62003CJ0499_SUM[1]

A Bíróság (hatodik tanács) 2005. március 3-i ítélete. Peter Biegi Nahrungsmittel GmbH és Commonfood Handelsgesellschaft für Agrar-Produkte mbH kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Fellebbezés - Közös vámtarifa - Behozatali vám utólagos beszedése - Lemondás a beszedési jogról - Feltételek - A 2913/92/EK rendelet 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja - A vámhatóságok hibája - Észlelhető hiba - Kombinált Nómenklatúra - Megjegyzések - Alkalmazási kör. C-499/03. P. sz. ügy

C-499/03. P. sz. ügy

Peter Biegi Nahrungsmittel GmbH

és

Commonfood Handelsgesellschaft für Agrar-Produkte mbH

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

"Fellebbezés - Közös Vámtarifa - Behozatali vám utólagos beszedése - Lemondás a beszedési jogról - Feltételek - A 2913/92/EK rendelet 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja - A vámhatóságok hibája - Észlelhető hiba - Kombinált Nómenklatúra - Megjegyzések - Hatály"

L. A. Geelhoed főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2004. október 14.

A Bíróság ítélete (hatodik tanács), 2005. március 3..

Az ítélet összefoglalása

1. Fellebbezés - Jogalapok - A tények téves értékelése - Elfogadhatatlanság - Elutasítás - A tények jogi minősítése - Elfogadhatóság

(EK 225. cikk, a Bíróság alapokmánya, 58. cikk)

2. Az Európai Közösségek saját forrásai - Behozatali vagy kiviteli vám utólagos beszedése - A behozatali vám könyvelésbe vétele elmulasztásának a 2913/92 rendelet 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott feltételei - A hatóság hibája, amelyet a "megfizetésért felelős személy ésszerűen nem észlelhetett"- Értékelési szempontok - Az összetettnek minősíthető rendelkezéseket tartalmazó 1359/95 rendelet

(2913/92 tanácsi rendelet, 220. cikk, (2) bekezdés, b) pont és 1359/95 tanácsi rendelet)

1. Az EK 225. cikk és a Bíróság alapokmányának 58. cikke alapján a fellebbezésnek jogkérdésekre kell korlátozódnia. Az Elsőfokú Bíróság ezért kizárólagos hatáskörrel rendelkezik egyfelől a tényállás megállapítására, - kivéve ha az ügy hozzá benyújtott irataiból következően megállapításai tárgyilag tévesek - másfelől a tények értékelésére. A tények értékelése tehát - kivéve ha az Elsőfokú Bíróság a részére előadottakat elferdítette - nem jogkérdés, amelyet mint ilyet a Bíróság a fellebbezési eljárás során vizsgálata alá vonhatna. Ugyanakkor ha az Elsőfokú Bíróság megállapította vagy értékelte a tényeket, a Bíróság az EK 225. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik e tények jogi minősítésének és az Elsőfokú Bíróság által a tényekből levont jogi következtetéseknek a felülvizsgálatára. E minősítés ugyanis jogkérdés, és mint ilyet a Bíróság azt a fellebbezési eljárás során vizsgálata alá vonhatja.

(vö. 40-41. pont)

2. A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92 rendelet 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján ahhoz, hogy az illetékes hatóságok ne intézkedhessenek a behozatali vám utólagos könyvelésbe vétele iránt, három konjunktív feltételnek kell teljesülnie, nevezetesen: a vámot az illetékes hatóságok hibájából ne fizessék be, a hatóságok által elkövetett hibának olyannak kell lennie, amelyet a megfizetésért felelős jóhiszemű személy ésszerűen nem észlelhetett, és e személynek teljesítenie kell a vámáru-nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéséket.

Ami az illetékes vámhatóságok által elkövetett hiba észlelhetőségét illeti, azt a hiba jellege, az érintett piaci szereplők szakmai tapasztalata és az általuk tanúsított gondosság figyelembevételével kell megítélni. A hiba jellegét a szóban forgó szabályozás összetettsége vagy éppen ellenkezőleg, annak kellőképpen egyszerű volta és azon idő alapján kell megítélni, amíg a hatóságok hibája fennállt.

E tekintetben a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87 rendelet I. és II. mellékletét módosító, a 802/80 rendeletet hatályon kívül helyező 1359/95 rendelet bizonyos rendelkezései olyan helyzetet teremtenek, amely nem kellőképpen egyszerű ahhoz, hogy vizsgálata alapján könnyen kideríthető legyen, hogy 1995. július 1-jétől bizonyos termékekre vonatkozó vámkontingensek használata továbbra is a behozatali engedély - a 774/94 rendeletben előírt behozatali szabályoknak a baromfihús-ágazatban történő alkalmazása részletes szabályainak megállapításáról szóló 1431/94 rendeletben előírt - bemutatásának feltételéhez kötött. Ilyen körülmények között e szabályozás objektíve összetettnek minősíthető, és azzal, hogy a vámhatóságok a használatban lévő vámtarifájuk módosításakor elmulasztották egyértelművé tenni, hogy az említett termékek behozatala behozatali engedély benyújtásához kötött, olyan jellegű hibákat követtek el, amelyeket a piaci szereplők ésszerűen nem észlelhettek.

(vö. 46-48., 54-56. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2005. március 3.(*)

"Fellebbezés - Közös Vámtarifa - Behozatali vám utólagos beszedése - Lemondás a beszedési jogról - Feltételek - A 2913/92/EK rendelet 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja - A vámhatóságok hibája - Észlelhető hiba - Kombinált Nómenklatúra - Megjegyzések - Hatály"

A C-499/03. P. sz. ügyben,

a Peter Biegi Nahrungsmittel GmbH (székhelye: Frankfurt am Main [Németország]),

a Commonfood Handelsgesellschaft für Agrar-Produkte mbH (székhelye: Langen [Németország])

képviselik őket: K. Landry és L. Harings Rechtsanwälte,

fellebbezők által

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján, 2003. november 25-én benyújtott fellebbezés tárgyában,

a másik fél az eljárásban:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: X. Lewis és J. Schieferer, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),

tagjai: A. Borg Barthet tanácselnök, J.-P. Puissochet és J. Malenovský (előadó) bírák,

főtanácsnok: L. A. Geelhoed,

hivatalvezető: R. Grass,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2004. szeptember 16-i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2004. október 14-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Fellebbezésükben a Peter Biegi Nahrungsmittel GmbH és a Commonfood Handelsgesellschaft für Agrar-Produkte mbH (a továbbiakban: a Biegi, illetve a Commonfood, együtt: a felperesek) az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróság a T-309/01. sz. és T-239/02. sz., Beigi Nahrungsmittel és Commonfood kontra Bizottság egyesített ügyben 2003. szeptember 17-én hozott ítéletének (EBHT 0000., 0. o., a továbbiakban: a megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kérik, amelyben egyfelől elutasította a Bieginek a 2001. augusztus 14-i C (2001) 2533. sz. bizottsági határozat (REC 4/00) részleges megsemmisítése iránti kérelmét, megállapítva, hogy az 1995. július 13-a és július 18-a, valamint az 1995. szeptember 4-e és szeptember 22-e közötti időszakokat illetően a Thaiföldről származó baromfihús behozatalára vonatkozóan elő nem írt behozatali vám utólagos könyvelésbe vételére indokoltan került sor, másfelől elutasította a Commonfoodnak a 2002. március 5-i C (2002) 857. sz. bizottsági határozat (REC 4/01) megsemmisítése iránti kérelmét, megállapítva, hogy a Thaiföldről származó baromfihús 1995. július 24-i behozatalára vonatkozóan elő nem írt behozatali vám utólagos könyvelésbe vételére indokoltan került sor (a továbbiakban: a peresített határozatok).

A jogi háttér

2 A megtámadott ítélet 1. pontjában az Elsőfokú Bíróság kifejtette:

"1. A kiváló minőségű marhahúsra, a sertéshúsra, baromfihúsra, búzára és kétszeresre, korpára, korpás lisztre és más maradékra előírt egyes közösségi vámkontingensek megnyitására és kezelésére vonatkozó rendelkezésekről szóló, 1994. március 29-i 774/94/EK tanácsi rendelet (HL L 91., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 2. fejezet, 5. kötet, 215. o.) 3. cikke [1994. január 1-jétől] a 0207 41 10, a 0207 41 41 és a 0207 41 71 KN-kódok alá tartozó kakas- és tyúkhúsra összesen évi [15 500] tonna közösségi vámkontingenst nyitott meg. E kontingensen belül a Közös Vámtarifa alkalmazandó vámtételét 0 %-ban határozták meg. Ugyanekkora éves közösségi vámkontingenst állapít meg 0 %-os vámtétel mellett a 774/94. rendeletet módosító, 1995. szeptember 18-i 2198/95 bizottsági rendelet (HL L 221., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás: 2. fejezet, 7. kötet, 23. o.) 1. cikke, amely rendelet a 2. cikkének megfelelően 1995. július 1-jétől alkalmazandó."

3 A baromfihúsra és egyes más mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyes közösségi vámkontingensek megnyitásáról és kezelésük szabályozásáról szóló 774/94/EK tanácsi rendeletben előírt behozatali szabályoknak a baromfihús-ágazatban történő alkalmazása részletes szabályainak megállapításáról szóló, a 8. cikknek megfelelően 1994. június 26-án hatályba lépő, 1994. június 22-i 1431/94/EK bizottsági rendelet (HL L 156., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás: 2. fejezet, 5. kötet, 225. o.) 1. cikke szerint:

"Az e rendelet I. mellékletében említett termékcsoportoknak minden, a 774/94/[...] rendelet 3. és 4. cikke szerint megnyitott vámkontingensek alapján a Közösség területére történő behozatala engedély [helyesen: a Közösség területére történő behozatala behozatali engedély] bemutatásához kötött.

Az egyes csoportokra vonatkozóan azokat a termékmennyiségeket, amelyekre ezek az intézkedések vonatkoznak, és a rájuk kivetett lefölözés csökkentésének mértékét az I. melléklet sorolja fel."

4 Az 1431/94. rendelet I. melléklete szerint 0 %-os lefölözés volt alkalmazandó az éves szinten 5100 tonnát meg nem haladó, a 0207 41 10, a 0207 41 41 és a 0207 41 71 KN-kódok alá tartozó, Thaiföldről származó csirkehúsra (2. csoport). Ugyanezt a lefölözési vámtételt kellett alkalmazni a fenti KN-kódok alá tartozó, Brazíliából származó csirkehúsból évente 7100 tonnára (1. csoport) és az egyéb harmadik országból származó csirkehúsból évente 3300 tonnára (3. csoport).

5 A vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló, 1987. július 23-i 2658/87/EGK tanácsi rendelet (HL L 256., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 2. fejezet, 2. kötet, 382. o) 1. cikke új árunómenklatúrát hozott létre (a továbbiakban: Kombinált Nómenklatúra, vagy rövidített formában: KN). A rendelet I. mellékletében található Kombinált Nómenklatúra tartalmazza a vonatkozó vámtételeket, valamint az egyéb szükséges adatokat.

6 Az 1995. június 13-i 1359/95/EK bizottsági rendelet módosította a 2658/87/EGK rendelet I. és II. mellékletét, és hatályon kívül helyezte a 802/80/EGK rendeletet (HL L 142., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 2. fejezet, 5. kötet, 416. o.). Az 1359/95 rendelet 3. cikke értelmében a rendelet 1995. július 1-jén lépett hatályba.

7 Az ekként módosított szövegváltozatú "Kombinált Nómenklatúra Vámtarifa-mellékletek" című harmadik részének "Vámkontingensek" címet viselő III. szakasza tartalmazta "A hatáskörrel rendelkező közösségi hatóságok által megnyitandó WTO-vámkontingensek" elnevezésű 7. mellékletet. Ezen melléklet 18. tételszám alatti táblázata szerint:

8 A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja (HL L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 2. fejezet, 4. kötet, 307. o, a továbbiakban: a Vámkódex) ekként rendelkezik:

"(2) [...], nem történik utólagos könyvelésbe vétel, ha:

[...]

b) a jogszabály szerint járó vámösszeget a vámhatóság hibájából nem vették könyvelésbe, amit a jóhiszeműen eljáró, a vámáru-nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéseket teljesítő, megfizetésért felelős személy [helyesen: megfizetésért felelős személy ésszerűen] nem észlelhetett".

9 A 2913/92 tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.) 871. cikke szerint:

"[...] ha a vámhatóság - akár úgy ítéli meg, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában megállapított feltételek teljesülnek, akár ha kételyei merülnek fel az adott rendelkezésben foglalt kritériumoknak az adott esetre való megfelelő alkalmazhatósága tekintetében - köteles az ügyet a Bizottság elé utalni, abból a célból, hogy az a 872-876. cikkben megállapított eljárással összhangban határozatot hozzon [...].

10 A rendelet 873. cikke értelmében:

"Az adott ügyet vizsgáló bizottság keretében egy valamennyi tagállam képviselőiből álló szakértői csoporttal történő konzultáció után a Bizottság határoz arról, hogy a vizsgált körülmények alapján a kérdéses vámokat le kell-e könyvelni [...]".

A jogvita alapját képező tényállás

11 A jogvita alapját képező tényállást a megtámadott ítélet 8-18. pontja fejti ki a következőképpen:

"8 A Biegi [...] és a Commonfood [..] a német jog alá tartozó, baromfihús- kereskedelemmel foglalkozó kapcsolt vállalkozások. A felperesek a legjelentősebb csirkehús-importőrök közé tartoznak Németországban.

9 A német Szövetségi Pénzügyminisztérium 1995. június 29-i rendeletével (az ún. Eilverteilerrel) módosította a használatban lévő német vámtarifát oly módon, hogy 1995. július 1-jétől egyebek mellett kiegészítette azt a 0 %-os vámtételű K 4047 (csirkehús) vámkontingenssel. E vámtarifa megfelel a fent említett 0207 41 10, 0207 41 41 és 0207 41 71 KN-kódoknak. Az Eilverteiler semmilyen előírást nem tartalmazott arra vonatkozóan, hogy a fent említett tarifaszámnak megfelelő termékek behozatalához szükséges-e behozatali engedély.

10 Az 1995. július 13-a és július 18-a, valamint az 1995. szeptember 4-e és szeptember 22-e közötti időszakokban a Biegi thaiföldi eredetű fagyasztott csirkedarabok (KN-kód: 0207 41 10) több szállítmányban történő behozatalát jelentette be. 1995. július 24-én a Commonfood thaiföldi eredetű, ugyanazon KN-kód alá tartozó fagyasztott csirkedarabok több szállítmányban történő behozatalát jelentette be. A felperesek a vámáru-nyilatkozatukhoz nem csatoltak behozatali engedélyt.

11 Azonban a használatban lévő német vámtarifának az Eilverteiler által bevezetett módosítását követően az illetékes vámhivatal a fent említett közösségi vámkontingenst alkalmazta, és megadta a felperesek számára a vámmentességet.

12 Mivel a felpereseknek kétségeik támadtak az 1995. júliusi vámkezelési eljárás során alkalmazott vámmal kapcsolatban, 1995 augusztusában a behozatali engedély intézéséért felelős vezetőjük útján telefonon kapcsolatba léptek a Szövetségi Pénzügyminisztériummal és a vámkontingens felügyeletét ellátó központi szolgálattal annak érdekében, hogy részletes felvilágosítást kérjenek a szóban forgó termékek behozatalára vonatkozó szabályokról. A megkeresett szervek először telefonon azt közölték, hogy a helyes vámtételt alkalmazták még a vámáru-nyilatkozatot alátámasztó behozatali engedély benyújtása hiányában is. A felperesek ezt követően e tájékoztatásról írásbeli megerősítést kértek.

13 A német vámigazgatási szerv azonban 1995. augusztus 22-i levelében azt az írásbeli választ közölte a felperesekkel, hogy a kontingens alkalmazásához a vámáru-nyilatkozatot alátámasztó behozatali engedély bemutatása szükséges. Még ugyanazon a napon a Szövetségi Pénzügyminisztérium visszamenőleges hatállyal módosította a használatban lévő német vámtarifát. E módosítás azzal a következménnyel járt, hogy a szóban forgó vámkontingens alkalmazásához 1995. július 1-jétől behozatali engedély bemutatása vált szükségessé.

14 1996. augusztus 12-én és 13-án elfogadott két módosító vámhatározatával a Hauptzollamt Bremen-Freihafen mint illetékes vámhivatal intézkedett a behozatali vámnak, azaz a Commonfood behozatala után összesen 222 116,06 német márkának (DEM) (1996. augusztus 12-i határozat), a Beigi behozatala után pedig összesen 259 270,23 DEM-nek - 218 605,64 DEM az 1995 júliusi behozatal és 40 664,59 DEM az 1995 szeptemberi behozatal után - (1996. augusztus 13-i határozat) az utólagos beszedése iránt.

15 Hivatkozva jóhiszeműségükre, a német hatóságok hibájára és arra a tényre, hogy ez utóbbi nem volt észlelhető, a felperesek kérték, hogy a behozatali vám utólagos könyvelésbe vételére ne kerüljön sor.

16 Mivel az illetékes vámhivatal 1997. július 30-án kérelmüket elutasította, a felperesek a Finanzgericht Bremenhez (Németország) fordultak. Amint az az 1999. december 14-i tárgyalás jegyzőkönyvéből kitűnik, az ügy megvizsgálását követően a bíróság úgy vélte, hogy a Beigi 1995. szeptemberi vámáru-nyilatkozattal kapcsolatos keresete sikerének kicsi az esélye, mivel a fenti német vámigazgatási szerv 1995. augusztus 22-i levelében szabályszerűen tájékoztatta társaságot az ügyre vonatkozó pontos jogi helyzetről. A Finanzgericht Bremen így azt javasolta a Beiginek, hogy fontolja meg a vámáru-nyilatkozattal kapcsolatos keresetének visszavonását. Azonban, ami az 1995. júliusi vámáru-nyilatkozatot illeti, ugyanez a bíróság előzetesen úgy vélte, hogy a Vámkódex 220. cikkének (2) bekezdése értelmében a felperesek jogos bizalmának védelmét biztosítani lehet, és azt javasolta az illetékes vámhatóságnak, hogy a szóban forgó vámáru-nyilatkozatokat illetően vizsgálja meg az 1996. augusztus 12-i és 13-i két fenti módosító vámhatározat visszavonásának lehetőségét.

17 A 2454/93/EK rendelet 871. cikkének megfelelően a Németországi Szövetségi Köztársaság 2000. augusztus 2-i és 2001. április 17-i leveleiben arra kérte a Bizottságot, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében határozzon arról, indokolt-e a vámhatóság és a Biegi, illetve a Commonfood közötti perben a behozatali vám utólagos könyvelésbe vételének mellőzése.

18 Tekintettel arra, hogy az ügy körülményei a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében nem vetik fel a vámhatóságok olyan hibáját, amelyet egy jóhiszemű piaci szereplő nem észlelhetett, a Bizottság 2001. augusztus 14-én (T-309/01. sz. ügy) és 2002. március 5-én (T-239/02. sz. ügy) hozott határozataival akként rendelkezett, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság kérelmének tárgyát képező behozatali vámot könyvelésbe kell venni."

Az Elsőfokú Bíróság előtti kereset és a megtámadott ítélet

12 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalánál 2001. december 12-án és 2002. augusztus 8-án benyújtott keresetlevelükkel a felperesek keresetet indítottak a peresített határozatok megsemmisítése iránt.

13 Keresetük alátámasztására a felperesek három, elsősorban a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának, másodsorban az arányosság elvének, harmadsorban a gondos ügyintézés és az egyenlő elbánás elvének megsértésére alapított jogalapot hívnak fel.

14 A T-309/01. sz. és T-239/02. sz. ügyek egyesítését követően megtámadott ítéletével az Elsőfokú Bíróság teljes egészében elutasította a hozzá benyújtott keresetet, miután megalapozatlanság miatt elvetette a felperesek által előterjesztett valamennyi jogalapot.

15 Az első jogalapot illetően az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 83. pontjában kifejtette, hogy a Bizottság jogosan vélte úgy, hogy a jelen esetben nem teljesült a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt konjunktív feltételek közül az a második feltétel, amely szerint a vámhatóságok által elkövetett hibát egy tapasztalattal rendelkező piaci szereplő nem észlelhette, és hogy a szóban forgó importműveletek utáni behozatali vám utólagos könyvelésbe vételére indokoltan került sor.

16 Az Elsőfokú Bíróság akként jutott erre a megállapításra, hogy a vonatkozó ítélkezési gyakorlatra való hivatkozást követően a megtámadott ítélet 56. pontjában kijelentette, nem vitás, hogy a német vámhatóságok az Eilverteiler hibás változatának kiadásával és a felperesek által 1995 júliusában importált termékek vámkezelése során a tarifális preferenciának a behozatali engedély bemutatása nélkül történő alkalmazásával két hibát is elkövettek.

17 Ezzel szemben az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe a felperesek által hivatkozott másik hibát, ami abból állt, hogy a vámkontingens felügyeletét ellátó központi szolgálat egy tisztviselője 1995. július 13-a, azaz a perben vitatott importműveletek előtt telefonon állítólag téves felvilágosítást adott a felperesek munkatársa, Steiner úr részére. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 58. és 59. pontjában megállapította, hogy - függetlenül attól, hogy bemutatásukra elkésetten került sor, és hogy a tárgyhoz tartoznak-e, amit a Bizottság kétségbe vont - a telefonon történő tájékoztatás megtörténtét az ügy irataihoz csatolt okiratok egyáltalán nem támasztják alá.

18 Az Elsőfokú Bíróság a vonatkozó szabályozás összetettségét visszautasítva a megtámadott ítélet 63. pontjában kifejtette, hogy az 1431/94 rendelet 1. cikkéből világosan következik, hogy a per tárgyát képező, több évre vonatkozó vámkontingens keretében teljesített valamennyi behozatal behozatali engedély bemutatásához kötött.

19 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 65-67. pontjában ezen kívül megjegyezte, hogy a kombinált árunómenklatúra módosított változatáról szóló, 1995. július 1-jétől alkalmazandó 1359/95 rendelet 7. melléklete tartalmazta a hatáskörrel rendelkező közösségi hatóságok által megnyitandó WTO (Világkereskedelmi Szervezet) vámkontingensek listáját, továbbá az itt szereplő más vámjogszabályokra történő hivatkozások csak tájékoztató jellegűek. Ily módon az 1359/95 rendelet 1995. július 1-jétől nem nyitott a 2198/95 rendelettel módosított 774/84 rendelettől szándékosan eltérő új preferenciális vámkontingenst.

20 Az Elsőfokú Bíróság figyelembe vette azt a körülményt is, hogy az illetékes vámhatóságok nem tartottak ki hibájuk mellett, hanem annak elkövetését követő igen rövid, egy hónapos időn belül kijavították azt.

21 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 70. és 71. pontjában kifejtette, hogy a felperesek a tapasztalt piaci szereplők csoportjába tartoznak, és tisztában voltak azzal, hogy a behozatali engedély milyen jelentőséggel bír a több évre vonatkozó vámkontingens alkalmazhatósága szempontjából.

22 Annak megítélése kapcsán végül, hogy a felperesek eleget tettek-e az őket terhelő gondossági kötelezettségnek, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 75. pontjában kifejtette, hogy egy olyan piaci szereplőnek, amelynek tevékenysége nagyobb részt import- és exportműveletekből áll, és amely e területen már bizonyos tapasztalattal rendelkezik, a vonatkozó hivatalos közlönyök olvasásával meg kell győződnie az általa végzett tevékenységre vonatkozó közösségi vámszabályokról. Ebből az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy egy ilyen piaci szereplő az alkalmazandó vámtétel meghatározása során nem hagyatkozhat kizárólag egy nemzeti szintű vámtarifában foglalt információra. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 76-81. pontjában foglalt álláspontja szerint továbbá a felperesek sem a pusztán telefon útján történt felvilágosításra, sem pedig arra nem hivatkozhatnak, hogy nem állt rendelkezésükre az ahhoz szükséges idő, hogy írásban kérjék az ügy jogi helyzetének tisztázását az illetékes hatóságoktól.

23 A második jogalap elutasítása körében az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 88. pontjában akként ítélte meg, hogy a jelen ügyben a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának alkalmazási feltételei nem teljesülnek, mivel a perben vitatott importműveletekkel összefüggő vámnak a peresített határozatok által előírt utólagos könyvelésbe vétele önmagában nem jelenti az arányosság elvének megsértését.

24 A harmadik jogalap elutasítása körében az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 93. és 96. pontjában úgy vélte, hogy egyfelől a gondos ügyintézés elvének állítólagos megsértésére alapozott kifogást egyáltalán nem támasztották alá, másfelől pedig az egyenlő elbánás elvének megsértésére alapozott kifogás irreleváns, tekintettel arra, hogy a felperesek által e kifogás alátámasztására felhozott helyzetek nem hasonlíthatók össze egymással.

A felek kérelmei

25 A Biegi és a Commonfood fellebbezésükben azt kérik, hogy a Bíróság:

- semmisítse meg a megtámadott ítéletet;

- részlegesen semmisítse meg a Bizottság 2001. augusztus 14-i C (2001) 2533. sz. határozatát (REC 4/00), amennyiben az megállapította, hogy a 218 605,64 DEM összegű behozatali vám utólagos könyvelésbe vételére indokoltan került sor;

- semmisítse meg a Bizottság 2002. március 5-i C (2002) 857. sz. határozatát (REC 4/01), amely megállapította, hogy a 222 116,06 DEM összegű behozatali vám utólagos könyvelésbe vételére indokoltan került sor;

- kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

26 A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

- a fellebbezést utasítsa el;

- kötelezze a felpereseket a költségek viselésére.

A fellebbezésről

27 Fellebbezésük alátámasztására a felperesek két, elsősorban a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjára, másodsorban eljárási hibára alapított jogalapra hivatkoznak.

28 A Bizottság elsődleges kérelmében azt állítja, hogy a jogalapok nem elfogadhatók. Másodlagos kérelmében azt állítja, hogy a jogalapok nem megalapozottak.

A Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjára alapított első jogalapról

A felek érvei

29 A felperesek azt sérelmezik, hogy az Elsőfokú Bíróság egyrészt túlzóan állapította meg a piaci szereplők gondosságával szemben támasztott követelmények mértékét, amikor kereseteik elutasítását arra alapozta, hogy a felperes észlelhette a vámhatóságok hibáját, és másrészt tévesen ítélte meg a vonatkozó szabályozás összetettségét.

30 A felperesek szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját azon céljára tekintettel kell értelmezni, amely a megfizetésért felelős személy a vám behajtására vagy be nem hajtására vonatkozó határozat alapjául szolgáló valamennyi körülmény megalapozottsága iránti jogos bizalmának védelme (a C-251/00. sz. Ilumitrónica-ügyben 2002. november 14-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-10433. o.] 39. pontja). Igaz, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a hiba jellege a szóban forgó szabályozás összetettségének mértékétől és attól a körülménytől függ, hogy a hatóságok hibája mennyi ideig állt fenn, ez az idő pusztán egy egyszerű körülménynek, és nem olyan független feltételnek tekinthető, amelynek teljesülnie kell ahhoz, hogy a hiba nem észlelhető volta kimondható legyen. A jelen esetben egy állandó és visszatérő hibáról van szó, amelyet két német hatóság is elkövetett. A szabályozás összetettsége folytán több olyan szabályból áll, amelyeket együttesen kell alkalmazni anélkül, hogy ez belőlük világosan következne, továbbá az Európai Közösségek Hivatalos Lapjának olvasása nem elegendő a ténylegesen alkalmazandó jog kiderítéséhez.

31 A felperesek előadják, hogy a hatóságok határozatainak meghozatalakor az Eilverteiler a behozatali engedély bemutatására vonatkozóan semmilyen kötelezettséget nem írt elő, az a 1359/95 rendeletre hivatkozott, amelynek a szóban forgó, új WTO-vámkontingenseket tartalmazó mellékletében a 18. tételszám alatti 6. oszlopban semmilyen megjegyzés nem szerepelt, míg a vámtarifák többségénél ugyanezen oszlop egyértelmű utalást tartalmazott arra vonatkozóan, hogy a kontingenshez való hozzáférés az e területen kibocsátott közösségi rendelkezésekben foglalt feltételektől függ. Ezen, a 18. tételszám alatt elkövetett mulasztás miatt jutottak az illetékes német hatóságok és a felperesek arra a következtetésre, hogy a baromfihúsra vonatkozóan az uruguayi forduló többoldalú tárgyalásai (1986-1994) során elért megállapodásoknak az Európai Közösség hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében az Európai Közösség nevében történő megkötéséről szóló, 1994. december 22-i tanácsi határozat (HL L 336., 1. o.) keretében meghatározott két vámkontingens alkalmazása behozatali engedély bemutatásához nem kötött.

32 A felperesek szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen értékelte a tényeket azzal, hogy rövidnek ítélte meg azt a közel két hónapos időszakot, amely alatt a legmagasabb szintű német hatóságok hatósági tevékenységük körében elkövetett hibája fennállt. Az, hogy e hatóságok ilyen hibát követtek el, elegendő annak alátámasztására, hogy a tapasztalattal rendelkező piaci szereplők számára a hiba nem volt észlelhető, mivel ráadásul olyan új vámtarifákat érintett, amelyre korábban közösségi rendelkezések nem terjedtek ki.

33 Gondossági kötelezettségüket illetően a felperesek előadják, hogy éppen a kizárólag a behozatali engedély bemutatásának kötelező jellegére vonatkozó, különféle szervekhez intézett ismételt kérdéseik indították a vámhatóságokat arra, hogy kijavítsák az Eilverteiler hibáját. Ami az Elsőfokú Bíróság azon megállapítását illeti, miszerint a felperesek számára elegendő idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy írásban forduljanak a Bizottsághoz, a felperesek az elsőfokú eljárásban benyújtott válaszukban foglaltakra hivatkoznak. Ehhez hozzáfűzik, hogy a vámjog végrehajtása a tagállamok vámhatóságainak feladata, és ha a vállalkozásoknak a Bizottságtól kellene felvilágosítást kérniük, az teljesen ellehetetlenítené a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének alkalmazhatóságát.

34 A Bizottság álláspontja szerint az első jogalap elfogadhatatlan, mivel az lényegében az Elsőfokú Bíróság előtt előadott jogalapok és érvek egyszerű megismétlése, vagy pedig ténybeli körülményekre vonatkozik. Abban a tekintetben, hogy egy olyan bizonyítást említ, amelynek elrendelését az Elsőfokú Bíróság nem tartotta szükségesnek, a fellebbezés ténykérdésre vonatkozik, így az nem más, mint a kereset puszta megismétlése. A fellebbezésnek a szabályozás összetettségére, egyes esetekben a vámhatóságok hibáinak nem észlelhető voltára és a vállalkozások gondossági kötelezettségére alapított érveit illetően is ismétlésről van szó. A tények értékelésére vonatkozik az Elsőfokú Bíróságnak azon körülmények téves értékelése ellen felhozott kifogás is, amelyeknél fogva az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a hiba fennállása rövid ideig tartott.

35 Másodlagosan a Bizottság előadja, hogy a közösségi jog megsértésére alapított jogalap nem megalapozott. Kifejti, hogy a felperesek által hivatkozott Ilumitrónica-ügyben hozott ítéletben a török hatóságok által több mint 20 éven keresztül elkövetett hibáról, és szerteágazósága miatt összetett, a Vámkódexet megelőző jogszabályi környezetről volt szó. Az ügy szintén érintette az 1963. szeptember 12-én Ankarában egyfelől a Török Köztársaság által, másfelől az EGK és a Közösség tagállamai által aláírt, a Közösség nevében az 1963. december 23-i 64/732/EGK határozat (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás: 11. fejezet, 11. kötet, 10. o.) útján megkötött, jóváhagyott és megerősített, az Európai Gazdasági Közösség és Törökország között társulást létrehozó megállapodást, és az ezen megállapodás által létrehozott társulási tanács vitatott határozatai nem jelentek meg az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában. E másik ügy összetettségének mértéke össze sem hasonlítható a jelen ügy összetettségével.

36 A Bizottság szerint egyáltalán nem volt megállapítható, hogy a hiba nem volt észlelhető, mivel a felperesek nem bizonyították azon állításukat, miszerint a német vámhatóságok telefonon több ízben megerősítették, hogy az ügyben behozatali engedély nem szükséges. A jelen ügyben nem lehet eredményesen hivatkozni a szabályozás összetettségére, mivel pusztán a vám- és a statisztikai nómenklatúráról szóló 1359/95 rendelet nyilvánvalóan nem tehette kétségessé a vámkontingenshez való hozzáféréshez szükséges igazolás benyújtására vonatkozó kötelezettséget, amely a perben vitatott importműveletek idején már több mint egy éve fennállt.. E jogszabályban található más vámjogi szabályokra történő utalások csak tájékoztató jellegűek, így ezen utalások hiánya semmiképpen nem támasztja alá e vámjogi szabályok alkalmazhatatlanságát. A használatban lévő német vámtarifa csak a munka megkönnyítését célzó egyszerű útmutatónak tekinthető.

A Bíróság álláspontja

- Az első jogalap elfogadhatóságáról

37 E jogalap elfogadhatóságát illetően először is ki kell emelni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 225. cikk, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdése és a Bíróság eljárási szabályzata 112. cikke 1. §-ának c) pontja szerint a keresetben pontosan meg kell jelölni a megsemmisíteni kért ítélet kifogásolt részeit, valamint a kérelmet konkrétan alátámasztó jogi érveket (lásd különösen a C-41/00 P. sz., Interporc kontra Bizottság ügyben 2003. március 6-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-2125. o.] 15. pontját és a C-496/99. P. sz., Bizottság kontra CAS Succhi ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 0000., 0. o.] 48. pontját).

38 Az a fellebbezés, amely pusztán megismétli vagy szó szerint újra előadja az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett jogalapokat és érveket, ideértve azokat is, amelyek e bíróság által kifejezetten elvetett tényeken alapulnak, nem tesz eleget az e rendelkezések által támasztott indokolási követelményeknek (lásd különösen a fent hivatkozott Interporc kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 16. és a fent hivatkozott Bizottság kontra CAS Succhi di Frutta ügyben hozott ítélet 49. pontját).

39 Viszont ha a felperes a közösségi jognak az Elsőfokú Bíróság általi értelmezését vagy alkalmazását kifogásolja, az elsőfokú eljárásban megvizsgált jogkérdések a fellebbezés keretében újból vita tárgyát képezhetik. Ugyanis ha a felperes az Elsőfokú Bíróság előtt már felhasznált jogalapokra és érvekre tudná csak alapítani fellebbezését, a fellebbezési eljárás részben értelmét vesztené (lásd különösen a fent hivatkozott Interporc kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 17. és a fent hivatkozott Bizottság kontra CAS Succhi di Frutta ügyben hozott ítélet 50. pontját).

40 Másodsorban pedig ki kell emelni, hogy az EK 225. cikk és a Bíróság alapokmányának 58. cikke alapján a fellebbezésnek jogkérdésekre kell korlátozódnia. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Elsőfokú Bíróság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik egyfelől a tényállás megállapítására, kivéve ha az ügy hozzá benyújtott irataiból következően megállapításai tárgyilag tévesek, másfelől a tények értékelésére. A tények értékelése tehát, kivéve ha az Elsőfokú Bíróság a részére előadottakat elferdítette, nem jogkérdés, amelyet mint ilyet a Bíróság a fellebbezési eljárás során vizsgálata alá vonhatna (lásd különösen a C-136/92 P. sz., Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben 1994. június 1-jén hozott ítélet [EBHT 1994., I-1981. o.] 47-49. és a C-470/00 P. sz., Parlament kontra Ripa di Meana és társai ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 0000., 0. o.] 40. pontját).

41 Nem vitás azonban, hogy ha az Elsőfokú Bíróság megállapította vagy értékelte a tényeket, a Bíróság az EK 225. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik e tények jogi minősítésének és az Elsőfokú Bíróság által a tényekből levont jogi következtetéseknek a felülvizsgálatára. Amint azt a Bíróság számos alkalommal kimondta, e minősítés ugyanis jogkérdés, és mint ilyet a Bíróság azt a fellebbezési eljárás során vizsgálata alá vonhatja (lásd különösen a C-19/93. P. sz., Rendo és társai kontra Bizottság ügyben 1995. október 19-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-3319. o.] 26. és a fent hivatkozott Parlament kontra Ripa de Meana és társai ügyben hozott ítélet 41. pontját).

42 A jelen ügyben a Biegi és a Commonfood szerint annak kimondásával, hogy a német vámhatóságok által elkövetett hibák a felperesek által észlelhetők voltak, az Elsőfokú Bíróság megsértette a közösségi jogot. A felperesek különösen azt sérelmezik, hogy az Elsőfokú Bíróság a Vámkódexnek a Bíróság által értelmezett 220. cikke 2) bekezdése b) pontjának alkalmazása során túlzóan állapította meg az érintett piaci szereplők gondosságával szemben támasztott követelmények mértékét, és tévesen ítélte meg a vonatkozó vámjogi szabályozás összetettségét.

43 E feltételek mellett a felperesek az Elsőfokú Bíróságnak a tények jogi minősítésére vonatkozóan kifejtett álláspontját kifogásolják, és ily módon a Bíróság elé jogkérdést terjesztenek.

44 A fentiekből következően az első jogalap elfogadható.

- Az első jogalap megalapozottságáról

45 Előzetesen meg kell jegyezni, hogy amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 56. pontjában kifejtette, nem vitás, hogy a jelen esetben a német vámhatóságok az Eilverteiler hibás változatának kiadásával és a felperesek által 1995 júliusában importált termékek vámkezelése során a tarifális preferenciának a behozatali engedély bemutatása nélkül történő alkalmazásával két hibát is elkövettek.

46 A Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján az illetékes hatóságok nem intézkednek a behozatali vám utólagos könyvelésbe vétele iránt, ha három konjunktív feltétel teljesül. Ehhez először is az szükséges, hogy a vámot az illetékes hatóságok hibájából ne fizessék be, a hatóságok által elkövetett hibának továbbá olyannak kell lennie, amelyet a megfizetésért felelős jóhiszemű személy ésszerűen nem észlelhetett, és végül e személynek teljesítenie kell a vámáru-nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéseket (lásd értelemszerűen a 161/88. sz. Binder-ügyben 1989. július 12-én hozott ítélet [EBHT 1989., 2415. o.] 15. és 16., a C-153/94. és a C-204/94. sz., Faroe Seafood és társai egyesített ügyekben 1996. május 14-én hozott ítélet [EBHT 1996., I-2465. o.] 83. pontját, valamint a C-299/98 P. sz., CPL Imperial 2 és Unifrigo kontra Bizottság ügyben 1999. december 9-én hozott végzés [EBHT 1999., I-8683. o.] 22. és a C-30/00. sz., William Hinton & Sons ügyben 2001. október 11-én hozott végzés [EBHT 2001., I-7511. o.] 68., 69., 71. és 72. pontját).

47 Ami a fenti feltételek közül a jelen fellebbezésben egyedül érintett második feltételt illeti, ki kell emelni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az illetékes vámhatóságok által elkövetett hiba észlelhetőségét a hiba jellege, az érintett piaci szereplők szakmai tapasztalata és az általuk tanúsított gondosság figyelembevételével kell megítélni (a fent hivatkozott Faroe Seafood és társai ügyben hozott ítélet 99. és a fent hivatkozott Ilumitrónica-ügyben hozott ítélet 54. pontja).

48 A hiba jellegét a szóban forgó szabályozás összetettsége vagy éppen ellenkezőleg, annak kellőképpen egyszerű volta (lásd a C-187/91. sz. Belovo-ügyben 1992. július 16-án hozott ítélet [EBHT 1992., I-4937. o.] 18. és a fent hivatkozott Faroe Seafood és társai ügyben hozott ítélet 100. pontját) és azon idő alapján kell megítélni, amíg a hatóságok hibája fennállt (lásd a C-38/95. sz., Foods Import ügyben 1996. december 12-én hozott ítélet [EBHT 1996., I-6543. o.] 30. és a fent hivatkozott Ilumitrónica-ügyben hozott ítélet 56. pontját).

49 A jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 63. pontjában a szabályozás összetettségének elutasítása során arra a körülményre hivatkozott, hogy a perben vitatott közösségi vámkontingens használatára vonatkozó szabályokat az e vámkontingens megnyitására és kezelésére vonatkozó rendelkezésekről szóló 2198/95 rendelettel módosított 774/94 rendelet és a vámtarifa alkalmazása részletes szabályainak megállapításáról szóló 1431/94 rendelet határozza meg, és ez utóbbinak 1. cikke világosan úgy rendelkezik, hogy a több évre vonatkozó vámkontingens keretében teljesített valamennyi közösségi behozatal behozatali engedély bemutatásához kötött.

50 Megjegyzendő azonban, hogy a Bizottság az 1359/95 rendelettel a kombinált árunómenklatúra egy újabb, 1995. július 1-jétől alkalmazandó változatát tette közzé, amelynek 7. melléklete tartalmazza a hatáskörrel rendelkező közösségi hatóságok által megnyitandó WTO-vámkontingensek listáját. A 7. melléklet 6. "Egyéb feltételek" című, a jelen ítélet 7. pontjába bemásolt oszlopa a 18. tételszám alatt a jelen ügyben érintett áruk kombinált nómenklatúrájára vonatkozóan semmilyen megjegyzést nem tartalmaz, míg ugyanabban az oszlopban más termékekre "a kontingenshez való hozzáférés a vonatkozó közösségi rendelkezésekben megállapított feltételeknek megfelelően történik" kitétel szerepel.

51 Ezekből a megállapításokból egyfelől az következik, hogy az 1359/95 rendelet először 1995. július 1-jétől kezdődően tüntette fel külön a hatáskörrel rendelkező közösségi hatóságok által megnyitandó WTO-vámkontingenseket. Ezért úgy tűnhetett, hogy e rendelet, amelynek harmadik preambulumbekezdése szerint "szükséges bizonyos tarifális intézkedések 1995. július 1-jei hatállyal történő alkalmazása, különösen a többoldalú tárgyalások uruguayi fordulójának keretében meghatározott mezőgazdasági termékeket illetően", a 774/94 rendelettel 1994. január 1-jétől megnyitott vámkontingensektől eltérő új vámkontingensek ez időponttól történő megnyitására vonatkozik. Egyébként csak a perben vitatott importműveleteket követő 1995. szeptember 18-i 2198/95 rendelettel nyíltak meg 1995. július 1-jére visszamenőleges hatállyal a szóban forgó importműveletek tárgyát képező termékekre vonatkozó ugyanolyan vámkontingensek.

52 Másfelől pedig, tekintettel a más termékekre vonatkozó megjegyzésekre, az új kombinált nómenklatúrában a jelen ügyben érintett termékekre vonatkozó vámkontingenshez való hozzáférés feltételeire vonatkozó megjegyzés teljes hiánya azt a benyomást is kelthette, hogy az érintett vámkontingensek használata nincs semmilyen feltételhez kötve.

53 Végül pedig az 1359/95 rendelet semmilyen olyan megjegyzést nem tartalmazott, amely alapján a piaci szereplők arra gondolhattak volna, hogy a mellékleteiben közölt információk pusztán tájékoztató jellegűek.

54 Ezen megfontolásokból azt kell megállapítani, hogy az 1359/95 rendelet önmagában kétértelmű volt a WTO-vámkontingensre vonatkozó rendelkezéseinek tényleges alkalmazási körét illetően, különösen amennyiben a 0207 41 10, a 0207 41 41 és a 0207 41 71 KN-kódok alá tartozó termékekre utalt. Különösen a rendelet címe és 7. mellékletének 6. oszlopában szereplő egyes megjegyezések együttesen olyan helyzetet teremtettek, amely nem volt kellőképpen egyszerű ahhoz, hogy vizsgálata alapján könnyen kideríthető legyen, hogy 1995. július 1-jétől az adott termékre vonatkozó vámkontingensek használata továbbra is a behozatali engedély - a 1431/91 rendeletben előírt - bemutatásának feltételéhez kötött. A jelen ügyre alkalmazandó szabályozás tehát objektíve összetettnek minősíthető (lásd a fent hivatkozott Ilumitrónica-ügyben hozott ítélet 57. pontját).

55 E minősítés ily módon az 1359/95 rendelet 7. mellékletében foglaltakból közvetlenül következik, amely a WTO-vámkontingenseket először csak az importműveletek előtt néhány nappal tüntette fel külön a kombinált nómenklatúrában. Az érintett piaci szereplőknek a szóban forgó termékek kereskedelme terén szerzett tapasztalatát ezért tehát a jelen esetben nem lehet figyelembe venni annak megítélése során, hogy az Eilverteiler hibáját könnyen észlelhették-e. E hibát mellesleg a legmagasabb szintű német hatóságok követték el, amelyek a használatban lévő vámtarifájuknak az 1359/95 rendeletre figyelemmel történő módosításakor elmulasztották egyértelművé tenni, hogy a fenti kódok alá tartozó termékek behozatala behozatali engedély benyújtásához kötött. A hibát egyébként csak több héttel e dokumentum megjelenését és azt követően javították ki, hogy a piaci szereplők az importműveletek szabályosságáról való meggyőződés céljából e hatóságok előtt a megfelelő módon lépéseket kezdeményeztek. E tekintetben a piaci szereplőknek nem vethető a szemére, hogy nem tettek eleget az őket terhelő gondossági kötelezettségnek azzal, hogy a perben vitatott importműveletek lebonyolítása előtt írásban nem fordultak az illetékes hatóságokhoz.

56 A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy tévedett az Elsőfokú Bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy a vámhatóságok által elkövetett hibák nem olyan jellegűek, amelyeket a felperesek ésszerűen nem észlelhettek. A felperesek ennélfogva megalapozottan állították azt, hogy az Elsőfokú Bíróság a fenti minősítés megállapításával és ebből következően annak kimondásával, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt konjunktív feltételei közül a második feltétel a jelen esetben nem teljesült, jogban való tévedést követett el. Következésképpen az ítéletet ez okból hatályon kívül kell helyezni, anélkül, hogy szükség lenne a felperesek által felhívott másik jogalap megvizsgálására.

Az ügy érdeméről

57 A Bíróság eljárási szabályzatának 61. cikkével összhangban, mivel a per állása megengedi, helye van annak, hogy a Bíróság érdemben döntsön a felpereseknek a peresített határozat megsemmisítése iránti kérelméről.

58 Tekintettel a fenti megfontolásokra, meg kell állapítani, hogy tévedett a Bizottság akkor, amikor peresített határozatait, amelyek szerint a felperesek és a német vámigazgatási szerv közötti perben a behozatali vám utólagos könyvelésbe vételére indokoltan kerül sor, azzal indokolta, hogy a jelen ügy körülményei nem vetik fel a vámhatóság olyan hibáját a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontja szerint, amelyet jóhiszemű piaci szereplő nem észlelhetett.

59 Ebből következően helyt kell adni a felperesek fenti cikk megsértésére alapított jogalapjának. Ezért a peresített határozatokat meg kell semmisíteni anélkül, hogy szükség lenne a többi jogalap megvizsgálására.

A költségekről

60 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amely rendelkezés az eljárási szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásra is vonatkozik, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság pervesztes lett, a Biegi és a Commonfood kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

1) A Bíróság hatályon kívül helyezi az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T-309/01. és T-239/02. sz., Biegi Nahrungsmittel és Commonfood kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 17-én hozott ítéletét.

2) A Bíróság megsemmisíti a Bizottság 2001. augusztus 14-i C (2001) 2533. sz. határozatát (REC 4/00), amennyiben az a Peter Biegi Nahrungsmittel GmbH-tól követelt 218 605,64 DEM behozatali vám utólagos könyvelésbe vételéről rendelkezik.

3) A Bíróság megsemmisíti a Bizottság a Commonfood Handelsgesellschaft für Agrar-Produkte mbH-tól követelt 222 116,06 DEM behozatali vám utólagos könyvelésbe vételéről rendelkező 2002. március 5-i C (2002) 857. sz. határozatát (REC 4/01).

4) A Bíróság az Európai Közösségek Bizottságát kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: német.