárt (halasztás a büntetés megkezdésére) vagy formális, mert a bv. bíró a törvényhez kötötten, deklaratív tartalommal dönt.

E nehézségek elkerülése érdekében az Alkotmánybíróság határozatában olyan határidőt állapított meg, amely alatt a Bv. tvr.-t módosító törvény megszületése reálisan várható. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy 1992. december 31-e után a bv. bíró határozata elleni jogorvoslatra a Be. szabályait kell majd megfelelően alkalmazni.