22/2014. (VII. 15.) AB határozat

a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 531. § (5) bekezdése egyes szövegrészei alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz elutasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa egyedi ügyben alkalmazott jogszabály, valamint bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz alapján meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 531. § (5) bekezdése "tárgyalást tűz ki, és azon a vádlottat kihallgatja, valamint - ha szükséges - a vádlott által indítványozott további bizonyítást vesz fel. A másodfokú bíróság az eljárás eredményétől függően [...] helybenhagyja, megváltoztatja, vagy" szövegrészei alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdései és XV. cikk (2) bekezdése vonatkozásában elutasítja, az I. cikk (3) bekezdése vonatkozásában pedig visszautasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 1.Bf.444/2012/31. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 1.Bf.444/2012/31. számú ítélete végrehajtásának felfüggesztésére irányuló kérelmet elutasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Indokolás

I.

[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdés szerinti és 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Indítványában a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 531. § (5) bekezdése meghatározott szövegrészei, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 1.Bf.444/2012/31. számú ítélete alaptörvény-ellenességét állította.

[2] Az indítványozó kérelme elsődlegesen arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 41. § (1) bekezdése alapján semmisítse meg a Be. 531. § (5) bekezdése "tárgyalást tűz ki, és azon a vádlottat kihallgatja, valamint - ha szükséges - a vádlott által indítványozott további bizonyítást vesz fel. A másodfokú bíróság az eljárás eredményétől függően [...] helybenhagyja, megváltoztatja, vagy" szövegrészeit. A megsemmisítés következtében az érintett rendelkezés a következő szöveggel maradna hatályban: "Ha a vádlott felkutatására tett intézkedések a másodfokú bírósági eljárásban vezettek eredményre, a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja."

[3] Ezen felül az indítványozó az Abtv. 43. § (1) bekezdésére hivatkozással kérte az ügyben született másodfokú döntés, a Fővárosi Ítélőtábla 1.Bf.444/2012/31. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, egyúttal az Abtv. 61. § (1) bekezdésére hivatkozással kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság hívja fel a bíróságot a döntés végrehajtásának a felfüggesztésére.

[4] 2. A Be. 531. § (5) bekezdés hatályos szövegét az indítványozó azért tartja az Alaptörvénnyel ellentétesnek, mert úgy véli, az utalt rendelkezés alkalmazása következtében az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében rögzített követelmények teljesülése nélkül, az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével ellentétes módon nyílik lehetőség az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseiben biztosított alapvető jogok korlátozására.

[5] 2.1. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog megsértését az indítványozó az alábbiak szerint magyarázza.

[6] A támadott szabályozás álláspontja szerint alkalmatlan arra, hogy adott eljárásban ellensúlyozza a tisztességes eljárás és a védelemhez való jog egyik lényeges részeleme, a terhelt személyes joggyakorlása és védekezése hiányából fakadó hátrányokat. A szabály alkalmatlanságát abban látja, hogy nem írja elő az első fokú eljárási szakasz kötelező megismétlését, holott azt teljes egészében és bizonyosan a terhelt távollétében folytatták le. A másodfokú eljárásban ugyanis a tisztességes eljáráshoz való jog egyes garanciális elemei - az adott eljárási szakasz sajátosságaiból, jellegéből fakadóan - nem érvényesíthetők, továbbá nem biztosít a jogszabály semmiféle garanciát arra, hogy az egyébként érvényesíthető garanciák alkalmazására ténylegesen is sor kerül. A szabályozás további hiányossága az indítvány értelmében az is, hogy nem rögzít semmiféle útmutatást a másodfokú bíróság számára a kasszációs és a reformatórius jogkörök közötti választáshoz.

[7] Álláspontjának alátámasztására az indítványozó utal rá, hogy a Be. eredeti, hatályba nem lépett szövegében az 531. § (4) bekezdése a következőképpen rendelkezett: "[h]a a vádlott tartózkodási helye a másodfokú vagy a harmadfokú eljárásban válik ismertté, a bíróság az ítélet hatályon kívül helyezése mellett az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja." Az eredeti szövegváltozat tehát a hatályos szabályozással ellentétben - és az indítvány érveivel összhangban - kötelezően előírta az első fokú eljárás megismétlését arra az esetre, ha a terhelt a másodfokú eljárás folyamán kerül elő.

[8] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti követelményt érintően az indítvány lényegét összefoglalva az indítványozó azt állítja, hogy "a tisztességes másodfokú eljárás - annak általános és speciális szabályozásának sajátosságai folytán - nem képes kompenzálni az első fokú eljárásból hiányzó garanciális elemeket."

[9] 2.2. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jog megsértését az indítványozó a következőképpen indokolja.

[10] Nem felel meg a támadott rendelkezés az indítványozó szerint a jogorvoslathoz való jog alkotmányos követelményeinek, mivel alkalmazása következtében az eljárás alá vont személy adott esetben elesik az első fokú eljárás lezárásakor egyébként igénybe vehető rendes jogorvoslat lehetőségétől. "[A] bíróság tehát minél inkább úgy értelmezi a Be. 531. § (5) bekezdését, hogy az - az első fokú eljárást másodfokon megismételve - a tisztességes eljárás részvételi jogosultságát megpróbálja biztosítani, szükségképpen elvonja a terhelttől a hatékony rendes jogorvoslat lehetőségét." A másodfokú határozat ellen ugyanis a Be. csak szűk, az első fokú döntéshez mérten igen korlátozott körben biztosítja a rendes (Be. 386. §) és a rendkívüli (Be. 416. §) jogorvoslat lehetőségét. Amennyiben tehát a másodfokú bíróság úgy ítéli meg, hogy nincs helye az első fokú eljárásra utalásnak, a terheltet nem csupán az első fokú eljárásban alkalmazható garanciális elemek védelmétől, hanem az első fokú döntéssel szemben igénybe vehető rendes jogorvoslati lehetőségtől is megfosztja.

[11] 2.3. További érvként szerepel az indítványban a támadott rendelkezéssel szemben az is, hogy a Be. 531. § (5) bekezdése nem illeszkedik bele a törvényhely (2)-(3) és (6) bekezdései által kialakított rendszerbe. Utóbbi rendelkezések ugyanis kötelezően előírják azon eljárási szakaszok megismétlését, amelyeket a terhelt távollétében folytattak le, ezzel szemben a vitatott (5) bekezdés a döntést a bíróság mérlegelésére bízza. Mivel az indítványozó álláspontja szerint a személyes jelenlét hiánya miatt bekövetkezett hátrányokat csak az eljárási szakasz megismétlése és azon a terhelt jelenlétének a biztosítása képes kiküszöbölni, a Be. 531. § (5) bekezdésében alkalmazott megoldás az eljárási garanciák érvényesülését minimum kétségessé teszi. Ezen okfejtés alapján az indítványozó a Be. vitatott rendelkezésével kapcsolatban az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének a megsértését is állítja.

[12] 2.4. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésének jelen esetre történő alkalmazása kapcsán az indítvány az alábbiakat rögzíti.

[13] Az a jogalkotói elgondolás, amely a Be. 531. § (5) bekezdésében rögzített megoldás mögött húzódik - nevezetesen, hogy nem minden esetben kell a bíróságnak az eljárást első fokra visszautalnia -, és aminek célja az eljárás mielőbbi befejezése, és ezzel az ésszerűség követelményeinek való minél teljesebb megfelelés, az indítványozó meglátása szerint nem teljesül. Abban az esetben ugyanis, ha az ügyben a terhelt tartózkodási helyének ismertté válását követően a másodfokú eljárásban további bizonyításra van szükség, nem jelent olyan jelentős időbeli nyereséget az eljárás másodfokon történő folytatása, amely képes lenne kompenzálni azoknak a garanciáknak a hiányát, amelyek az első fokú eljárásra történő visszautalás elmaradása eredményeként előáll a terhelt oldalán.

[14] Nem érvényesül továbbá a hatályos szabály alapján az Alkotmánybíróság korábbi, 14/2004. (V. 7.) AB határozatában megfogalmazott azon követelmény sem, hogy a külön eljárás szabályozásának az átmenetiséget a lehető leghatékonyabban kell biztosítania és a külön eljárásról minél hamarabb vissza lehessen térni az általános eljárás szabályaira. Hangsúlyozza továbbá, hogy az általános eljárásba való visszatérésnek csak az lehet hatékony eszköze, ami az eljárás azon szintjére történik, ahol a bekövetkezett jogsérelem orvoslásra szorul.

[15] 3. Az indítványozó álláspontja szerint az alkotmányjogi panaszban kifogásolt bírói döntés is ellentétes az Alaptörvény fent utalt rendelkezéseivel, vagyis annak XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésével, továbbá I. cikk (3) bekezdésével, így a döntés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését is kezdeményezte.

[16] Az indítványozó ellen folytatott büntetőeljárásban a bíróság alkalmazta a támadott jogszabályhelyet, vagyis a Be. 531. § (5) bekezdését. Annak alapján a bírói tanács nem rendelkezett az ügy másodfokról első fokra való visszautalásáról, hanem a másodfokú eljárást folytatva hozta meg az indítványozó felelősségét megállapító ítéletét. Ennek következtében az indítványozó elesett a tisztességes eljárás nélkülözhetetlen alkotóelemeként jelentkező személyes részvételi jogosítványok gyakorlásának a lehetőségétől. Az ebből fakadó hátrányokat nem tudta ellensúlyozni az indítvány megállapítása szerint a másodfokú eljárásban lefolytatott bizonyítás sem, ekkorra ugyanis a bizonyítékok mérlegelése bizonyos körben már lezajlott. A helyzet megfelelő orvoslására csakis a korábbi eljárási szakasz megismétlésével lett volna lehetőség.

[17] A vitatott jogszabályhely tehát azáltal eredményezett jogsérelmet az indítványozó oldalán, hogy nem írta elő a bíróság számára azon eljárási szakasz kötelező megismétlését, amelyet első fokon az indítványozó távollétében folytattak le.

[18] A tisztességes eljáráshoz való jog sérelme mellett továbbá a jogorvoslathoz való jog sérelme is bekövetkezett az indítványozó oldalán, hiszen az első fokú eljárás megismétlésének elmaradása miatt csak a másodfokú döntéssel szemben igénybe vehető, jóval szűkebb körű jogorvoslati lehetőségekkel tudott élni. Úgy véli továbbá, hogy ezek a lehetőségek nem biztosítottak számára olyan hatékony jogorvoslatot, amely alkalmas lett volna a bizonyítékok mérlegelésével és a tényállás megállapításával összefüggésben első fokon elkövetett jogalkalmazói hibák orvoslására.

[19] 4. Az indítványozó ezen kívül kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 61. § (1) bekezdése alapján eljárva hívja fel a bíróságot a kifogásolt döntés végrehajtásának a felfüggesztésére.

II.

[20] Az Alkotmánybíróság eljárása során a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:

[21] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:

"I. cikk (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható."

"XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja."

"XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.

[...]

(7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti."

[22] 2. A Be. indítvánnyal érintett rendelkezései:

"531. § (5) Ha a vádlott felkutatására tett intézkedések a másodfokú bírósági eljárásban vezettek eredményre, a másodfokú bíróság tárgyalást tűz ki, és azon a vádlottat kihallgatja, valamint - ha szükséges - a vádlott által indítványozott további bizonyítást vesz fel. A másodfokú bíróság az eljárás eredményétől függően az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyja, megváltoztatja, vagy hatályon kívül helyezi, és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja."

III.

[23] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak.

[24] 1. A befogadhatóság formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítvány megfelel az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott formai követelményeknek.

[25] 1.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani az ügyben első fokon eljárt bírósághoz címezve. Jelen esetben az indítványozó jogi képviselője a támadott ítéletet 2013. október 14-én vette át, az alkotmányjogi panaszt pedig 2013. december 10-én, határidőben adta postára.

[26] 1.2. Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 52. § (1) bekezdésében foglalt további formai követelményeknek is megfelel, mert megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [az Abtv. 26. § (1) bekezdését és 27. §-át] és az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [I. cikk (3) bekezdés, XV. cikk (2) bekezdés, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdés], azokkal összefüggésben a sérelem lényegét. Meghatározza továbbá az Alkotmánybíróság által vizsgálandó jogszabályi rendelkezést és a konkrét bírói döntést, okfejtést tartalmaz azok alaptörvény-ellenességéről, valamint kifejezett kérelmet fogalmaz meg az érintett jogszabályhely és a bírósági ítélet megsemmisítésére.

[27] 2. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen az Abtv. 26. § (1) bekezdés és az Abtv. 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint az Abtv. 29-31. § szerinti tartalmi követelményeket. Ezeket a feltételeket vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.

[28] 2.1. Az indítványozó az Abtv. 26. § (1) bekezdése és az Abtv. 27. §-a, illetve az Abtv. 51. § (1) bekezdése szerint jogosultnak tekinthető, és figyelemmel arra, hogy az alapul szolgáló büntetőeljárásban terheltként szerepelt, továbbá arra, hogy vele szemben a bíróság - a fellebbezési nyilvános tárgyalásról felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint - az eljárásban alkalmazta a Be. 531. § (5) bekezdését, nyilvánvalóan érintett is.

[29] 2.2. Az Abtv. 26. § (1) bekezdés b) pontja és az Abtv. 27. § b) pontjában foglaltak szerint a bírói döntéssel és az abban alkalmazott jogszabállyal szemben alkotmányjogi panasz akkor terjeszthető elő, ha az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit kimerítette vagy jogorvoslati lehetőség nincsen számára biztosítva. Az indítványozó a jelen alkotmányjogi panaszt fellebbezési lehetőségének kimerítését követően, a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú, jogerős ítéletével szemben terjesztette elő, így az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 26-27. § e körben előírt feltételeinek.

[30] 2.3. Az Abtv. 29. §-a alapján az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltétele, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását (erről lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]). A feltételek meglétének a vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.

[31] A jelen alkotmányjogi panasszal összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kifogásolt jogszabályhely arra az esetre tartalmaz előírásokat a másodfokú bíróság számára, ha a folyamatban lévő büntetőeljárásban a vádlott felkutatására tett intézkedések a másodfokú eljárás során vezettek eredményre. A Be. kifogásolt 531. § (5) bekezdése értelmében ilyenkor a másodfokú bíróság tárgyalást tűz ki, és azon a vádlottat kihallgatja, valamint - ha szükséges - a vádlott által indítványozott további bizonyítást vesz fel. A másodfokú bíróság ezt követően az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyja, megváltoztatja, vagy hatályon kívül helyezi, és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja. Az a körülmény tehát, hogy a terhelt tartózkodási helye a másodfokú eljárás folyamán válik ismertté, vagyis ő ténylegesen csak ezt követően válik az eljárás résztvevőjévé, nem feltétlenül eredményezi az első fokú eljárás megismétlését, az arról való döntéshozatal ugyanis a bíróság szabad mérlegelésére van bízva.

[32] A panaszos előadása kétséget ébresztett az iránt, hogy a Be. kifogásolt szabálya azzal, hogy az első fokú eljárás megismétléséről való döntéshozatalt nem kötelezően írja elő, hanem a bíróság diszkrecionális döntési jogkörébe tartozónak tekinti, megfelel a tisztességes eljárás, valamint a jogorvoslathoz való jog alkotmányos követelményeinek és nem ellentétes a hátrányos megkülönböztetés tilalmával. Ezen kérdések vizsgálata érdemi alkotmánybírósági eljárást igényel, az Alkotmánybírság az érdemi vizsgálat eredménye alapján válaszolhatja meg a támadott jogszabályhely és a bírói döntés alaptörvény-ellenessége kapcsán felmerült kételyeket.

[33] Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy jelen alkotmányjogi panasz felveti a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét. Erre figyelemmel és az Ügyrend 31. § (6) bekezdését alkalmazva az alkotmányjogi panasz befogadásáról és az érdemi alkotmányossági vizsgálatról döntött.

[34] 3. Az alkotmányjogi panasz azonban - az alábbiakban részletezettek szerint - nem minden indítványi elemében felel meg a törvényi feltételeknek.

[35] Az indítványozó az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésére hivatkozással is kérte a vitatott rendelkezés megsemmisítését.

[36] Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 26-27. §-ai alapján az Alaptörvényben biztosított jogok védelmének eszköze. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése azonban önállóan nem szabályoz az indítványozó számára biztosított alapjogot, helyette az Alkotmánybíróság gyakorlatában kikristályosodott általános alapjogvédelmi tesztet deklarálja. Funkciója az, minthogy garanciális szabályként rögzítse az alapvető jogok korlátozhatóságának általános kereteit.

[37] Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ezen indítványi elem vonatkozásában az Abtv. 64. § d) pontja és az Ügyrend 65. § (1) bekezdése alapján visszautasította.

IV.

[38] Az indítvány többi eleme nem megalapozott.

[39] 1. Az Alkotmánybíróság az indítvány érdemi vizsgálata keretében elsőként röviden áttekintette az alapul fekvő büntetőeljárási jogintézmény, a távollévő terhelttel szembeni eljárás történeti előzményeit.

[40] 1.1. Az 1896. évi XXXIII. tc., a Büntető Perrendtartás (a továbbiakban: I. Bp.) nem engedte meg a távollévő terhelttel szembeni ítélethozatalt. Az indokolás szerint az ilyen ítélet célszerűtlen és ütközik a büntetőeljárás általánosan elismert alapelveivel, így a közvetlenség és a szóbeliség elvével. Később, meghatározott állam elleni és gazdasági bűncselekmények esetén a szabályozás lehetővé tette a terhelt távollétében a tárgyalás megtartását és az ítélethozatalt, az ítélet azonban a bűnösség megállapításáról és vagyoni elégtétel kiszabásáról rendelkezhetett.

A II. világháborút követően a bíróságok arra kaptak felhatalmazást, hogy háborús és népellenes bűncselekmények, továbbá a demokratikus államrend elleni cselekmények esetén a főbüntetésről is rendelkező ítéltet hozzanak a terhelt távollétében. Végül az 1951. évi III. tv., vagyis a II. Bp. tette lehetővé bármely bűncselekmény miatti eljárásban a tárgyalás megtartását a terhelt távollétében. Szűkítette a szabály alkalmazását az a kitétel, amely szerint a terhelt távollétében történő eljárásnak csakis akkor volt helye, ha igazolható volt, hogy a terhelt a jogszabályok megszegésével vagy kijátszásával külföldre távozott. A döntés ellen perújítással lehetett jogorvoslatot keresni. Ezt a szabályozást vették át a későbbi büntetőeljárási jogszabályok, így az 1954. évi V. tv., az 1962. évi 8. tvr. és az 1973. évi I. tv. (a továbbiakban: régi Be.) is. Ugyan a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt (a továbbiakban: régi Btk.) módosító 1987. évi III. tv. időlegesen megváltoztatta a szabályozást, ugyanis beiktatta a régi Btk. rendelkezései közé a 87/A. §-t, amely a jogszabály megszegésével külföldön tartózkodó terhelt elleni eljárás szabályait tartalmazta, rövidesen valamennyi kapcsolódó szabály a régi Be.-ben kapott helyet. A következő büntetőeljárási kódex, az 1998. évi XIX. tv. hatálybalépése kiszélesítette a terhelt távollétében történő eljárások lehetőségét és önálló fejezetként iktatta be ezt az eljárástípust. A szabályozás a 2002. évi I. tv., illetve a 14/2004. (V. 7.) AB határozat nyomán nyerte el ma is hatályos tartalmát.

[41] 1.2. A 14/2004. (V. 7.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) az Alkotmánybíróság a terhelt távolléte esetén alkalmazható eljárási szabályok széles körét vonta vizsgálat alá.

[42] A döntésben az Alkotmánybíróság a jogintézmény történeti előzményeit, valamint az Európa Tanács és az Európai Unió fórumainak releváns megállapításait figyelembe véve megállapította: "a terhelt távollétében történő eljárás és határozathozatal lehetősége - mint jogintézmény - nem alkotmányellenes, nem ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében normatívan meghatározott jogállamiság és az alkotmányos büntetőjog követelményeivel. Az államnak a jogrend védelmére, valamint a bűncselekmény áldozatává vált személyek, illetve szervezetek jogainak és érdekeinek védelmére is irányuló alkotmányos kötelezettsége alapján indokolt, hogy a törvényhozó lehetőséget teremtsen az ismeretlen vagy az állam hatóságai számára nem elérhető helyen tartózkodó terhelttel szemben is a büntető igény ténybeli alapjainak és - a bűnösség megállapítása esetén - a szankcióknak jogerős bírósági ítéletben történő rögzítésére." (Abh., ABH 2004, 241, 253.)

[43] Az Abh. indoklásában szereplő megállapítások közül az ügyek tárgybéli azonossága okán az alábbiak felhívása is indokolt.

"Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az államnak a társadalommal szembeni alkotmányos kötelezettsége a büntető igény késedelem nélküli érvényesítése. [...] Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárás egyszerűsítését szolgáló jogintézmények [...] alkotmányossági vizsgálata kapcsán [...] megfogalmazta, hogy a büntetőeljárás szabályozásával szemben a jogállamiság normatív tartalmából és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogból levezethető alkotmányos követelmény az állami büntető igény megfelelő időn belüli érvényesítése és elbírálása. Ezekben a döntésekben hangsúlyt kapott az a tapasztalat, hogy a büntető igény elbírálásának elhúzódása károsan befolyásolja a büntető igazságszolgáltatás működését és tekintélyét." (Abh., ABH 2004, 241, 254.) [Lásd továbbá: 67/1995. (XII. 7.) AB határozat, ABH 1995, 346, 349.; 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 372, 377-378.]

[44] Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban rögzített döntés kialakítása során két további szempontot is figyelembe vett. "Egyrészt a társadalomnak a bűnözéssel szembeni védelme megköveteli annak számításba vételét, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozással a határok átjárhatósága, az emberek térbeli mobilitásának megnövekedése nagymértékben fokozza a büntető felelősségre vonás alóli kibúvás lehetőségét. Másrészt a bűnözéssel szembeni nemzetközi együttműködés növekvő intenzitása - megteremtve a büntető ítéletek kölcsönös elismerésének és végrehajtásának feltételeit - kifejezetten értelmet ad az olyan büntetőeljárásnak, amely a terhelt kézrekerítésének időleges sikertelensége esetén is késedelem nélkül bírósági ítéletben állapítja meg a büntető felelősség ténybeli és jogi alapjait, valamint - bűnösség esetén - a bűncselekmény jogkövetkezményeit." (Abh., ABH 2004, 241, 254.)

[45] Az Abh.-nak jelen ügyben is fontos megállapítása szerint továbbá "[a] jogállamiság normatív tartalma, valamint az alkotmányos büntetőjog garanciális követelményei ugyanakkor megkívánják, hogy az állam a távollevő terhelttel szembeni büntető igény érvényesítésére olyan szabályokat alkosson, amelyek egyensúlyt teremtenek a terhelt alkotmányos jogainak védelme és a büntető igazságszolgáltatás megfelelő működésével kapcsolatos társadalmi elvárások között." (Abh., ABH 2004, 241, 255-256.)

[46] 2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában elsődlegesen az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt követelmény megsértésére hivatkozott. A tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét a támadott jogszabályi rendelkezés szerinte azzal idézi elő, hogy nem teszi kötelezővé az első fokú eljárási szakasz megismétlését. A másodfokú eljárásban ugyanakkor a tisztességes eljáráshoz való jog egyes garanciális elemei - az adott eljárási szakasz sajátosságaiból, jellegéből fakadóan - nem érvényesíthetők, és a szabályozás nem biztosít garanciát arra sem, hogy az egyébként érvényesíthető garanciák alkalmazására ténylegesen sor kerül. További hiányosságként jelöli meg azt is, hogy a Be. vitatott rendelkezése nem rögzít semmiféle útmutatást a másodfokú bíróság számára a kasszációs és a reformatórius jogkörök közötti választáshoz.

[47] 2.1. Az Alkotmánybíróság először a tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszere kapcsán kialakított korábbi gyakorlatát tekintette át. Ennek során az Alkotmánybíróság az Alaptörvény negyedik módosítására (2013. március 25.), valamint a 13/2013. (VI. 7.) AB határozatában a korábbi alkotmánybírósági határozatokban foglaltak felhasználhatóságát illetően rögzített szempontokra is tekintettel járt el.

[48] Figyelemmel volt arra, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt szabály értelmezésekor - az Alkotmánnyal fennálló tartalmi és kontextuális egyezés okán - a 7/2013. (III. 1.) AB határozatban az Alkotmánybíróság irányadónak tekintette a tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető joggal kapcsolatban kimunkált korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot (7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [24]). Ezért jelen ügy kapcsán is arra a megállapításra jutott, hogy a korábbi határozataiban szereplő érvek és megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya.

[49] 2.2. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének értelmezésével nevesíthetők a tisztességes eljáráshoz való jog tartalmát kitöltő ún. részjogosítványok. Ezek különösen: a bírósághoz fordulás joga, a tárgyalás igazságossága (ami nem garantálja a döntés igazságosságát), a tárgyalás nyilvánosságának és a bírói döntés nyilvános kihirdetésének a követelménye, törvény által létrehozott bíróság, a bírói függetlenség és pártatlanság kívánalma, továbbá az ésszerű időn belüli elbírálás. A szabály de facto nem rögzíti, de az Alkotmánybíróság értelmezése szerint része a tisztességes eljárásnak az is, hogy az eljárásban biztosítva legyen a fegyverek egyenlősége.

[50] Ahogyan arra az Abh. is utal, az Alkotmánybíróság a tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját elvi jelentőséggel a 6/1998. (III. 11.) AB határozatában foglalta össze. A tisztességes eljárás (fair trial) az Alkotmánybíróság ezen döntésében kimunkált alkotmányos mérce szerint "olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes." [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95.] A tisztességes eljárás követelménye által meghatározott garanciák, "[.] a bírósághoz való jog megannyi konkrét feltételét tartalmazzák, amelyek nem abszolútak abban az értelemben mint például az említett ártatlanság vélelme, de amelyek az általános szabály szerinti mérlegelésnek mégis abszolút korlátai. Nincs olyan szükségesség, amely miatt a tárgyalás tisztességes voltát arányosan ugyan, de korlátozni lehetne; hanem a tisztességes tárgyalás fogalmán belül alakítandó ki olyan ismérvrendszer, amely annak tartalmát adja, s csak ezen belül értékelhető bizonyos korlátozások szükséges és arányos volta." [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 99.]. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság korábbi döntésére visszautalva megerősítette: "[a]z Alkotmánybíróság az Abh.-ban [értsd: 6/1998. (III. 11.) AB határozatában] utalt arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye." (Abh., ABH 2004, 241, 266.)

[51] Az Abh. fontos megállapításokat rögzít az annak alapjául szolgáló és egyúttal a jelen eljárás vizsgálatának is a fókuszában álló jogintézmény vonatkozásában. Értelmezése szerint "[a] terhelt távollétében lefolytatott eljárás a büntetőeljárás általános szabályaitól bizonyos elemeiben eltérő, ún. különeljárás. Az eljárás alkotmányossági megítélése szempontjából fontos sajátossága, hogy az eljárás egyes szakaszaiban vagy az egész eljárás folyamán hiányzik a tisztességes eljárás és a védelemhez való jog egyik lényeges részeleme: a terhelt személyes joggyakorlásának és személyes védekezésének lehetősége. Ennek ellensúlyozására a különeljárásra való áttéréstől kezdve kötelező a védő közreműködése, az eljárás jogerős befejezése előtt - kérelemre - az első fokú tárgyalás megismétlése, az eljárás jogerős befejezése után pedig - kérelemre - a perújítás elrendelése. [A]hhoz, hogy az eljárás tisztességes minősége megmaradjon, továbbá a védelem jogának szükségképpeni - a büntető igény érvényesítésének alkotmányos kötelezettsége által indokolt - korlátozása pedig arányos legyen, a terhelt távollétében történő eljárás szabályaiban a kivételesség és az átmenetiség követelményeinek kell érvényesülniük." (Abh., ABH 2004, 241, 258.)

[52] Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság maga is elismerte, hogy "[a] terhelt személyes közreműködése, joggyakorlása nélküli eljárás fokozott kockázatot jelent az igazság megállapítása, a hiánytalan és teljes tényállás feltárása és bizonyítása tekintetében." (Abh., ABH 2004, 241, 267.). Valamennyi releváns szempont értékelését követően az Alkotmánybíróság döntésében mégis indokoltnak találta, hogy a jogalkotó gondoskodjon egy olyan jogintézmény működtetéséről, amely az ismeretlen vagy az állam hatóságai számára nem elérhető helyen tartózkodó terheltekkel szemben is lehetőséget teremt a büntető igény érvényesítésére. Mérlegelése során hangsúlyozta az állam azon alkotmányos kötelezettségét, amely a jogrend védelme, valamint a bűncselekmény áldozatává vált személyek, illetve szervezetek jogainak és érdekeinek védelme kapcsán fennáll. Az Alkotmánybíróság a terhelt távollétében történő eljárás és döntéshozatal lehetőségét összességében alkotmányosnak, a jogállamiság és az alkotmányos büntetőjog követelményeivel összhangban állónak minősítette.

[53] 2.3. A fentebb utalt ellensúlyozó mechanizmusok hatékonyságát és alkalmasságát kérdőjelezi meg az indítványozó az adott különeljárás egyik vetülete kapcsán, amikor alkotmányossági aggályainak ad hangot amiatt, hogy a jogszabály nem írja elő az első fokú eljárás kötelező megismétlését abban az esetben, ha a terhelt tartózkodási helye a másodfokú eljárás során válik ismertté, hanem annak csak a lehetőségét biztosítva a döntést a bíróság mérlegelésére bízza. A jelen vizsgálatban a felmerülő alapvető alkotmányossági kérdés ennek megfelelően az, hogy a hatályos szabályozás, illetőleg az abban lefektetett garanciális eszközök képesek-e kellően ellensúlyozni ezt a fokozott kockázatot akkor, ha a terhelt előkerülésével a másodfokú eljárás folyása során kell számolni.

[54] Az Alkotmánybíróság vizsgálata során szem előtt tartotta a távollévő terhelttel szembeni eljárás általános garanciarendszere kapcsán korábbi döntéseiben, különösen az Abh.-ban tett megállapításait. Ugyanakkor jelen eljárásában azon speciális garanciális elemekre koncentrált, amelyek a másodfokú büntetőeljárásban érvényesülő szabályozás alkotmányosságának megítélése szempontjából relevanciával bírnak. Mindezt megelőzően szükségesnek tartotta áttekinteni a büntetőeljárás másodfokú szakaszával kapcsolatos szabályozás sajátosságait is.

[55] 2.3.1. A hatályos magyar büntetőeljárásban a bírósági fórumrendszer négyszintű, ennek megfelelően az eljárás rendszerint háromfokú, a fellebbezés pedig kétfokú. Rendes jogorvoslattal, vagyis fellebbezéssel a még jogerőre nem emelkedett első fokú és másodfokú bírósági határozatokat lehet megtámadni, míg a jogerős döntésekkel szemben a rendkívüli jogorvoslatok különböző típusai kezdeményezhetők.

[56] A büntetőeljárás egyes eljárási szakaszainak hatályos szabályozását, egyúttal az egyes eljárási szakaszok szerepét, funkcióját legutóbb a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló 2006. évi LI. törvény (a továbbiakban: Módtv.) alakította ki, amely - egyéb rendelkezések mellett - 2006. július 1-jével bevezette a harmadfokú eljárást. A Módtv. indokolásának (a továbbiakban: Indokolás) általános része vázlatosan ismerteti és magyarázza a Be. másodfokú bírósági eljárásra vonatkozó szabályozásának a koncepcióját.

[57] Az Indokolás rögzíti, hogy a másodfokú bíróság a teljes revízió elve alapján - amely alól bizonyos kivételek vannak -az első fokú bíróság ítéletének minden rendelkezését és az azt megelőző bírósági eljárást teljes terjedelmében felülvizsgálja. A teljes revízió körében a másodfokú bíróság először azt vizsgálja, hogy az első fokú bíróságnak egyáltalán jogilag lehetősége volt-e érdemi határozatának meghozatalára. Ha megállapítása nemleges, az ítélet hatályon kívül helyezése mellett az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja.

[58] Ha az első fokú bíróság nem követett el ún. feltétlen eljárási szabálysértést, akkor ezt követően kerül sor az ítélet megalapozottságának vizsgálatára, amely után eldönthető, hogy alapítható-e a másodfokú határozat az első fokú bíróság határozatára, vagy az olyan ténybeli hiányosságokban szenved, amelyet orvosolni szükséges. Az orvoslásnak két módja van: a másodfokú bíróság az iratok alapján, helyes ténybeli következtetés útján vagy a fellebbezési tárgyaláson felvett kisebb bizonyítás alapján maga helyesbíti a határozatot, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az eljárás újból történő lefolytatására (teljesebb bizonyítás felvételére) az ügy visszakerül az első fokú bírósághoz. Ekkor az első fokú bizonyítási eljárást - bizonyos korlátok között - teljes terjedelmében elölről kell kezdeni.

[59] Ha az első fokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott, vagy a kisebb hiányosság pótlására a másodfokú bíróságnak lehetősége volt, akkor ez a tényállás alapul szolgál a másodfokú bíróság érdemi jogi eljárására, amelyben először vizsgálja, hogy a vádlott bűnösségének megállapítása (vagy felmentése, illetve az eljárás megszüntetése) törvényes volt-e. A másodfokú bírósági eljárás e szakaszában kell vizsgálni, hogy a megállapított történeti tényállás egyáltalában alapot ad-e valamely Büntető Törvénykönyv szerinti bűncselekmény megállapítására, nincs-e olyan ok, amely a büntetőjogi felelősségre vonást kizárja, vagy a cselekmény jogi megítélését bármely más módon befolyásolja.

[60] Ha a bűnösség megállapítása (vagy a felmentés, illetve az eljárás megszüntetése) törvényes, akkor következik a cselekmény jogi minősítésének felülvizsgálata. Ekkor vizsgálja a másodfokú bíróság, hogy a megállapított tényállás ténylegesen a Különös Rész azon szakasza alá vonható-e, amelynek elkövetésében a vádlott bűnösségét az első fokú bíróság kimondta.

[61] Ezt követi a büntetés (jogkövetkezmény) kiszabásának felülvizsgálata.

[62] A másodfokú bíróság reformatórius jogköre (vagyis az a jogosítványa, hogy az első fokú bíróság határozatát megváltoztassa) tehát attól függ, milyen természetű hiba az, amelyben az első fokú bírósági határozat szenved. Ténybeli (megalapozottság-béli) hibák esetén a másodfokú bíróságnak az általános szabályok szerint - bár széles revíziós joga van - reformatórius joga szűk. Az anyagi jogi jogszabálysértések esetén a másodfokú bíróságnak szinte teljes reformációs joga van, természetesen csak az első fokú bíróság által megállapított tényállás alapján, és a súlyosítási tilalom korlátai között. A különböző eljárási szabálytalanságok esetén a másodfokú bíróság jogköre - szinte kizárólag - kasszációs jellegű.

[63] 2.3.2. A hatályos szabályozásban a Be. 348. § (1) bekezdése rögzíti a revízió általános szabályát. Eszerint a másodfokú bíróság az ítélet valamennyi büntetőjogi fő- illetve járulékos kérdésben hozott rendelkezését felülbírálja a megelőző bírósági eljárással együtt, a fellebbező személyétől és a fellebbezés okától függetlenül. Ez azt jelenti, hogy akár a terhelt javára, akár a terhére jelentettek be bármilyen okból fellebbezést, a másodfokon eljáró bíróság az első fok határozatát és az azt megelőző eljárást is teljes egészében felülvizsgálja. A főszabálytól a bíróság csak szűk körben meghatározott esetekben térhet el: a revízió nem terjed ki az ítélet fellebbezéssel nem támadott felmentő, illetve eljárást megszüntető rendelkezéseire; továbbá nem érvényesül az általános szabály akkor, ha a fellebbezés nem vitatja az ítélet büntetőjogi főkérdéseket érintő egyetlen rendelkezését sem, pusztán valamely járulékos kérdésben elfoglalt bírói álláspontot tartja sérelmesnek. (Ez utóbbi esetben kizárólag a kifejezetten kifogásolt rendelkezés felülvizsgálatára nyílik törvényes lehetőség.)

[64] A másodfokú eljárásban érvényesülő garanciák körének meghatározása szempontjából lényeges kérdés, hogy másodfokon a bíróság milyen eljárási formában hozza meg döntését. A bíróság eljárásának formáit általános jelleggel a Be. 234. § határozza meg. Négy típusa: a tárgyalás, a nyilvános ülés, az ülés és a tanácsülés. A Be. támadott 531. § (5) bekezdése alapján a bíróság a terhelt eljárásba történő bevonását követően tárgyalást tűz ki.

[65] A tárgyalás tipikusan az az eljárási forma, ahol döntés születik a büntetőjogi főkérdésekben. A bíróság tárgyaláson vizsgálja, hogy a vád tárgyává tett cselekmény bűncselekmény-e; ha igen, miként minősül; megállapítja a tényállást; dönt a büntetőjogi felelősségről és a büntetés kiszabásáról, továbbá számos járulékos kérdésről. Ezen döntések meghozatalához a bizonyítás nélkülözhetetlen, az kellő garanciák mellett tárgyaláson folytatható le. Ez az egyetlen olyan eljárási forma, amely megteremti a kereteket az eljárási garanciák teljes körének érvényesüléséhez.

[66] Alkalmazása első és másodfokon is főszabály. A tárgyalásoz képest a további eljárási formáknak a törvény értelmében másodlagos szerepe van. [Lásd bővebben: 14/2002. (III. 20.) AB határozat (ABH 2002, 101.), illetve 20/2005. (V. 26.) AB határozat (ABH 2005, 202.)]

[67] 2.3.3. Az Alkotmánybíróság számos korábbi határozatában, többféle megközelítésben foglalkozott a tisztességes eljárás egyik markáns garanciális elemével, a bírói függetlenség alapelvével, amelynek érvényesülése a másodfokú eljárás alkotmányosságának megítélése szempontjából is különös jelentőséggel bír. Az alapelv garanciális tartalmának meghatározásakor az Alkotmánybíróság különbséget tesz a bírói függetlenség külső és belső aspektusai között. A 20/2005. (V. 26.) AB határozatában az Alkotmánybíróság elvi éllel állapította meg, hogy "[a] bírósági jogalkalmazásnak egyaránt része a tényállás és az alkalmazandó jog megállapítása, valamint a jogkövetkezmények meghatározása. Ezen összetett folyamat, eljárási periódusoktól függetlenül magában foglalja a jogilag releváns tények objektív feltárását, összegezését, értékelését és a jogkérdések megismerését. A bíró belső meggyőződése, amely lehetővé teszi számára - a bírói függetlenség alkotmányos elve által oltalmazott - a lelkiismeretének megfelelő döntés meghozatalát, ezen tényezők hatására alakul ki. A büntetőeljárási törvénynek tehát az ehhez szükséges eljárási kereteket és módszereket biztosítania kell valamennyi bíró számára." (ABH 2005, 202, 219-220.)

[68] A jelen ügyben különösen relevánsak továbbá azok a megállapítások, amelyeket az Alkotmánybíróság - összegezve addigi gyakorlatát - a bírói függetlenség és a törvényi alávetettség összefüggéséről a 19/1999. (VI. 25.) AB határozatban kifejtett [ABH 1999, 150, lásd még: 13/2002. (III. 20.) AB határozat (ABH 2002, 85.) és 54/2001. (XI. 29.) AB határozat (ABH, 2001, 421.)] Ennek értelmében "a bírói hatalom, amelyhez a bírói függetlenség kapcsolódik, döntően az ítélkezésben ölt testet. A bírói függetlenség az ítélkezésre vonatkozik; a további státusbeli és szervezeti garanciák is a független ítélkezéshez szükségesek. A bírónak mindenkitől - más bírótól is - függetlennek kell lennie, függetlenségét garanciáknak kell biztosítani minden befolyásolás ellen, származzék akár az külső hatalmi jogkör gyakorlásától, akár a bírósági szervezeten belülről. Ez azonban természetesen nem jelenti a bírói hatalom korlátlanságát. [...] A bírói függetlenség egyedi aspektusában [...] a bíró szervezeti és státusbeli szabadságának garanciáját jelenti, annak érdekében, hogy az egyedi ügyekben a jogviták eldöntése és a jogsérelmek orvoslása tárgyában hozott kötelező erejű és végrehajtható döntését mindenféle befolyásolástól mentesen, a törvények, illetve általában a jogszabályok alapján, belső meggyőződése szerint hozza meg. (ABH 1999, 150, 153.)

[69] 2.3.4. A távollévő terhelttel szembeni eljárásban érvényesülő garanciális elemek között kiemelkedő szerep jut az eljárások ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő érdek érvényesítésének is. Ezt az elgondolást megerősítve rögzíti a 49/1998. (XI. 27.) AB határozat Indokolása, hogy "[a]z eljárási szabályok megsértésének az új első fokú eljárás elrendelésével párosuló kasszáció útján történő szankcionálása, illetve orvoslása szükségképpen nyújtja az eljárás időtartamát." (ABH 1998, 372, 378.) A döntés iránymutatása szerint az ésszerű idő követelményének érvényesülésével összefüggő alkotmányossági vizsgálatban a mérlegelés szempontjai egyrészről a büntető felelősségre vonás egyszerűsítéséhez és gyorsításához fűződő alkotmányos érdekek, másrészről pedig az alkotmányban kifejezetten biztosított, a büntető igény érvényesítése esetén az egyéneket megillető alapvető jogok, illetőleg az egyéb garanciális eljárási szabályok megtartásához fűződő érdekek. "A pergazdaságosság és az ésszerűség azt követeli, hogy az ítéletet nem, vagy csak lényegtelen módon befolyásoló eljárási szabálysértés ne vezessen a lényegében helyes határozat megsemmisítésére. Azokban az esetekben, amikor az eljárási szabály olyan alapvető követelményeket biztosít, mint azok, amelyeknek sérelme [az] abszolút hatályon kívül helyező okok alapjául szolgál, a törvény kizárja a perökonómiai szempontok érvényesülését." (ABH 1998, 372, 379-380.)

[70] 2.4. Amennyiben a büntetőeljárást a terhelt távollétében folytatják, és az érintett tartózkodási helyének felkutatására tett intézkedések a másodfokú bírósági eljárásban vezettek eredményre, a hatályos szabályok értelmében a bíróságnak arra keletkezik kötelezettsége, hogy tárgyalást tűzzön ki és azon a vádlottat kihallgassa. Ezen felül saját belátása szerint dönthet a vádlott által indítványozott további bizonyítás felvétele mellett, valamint az eljárás eredményétől függően az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyhatja, megváltoztathatja, vagy hatályon kívül helyezheti, ez utóbbi esetben az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja. Nem keletkezik ugyanakkor kötelezettsége arra, hogy az ügyet az első fokon eljárt bíróság elé visszautalja.

[71] A szabály alkotmányosságának megítélése keretében az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy a tisztességes eljárásnak az adott büntetőeljárás korábbi szakaszaiban hiányzó részelemeit - így a terhelt személyes joggyakorlásának és személyes védekezésének hiányát - a másodfokú eljárás sajátosságait figyelembe véve ez a jogalkotói megoldás képes-e olyan módon ellensúlyozni, hogy érvényesüljön a kivételesség és az átmenetiség követelménye, ezáltal megőrizhető legyen az eljárás tisztességes minősége.

[72] Döntésének kialakítása során az Alkotmánybíróság a tisztességes eljárás követelménye kapcsán korábban megfogalmazott azon elvi tételt vette alapul, amely szerint a tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye. Nincs továbbá olyan szükségesség, amely miatt a tárgyalás tisztességes voltát arányosan ugyan, de korlátozni lehetne; hanem a tisztességes tárgyalás fogalmán belül alakítandó ki olyan ismérvrendszer, amely annak tartalmát adja, s csak ezen belül értékelhető bizonyos korlátozások szükséges és arányos volta.

[73] A jogalkotó azzal, hogy a vitatott rendelkezés értelmében csupán a lehetőségét biztosította, de nem tette kötelezővé a másodfokon zajló eljárás első fokú bíróság elé történő visszautalását, és mindössze azt írta elő, hogy a másodfokú bíróság tárgyalást tűzzön ki, azon álláspontjának adott hangot, amelynek értelmében az eljárás tisztességességét biztosító garanciális elemek mind egy megismételt első fokú eljárásban, mind pedig az adott eljárási szakaszban, vagyis a másodfokú bíróság előtt biztosíthatók. Ez azt is jelenti, hogy az eljárás másodfokon történő folytatása estén a kivételesség és különösen az átmenetiség követelménye ugyanúgy nem sérül, mintha az általános eljárási szabályokra történő áttérés a megismételt első fokú eljárás keretei között történne meg.

[74] Az Alkotmánybíróság a másodfokú eljárás sajátosságait számba véve megállapította, hogy a jogalkotó által választott megoldás kellően átgondolt és megalapozott. A Be. által a másodfokú bíróságra ruházott jogosítványok ugyanis mind jogkérdésben, mind ténykérdésben lehetővé teszik az első fokon lefolytatott teljes eljárásnak, valamint első fokú bíróság döntésének a felülvizsgálatát. A tárgyalás eljárási forma előírása pedig megteremti azokat a kereteket, feltételeket, amelyek között a felülvizsgálat alaposságát biztosító eszközök (így különösen a terhelt nyilatkoztatása, a terhelt indítványa alapján további bizonyítás felvétele) alkalmazhatók. Mindez összességében azt eredményezi, hogy a támadott szabály alkalmas a tisztességes eljárás garanciarendszerének az eljárás azon szakaszában keletkezett hiányosságai ellensúlyozására, amelyet a terhelt tartózkodási helyének eredményes felkutatását megelőzően folytattak le.

[75] Nyilvánvaló, hogy a terhelt tartózkodási helyének ismertté válását követően szükséges intézkedések alkotmányossági vizsgálata más mérlegelést követel meg, mint azon eljárási megoldásoké, amelyek a terhelt távolléte esetén alkalmazhatóak. Az eljárás ezen eltérő szakaszaiban a tisztességes eljárás garanciarendszerének egyes elemei eltérő súllyal esnek latba. A terhelt eljárásba történő belépését követően indokolt és alkotmányosan is igazolható követelmény, hogy őt az eljáró hatóságok olyan helyzetbe próbálják hozni, mintha az eljárás korábbi szakaszaiban is részt vett volna. Ennek a kívánalomnak ugyanakkor épp a tisztességes eljárás garanciarendszere szab határt azzal, hogy a terhelt érdekei mellett a büntető igazságszolgáltatás megfelelő működésével kapcsolatos elvárásokat (különösen a bírói függetlenséget és az ésszerű idő követelményét) is érvényre juttatja.

[76] Ahogyan azt az Alkotmánybíróság fentebb megállapította: a távollévő terhelttel szembeni eljárás esetében az eljárás tisztességessége nem csak akkor biztosított, ha az érintett alapjog garanciarendszerének valamennyi eleme maximálisan érvényesül. Az eljárás megőrzi tisztességes jellegét akkor is, ha ezen elemek arányos érvényesítésével kialakítható egy olyan garanciarendszer, amely által az eljárás korábbi szakaszában szükségszerűen, a terhelt távolléte okán fennállt hiányosságok, az annak következtében előállt hátrányok ellensúlyozhatók. Ez a lehetőség a másodfokú eljárásban a hatályos szabályok alapján biztosított.

[77] Lerontaná a garanciarendszer részét képező ésszerű időn belüli eljárás követelményének az érvényesülését, ha a jogalkotó valamennyi ilyen típusú eljárásban kötelezővé tenné az első fokú eljárás megismétlését, attól függetlenül, hogy a terhelt eljárási jogosítványainak érvényesítéséhez, az azzal összefüggésben távolléte következtében beállt sérelmek orvoslásához a másodfokú eljárásban is valamennyi feltétel biztosított. Ilyen esetben nem csupán a büntető felelősségre vonás gyorsításához és egyszerűsítéséhez fűződő igény, hanem a terhelt bizonytalan jogi helyzetének mielőbbi rendezéséhez fűződő terhelti igény is sérelmet szenvedne.

[78] Ellentétes lenne továbbá a bírói függetlenség követelményével, ha a jogalkotó a különeljárások érintett körére vonatkozóan, a bíróság mérlegelési jogkörét korlátozva meghatározná a szükséges és elégséges bizonyítási cselekmények körét. Hasonló következménnyel járna továbbá az is, ha a törvény ugyanezen körben - a másodfokú bíróság határozathozatalára vonatkozó általános szabályoktól (lásd: Be. 370-384. §) eltérően - az eljáró bíróság mérlegelésétől függetlenül meghatározott esetekben kötelező jelleggel írná elő a kasszációs és a reformatórius jogkörök gyakorlását. Az ilyen szabályozás épp a tisztességes eljárás követelményének érvényesülése ellen hatna.

[79] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való jog megsértésére irányuló, a Be. 531. § (5) bekezdésével összefüggő indítványt a fentiekre tekintettel elutasította.

[80] 3. Az indítványozó másodsorban az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jog megsértésére hivatkozott. Legfőbb érvként ennek kapcsán előadta, hogy a támadott rendelkezés alkalmazása következtében a terhelt bizonyos esetekben elesik az első fokú eljárás lezárásakor egyébként igénybe vehető rendes jogorvoslat előterjesztésétől, ezáltal jogorvoslati lehetőségei jelentősen szűkülnek.

[81] 3.1. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog mindenkinek jogot biztosít ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti.

[82] Az Alkotmánybíróság állandósult gyakorlata értelmében a jogorvoslathoz fűződő jog általános értelemben azt kívánja meg, hogy valamennyi, az érintett jogát vagy jogos érdekét (helyzetét) érdemben befolyásoló határozat felülvizsgálata érdekében legyen lehetőség más szervhez, vagy azonos szerv magasabb fórumához fordulni. A jogorvoslati jog nyújtotta jogvédelem hatékonyságához pedig az szükséges, hogy ténylegesen érvényesüljön és képes legyen a döntés által okozott sérelem orvoslására. A jogorvoslat jogának hatékony érvényesülését számos tényező befolyásolhatja, így többek között a felülbírálati lehetőség terjedelme, a jogorvoslat elintézésére meghatározott határidő, vagy a sérelmezett határozat kézbesítésének szabályai és megismerhetőségének tényleges lehetősége (22/2013. (VII. 19.) AB határozat, Indokolás [26]). Az Alkotmánybíróság a 2/2013. (I. 23.) AB határozatában rámutatott arra is, hogy a jogorvoslathoz való jog érvényesülésének két eleme van: egyrészt, hogy a jogorvoslati fórumrendszer igénybevételét nem gátolják-e jogszabályi előírások, másrészt, hogy milyen a jogorvoslat terjedelme, azaz teljes körűsége, illetve korlátozottsága (Indokolás [35] és [37]).

[83] Az alaptörvényi rendelkezés értelmezésekor az Alkotmánybíróság figyelembe vette a 3064/2014. (III. 26.) AB határozatban tett megállapítását, mely szerint tekintettel arra, hogy a jogorvoslathoz való jog kapcsán az Alaptörvényben rögzített szabályok megegyeznek az Alkotmányban foglaltakkal, az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban szereplő érvek és megállapítások a 13/2013. (VI. 17.) AB határozat (Indokolás [32]) alapján jelen ügyben is alkalmazhatók.

[84] Az Alkotmánybíróság 49/1998. (XI. 27.) AB határozatában végezte el a jogorvoslathoz való alapjog értelmezését a büntetőeljárás jogorvoslati rendszerével összefüggésben. (ABH 1998, 372, 382.) A döntés a perorvoslat definiálása kapcsán az alábbiakra hivatkozik. A perorvoslat az a jogi eszköz, amelynek segítségével a vád és a védelem az első fokú bíróság határozatát és eljárását kifogásolhatja úgy, hogy a magasabb bírói fórum annak felülvizsgálatára és az arról való döntésre kötelezett. Sem a jogorvoslathoz való jog alkotmányos tartalma, sem a jogorvoslati jogosultságnak a Be.-ben rögzített garanciális eljárási alapelve nem biztosít alanyi jogot arra, hogy a büntető felelősségre vonás alapjául szolgáló tényállás-megállapítást minden esetben az első fokú bíróság végezze, illetve hogy tényállási hiba esetén a másodfokú bíróság korrigáló döntése ellen újabb jogorvoslati lehetőség nyíljék, avagy ténykérdésekben a másodfokú bíróság csupán korlátozott reformatórius jogkörrel vagy azzal sem rendelkezzék.

[85] Az Alkotmánybíróság határozatában hivatkozik azon korábbi megállapítására, hogy a jogorvoslathoz való jog követelményét az egyfokú fellebbezési rendszer is kielégíti, de a törvényhozó ezen túlmenő jogorvoslati lehetőséget is adhat [9/1992. (I. 30.) AB határozat ABH 1992, 59, 68.]. A konkrét döntés kapcsán is érvényesnek tartja továbbá a Polgári Perrendtartás tekintetében kifejtett álláspontját, amely szerint a hatályosnál sokkal részletesebb és bonyolultabb perrendtartási szabályozás sem tud garanciát adni arra, hogy minden eseti bírósági döntés tökéletesen megfeleljen az anyagi igazság követelményének (1437/B/1996. AB határozat, ABH 1998, 672, 674.).

[86] Döntésének kialakításakor az Alkotmánybíróság figyelemmel volt az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) következetes álláspontjára is, amelynek értelmében az igazságszolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokat megfogalmazó 6. Cikk nem foglalja magába a jogorvoslati jogot. (Így pl. EJEB, Delcourt kontra Belgium (2689/65), 1970. január 17., EJEB, Monnel és Morris kontra Egyesült Királyság (9818/82), 1987. március 2., EJEB, Campbell kontra Egyesült Királyság (13590/88), 1992. március 25.]. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) eredetileg nem is szólt a jogorvoslatról, azt a Strasbourgban, 1984. november 22-én kelt Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikke biztosítja. E szerint:

"1. Annak, akit bíróság bűncselekmény miatt elítélt, joga van arra, hogy a bűnössége megállapítását, illetőleg a büntetés kiszabását tartalmazó ítéletet felsőbb bírósággal felülbíráltassa. E jog gyakorlását, ideértve azokat az okokat is, melyekre alapítva a jogok gyakorolhatók, jogszabályban kell szabályozni.

2. E jogot korlátozni lehet a jogszabályok által meghatározott kisebb jelentőségű bűncselekmények esetében, vagy abban az esetben, amikor a szóban forgó személy ügyét első fokon a legfelső bírói fórum tárgyalta, vagy amikor a felmentő ítélet ellen benyújtott jogorvoslat folytán hoztak bűnösség megállapítását tartalmazó ítéletet."

[87] A döntés megjegyzése szerint a Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikkének strasbourgi értelmezését az Emberi Jogok Európai Bizottságának döntései világítják meg. E szerint a szerződő államok bizonyos mérlegelési lehetőséget élveznek az e rendelkezés által garantált jogorvoslat módozatainak kialakításában. A Bizottság döntései elismerik az államok jogát a sajátos és egymástól eltérő jogorvoslati rendszer működtetésére [Például: Náss kontra Svédország (18066/91), 1994. április 6., Hauser kontra Ausztria (26808/95), 1996. január 16.].

[88] 3.2. Az Alkotmánybírság az Egyezmény Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyve 2. Cikkének strasbourgi értelmezése kapcsán szükségesnek tartotta áttekinteni az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) gyakorlatát is.

[89] A Krombach kontra France ügyben [(29731/96), 2001. február 13., 96-100. bekezdés] a Bíróság megállapította, hogy ellentétes a hivatkozott cikkel a terhelt távolmaradása esetén hozott ítélet, ha a bíróság úgy alakította ki döntését, hogy a terhelt jogi képviselete az eljárásban nem volt biztosított. Ezzel szemben nem állapított meg jogsérelmet a Bíróság azon indítványozó kérelme alapján, aki kifogásolta, hogy megfosztották a jogkérdésben való jogorvoslat igénybevételének a lehetőségétől [Papon kontra Franciaország (54210/00), 2002. július 25., 101-106. bekezdés]. A Bíróság ezen döntésében figyelembe vette, hogy a terhelt jogi képviselete az eljárásban biztosítva volt, továbbá azt is, hogy jogorvoslat igénybevételétől való megfosztás hivatkozási alapja szerint a terhelt kivonta magát a fogvatartás alól.

[90] 3.3. Az Alkotmánybíróság a Be. hatályos jogorvoslati rendszerének értelmezésekor - csakúgy, mint a másodfokú eljárás jellemzőinek feltárása kapcsán - figyelembe vette a Módtv. indokolásában foglaltakat.

[91] Az Indokolás általános része utal az Európai Emberi Jogi Egyezmény Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyvének 2. Cikkében foglalt követelményekre, valamint arra, hogy az Alkotmánybíróság már a kilencvenes évek elején felhívta a figyelmet a jogorvoslati rendszer felülvizsgálatának a szükségességére. Ezen döntésében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a törvényességi óvás megszűnése különösen sürgetővé teszi, hogy a törvényhozó kiküszöbölje az egyfokú jogorvoslati rendszer és a másodfokú eljárás szabályaiból adódó olyan helyzeteket, amelyek - elsősorban a büntetőeljárásban - a fellebbezéssel nem teszik megoldhatóvá bizonyos törvénysértések orvoslását [9/1992. (I. 30.) AB határozat]. Ugyanezen döntésében az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy a jogorvoslathoz való jog követelményét az egyfokú fellebbezési rendszer is kielégíti, de a törvényhozó ezen túlmenő jogorvoslati lehetőséget is adhat.

[92] Az Indokolás elvi megállapítása szerint a harmadfokú bírósági eljárás bevezetésének elvi alapját az a tény adja, hogy a Be. alapján a másodfokú bíróság - akár a tényállás kisebb-nagyobb korrekciójával, akár anélkül - eltérően foglalhat állást a vádlott büntetőjogi felelősségének kérdésében, mint az az első fokú bíróság, amely a tényállást - általában - döntően megállapította. A törvény kizárólag abban az esetben teszi lehetővé a harmadfokú bírósági eljárást, ha az eljárt két bírói fórum a terhelt bűnösségét ítélte meg eltérően. Ennek megfelelően harmadfokú eljárásnak a büntető anyagi jogi szabályok megsértésével történt bűnösség-megállapítás, kényszergyógykezelés-elrendelés, felmentés, illetve eljárás-megszüntetés miatt van helye. Önmagában az alkalmazott büntetőjogi joghátrány miatt nincs lehetőség a második jogorvoslat igénybevételére, mint ahogy akkor sem, ha mind az első fokú, mind a másodfokú bíróság a bűnösség (felmentés, illetve az eljárás megszüntetése) kérdésében azonos döntést hozott. Ha akár az ügyész, akár a védelem megítélése szerint mind a két bírói fórum határozata törvénysértő, a törvény a felülvizsgálat, mint rendkívüli jogorvoslat lehetőségét tartja fenn.

[93] A harmadfokú eljárás az Indokolás jellemzése szerint mind a terhelt terhére, mind a terhelt javára használható perorvoslat, amelynek elbírálására alapvetően a másodfokú bíróság nyilvános ülésére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. A harmadfokú bíróság jogbíróság, ami azt jelenti, hogy a harmadfokú eljárásban túlnyomóan jogkérdések vizsgálatára van lehetőség, bizonyításnak nincs helye, az első fokú és a másodfokú eljárás eredményeként megállapított tényállás az irányadó. A harmadfokú bíróság azonban hatályon kívül helyezheti akár az első, akár a másodfokú bíróság ítéletét, és új eljárást rendelhet el, ha az ítéletet a megalapozatlansága miatt nem lehet felülbírálni. A harmadfokú eljárásban - bár a fellebbezés terjedelme korlátozott - a teljes revízió érvényesül, tehát a harmadfokú bíróság hivatalból is túlterjeszkedhet a felek indítványán, így az abszolút eljárási szabálysértéseket a harmadfokú bíróság is hivatalból köteles észlelni, illetve, ha a fellebbezés alapos, a törvénynek megfelelő határozatot a harmadfokú bíróság maga hozza meg. Kivételt képeznek ez alól az eljárási szabálysértések, amelyeket a harmadfokú eljárásban már nincs lehetőség orvosolni, ezért ilyen esetekben a megtámadott ítéletet a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyezi.

[94] 3.4. Az Alaptörvény XXVIII. cikkének (7) bekezdése alapján - összhangban Egyezmény Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyve 2. Cikkének követelményével - a terhelt távollétében folyó eljárások tekintetében az a kívánalom fogalmazható meg, hogy a terhelt, miután a tartózkodási helye ismertté vált és az eljárás folytatásában már személyesen is részt vesz, felsőbb bírósághoz jogorvoslattal tudjon élni az olyan döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Alkotmánybíróság vizsgálata során nem volt figyelmen kívül hagyható az alapul fekvő alkotmányossági probléma azon sajátossága, hogy az igény a jogorvoslati jog személyes, közvetlen gyakorlása iránt az érintett terheltek vonatkozásában elsőként a másodfokú eljárásban merül fel.

[95] 3.4.1. Az Alaptörvény nem tartalmaz előírást arra vonatkozóan, hogy hogyan épüljön fel hazánkban a jogorvoslat rendszere. A jogalkotó a különböző eljárásokra irányadó törvényi szabályozásokban határozza meg az igénybe vehető jogorvoslati lehetőségeket és azok igénybevételének a módját. Nem található az Alaptörvényben rögzített követelmény azzal kapcsolatosan sem, hogy a jogorvoslati fórumrendszer hány fokon biztosítsa az érintett alapjog gyakorlását. Ennek megfelelően a jogorvoslati eljárás egyfokú kialakítása az Alaptörvény kívánalmainak teljességgel eleget tesz.

[96] Figyelembe véve a Bíróság fent utalt gyakorlatát és az Alkotmánybíróság szintén idézett megállapításait, általános éllel kijelenthető, hogy a másodfokú bíróság ítéletével szemben a további jogorvoslat biztosítása nem alkotmányos elvárás.

[97] A hatályos büntetőeljárási szabályok ennek ellenére biztosítják a rendes jogorvoslat, vagyis a fellebbezés lehetőségét a büntető bíróság másodfokú döntésével szemben. A harmadfokú bíróság a teljes revízió elve alapján az első fokú és a másodfokú bíróság döntéseit és eljárását egészében felülvizsgálhatja. Ez a lehetőség az első és a másodfok döntésének tartalmától függően korlátozott. A másodfokú ítélettel szemben ugyanis csak abban az esetben lehet további fellebbezéssel élni, ha az eljárt két bírói fórum a terhelt bűnösségét eltérően ítélte meg, vagyis míg az egyik fórum nem állapította meg a büntetőjogi felelősségét, addig a másik fórumon a felelősséget megállapító döntés született.

[98] A konkrét alkotmányossági problémára vetítve ez azt jelenti, hogy két ellentétes tartalmú döntés esetén a terhelt attól függetlenül terjeszthet elő fellebbezést a másodfokú bíróság ítélete ellen, hogy az első fokú eljárásban személyesen nem volt jelen. Más a helyzete annak a terheltnek, aki mind az első, mind pedig a másodfokú bíróság felelősségre vont. Számára nincs biztosítva az újabb fellebbezés joga. Ilyen esetben a terhelt utóbb egy másik jogi eszközzel, a perújítás lehetőségével élhet (természetszerűleg az adott jogintézményre a Be.-ben meghatározott szabályok szerint).

[99] A perújítás rendeltetése az alapügy befejezése után megállapítható hibák orvoslása, amelyek az alaphatározatra lényegesen kihatottak. Ez a rendkívüli perorvoslat a ténybeli hibák korrigálására szolgál, amelyet követően lehetőséget teremt a helyes következtetések levonására és a megfelelő jogkövetkezmények alkalmazására. Perújítási indítvány a jogerőre képes és jogerős határozattal szemben nyújtható be. A perújítás elrendelése a perújítási eljárásban felvett bizonyítás alapján a bíróság az alapügyben hozott határozatot részben vagy egészben hatályon kívül helyezi, és új határozatot hoz. A perújítási eljárásban hozott határozatok ellen a rendes eljárási szabályok szerint van helye jogorvoslatnak.

[100] Látható, hogy az első fokú ítélettel szembeni rendes jogorvoslati jogosítvány és a másodfok ítélete elleni fellebbezés, illetőleg perújítás igénybevételének feltételrendszerei között jelentős eltérés mutatkozik abban az irányban, hogy a másodfokon érvényesíthető jogorvoslati lehetőségek köre ténylegesen szűkebb. Kérdés az, hogy az alapjog korlátozása - a törvényben biztosított garanciális elemek érvényesülése mellett - megfelel-e az Alaptörvény mércéjének.

[101] 3.4.2. A vitatott szabályozás Alaptörvénybe ütköző jellegét az Alkotmánybíróság az Alaptörvény I. cikkének (3) bekezdésében foglalt követelmény értelmében - miszerint "[a]lapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható" - a szükségesség és arányosság általános tesztjét alkalmazva értékelte.

[102] A jogkorlátozás szükségességének értékelésekor az Alkotmánybíróság utal az Abh. azon megállapítására, amelynek értelmében a büntetés joga kizárólag az államot, mint közhatalmat illeti (Abh., ABH 241, 253.). A büntető igazságszolgáltatás állami monopóliumából a büntető igény érvényesítésének kötelezettsége következik. Ez az alkotmányos kötelezettség indokolja, hogy az állami büntető hatalmat gyakorló szervek hatékony eszközöket kapjanak feladataik teljesítéséhez, még ha ezek az eszközök, lényegüket tekintve, súlyosan jogkorlátozóak is.

[103] Kétségtelen tény, hogy azon eljárásokban, amelyeket a terhelt távolléte mellett folytatnak le a büntető ügyekben eljáró hatóságok a terhelti jogok széles köre esik korlátozás alá (pl. indítvány és észrevétel előterjesztésének a joga, a jogorvoslathoz való jog), bizonyos jogosítványok gyakorolhatósága pedig teljes mértékben hiányzik (pl. a személyes joggyakorlás és személyes védekezés lehetősége). A korlátozások indokaként számos alkotmányos érv sorakoztatható fel. Ezek: a jogrend védelme; a bűncselekmény áldozatává vált személyek, illetve szervezetek jogainak és érdekeinek védelmére irányuló állami kötelezettség; a büntető felelősségre vonás egyszerűsítéséhez és gyorsításához fűződő érdekek; és legfőképpen az állami büntető igény érvényesítéséből fakadó jogállami kötelezettség. Mindezen érvek és kívánalmak legitim igényt teremtenek a terhelti alapjogok korlátozására. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a távollévő terhelttel szembeni eljárásban a jogorvoslathoz való jog korlátozását szükségesnek minősítette.

[104] Ahhoz ugyanakkor, hogy az alapjog-korlátozás megtartsa alkotmányos jellegét, azt is vizsgálni szükséges, hogy az általa okozott joghátrány hogyan viszonyul, milyen súlyúnak tekinthető az abból fakadó előnyös következményekhez mérten. A korlátozás szükségességén túl tehát a jogkorlátozásnak az okozott hátrányhoz mért arányossága is az alkotmányossági vizsgálat részét képezi.

[105] Az alkotmányos büntetőjog garanciális követelményei azt kívánják meg, hogy az állam a távollevő terhelttel szembeni büntető igény érvényesítésére olyan szabályokat alkosson, amelyek egyensúlyt teremtenek a terhelt alkotmányos jogainak védelme és a büntető igazságszolgáltatás megfelelő működésével kapcsolatos társadalmi elvárások között. Az, hogy a jogorvoslathoz való jog korlátozásának hatályos szabályozása ennek a követelmények mennyiben felel meg és az arányosság kívánalmával mennyiben összeegyeztethető, a jog gyakorlásához kapcsolódó garanciális szabályok alapján ítélhető meg.

[106] Való igaz, hogy a terhelt az első fokú döntéssel szemben jogorvoslati jogát közvetlenül és személyesen nem gyakorolhatja, mivel ő maga fellebbezést objektív okból - jelenlét hiányában - nem tud előterjeszteni. A távolmaradásából fakadó hátrányokat azonban a jogalkotó - nem csupán a jogorvoslat tekintetében, hanem valamennyi eljárási jogosítványra kiterjedően - a védő kötelező részvételével ellensúlyozza. A Be. pontosan meghatározza a védő kötelezettségeit, a védő mulasztása esetén alkalmazható eljárási szankciókat, és mivel védőként csak ügyvéd járhat el, érvényesül hivatásbeli felelőssége is. A védő funkciójának önálló tartalma és önálló szakmai felelőssége megfelelő biztosítéka annak, hogy a terhelttel való személyes kontaktus hiánya esetén se üresedjen ki a védelmi funkció. (Lásd részletesebben: Abh., ABH 2004, 241, 255-256.) Az első fokú döntéssel szemben a terhelt érdekében a jogorvoslat jogát a védő gyakorolja.

[107] Az érintett alapjog korlátozása kapcsán érvényesül továbbá az átmenetiség követelménye is, mivel az eljárásba történő csatlakozását követően a terhelt élhet jogorvoslati lehetőségeivel: a másodfokú ítélet ellen fellebbezést vagy perújítást terjeszthet elő. Ezek a jogorvoslati fórumok a fentiek szerint hatékony jogorvoslatot jelentenek a bizonyítékok mérlegelésével és a tényállás megállapításával összefüggésben esetlegesen elkövetett jogalkalmazói hibák orvoslására.

[108] Az eljárásba másodfokon becsatlakozó terhelt tehát azon túl, hogy a másodfokú bíróság eljárásában - a tisztességes eljárás garanciális elemeinek érvényesülése következtében - lehetőséget kap a bizonyítási eljárás alakítására, a másodfokú ítélet meghozatalát követően sincs elzárva attól, hogy ezen döntéssel szemben hatékony, a döntést érdemben befolyásoló jogalkalmazói hibák kiküszöbölésére alkalmas jogorvoslattal éljen.

[109] A jogorvoslathoz való jog érvényesíthetőségének valamennyi kontextusát áttekintve, a jogkorlátozás mértékét és az eljárási garanciákat összességükben értékelve az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a jogkorlátozás mértéke nem aránytalan. Ennek megfelelően az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésének megsértését a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben a Be. 531. § (5) bekezdése kapcsán nem állapította meg.

[110] 4. További érvként szerepel az indítványban a támadott rendelkezéssel szemben az is, hogy a Be. 531. § (5) bekezdése nem illeszkedik bele a törvényhely (2)-(3) és (6) bekezdései által kialakított rendszerbe, aminek következtében a másodfokú eljárás ideje alatt ismertté vált tartózkodási helyű terhelteket hátrányosabb helyzetbe kényszeríti azon terheltekkel szemben, akik az eljárás más szakaszában kerültek elő. Ezen okfejtés alapján az indítványozó a Be. vitatott rendelkezésével kapcsolatban az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének a megsértését is állítja.

[111] Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az Alaptörvény hatálybalépése óta többször, így a 42/2012. (XII. 20.) AB határozatában is megerősítette azt a korábbi gyakorlatot, mely szerint "[...] az azonos szabályozási koncepción belül adott, homogén csoportra nézve eltérő szabályozás a diszkrimináció tilalmába ütközik, kivéve, ha az eltérésnek ésszerű, kellő súlyú alkotmányos indoka van, azaz az nem önkényes. [...] Nem lehet viszont hátrányos megkülönböztetés tilalmáról beszélni akkor, ha a jogi szabályozás eltérő alanyi körre állapít meg eltérő rendelkezéseket." (Indokolás [28])

[112] A jelen eljárásban vizsgált jogintézmény, a távollévő terhelttel szembeni eljárás szabályait tekintve azok a terheltek minősülnek homogén csoportba tartozónak, akiknek a tartózkodási helye az eljárás megindulását követően vált a hatóságok előtt ismertté, vagyis az ellenük folyó büntetőeljárást legalább részben a távollétükben folytatták. Az azonos szabály alkalmazásának a követelménye rájuk nézve érvényesül. Ők ugyanis a valamennyi terheltet magába foglaló személyi kör azon csoportja, akiknek nem volt lehetőségük az ellenük folyó büntetőeljárásban terhelti jogosítványaikat személyesen gyakorolni. Velük szemben egységes a jogalkotó kötelezettsége olyan szabályok megalkotására, amelyek képesek kiküszöbölni az eljárásból való távolmaradásuk miatt beállt joghátrányt.

[113] Ezen kötelezettségét a jogalkotó a Be. 531. §-ában teljesítette. A rendelkezés számba veszi azon lehetséges helyzeteket, amelyek a terhelt tartózkodási helye ismertté válásának időpontjától függően kialakulhatnak, és valamennyi esetre korrekciós megoldást kínál. Ezen megoldások körén belül érzi indokolatlanul hátrányosnak az indítványozó a többi érintett terhelthez viszonyítva azon terheltek helyzetét, akiknek a tartózkodási helye a másodfokú eljárás folyása alatt, a másodfokú döntés meghozatala előtt vált ismertté.

[114] Az Alkotmánybíróság az érintett törvényhely egyes rendelkezéseinek vizsgálata alapján megállapította, hogy a jogalkotó valóban eltérően szabályozza a terheltek jogait és lehetőségeit attól függően, hogy feltalálásuk az eljárás mely szakaszára esik. Ennek megfelelően, ha a vádlott felkutatására tett intézkedések az első fokú bíróság ügydöntő határozatának meghozatala előtt eredményre vezettek, a bíróság köteles a tárgyalást a korábbi tárgyalás anyagának ismertetésével folytatni, szükség esetén a bizonyítási eljárást újra megnyitni. Ha a vádlott felkutatására tett intézkedések az első fokú ügydöntő határozat meghozatala után vezettek eredményre, a vádlott a fellebbezésre nyitva álló határidőn belül, a fellebbezés bejelentése helyett az első fokú bíróságnál indítványozhatja a tárgyalás megismétlését. Az indítvány alapjául szolgáló esetben, vagyis ha a terhelt a másodfokú eljárás alatt, a másodfokú döntés meghozatala előtt kerül elő, a másodfokú bíróság kötelessége az, hogy tárgyalást tűzzön ki, és azon a vádlottat kihallgassa, valamint szükség esetén a vádlott által indítványozott további bizonyítást vegyen fel. Ítéletében a másodfokú eljárás eredményétől függően az első fokú bíróság döntését helybenhagyja, megváltoztatja, vagy hatályon kívül helyezi, és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja. Amennyiben a vádlott tartózkodási helye a harmadfokú bírósági eljárásban válik ismertté, a harmadfokú bíróság az első és a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja. Végül, ha a terhelt tartózkodási helye a jogerős határozat meghozatala után válik ismertté, a javára perújítási indítványt lehet előterjeszteni.

[115] Az Alkotmánybíróságnak - következetes gyakorlatát fenntartva - ezt követően arról kellett állást foglalnia, hogy ezen különbségtételnek van-e kellő súlyú alkotmányos indoka.

[116] A Be. 531. §-ában rögzített szabályok közös célja a terheltek távollétéből fakadó hátrányok kiküszöbölése, az eljárási garanciák - lehetőségekhez mért - utólagos érvényesítése. A büntetőeljárás különböző szakaszai azonban eltérő eljárási szabályok szerint folynak. Így természetszerű, hogy az egyes eljárási szakaszokban különböző jogalkotói megoldások alkalmazására nyílik lehetőség. A helyes megoldás kiválasztására és a fenti cél érvényesítésére annál nagyobb az esély, minél szélesebb körben, minél teljesebb mértékben van lehetőség a terhelt eredményes felkutatása időpontjában fennálló körülmények figyelembe vételére. Ez az igény teremt alapot ahhoz, hogy a jogalkotó eltérő szabályozási megoldásokat alkalmazzon a terheltek egyes csoportjait érintően attól függően, hogy részvételük az eljárásban mikortól, mely eljárási szakasztól kezdve valósul meg. A szabályozás ennek következtében indokoltan nem egységes, a differenciálás elősegíti a terheltek eljárási jogainak érvényre juttatását.

[117] A támadott jogszabályhelyet és annak jogszabályi környezetét vizsgálva az Alkotmánybíróság továbbá nem tárt fel olyan egységes szabályozási koncepciót, amelyhez képest a támadott (5) bekezdés rendelkezései hátrányosnak lennének minősíthetők. A jogalkotó valamennyi eljárási szakot érintően egyedi, az adott eljárásjogi helyzetre reflektáló, annak sajátosságait érvényre juttató megoldást alkalmaz, figyelembe véve a terhelti jogok érvényesíthetőségének kereteit.

[118] Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a Be. 531. § (5) bekezdésében rögzített szabályozás nem ellentétes az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével.

[119] 5. Az indítványozó ezen kívül az Abtv. 27. §-a alapján kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtábla 1.Bf.444/2012/31. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, amelyben az eljáró bíróság a Be. kifogásolt szabályát alkalmazta.

[120] Az alkotmányjogi panasz az ítélet alaptörvény-ellenessége tekintetében alapvetően a Be. támadott rendelkezésének alaptörvény-ellenességére hivatkozik. Az annak kapcsán kifejtett alkotmányossági indokok egyediesítése keretében csupán azt adja elő, hogy mivel esetében a másodfokú bíróság nem rendelkezett az első fokú eljárás megismétlésétől, terhelti jogosítványait nem tudta teljes körűen gyakorolni. Az első fokú eljárásban való személyes joggyakorlás és személyes részvétel hiányában nem érvényesíthette védelemhez való jogát az első fokon elhangzott állításokkal kapcsolatosan. Sérelmei orvoslására a másodfokú bíróság előtt lefolytatott bizonyítás nem volt alkalmas. Ennek következtében a tisztességes eljárás bizonyos garanciális elemei az eljárásban nem érvényesülhettek.

[121] Az Alkotmánybíróság szerint a bírói ítélet önálló vizsgálatára irányuló indokolás nem tartalmaz olyan szempontot vagy körülményt, amely szükségessé tenné a jogszabályhely alaptörvény-ellenessége kapcsán tett megállapításait meghaladó, további vizsgálat lefolytatását. A panaszos azon előadása, hogy a vele szemben folytatott eljárásban a tisztességes eljárás garanciarendszerének elemei nem érvényesültek maradéktalanul, nem hozott fel további, új indokokat az Alaptörvény-ellenesség megállapítására.

[122] Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasznak a bíró döntés megsemmisítésére irányuló részét szintén elutasította.

[123] 6. Az indítványozó mindezeken kívül kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 61. § (1) bekezdése alapján eljárva hívja fel a bíróságot a kifogásolt döntés végrehajtásának a felfüggesztésére.

[124] Az utalt jogszabályhely értelmében az Alkotmánybíróság eljárásában kivételesen a kifogásolt döntés végrehajtásának felfüggesztésére hívhatja fel a bíróságot. Erre a döntésre akkor kerülhet sor, ha az alkotmánybírósági eljárás várható tartamára vagy a várható döntésre tekintettel, súlyos és helyrehozhatatlan kár vagy hátrány elkerülése érdekében, vagy más fontos okból indokolt, és a bíróság az 53. § (4) bekezdése alapján a döntés végrehajtását nem függesztette fel.

[125] Jelen ügyben az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy nem kellett tartani olyan súlyos és helyrehozhatatlan kár vagy hátrány bekövetkezésétől, és nem állt fenn egyéb olyan fontos ok sem, ami az alkotmányjogi panaszeljárás tartamára és a döntés tartalmára is figyelemmel indokolttá tette volna a bíróság felhívását a Fővárosi Ítélőtábla kifogásolt ítélete végrehajtásának a felfüggesztésére.

[126] Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt ebben a részében is elutasította.

[127] 7. Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét az Abtv. 44. § (1) bekezdés második mondata alapján rendelte el.

Budapest, 2014. július 8.

Dr. Lévay Miklós s. k.,

tanácsvezető, előadó alkotmánybíró

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k

alkotmánybíró

Dr. Salamon László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szalay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1962/2013.