EH 2008.1868 I. A közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti követelés olyan vagyonjogi igény, amelynek engedményezését jogszabály nem tiltja. Az engedményezésre irányuló szerződés akár szóban, akár írásban érvényesen létrejöhet és az sem kizárt, hogy a felek az engedményezésre, illetőleg annak elfogadására irányuló akaratukat ráutaló magatartással fejezik ki. Joghatályos az az engedményezői nyilatkozat is, amelyet a tárgyalási jegyzőkönyv tartalmaz [Ptk. 216. § (1) bek., 328. § (2) bek., 349. § (1) bek.].
II. A kár és a jogellenes magatartás közötti oksági láncolatban az a meghatározó közhatalmi cselekvés vagy mulasztás, amely az események rend szerinti lefolyása mellett - az általános élettapasztalat szerint - alkalmas volt az eredmény, a károsodás létrehozására [Ptk. 339. § (1) bek.].
A felperes a keresetében közigazgatási jogkörben okozott kár és ennek késedelmi kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését. A kereset ténybeli alapjaként előadta, hogy fia 1995. július 6-án adásvételi szerződést kötött, amely szerint 1 millió forint vételárért megvásárolt egy b.-i lakásingatlant. A földhivatal alperes jogelődje a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmet 1995. november 30-án iktatta, de a széljegyzést elmulasztotta. Az eladó az ingatlant 1996. május 7-én ismét értékesítette. E szerződés vevője az ingatlant birtokba is vette. Az alperes a felperes fiának a tulajdonjogát 2001. évben bejegyezte az ingatlan-nyilvántartásba. A birtokban lévő új tulajdonos pert indított, amelyben a bíróság megállapította, hogy az 1996. május 7-ei adásvételi szerződés alapján a perbeli öröklakásra tulajdoni igényt szerzett és megkereste a földhivatalt, hogy a felperes fiának a tulajdonjoga törlésével egyidejűleg jegyezze be a tulajdonjogát. A felperes előadta, hogy a lakásvásárláshoz a vételárat ő adta a fiának, aki az alperes jogellenes és felróható magatartása miatt nem szerezhetett tulajdonjogot és emiatt károsodott. A fiával a követelés engedményezését tartalmazó szerződést kötött. A közigazgatási jogkörben okozott kár megfizetése iránti per megindítása előtt ő és fia tulajdonjog megállapítása és kártérítés iránt pert indított az ingatlan többszöri eladójával szemben. A per szünetelés folytán megszűnt.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes a kereshetőségi jog hiánya miatt nem jogosult a követelés érvényesítésére, mert a felperes által becsatolt, a felperes fia (a továbbiakban: engedményező) és két tanú által aláírt, 1996. április 2-án kelt nyilatkozatban az engedményező nem a követelést ruházta át a felperesre, hanem csak képviseleti jogot adott neki. Nem vitatta, hogy elmulasztotta az engedményező tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmének széljegyzését. Álláspontja szerint azonban az engedményező kára nem emiatt következett be. Az ingatlan kétszeri eladását az tette lehetővé, hogy a szerződéskötést követően nem költözött be az ingatlanba.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Indokolása szerint a felperes a perbeli követelés érvényesítésére nem jogosult, mert nincs perbeli keresetindítási joga. Az 1996. április 2-án kelt egyoldalú nyilatkozatban a felperes csak perbeli képviseleti jogot kapott, amely nem minősül a Ptk. 328. § (1) bekezdése szerinti engedményezésnek. A nyilatkozat perbizománynak minősül, amit a magyar jog nem ismer.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen annak megváltoztatása és az alperesnek a kereseti kérelem szerinti marasztalása iránt a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság közbenső ítélettel megállapította, hogy az alperest 1/2 arányban felelősség terheli az engedményezőnek a lakásingatlanra bejegyzett tulajdonjoga törlésével bekövetkezett káráért. Kifejtette, az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az 1998. április 2-án kelt nyilatkozat nem minősül engedményezési szerződésnek. A perbeli esetben a kártérítési követelés engedményezéséről csak akkor lehet szó, ha bizonyossá vált, hogy az engedményező nem tudja a tulajdoni igényét érvényesíteni és helyette csak kötelmi igényt érvényesíthet. A Ptk. 216. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a pénzkövetelés engedményezése szóban és ráutaló magatartással is létrejöhet. Az engedményező a 2005. október 18-ai tárgyaláson az alperessel szembeni pénzkövetelésére vonatkozóan engedményező nyilatkozatot tett. A tárgyaláson az engedményes és az alperes képviselője is jelen volt. Az engedményezést a felperes ráutaló magatartással elfogadta és az alperesnek az engedményezésről történő értesítése is megtörtént, ezért a felperes a perbeli követelést az alperessel szemben a Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése és a Ptk. 328. §-ának (3) bekezdése alapján érvényesítheti.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes felelősségét a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében meghatározott különös feltételek és a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében szabályozott általános feltételek alapján kell vizsgálni. A per adatai alapján tényként megállapítható, hogy az alperes megszegte az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Inytvr.) végrehajtásáról szóló 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet (a továbbiakban: R.) 93. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségét, a felperes jogelődje által a tulajdonjoga bejegyzése érdekében benyújtott beadvány iktatószámát a tulajdoni lap megfelelő részén nem széljegyezte. A beadvány egy egyértelműen azonosítható ingatlanra vonatkozott, ezért az alperest regisztrációs kötelezettség terhelte. Ennek elmulasztása olyan jogellenes és felróható magatartás, amely a kártérítési felelősségét megalapozhatja.
A jogellenes és felróható magatartásra figyelemmel - a jogerős közbenső ítélet indokolása szerint - a jogellenes magatartás és a kár közötti okozati összefüggés fennállását kellett vizsgálni. Az okozati összefüggést önmagában nem zárja ki az a tény, hogy a felperesi jogelőd kárát közvetlenül valóban nem a második eladás, hanem a felperesi jogelőd tulajdonjogának a törlése okozta, amelyre a második vevő korábbi birtokbalépése folytán került sor. Az alperesi védekezés szerint van törvény, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (a továbbiakban: PSZÁF) szóló 1999. évi CXXIV. tv., amelynek 4. §-a a (6) bekezdésében kifejezett rendelkezés található arról, hogy a PSZÁF felelőssége csak közvetlen okozati összefüggés esetén állhat fenn. A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése körében azonban - ilyen rendelkezés hiányában - ez nem alkalmazható. Az adott esetben a második eladás ténye a bekövetkezett kár szempontjából ugyan nem közvetlen, de mégis releváns oknak tekinthető. A második vevő az eladó tulajdonjog bejegyzési kérelmének a széljegyzését vizsgálta, ezért megalapozott az a következtetés, hogy ha az engedményezőnek a tulajdonjog bejegyzési kérelmét látja, a szerződést nem köti meg és így az engedményező tulajdonszerzése nem került volna törlésre. Ha a felperes a megvásárolt ingatlant birtokba veszi, ugyancsak nem került volna sor a második szerződés megkötésére. A birtokbavétel hiánya nem jogellenes magatartás, nem is róható fel, de az okozati összefüggés szempontjából e körülmény objektív fennállását - kármegosztásban - értékelni kellett.
A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, elsődlegesen a kereshetőségi jog hiányának a megállapításával a közbenső ítéletet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte. Másodlagosan annak a megállapítása mellett, hogy az alperesi jogellenes magatartás és a felperest ért kár között a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint értékelhető okozati összefüggés hiányában kérte ugyanezt. Álláspontja szerint jogszabálysértő a másodfokú bíróságnak a felperes kereshetőségi jogára vonatkozó álláspontja. Az engedményező az alperessel nem került olyan kötelmi jogviszonyba, ami engedményezhető pénzkövetelést eredményezett. Vele szemben legfeljebb közigazgatási jogkörben okozott kár megfizetése iránti követelést érvényesíthet, amely szerződésen kívüli károkozás, ezért az mögöttes jogviszony hiányában nem engedményezhető. Az engedményezőnek a Ptk. 328. és 329. §-a szerint kötelmi jogviszonyból eredő és ennek alapján engedményezhető pénzkövetelése legfeljebb az ingatlant kétszer eladó szerződő féllel szemben lehetett volna. Az ingatlan-nyilvántartási eljárás mérlegelést nem igénylő szabályait figyelembe vevő, a gyakorlatban következetesen követett felfogás a Ptk. 339. § (1) bekezdésének ilyen tartalmú kifejezett rendelkezésének a hiányában is a jogellenesség és a kár közötti okozati összefüggés közvetlenségét tételezi fel. Nem hagyható figyelmen kívül az ingatlan-nyilvántartási ügyek intézése során érvényesülő rangsor elve és az egymástól független ügyintézés elve, amelyet a következetes bírói gyakorlat is igazol. A korábbi, megelőző eljárásbeli, esetlegesen jogellenes ingatlan-nyilvántartási közigazgatási magatartás és a bekövetkezett káresemény közötti tényleges összefüggés nem vizsgálható az egyes ingatlan-nyilvántartási eljárások összefüggése alapján, mert azt az ingatlan-nyilvántartási eljárásnak az egyes ügyek egymástól függetlenül történő intézésére vonatkozó rendje kizárja.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a fél a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással kérheti. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás eredményeként megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
Az eljárás során a jogvita elbírálásához szükséges tények feltárása megtörtént, a megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó volt.
A Ptk. 328. §-ával szabályozott engedményezés olyan szerződés, amellyel a jogosult a követelését másra átruházza. A Ptk. 328. §-ának (2) bekezdése szerint nem lehet engedményezni a jogosult személyéhez kötött, valamint azokat a követeléseket, amelyek engedményezését jogszabály kizárja. A vagyonjogi követelések általában engedményezhetők. A felperes a perben közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti követelést érvényesít, amely olyan vagyonjogi követelés, amelynek engedményezését a törvény nem tiltja. A másodfokú bíróság helyesen fejti ki, hogy a Polgári Törvénykönyv nem köti az engedményt alakszerűséghez. A Ptk. 216. § (1) bekezdése értelmében ezért az erre irányuló szerződés akár szóban, akár írásban érvényesen létrejöhet, és az sem kizárt, hogy a felek az engedményezésre, illetőleg az annak elfogadására irányuló akaratukat ráutaló magatartással fejezzék ki. A másodfokú bíróság megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy az engedményező a 2005. október 18-ai tárgyaláson készült, közokiratnak minősülő jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozata szerint engedményező nyilatkozatot tett, amit a felperes ráutaló magatartással elfogadott. A követelés átruházása a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően megtörtént, ezért a másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes perindítási jogosultsággal rendelkezik, megilleti a keresettel érvényesített jog az alperessel szemben.
A jogerős ítélet és a felülvizsgálati kérelem tartalmára tekintettel a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett vizsgálni és eldönteni, hogy az alperesnek a széljegyzés elmulasztásával megvalósuló jogellenes és felróható magatartása és az érvényesített kár között fennáll-e a kártérítésre kötelezés mellőzhetetlen elemeként az okozati összefüggés. Az alperes tévesen hivatkozik arra, hogy ennek során is irányadó a közigazgatási perekben kialakult az a jogértelmezés, amely szerint az egyes kérelmeket a rangsornak megfelelően külön eljárásban kell elintézni és a földhivatal esetleges jogszabálysértő magatartását kezdeményezett eljárásonként külön-külön kell vizsgálni.
A kár megfizetése iránti polgári perben a bíróságnak azt kell tisztáznia, hogy a kártérítésnek a Ptk. 339. § (1) bekezdésében meghatározott együttes feltételei - ezek között a kár és a jogellenes magatartás közötti okozati összefüggés - megállapítható-e. Az okozati összefüggés vizsgálatakor először abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a károsodáshoz vezető okfolyamatban a jogellenes és felróható alperesi magatartás milyen szerepet játszott. Az oksági láncolatban az a meghatározó ok, amely az események rend szerinti lefolyása mellett - az általános élettapasztalat szerint - alkalmas az eredmény létrehozására. Az oksági láncban figyelembe veendő szakasz tartamát döntően befolyásolja, hogy a károkozásra vezető eseménysor elindítója látta-e, illetve láthatta-e a bekövetkező eredményt.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adott esetben az alperesnek az a mulasztása indította el a károsodáshoz vezető okfolyamatot, hogy az engedményezőnek a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmét nem széljegyezte. A folyamatban lényeges körülmény, hogy az 1996. május 7-én kötött adásvételi szerződés újabb vevője a szerződéskötés előtt tájékozódott az ingatlan-nyilvántartás közhiteles adatairól. E vevő tulajdonjogát megállapító ítélet indokolása szerint jóhiszeműségét alátámasztotta, hogy a szerződéskötést megelőző napon az alperestől tulajdoni lap másolatot kért, amelyen az engedményező sem bejegyzett tulajdonosként, sem a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelemre utaló széljegyzés jogosultjaként nem szerepelt. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint helyes a jogerős ítéletnek az indokolása abban a részében, amelyben megállapítja, hogy ha a jóhiszemű, ellenérték fejében jogot szerző és birtokba lépő újabb vevő az ingatlan-nyilvántartás adatainak vizsgálatakor azt látja, hogy a széljegyzés szerint őt megelőzően egy másik vevő tulajdonjogának bejegyzését kérte, tájékozódik az ingatlan korábbi eladásáról és nem vásárolja meg azt. Ha pedig ilyen feltételekkel mégis megköti a szerződést, a tulajdonjog megállapítása iránti perben a bíróság nem tekinti őt jóhiszemű jogszerzőnek és nem törli a felperes fiának az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjogát. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint ezért megállapítható az alperesnek a széljegyzés elmulasztásában megvalósuló jogszabálysértő és súlyosan felróható magatartása, valamint a felperes károsodása közötti okozati összefüggés. Ennek megítélésekor a polgári perben nincs jogi jelentősége annak, hogy a PSZÁF-ról szóló, az alperes által hivatkozott törvény ezen állami szerv kártérítési felelősségéről milyen rendelkezést tartalmaz. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletnek az erre vonatkozó indokolását mellőzi.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdésének a rendelkezésére tekintettel a felülvizsgálni kért jogerős közbenső ítéletet csak az alperesi felülvizsgálati kérelem keretei között - felperesi felülvizsgálati kérelem hiányában, a felperes fele arányú kárfelelősségét nem érintve - vizsgálhatta felül.