347/B/2000. AB határozat
a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 1. §-ának a "valamint - az érdek-képviseleti jogok gyakorlása tekintetében - a gazdasági érdek-képviseleti szervekre" szövegrésze, a 13. § (2) bekezdése, a 20. § (2) bekezdése, a 26. §, a 27. § (2) bekezdés e) pontja és a (6) bekezdés d) pontja, a 37. § (1) bekezdésének utolsó fordulatából az "országos" szó, a 37. § (7) és (8) bekezdése és az 53. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítvány a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény (a továbbiakban: Gkt.) egyes rendelkezései alkotmányossági vizsgálatára és megsemmisítésére irányult.
1. Az indítványozó egyfelől a Gkt.-nek a gazdasági kamarákon kívül létrejött érdek-képviseleti szerveket érintő szabályait tartotta alkotmányellenesnek.
Álláspontja szerint a Gkt. 1. §-ának a "valamint - az érdek-képviseleti jogok gyakorlása tekintetében - a gazdasági érdek-képviseleti szervekre" szövegrésze, a 13. § (2) bekezdése, a 20. § (2) bekezdése, a 37. § (1) bekezdésének utolsó fordulatából az "országos" szó, a 37. § (7) és (8) bekezdése az Alkotmány 2. §-ába, 4. §-ába, 61. § (1) bekezdésébe és 63. §-ába ütközik.
Kifejtette, hogy a Gkt. azáltal, hogy hatálya alá vonja a gazdasági érdek-képviseleti szerveket és rájuk vonatkozóan a köztestületekhez hasonlóan kötelező erejű szabályokat tartalmaz, sérti az egyesülési szabadságot, egyben a jogállamiság elvéből folyó jogbiztonság követelményét.
A közfeladatot ellátó kamarákkal szemben ugyanis az érdek-képviseleti szervek az egyesülési jog alapján működő társadalmi szervezetek, a Gkt. idézett rendelkezései folytán azonban a kamarákhoz való "becsatornázásuk", és szerepüknek a kamarákkal történő együttműködésre szűkítése érdekérvényesítési jogaik korlátozását eredményezi.
Az indítvány szerint a helyi érdekképviseletek, illetőleg az érdekképviseletek szövetsége tagjainak véleménynyilvánítási szabadságát korlátozzák azok a rendelkezések, amelyek nem biztosítják számukra a véleményezési jogot az őket érintő jogalkotási vagy egyéb gazdasági előterjesztések esetében.
Az indítványozó úgy vélte, hogy a Gkt. a kamarai elnökségbe történő delegálás szabályát ugyancsak az egyesülési szabadság alapjogát sértő módon, kötelezettségként az érdek-képviseleti szervek önálló döntési jogával ellentétesen fogalmazza meg.
2. Az indítványozó másfelől a Gkt. gazdasági kamarákat érintő egyes rendelkezéseit támadta.
A Gkt. a kamarai tisztségviselők összeférhetetlenségét szabályozó 27. § (2) bekezdésének e) pontja és (6) bekezdésének d) pontja az indítványozó nézete szerint az Alkotmány 63. §-a által biztosított egyesülési szabadság jogát, illetőleg az önkormányzatiságnak az Alkotmány 70. § (4) bekezdésében megfogalmazott elvét sérti. A törvényhozó önkényesen, elfogadható indok nélkül állította fel e szabályokat, mert a kamarák és az érdekképviseletek nincsenek egymástól olyan eltérő hatalmi pozícióban, amelyek egybeesése szükségessé tenné a védelmet; ellenkezőleg, a törvényből szoros együttműködésük következik.
Az indítványozó véleménye szerint alkotmányellenes a Gkt. 53. §-a is, amely a kamarák vagyonleltárának az újonnan alakult kamaráknak történő megküldését írja elő. E rendelkezés figyelmen kívül hagyja a korábbi kamarai vagyont létrehozó tagok akaratát, azt a tényt, hogy "a kötelező tagság időszakában több százezer vállalkozás halmozta fel azt a vagyont, amelyet a Gkt. értelmében a tagságot önkéntesen vállalók, illetve az általuk működtetett szervezet megörököl". Így ezen keresztül az Alkotmány 12. § (2) bekezdésébe és a 13. §-ába ütközően sérül e kamarák tulajdonhoz való joga.
A Gkt. 26. §-a az Alkotmány 2. és 63. §-át sérti, mert szükségtelenül az önkormányzati jelleggel ellentétesen szabályozza a belső szervezetet.
II.
1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései szerint:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.
(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."
"4. § A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit."
"12. § (2) Az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát."
"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet."
"61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze."
"63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.
(2) Politikai célt szolgáló fegyveres szervezet az egyesülési jog alapján nem hozható létre.
(3) Az egyesülési jogról szóló, valamint a pártok gazdálkodásáról és működéséről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."
"70. § (4) Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy részt vegyen a közügyek vitelében, továbbá, hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelően közhivatalt viseljen."
2. A Gkt. indítvánnyal érintett rendelkezései a következők: "1. § E törvény hatálya a Magyar Köztársaság területén székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező gazdálkodó szervezetekre, a gazdasági kamarákra, valamint - az érdek-képviseleti jogok gyakorlása tekintetében - a gazdasági érdek-képviseleti szervezetekre terjed ki."
"13. § (2) Az országos gazdasági érdek-képviseleti szervezetek a 9-10. §-okban és a 12. §-ban foglalt közfeladatok ellátásában együttműködnek a gazdasági kamarákkal."
"20. § (2) Az elnökségbe - ideértve az országos gazdasági kamara elnökségét is - a külön törvényben meghatározott kisvállalkozások, közepes méretű vállalkozások, a közepesnél nagyobb méretű vállalkozások, valamint az agrártevékenységet folytató gazdálkodó szervezetek országos gazdasági érdek-képviseleti szervezetei, illetve azok megyei (fővárosi) szervezetei egy-egy főt delegálnak. Az elnökségbe csak olyan természetes személy delegálható, aki olyan gazdálkodó szervezet tagja (részvényese), vezető tisztségviselője, illetőleg alkalmazottja, amely tagja a kamarának. Az elnökségbe delegált tagok az elnökség munkájában tanácskozási joggal vesznek részt."
"26. § (1) A kereskedelmi és ipari kamarán belül - e törvény rendelkezéseinek keretei között - kereskedelmi, ipari és kézműipari tagozatot, valamint osztályokat, az agrárkamarán belül a kis- és középvállalkozások fejlődéséről szóló törvényben megállapított kisvállalkozások, középvállalkozások, illetve ennél nagyobb méretű vállalkozások szerint tagozatokat, valamint osztályokat kell létrehozni. A gazdasági kamara feladatainak ellátásához további szervezeti egységeket (szakmai bizottságokat) hozhat létre. Ebben az esetben meg kell állapítani a szervezeti egységek feladatkörét, továbbá a kamara más szerveivel való kapcsolódásuk rendjét.
(2) A kereskedelmi és iparkamarák, valamint az agrárkamarák tagozataiban legfeljebb 12-12 kamarai osztály alakítható, és legalább 3-3 kamarai osztályt kell alakítani."
"27. § (2) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, küldöttnek, testületi szerv tagjának, illetve a kamara elnökének (alelnökének) az választható, aki (...)
e) más gazdasági érdek-képviseleti szervezetnél tisztséget nem tölt be. (...)
(6) Nem viselhet tisztséget a gazdasági kamarában, aki (...)
d) aki más gazdasági érdek-képviseleti szervezetnél tisztséget tölt be."
"37. § (1) A gazdálkodó szervezetekre, az általuk folytatott gazdasági tevékenységre vonatkozó - jogszabály alkotására, program elfogadására, átfogó intézkedés meghozatalára irányuló vagy egyéb jelentős - előterjesztésnek (a továbbiakban: gazdasági előterjesztés) a Kormányhoz történő beterjesztése előtt meg kell kérni az országos gazdasági kamarák és az érdekelt országos gazdasági érdek-képviseleti szervezetek véleményét.
(...)
(7) Ha a gazdasági érdek-képviseleti szervezetekből álló szövetség tart igényt véleményének megkérésére, az előterjesztő nem köteles megkérni a szövetség tagjainak véleményét.
(8) Ha a gazdasági érdek-képviseleti szervezet vagy a gazdasági kamara véleménye az előterjesztő véleményétől a lényeges kérdésekben eltér, akkor az előterjesztésben a véleményeltérésről a Kormányt, a minisztert, illetve a képviselő-testületet tájékoztatni kell."
"53. § (1) A törvény kihirdetését követő három hónapon belül a gazdasági kamarák kötelesek teljes körű vagyonleltárt készíteni és azt az Állami Számvevőszéknek benyújtani.
(2) Az Állami Számvevőszék a vagyonleltárokat ellenőrzi, hitelességükről nyilatkozik és a vagyonleltárokat megküldi a 40. § szerinti választásokat követően a gazdasági kamaráknak."
III.
1.1. A Gkt. a gazdasági kamarákat - megszüntetve a gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvényben előírt kényszertagságot - olyan köztestületként szabályozza, amelyben érvényre jut az önkormányzatiság. Alapvető feladatuk a gazdaságfejlesztés és a gazdálkodó szervezetek általános érdekeinek megfogalmazása, e szervezetek képviselete.
A gazdasági kamarák és az egyesülési jog alapján működő gazdasági érdekképviseleti szervek között létrejöttüket, jogosítványaikat illetően lényeges különbség mutatkozik. Az elhatárolás szempontjait az Alkotmánybíróság számos határozatában kifejtette. Megállapította, hogy a "...gazdasági kamara nem az egyesülési szabadság jogán alapított személyegyesülés, egyesület, személyközösség, személyi társulás vagy társadalmi szervezet, hanem köztestület, amelynek létrehozását törvény rendelte el." (658/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 694, 699.) Az egyesületekhez képest minőségi különbséget fogalmaz meg a 38/1997. (VII. 1.) AB határozat, amely szerint a gazdasági kamarák az iparűzők, illetve a kereskedelmet folytatók általános, együttes érdekeit juttatják kifejezésre, és éppen "az adott gazdasági terület összérdekének hiteles meghatározása iránti állami igény emelheti a kamarák feladatát közfeladattá, és jelentheti a többletet az önkéntes alapon szerveződő egyesületekkel és érdekképviseletekkel szemben." (ABH 1997, 249, 254.) A határozat a kamarák és egyesülési jog alapján létrejött szervezetek viszonyával is foglalkozik, és a kamarák számára előírt közfeladat alkotmányossága feltételeként fogalmazza meg, hogy ez ne sértse sem általában az egyesülési jogot, sem - különösen - az érdekképviseletek (szakszervezetek) alapításához való jogot. A jogi szabályozásnak biztosítania kell, hogy az ilyen szervezeteket a kamara ténylegesen ne lehetetlenítse el. (ABH 1997, 249, 255.)
Ugyanakkor a gazdasági kamarák és a gazdasági érdekképviseleti szervek működésében hasonlóság, feladataik között átfedés lelhető fel. Mindegyik ellátja tagjai érdekképviseletét, ennek terjedelme azonban eltérő: a kamarák képviseleti feladatai a szabályozási területükre eső valamennyi ágazatra kiterjednek, míg az érdek-képviseleti szervek egy-egy ágazathoz, szakmához tartozók érdekvédelmét látják el.
A Gkt. azon rendelkezése, amely szerint szabályai az érdek-képviseleti jogok gyakorlásának módját illetően irányadók az érdek-képviseleti szervekre, azt jelenti, hogy mindaz, amit az egyesülési törvény alapján létrejött és (gazdaságilag is) működő érdek-képviseleti szerv tagjai, megválasztott szervei az érdek-képviseleti szerv céljai megvalósulása érdekében e körben tesznek - és amely az egyesületi működés lényegét adja - a kamarákra vonatkozó szabályok (Gkt. VI. Fejezet) hatálya alá tartozik. Ezért annak eldöntéséhez, hogy a támadott szabályozás érinti-e az egyesülési szabadságot, illetőleg az egyesületek Önkormányzati szerveinek működését, a Gkt. vonatkozó normáinak áttekintése szükséges.
A joggyakorlásra vonatkozó szabályokat a Gkt. VI. Fejezete foglalja össze. Ezek egyfelől általánosságban írják elő a gazdaságfejlesztési célok elérésének segítését, illetőleg konkrét feladatokat tartalmaznak a piaci magatartás szabályozásával kapcsolatban, másfelől jogosítványokat (javaslattételi, véleményezési jogot) biztosítanak a kamarák számára az érdekérvényesítés megvalósítására. A gazdasági kamarák és az egyesületek céljainak azonossága indokolttá teszi, hogy az érdekképviseletek tagjai jogérvényesítésének eszközeit a Gkt. garantálja, amely nem akadályozza az érdek-képviseleti szerveknek az egyesületi törvényben és alapszabályban meghatározott működését, ellenkezőleg, reális lehetőséget biztosít érdekeik érvényre juttatására. Ez vonható le a Gkt. 1. §-ához fűzött indokolásából is, amely szerint a szabályozás "nem érinti ... az érdek-képviseleti szervezeteknek az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben rögzített jogállását, nem vonatkozik e szervezetek alapítására, megszűnésére, gazdálkodására vagy felügyeletére, a törvény kizárólag az érdek-képviseleti jogok gyakorlását biztosítja."
Ebből következően a Gkt. egyes rendelkezései hatályának az érdek-képviseleti szervezetekre történő kiterjesztése nem vezetett az Alkotmány 63. § (1) bekezdésében rögzített egyesülési jog sérelméhez.
1.2. A Gkt. 13. § (2) bekezdése a gazdaság általános érdekeinek érvényesítésén kívül valamennyi lényeges közfeladat ellátásában előírja az országos gazdasági érdek-képviseleti szervek a kamarákkal történő együttműködését, míg a Gkt. - ugyancsak támadott - 37. § (1) bekezdése az országos érdek-képviseleti szerveknek a kamarákhoz hasonlóan véleményezési jogot is biztosít a gazdaságot érintő előterjesztések esetében.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint e rendelkezések az érdekérvényesítés megkönnyítését célozzák, és nem korlátozzák - a Gkt. együttműködésre vonatkozó szabályát sértően - a helyi érdekképviseletek véleménynyilvánítási jogát. A véleménynyilvánítás, mint alkotmányos alapjog ugyanis nem meghatározott ügyekben a jogalkotónak címezhető javaslatok figyelembevételét jelenti, hanem - az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtettek szerint - az eszmék, nézetek szabad kifejtését, az elképzelések szabad megnyilvánulását, a bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában. [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.; 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 231.]
Az országos érdek-képviseleti szervek véleményezési jogának biztosítása azért sem vezet a helyi szervek jogainak korlátozásához, mert demokratikus szervezetben a tagok összességének akaratát választott szerveiken keresztül érvényre juttathatják. Ugyanez vonatkozik a szövetség és az azt létrehozó érdekképviseletek viszonyára.
Ezért a fenti rendelkezések nem ütköznek a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos jogába, és nem gátolják az érdekképviseleteket az Alkotmány 4. §-ában biztosított érdekvédelmi, képviseleti jogaik gyakorlásában.
1.3. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 27. § c) pontja szerint a Kormány elé terjesztendő jogszabálytervezetekről azok előkészítése során az érdekelt társadalmi szervezetek és érdek-képviseleti szervek véleményt nyilvánítanak. Az indítványozó e rendelkezés szűkítését, ezzel pedig az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból következő jogbiztonság követelményét látta sérülni a Gkt. 37. § (1) és (7) bekezdésében foglaltakkal.
Az Alkotmánybíróság azonban kifejtette, hogy "... [a]z Alkotmány 36. §-ának az a megfogalmazása, hogy "Feladatának ellátása során a Kormány együttműködik az érdekelt társadalmi szervezetekkel", a Kormány számára ... módszerbeli ajánlást jelent. Ez, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem azonos a már hivatkozott, a jogalkotásról szóló törvényben foglaltakkal. Az alkotmányos ajánlás annál sokkal tágabb értelmű és általánosabb kötelezettség, minthogy abból közvetlenül levezethető lenne az indítvánnyal érintett jogszabály alkotmányellenessége." [30/1991. (VI. 5.) AB határozat, ABH 1991, 421, 422.]
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint egyébként - amelynek összefoglalását az 50/1998. (XI. 27.) AB határozatában adta - önmagában véve még az az eljárási mulasztás sem teszi alkotmányellenessé a meghozott jogszabályt, ha a jogszabály-előkészítés során az érintettek véleménynyilvánítását a Jat. szerint jogosult szervektől a jogalkotó nem szerezte be. (ABH 1998, 387, 395.)
A gazdálkodó szervezetek általános, együttes érdekeinek érvényre juttatására létrehozott szervek a gazdasági kamarák, velük párhuzamosan tevékenykednek egyéb érdek-képviseleti szervek. A Gkt. 37. §-ához fűzött indokolás kiemeli, hogy az országos kamarák és érdekképviseleti szervek véleményének megkérésével kapcsolatos szabályozás jóval túlmutat a Jat.-ban előírt egyeztetés kötelezettségén, és csupán az egyeztetés technikai könnyítését célozza az a szabály, amely mellőzi a kormány-előterjesztések vonatkozásában a helyi érdek-képviseleti szervek véleményének, illetőleg - ha a szövetség tart igényt a véleményezésre - a gazdasági érdekképviseletek véleményének megkérését. E véleménynyilvánítás nem csupán a gazdasági tárgyú jogszabályok előkészítésére, de gazdasági programok elfogadására, átfogó intézkedések meghozatalára is kiterjed. A szabályozás ésszerű indoka az, hogy a szövetség véleménye átfogóan, valamennyi tagszervezet álláspontját integrálva jeleníti meg az adott szervezetek által képviselt tagok érdekeit. A Gkt. 37. § (8) bekezdése azonban garanciális szabályt épített be, amely előírja a döntéshozó tájékoztatását a kamaráknak és az érdek-képviseleti szerveknek az előterjesztőétől eltérő véleményéről.
Így a Gkt. kifogásolt rendelkezései a Jat.-tól eltérő körben és joghatással, kötelező erővel tartalmazzák az országos kamarák, valamint az országos érdekképviseletek véleménynyilvánítási lehetőségét, amely nem vonja el az egyéb szervezetektől - a helyi érdekképviseletektől, illetőleg a szövetségek tagjaitól - az Alkotmányban biztosított együttműködési jogukat, és nem teszi megkerülhetővé a jogszabályalkotás Jat.-ban rögzített eljárását. Ezért a fenti szabály a jogállamiságból fakadó jogbiztonságot sem sérti.
1.4. Az Alkotmány 63. § (1) bekezdése és az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 1. §-a rendelkezik az egyesülési jog gyakorlásáról, valamint a társadalmi szervezetek létrehozásáról, illetve működéséről.
Eszerint mindenkinek joga van arra, hogy másokkal szervezeteket, illetőleg közösségeket hozzon létre, vagy azok tevékenységében részt vegyen. Az érintett személytől függ, hogy milyen szervezet, közösség megalakításában, illetőleg tevékenységében vesz részt. Az egyesülési jog, mint alapvető szabadságjog a természetes személyek joga. [1/2002. (I. 11.) AB határozat, ABK 2002. január, 2., 4.]
Ebből következően a Gkt. azon rendelkezése, amely a gazdasági tárgyú előterjesztések tekintetében nem írja elő feltételként a helyi érdekképviseletek véleményének megkérését, illetőleg a gazdasági érdekképviseletek szövetsége véleményezési jogának a tagok hozzájárulása nélküli gyakorlását, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem áll értékelhető összefüggésben az egyesülési joggal.
1.5. A gazdasági kamarák elnöksége a Gkt. 20. § (1) bekezdése értelmében a küldöttgyűlések közötti időszakban a küldöttgyűlés határozatainak megfelelően irányítja a gazdasági kamara működését. A testületben a törvényben meghatározott érdek-képviseleti szervek tanácskozási joggal felruházott delegáltjai vesznek részt. Ez az egyesületek jogait nem érinti, csupán egy további lehetőséget teremt arra, hogy a kamarán kívüli érdekképviseletek e szervezeten keresztül is érvényesítsék jogaikat és befolyást gyakoroljanak a kamarák irányítására.
Ezért az egyesülési szabadság sérelmét az Alkotmánybíróság e vonatkozásban sem állapította meg.
2.1. A Gkt. összeférhetetlenségi szabálya az érdekképviselet testületi tagja, tisztségviselője számára nem teszi lehetővé, hogy a gazdasági kamara választott szerveiben részt vegyen vagy tisztséget viseljen.
Az Alkotmánybíróság a hivatali összeférhetetlenséget vizsgálva a következőket állapította meg: "Az összeférhetetlenség intézményének egyik alapvető rendeltetése a hatalom megosztásának, az államhatalmi ágak elválasztásának biztosítása. A hivatali, illetve foglalkozási összeférhetetlenség elrendelése irányulhat az eltérő, esetleg egymással hierarchikus, illetve felügyeleti, ellenőrzési viszonyban álló hatalmi pozíciók egybeesése ellen, az elfogultság és a személyi érdekeltség visszaélésszerű érvényesülésének megelőzésére. Az Összeférhetetlenségi rendelkezés meghatározott tisztséget viselőket, bizonyos munkakörök betöltőit vagy foglalkozást gyakorlókat kizárhat a valamely funkcióra választhatók vagy kinevezhetők köréből. ... Az említett elvek és célok szolgálatában a törvény az Alkotmány rendelkezései között szabadon állapíthatja meg az összeférhetetlenségi okok mindkét csoportjának összetevőit, az alapvető jogok gyakorlását azonban csak a szükséges és elkerülhetetlen mértékben korlátozhatja." [1158/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 547, 549.]
Az indítványozó által idézett 21/1998. (V. 27.) AB határozat az állami és a kamarai vezető tisztségek egybeesésének kiküszöbölését azzal indokolja, hogy "...a két szervezet feladat- és hatáskörére tekintettel a hatalmi összefonódásokat megakadályozza, kizárja azt, hogy a magán-állatorvosi tevékenység felett hatósági ellenőrzést gyakorló államigazgatási szervek vezetésének és a kamarai vezetésnek az összefonódása következtében csorbát szenvedjen a kamara autonómiája." (ABH 1998, 165, 169.)
A Gkt. kifogásolt rendelkezésének alkotmányossági vizsgálata kapcsán ilyen hierarchikus kapcsolatról nincs szó, a gazdasági kamarák és az érdekképviseletek mellérendeltségi viszonyban állnak. Arra figyelemmel azonban, hogy a gazdasági kamarák közfeladatot is ellátó, általános érdekérvényesítő szervek, a szabályozás azt akadályozza meg, hogy az egyesületek vezető tisztségviselői a kamarákat az általuk képviselt szervek partikuláris (ágazati, szakmai, munkáltatói vagy munkavállalói) érdekek érvényesítésére felhasználják. Ez ésszerű indokát adja a korlátozásnak, és az összeférhetetlenséggel érintett személyek körére nézve a korlátozás arányosnak tekinthető, mert az egyesületi tagok széles körére nézve nincs akadálya a kamarai testületekben való részvételnek.
Így az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az érdek-képviseleti tisztségviselők kamarai funkciókból való kizárása nem ütközik az Alkotmány 70. § (4) bekezdésébe, míg az egyesülési joggal értékelhető összefüggést nem állapított meg.
2.2. A Gkt. 39. § (1) bekezdése kimondta a korábbi kamarák megszűnését, beolvadását az újonnan létrehozott kamarákba, egyben rendelkezett arról is, hogy a megszűnt kamarák általános jogutódai a kereskedelmi és iparkamarák, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A 39. § (2)-(5) bekezdése tartalmazza a jogutódláshoz kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket.
Ebből az is következik, hogy a korábbi kamarák vagyona a törvény erejénél fogva átszállt az újonnan alakult kamarákra, melynek technikai lebonyolítását szabályozza a vagyonleltár megküldésére vonatkozó rendelkezés.
Ez a vagyon azonban a korábbi kamarák, mint jogi személyek vagyona volt, így az független az azt létrehozóktól, hasonlóan az ügyvédi kamarai vagyonhoz. Ennek felosztásával kapcsolatosan az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a "jogi személy vagyona más megítélés alá esik, mint a polgári jogban szabályozott közös tulajdon. ... Az Ügyvédi Kamarának elkülönített vagyona volt, amely nem a tagok közös tulajdona, hanem a Kamaráé. Az ügyvédeknek a vagyonban sem tulajdonjoguk, sem részesedésük nem volt." (2256/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 587, 588.)
A kamarák vagyona nem is csak a tagok hozzájárulásából származott. Az Alkotmánybíróság a gazdasági kamarákra vonatkozó korábbi, 1994. évi XVI. törvény alkotmányossági vizsgálata során kifejtette, hogy kötelezően ellátandó kamarai feladat- és hatáskörökhöz az Országgyűlés biztosítja a szükséges anyagi feltételeket, az így nem fedezett működési költségek fedezésére szolgál - többek között - a tagdíj. A kamarai tagok törvényi kötelezése a kamara közfeladata ellátásához való hozzájárulásra összhangban van az Alkotmány 70/1. §-ában a közterhekre vonatkozó előírásokkal. [38/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 249, 261.]
A köztestület vagyona feletti rendelkezési jog tehát magát a köztestületet illette, nem a tagokat, ezért a támadott rendelkezés nem sérti a korábbi tagok tulajdonhoz való jogát, és nem ütközik az önkormányzati tulajdon védelmét biztosító alkotmányos rendelkezésbe sem.
2.3. A Gkt. IV. Fejezetében szabályozza a gazdasági kamarák szervezeti felépítését, tagozódását. A törvény általános indokolása rámutat, hogy a gazdasági kamarák korábbi három típusának meghatározása nem volt szerencsés, mert az egyes kamarai feladatokat elhatároló ismérvek viszonylagosak, ezért a szervezet rendszerének egyszerűsítése, racionalizálása érdekében írta elő a kereskedelmi és iparkamarák, valamint a kézműves kamarák integrációját, melyen belül rendelte el az egyes tagozatok létrehozását. A Gkt. - indítványozó által nem támadott - 3. § (2) bekezdése tartalmazza, hogy a kamarák önkormányzati jogaikat e törvény, más jogszabályok és alapszabályuk által biztosított normatív keretek között gyakorolhatják. E szervezeti keretek a kamarai közfeladatok hatékony ellátását hivatottak biztosítani. Ebből következően a kamara szervezeti felépítésének vizsgált részletszabályai nem hozhatók összefüggésbe sem az egyesülési joggal, sem a jogállamiságból fakadó alkotmányos követelményekkel.
A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezések megsemmisítésére vonatkozó indítványt elutasította.
Budapest, 2003. április 14.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró