173/D/2005. AB határozat
alkotmányjogi panaszról, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 339. § (1) bekezdésének "jogellenesen" fordulata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére, valamint konkrét ügyben való alkalmazási tilalmának kimondására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a bankbiztonsági szabályok megalkotásának elmulasztásában megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az alkotmányjogi panasz előterjesztői a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 339. § (1) bekezdése "jogellenesen" fordulatának alkotmányellenességét elsődlegesen az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére alapították. Az indítványozók szerint a támadott fordulat olyan tartalommal hatályosul, "amely kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában kizárja a nem vagyoni kárért való felelősség megállapítását abban az esetben, ha a felróható magatartás szakmai szokás vagy egyéb, nem jogszabályi norma megszegésével, figyelmen kívül hagyásával valósul meg". Az indítványozók úgy vélik, hogy a jogellenességet a bírói gyakorlat akkor állapítja meg, ha létezik olyan jogszabályi rendelkezés, olyan konkrét magatartási szabály, melyet a károkozó megszegett, és amellyel összefüggésben a kár keletkezett. Erre tekintettel kérték a támadott jogszabályi rendelkezés idézett fordulata alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint a Fővárosi ítélőtábla által a 6.Pf.21.158/2004/3. számú jogerős ítélettel elbírált ügyükben történő alkalmazási tilalmának kimondását. Ebben az ügyben a bíróság elutasította egy bankrablás során életét vesztett ügyfél hozzátartozóinak a pénzintézettel szemben támasztott kártérítési igényét arra hivatkozással, hogy nem volt olyan jogszabályi előírás, melyet a bank megszegett volna, mulasztása nem volt megállapítható, így a kártérítés egyik alapfeltétele - a jogellenesség - hiányzik. Hivatkoztak továbbá arra, hogy a "jelenlegi helyzet alkotmányellenes diszkriminációt" [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés] is megvalósít, indokolatlanul különbséget téve azok között, akik olyan magatartás miatt szenvedtek kárt, melyekre vonatkozóan a jogalkotó gondoskodott az elvárható magatartási szabályok kodifikálásáról, illetve akik tekintetében a jogalkotó ezen kötelezettségének nem tett eleget. Emellett az indítványozók jogi képviselője az alkotmányjogi panasztól elkülönülten, a kiegészítő indítványával megerősítetten azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg: az állam a jogalkotás elmulasztásával - tehát azzal, hogy nem írta elő jogszabályban a bankbiztonság minimális követelményeit - nem teljesítette életvédelmi kötelezettségét, mely álláspontja szerint az Alkotmány 8. § (1) bekezdésének, és az 54. § (1) bekezdésének sérelmét eredményezi.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége."
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
2. A Ptk.-nak az indítvánnyal támadott rendelkezése: "339. § (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az indítvány pontosan mire irányul, annak mi a pontos tartalma. Megállapította, hogy az indítványozók egyrészt alkotmányjogi panaszt, másrészt a panasztól teljesen függetlenül mulasztás megállapítása iránti kérelmet terjesztettek elő.
2. Az Alkotmánybíróság ezt követően megvizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott követelményeknek.
2.1. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése kimondja: Az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerint alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozók a Fővárosi ítélőtábla jogerős határozatát 2004. december hó 29. napján vették kézhez, és indítványuk 2005. február hó 10-én, azaz 60 napon belül érkezett az Alkotmánybíróságra. Az alkotmányjogi panaszukban az indítványozók megjelölték a jogerős határozatban is alkalmazott jogszabályi rendelkezést, megjelölték az Alkotmány azon szakaszait, melyeket álláspontjuk szerint a támadott rendelkezés sért, valamint csatolták az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló jogerős ítéletet is. Ezért az alkotmányjogi panasz a jogszabály által támasztott formai követelményeknek megfelel.
2.2. Érdemben az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasszal összefüggésben az alábbiakra mutat rá. Az indítványozók a polgári jogi kártérítési felelősség egyik feltételének, a jogellenességnek a bírói gyakorlatát és a konkrét esetben való alkalmazását kifogásolták. Az indítványozók álláspontjával szemben azonban a bírói gyakorlat - éppen a kártérítési felelősség általános alakzata (Ptk. 339. §-a) alapján - a kárt okozó (a bekövetkezett kárral ok-okozati összefüggésben álló) magatartás jogellenességét vélelmezi, azaz főszabályként minden károkozó magatartás jogellenes, és ezáltal tilos. Kivétel az, ha jogszabály egy adott károkozást kifejezetten megenged (jogos károkozás), vagy a károkozó valamely jogszabályban biztosított jogát gyakorolja. Ez pedig azt eredményezi, hogy a kár bekövetkezésének és az ok-okozati összefüggésnek a bizonyítása után a jogellenességet a károsultnak az eljárás során nem kell bizonyítania, a károkozó az, aki kimentheti magát (ex-culpatio), ha bizonyítja, hogy konkrét jogszabályi felhatalmazás alapján az adott károkozás jogos volt, vagy - ha a károkozás jogosságát nem tudja bizonyítani - hogy az adott magatartás (mulasztás) neki nem felróható (ő a károkozásban vétlen). A bírói gyakorlat egységesítése - mind a jogellenesség, mind a vétkesség (felróhatóság) mind pedig e kettő egymáshoz való viszonya (elhatárolása) vonatkozásában - a Legfelsőbb Bíróság alkotmányos feladata.
3. Ezt követően az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt abból a szempontból vizsgálta meg, hogy van-e érdemi és közvetlen alkotmányos összefüggés az indítványozók által támadott rendelkezés "jogellenesen" fordulata és az Alkotmány hivatkozott rendelkezései [Alkotmány 2. § (1) bekezdése, és a 70/A. § (1) bekezdése] között.
3.1. A jogállamiság alkotmányos követelményét az Alkotmánybíróság már számos határozatában [legelőször a 9/1992. (I. 30.) AB határozatban] értelmezte. Ezek szerint a Ptk. 339. § (1) bekezdésének "jogellenesen" fordulata nem hozható a jogállamiság elvével érdemi és közvetlen alkotmányos összefüggésbe az indítványozók által megjelölt azon indok alapján, hogy "megengedhetetlen, hogy a kárt szenvedettek kártérítésre való jogának érvényesíthetősége attól függjön, hogy a jogalkotó képes-e a társadalmi változásokat nyomon követni, vagy sem". A jogalkotó nem képes valamennyi élethelyzetre vonatkozóan kellő időben jogszabályt alkotni, sőt nem is feltétlenül kívánatos, hogy minden egyes életviszonyt, magatartási normát jogszabály rendezzen.
3.2. A hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben az Alkotmánybíróság - következetes gyakorlatára utalva - az alábbiakra mutat rá. Személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha a jogalkotó valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy embercsoporttal történt összehasonlításban kezel hátrányosabb módon [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 161-162.]. Az Alkotmánybíróság fentebb ismertetett gyakorlatának megfelelően vizsgálta a hátrányos megkülönböztetés tilalmának [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése] az indítványozók által állított sérelmét a támadott jogszabályi rendelkezés vonatkozásában. Az indítványozók szerint "hátrányos megkülönböztetéshez vezet az, hogy a kártérítéshez juthatnak azon károsultak, akik olyan magatartás miatt szenvedtek kárt, amelynek vonatkozásában a jogalkotó gondoskodott az elvárható magatartási szabályok kodifikálásáról, míg elesnek a kártérítéshez való jog érvényesíthetőségének lehetőségétől azon károsultak, akik olyan magatartás miatt szenvedtek kárt, amelynek vonatkozásában a jogalkotó ezen kötelezettségének megfelelő időben eleget nem tett." Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a jogosulti kör, azaz egy konkrét jogellenes magatartás miatt kárt szenvedettek köre ebben az összefüggésben egységes, vele szemben a jogalanyok más csoportja nem határozható meg, a megkülönböztetésnek nincs viszonyítási alapja. Ebből következőleg a támadott rendelkezés és a diszkrimináció alkotmányi tilalma között alkotmányjogi szempontból értékelhető, érdemi, közvetlen összefüggés nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716-717.]. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Alkotmány 2. § (1) bekezdése és a 70/A. § (1) bekezdése vonatkozásában elutasította.
4. Ezt követően az Alkotmánybíróság a mulasztás megállapítása iránti kérelmet vizsgálta meg.
4.1. A 4/1999. (III. 31.) AB határozatában az Alkotmánybíróság összefoglalta a mulasztással kapcsolatban kialakult és azóta is töretlen gyakorlatát, mely szerint "[a]z Alkotmánybíróságnak e kérdés eldöntésére vonatkozó hatáskörét az (...) Abtv. 49. §-a szabályozza. Az Abtv. 49. §-a szerint a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. (...) Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat ABH 1992, 227, 231.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat ABH 1992, 204.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat ABK 1998. május 222, 225.]. A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul." (ABH 1999, 52, 56-57.)
Az Alkotmánybíróság az Abtv. 1. § e) pontjában foglalt hatáskörében eljárva vizsgálta meg, hogy fennáll-e az indítványozók által állított jogalkotói mulasztás és az ebből eredő alkotmányellenes helyzet.
4.2. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben azt vizsgálta, hogy fennáll-e az indítványozó által megjelölt jogalkotói mulasztás abban a tekintetben, hogy az állam nem írta elő jogszabályban a bankbiztonság minimális követelményeit, és ezáltal nem teljesítette életvédelmi kötelezettségét.
4.2.1. A Ptk. 339. § (1) bekezdésének "jogellenesen" fordulatával összefüggésben - a 2.2. pontban foglaltakon túl - az Alkotmánybíróság az alábbiakra mutat rá. A károkozó magatartások jogellenessége normatív és objektív kategória, mely a jogrendet sértő, jogszabályba ütköző magatartást vagy helyzetet jelent. Károkozást tiltó jogszabály vagy a kármegelőzés kötelezettségét előíró norma a jogi absztrakció különböző fokán fogalmazható meg: lehet nagyon tág keretnorma (generálklauzula), egy tipikus tényállási körre szűkített különös szabály, vagy akár meghatározott jogalany meghatározott magatartását tiltó vagy előíró norma is. Ennek megfelelően egy károkozás jogellenessége is lehet többrétegű, ütközhet akár mindhárom szintű jogszabályba. De ha konkrét vagy különös norma nem lévén, azokba nem ütközhet, a jogellenesség megállapításához elegendő a károkozás általános tilalmába (Ptk. 339. §) ütközés is. A történeti és elméleti jogfejlődés eredményeként éppen ezért szerepel a kódexben a károkozás általános tilalma, a kártérítési felelősség általános szabálya.
4.2.2. Hasonló a helyzet "az elvárható magatartási szabályok kodifikálása" tekintetében is. A valamennyi polgári jogviszonyban irányadó legáltalánosabb elvárhatósági mértéket alapelvi követelményként a Ptk. 4. § (4) bekezdése írja elő, ezt ismétli meg a kártérítési jogviszonyok vonatkozásában a Ptk. 339. § (1) bekezdés második mondata: (a károkozó) "mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható". Nincs akadálya, hogy egyes életviszonyokra nézve külön jogszabályok különös (vagy akár konkrét) elvárhatósági mértéket szabjanak.
Az Alkotmánybíróság áttekintette az "elvárható" bankbiztonságra vonatkozó szabályokat, és megállapította, hogy annak a Ptk. 339. § (1) bekezdés második mondatában foglalt általános szabály alatt is további három szintje határozható meg:
Az első szintet a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 1996. évi CXII. törvény jelenti, melynek 13. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a pénzügyi intézmény - a pénzügyi holding társaság kivételével - csak olyan helyiségben működhet, amely megfelel a külön jogszabályban meghatározott biztonsági és ügyfélszolgálati követelményeknek. Ez a törvény sem a külön jogszabály szintjére, sem a szabályozás határidejére vonatkozóan nem tartalmazott rendelkezést, így - bár 2001-ig ilyen jogszabály nem született - ezzel összefüggésben alkotmányos mulasztás nem állapítható meg. Ekkor a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 451. § (1) bekezdés c) pontja felhatalmazta a Kormányt arra, hogy rendeletben állapítsa meg az elszámolóház tevékenységének részletes személyi, tárgyi és biztonsági feltételeit. E felhatalmazó rendelkezés alapján külön jogszabálynak minősül a bankok által is végzett "befektetési és az árutőzsdei szolgáltatási tevékenység, az értékpapír letéti őrzés, az értékpapír letétkezelés, valamint az elszámolóházi tevékenység végzéséhez szükséges személyi, tárgyi, technikai és biztonsági feltételekről" szóló 283/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.), mely általánosságban határozza meg a banki személyi, tárgyi, technikai, biztonsági feltételeket, a mechanikai-fizikai, az elektronikai, az informatikai rendszer, továbbá a pénz- és értéktárolás és kezelés védelmét.
A szabályozás második szintjét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 10/2001. számú ajánlása képezi, mely részletesen szabályozza a pénzügyi szervezetek működésének szakmai biztonsági feltételeit. E feltételek nem jogszabályi előírások, de mint a szakhatóság által a pénzügyi szervezetek irányában megfogalmazott ajánlások (szakmai szokások), a "bankbiztonsági elvárhatóság" további tartalmának tekintendők.
A szabályozás harmadik szintjét a Magyar Biztosítók Szövetsége által kidolgozott "Biztonságtechnikai Útmutató" képezi, mely a betöréses lopás-rablásbiztosítási kockázatok kezelésére irányadó és szintén a bankbiztonságra vonatkozó szakmai követelménynek minősül. Ezen részletszabályok tartalmazzák többek között a pénzintézeti behatolásjelző rendszerek tervezésénél figyelembe veendő, illetve a figyelmeztető eszközökre vonatkozó követelményeket, a támadásjelzőkre vonatkozó előírásokat, a táv- és videó felügyeleti rendszer követelményeit, az értéktárolókkal és értékőrző termekkel kapcsolatos mechanikai védelmi elvárásokat, illetve a pénz- és értékszállítás - nemzetközi tapasztalatokat is felhasználó -jelenlegi szakmai "elvárhatósági" szabályait.
4.2.3. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében foglalt alapjogvédelmi szabály, valamint az 54. § (1) bekezdésében foglalt élethez és emberi méltósághoz való jog vonatkozásában az Alkotmánybíróság utal a 64/1991. (XII. 10.) AB határozatára, melyben rámutatott arra, hogy "az Alkotmány 54. § (1) bekezdése egyrészt minden ember számára garantálja az élethez való alanyi jogot, másrészt - a 8. § (1) bekezdésével összhangban - »az állam elsőrendű kötelességévé« teszi az emberi élet védelmét. Az állam kötelessége az alapvető jogok »tiszteletben tartására és védelmére« a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről" (ABH 1991, 297, 302.).
Az Alkotmánybíróság által a 4.2.1. és a 4.2.2. pontokban feltárt Ptk.-beli általános szabályok, a kötelező erővel bíró külön törvények és az azok végrehajtásáról szóló Korm.r., továbbá az írott jognak nem minősülő, de szakmai szokásként kötelező ajánlás és az útmutató, melyek egyaránt a bankbiztonságra vonatkozó szabályrendszer, az "elvárhatósági mérték" részét képezik.
Egyfelől nem helytálló tehát az indítványozónak azon hivatkozása, hogy a bankbiztonsági szabályrendszer teljességgel hiányzik. Másfelől annak megállapítása, hogy az állam életvédelmi kötelezettségének eleget tesz-e a hatályos szabályozás megalkotásával, azaz hogy a biztonsági szint, melyet a jogalkotó és a szakmai szabályok el kívánnak érni, megfelelő-, illetve elegendő-e, nem alkotmányossági kérdés. A teljes biztonság elve alkotmányos követelményként nem létezik, a nagyobb biztonság is legfeljebb jogalkotói és jogalkalmazói, valamint gyakorlati cél, illetve törekvés lehet. Kétségtelen, hogy maga a Korm.r. is általános szinten szabályoz, kazuisztikus, részletező technikai, illetve mechanikai-fizikai szabályokat nem tartalmaz, ez azonban nem tekinthető olyan súlyú jogalkotói mulasztásnak, amely alkotmányellenes helyzetet eredményezne. Az Alkotmánybíróság - jelen határozat indokolásának 4.2.1. pontjára is figyelemmel - ismételten rámutat arra, hogy a polgári jogi felelősség rendszerében minden károkozás jogellenes, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik. Ez tehát azt jelenti, hogy a jogellenességet magának a károkozásnak a ténye alapozza meg. Éppen a Ptk. 339. §-ában foglalt és támadott "jogellenesen" kifejezés hiánya eredményezhetné adott esetben a felelősségi rendszer nem teljes körű szabályozottságát.
4.2.4. A banki alkalmazottak és ügyfelek élethez való jogának, személyi és vagyoni biztonságának védelme a bankok közvetlen kötelezettsége. Ehhez kapcsolódnak közvetve az állam életvédelmet is ellátó intézményei (rendőrség, mentőszolgálat, sürgősségi egészségügyi ellátás stb.). Természetesen egyetlen pénzintézet sincs elzárva attól, hogy a javasolt biztonsági szintet növelve, az elvárhatóság szintje fölött más, kiegészítő rendszereket és berendezéseket alkalmazva még biztonságosabbá tegye fiókjait, és ezzel versenyelőnyre tegyen szert. A polgári jogi értelemben vett "adott helyzetben általában elvárhatóság" körében annak vizsgálata, hogy az adott pénzintézet mulasztott-e, vagy hogy alkalmazott-e elegendő biztonsági berendezést és módszert a bankrablás megakadályozására, kizárólag a polgári bíróság feladat- és hatáskörébe tartozik. Az ítélkezési gyakorlat (a jogalkalmazás) lehetősége és felelőssége, hogy a polgári jogi kártérítési felelősség általános szabályát (generálklauzuláját) és a külön törvényi, kormányrendeleti és szakmai elvárhatósági szabályokat alkalmazva a bankbiztonsági elvárhatóság mértékét meghatározza, szükség esetén szigorítsa és ezzel a bankokat magasabb biztonsági szint teljesítésére késztesse. A polgári jogi kártérítési felelősség "általános alakzata" és az elvárhatósági mérték különös szabályai együttesen biztosítják ezt a lehetőséget a jogalkalmazó bíróságok számára. Ezen túlmenően az Alkotmánynak az indítványozó által megjelölt - az állam életvédelmi kötelezettségét megfogalmazó - rendelkezéseiből [Alkotmány 8. § (1) bekezdés, 54. § (1) bekezdés] nem vezethető le az államnak olyan kötelezettsége, hogy mindenre kiterjedő részletességgel, kazuisztikusan, az életviszonyok minden területét aprólékosan rendező (ráadásul "naprakész") jogszabályokat kellene alkotnia, melyek megsértése konkrét jogellenességet eredményez. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a jogalkotónak az indítványozó által vélt - az Alkotmány 8. § (1) bekezdésének, valamint az 54. § (1) bekezdésének sérelmében megnyilvánuló - alkotmánysértő mulasztását nem találta fennállónak, ezért a mulasztás megállapítása iránti kérelmet elutasította.
5. Mivel az Alkotmánybíróság a jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt, valamint a mulasztás megállapítására irányuló indítványt elutasította, ezért a megsemmisíteni kért rendelkezés konkrét esetben történő alkalmazhatóságának kizárására irányuló indítvány vizsgálatát mellőzte (727/D/2000. AB határozat, ABH 2005, 931, 935-936.).
Budapest, 2008. február 19.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró