62006CJ0230_SUM[1]

A Bíróság (harmadik tanács) 2008. április 3-i ítélete. Militzer & Münch GmbH kontra Ministero delle Finanze. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Corte suprema di cassazione - Olaszország. Vámunió - Közösségi árutovábbítás - Vámtartozás beszedése - Az illetékes tagállam - Az eljárás szabályszerűségének vagy a jogsértés elkövetési helyének bizonyítása - Határidők - A főkötelezett felelőssége. C-230/06. sz. ügy

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2008. április 3. ( *1 )

"Vámunió - Közösségi árutovábbítás - Vámtartozás beszedése - Az illetékes tagállam - Az eljárás szabályszerűségének vagy a jogsértés elkövetési helyének bizonyítása - Határidők - A főkötelezett felelőssége"

A C-230/06. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Corte suprema di cassazione (Olaszország) a Bírósághoz 2006. május 22-én érkezett, 2006. január 12-i határozatával terjesztett elő az előtte

a Militzer & Münch GmbH

és

a Ministero delle Finanze

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: A. Rosas tanácselnök, U. Lőhmus, J. N. Cunha Rodrigues, A. Ó Caoimh és P. Lindh (előadó) bírák,

főtanácsnok: V. Trstenjak,

hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. december 6-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- a Militzer & Münch GmbH képviseletében W. Wielander Rechtsanwalt,

- az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Albenzio, avvocato dello Stato,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében J. Hottiaux és C. Zadra, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o., a továbbiakban: vámkódex) 215. cikkének és a 2913/92/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o., a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 378. és 379. cikkének értelmezésére, valamint az arányosság elvének alkalmazására vonatkozik.

2 E kérelmet a Militzer & Münch GmbH (a továbbiakban: M & M) és a Ministero delle Finanze között, vám beszedése tárgyában indult jogvita keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

3 A vámkódex 96. cikke értelmében: "(1) A főkötelezett a közösségi külső árutovábbítási eljárás jogosultja, akinek (2) A főkötelezett (1) bekezdésben rögzített kötelezettségeitől függetlenül, az áru fuvarozója vagy címzettje, aki abban a tudatban veszi át az árukat, hogy azokat közösségi árutovábbítási eljárás keretében szállítják, szintén felelős azért, hogy az árut az előírt határidőn belül sértetlenül és az azonosítás biztosítására a vámhatóság által hozott rendelkezések megfelelő betartásával, a rendeltetési vámhivatalnál bemutassák."

a) az előírt határidőn belül és az azonosítás biztosítására a vámhatóság által hozott rendelkezések megfelelő betartásával sértetlenül be kell mutatnia az árut a rendeltetési vámhivatalnál;

b) be kell tartania a közösségi árutovábbítási eljárásra vonatkozó rendelkezéseket.

4 A vámkódex 203. és 204. cikke az alábbiak szerint rendelkezik: "203. cikk (1) A behozatalkor vámtartozás keletkezik: (2) A vámtartozás az áru vámfelügyelet alóli jogellenes elvonásakor keletkezik. (3) Adós: valamint 204. cikk (1) A behozatalkor vámtartozás keletkezik: vagy a 203. cikkben említett eseteken kívül, kivéve ha megállapítják, hogy e mulasztások nincsenek jelentős hatással a szóban forgó átmeneti megőrzés vagy vámeljárás helyes lefolytatására. (2) A vámtartozás akkor keletkezik, amikor azt a kötelezettséget, amelynek nemteljesítése a vámtartozást keletkezteti, már nem teljesítik, vagy amikor az árut a vonatkozó vámeljárás alá vonják, amennyiben utólag megállapítják, hogy az árunak az említett eljárás alá vonására vagy az áru meghatározott célra történő felhasználása alapján csökkentett vagy nulla behozatali vámtétel megadására vonatkozó feltétel ténylegesen nem került teljesítésre. (3) Az adós az a személy, akit, a körülményektől függően, vagy a behozatalivám-köteles áru vonatkozásában annak átmeneti megőrzéséből vagy az adott vámeljárás alkalmazásából származó kötelezettségek teljesítésére köteleztek, vagy akinek meg kell felelnie azoknak a feltételeknek, amelyek az árunak ez alá az eljárás alá vonására vonatkoznak."

- a behozatalivám-köteles áru vámfelügyelet alóli jogellenes elvonása esetén.

- az a személy, aki az árut elvonta a vámfelügyelet alól,

- bármely személy, aki részt vett az előbb említett elvonásban, és tudomása volt, vagy tudomása kellett legyen arról, hogy az árut elvonják a vámfelügyelet alól,

- bármely személy, aki a szóban forgó árut megszerezte vagy birtokában tartotta, és az áru megszerzésekor vagy átvételekor tudomása volt, vagy tudomása kellett legyen arról, hogy azt elvonták a vámfelügyelet alól,

- adott esetben, az áru átmeneti megőrzéséből vagy az adott vámeljárás alkalmazásából származó kötelezettségek teljesítésére kötelezett személy.

a) behozatalivám-köteles áru vonatkozásában, annak átmeneti megőrzéséből vagy az adott vámeljárás alkalmazásából származó kötelezettségek valamelyikének nemteljesítése miatt;

b) az árunak az ez alá az eljárás alá vonására vagy az áru meghatározott célra történő felhasználása alapján csökkentett vagy nulla behozatali vámtétel megadására vonatkozó feltétel nemteljesítése alapján,

5 A vámkódex 215. cikke szerint: "(1) A vámtartozás azon a helyen keletkezik, ahol az azt eredményező esemény történik. (2) Ha az (1) bekezdésben említett helyet nem lehet meghatározni, úgy kell tekinteni, hogy a vámtartozás azon a helyen keletkezett, ahol a vámhatóság megállapította, hogy az áruk olyan helyzetben vannak, ami vámtartozás keletkezését eredményezi. (3) Ha az árura vonatkozóan a vámeljárás még nem zárult le, úgy kell tekinteni, hogy a vámtartozás azon a helyen keletkezett, ahol az árut: vagy (4) Ha a vámhatóság rendelkezésére álló információk lehetővé teszik, hogy megállapíthassa, hogy a vámtartozás akkor keletkezett, amikor az áru valamely korábbi időpontban egy másik helyen volt, a vámtartozást azon a helyen keletkezettnek kell tekinteni, ahol az áru a vámtartozás fennállásának legkorábbi megállapíthatóságakor található volt."

- ez alá az eljárás alá vonták,

- az eljárás során a Közösségbe beléptették.

6 A vámkódex 239. cikke kimondja: "(1) A behozatali vagy kiviteli vámokat a 236., 237. és 238. cikkben említett helyzetektől eltérő más olyan helyzetekben is vissza lehet fizetni vagy el lehet engedni: (2) Az (1) bekezdésben foglalt okok miatt a vámok visszafizetésére vagy elengedésére akkor kerülhet sor, ha az illetékes vámhivatalhoz a vámok összegének az adóssal való közlésétől számított tizenkét hónapon belül ilyen irányú kérelmet nyújtanak be. Kellően indokolt, kivételes esetekben azonban a vámhatóság engedélyezheti ennek a határidőnek a meghosszabbítását."

- amelyeket a bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni,

- amelyek olyan körülményekből adódnak, amelyeket nem az érintett személynek tulajdonítható megtévesztés vagy nyilvánvaló hanyagság okozott. A bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni azokat a helyzeteket, amelyekben ez a rendelkezés alkalmazható, és azokat az eljárásokat, amelyeket ennek érdekében követni kell. A visszafizetés vagy elengedés különleges feltételekhez köthető.

7 A végrehajtási rendelet 378. cikke előírja: "(1) A vámkódex 215. cikkének sérelme nélkül, amennyiben a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, és a jogsértés vagy szabálytalanság helye nem állapítható meg, ez a jogsértés vagy szabálytalanság úgy minősül, mint amelyet: vagy kivéve ha a 379. cikk (2) bekezdése szerint meghatározandó határidőn belül az árutovábbítási eljárás szabályszerűségét vagy a jogsértés, illetve szabálytalanság tényleges elkövetési helyét a vámhatóság számára hitelt érdemlően bizonyítják. (2) Amennyiben ilyen bizonyítékot nem nyújtanak be, és így a jogsértés vagy szabálytalanság úgy minősül, mint amelyet az indító tagállamban vagy az első bekezdés második francia bekezdésében említettek szerinti beléptető tagállamban követtek el, az érintett árukkal kapcsolatos vámokat és egyéb díjakat ez a tagállam veti ki a közösségi vagy nemzeti rendelkezések szerint. [...]"

- abban a tagállamban követtek el, amelyhez az indító vámhivatal tartozik

- abban a tagállamban követtek el, amelyhez az a Közösségbe való belépés pontján lévő átléptető vámhivatal tartozik, amelyhez a határátlépési igazolást benyújtották,

8 A végrehajtási rendelet 379. cikke megfogalmazásában:

"(1) Amennyiben a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, és az elkövetett jogsértés vagy szabálytalanság helye nem állapítható meg, az indító vámhivatal erről a lehető leghamarabb, de minden esetben a közösségi árutovábbítási nyilatkozat nyilvántartásba vételének időpontjától számított 11. hónap végéig tájékoztatja a főkötelezettet.

(2) Az (1) bekezdésben említett értesítésben meg kell jelölni azt a határidőt, amelyen belül az eljárás szabályszerűségét vagy a jogsértés vagy szabálytalanság tényleges elkövetési helyét a vámhatóság számára hitelt érdemlően igazoló bizonyítékokat az indító vámhivatalhoz be kell nyújtani. Ez a határidő az (1) bekezdésben említett értesítés időpontjától számított három hónap. Ha az említett bizonyítékot e határidő végéig nem nyújtják be, az illetékes tagállam megteszi a szükséges lépéseket a vámok és egyéb díjak beszedése érdekében. Azokban az esetekben, amikor ez a tagállam nem azonos azzal, amelyben az indító vámhivatal található, ez utóbbi tagállamot haladéktalanul értesíteni kell."

9 A végrehajtási rendelet 379. cikkének ezen rendelkezései lényegében megegyeznek a 1990. május 29-i 1429/90/EGK bizottsági rendelettel (HL L 137., 21. o.) módosított, a közösségi árutovábbítási eljárás végrehajtásáról és könnyítéséről szóló, 1987. március 27-i 1062/87/EGK bizottsági rendelet (HL L 107., 1. o.; a továbbiakban: 1062/87 rendelet) 11a. cikkének rendelkezéseivel, amelyet később a közösségi árutovábbítási eljárás végrehajtására és ezen eljárás bizonyos egyszerűsítésére vonatkozó rendelkezésekről szóló, 1992. április 21-i 1214/92/EGK bizottsági rendelet (HL L 132., 1. o.) 49. cikke vett át.

10 A végrehajtási rendelet 905. cikke kimondja:

"(1) Ha az a döntéshozó vámhatóság, amelyhez a vámkódex 239. cikkének (2) bekezdése szerint a visszafizetésre vagy elengedésre irányuló kérelem benyújtásra került, a 899. cikk alapján nem tud határozatot hozni, de a kérelmet olyan bizonyítékok támasztják alá, amelyek a körülményekből eredő olyan különleges helyzetet képezhetnek, amelynek során az érintett személy részéről sem csalárd szándék, sem nyilvánvaló gondatlanság nem merülhet fel, az adott hatóság tagállama az ügyet a 906-909. cikk alapján történő elintézés céljából a Bizottsághoz utalja.

Az »érintett személy« kifejezést ugyanúgy kell értelmezni, mint a 899. cikk esetében.

Minden egyéb esetben a döntéshozó vámhatóság elutasítja a kérelmet.

(2) A Bizottság elé terjesztett ügyre vonatkozóan az eset teljes körű vizsgálatához szükséges valamennyi adatot a Bizottság rendelkezésére kell bocsátani.

A Bizottság az ügy beérkezésekor erről megfelelően tájékoztatja az érintett tagállamot.

Ha megállapítást nyer, hogy a tagállam által szolgáltatott adatok nem elegendőek ahhoz, hogy az adott ügyben a tények teljes ismeretében lehessen határozatot hozni, a Bizottság további adatok szolgáltatását kérheti.

(3) A 906-909. cikkben megállapított eljárás befejezésének bevárása nélkül, a döntéshozó vámhatóság kérelemre még azelőtt hozzájárulhat az áruk újrakivitelére vagy megsemmisítésére vonatkozó vámalakiságok elvégzéséhez, hogy a Bizottság az adott kérelemmel kapcsolatban meghozta volna határozatát. Az ilyen engedély megadása a kérelemmel kapcsolatban hozott végleges határozatot semmilyen mértékben nem befolyásolja."

Az alapügy és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

11 Az M & M Németországban illetőséggel rendelkező vámszállítmányozói társaság. 1993. április 23. és július 16. között 20 darab közösségi T1 árutovábbítási okmányt állított ki a Cseh Köztársaságból és Waidhausból (Németország) származó vaj Velencébe és Milánóba (Olaszország) történő szállításához.

12 Miután a waidhausi vámhatóság kézhez vette a velencei és a milánói vámhivatal pecsétjével és tételszámával ellátott árutovábbítási okmányok másolatát, vámeljárás alá vonta e szállítmányokat.

13 Ezt követően a Guardia di Finanza csalásellenes szolgálata megállapította, hogy az áruk az M & M-től függetlenül elkövetett csalás miatt - amelyben minden valószínűség szerint az olasz vámhatóság személyzetének tagjai vettek részt - nem érkeztek meg a rendeltetési helyükre.

14 1995. november 17-én az olasz vámhatóságok felszólították az M & M-et, hogy 4601255310 ITL összeget kitevő vámot fizessen a feladott áruk után.

15 Az olasz vámhatóság elutasította az M & M-nek a vámkódex 239. cikke alapján vámelengedés iránt benyújtott kérelmét. Az elsőfokú bíróság, majd a Corte d'appello di Trento [fellebbviteli bíróság] elutasította az M & M keresetét, amely ezt követően felülvizsgálati eljárást indított.

16 2002. szeptember 27-én nagytanácsban meghozott ítéletében a Corte suprema di cassazione úgy ítélte meg az alapügyben, hogy az olasz hatóságoknak az M & M vámkódex 239. cikke alapján, vámelengedés iránt benyújtott kérelmét elutasító határozata nem terjeszthető fel vizsgálatra az igazságügyi hatósághoz, mivel "politikai jellegű választásokat és döntéseket tartalmaz". Az ügyet, az ezt meghaladó részében, a fellebbezés egyéb jogalapjainak megítélése érdekében visszautalták e bíróság adóügyekkel foglalkozó tanácsához.

17 E körülmények között a Corte suprema di cassazione az ügy felfüggesztéséről határozott, és az alábbi kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

"1) A [végrehajtási rendelettel] módosított 87/1062/EGK rendelet 11a. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy megindítja az indító vámhatóságnak a közösségi belső árutovábbítási eljárás lezárása elmulasztásának közlésére rendelkezésére álló tizenegy hónapos határidő számítását abban az esetben, ha a vámeljárásnak a rendeltetési vámhatóság általi lezárását olyan hamisított okiratok igazolják, amelyek hamis jellege nehezen felismerhető; e rendelkezések értelmezése tekintetében alkalmazhatók-e a Bíróságnak a [C-325/00. sz. Cipriani-ügyben 2002. december 12-én hozott ítéletében (EBHT 2002., I-11877. o.) és a C-222/01. sz. American Tobacco ügyben 2004. április 29-én hozott ítéletében (EBHT 2004., I-4683. o.)] megállapított elvek; továbbá ellentmond-e az arányosság elvének, ha a megállapított tényállások esetén a szabálytalan közösségi belső árutovábbítási ügylet összes következményét a feladó viseli?

2) Az első kérdésben leírt tényállás esetén alkalmazható-e a 11a. cikk (2) bekezdése?

3) Úgy kell-e értelmezni a [vámkódex] 215. cikkének (1) bekezdését, hogy - az első kérdésben leírt tényállás esetén - a vámhivatal illetékességét e rendelkezés második vagy harmadik francia bekezdésében előírt feltétel alapján kell meghatározni?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Előzetes észrevételek

18 Az M & M, az olasz kormány és a Bizottság egyetért abban, hogy a kérdést előterjesztő bíróság időbeli hatályukat tekintve nem alkalmazható közösségi aktusokra hivatkozott, eltérőek azonban az álláspontok az alkalmazandó rendelkezéseket illetően. Az olasz kormány szerint a csalás elkövetésekor, azaz az 1993-ban hatályos rendelkezésekre kell hivatkozni. Az illetékes tagállam meghatározására tehát az 1994.január 1-jével hatályon kívül helyezett, a közösségi árutovábbításról szóló, 1990. szeptember 17-i 2726/90/EGK tanácsi rendelet (HL L 262., 1. o.) 34. cikkének (2) bekezdése vonatkozik. A vámtartozás beszedésére nyitva álló határidő tiszteletben tartását illetően az olasz kormány azt állítja, hogy a 1214/92 rendelet 49. cikkének rendelkezéseit kell figyelembe venni. E kormány álláspontja szerint a 1062/87 rendelet 11a. cikkére történő hivatkozás, jóllehet e rendelkezéseket 1993. január 1-jével hatályon kívül helyezték, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem részleges elfogadhatatlanságát eredményezi.

19 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság annak érdekében, hogy az előzetes döntéshozatalra kérdést előterjesztő bíróságnak hasznos választ adjon, figyelembe vehet olyan közösségi jogi normákat, amelyekre a nemzeti bíróság kérdésében nem hivatkozott (a C-315/88. sz., Bagli Pennacchiotti ügyben 1990. március 27-én hozott ítélet [EBHT 1990., I-1323. o.] 10. pontja és a C-107/98. sz. Teckal-ügyben 1999. november 18-án hozott ítélet [EBHT 1999., I-8121. o.] 39. pontja).

20 A jelen esetben az M & M és a Bizottság jogosan állapítja meg, hogy az olasz hatóságok által 1995. november 17-én kibocsátott adóhatározat - amelynek jogszerűségét vitatják az alapügyben - kelte idején hatályban lévő jogszabályok relevánsak.

21 A vámkódex és a végrehajtási rendelet 1994. január 1-jétől alkalmazandó, ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az első kérdése első részében azt kéri a Bíróságtól, hogy értelmezze a végrehajtási rendelet 379. cikkében előírt határidők alkalmazásának feltételeit, harmadik kérdésében, hogy értelmezze a vámkódex 215. cikkében, a vámtartozás beszedésére illetékes tagállam meghatározásához felsorolt szempontokat, az első kérdése második részében pedig, hogy az arányosság elvét figyelembe véve határozzon a főkötelezett felelősségére vonatkozó előírások alkalmazásáról.

22 Először is a vámtartozás beszedésére illetékes tagállam meghatározását érintő harmadik kérdést kell megvizsgálni.

A harmadik kérdésről

23 Az M & M és a Bizottság álláspontja szerint a vámtartozás beszedésére illetékes tagállamot nem a vámkódex 215. cikke alkalmazásával, hanem végrehajtási rendelet 378. cikke (1) bekezdésének figyelembevételével kell meghatározni, amely lex specialisnak minősül a vámtartozásnak a közösségi külső árutovábbításra vonatkozó eljárás keretében való beszedése tárgyában való illetékesség meghatározását tekintve. A végrehajtási rendelet 378. cikke (1) bekezdésének értelmében - amely vélelmezi, hogy egyrészt a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, másrészt pedig a jogsértés vagy szabálytalanság helye nem állapítható meg - főszabály szerint az a tagállam illetékes, amelyhez az indító vámhivatal tartozik. Az alapügyben teljesülnek e feltételek, mivel nem határozták meg az áruk vámfelügyelet alóli elvonásának helyét, és nem vitatott, hogy az árukat nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál.

24 Az olasz kormány a vámkódex 215. cikke (2) bekezdésének értelmében illetékesnek tartja magát, mivel a jogsértést Olaszország területén követték el, vagy legalábbis ott állapították meg.

25 E tekintetben a vámkódex 215. cikkének (1) bekezdéséből, valamint a végrehajtási rendelet 378. és 379. cikkéből kitűnik, hogy a vámtartozás keletkezése helyének megállapítása teszi lehetővé a vám beszedésére illetékes tagállam meghatározását (lásd ebben az értelemben a C-526/06. sz. Road Air Logistics Customs ügyben 2007. december 13-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-11337. o.] 26. pontját). A jogsértés vagy szabálytalanság elkövetésével végrehajtott csalás feltevése esetén a vámtartozás keletkezésének a helye megegyezik az áruk vámfelügyelet alóli elvonása helyével, amint az a vámkódex 215. cikke (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 203. cikke (2) bekezdéséből következik (lásd ebben az értelemben többek között a C-66/99. sz., D. Wandel ügyben 2001. február 1-jén hozott ítélet [EBHT 2001., I-873. o.] 50. pontját és a C-371/99. sz. Liberexim-ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-6227. o.] 52. pontját).

26 A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a vámfelügyelet alóli elvonás fogalmába tartozik minden olyan cselekmény vagy mulasztás, amely akár átmenetileg is megakadályozza abban a hatáskörrel rendelkező vámhatóságot, hogy hozzáférjen valamely vámfelügyelet alatt álló áruhoz, és elvégezze a vámkódex 37. cikkének (1) bekezdése szerinti ellenőrzéseket (a fent hivatkozott D. Wandel-ügyben hozott ítélet 47. pontja, a fent hivatkozott Liberexim-ügyben hozott ítélet 55. pontja és a C-337/01. sz. Hamann International ügyben 2004. február 12-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-1791. o.] 31. pontja).

27 A vámfelügyelet alóli elvonás olyan objektív jellegű feltételek teljesülését feltételezi csak, mint például, hogy az áru fizikailag nincsen a jóváhagyott megőrzési helyen a hivatkozott áru vámhatóság általi vizsgálatának megkezdésekor (a fent hivatkozott D. Wandel-ügyben hozott ítélet 48. pontja és a fent hivatkozott Liberexim-ügyben hozott ítélet 60. pontja), vagy ha időlegesen eltávolítják az árutovábbítási T1 okmánytól az árukat, amelyre az okmány vonatkozik (a fent hivatkozott British American Tobacco ügyben hozott ítélet 53. pontja).

28 Ha különböző tagállam területén követnek el több jogsértést vagy szabálytalanságot, az első jogsértés vagy szabálytalanság elkövetésének helye szerinti tagállam illetékes a vám beszedése tekintetében (lásd analógia útján a fent hivatkozott Liberexim-ügyben hozott ítélet 57. pontját).

29 Amint azt az M & M és a Bizottság jogosan hangsúlyozta, a végrehajtási rendelet 378. cikke a közösségi külső árutovábbítást illetően különös rendelkezéseket tartalmaz a vámtartozás beszedésére illetékes tagállam meghatározásához, és az illetékesség tárgyában vélelmet állít fel azon tagállam javára, amelyhez az indító vámhivatal tartozik (a C-104/02. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2005. április 14-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-2689. o.] 86. pontja).

30 A végrehajtási rendelet 378. cikkének (1) bekezdése előírja ugyanis, hogy a vámkódex vámtartozás keletkezési helyének meghatározásáról szóló 215. cikkének sérelme nélkül, amennyiben a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, és a jogsértés vagy szabálytalanság helye nem állapítható meg, ez a jogsértés vagy szabálytalanság úgy minősül, mint amelyet abban a tagállamban követtek el, amelyhez az indító vámhivatal tartozik, vagy abban a tagállamban, amelyhez az a Közösségbe való belépés pontján lévő átléptető vámhivatal tartozik, amelyhez a határátlépési igazolást benyújtották, kivéve ha a végrehajtási rendelet 379. cikkének (2) bekezdése szerint meghatározandó határidőn belül az árutovábbítási eljárás szabályszerűségét vagy a jogsértés, illetve szabálytalanság tényleges elkövetési helyét hitelt érdemlően bizonyítják (a C-300/03. sz. Honeywell Aerospace ügyben 2005. január 20-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-689. o.] 21. pontja).

31 A végrehajtási rendelet 379. cikkében előírt eljárás végrehajtása feltételezi tehát, hogy a vámhatóságok nem tudták megállapítani a jogsértés vagy szabálytalanság helyét (a C-112/01. sz. SPKR-ügyben 2002. november 14-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-10655. o.] 35. pontja).

32 Következésképpen a vámot beszedő tagállam hatáskörének pontosításához meg kell határozni, hogy abban az időpontban, amikor megállapították, hogy a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, a jogsértés vagy szabálytalanság helye megállapítható volt-e. Ha ez az eset áll fenn, a vámkódex 203. cikkének (1) bekezdése és a 215. cikkének (1) bekezdése szerint a vám beszedésére az a tagállam illetékes, amelynek területén elkövették a vámfelügyelet alóli elvonásnak minősülő első jogsértést vagy szabálytalanságot.

33 Ha azonban nem lehetett e módon megállapítani a jogsértés vagy a szabálytalanság helyét, a vám beszedésére a végrehajtási rendelet 378. és 379. cikke alapján az a tagállam rendelkezik illetékességgel, amelyhez az indító vámhivatal tartozik.

34 Annak meghatározásához, hogy az olasz hatóságok rendelkeztek-e illetékességgel az alapügyben a vitatott vám beszedésére, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy - figyelembe véve a szállítmányok rendeltetési vámhivatalnál történő be nem mutatásának megállapításakor rendelkezésre álló valamennyi vonatkozó adatot -, meg lehet-e állapítani a vámfelügyelet alóli elvonásnak minősülő első jogsértés vagy szabálytalanság elkövetésének a helyét. Ha nem ez az eset áll fenn, a végrehajtási rendelet 378. cikkének (1) bekezdése szerinti vélelem értelmében, amely azon tagállam illetékessége mellett szól, amelyhez az indító vámhivatal tartozik, a Németországi Szövetségi Köztársaság rendelkezik illetékességgel a vám beszedésére.

35 E vélelem más tagállam illetékességének javára csak akkor hagyható figyelmen kívül, ha megállapítható, hogy az első jogsértést vagy szabálytalanságot ténylegesen az utóbbi tagállam területén követték el. E hitelt érdemlő bizonyítékot a végrehajtási rendelet 379. cikkében előírt eljárásnak megfelelően - amely többek között feltételezi az előírt határidők betartását - azon tagállam hatóságaihoz kell azonban benyújtani, amelyhez az indító vámhivatal tartozik.

36 A harmadik kérdésre azt a választ kell tehát adni, hogy a vámot beszedő tagállam illetékességének pontosításához a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy abban az időpontban, amikor megállapították, hogy a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, a jogsértés vagy szabálytalanság helye megállapítható volt-e. Ha ez az eset áll fenn, a vámkódex 203. cikkének (1) bekezdése és a 215. cikkének (1) bekezdése szerint a vám beszedésére az a tagállam illetékes, amelynek területén elkövették a vámfelügyelet alóli elvonásnak minősülő első jogsértést vagy szabálytalanságot. Ha azonban nem lehetett e módon megállapítani a jogsértés vagy a szabálytalanság helyét, a vám beszedésére a végrehajtási rendelet 378. és 379. cikke alapján az a tagállam rendelkezik illetékességgel, amelyhez az indító vámhivatal tartozik.

Az első kérdés elő részéről és a második kérdésről

37 A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a végrehajtási rendelet 379. cikkének (1) és (2) bekezdésében, a főkötelezett javára előírt tizenegy és három hónapos határidő vámhatóságok általi be nem tartása megakadályozza-e a vám beszedését.

38 Amint azt az olasz kormány és a Bizottság jogosan megjegyezte, a 11 hónapos határidő elmulasztása önmagában nem képezi akadályát a vámtartozás főkötelezettől történő beszedésének (a fent hivatkozott SPKR-ügyben hozott ítélet 27-33. pontja és a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 69. pontja).

39 A főkötelezett részére, a végrehajtási rendelet 379. cikkének (2) bekezdése szerinti, a három hónapos határidőről küldött értesítés kötelező jellegű, és meg kell előznie a vámtartozás beszedését (a fent hivatkozott SPKR-ügyben hozott ítélet 32. pontja, a fent hivatkozott Honeywell Aerospace ügyben hozott ítélet 23. és 24. pontja és a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 71. pontja; a C-407/05. sz., Reyniers & Sogama ügyben 2006. április 6-án hozott végzés 22. pontja, valamint a C-44/06. sz. Gerlach-ügyben 2007. március 8-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-2071. o.] 33. pontja).

40 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e tizenegy és három hónapos határidő célja, hogy a vámtartozás beszedésére vonatkozó rendelkezéseket az igazgatási hatóságok alaposan és egységesen alkalmazzák a Közösség saját forrásainak hatékony és késedelem nélküli rendelkezésre bocsátása érdekében (a fent hivatkozott SPKR-ügyben hozott ítélet 34. pontja és a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 69. és 78. pontja). Emellett a három hónapos határidő a főkötelezett érdekeit szolgálja azzal, hogy számára megfelelő időt biztosít arra, hogy adott esetben az árutovábbítási eljárás szabályszerűségét vagy a jogsértés, illetve szabálytalanság tényleges elkövetési helyét bizonyítsa (a fent hivatkozott SPKR-ügyben hozott ítélet 38. pontja és a fent hivatkozott Honeywell Aerospace ügyben hozott ítélet 24. pontja). Végül e három hónapos határidő arra ösztönzi a főkötelezettet, hogy kötelező határidőn belül nyújtsa be a vám beszedésére illetékességgel rendelkező tagállam kijelöléséhez rendelkezésére álló bizonyítékokat (a C-233/98. sz., Lensing & Brockhausen ügyben 1999. október 21-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-7349. o.] 30. pontja).

41 Magából a végrehajtási rendelet 378. és 379. cikkének a megfogalmazásából kitűnik, hogy magának az indító vámhivatalnak a feladata, hogy - e tizenegy hónapos és e három hónapos határidőt betartva - megküldje az értesítést, ha valamely szállítmányt nem mutattak be a rendeltetési vámhivatalnál, és nem lehet megállapítani a jogsértés vagy a szabálytalanság helyét.

42 Az első kérdés első részére és a második kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy ha valamely szállítmányt nem mutattak be a rendeltetési vámhivatalnál, és nem lehet megállapítani a jogsértés vagy a szabálytalanság helyét, magának az indító vámhivatalnak a feladata, hogy - a végrehajtási rendelet 379. cikke (1) és (2) bekezdése szerinti tizenegy hónapos és e három hónapos határidőt betartva - megküldje az értesítést.

Az első kérdés második részéről

43 A kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy összeegyeztethető-e az arányosság elvével, ha valamely főkötelezetti minőségben eljáró feladóra hárítják a felelősséget olyan közösségi külső árutovábbítási ügylettel kapcsolatban, amelyhez neki fel nem róható csalás kapcsolódik, ha a vámtartozás - az alapügyhöz hasonlóan - nagymértékben meghaladhatja a főkötelezett szolgáltatásaiért kapott díjazást.

44 A Bizottság kétségbe vonja e kérdés jelentőségét, mivel a vámszabályozás nem korlátozza a főkötelezett felelősségét. Álláspontja szerint e kérdést úgy kell érteni, hogy olyan helyzetre vonatkozik, amelyben méltánytalan a főkötelezettre hárítani valamely, tőle függetlenül és valószínűleg a rendeltetési vámhivatal alkalmazottai részvételével elkövetett csalás felelősségét. Azt javasolja tehát a Bíróságnak, hogy terjessze ki az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést, és vegye figyelembe a vámkódex 239. cikkében és a végrehajtási rendelet 899-909. cikkében előírt eljárásnak megfelelően méltányosságból történő vámelengedés feltételeit. Állítja tehát, hogy "különleges helyzettel" találkozva az olasz hatóságok a végrehajtási rendelet 905. cikke értelmében kötelesek lettek volna a Bizottsághoz fordulni a vámelengedési kérelem kapcsán.

45 Az M & M és a Bizottság hozzáteszi, hogy a közösségi jog egységes alkalmazása és értelmezése megköveteli, hogy a vámhatóságok e kérelmeket elutasító határozatait tényleges bírósági felülvizsgálatnak vessék alá, és e tekintetben kérik a Bíróságtól, hogy határozzon a Corte suprema di cassazione 2002. szeptember 27-én hozott ítéletéről.

46 Az olasz kormány álláspontja szerint a főkötelezett felelősségvállalása nem ellentétes az arányosság elvével (a C-97/95. sz., Pascoal & Filhos ügyben 1997. július 17-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-4209. o.] és a C-293/04. sz. Beemsterboer Coldstore Services ügyben 2006. március 6-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-2263. o.]). Állítja, hogy a Bíróság hatásköre nem terjed ki arra, hogy határozzon a Corte suprema di cassazione 2002. szeptember 27-én hozott ítéletéről, mivel e tekintetben nem terjesztettek elé kérdést előzetes döntéshozatal céljából.

47 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közösségi jog általános elvei közé tartozó arányosság elve megköveteli, hogy a közösségi jog valamely rendelkezése által alkalmazott eszközök alkalmasak legyenek a kitűzött cél megvalósítására, és ne haladják meg az annak eléréséhez szükséges mértéket (a C-210/03. sz. Swedish Match ügyben 2004. december 14-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-11893. o.] 47. pontja és a C-479/04. sz. Laserdisken-ügyben 2006. szeptember 12-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-8089. o.] 53. pontja).

48 A főkötelezett, a közösségi külső árutovábbítási eljárás jogosultjaként az ezen eljárásra vonatkozó rendelkezések figyelmen kívül hagyásából eredő vámtartozás adósa. A főkötelezettre hárított felelősség a vámtartozás beszedésére vonatkozó rendelkezések alapos és egységes alkalmazását szolgálja a Közösség és tagállamai pénzügyi érdekeinek védelmét szolgálva. A vámtartozásnak az alapügyhöz hasonlóan, feladóként eljáró főkötelezettel való megfizettetése - függetlenül e tartozás a kapott díjhoz viszonyított mértékétől - nem ellentétes az arányosság elvével.

49 Az a tény, hogy a főkötelezett jóhiszemű és a közösségi külső árutovábbítási eljárás vonatkozásában elkövetett jogsértés tőle független csalásból származik, jellegében szintén nem sérti az arányosság elvét. Ha ez az eset állna fenn, a főkötelezettet nem buzdítaná semmi ilyen mértékben az árutovábbítási ügyletek megfelelő lebonyolítására (lásd analógia útján a fent hivatkozott Pascoal & Filhos ügyben hozott ítélet 51-55. pontját).

50 Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy ha a vámtartozás keletkezését nem a főkötelezettnek tulajdonítható megtévesztés vagy súlyos gondatlanság okozta, a vámkódex általános méltányossági záradékot tartalmazó 239. cikke lehetővé teszi, hogy vámelengedést kérjen a főkötelezett. E célból a végrehajtási rendelet 899-905. cikke igazgatási együttműködési eljárást vezet be a vámhatóságok és a Bizottság között.

51 Az első kérdés második részére azt a választ kell tehát adni, hogy nem ellentétes az arányosság elvével, ha a főkötelezetti minőségben eljáró feladóra hárul a vámtartozásért való felelősség.

A költségekről

52 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1) A vámot beszedő tagállam hatáskörének pontosításához a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy abban az időpontban, amikor megállapították, hogy a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, a jogsértés vagy szabálytalanság helye megállapítható volt-e. Ha ez az eset áll fenn, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet 203. cikkének (1) bekezdése és a 215. cikkének (1) bekezdése szerint a vám beszedésére az a tagállam illetékes, amelynek területén elkövették a vámfelügyelet alóli elvonásnak minősülő első jogsértést vagy szabálytalanságot. Ha azonban nem lehetett e módon megállapítani a jogsértés vagy a szabálytalanság helyét, a vám beszedésére a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet 378. és 379. cikke alapján az a tagállam rendelkezik illetékességgel, amelyhez az indító vámhivatal tartozik.

2) Ha valamely szállítmányt nem mutattak be a rendeltetési vámhivatalnál, és nem lehet megállapítani a jogsértés vagy a szabálytalanság helyét, magának az indító vámhivatalnak a feladata, hogy - a 2454/93 rendelet 379. cikke (1) és (2) bekezdése szerinti tizenegy hónapos és három hónapos határidőt betartva - megküldje az értesítést.

3) Nem ellentétes az arányosság elvével, ha a főkötelezetti minőségben eljáró feladóra hárul a vámtartozásért való felelősség.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: olasz.