3362/2022. (VII. 25.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Miskolci Járásbíróság 11.Bpk.1912/2021/2. számú végzése és a Miskolci Törvényszék 8.Bpkf.738/2021/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. § (1) bekezdése alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be, melyben a Miskolci Járásbíróság 2021. szeptember 15. napján meghozott 11.Bpk.1912/2021/2. számú végzése és a Miskolci Törvényszék 2021. október 20. napján meghozott 8.Bpkf.738/2021/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Álláspontja szerint a támadott határozatok ellentétesek az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével, 28. cikkével, illetve az E) cikk (2) bekezdésével.

[2] 1.1. Jelen ügy előzményeként a Miskolci Járásbíróság a 2020. december 2. napján kihirdetett 11.B.1202/2020/24. számú ítéletével (a pótmagánvádló vádindítványa alapján lefolytatott eljárásban) a terheltet az ellene csalás bűntette miatt emelt vád alól felmentette, egyúttal kötelezte a pótmagánvádlóként eljáró indítványozót az eljárás során addig felmerült 328 066 Ft bűnügyi költség megfizetésére. Az elsőfokú ítéletben szereplő bűnügyi költség magában foglalta a vádindítvány, a vádközlő és az idézés fordításáért járó fordítói díjat és a tárgyaláson történt tolmácsolásért járó tolmácsolási díjat.

[3] A bíróság a 11.B.1202/2020/22. számú végzésével a 2021. november 2. napján tartott tárgyaláson végzett tolmácsolásért 171 450 Ft tolmácsolási díjat állapított meg, mely a végzés csak az elsőfokú ítélet kihirdetése után vált véglegessé.

[4] A bíróság az elsőfokú ítélet kihirdetése után meghozott 11.B.1202/2020/32. számú végzésével 114 300 Ft tolmácsolási díjat állapított meg a 2020. december 2. napján tartott tárgyaláson végzett tolmácsolásért, illetve 240 284 Ft fordítási díjat az ítélet és a fellebbezési tájékoztatás fordításáért. Ezeknek a díjaknak a viseléséről az elsőfokú ítélet nem rendelkezett, tekintettel arra, hogy az ezeket megállapító végzések egyike csak az ítélet kihirdetése után vált véglegessé, a további végzéseket pedig csak az ítélet kihirdetése után hozta meg a bíróság.

[5] Az elsőfokú ítélet ellen a pótmagánvádlóként eljáró indítványozó képviselője fellebbezést terjesztett elő, amelynek alapján a Miskolci Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2021. június 16. napján kihirdetett 7.Bf.112/2021/8. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, ekként az jogerőre emelkedett.

[6] A Miskolci Törvényszék 2021. augusztus 17. napján véglegessé vált 7.Bf.112/2021/12. számú végzésével 115 977 Ft fordítói díjat és 57 150 Ft tolmácsolási díjat állapított meg. Ennek viseléséről a másodfokú bíróság nem rendelkezett, az ügyiratokat azzal küldte vissza az elsőfokú bíróságnak, hogy a díjak viseléséről egyszerűsített felülvizsgálati eljárásban rendelkezzen.

[7] A Miskolci Járásbíróság 2021. szeptember 15. napján meghozott - indítvánnyal támadott - 11.Bpk.1912/2021/2. számú végzésével a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 671. § 15. pontja szerinti egyszerűsített felülvizsgálati eljárásban kötelezte az indítványozót a jogerős ítélettel megállapított bűnügyi költségen felül további összesen 699 181 Ft bűnügyi költség megfizetésére.

[8] E végzéssel szemben a pótmagánvádlóként eljáró indítványozó élt perorvoslattal. A fellebbezésének írásbeli indokolásában kifejtette, hogy magyar anyanyelvű, magyar állampolgárnak egyrészt nincs szüksége tolmácsra ahhoz, hogy magyar büntetőeljárásban eljárjon, másrészt nincs olyan jogszabály, ami azt kimondaná, hogy indokolt lenne a magyar állampolgárnak magyar nyelvű eljárásban való részvételéhez tolmács. A Miskolci Törvényszék mint másodfokú bíróság az indítvánnyal támadott, 2021. október 20. napján meghozott 8.Bpkf.738/2021/3. számú végzésével az elsőfokú végzést helybenhagyta. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a büntetőeljárásban érintett személy a nyelv használatára, illetve a nyelv ismeretére vonatkozóan nyilatkozatot tesz, a hatóság e tekintetben nem vesz fel külön bizonyítást. Tekintettel arra, hogy senkit nem érhet hátrány amiatt, hogy a magyar nyelvet nem ismeri, a Be. biztosítja azt, hogy mindenki, aki nem ismeri a magyar nyelvet - állampolgári státuszától függetlenül - jogosult az anyanyelvét használni és erről a jogáról tájékoztatni kell. Amennyiben az érintett a jogával élni kíván, az eljárásban tolmácsot kell biztosítani.

[9] A másodfokú bíróság hivatkozott továbbá a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló Európai Parlament és a Tanács 2010. október 20-ai 2010/64/EU irányelve (a továbbiakban: Irányelv) 14., 17. és 30. preambulum bekezdésére is, mely kimondja, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatában értelmezett 6. cikke tartalmazza a tolmácsolás és a fordítás igénybevételéhez való jogot azok számára, akik nem beszélik, vagy nem értik az eljárás nyelvét. Ezen irányelv biztosítani kívánja a gyanúsítottak, vagy a vádlottak tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogát a büntetőeljárás során, a tisztességes eljáráshoz való joguk biztosítása érdekében. A tisztességes eljárás biztosítása megköveteli, hogy a lényeges iratokat, vagy legalább azok releváns részeit ezen irányelv rendelkezéseivel összhangban lefordítsák a gyanúsítottak vagy a vádlottak részére. Bizonyos iratokat, így bármely szabadságelvonást elrendelő határozatot, bármely vádat, illetőleg vádiratot, és bármely ítéletet e célból mindig lényegesnek kell tekinteni, s ezért azokat le kell fordítani. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen és a törvénynek megfelelően járt el, amikor tolmácsot biztosított a terheltnek és akkor is, amikor a lényeges iratok lefordítását rendelte el. A másodfokú bíróság rámutatott arra is, hogy az elsőfokú bíróság egyszerűsített felülvizsgálati eljárásában nem a tolmácsolás és a fordítást díját állapította meg, hanem az alapügyben megállapított és véglegessé vált bűnügyi költség (tolmácsolás és fordítás díja) viseléséről rendelkezett. Mindezek alapján az elsőfokú végzést helybenhagyta.

[10] 1.2. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott határozatok azért ellentétesek az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való joggal, mert sértettként olyan teher vállalására kötelezték, amelynek semmilyen észszerű indoka nincs, és amelyben a fegyveregyenlőség elvét sértő módon diszkriminatívan jártak el vele, mint Magyarországon született magyar állampolgárral szemben a nem Magyarországon született, de magyar állampolgárságú terhelttel szemben.

[11] Az indítványozó hangsúlyozza, hogy nem a terhelt saját maga, hanem a védője jelentette be a terhelt tolmács iránti igényét, arra hivatkozással, hogy védence nem ismeri a magyar jogi és gazdasági fogalmakat, kérése indokaként nem a magyar nyelv ismeretének a hiányát jelölte meg. Az indítványozó jogi képviselője jelezte a tolmács kirendelésével kapcsolatos aggályait az előkészítő tárgyalás során.

[12] Hivatkozik továbbá az 1/2013. számú büntető elvi döntésre, mely kiemeli, hogy az EJEB esetjoga töretlen abban: nem hivatkozhat a büntetőeljárás nyelvét megfelelően értő terhelt arra, hogy az adott ország jogrendszerét, jogi szakkifejezéseit nem érti, és nem ismeri, mert ezt az adott nemzeti állam állampolgárai sem értik és ismerik. Az eljáró bíróságok nem győződtek meg arról, hogy a tolmács elrendelése és a fordítási tevékenység szükséges és indokolt volt-e a terhelt részére, ezzel pedig megsértették a nemzetközi kötelezettségüket azáltal, hogy figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. Álláspontja szerint továbbá abban az esetben, ha kontroll nélkül igényelt szolgáltatások (tolmács, fordító) költségeit a pótmagánvádló köteles úgy viselni, hogy azok szükségességéről a hatóság (eljáró bíróság) nem győződik meg, a pótmagánvádló helyzete minden észszerű indok nélkül nehezül el, ez pedig sérti a fegyverek egyenlőségének elvét. Kiemeli azt is, hogy a terheltnek állampolgársága megszerzése során számot kellett adnia a magyar nyelv ismeretéről, hiszen egyik - jogszabályban előírt - feltétele a magyar állampolgárság megszerzésének az, hogy az eskütevő számot adjon a magyar nyelv tudásáról. A terhelt pedig soha nem tett az eljárás során arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy nem ismeri a magyar nyelvet, több eljárásban volt már érintett fél, és soha nem volt szüksége tolmácsra vagy fordítási tevékenységre, sőt azon eljárások során kifejezett nyilatkozatot tett arra vonatkozóan, hogy magyar állampolgár, magyarnak érzi magát, ismeri és érti a magyar nyelvet. Az indítványozó által indított büntetőeljárás tárgyalási jegyzőkönyvei sem utalnak egy ponton sem arra, hogy a terhelt arab nyelven tett nyilatkozatot és azt tolmácsolta feléjük a tolmács vagy a tolmács a terheltnek fordított volna bármit a tárgyaláson elhangzottakból. A terhelt rögtön, késedelem és értetlenkedés nélkül mindig magyar nyelven válaszolt a neki feltett kérdésekre, nyilatkozattételi lehetőségei során mindig magyar nyelven szólalt meg.

[13] Az indítványozó kiemeli, hogy a nyelvhasználat joga kizárólag akkor nyerhet értelmet, ha az eljárás nyelvét nem ismerő terhelt az anyanyelvét használhatja, a hozzá feltett kérdést fordítják saját nyelvére, majd az ő arra adott válaszát fordítják vissza az eljárás nyelvére, tehát az anyanyelv használatában rejlik a tolmácsolás lényege. A terhelt esetében ez egyáltalán nem valósult meg, mert nem is kívánta használni az anyanyelvét, tekintettel magas fokú magyar nyelvi ismereteire, vagyis a bíróság tévesen alkalmazta a Be. nyelvhasználati szabályait.

[14] Az indítványozó hivatkozik az Alaptörvény 28. cikkében foglaltakra, melyet álláspontja szerint teljesen figyelmen kívül hagyva hozott döntést az elsőfokú bíróság a tolmácsolás elrendelésekor.

[15] Mindemellett a Miskolci Törvényszék által hivatkozott Irányelv 2. cikk (4) bekezdése is kimondja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy eljárás vagy mechanizmus álljon rendelkezésre annak megállapítására, hogy a gyanúsítottak vagy a vádlottak beszélik-e és értik-e a büntetőeljárás nyelvét, és szükségük van-e tolmács segítségére. Mindennek ellenére a Miskolci Törvényszék indokolásában kifejti, hogy nem kell külön bizonyítást felvennie a hatóságnak a büntetőeljárásban résztvevő személy nyelvismeretére vonatkozó nyilatkozatát illetően. Hatályos egy uniós szabály, amely alapján léteznie kellene tagállami mechanizmusnak annak megállapítására, hogy a gyanúsítottak vagy a vádlottak beszélik-e és értik-e a büntetőeljárás nyelvét. Ilyen Magyarországon a mai napig nincs. Ennek hiányában nemcsak az a helyzet állhat elő, hogy a magyar nyelvet nem értő nem kap tolmácsot, hanem az is, mint az ő helyzetében: olyan személy kap tolmácsot, akinek semmi szüksége nincs arra, és ezért a tolmács költségeit a sértett köteles megfizetni olyan ügyben az állam részére, amely ügyben az állam nevében döntés hozó bíróság semmivel nem indokolta a tolmács szükségességét olyan egy magyar állampolgár terhelt esetében, akinek magyar nyelvtudása az eljárásban a sértett (pótmagánvádló) által bizonyított volt. Mindez ellentétes az Alaptörvény E) cikkének (2) bekezdésével.

[16] 2. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 50. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján tanácsban jár el az ügyben. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi - formai és tartalmi - feltételeknek, különösen a 27. § szerinti érintettség, a jogorvoslat kimerítése, valamint a 29-31. § szerinti követelményeknek.

[17] 2.1. Az Abtv. 27. § (1) bekezdése értelmében alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó - Alaptörvényben biztosított - jogát sérti.

[18] A bűnügyi költségre vonatkozó utólagos rendelkezést a Be. az egyszerűsített felülvizsgálat egyik esetkörének tekinti (Be. 671. §). Az egyszerűsített felülvizsgálat célja alapvetően a meghozott határozat korrekciója, mellyel az egyes büntető anyagi jogi intézményekhez kapcsolódva utólagos kiegészítő (kijavító, hiányosságot pótló) rendelkezések meghozatalára van lehetőség abban az esetben, ha a bíróság alapügyben meghozott határozata járulékos jellegű kérdésben hiányos (vagy törvénysértő) rendelkezést tartalmaz. Ebből fakadóan az egyszerűsített felülvizsgálat járulékos jellegű eljárás, az annak során hozott döntések pedig az alapügyben hozott döntésekhez képest kiegészítő jellegűek. Az Alkotmánybíróság korábbi - még a jelenleg hatályos Be.-t megelőző büntetőeljárási törvényhez kapcsolódó - döntéseiben eljárást befejező egyéb döntésnek minősítette a bűnügyi költségre vonatkozó utólagos rendelkezést, tekintettel arra, hogy az egy önálló, bár járulékos bírósági eljárásnak számított. Olyan önálló bírósági eljárás volt, amelyben a bíróság utólagosan, végzéssel határoz egy olyan kérdésben, amelyről a jogerősen lezárt ügyben nem vagy nem a törvénynek megfelelően rendelkezett, továbbá az eljárásban a jogorvoslati lehetőség biztosított (3119/2016. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [10]; 3314/2017. (XI. 30.) AB határozat, Indokolás [20]). Tekintettel arra, hogy az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás funkcióját és szabályozásának lényegét tekintve a költségviselés vonatkozásában megegyezik a korábbi szabályozással, az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatát fenntartva a hatályos Be. szerinti egyszerűsített felülvizsgálati eljárásban, a bűnügyi költség viseléséről hozott döntést is az Abtv. 27. § második fordulatában meghatározott eljárást lezáró egyéb döntésnek minősíti.

[19] Az indítványozó mint pótmagánvádló a támadott határozatok vonatkozásában érintettnek minősül, a támadott határozatok ugyanis rá nézve rendelkezést tartalmaznak. A Miskolci Törvényszék határozata jogerős, azzal szemben az indítványozó határidőben fordult az Alkotmánybírósághoz. Az indítvány a határozott kérelem tekintetében tartalmaz hivatkozást az Alkotmánybíróság hatáskörére és az indítványozó jogosultságára, megjelöli az Alaptörvény megsértett rendelkezését, a sérelmezett bírói döntést, indokolja Alaptörvénybe ütközését és kifejezetten kéri a bírói döntések megsemmisítését.

[20] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdése az alkotmányjogi panaszok elbírálása szempontjából nem tartalmaz Alaptörvényben biztosított jogot, ezért ennek állított sérelme nem vetheti fel az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelmét (3386/2020. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [14]; 16/2021. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [21]), így arra alkotmányjogi panasz nem alapítható.

[21] Hasonlóképpen, az Alaptörvény 28. cikke szerinti - bíróságoknak címzett - értelmezési szabály sem tekinthető önmagában olyan, Alaptörvényben biztosított jognak, amelynek sérelmére hivatkozva alkotmányjogi panaszt lehetne benyújtani (3084/2012. (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [6]; 3176/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]). E szabály ugyan természetes egységet alkot az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal, a jogértelmezés Alaptörvényben rögzített elveinek betartása ugyanis minden kétséget kizáróan részét képezi a tisztességes bírósági eljárásban megvalósuló jogértelmezéssel szemben állított minimális alkotmányos követelményeknek. Az Alkotmánybíróság azonban csak kivételesen, szigorú feltételek fennállása esetén (ilyen feltétel lehet az indokolási kötelezettség megsértése, a jogkérdésre nyilvánvalóan vonatkozó jogi normákat figyelmen kívül hagyása, és a más hatályon kívül helyezett jogi normákon alapuló bírósági gyakorlat felhívásának együttese ld. 20/2017. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [29]) állapítja meg a jogalkalmazói önkény fennállása miatt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét, a contra legem jogértelmezés és jogalkalmazás ugyanis önmagában nem alapozza meg az alkotmányellenességet (3280/2017. (XI. 2.) AB határozat, Indokolás [38]; 23/2018. (XII. 28.) AB határozat, Indokolás [25]-[28]). Hasonlóképpen nem alapozza meg az alaptörvény-ellenességet a vélt jogsértő jogértelmezés sem, melyhez nem társul a tisztességes eljárás, vagy valamely más alapjog sérelme.

[22] 2.2. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a továbbiakban azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv 29. §-ában foglalt tartalmi feltételeket kimeríti-e. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását (3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]). A feltételek meglétének vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.

[23] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog tartalmát kitöltő ún. részjogosítványok közé tartozik különösen a bírósághoz fordulás joga, a tárgyalás igazságossága, a tárgyalás nyilvánosságának és a bírói döntés nyilvános kihirdetésének a követelménye, törvény által létrehozott bíróság, a bírói függetlenség és pártatlanság kívánalma, az észszerű időn belüli elbírálás, illetve az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a fegyverek egyenlőségének biztosítottsága is (22/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [49]).

[24] A fegyveregyenlőség a büntetőeljárásban azt biztosítja, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson. A fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és a védelem jogosítványainak teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen. Ezáltal biztosítható, hogy az ügyben releváns adatokat a vád, illetve a terhelt és a védő ugyanolyan teljességben és mélységben ismerhessék meg. (3244/2018. (VII. 11.) AB határozat, Indokolás [33]; 3295/2021. (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [25]). A fegyveregyenlőség ugyan alapvetően a védelem számára biztosít jogosítványokat a vád jogosítványaihoz mérten, ugyanakkor a pótmagánvádló eljárása vonatkozásában is értelmezhető: a pótmagánvádló jogosítványai ugyanis a sértetti igényérvényesítésből fakadnak és ekként korlátozottak, összevetve a közvádat képviselő ügyészével, aki az állam büntető igényét érvényesíti.

[25] Az anyanyelvhasználat az eljárás tisztességességének követelményéhez, azon belül is különösen a fegyveregyenlőség elvéhez, illetve a védelemre való felkészüléshez szükséges idő és eszközök biztosításának alkotmányos követelményéhez kapcsolódik. A tisztességes eljárás biztosítása e vonatkozásban megköveteli, hogy a magyar nyelv nem tudása miatt senkit ne érjen hátrány, illetve a lényeges iratokat vagy legalább azok releváns részeit lefordítsák a gyanúsítottak vagy a vádlottak javára. Nem korlátlan jogosultság ugyanakkor, egyik felhívott követelményéből sem következik például a nyomozati iratok teljes körű lefordításának kötelezettsége (ld. 3244/2018. (VII. 11.) AB határozat, Indokolás [33]-[49]; 3295/2021. (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [32]-[40]).[1]

[26] A Be. 8. § (3) bekezdése kimondja, hogy a büntetőeljárásban mindenki jogosult az anyanyelvét használni. A 78. § (1) bekezdése értelmében, ha a büntetőeljárásban részt vevő személy a nem magyar anyanyelvét, nemzetiségi anyanyelvét vagy törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésben meghatározott egyéb anyanyelvét kívánja használni, - lehetőleg a jogi szaknyelv megfelelő ismeretével rendelkező - tolmácsot kell igénybe venni. A bírói gyakorlat értelmében, amennyiben a terhelt az eljárás során az anyanyelvét kívánja használni, részére tolmácsot kell kirendelni, a Be. ugyanis az anyanyelv használatának jogát minden feltétel nélkül biztosítja. A tolmács kirendelésének kötelezettsége - figyelemmel a "kell" kitételre - nem tartozik az eljáró bíróság mérlegelési jogkörébe. Ekként tehát a bírói gyakorlat kifejezetten az eljárás tisztességességének követelményét mozdítja elő.

[27] Mindehhez kapcsolódóan feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértésnek minősül, ha a nem magyar anyanyelvű terheltet pusztán arról nyilatkoztatják, hogy érti-e a magyar nyelvet, arról nem, hogy kívánja-e az eljárás során az anyanyelvét használni (BH 2014.203., BH 2013.208.). E körben nem annak van jelentősége, hogy az eljárás nyelvét mennyire beszéli a terhelt, hanem annak, hogy az anyanyelve magyar-e. Ebből fakadóan a tolmács biztosítása, illetve az iratok lefordítása a magyar nyelvet ugyan beszélő, de nem magyar anyanyelvű terhelt részére, különösen, ha azt a terhelt vagy védője indítványozza, nem a pótmagánvádló jogait csorbítja, hanem éppen a terhelt joggyakorlását mozdítja elő és mint olyan, a tisztességes eljárás követelményéből fakad. Önmagában az, hogy e jogok gyakorlása költségekkel jár és azt felmentés esetén a pótmagánvádló viseli, nem lehetetleníti el, illetve akadályozza súlyos mértékben a pótmagánvád előterjesztését, illetve a pótmagánvádlói jogok gyakorlását.

[28] Az anyanyelv használatával kapcsolatos költségviselési kötelezettséget illetően egyrészt rögzíteni kell, hogy kétségtelen, hogy a pótmagánvádlót kötelezik felmentés esetén a bűnügyi költségek viselésére, melybe beletartozik a tolmácsolás díja is. Kétségtelen az is, hogy a tolmácsolást a bíró rendeli el, mellyel szemben fellebbezésnek nincs helye, és míg közvád esetén az állam viseli a költséget, pótmagánvádas eljárásban a pótmagánvádló [Be. 78. § (1) bekezdés, 813. § (1) bekezdés, 145. § (1) bekezdés, 576. § (1) bekezdés b) pont]. A pótmagánvádas eljárás vonatkozásában a Be. indokolása kifejezetten rögzíti, hogy a bűnügyi költség viselésére vonatkozó kötelezettség a pótmagánvádlót a Be. 145. §-ban foglalt valamennyi, a pótmagánvádló fellépése után keletkezett bűnügyi költség - köztük a nyelvhasználat miatt keletkezett költség - kapcsán terheli. Ekként megállapítható, hogy e rendelkezések vonatkozásában is érvényesülnek a közvádas és a pótmagánvádas eljárás közötti különbségek, melyek abból fakadnak, hogy kizárólag előbbiben kerül sor az állam büntető igényének érvényesítésére. A szabályozásból fakadóan a vádemelés sikertelenségének anyagi kockázatát, ideértve a költségek viselését is a pótmagánvádló - nem pedig az állam - viseli. Ebből önmagában ugyanakkor nem következik követelmény az eljáró bíróságok részére arra vonatkozóan, hogy mérlegeljék a nem magyar anyanyelvű terheltek esetében vélt vagy valós nyelvtudási szintjüket alapul véve a tolmács kirendelésének indokoltságát. Ekként az indítványban foglaltak alapján a támadott bírósági döntésekkel szemben alaptörvény-ellenesség kételye nem merült fel.

[29] Kétségtelen, hogy az indítvánnyal támadott - az elsőfokú bíróság egyszerűsített felülvizsgálati eljárásában meghozott - végzés nem a tolmácsolás és fordítás díját állapította meg, hanem az alapügyben megállapított és véglegessé vált bűnügyi költség (tolmácsolás és fordítás díja) viseléséről rendelkezett. E végzés ellen a pótmagánvádló fellebbezett, fellebbezését a másodfokú bíróság alaptalannak tartotta, és az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Következésképpen a pótmagánvádlónak perjogi keretek között lehetősége volt az indítvánnyal sérelmezett költségviselés ellenében perorvoslattal élni.

[30] Az indítványban sérelmesnek leírt helyzet valójában a jogszabályi rendelkezésekből fakad, amit viszont az indítványozó nem kifogásolt. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 28. § (1) bekezdése alapján dönthet a 27. §-ban meghatározott bírói döntés felülvizsgálatára irányuló eljárásban a 26. § szerinti, jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját illető vizsgálat lefolytatásáról is. Az ott meghatározott alkotmányossági vizsgálat lefolytatásáról azonban csak kivételesen, hivatalból eljárva dönt (ld. pl. 3329/2021. (VII. 23.) AB végzés, Indokolás [37]). A 28. § azonban nem ad szabad kezet az Alkotmánybíróságnak az indítványtól eltérésre, illetve az indítvány hibáinak korrekciójára, vagyis az indítványhoz kötöttségtől való elszakadásra (3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [22]). Az Alkotmánybíróság az indítványban foglaltak alapján nem látta indokát annak, hogy hivatalból elvégezze a Be. alkotmányossági vizsgálatát abból a szempontból, hogy a költségek pótmagánvádlóra való terhelése a közvádas eljárásokkal összevetve felvet-e alaptörvény-ellenességet, ugyanis az indítvány ezzel összefüggésben nem vet fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességi kételyt, és alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem fogalmaz meg, mely akadályát képezi az ügy érdemi vizsgálatának.[2]

[31] 3. Ekként az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdéseiben foglaltakra, az alkotmányjogi panaszt visszautasította.

Budapest, 2022. július 5.

Dr. Schanda Balázs s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Handó Tünde s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Márki Zoltán s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Schanda Balázs s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Pokol Béla alkotmánybíró helyett

Dr. Szívós Mária s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/5006/2021.