EH 2011.2385 I. A másodfokú eljárásban az elsőfokú ítéleti tényállás az irányadó; azt azonban a másodfokú bíróság kiegészítheti, illetve helyesbítheti; a tényállás ezekkel a kiegészítésekkel, illetve helyesbítésekkel irányadó a felülvizsgálati eljárásban [Be. 351. § (1) és (2) bek., 423. § (1) bek.].
II. Nem értékelhető a törvényes vád hiányaként és a vádon túlterjeszkedésként az, ha a bíróság egy bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító elkövetési magatartás kapcsán a tettazonosság keretei között a vádiratban le nem írt tényt is megállapít, és a cselekményt ennek figyelembevételével értékeli. A vádelv nem jelent minden részletre kiterjedő szükségszerű azonosságot a vádban leírt és az ítéletben megállapított történeti tények között, annál is inkább, miután a bíróság nincs kötve a vádbeli minősítéshez, s az eltérő minősítés eltérő tényelemek megállapítását is szükségessé teheti az ítéletben. A bizonyítás eredményéhez képest tehát a bíróság pl. az elkövetés helye, módja, eszköze, eredménye, indítéka stb. tekintetében eltérhet a vádbeli ténymegállapításoktól, anélkül, hogy ezzel a vádelvet sértené [Btk. 2. § (3) és (4) bek., 1/2007. BK vélemény].
III. Nem alkalmatlan felülbírálatra az elsőfokú bíróságnak a polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezése, ha az általa megállapított vagyoni hátrány mértékével azonos összegű kár megtérítésére kötelezte a terheltet, és felhívta az ennek alapjául szolgáló jogszabályt. Az pedig, ha ezt a rendelkezést a másodfokú bíróság helytállónak találta és ezért helybenhagyta, nem igényelt további indokolást [Be. 373. § (1) bek. III. a) pontja].
Az első fokon eljárt városi bíróság az I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki a Btk. 319. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében, valamint a Btk. 276. §-a szerinti, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, és ezért halmazati büntetésül egy év hat hónapi börtönbüntetésre és 5 000 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette; megállapította, hogy a pénzmellékbüntetést meg nem fizetése esetén fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni akként, hogy 10 000 forint helyébe egy napi szabadságvesztés lép. Emellett kártérítés és az ezután járó illeték megfizetésére, valamint a bűnügyi költség viselésére kötelezte, ugyanakkor a csalás bűntettének vádja alól felmentette.
Az elsőfokú határozatot a bejelentett kétirányú fellebbezés folytán másodfokon eljáró megyei bíróság felülbírálta, és azt megváltoztatva az I. rendű terheltet a folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének vádja alól felmentette; a vele szemben kiszabott szabadságvesztést egy évi börtönbüntetésre, a pénzmellékbüntetés összegét 1 000 000 forintra enyhítette és a büntetés halmazati jellegére utalást mellőzte; a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot ennek kapcsán különleges eljárásra utasította; egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
A felülbírálat eredményeként a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást több tekintetben kiegészítette és helyesbítette.
A jogerős ítéleti tényállás lényege a következő:
K. városának és a vonzáskörzetébe tartozó településeknek a vízellátását és szennyvízkezelését 1997. március 31. napjáig a B. Megyei Vízmű Vállalat végezte, melynek központja K. városban volt.
E vállalat megszűnését követően a k.-i önkormányzat és a vonzáskörzetbe tartozó további 36 település önkormányzata létrehozta a K.-Víz Kft.-t, és a továbbiakban ez a kft. biztosította az érintett települések vízellátását és végezte a szennyvíztisztítását.
Az ily módon létrejött kft. ügyvezetője 1997 áprilisától 2002. májusig terjedő időben az I. rendű terhelt volt, aki megválasztása előtt a kft. jogelődjénél, a B. Megyei Vízmű Vállalatnál dolgozott különböző vezető beosztásokban.
A terheltnek, mint a kft. ügyvezetőjének kötelessége volt a tulajdonosi érdekeket maximálisan szem előtt tartani és a vezetése alatt álló céget az ágazati jogszabályok megtartásával gazdaságosan üzemeltetni.
A K.-Víz Kft. a területén található szennyvízcsatornákba kerülő szennyvizet öt telephelyen tisztította.
A szennyvízkezeléshez olyan vegyi anyagra volt szükség, ami kiszorította a vizet a préselt iszapból, ezzel annak térfogatát csökkentette. Erre a célra a B. Megyei Vízmű Vállalatnál 1997 márciusáig az ún. Zetag 75. típusú vegyszert használták, a beszerzést pedig akként intézték, hogy a telepvezetők vagy közvetlenül, vagy a technológuson keresztül a raktár vezetőjének - az V. rendű terheltnek - adták le az igényeiket, aki összesítés után azt a szállítóktól megrendelte. Ebben az időszakban több más cég mellett a vegyszer egyik rendszeres szállítója a II. rendű terhelt ügyvezetése alatt álló, k.-i székhelyű K.-D. Kft. volt.
Az I. rendű terhelt - miután a B.-Víz Kft. ügyvezetője lett - a szennyvíztisztításhoz szükséges vegyszer-megrendelést saját hatáskörében intézte, az általa meghatározott mennyiséget kizárólag ő rendelte meg, a "megörökölt" beszállítói körből pedig kizárólag a vele több évtizedes ismeretségben álló, a II. rendű terhelt által vezetett K.-D. Kft.-t választotta ki. Később - 1998. évtől kezdve - a vegyi anyagokat a II. rendű terhelt élettársa, a III. rendű terhelt által vezetett, de ténylegesen a II. rendű terhelt által irányított Sz. Bt.-től rendelte meg. Kezdetben írásban, később szóban adott megrendelést a II., illetve a III. rendű terhelt által működtetett gazdasági társaságnak, és ő utalványozta a beérkező számlákat is.
Az I. rendű terhelt korábbi beosztásánál fogva is tisztában volt azzal, hogy a vegyszer beszerzése leggazdaságosabban a hazai főforgalmazótól, az A. C. Kft.-től, illetőleg jogutódjától, a C. Kft.-től történhet.
A C. Kft. 1997. szeptember 26-án egy telefaxon küldött értesítésben tájékoztatta a K.-Víz Kft. műszaki igazgatóját a Zetag 75. típusú vegyszerre vonatkozó árajánlatukról is, amellett, hogy egy új típusú, a felhasználási költségek esetleges csökkentésére alkalmas vegyszer kipróbálására is ajánlatot tett.
A K.-Víz Kft. titkárságára érkező telefax kizárólag az ügyvezető igazgató, vagyis az I. rendű terhelt szignálása után kerülhetett a műszaki igazgatóhoz, aki ezt követően több alkalommal - legalább egyszer a vezető munkatársak részvételével tartott megbeszélésen is - felvetette az I. rendű terheltnek, hogy ki kellene próbálni a C. Kft. által javasolt új vegyszert, illetve a szállítók kiválasztása során figyelembe kellene venni ennek a kft.-nek az árajánlatát. Az I. rendű terhelt azonban a felvetést figyelmen kívül hagyva továbbra is ugyanazon két gazdasági társaságtól szerezte be a Zetag 75. típusú vegyi anyagokat.
A közvetítő útján történő beszerzés a vegyszer árát lényegesen megdrágította, mert a betéti társaságok jelentős árréssel szállítottak, amelyek a vegyszer egy részét maguk is a C. Kft.-től, más részét pontosan meg nem állapítható módon és forrásból szerezték be.
Az ítéleti tényálláshoz tartozó táblázatban - amely szemlélteti a C. Kft. által biztosított eladási árak és a két betéti társaság által számlázott értékesítési árak közötti különbséget - részletezett módon (de a határozatban szövegszerűen is rögzítetten) az I. rendű terhelt 1997. év áprilisa és 2002. év áprilisa közötti időben tanúsított magatartása következtében a K.-Víz Kft. 11 835 250 forint összegű vagyoni hátrányt szenvedett, mert az I. rendű terhelt a döntéshozatala során figyelmen kívül hagyta azt a kötelezettségét, hogy a társaság gazdálkodását hatékonyan, a költségek legalacsonyabb szintre történő leszorításával kell folytatnia.
Az elsőfokú bíróság e tényállás alapján vont le következtetést az I. rendű terhelt szándékos kötelességszegésére. Ennek során azonban figyelemmel volt egyebek mellett a sértetti kft.-nek küldött telefax tartalmára és arra a jogi indokolásban említett körülményre is, hogy "laboratóriumi kísérletek is folytak".
A másodfokú bíróság a minősítéssel érdemben egyetértett; a jogi indokolást kiegészítve rámutatott: a vád tárgyává tett, 1997. szeptember 26-án kelt telefax tartalma a terhelt büntetőjogi felelőssége szempontjából relevanciával nem bír, miután abban a gyártó cég "továbbra is a Zetag 75. típusú vegyszer felhasználását javasolja".
Kifejtette azonban az elsőfokú indokolást megerősítve: a terhelt önmagában azzal, hogy minden érdemi indok nélkül viszonteladót iktatott be, az ésszerű gazdasági kockázatvállalás határait is messze túllépte, hiszen a pluszként jelentkező indokolatlan árrés miatt közel kétszeres árat fizetett a sértett kft. ugyanazért a vegyszermennyiségért. Büntetőjogi felelőssége tehát azon alapszik, hogy személyes kapcsolatai érdekében teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a költséghatékony gazdálkodás szempontjait, holott tudta: közvetlenül a főforgalmazótól ugyanez a vegyszer fele áron lenne beszerezhető. Nem kérte ki a felelős beosztású munkatársai véleményét sem, és a magatartásának hátrányos anyagi következményeibe legalábbis belenyugodva tevékenykedett öt éven keresztül, saját magának fenntartva a vegyszerrendelés kizárólagos jogát.
A pénzmellékbüntetés mérséklése kapcsán utalt arra a megyei bíróság, hogy a Btk. 2. §-ára figyelemmel a terheltre nézve összességében kedvezőbb, a cselekmény elkövetése idején hatályos anyagi jogi szabályokat alkalmazta.
A másodfokú ítélet ellen, annak megváltoztatása, a hűtlen kezelés vádja alóli felmentése, továbbá a megítélt polgári jogi igény elutasítása, másodlagosan a magánfél kárigényének a törvény egyéb útjára történő utasítása érdekében - meghatalmazott védője útján - az I. rendű terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyben a védő felülvizsgálati okként a Be. 416. § (1) bekezdésének a), b), és c) pontját is megjelölte.
A felülvizsgálati indítvány érvei szerint a másodfokú bíróság részben a Btk. 2. §-ának, részben a büntetőjog más szabályának a megsértésével - a Be. 2. §-ában megfogalmazott vádhoz kötöttség elvét megsértve - állapította meg a terhelt bűnösségét. Megítélése szerint a vádirat ugyanis a hűtlen kezelés alapját képező tényállásként kizárólag azt tartalmazta, hogy az I. rendű terhelt ismerte annak a telefaxnak a tartalmát, amelyet a C. Kft. a sértett kft. műszaki igazgatójának küldött; a terhelt a műszaki igazgató felvetését figyelmen kívül hagyva továbbra is a két betéti társaságtól rendelte meg a vegyszert.
Az elsőfokú bíróság ennek megfelelően állapította meg a tényállást; ezzel szemben a másodfokú bíróság teljességgel eltérve a vádirati tényállástól azt rögzítette, hogy a telefax a büntetőjogi felelősség szempontjából semmiféle relevanciával nem bír. E tényállás helyett azt rótta fel a terheltnek, hogy a viszonteladó beiktatásával teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a hatékony költséggazdálkodás szabályait, holott tudta: az alkalmazott vegyszer a főforgalmazótól fele áron is beszerezhető lett volna, és ebben a kérdésben a vezető munkatársai véleményét sem kérte ki.
Az indítványozó szerint ezzel a másodfokú bíróság megsértette a vádhoz kötöttség elvét, mert a vádirat nem tartalmazta, hogy a terhelt tisztában volt a főforgalmazó létezésével és az olcsóbb beszerzés lehetőségével.
Emellett sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a Be. 371. § (4) bekezdésében írt indokolási kötelezettségét is megsértette; nem adott számot arról, hogy a terhelt honnan tudott a főforgalmazóról, annak olcsóbb árairól, holott az elsőfokú ítélet is rögzítette: a hazai főimportőrrel a jogelőd B. Megyei Vízműnek sem volt kapcsolata. Indokolási kötelezettséget szegett a másodfokú bíróság azzal is, hogy bár a polgári jogi igény megítélését a védelmi fellebbezésben is sérelmezték, nem tért ki arra: a vonatkozó rendelkezést miért hagyta helyben annak ellenére, hogy annak összegszerűsége - a felülvizsgálati indítványban részletezett okokból - ellenőrizhetetlen és megalapozatlan. Sérelmezte azt is, hogy a rendelkező rész és az ítélet indokolása nincs összhangban, hiszen a rendelkező rész több mint 11 millió forint megfizetésére kötelezte a terheltet, míg az indokolásban az szerepel, hogy a IV. rendű terhelt hárommillió forintot kárenyhítés címén a sértett kft.-nek megfizetett.
A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felülvizsgálatot - az indítvány érvei szerint - az alapozza meg, hogy a megyei bíróság ugyan utalt a Btk. 2. §-ára, amikor a pénzmellékbüntetés összegét mérsékelte, azonban figyelmen kívül hagyta, hogy a másodfokú határozat meghozatalakor a Btk. a mellékbüntetések között a pénzmellékbüntetést már nem tartalmazta, így azt nem enyhítenie, hanem mellőznie kellett volna.
Végül sértette a másodfokú bíróság a Be. 4. §-ának (2) bekezdésében írt alapelvet is, mert kétséget kizáróan nem bizonyított tényt értékelt a terhelt terhére, amikor azt rögzítette: tudott a C. Kft.-ről, illetőleg annak árajánlatáról.
A Legfőbb Ügyészség részletesen indokolt írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta és a támadott határozatok hatályukban történő fenntartását indítványozta.
Álláspontjának lényege szerint az indítvány a tényállást támadta, amikor azt kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság a vádtól és az elsőfokú ítéletben rögzítettől eltérő tényállást állapított meg, ezért ebben a részében a törvényben kizárt. Ezen túl a másodfokú bíróság által helyesbített, kiegészített tényállás a tettazonosság keretein belül maradt, a vádelv tehát nem sérült. A megyei bíróság indokolási kötelezettségének is eleget tett; a polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezés helybenhagyása pedig különösebb indokolást nem is igényelt, mivel e tekintetben az elsőfokú bíróság döntésével egyetértett.
Megítélése szerint az indítványozónak a büntetéskiszabás körében kifejtett érvei sem alaposak, mivel téves jogértelmezésen alapulnak. A pénzmellékbüntetés ugyanis csak a 2010. május 1. napját követően elkövetett bűncselekmények esetében nem alkalmazható (BF.2549/2011.).
A védő a legfőbb ügyészi indítványra tett észrevételében a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerinti felülvizsgálati ok kapcsán kiegészítésként már a Be. 373. § (1) bekezdés I. c)pontja szerinti eljárási szabálysértést is megjelölte. Ismételten hangsúlyozta, a legfőbb ügyészi állásponttal szemben nem a tényállást támadta, mivel a vádelv sérelmét jelenti, ha a bíróság - mint a jelen esetben is - merőben más, új tényállást állapít meg, mint amit a vádirat tartalmazott. Ebben a körben több - a Bírósági Határozatokban közzétett - eseti döntésre is hivatkozott.
Fenntartotta azt az álláspontját is, hogy az eltérő tényállást a másodfokú bíróság "semmivel nem indokolta", így a támadott határozat hiányos és súlyosan megalapozatlan, emellett iratellenes megállapításokat is tartalmaz; így iratellenes, hogy nem kérte ki a terhelt a felelős beosztású munkatársainak a véleményét, miként az is, hogy a II. rendű terhelt a "gyerekkori barátja" volt.
Emellett továbbra is hivatkozott a pénzmellékbüntetés törvénysértő alkalmazására; érvei szerint a terhelt számára az elbíráláskor hatályos anyagi jogi szabályok kedvezőbb elbírálást eredményeztek volna.
A Legfelsőbb Bíróság nyilvános ülésén a felek az indítványaiknak megfelelő tartalommal szólaltak fel; a terhelt azt hangsúlyozta, hogy kötelességszegést nem követett el, és a felmentését kérte.
Bár a terhelt csupán a másodfokú határozat megváltoztatását indítványozta, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt mind az első, mind a másodfokú határozat ellen benyújtottnak tekintette, miután tartalma szerint az indítványozó az elsőfokú ítéletet is sérelmezte. Emellett a Be. 423. § (4) és (5) bekezdésére tekintettel a megtámadott határozatokat az indítványban megjelölt okok alapján, valamint a 416. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező - és az indítvány által nem hivatkozott - esetleges eljárási szabálysértésekre figyelemmel vizsgálta felül.
A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság határozatának meghozatalára a 373. § (1) bekezdés I. b) és c) pontjában, valamint a II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor. Ezért a 373. § (1) bekezdés I. c) pontjára figyelemmel felülvizsgálati ok, ha a bíróság törvényes vád hiányában járt el.
Az adott ügyben azonban a jogerős határozat meghozatalára nem törvényes vád hiányában került sor.
Ahogy arra az indítványozó is hivatkozott, a másodfokú eljárásban valóban az elsőfokú ítéleti tényállás az irányadó. Azt azonban a Be. 351. § (1) bekezdésére figyelemmel a (2) bekezdés alapján a másodfokú bíróság kiegészítheti, illetve helyesbítheti; ezen felhatalmazás alapján egészítette ki, illetve helyesbítette a másodfokú bíróság azokat a tényeket is, amelyek a hűtlen kezeléssel, illetve az azzal kapcsolatos hátránnyal függenek össze; a tényállás ezekkel a kiegészítésekkel, illetve helyesbítésekkel irányadó a felülvizsgálati eljárásban is.
A helyesbítés során a megyei bíróság konkrétan, az elsőfokú ítélet oldalszámát és annak bekezdését is feltüntetve jelölte meg azokat a tényállásrészeket, amelyeket mellőzöttnek tekintett.
Az így mellőzött tényállásrészeket az elsőfokú ítélettel egybevetve leszögezhető: az irányadó tényállás az indítványban írtakkal ellentétben változatlanul tartalmazza, hogy a C. Kft. 1997. szeptember 27-én milyen tartalmú telefaxot küldött a sértett kft.-nek, miként azt is, hogy a műszaki igazgató a vezetői értekezleten szóba hozta a kedvezőbb árajánlatot.
Emellett a másodfokú bíróság ebben a körben kiegészítette a tényállást azzal is, hogy a C. Kft. 1997. december 1-jén üzemi próbát végzett a Zetag-88N. típusú vegyszerrel - vagyis azzal, amelynek kipróbálását a telefaxban javasolta -, majd megállapították, hogy továbbra is a Zetag-75. típusú vegyszer használata a kívánatos.
A másodfokú bíróságnak az a megállapítása tehát, hogy az ominózus telefax a büntetőjogi felelősség szempontjából relevanciával nem bír, értelemszerűen az utóbbi kiegészítéssel volt kapcsolatos.
Elkerülte a védő figyelmét az is, hogy a hűtlen kezelés kapcsán mind a vádirat, mind megtámadott határozatok azt rótták a terhelt terhére, hogy vagyonkezelői megbízatásából folyó kötelezettségeinek szándékos megszegésével okozott vagyoni hátrányt a sértettnek. A vádirati és az elsőfokú ítéleti tényállás is tartalmazza, hogy a közvetítő útján történt beszerzés a vegyszer árát lényegesen megdrágította, mert a II. és III. r. vádlottak jelentős árréssel szállították a vegyszert a K.-Víz Kft.-nek.
Az, hogy a terhelt tudta: ugyanaz a vegyszer a hazai forgalmazótól szerezhető be leggazdaságosabban, az elsőfokú ítéleti tényállásban is szerepel, ahogy az is, hogy a terhelt döntéshozatalai során figyelmen kívül hagyta a vele, mint a kft. ügyvezetőjével szemben fennálló azon kötelezettségét, amely szerint a társaság gazdálkodását hatékonyan, a költségek lehető legalacsonyabb szintre történő szorításával kell folytatnia.
Így tehát az indítvány indokaival szemben a másodfokú ítéletnek az a következtetése, amely szerint a terhelt büntetőjogi felelőssége a költséghatékony gazdálkodás szempontjainak figyelmen kívül hagyásán alapul, semmiképp sem jelenti azt, hogy az elsőfokú tényállástól eltérő, új tényállásból következtetett a másodfokú bíróság a terhelt bűnösségére.
Nem sérült a vádhoz kötöttség elve sem.
A Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntésében - így a BH 2009/5. szám alatt közzétettben is - rámutatott arra, hogy nem értékelhető a törvényes vád hiányaként és a vádon túlterjeszkedésként az, ha a bíróság egy bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító elkövetési magatartás kapcsán a tettazonosság keretei között a vádiratban le nem írt tényt is megállapít, és a cselekményt ennek figyelembevételével értékeli.
Az indítványozó által erre vonatkozóan az ügyészi indítványra tett észrevételeiben felhívott eseti döntések kapcsán a Legfelsőbb Bíróság rámutat a következőkre:
A Bírósági Határozatokban közzétett, 2009/5. számú eseti döntés a Legfelsőbb Bíróság 1/2007. BK véleményében foglaltakra utal vissza. Eszerint pedig a vád törvényességéhez - az alaki feltételeken (vádlói legitimáció stb.) túlmenően - az szükséges, hogy az rögzítse a megvádolt személy bűncselekményt megvalósító cselekményét.
A vádelv azonban nem jelent minden részletre kiterjedő szükségszerű azonosságot a vádban leírt és az ítéletben megállapított történeti tények között, annál is inkább, miután a bíróság nincs kötve a vádbeli minősítéshez, s az eltérő minősítés eltérő tényelemek megállapítását is szükségessé teheti az ítéletben. A bizonyítás eredményéhez képest tehát a bíróság pl. az elkövetés helye, módja, eszköze, eredménye, indítéka stb. tekintetében eltérhet a vádbeli ténymegállapításoktól, anélkül, hogy ezzel a vádelvet sértené.
Lényegében ugyanezt fejti ki a BH 2005/242. szám alatt közzétett határozatában is a Legfelsőbb Bíróság, és nem tér el ettől az állásponttól a 2009/140. szám alatt közzétett döntés sem, bár azt nem a Legfelsőbb Bíróság hozta meg.
Így ezt az egyébként feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést nem követték el az eljárt bíróságok.
A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján a Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontjára figyelemmel felülvizsgálatnak van helye akkor is, ha az eljárt bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének, ennek további törvényi feltétele azonban, hogy az indokolásbeli mulasztás olyan mértékű legyen, amely miatt a határozat felülvizsgálatra alkalmatlan.
A hivatkozott törvényhely III. b) pontjára figyelemmel felülvizsgálati ok az is, ha az ítélet indokolása a rendelkező résszel teljes mértékben ellentétes.
Az eljárt bíróságok azonban indokolási kötelezettségüknek eleget tettek. Számot adtak arról, hogy a tényállást mely bizonyítékok alapján állapították meg, és arról is, hogy a megállapított tényállásból milyen következtetést vontak le, illetve milyen jogi álláspontot alakítottak ki. Az indítványban foglaltakkal szemben a másodfokú bíróság is részletesen indokolta a tényállás kiegészítését, ahogy számot adott a terhelt bűnösségére levont következtetéséről is.
Nem ellentétes az elsőfokú ítélet rendelkező része és indokolása a polgári jogi igény kapcsán; a tényállásban rögzítettek szerint a terhelt által okozott vagyoni hátrány összege 11 835 250 forint és ezzel azonos mértékű a kártérítésre kötelezés. Azt a megállapítást pedig, miszerint a IV. rendű terhelt kárenyhítés címén 3 millió forintot megfizetett, a másodfokú bíróság a tényállásból mellőzte.
Nem mulasztotta el az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét a polgári jogi igény kapcsán sem; miután az általa megállapított vagyoni hátrány mértékével azonos összegű kár megtérítésére kötelezte a terheltet, és felhívta az ennek alapjául szolgáló jogszabályt, döntése nem alkalmatlan a felülbírálatra. A másodfokú bíróság pedig e rendelkezést helytállónak találta, ezért helybenhagyta; ez pedig nem igényelt további indokolást.
Így a felülvizsgálati indítvány ebben a részében sem megalapozott.
Emellett utal arra is a Legfelsőbb Bíróság, hogy abban az esetben, ha a fent részletezett - az indítványozó által állított - eljárási szabálysértésekkel került volna sor a megtámadott határozatok meghozatalára, nem azok megváltoztatásának lenne helye; ebben az esetben kizárólag azok hatályon kívül helyezésére és az eljárt bíróságok új eljárásra utasítására kerülhetne sor.
A Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéletben megállapított tényállás az irányadó; e tényállás a felülvizsgálati indítványban nem támadható. Így a tényállás esetleges megalapozatlansága sem lehet felülvizsgálat tárgya.
Az indítványozó akkor, amikor a másodfokú bíróság egyes ténymegállapításait vitatta, azok iratellenességére, megalapozatlanságára hivatkozva, a törvényben kizárt módon az irányadó tényállást támadta.
Ezért az indítványnak az ebbe a körbe sorolható érveit a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem vizsgálta.
A Be. 427. § (1) bekezdés indítványozó által hivatkozott a) pontja alapján a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot megváltoztatja és a törvénynek megfelelő határozatot hoz akkor, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor; illetve ugyanígy jár el az törvényhely ugyancsak hivatkozott b) pontja alapján, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése vagy a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetés kiszabására került sor.
Erre a Be. 416. § (1) bekezdés a), illetve b) pontja szerinti felülvizsgálati ok esetén kerülhet sor, ezért a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat erre tekintettel is felülvizsgálta.
Olyan büntető anyagi jogi szabálysértést azonban az indítványozó nem jelölt meg, amely az irányadó tényálláshoz képest bűnösségének törvénysértő megállapítását eredményezte volna.
Az a hivatkozása pedig, amely szerint a Btk. 2. §-ának sérelmével került sor vele szemben pénzmellékbüntetés alkalmazására, ekként vele szemben törvénysértő büntetést szabtak ki, nem helytálló.
A Btk. 2. §-a szerint a bűncselekményt az elkövetésekor hatályos törvény szerint kell elbírálni; az elbíráláskor hatályos törvényi rendelkezések alkalmazásának akkor van helye, ha az új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy annak rendelkezései a terheltre nézve kedvezőbb elbírálást eredményeznek.
A Btk. 319. § (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő hűtlen kezelésre vonatkozó szabályok nem változtak.
Kétségtelen, hogy a Btk. 2010. május 1. napjától kezdődően hatályos rendelkezései között már nem szerepel kiszabható mellékbüntetésként a pénzmellékbüntetés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy abban az esetben, ha a főszabálynak megfelelően a bűncselekmény elbírálására az elkövetéskor hatályos rendelkezések alapján került sor, az a korábbi törvényi rendelkezéseknek megfelelően ne lett volna alkalmazható.
Annak eldöntésénél azonban, hogy az elbíráláskor - azaz a 2011. május 20. napján - hatályos anyagi jogi rendelkezések, vagy az elkövetéskor hatályban voltak eredményeznek-e a terheltre nézve kedvezőbb elbírálást, az egyéb anyagi jogi rendelkezéseket is figyelembe kell venni.
A Btk. elbíráláskor hatályos 38. §-ának (4) bekezdése szerint a szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt a főbüntetések - így a szabadságvesztés és a pénzbüntetés - egymás mellett is kiszabhatóak. A (3) bekezdés szerint a pénzbüntetés legkisebb mértéke harminc, legnagyobb mértéke ötszáznegyven nap, egy napi tétel összege pedig legalább kétezer-ötszáz, legfeljebb kétszázezer forint. Azaz az összesen legalább 75 000 forint, legfeljebb 108 000 000 forint.
A Btk. elkövetéskor hatályos 64. § (1) bekezdésének b) pontja szerint azt, akit határozott tartamú szabadságvesztésre ítéltek, és megfelelő keresete (jövedelme) vagy vagyona volt, pénzmellékbüntetésre lehetett ítélni, ha ezzel újabb bűncselekmény elkövetésétől hatásosabban lehet visszatartani. A (2) bekezdés szerint a pénzmellékbüntetés legalacsonyabb összege tízezer forint, legmagasabb összege tízmillió forint volt.
Mindezekre figyelemmel az elbíráláskor hatályos rendelkezések nem eredményezhettek enyhébb elbírálást; így a pénzmellékbüntetés alkalmazása törvényes volt. Ezért a felülvizsgálati indítványt ezt támadó része sem megalapozott.
Nem vétettek az eljárt bíróságok egyéb, a Be. 416. §-ában megjelölt, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést sem.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
Az esetleges újabb indítvánnyal kapcsolatos figyelmeztetés a Be. 416. § (4) bekezdés b) pontján és a 418. § (3) bekezdésén alapul, azzal, hogy az abban szereplő feltételek esetén a Be. 421. § (3) bekezdésére figyelemmel a bíróság az elutasító határozat hozatalát is mellőzheti.