A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának határozata [Jpe.I.60.005/2021/5.]
jogegységi panasz elutasításáról
Az ügy száma: Jpe.I.60.005/2021/5.
A tanács tagjai:
Dr. Varga Zs. András, a tanács elnöke
Dr. Zanathy János, előadó bíró
Dr. Suba Ildikó bíró
Dr. Vezekényi Ursula bíró
Dr. Farkas Attila bíró
Böszörményiné dr. Kovács Katalin bíró
Dr. Balogh Zsolt bíró
Dr. Somogyi Gábor bíró
Dr. Csák Zsolt bíró
A felperes: a felperes neve (a felperes címe)
A felperes képviselője: Dr. Mágori Zsolt Tibor ügyvéd
(a felperesi képviselő címe)
Az alperes: az alperes neve
(az alperes címe)
Az alperes képviselője: Rácz és Pál Ügyvédi Iroda
(eljáró ügyvéd: dr. Rácz József,
az alperesi képviselő címe)
A per tárgya: munkaviszony megszüntetése és egyéb követelés
A jogegységi panaszt benyújtó fél: a felperes
A jogegységi panasszal támadott határozat száma: Kúria Mfv.X.10.111/2020/7. számú ítélet
A másodfokú bíróság neve és a határozat száma: Miskolci Törvényszék 1.Mf.21.262/2019/7. számú ítélet
Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 9.M.90/2019/14. számú ítélet
Rendelkező rész
A Kúria a felperes jogegységi panaszát elutasítja.
A Kúria kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 135.058 (azaz százharmincötezer-ötvennyolc) forint jogegységi panasz eljárási költséget, amely az Áfa-t is magában foglalja.
A jogegységi panasz eljárásban felmerült 462.000 (azaz négyszázhatvankétezer) forint jogegységi panasz eljárási illetéket a magyar állam viseli.
A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.
Indokolás
A jogegységi panasz eljárás alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2017. augusztus 4. napjától műszaki tanácsadó, értékesítő munkakörben állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél. A munkavégzés helye megye neve1, megye neve2, továbbá megye neve3 területére, valamint megye neve4 főút száma főút feletti területére terjedt ki. A felperes alapbére 2018. április 1. napjától 385.000 forint volt, amely megegyezett az utolsó havi távolléti díjának összegével.
[2] A felperes munkaköri leírása a kereskedelmi munka segítése körében tartalmazta "az ügyvezető tájékoztatását kockázatos (finanszírozási bizonytalanság) szállítás előtt" és "a kereskedelmi hálózatnál felmerülő kockázatokról az ügyvezetés informálását" feladatokat. 2018. január-szeptember hónapokban a felperes nem teljesítette a részére előírt tervszámokat; a 2018. évi időarányos tervszámaihoz képest 42,67%-os, a 2017. évihez képest pedig 24,02%-os elmaradásban volt. Az alperes ügyvezetője 2018. szeptember 11. napján küldött emailjében a következőt írta a felperesnek: "Kedves a felperes neve! A mai napi Farm látogatás alkalmával kiderült, hogy az alábbi információk nem megalapozottak. Pontosabb munkavégzést kérek."
[3] Az alperes 2018. október 11. napján kelt iratában 30 napos felmondási idővel a felperes munkaviszonyát 2018. november 10. napjával megszüntette. A felmondás indokolásaként a munkáltató intézkedése az alábbiakat tartalmazta: "A felmondás indokolásaként tájékoztatom, hogy a munkaviszonya megszüntetésének oka az, hogy Ön 2018. január-szeptember hónapokban az Ön részére előírt tervszámokat folyamatosan nem teljesítette. A területi vezetővel folytatott háromnegyed éves értékelés során megállapítottuk, hogy Ön a 2018. évi időarányos tervszámaihoz képest 42,67%-os, a 2017-es tervszámokhoz képest pedig 24,02%-os elmaradásban van. A tervelmaradás mellett, azzal szorosan összefüggő oka a munkaviszony megszüntetésének az is, hogy az elmúlt egy évben az Ön munkához való viszonya oly mértékben megromlott, hogy munkakörét nem tudja megfelelően ellátni. A területi képviselői feladatok ellátása, a tervszámok teljesítése az értékesítési képviselőtől nagy figyelmet, hozzáértést, aktivitást és a cég vezetésével való nagy fokú kooperációt követel meg, amely során nem csak a meghatározott értékesítői feladatok hatékony ellátására kell figyelni, hanem az értékesítési vezetőt és az ügyvezetőt is folyamatosan és pontosan kell tájékoztatni a piaci viszonyok alakulásáról, az üzleti partnerek cégünkkel kapcsolatos álláspontjáról annak érdekében, hogy a munka folyamatos és eredményes legyen. Ezt cégünk vezetése folyamatosan figyeli és ellenőrzi. Ennek során megállapításra került, hogy Ön nem tájékoztatta sem az értékesítési vezetőt, sem az ügyvezetőt, úgy mint ahogy az az adott helyzetben elvárható lett volna, így ezen mulasztása megakadályozta a cégvezetését abban, hogy a megfelelő döntéseket meghozza. Ennek kapcsán 2018. szeptember 11-én ügyvezetői figyelmeztetésben részesült. Tekintettel arra, hogy a munkáltató az Ön részére más munkakört felajánlani nem tud, így a munkáltató úgy határozott, hogy az Ön munkaviszonyát munkáltatói felmondással megszünteti."
[4] A felperes a munkaviszony megszüntetését követően álláskeresési járadékban részesült, új munkaviszonyt 2019. június 5. napjától létesített.
[5] A felperes a módosított keresetében - többek között - elsődlegesen a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként 2018. november 11-től havi 385.000 forint távolléti díj alapulvételével 12 havi távolléti díjának megfelelő 4.620.000 forint és ezen összeg 2018. november 11-től számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
[6] A felperes a keresetlevelében hivatkozott arra, hogy az alperes a felmondásában a tervszámok el nem érését nem jelölte meg indokként. Nem jelölt meg továbbá sem a felperes személyében esetlegesen rejlő magatartás-, vagy képességbeli okot, illetőleg a saját működésével összefüggő okot, amely ok-okozati összefüggésbe hozható a tervszámok elmaradásával. Ezzel kapcsolatban az EBH 2018.02.M4 számú elvi határozatára, amely lényegében analóg tényállás kapcsán a következőket fogalmazta meg: "A forgalom visszaesésre alapított felmondási indok nem felel meg a valós, világos és okszerű indokolás törvényi követelményének. Ebből a munkavállaló számára ugyanis nem tűnik ki, hogy a jogviszony megszüntetést a munkavégzésének hiányossága, vagy a munkáltató működésével összefüggő indok tette-e szükségessé [Mt. 66. § (2) bekezdés]."
[7] A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 9.M.90/2019/14. számú ítéletével a felperes munkaviszonya helyreállítása, az ezzel kapcsolatos távolléti díj és kamatai megfizetése iránti másodlagos és harmadlagos kereseti kérelmek vonatkozásában az eljárást megszüntette. Egyebek mellett kötelezte továbbá az alperest a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként 1.690.108 forint elmaradt jövedelemnek megfelelő kártérítés megfizetésére. Az elsőfokú bíróság elsődlegesen a felperesi munkaviszony megszüntetésének jogszerűsége vizsgálta körében megállapította, hogy a felmondás indoka a felperes munkához való viszonya megromlása, valamint tájékoztatási kötelezettsége elmulasztása körében nem volt világos, mert nem tartalmazza azt a felperes terhére rótt magatartást és kötelezettségszegést, amelyet az alperes értékelt. A munkáltató a 2018. szeptember figyelmeztetésben már értékelte a felperes tájékoztatási kötelezettségének elmulasztását, ezért annak a felmondásban történő feltüntetése a kétszeres értékelés tilalmába is ütközött. Álláspontja szerint a felmondás azon része, amely szerint a felperes a 2018. évi tervet nem teljesítette, nem volt okszerű. Mindezekre tekintettel megállapította, hogy a világosság és okszerűség követelményét nem teljesítő felmondás jogellenes és az alperest a felperes máshonnan megtérült jövedelmének beszámításával 2018. november 11-től 2019. június 4-ig számítottan mindösszesen 1.690.108 forint kártérítés megfizetésére kötelezte.
[8] A peres felek fellebbezése alapján eljárt Miskolci Törvényszék az 1.Mf.21.262/2019/7. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. Az alperes által a felperes részére munkaviszony jogellenes megszüntetés jogkövetkezményeként fizetendő kártérítés összegét 2.126.906 forintra felemelte. A perköltség és az illeték módosítása mellett egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A törvényszék álláspontja szerint a felperes a fellebbezésében megalapozottan sérelmezte az elmaradt jövedelemből eredő kára összegszerűségét. Megállapította, hogy a felperest 6 hónap 17 napra 2.625.226 forint távolléti díj illeti meg, amelynek összegét 498.360 forint megtérült jövedelemmel kellett csökkenteni, így a marasztalás összegét 2.126.906 forintra felemelte.
[9] A felperes a felülvizsgálati kérelmét - a jogegységi panasszal nem érintett - egyéb kereseti kérelmei vonatkozásában terjesztette elő.
[10] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a munkaviszony jogellenes megszüntetése tárgyában meghozott jogerős ítélet "megváltoztatását" és a jogkövetkezményként megítélt kártérítés iránti kereseti kérelem elutasítását kérte. Az alperes a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 64. § (1) bekezdés b) pontja, (2) bekezdése, továbbá 66. § (2) bekezdése megsértését állítva arra hivatkozott, hogy felmondása valós tényeken alapult és megfelelt a világosság és okszerűség követelményének.
[11] A felmondás első indoka az volt, hogy a felperes a részére előirányzott értékesítési tervcélokat nem érte el. A jogerős ítélet a tényállás kiegészítése során megállapította, hogy a felperes tervszámainak viszonyítási alapja - szemben a munkatársaival - a 2016. év volt, továbbá az egyes munkavállalók kereskedelmi területei egymástól eltértek, ezért nem összehasonlíthatóak. Mindezek következtében a teljesítmény mérőszámok a munkavállalók egymás közötti viszonyítását nem teszik lehetővé, kizárólag az egyes munkavállalók saját teljesítménye vonatkozásában mutat relevanciát, ezért az alperes nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét. A törvényszék ugyanakkor nem értékelte, hogy a felperes 2018-ban a 2016-ban realizálódott üzleti volument sem teljesítette. Álláspontja szerint a gazdasági haszon elérése érdekében az alperesnek autonóm joga annak eldöntése, hogy mely munkavállalókkal kívánja elérni a gazdasági célkitűzéseit. Ezen célok teljesítetlensége esetén nem köteles az elmaradásból eredő veszteségeit tovább viselni és saját diszkrecionális joga alapján dönthet a munkakör megszüntetése vagy más munkavállaló által történő betöltése kérdésében. Ebből a szempontból az Mt. szabályai alapján jogszerűen járt el, amikor a felperes munkaviszonyát felmondta. A bíróság ezen jog gyakorlásának jogellenessé minősítése során az alperes üzletmenetébe, racionális gazdálkodásába avatkozott bele, amellyel végeredményben a munkáltatói felmondás jogintézménye került kiüresítésre. Álláspontja szerint a felmondásnak a munkavállaló azon képessége alapján, miszerint az elvárt üzleti bevételeket hosszabb időn keresztül nem tudta teljesíteni, önmagában is megalapozza a felmondás jogszerűségét.
[12] A felmondás másik oka - a felperes munkához való viszonya és munkakörének nem megfelelő ellátása - szintén a képességbeli hiányon alapult, amelyből az alperes alappal jutott arra a következtetésre, hogy a felperes munkaviszonyát nem kívánja fenntartani. A perben becsatolt okirati bizonyítékok igazolják, hogy az alperes több alkalommal kért értékesítési akciótervet arra, hogy a felperes miként kíván változtatni a kialakult helyzeten. A levelezésből megállapítható, hogy a felperes nem tudott adekvát válaszokat adni és áprilistól a felmondásig egy ingerült vita alakult ki a felek között. A felperes nem rendelkezett azzal az üzletkötői képességgel, aktivitással, illetve proaktivitással, hogy az üzletkötési trendeket megváltoztassa, azaz a régi ügyfeleket megtartsa vagy új ügyfeleket akviráljon, és többszöri írásos felhívásra sem tudott olyan magatartást tanúsítani, ami a vezetőkkel való együttműködés révén üzletileg eredményes változásokat hozott volna. A felmondás mindkét indoka valós, világos és okszerű volt, ezért az nem minősült jogellenesnek.
A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata
[13] A Kúria az Mfv.X.10.111/2020/7. számú ítéletével a Miskolci Törvényszék 1.Mf.21.262/2019/7. számú ítéletének azon rendelkezését - a perköltségre és illetékre is kiterjedően -, amellyel a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 9.M.90/2019/14. számú ítéletét részben megváltoztatva a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként az alperes marasztalásának összegét 2.126.906 forint kártérítésre felemelte, továbbá a 2018. szeptember 11-én kelt ügyvezetői figyelmeztetést hatályon kívül helyező elsőfokú rendelkezést helybenhagyta, hatályon kívül helyezte, a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 9.M.90/2019/14. számú ítéletét e körben megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
[14] A Kúria álláspontja szerint az alperes a felülvizsgálati kérelmében a munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítását alappal sérelmezte. A nem vitatott tényállás szerint a felperes munkaviszonyának megszüntetésére két okból került sor. Az alperes felmondásában egyrészt a tervteljesítés elmaradását, vagyis teljesítménycsökkenést, másodlagosan pedig a munkáltatóval való együttműködés megromlását, a kommunikációs elmaradását rótta a felperes terhére. A törvényszék helytálló megállapítása szerint azonban az alperes az utóbbi indokot sikerrel nem bizonyította, a perben rendelkezésre álló adatok és tanúvallomások annak okszerűségét nem támasztották alá.
[15] A jogerős ítélet ugyanakkor megalapozatlanul állapította meg, hogy a felmondásnak a felperesi teljesítménnyel összefüggő indokát az alperes a perben nem bizonyította. A forgalmi adatokban jelentkező visszaesés tényét a felperes maga sem vitatta. Ennek igazolására a rendelkezésre álló kimutatások mellett további bizonyításra nem volt szükség, megállapíthatóan a felmondás indoka olyan objektív tényadatokon alapult, amely a munkáltató nem kötelezettségszegésen alapuló felmondását [Mt. 64. § (1) bekezdés b) pont, 65. § (1) bekezdés] megalapozhatja.
[16] A töretlen bírói gyakorlat szerint több felmondási indok megjelölése esetében egyetlen indok bizonyítottsága is megalapozhatja az intézkedés jogszerűségét, ha abból megállapítható, hogy a munkaviszony a továbbiakban nem tartható fenn, és ezért a munkavállaló munkájára a továbbiakban nincs szükség (BH 2003.211.).
[17] A perben rendelkezésre álló teljesítményadatokból a felperes által sem vitatottan megállapítható volt, hogy a teljesítménye a 2018. évi időarányos tervszámokhoz képest 42,67%-kal, a 2017-es tervszámokhoz képest 24,02%-os elmaradásban volt. Az objektív adatokkal alátámasztott és a felperes által is elismert teljesítménycsökkenés a munkavállaló képességével összefüggő felmondási indoknak minősül, amely okszerűen megalapozza az intézkedés jogszerűségét. Az alperes helytálló érvelése szerint ugyanis a munkáltató diszkrecionális jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy igazolt teljesítmény csökkenés esetén, mely munkavállalója munkaviszonyát szünteti meg felmondással. Ennek felülbírálata a munkáltató működési körébe történő olyan beavatkozást jelentene, amelyre a bíróságnak nincs lehetősége.
A felperes jogegységi panasza és az alperes észrevétele
[18] A felperes a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (2) bekezdése alapján jogegységi panaszt terjesztett elő. Kérte a Kúriától, hogy a Kúria Mfv.X.10.111/2020/7. számú ítéletének (a továbbiakban: támadott Kúriai határozat) azon rendelkezését, amellyel a Miskolci Törvényszék 1.Mf.21.262/2019/7. számú ítéletének a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként az alperest 2.126.906 forint kártérítésben marasztaló ítéletet megváltoztatva a felperes keresetét elutasította, helyezze hatályon kívül és a Kúriát utasítsa új eljárásra és új határozat hozatalára. A felperes kérte továbbá az alperes marasztalását a jogegységi panasz során felmerülő perköltségeiben, amelyet 480.000 forint összegben, költségjegyzék formanyomtatványon terjesztett elő. E körben előadta, hogy a jogi képviselőjével kötött megbízási szerződés alapján 100.000 forint összegű ügyvédi munkadíjra tart igényt, amelynek Áfa nélküli megállapítását a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. § (1) bekezdése a) pontja alapján kérte. A felperes előadta, hogy a Pp. 525. § (1)-(2) bekezdése, valamint a 73/2009. (XII. 22.) IRM rendelet alapján munkavállalói költségkedvezményre jogosult, mert a havi bruttó 385.000 forintnak megfelelő összegű távolléti díja nem haladja meg a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, a munkaviszonya megszüntetését megelőző második év nemzetgazdasági bruttó havi átlagkeresetének kétszeresét (526.400 forintot). A munkavállalói költségkedvezmény alapján a felperest teljes költségmentesség illeti meg a per egész tartamára, a végrehajtási eljárásra kiterjedően. Előadta továbbá, hogy a felperes részére a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az 5.M.319/2018/4/II. végzésével megállapította a munkavállalói költségkedvezményre való jogosultságot. A fentiekre tekintettel a felperes nem rótt le jogegységi panasz eljárási illetéket.
[19] Kérelme indokolásaként előadta, hogy a Kúria az Mfv.X.10.111/2020/7. számú ítéletében a felperes álláspontja szerint eltért a határozatok tárában 2012. július 1. napját követően közzétett, EBH 2018.02.M4. számú elvi határozatában - amely a Kúria Mfv.I.10.677/2016/6. számú eseti döntése (a továbbiakban együtt: a Kúria közzétett határozata) - rögzített elvtől. A Kúria közzétett határozata elvi éllel állapította meg, hogy a forgalom-visszaesésre alapított felmondási indok önmagában nem felel meg a valós, világos és okszerű indokolás törvényi követelményének, ebből a munkavállaló számára ugyanis nem tűnik ki, hogy a jogviszony megszüntetést a munkavégzésének hiányossága, vagy a munkáltató működésével összefüggő indok tette-e szükségessé.
[20] Kifejtette, hogy a Kúria közzétett határozata a jelen eljárás tárgyát képező üggyel lényegében azonos tényálláson alapul. A felperes munkavállaló a jelen per felpereséhez hasonlóan üzletkötői tevékenységet látott el, a forgalmi adatai elmaradtak a korábbi évek hasonló időszakához képest, továbbá kizárólag a forgalmi adatok visszaesése volt az az indok, amely miatt a munkáltató megszüntette a munkavállaló jogviszonyát. Különbség mindössze abban áll, hogy a jelen üggyel érintett felmondás indokolásában az alperes további indokként a felperes együttműködési és tájékoztatási kötelezettségének megszegését is hivatkozta. Ezen magatartásbeli indokokat nem bizonyította az alperes a többfokú eljárás során, ezért a felmondás indokát lényegében a forgalom visszaesése képezte.
[21] Előadta, hogy a támadott kúriai határozatban a Kúria akként foglalt állást a felmondási indok jogszerűsége tekintetében, hogy a forgalom visszaesésében megnyilvánuló teljesítménycsökkenés a munkavállaló képességévél összefüggő, nem kötelezettségszegésen alapuló felmondási indoknak minősül. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy maga a felmondás nem teljesítménycsökkenést jelölt meg, hanem azt, hogy a felperes "a tervszámokat folyamatosan nem teljesítette", illetve azt, hogy "a 2018. évi időarányos tervszámaihoz képest 42,67%-os, a 2017. évi tervszámokhoz képest pedig 24,02%-os elmaradásban van". A jelen per tárgyát képező felmondás indoka nem teljesítménycsökkenés, hanem a forgalmi adatok alperes által elvártakhoz képest történő elmaradása volt, vagyis a felperes nem tudta elérni az alperes által kijelölt célokat.
[22] Kifejtette, hogy véleménye szerint a Kúria álláspontja teljesen ellentétes a közzétett határozatban megfogalmazott elvvel, ugyanis - bár a közzétett határozat az objektív forgalmi adat csökkenésen kívüli indokként megköveteli a munkavégzés hiányosságában, azaz a munkavállaló képességében, illetve magatartásában rejlő szubjektív indok vagy a munkáltató működésével összefüggő ok meglétét és annak megjelölését - a támadott kúriai határozat a forgalmi adatok csökkenését, mint objektív körülményt a munkavállaló képességével összefüggő oknak minősíti, és azt egyedüli indokként a munkavállaló vagy a munkáltató személyében rejlő indokok fennállásának, vagy bizonyítatlansága hiányában is elegendő indokként fogadja el. A Kúria döntése továbbá azért ellentétes a közzétett határozattal, mert a forgalmi adatok csökkenését bármilyen, a perben bizonyított tény hiányában egyértelműen a munkavállaló képességében rejlő oknak minősíti. A közzétett határozat ezzel szemben a forgalom visszaesését egy objektív körülménynek tekinti, amely tényből önmagában nem vezethető le a felperes képességében vagy munkaviszonnyal kapcsolatban tanúsított magatartásával összefüggő ok. Ennek hátterében az alperes üzletpolitikája vagy egyéb, a forgalmi adatokban lecsapódó döntése, esetleg döntésének hiánya, a piaci környezet, illetve a munkáltató vagy a munkavállaló személyében rejlő egyéb ok lehet.
[23] A jogegységi panaszban rögzítette a felperes, hogy a Kúria közzétett határozatában akként foglalt állást, hogy a forgalom visszaesés esetén a munkáltatónak vizsgálnia szükséges annak szubjektív okait is és ezen indokokra alapított felmondás esetén, akár a munkavállaló személyében, akár a saját működésében rejlő okokat is meg kell jelölnie, illetve a perben bizonyítania. Az alperes a felmondásában a forgalmi adatok elmaradását jelölte meg a felmondás okaként, amelyek mögöttes okaiként a felperes munkaviszonnyal összefüggő magatartása körébe tartozó okokat jelölt meg, míg képességi hiányosságokat nem.
[24] A közzétett határozatból levezethető értelmezés szerint a forgalmi adatok elmaradása, illetve csökkenése azért nem fogadható el önmagában felmondási indoknak, mert annak hátterében mindig valamilyen szubjektív indoknak kell állnia. A jelen perben az alperes által a felmondásban közölt szubjektív indokok fennállása nem nyert bizonyítást, egyedüli indokként lényegében a forgalmi adatok csökkenése, mint objektív körülmény marad, amelyről a közzétett határozat egyértelműen kimondta, hogy felmondási indokként nem tesz eleget a valós, világos, okszerű indokolás követelményének.
[25] Az alperes a jogegységi panasz elutasítását kérte, mert az azzal támadott Kúriai ítélet jogkérdésben nem tér el a Kúria közzétett határozatában foglaltaktól. Kérte továbbá, hogy a Kúria kötelezze a felperest, hogy a jogegységi panasz eljárással összefüggő olyan költségeket térítse meg, amelyek megfizetése alól a felperes munkavállalói költségkedvezmény folytán nem mentesül. Kérte a felperes kötelezését 106.345 forint Áfá-val növelt ügyvédi munkadíjból álló perköltség viselésére a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés a) pontja alapján.
[26] Az alperes álláspontja szerint a jogegységi panasszal támadott ítélet nem ellentétes a Kúria közzétett határozatával, mert az rögzíti, hogy csak az olyan, kizárólag a forgalomvisszaesésre alapított felmondási indok nem felel meg a valós, világos és okszerű indokolás törvényi követelményének, amelyből a munkavállaló számára nem tűnik ki, hogy a jogviszony megszüntetést a munkavégzésének hiányossága, vagy a munkáltató működésével összefüggő indok tette-e szükségessé. A közzétett határozat [31]-[32] bekezdései idézését követően kifejtette, hogy a jelen esetben a felmondás indoka nem az alperesi forgalomcsökkenésben volt megjelölve, hanem abban, hogy a felperes a saját, reá szabott tervet nem teljesítette. Az alperes világosan megjelölte, hogy a felperesnek megállapított teljesítmény elmaradás a felperes munkavégzésének, hozzáállásának hiányosságaiból fakad. A Kúria közzétett határozata által is hivatkozott MK.95. számú állásfoglalás II. pontja szerint "nem szükséges a felmondási ok részletes leírása, hanem a körülményekhez képest elegendő az ok összefoglaló megjelölése is". Ezzel összefüggésben az alperes kiemelte, hogy jelen esetben nem az általános vállalati forgalmi adatok játszottak szerepet, mint a felperes által hivatkozott közzétett határozatban, hanem a felperesi munkavállaló egyénre szabott értékelésén alapuló szempontok.
[27] Az alperes álláspontja szerint nem helytálló a felperes érvelése, mert a felperes egyértelmű tájékoztatást kapott arról, hogy a felmondás indoka üzletkötői tevékenységével hozható kapcsolatba. Ezzel maradéktalanul eleget tett annak a követelménynek, hogy az Mt. 66. § (2) bekezdésének első vagy második fordulata alapján mondta fel a munkaviszonyt.
A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának döntése és jogi indokai
[28] A felperes jogegységi panasza alaptalan.
[29] A jogegység követelményét az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése rögzíti, kimondva, hogy a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét. A Kúria e feladatát az ítélkezése során akkor teljesíti, ha a közzétett kúriai döntéseiben elfogadott jogértelmezést, elvi megállapítást ("ratio decidendi"-t) az azonos ügyekben követi.
[30] A jogegység fogalmát - ahogyan azt a Kúria a Jpe.60.002/2021/7. számú határozatában kifejtette - az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le -negatív oldalról - következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát a korábbi döntéstől való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel. Sem a Bszi., sem más jogszabályok nem rendelkeznek a jogegység alapvető feltételéről, a döntések jogi egybevethetőségéről. A jogegység elsősorban anyagi jogi kérdés, mivel azt kell biztosítani, hogy a bíróságok azonos ügyeket ugyanolyan tartalommal döntsenek el. A jogegység követelményén belül tehát az az elvárás, hogy ugyanazon ügyekben a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység.
[31] A Kúria jogegységi tanácsa a fent hivatkozott határozatában már korábban rámutatott, hogy a jogegység követelménye feltételezi annak vizsgálatát, hogy mikor áll fenn az ügyek (bírói döntések) közötti azonosság. Az ügyazonosság több tényező által befolyásolt, összetett jogfogalom, amelyet mindig esetről esetre kell vizsgálni. Ha a döntések jogkérdésben való hasonlóságát vizsgálja a Kúria, szigorúan kell venni az összehasonlított bírói döntésekben az alkalmazott anyagi jogszabály egyezőségét (hatály, normatartalom) és a jogértelmezés szempontjából releváns tények azonosságát.
[32] A Kúria szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy nincs ügyazonosság eltérő anyagi jogi hátterű, azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kérelmet tartalmazó, vagy azonos anyagi jogi háttér mellett az összehasonlítást lehetetlenné tevő vagy releváns körülményekben jelentősen különböző tényállású ügyek és annak alapján indult jogviták között. Alappal kérdőjelezhető meg az ügyazonosság továbbá az azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kereseti vagy eltérő felülvizsgálati érvelés esetén. A kérelemhez kötöttség miatt utóbbi esetben a Kúria nem minden esetben tudja követni a korábbi döntését.
[33] Sajátos kérdés a perekben a bírósági eljárás lényeges szabályainak megsértése, és e jogsérelem érdemi döntésre való kihatásának, illetve a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog talaján történő megítélése. Az eljárásjogi jogkérdés egységes értelmezése érdekében részletes elemzést igényel a vonatkozó eljárási szabályok közötti egyezés. Különböző eljárási törvények azonosan rendeznek egyes eljárási kérdéseket, emiatt a tartalmilag azonos, de más-más törvényekben rögzített eljárási szabályok (Pp., Kp. stb.) értelmezése sem lehet eltérő.
[34] Az ügyazonosság tekintetében az is figyelembe veendő, hogy nemcsak a polgári, de a közigazgatási perben is alkalmazandóak a Pp. szabályai, emiatt a perrendi szabályok kapcsán felmerül szakágakon átnyúló értelmezés egységességének igénye; kivételes esetben -alaposan áttekintve a sajátos perrendi szabályok kihatását - összevethető a polgári és a közigazgatási szakág döntése.
[35] Lényeges elvi tétel továbbá, hogy a Kúria a jogegységi panasz eljárásban az ítélkező tanács által megállapított tényeket és önmagában a jogértelmezés helytállóságát nem bírálhatja felül, mivel ez az eljárás nem jelent egy újabb teljes körű jogorvoslatot. A vizsgálat csak már közzétett és az ítélkező tanács által meghozott döntések jogkérdésben való eltérésére szorítkozik.
[36] A Kúria álláspontja szerint a jogegységi panaszt előterjesztő féltől a jogintézmény sajátos jellege és a kötelező jogi képviselet miatt elvárható, hogy a támadott döntés és a közzétett kúriai döntés(ek) közötti ügyazonosságot bemutassa, annak fennállását részletesen indokolja, továbbá a jogkérdésben való eltérést a kezdeményező pontosan megjelölje. Az is szükséges, hogy panaszában állítson fel párhuzamot a jogkérdés szempontjából releváns tények, az alkalmazandó jogszabályok, az eljárás kereteit meghatározó kérelmi elemek hasonlóságára utalva. Szükséges továbbá az is, hogy mutassa be, a közzétett döntésekben milyen elvi megállapítás került rögzítésre, ugyanezen jogkérdésben milyen álláspontot fogadott el az ítélkező tanács, és indokolja meg, miben látja a közzétett és támadott kúriai döntés közötti eltérést. Nem megfelelő az érvelés, ha az nem a közzétett kúriai döntésre, hanem annak kezdeményezői értelmezésére koncentrál, és ezzel elszakad a kúriai döntés elvi magjától. Az ügyazonosság lényeges elemeinek vagy az ezzel kapcsolatos jogi érvelés hiánya esetén sikerrel nem állíthatja a kezdeményező, hogy az ítélkező tanács jogegységet sértő módon járt el. Ebben az esetben a jogegységi panaszt a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján el kell utasítani.
[37] A felperes kifogásában azt állította, hogy a támadott döntés azért sérti a jogegységet, mert a Kúria álláspontja teljesen ellentétes az EBH 2018.02.M4. számú elvi határozatban megfogalmazott elvvel. A közzétett határozat az objektív forgalmi adat csökkenésen kívüli indokként megköveteli a munkavégzés hiányosságában, azaz a munkavállaló képességében, illetve magatartásában rejlő szubjektív indok vagy a munkáltató működésével összefüggő ok meglétét, és annak megjelölését. Ezzel szemben a támadott határozat a forgalmi adatok csökkenését, mint objektív körülményt a munkavállaló képességével összefüggő oknak minősíti, és azt egyedüli indokként a munkavállaló vagy a munkáltató személyében rejlő indokok fennállásának, vagy bizonyítatlansága hiányában is elegendő indokként fogadja el.
[38] A felperes fenti álláspontja téves tekintettel arra, hogy a támadott határozat [58] bekezdése rögzítette, hogy azért nem volt további bizonyítékra szükség a felmondás felperesi teljesítménnyel való összefüggésének megállapításához, mert a forgalmi adatokban jelentkező visszaesés tényét a felperes maga sem vitatta. A BH 2003.211. számú határozatban foglaltakra utalva kifejtette a Kúria, hogy a több felmondási indok megjelölése esetében egyetlen indok bizonyítottsága is megalapozhatja az intézkedés jogszerűségét, ha abból megállapítható, hogy a munkaviszony a továbbiakban nem tartható fenn. Rögzítette továbbá a Kúria, hogy a perben rendelkezésre álló teljesítményadatokból a felperes által sem vitatottan megállapítható volt, hogy a felperes teljesítménye a 2018. évi időarányos tervszámokhoz képest 42,67%-kal, a 2017-es tervszámokhoz képest 24,02%-os elmaradásban volt. Ez utóbbi körülményre alapította az alperes a felmondását, amelyet alátámasztott a felperes magatartásában rejlő szubjektív indokokkal.
[39] A Kúria a fentiek alapján megállapítja, hogy a jogegységi panasszal támadott ítélet nem ellentétes a Kúria közzétett határozatával. Az EBH2018.M.4. számú elvi határozat a következőkről rendelkezik: "A forgalom-visszaesésre alapított felmondási indok nem felel meg a valós, világos és okszerű indokolás törvényi követelményének. Ebből a munkavállaló számára ugyanis nem tűnik ki, hogy a jogviszony-megszüntetést a munkavégzésének hiányossága, vagy a munkáltató működésével összefüggő indok tette-e szükségessé." Ebből következően önmagában a forgalom-visszaesésre alapított felmondási indok nem felel meg a valós, világos és okszerű indokolás törvényi követelményének. Ha abból azonban az is kitűnik, hogy a jogviszony megszüntetést a munkavállaló munkavégzésének hiányossága vagy a munkáltató működésével összefüggő indok tette szükségessé, akkor az eleget tesz indokolás törvényi követelményeinek, mert megismerhetővé teszi a munkavállaló számára, hogy melyik okra vezethető vissza a forgalom visszaesése. A felmondás jelen esetben egyértelműen tartalmazta, hogy a jogviszony megszüntetésére a felperes üzletkötői tevékenységének hiányossága, ebből eredően a tervszámok teljesítésének elmaradása miatt került sor.
[40] A Kúria megvizsgálta a jogegységi panaszban hivatkozott közzétett határozatot, és azt állapította meg, hogy az ügyazonosság nem áll fenn. A Kúria az Mfv.I.10.677/2016/6. számú határozat indokolásának [31] bekezdésében azt mondta ki az MK. 95. számú állásfoglalás II. pontjának felhívásával, hogy a felmondás okaként közöltekből megállapíthatónak kell lennie miért nincs a munkáltatónál szükség a továbbiakban a munkavállaló munkájára. Mivel a közzétett határozattal érintett ügyben a munkáltató a felmondás okaként kizárólag a forgalomvisszaesést jelölte meg, és a munkavállaló nem kapott tájékoztatást arról, hogy az az üzletkötői tevékenységével vagy a munkáltató működésével hozható-e kapcsolatba, a Kúria a felmondás törvényi feltételeinek nem megfelelő indokoláson alapuló jogviszony megszüntetést jogellenesként értékelte. Jelen esetben azonban az alperes jogviszonyt megszüntető felmondásának indokolása egyértelműen tartalmazta, hogy a forgalom csökkenésének a felperes által sem vitatottan a saját magatartása volt az oka.
[41] A felperes az érvelését az EBH2018.M.4. számú elvi határozat rendelkező részének első mondatára alapította, figyelmen kívül hagyva a második mondatban foglalt rendelkezést. Ezáltal a teljes szövegkörnyezetből kiragadva tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a kizárólag forgalomvisszaesésre alapított felmondás minden esetben jogellenes jogviszony megszüntetést jelent, azaz nem felel meg a valós, világos és okszerű indokolás törvényi követelményének. A felperes jogegységi panaszban kifejtett érvelése a bíróságok bizonyítékok mérlegelése körében tett eltérő megállapításaira és nem a perben felmerült anyagi jogkérdés vitatására vonatkozott.
[42] A fentiek alapján a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa megállapította, hogy a Kúria nem tért el jogkérdésben az Mfv.I.10.677/2016/6. számú határozatától, ezen túl az ügyazonosság sem volt megállapítható, ezért a jogegységi panaszt elutasította a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján.
A jogegységi panasz határozat elvi tartalma
[43] I. A jogegységi panasz eljárás egy sui generis jogorvoslat, az nem az alapeljárás folytatása.
II. A felperes részére az alapeljárásban megállapított munkavállalói költségkedvezmény nem terjed ki a jogegységi panasz eljárásra.
III. A jogegységi panasz eljárásban a költségkedvezmény (munkavállalói) iránti kérelmet a jogegységi panasz benyújtásával egyidejűleg kell az általános szabályok szerint kérelmezni, valamint a jogosultságot valószínűsíteni. A Kúria a költségkedvezmény iránti kérelemről külön végzésben, a jogegységi panasz befogadásáról szóló döntés meghozatala előtt határoz.
IV. A munkáltatói felmondások indokolásának hasonlósága nem eredményezi feltétlenül a jogértelmezés szempontjából releváns tények azonosságát (ügyazonosság).
Záró rész
[44] A Kúria álláspontja szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes bírósági eljáráshoz való alapjoggal ellentétes lenne a Bszi. 2021. január 1-jétől hatályos szabályainak olyan értelmezése, amelynek eredményeként a jogegységi panasz eljárásra okot nem adó félnek a panasz elutasítása ellenére viselnie kellene a felmerült költségeit. Ezért a Kúria úgy döntött, hogy a Bszi. 41/C. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 82. §-a alapján a jogegységi panasz eljárásban a pernyertes alperes részéről felmerült költséget a felperes köteles megfizetni.
[45] A Kúria a munkavállalói költségkedvezmény iránti kérelem pozitív elbírálására tekintettel biztosította a felperes részére a munkavállalói költségkedvezményre való jogosultságot, ezért a felperesnek a jogegységi panasz eljárás illetékét nem kellett lerónia.
[46] A határozat ellen további jogorvoslatnak nincs helye.
Budapest, 2021. július 5.
Dr. Varga Zs. András s. k.,
a tanács elnöke,
Dr. Zanathy János s. k.,
előadó bíró,
Dr. Suba Ildikó s. k.,
bíró,
Dr. Vezekényi Ursula s. k.,
bíró,
Dr. Farkas Attila s. k.,
bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s. k.,
bíró,
Dr. Balogh Zsolt s. k.,
bíró,
Dr. Somogyi Gábor s. k.,
bíró,
Dr. Csák Zsolt s. k.,
bíró