3038/2024. (II. 9.) AB határozat

alkotmányjogi panasz elutasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.IV.20.050/2023/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Indokolás

I.

[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján (dr. Litresits András ügyvéd) alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-ára alapított alkotmányjogi panaszában az indítványozó a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.050/2023/5. számú ítélete, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.547/2022/4. számú jogerős ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, az Abtv. 43. § (1) bekezdésére figyelemmel. Álláspontja szerint a fenti, kifogásolt bírói döntések sértik az indítványozó Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésébe, IX. cikk (4) bekezdésébe, XXVIII. cikk (1) és (2) bekezdéseibe foglalt alapjogát és annak 28. cikkében foglaltakat.

[2] 2. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege a következőképpen foglalható össze.

[3] Az indítványozó sajtó-helyreigazítás iránti keresetet terjesztett elő egy sajtószerv ellen egy vele kapcsolatos, az interneten közzétett cikkben foglalt közlések kapcsán. Ebben helyreigazításra kérte kötelezni az alperest, mivel az korábban a helyreigazítási kérelmét nem teljesítette - holott, mint a keresetből kiderült, más sajtószervek, ahol ugyanezek a közlések megjelentek, önként eleget tettek az indítványozó kérelmének. Az indítványozó mint felperes keresetében olyan tartalmú helyreigazítás közlésére kérte kötelezni az alperest, amelyből kitűnik, hogy a perbeli cikkben valótlanul híresztelték, hogy a zuglói magánépítkezésén ugyanaz az ukrán brigád dolgozott, amelyik az alig száz méterre található Rákos-patak revitalizációját is végezte a főváros pénzén, és az indítványozó (szülei zuglói házának építésénél) nagy köteg pénzeket előhúzva saját maga fizette ki az építési vállalkozókat. Emellett annak közlését is kérte, hogy mint az egyik kerület polgármestere a parkolást üzemeltető cég vezetőjétől vesztegetési pénzt vett át rendszeresen egy fővárosi kávézóban. Keresete indokolása szerint a kifogásolt három állítás valótlan, mivel a magánépítkezésén a szóban forgó ukrán brigád nem ugyanaz volt, mint akik a Rákos-patak revitalizációján dolgoztak; az építési vállalkozókat nem fizette ki nagy köteg pénzeket előhúzva; továbbá vesztegetési pénzeket sem vett át a parkolást üzemeltető cég vezetőjétől egy budapesti kávézóban.

[4] Az alperes a kereset elutasítását kérve arra hivatkozott, hogy egy másik hírportál cikkét ismerteti a kifogásolt sajtóközlemény, annak a cikknek az informátorai közléseire támaszkodik. A kifogásolt cikk fő tartalmi eleme, hogy az indítványozó személyéhez több luxusingatlan köthető, valamint ellene büntetőeljárás van folyamatban. Azt közömbös pontatlanságnak minősítette az alperes, hogy - az indítványozó által is elismert - ukrán brigádmunkások korábban hol dolgoztak. Az építkezési vállalkozók kifizetésére vonatkozó állítás esetében az alperes azzal érvelt, hogy az indítványozó kereseti kérelmének szövege nem egyértelmű, hogy annak melyik részét kifogásolja, ezért jogszerűen tagadta meg annak teljesítését. Míg a harmadik közléssel összefüggésben pedig kérte annak figyelembevételét, hogy az indítványozóval szemben nem vitatottan büntetőeljárás van folyamatban. Hivatkozott az alperes az indítványozó közszereplő minőségére is, a politikusok vagyonosodása közérdeklődésre számot tartó kérdés, illetve egy politikus személyéhez kapcsolódó korrupciós gyanú miatti büntetőeljárás megindulása közfelháborodást vált ki.

[5] Az elsőfokú bíróság ítéletével sajtó-helyreigazításra kötelezte az alperest, hivatkozva az Alaptörvény IX. cikke (1), (2) és (4) bekezdéseiben foglaltakra, illetve a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 4. § (1) bekezdésére, 10. §-ára, a 12. § (1) és (2) bekezdéseire, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 495. § (1) és (2) bekezdéseinek rendelkezéseire, a PK. 12. és 14. számú állásfoglalásokra, illetve a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jog és annak korlátozhatóságával összefüggő több alkotmánybírósági határozatra. Mindezeket figyelembe véve a felperes személye, illetve a közlés tárgya alapján - megállapította, hogy a perbeli sajtóközlemény közügyekben való megszólalásnak minősül, a vitatott kijelentések az indítványozó mint felperes személyét közvetlenül érintik, ezért a kereshetőségi joga megállapítható, továbbá - tekintettel arra, hogy az alperes a közléseit más forrásból vette át - azok híresztelésnek minősülnek.

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletében azt is megállapította, hogy a felperes által kifogásolt közlések tényállításnak minősülnek, emellett azt is kifejtette, hogy a kereset egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy melyik közléseket kifogásolja. A törvényszék azzal összefüggésben, hogy a vitatott közlések lényeges pontatlanságnak minősülnek-e, avagy valós tartalmat hordoznak, figyelemmel a nyelvtani értelmükre (egyértelműen bizonyítható voltuk alapján) tényállításoknak tekintette. Emellett hangsúlyozta, hogy a valótlan tényállítások (híresztelések) bizonyítása az alperes (sajtószerv) kötelezettsége. Az elsőfokú bíróság az első és a második közlés tekintetében a valóság alátámasztására egy másik sajtószerv cikkét nem találta alkalmasnak, erre nézve az alperesnek az átvétel alapját képező írásban foglaltak valóságát is igazolni kellett volna. Míg a harmadik közlés vonatkozásában a Központi Nyomozó Főügyészség alperes által hivatkozott közleményét azért nem találta megfelelő bizonyítéknak, mert az alapvetően egy országgyűlési képviselővel szemben folyamatban lévő nyomozásról szólt, nem tartalmazott tényleges információt arra nézve, hogy a felperesi indítványozó vesztegetési pénzt vett át egy budapesti kávézóban.

[7] Az elsőfokú ítélet indokolása - az alperesnek a sajtó tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó érvelésével összefüggésben - kiemelte, az nem felel meg a hiteles, gyors és pontos tájékoztatási követelményeknek és a szakmai szabályoknak sem, miután az írás nem hivatkozott a perben bizonyítékként megjelölt forrásokra. Míg az indítványozó által sérelmezett fordulatok az indítványozó személyének megítélése szempontjából nem tekinthetőek közömbös részletnek, pontatlanságnak. Annak állítása, hogy a felperes a gyanúsítás szerinti bűncselekményt elkövette, nem tekinthető lényegtelen körülménynek.

[8] Az alperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az indítványozó keresetét elutasította.

[9] A másodfokú ítélet indokolása hangsúlyozta, hogy az adott ügyben vizsgálni szükséges az ügy alapjogi érintettségét, továbbá figyelembe kell venni, hogy a cikk közügyek megvitatásához kapcsolódik, a felperesi indítványozó közszereplő, ezért az adott esetben a szabad véleménynyilvánításhoz való jog fokozott védelme érvényesül. A cikk alapvető témája, hogy az a közszereplő felperesi indítványozó vagyonosodásával, luxus­ingatlanjaival foglalkozik, illetve ezzel összefüggésben érinti az indítványozóval szemben folyamatban lévő büntetőeljárást. A cikk egésze közérdeklődésre számot tartó közügyet érint, a sajtószerv jogosult a folyamatban lévő büntetőeljárásról megfelelő feltételek teljesítése esetén tudósítani, összességében a szabad véleménynyilvánításhoz való jog fokozott védelmének kell érvényesülnie. Azt is kiemelte, hogy alapvető jelentőséggel bír továbbá, hogy véleménynyilvánításról vagy tényállításról van-e szó, illetve önmagában az a körülmény, hogy más sajtószerv közlésére hivatkozik az alperes (híresztel), az esetleges sajtó-helyreigazítási kötelezettséget nem zárja ki.

[10] Az ítélőtábla az első közlés vonatkozásában megállapította, hogy az alperes helyesen hivatkozott arra, hogy az ukrán munkásbrigád munkavégzésének helyére vonatkozó közlés az indítványozó személyének megítélése szempontjából lényegtelen pontatlanságnak minősül, a cikk lényegi mondanivalóját illetően többlettartalommal nem bír. A másodfokú bíróság szintén lényegtelen kérdésnek értékelte a vállalkozók kifizetésének módját a közlés lényegéhez képest, amelyet az indítványozó sem kifogásolt [kivéve a perfelvételi tárgyaláson, azonban a Pp. 500. § (2) bekezdés g) pontja alapján az előzetesen előterjesztett helyreigazítási kérelem kijelöli a bíróság vizsgálatának lehetséges kereteit], a közlés lényege ugyanis a jogerős másodfokú ítélet szerint: hogy az indítványozó az építkezésen, annak irányításában személyesen részt vett. Míg a harmadik közlést illetően a másodfokú bíróság a büntetőeljárásról adott tájékoztatás tágabb kereteit vizsgálta. Ezzel összefüggésben idézte az egyes büntetőeljárási cselekményekre és a büntetőeljárásban részt vevő személyekre vonatkozó szabályokról szóló 12/2018. (VI. 12.) IM rendelet V. fejezetét, amely a nyilvánosság tájékoztatását szabályozza a büntetőeljárások esetében. Utalva annak 42. § (3) bekezdés a) és aa) pontjaiban foglaltakra kiemelte, hogy a tájékoztatás nem sértheti az emberi méltóságot, a személyiségi jogokat, továbbá az ártatlanság vélelmét is tiszteletben kell tartani. Az Smtv. rendelkezéseiben foglalt személyiségi jogok tiszteletben tartásának kötelezettségét, valamint az olvasók tájékoztatásához fűződő jogát, továbbá a PK 14. számú állásfoglalásban foglaltakat is figyelembe véve arra a megállapításra jutott, hogy a sajtószerv - bizonyos elvárások teljesítése mellett - jogosult a büntetőeljárás bármely szakaszáról beszámolni, így a nyomozati szakról is. Hangsúlyozta, hogy a jogszerű beszámoló feltétele, hogy a nyomozás aktuális állásáról valósághűen kell beszámolni, ami nem fejezhet ki előzetes ítéletmondást, nem jelölhet meg az eljárásban nem gyanúsított személyt ezen minőségben, illetve befejezett tényként olyan körülményeket, amelyről ilyen tartalmú tájékoztatás nem született.

[11] A másodfokú bíróság áttekintette az adott perbeli közléssel összefüggő nyomozati szak lényeges elemeit, és erre figyelemmel megállapította, hogy a felperesi indítványozó nem vitatta a konkrét ügyben született vallomást, ehhez képest a perbeli közlés összhangban állt a közölt gyanúval, az átvett pénz köznapi értelmezésben "nagy összegnek" tekinthető. Ezzel szemben az átvétel helyének esetleges pontatlansága a felperes személyének megítélése szempontjából lényegtelen körülmény. Kifejtette továbbá, hogy a büntetőeljárásról szóló beszámoló esetén a sajtószerv csak azt köteles bizonyítani, hogy az adott eljárás konkrét állásához képest valósághű a beszámoló. A felperesi indítványozó ugyanakkor helyreigazításként a büntetőügyben elfoglalt saját álláspontját kívánta közöltetni, miszerint nem történt korrupciós cselekmény. A jogerős másodfokú bíróság rögzítette, hogy az adott per keretei között még közvetve sem foglalhat állást abban a kérdésben, hogy a büntetőeljárás alapját képező cselekmény megtörtént-e vagy sem. Kiemelte, a sajtószerv szabadsága kiterjed arra, hogy a beszámoló vonatkozásában mit tekint jelentősnek és ez alapján mit közöl. Mindezek alapján ítéletében a másodokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperesi indítványozó keresetét elutasította.

[12] Az indítványozó a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sértette az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglaltakat, továbbá annak 28. cikkében rögzített értelmezési követelményeket, illetve az Smtv., a Pp., valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) több rendelkezését, emellett tévesen értelmezte a PK. 12., 14. és 15. számú állásfoglalásokban foglaltakat, ezzel összefüggésben eseti kúriai döntésekre is hivatkozott. Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

[13] A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete a felülvizsgálati kérelmet nem találta megalapozottnak, ezért a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúria osztotta a másodfokú bíróság azon álláspontját, amely az ügy alapjogi érintettségének kiemelt jelentőséget tulajdonított. Megerősítette, hogy a felperesi indítványozó kerületi polgármesterként, politikusként közéleti szereplőnek minősül, ezért anyagi gyarapodása, vagyonosodása közérdeklődésre számot tartó ügynek (közügynek) számít, amely alapvetően meghatározza személyével kapcsolatban a lehetséges szabad véleménynyilvánítás jogi kereteit. Utalt a Ptk. 2:44 § rendelkezéseire, amely szerint a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja, azonban az nem járhat a magán és családi életének, valamint otthonának sérelmével [(1) bekezdés]. Míg annak (2) bekezdése megerősíti, hogy a közéleti szereplőt a nem közéleti szereplővel azonos védelem illeti meg a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben. Míg annak (3) bekezdése értemében nem minősül közügynek a közéleti szereplő magán- vagy családi életével kapcsolatos tevékenység vagy adat. Ennek fényében a Kúria megállapította, hogy a jogerős másodfokú ítélet helyesen ítélte meg, hogy az indítványozó vagyonosodása, illetve az ellene folyó büntetőeljárás ténye közügynek minősül. Szintén tényként állapította meg, hogy az indítványozó által kifogásolt cikk kampányidőszakban jelent meg, ami speciális szempontok érvényesítését teszi lehetővé, illetve szükségessé a helyzetet az Alkotmánybíróság határozataiban rögzített szempontokra figyelemmel. Utalt az Alkotmánybíróság következetes gyakorlatára [7/2014. (III. 7.) AB határozat], amely szerint a közügyekkel összefüggő vélemény kinyilvánításának szabadsága a szólás- és sajtószabadság a legbensőbb védelmi köréhez tartozik. A közügyek vitatásának kiemelt alkotmányos jelentősége van, melynek lényegi részét képezik a közügyek alakítóinak tevékenysége, nézetei, továbbá hitelességét érintő megnyilvánulások, ezért a közéleti szereplő személyisége védelmében a szólás- és sajtószabadságnak csak szűkebb körű korlátozása érvényesül.

[14] A Kúria indokolásában kiemelte, hogy a tényállítás és az értékítélet is részei a véleménynyilvánítás szabadságának. A politikai véleménynyilvánítás fokozott védelme kiterjed a közügyekkel kapcsolatban megfogalmazott tényállításokra és értékítéletekre is; még az utólag hamisnak bizonyult tények esetében is indokolt, hogy a jogi felelősségre vonás során a felróhatóság és az egyes joghátrányok mértékének meghatározása körében figyelembe vegyék a közéleti viták minél szabadabb folyásának érdekét. Az Alkotmánybíróság 13/2014. (IV. 18.) AB határozatában foglaltakat idézve kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a nyilvános közlés megítélése során először azt kell eldönteni, hogy az adott közlés kapcsolódik-e a közügyek szabad megvitatásához (az abban való megszólalást, közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e). Ennek megítéléséhez elsődlegesen a közlés megjelenésének módját, körülményeit, a vélemény tárgyát, kontextusát szükséges figyelembe venni. Ezt követő további szempontként értékelni szükséges a kijelentés tartalmát, stílusát, a közlés aktualitását, és célját. Amennyiben az előbbiek figyelembe vételével az állapítható meg, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érinti, úgy a közlés automatikusan a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű védelemben részesül. Ezután azt kell megvizsgálni, hogy a közlés értékítéletnek vagy tényállításnak minősül-e. Azt is kiemelte, hogy a véleményszabadság nemcsak bizonyos felfogások és eszmék, hanem magának a véleménynyilvánításnak a lehetősége előtt nyit szabad utat. Ugyanakkor az az Alkotmánybíróság gyakorlatával egyezően megállapította, hogy a véleménynyilvánítási szabadság nem nyújt védelmet az öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső, a magán- vagy családi élettel kapcsolatos közlésekkel szemben, amelyek célja a puszta megalázás, illetve a bántó vagy sértő kifejezések használata vagy más jogsérelem okozása.

[15] A Kúria a konkrét üggyel összefüggésben rögzítette, hogy helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, mely szerint a közlések perbeli közügyekkel összefüggő, közéleti kérdéseket érintettek. A felülvizsgálati ítélet kiemelte továbbá az Alkotmánybíróság azon határozatát (3111/2022. (III. 23) AB határozat, Indokolás [33]), amely szerint a kampányidőszakban elhangzó bírálatot a politikusok esetében a személyüket ért bírálatot és minősítést a társadalmi nyilvánosság eleve másként, a demokratikus vita szükségszerű részeként, jellemzően a különböző politikai érdekek mentén értelmezendő megnyilvánulásként kezeli. A Kúria döntésében idézte továbbá a sajtó tájékoztatási tevékenységével összefüggésben az Smtv. 4. § (1) és (3) bekezdéseit, 10. §-át, 12. § (1) bekezdését, valamint a 13. §-át, Utalt továbbá a PK 12. számú állásfoglalásában foglaltakra, amely értelmében a sajtó-helyreigazítási igény elbírálásánál a sajtóközleményt a maga egészében kell vizsgálni, a kifogásolt közléseket, kifejezéseket nem formális megjelenésük, hanem valóságos tartalmuk szerint kell figyelembe venni, a sajtóközlemény egymással összetartozó részeit összefüggésükben kell értékelni, melynél figyelemmel kell lenni a társadalmilag kialakult közfelfogásra. A helyreigazítást kérő személy megítélése szempontjából közömbös részletek, pontatlanságok lényegtelen tévedések nem alapozzák meg a helyreigazítást. Véleménynyilvánítás, értékelés, bírálat, valamint a társadalmi, politikai, tudományos és művészeti vita önmagában nem lehet sajtó-helyreigazítás alapja.

[16] A fentiek alapján a Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság az előbbiek szerinti általános szempontokat a vitatott közlések tételes vizsgálata során helytállóan alkalmazta. Osztotta az ítélőtábla álláspontját arra vonatkozóan, hogy az első közlés esetében tényközlésnek minősül, hogy az adott magánépítkezésen ugyanazon ukrán brigád dolgozott, mint akiket korábban a közelben lévő közberuházáson foglalkoztattak. Utalt azon következetes bírói gyakorlatra, hogy a helyreigazítási kötelezettség nem kerülhető meg azon hivatkozással, hogy a sajtószerv csupán mástól származó értesülést közvetít a nyilvánosság felé. A híresztelt állítás valóságtartalmát az alperes külön nem bizonyította.

[17] Megerősítette a másodfokú bíróság álláspontját abban a kérdésben is, hogy a cikk egésze, és alapvető mondanivalója szempontjából (a felperesi indítványozó vagyonosodása, luxus életmódja, az ellene indított büntetőeljárás állása) szempontjából lényegtelen közlés milyen nemzetiségű munkavállalók dolgoztak az építkezésen, illetve korábban hol dolgoztak. A második közléssel összefüggésben szintén rögzítette, hogy a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes személyének megítélése szempontjából a cikk egészének mondanivalójára figyelemmel nem lényeges kérdés az, hogy az indítványozó milyen módon intézte a vállalkozók kifizetését. Míg a harmadik, a büntetőeljárásra vonatkozó közlés esetén az volt az eldöntendő kérdés, hogy az alperes valósághűen, a valóságnak megfelelően adott-e tájékoztatást a felperessel szemben indult büntetőeljárás aktuális állásáról. A felperes és az alperes erre vonatkozó álláspontjának részletes ismertetését követően hivatkozott a PK. 14. számú állásfoglalásra, mely szerint a sajtóközlemény vitatott tényállításainak valóságát a sajtószerv köteles bizonyítani.

[18] A kúriai ítélet megállapította, hogy a jogerős ítélet részletes indokát adta annak, hogy a kifogásolt közlést miért tekintette a büntetőeljárás aktuális állására vonatkozó tájékoztatás feltételeinek megfelelőnek. Megítélése szerint az ítélőtábla az erre vonatkozó bizonyítékok mérlegelése során nem követett el olyan hibát, amely a bizonyítékok értékelésének egyébként kivételes felülmérlegelését indokolná. A konkrét üggyel összefüggésben hivatkozott a Központi Nyomozó Főügyészség kibocsátott közleményében foglaltakra, amely kifejezetten tartalmazta, hogy az indítványozót korrupciós bűncselekmények miatt gyanúsítják, idézve a közlemény erre vonatkozó részét. A kúriai ítélet azt is kifejtette, hogy a bizonyítékok mérlegelése körében kiemelt jelentősége van annak, hogy önmagában nem volt vitatott az indítványozóra mint felperesre vonatkozó negatív gyanúsítotti vallomás ténye. Ugyanakkor az nem feladata a sajtószervnek, hogy a vallomás valóságtartalmát értékelje, illetve állást foglaljon annak megalapozottságáról. Megjegyezte továbbá, hogy a Fővárosi Ítélőtábla másik tanácsának ellentétes tartalmú állásfoglalása és döntése nem köti sem a jelen ügyben eljáró bíróságot, sem a Kúriát. Mindezek alapján kifejtette, hogy a másodfokú bíróság összességében helyesen állapította meg, hogy a büntetőeljárás aktuális állásáról a nyomozati szakot figyelembe véve az alperes a PK 14. számú állásfoglalásban rögzített szempontoknak megfelelő és az annak nyomán kialakult ítélkezési gyakorlattal összhangban álló tartalmú tudósítást adott. Megjegyezte továbbá - az Alkotmánybíróság 3111/2022. (III. 23.) AB határozatban foglaltak alapján -, hogy az indítványozó mint felperes számára közéleti szereplőként adott a nyilvánosság fórumain a reagálás, cáfolat lehetősége. A felülvizsgálati ítélet indokolása kitért továbbá a felperes felülvizsgálati kérelmének azon részére is, amely a folyamatban lévő büntetőeljárásról szóló tudósítás szükséges tartalmát illetően hivatkozott a Kúria két ítéletére. Ezekkel összefüggésben megállapította, hogy azok a vizsgált perbeli ügyek tényállásától eltérőek, így azok megállapításai a perbeli ügyben (az alapelveken túlmenően) nem alkalmazhatóak. Végül hangsúlyozta, hogy önmagában az, hogy hasonló tényállás mellett más sajtószervek, saját bizonyítási lehetőségeiket is mérlegelve, az önkéntes helyreigazítás mellett döntöttek, még nem teszi megalapozatlanná a másodfokú bíróság döntését. A fentiekre figyelemmel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem sértette meg a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért azt hatályában fenntartotta.

[19] 3. Az indítványozó ezt követően az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.050/2023/5. számú ítélete, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.547/2022/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Nézete szerint a kifogásolt ítéletek az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése szerinti jóhírnévhez való joga, a IX. cikk (2), (4) és (6) bekezdéseiben foglalt joga, továbbá a XXVIII. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jogainak sérelmét, ezen belül annak részelemeként a független és pártatlan bíróság által lefolytatott nyilvános tárgyaláshoz való jogainak sérelmét eredményezte, továbbá az ártatlanság vélelme követelményének a sérelmét állította, emellett sérülni vélte az Alaptörvény 28. cikkében foglaltakat.

[20] Az adott pertörténeti tényállás, valamint az alkotmányjogi panasz befogadhatósági feltételei fennállására vonatkozó érvelését követően az indítványozó szó szerint idézte a 7/2013. (III. 1.) AB határozatnak a tisztességes eljárás követelményeit részletező, illetve a bíróságok indokolási kötelezettségét deklaráló megállapításait (Indokolás [34], [38]), emellett az Alkotmánybíróság 3/2015. (II. 2.) AB határozatából, továbbá a 20/2017. (VII. 18.) AB határozatának indokolásából idézett, összefüggésben a tisztességes bírósági eljáráshoz való joggaál.

[21] Az indítványozó hivatkozása szerint a cikkben foglalt valótlan állításokból az átlag olvasó azt szűrhette le, hogy az indítványozó korrupt, ezzel az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése szerinti jóhírnévhez való joga, valamint a IX. cikk (4) bekezdése és a XXVIII. cikk (1) és (2) bekezdése is sérül. Az indítvány szerint a Kúria ítéletének indokolása a józan ész és a tisztességes eljárás követelményével is szembe megy, amikor az ukrán munkásokkal kapcsolatos közlés esetében lényegtelennek minősíti, hogy a munkások korábban hol dolgoztak, mivel nézete szerint a közlés lényege az utóbbi volt. Ugyanis a közlés lényege szerint így azt jelenti az olvasóknak, hogy az indítványozó a szülei magánépítkezésén alkalmazta a korábban közpénzen alkalmazott munkásokat. Így az nem tekinthető a cikk egészének mondanivalója szempontjából a PK 12. szerinti közömbös részletnek, pontatlanságnak. Továbbá az indítványozó hivatkozása szerint a felülvizsgálati ítélet Indokolás [48] bekezdése ellentétes a PK 14. számú állásfoglalás I. pontjával. Aszerint ugyanis a sajtóközlemény tényállításának valóságát a sajtószerv köteles bizonyítani. Az olyan sajtóközlemény valóságát is általában a sajtószerv köteles bizonyítani, amely híven közli más személy tényállítását, nyilatkozatát, vagy átveszi más sajtószerv közleményét. Nézete szerint a Kúria a jogerős ítéletet helybenhagyva tévesen értékelte részben megalapozottnak az alperesnek azt az álláspontját, amely a felperesi helyreigazítási kérelmet és keresetet azon okból találta pontatlannak, hogy nem volt egyértelműen meghatározható a kifogásolt tartalom.

[22] Hivatkozik az indítvány továbbá arra, hogy a magyar nyelv és a józan ész alapján a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye 3. bekezdése vonatkozik csak az indítványozóra, amely közlésben semmilyen vesztegetési pénz átvétele és/vagy a Ptk. 2:44. § (2) és (3) bekezdései alapján nem szerepel, míg az indítványozó szüleinek építkezése közügynek nem, hanem magánügynek tekinthető. Azt is kifejtette, hogy a sajtószerv a PK 14. számú állásfoglalásban foglaltak betartásával tudósíthat a büntetőeljárás adatairól, de csakis a valóságnak megfelelő tudósítást közölhet, mely kifogásolt közlés az abban foglaltaknak nem felelt meg. Emellett hivatkozott az Alkotmánybíróság 3234/2023. (VI. 2.) AB határozatának több megállapítására.

II.

[23] Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:

"VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével."

"IX. cikk (2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.

[...]

(4) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.

[...]

(6) A sajtószabadságra, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg."

"XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.

(2) Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg."

"28. cikk A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak."

III.

[24] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben az indítványokkal szemben foglalt formai és tartalmi követelményeknek.

[25] 1. Az Abtv. 27. §-a alapján az "alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés a) az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és b) az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva".

[26] 1.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése alapján az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül napon belül lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó az alkotmányjogi panaszát határidőben nyújtotta be (a felülvizsgálati ítéletet 2023. május 23-án vette át, míg az indítványozó jogi képviselője az alkotmányjogi panaszt 2023. július 24-én, a határidő utolsó napján adta postára). Az indítványozó az Abtv. 27. §-a alapján a Kúria mint felülvizsgálati bíróság által hozott Pfv.IV.20.050/2023/5. számú jogerős ítéletének az ügy érdemében hozott, jogorvoslattal már nem támadható döntésének alkotmányossági vizsgálatát kérte, amely ellen fellebbezésnek vagy további felülvizsgálatnak nincs helye, továbbá az indítványozó nagyobb részben az Alaptörvényben biztosított jogai sérelmére hivatkozott, ezért az alkotmányjogi panasz e tekintetben is megfelel az Abtv. 27. §-ában előírt követelményeknek. Az indítványozó alkotmányjogi panasz benyújtására indítványozói jogosultsággal rendelkezik, és érintettsége, mivel a személyiségi jog megsértése iránt indított ügyben felperes [27. § (2) bekezdés a)-c) pontjai] volt, fennáll.

[27] 1.2. Az indítványozónak a bírói döntések elleni beadványa az Alaptörvény 28. cikke rendelkezéseit illetően is tartalmaz kérelmet, ugyanakkor az abban foglaltak nem Alaptörvényben biztosított jogot tartalmaznak, hanem a bíróságok felé fogalmaznak meg a működésükre irányuló elvárásokat, ezért az abban foglaltak nem vezethetnek az egyedi érintett vonatkozásában megvalósuló alapjogsérelemhez, így arra alkotmányjogi panasz önmagában nem alapítható (lásd pl. 3550/2021. (XII. 22.) AB végzés, Indokolás [11]).

[28] 2. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a kérelem a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében felsorolt követelményeinek szintén csak részben tesz eleget. Az indítvány tartalmazza: a) azt a törvényi rendelkezést, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá azt, amely az indítványozó indítványozói jogosultságát megalapozza (Abtv. 27. §) b) az eljárás megindításának indokát (az indítványozó álláspontja szerint a kifogásolt bírói döntés több alapjogát is sérti); c) az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírósági döntést (a Kúria Pfv.IV.20.050/2023/5. számú ítélete, egyúttal a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.547/2022/4. számú ítélete); d) az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [VI. cikk (1) bekezdése, IX. cikk (2), (4), (6) bekezdései, továbbá a XXVIII. cikk (1) és (2) bekezdése, a 28. cikk]; f) kifejezett kérelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a támadott bírósági döntés alaptörvény-ellenességét, és semmisítse meg azt.

[29] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes (bírósági) eljáráshoz való jog általa sérülni vélt részelemei (a független és pártatlan bíróság által lefolytatott nyilvános tárgyaláshoz, az ésszerű határidőn belüli határozat meghozatalához való jogának, a hatékony bírói jogvédelemhez való jogának sérelmét illetően, továbbá az indokolási kötelezettség hiányával összefüggésben) és a XXVIII. cikk (2) bekezdése szerinti ártatlanság védelmével összefüggésben nem tartalmaz érdemi, alkotmányossági érvelést arra nézve, hogy a konkrét, sérelmezett bírósági döntés miért ellentétes az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (2) bekezdései rendelkezéseivel. Az indítvány önálló alkotmányjogi érvelés előterjesztése nélkül csupán a kifogásolt bírói döntések téves értékelését állította, valamint idézte a vonatkozó ítéleti rendelkezéseket. Ezért az indítvány ebben a tekintetben nem tesz eleget az Abtv. 52. § (1b) bekezdése e) pontja szerinti határozottság követelményének, így az érdemben nem volt elbírálható.[1]

[30] Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a testület a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja felül, "az Alkotmánybíróság hatásköre az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszok elbírálása során a bírói döntésben foglalt jogértelmezés alaptörvény-ellenességének, alapjogokkal való összhangjának vizsgálatára korlátozódik, és nem terjed ki a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára" (lásd többek között: 3170/2014. (VI. 3.) AB végzés, Indokolás [8]). Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogvédelem nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna (3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22]). A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat (3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]). A konkrét ügyre vonatkozóan az Alkotmánybíróság kiemeli, hogy mind a Fővárosi Ítélőtábla, mind a Kúria részletesen kifejtette a döntésének indokait. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a panasz erre vonatkozó része tartalmilag arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság jogorvoslati fórumként bírálja felül az ügyében hozott döntést, a kifogásolt bírósági ítélet jogértelmezésének és jogalkalmazásának helyességét vitatva, amely azonban nem alkotmányossági, hanem törvényességi kérdésekre vonatkozik. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróságnak a határozott kérelem hiányának okán nincs lehetősége az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésére nézve az érdemi alkotmányossági vizsgálat lefolytatására.

[31] 3. Az Abtv. 29. §-ában meghatározottak szerint az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltétele, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását (erről elsőként lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]).

[32] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a konkrét alkotmányjogi panasz bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét veti fel, s ezáltal az Alkotmánybíróság részéről érdemi vizsgálatot igényel abban a kérdésben, hogy az indítványozó által kifogásolt bírói döntés az Alaptörvénnyel összhangban tárta-e fel, hol húzódik az adott ügyben a közügyek szabad vitatásának határa az indítványozó jó hírnevével szemben, illetve a Kúria (és a jogerős másodfokú ítélet) az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével összhangban értelmezte-e az alperes által közzétett három közlésben az alperes által megjelentetett cikkben az indítványozóra tett kijelentéseket, különös tekintettel arra, hogy a konkrét ügyben hol húzódik az a határ, amikor a valótlan tényállítást az érintett már nem köteles tűrni, figyelemmel a közszereplői minőségére is.

[33] 4. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 31. § (6) bekezdése alapján, a befogadásról szóló döntést mellőzve, az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése vonatkozásában érdemben bírálta el.

IV.

[34] Az alkotmányjogi panasz az alábbiak szerint nem megalapozott.

[35] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt kiemeli, hogy következetes gyakorlata szerint alkotmányjogi panasz alapján "a bírói döntésben foglalt jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja, azt, hogy a jogszabály alkalmazása során a bíróság az Alaptörvényben biztosított jogok alkotmányos tartalmát érvényre juttatta-e. Ha a bíróság az előtte fekvő, alapjogilag releváns ügy alapjogi érintettségére tekintet nélkül járt el, és az általa kialakított jogértelmezés nem áll összhangban e jog alkotmányos tartalmával, akkor a meghozott bírói döntés alaptörvény-ellenes" (3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [18]). Ugyanakkor az Alkotmánybíróság nem vonhatja el az ítélkező bíróságok hatáskörét az előttük fekvő tényállás elemeinek átfogó mérlegelésére, csupán a mérlegelés alapjául szolgáló jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját, illetve a mérlegelés alkotmányossági szempontjainak a megtartását vizsgálhatja felül.

[36] Az Alkotmánybíróságnak a konkrét alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló egyedi üggyel összefüggésben abban kellett állást foglalnia, hogy az indítvánnyal kifogásolt (a jogerős másodfokú ítéletet hatályában fenntartó) kúriai ítélet figyelemmel volt-e az ügy alapjogi érintettségére, és jogértelmezése biztosította-e a konkuráló alapjogi pozíciók méltányos egyensúlyát, illetve azok kíméletes kiegyenlítését.

[37] 2. Az Alkotmánybíróság a 3052/2022. (II. 11.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) az egyik, Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasszal összefüggésben már vizsgálta azt az alkotmányos jelentőségű kérdést, hogy a valótlan tényállítás milyen szintű védelmet élvezhet az Alaptörvény által kiemelten védett véleménynyilvánítási szabadság körében, és ezzel összefüggésben hol húzódik az a határ, amikor a valótlan tényállítások kívül esnek a véleménynyilvánítási szabadság védelmi körén, sértve az indítványozó jóhírnevét. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság egyrészt összefoglalja (felidézi) az abban tett, az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében foglalt jóhírnév tiszteletben tartásához való alapjog, valamint véleménynyilvánítási szabadság kollízióját illető addigi gyakorlatára vonatkozó főbb megállapításait, a jelen ügyre vonatkozó vizsgálatának az arra figyelemmel történő elvégzése mellett.

[38] 3. Az Abh. megerősítette, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában a véleménynyilvánítás szabadsága kiemelten védett alkotmányos érték, különösen abban az esetben, amikor a közügyeket és a közhatalom gyakorlását, a közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érinti. Emellett kiemelte, hogy a demokratikus társadalom létezésének és fejlődésének nélkülözhetetlen eleme a közügyek vitatása, amely feltételezi a különböző politikai nézetek, vélemények kinyilvánítását, a közhatalom működésének bírálatát. Az Alkotmánybíróság értelmezésében ugyanakkor a közéleti kérdések köre szélesebb a politikai szólásnál, illetve a közhatalmat gyakorló személyek tevékenységének bírálatánál (Indokolás [42]).

[39] A közügyek vitája, azaz a szólásszabadság fokozottan védett köre meghatározásának fókuszában mindenekelőtt az a kérdés áll, hogy a megszólaló valamely társadalmi, közéleti kérdésben fejtette-e ki nézeteit. Az Alkotmánybíróság - egyezően az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában megjelenő szempontokkal - elismerte gyakorlatában, hogy "valamennyi közéleti párbeszéd igényt tarthat a közéleti vitákat és a közügyek vitatását megillető alapjogi védelemre" (14/2017. (VI. 30.) AB határozat, Indokolás [27]).

[40] A véleménynyilvánítás szabadságának körébe tartozó közéleti vitákban érintett személyek alapjogainak védelme tekintetében kiemelt jelentőségű kérdés, hogy azokat mikor lehet megszorítóan értelmezni, milyen feltételekkel lehet korlátozni, és kollíziójuk esetén milyen szempontok alapján kell a prioritást meghatározni, meddig terjed egy közéleti vitában érintett személy tűrési kötelezettsége, vagy a másik oldalról: mennyiben korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülését a közéleti vitában résztvevők személyiségének a védelme.

[41] Az Abh. kiemelte, hogy a kérdésnek az értékelése során az Alkotmánybíróság jellemzően a következő szempontoknak tulajdonít meghatározó jelentőséget: a véleményt kifejező nyilvános közlés közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e; a nyilvános közléssel érintett személy közszereplői minőségben jelenik-e meg; a nyilvános közlés tényállítást vagy értékítéletet foglal-e magában; a nyilvános közlés sérti-e az érintett személy emberi méltóságát vagy jó hírnevét (becsületét) (3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [38]) (Indokolás [45]).

[42] 3.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint ahhoz, hogy egy adott nyilvános közlés a véleménynyilvánítási szabadság kiemelt védelmi körébe tartozik-e, elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érinti-e. Az Alkotmánybíróság erre nézve a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatában felállította azokat a szempontokat, melyek alapján elsőként azt kell megítélni, hogy az adott közlés a közügyekben való megszólalást, közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e. Ennek során elsősorban a közlés megjelenésének módját, körülményeit és a vélemény tárgyát, kontextusát kell figyelembe venni, a közlést érintően vizsgálni kell a médium típusát, a közlés apropóját adó eseményt, illetve az arra érkező reakciókat és az adott közlésnek ebben a folyamatban játszott szerepét. További szempontként szükséges értékelni a kijelentés tartalmát, stílusát, illetve a közlés aktualitását, valamint célját. Amennyiben e körülmények értékelésével az állapítható meg, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érinti, úgy a közlés automatikusan a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvezi (13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [39]; 3001/2018. (I. 10.) AB határozat, Indokolás [28]).

[43] Az Abh. ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában a nyilvános közlés jellegét nem a közléssel érintettek személyi minősége határozza meg, hanem éppen fordítva: a közlés tárgyához mérten kell vizsgálni az érintettek személyi minőségét. A szólásszabadság fokozottan védett körének fókuszában elsősorban maguk a közügyek, nem pedig a közszereplők állnak (7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [47]-[48]; 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [25]-[27]; 3001/2018. (I. 10.) AB határozat, Indokolás [25]).

[44] Erre tekintettel a nyilvános közlés minősítése során elsőként azt kell vizsgálni, hogy a közlés közügyek, közéleti kérdések vitatására vonatkozik-e, mert maga a közéleti kérdések megvitatásának ténye - a konkrét vita erejéig - az a szempont, amely meghatározza az érintettek személyi minőségét (3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [41]).[2]

[45] Abban az esetben, ha megállapítást nyert, hogy a nyilvános közlés a közügyek szabad vitatását érinti, az alkalmazandó alkotmányjogi mérce megállapításához szükséges annak további vizsgálata, hogy a közléssel érintett személy - az adott helyzetben - közszereplői minőségben érintett-e. Önmagában ugyanis az a tény, hogy egy nyilvános közlés közéleti jellegű, nem vonja automatikusan maga után azt, hogy az érintett személyek személyiségvédelme lecsökken (13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [41]; 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [44]). Ugyanakkor az Alkotmánybíróság gyakorlata abban is egységes, hogy a közügyek megvitatása körében elhangzó véleménynyilvánítás és a rá vonatkozó védelem fókuszában elsődlegesen nem a szólással érintett személyek státusza áll, hanem az, hogy a megszólaló valamely társadalmi, politikai kérdésben fejtette ki nézeteit.[3]

[46] Az Alkotmánybíróság már azt is többször kifejtette, hogy a véleményszabadság határa mások emberi méltóságából fakadó becsülete és jó hírnevének védelme. Többek között a 6/2021. (II. 19.) AB határozat megerősítette korábbi [erre nézve lásd: 3048/2020. (III. 2.) AB határozat] álláspontját, mely szerint a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére. Ez a rendelkezés a véleménynyilvánítás szabadságának határát jelöli ki, ez a határ ugyanakkor nem valakinek a megsértése, hanem az emberi méltóság megsértése. A személyiséget szubjektíve sértő, de az emberi méltóság sérelmét el nem érő kifejezéseket az Alaptörvény IX. cikke védi (3048/2020. (III. 2.) AB határozat, Indokolás [31]; 6/2021. (II. 19.) AB határozat, Indokolás [22]). Arra nézve, hogy mely kifejezések kérdőjelezik meg az emberi minőséget, az eset kontextusában kell vizsgálni; nem csupán a szavak nyelvtani jelentéséből kell kiindulni, hanem azt kell vizsgálat alá vonni, hogy objektív mérlegelés szerint mennyire érintette a közlés a sértett személyi, társadalmi helyzetét (3374/2019. (XII. 19.) AB határozat Indokolás [29]).

[47] Ezért az eljáró bíróságoknak vizsgálniuk szükséges, hogy az eljárásban érintett személyt érintő közlés bármilyen módon kötődik-e a közérdeklődésre számot tartó, közügyeket érintő vitához. Abban az esetben pedig, ha megállapítható, hogy a vizsgált közlés közügyek vagy a közélet egyéb kérdéseinek megvitatásához kapcsolódik, és az érintettek e közéleti vitában közszereplői minőségben vesznek részt, függetlenül attól, hogy az érintett közhatalmat gyakorló személy, vagy más státuszú személy-e, az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése alapján fokozott tűrési kötelezettség terheli a vele szemben megfogalmazott kritikával, bírálattal szemben.

[48] 3.2. A kúriai döntés megerősítette a jogerős másodfokú bíróság azon álláspontját, amely az ügy alapjogi érintettségének kiemelt jelentőséget tulajdonított. Továbbá a jogerős másodfokú ítélettel egyezően a felülvizsgálati ítélet arra a megállapításra jutott, hogy az indítványozó mint kerületi polgármester, valamint politikus közéleti szereplőnek minősül, ezért vagyonosodása, illetve az ellene folyó büntetőeljárás ténye közügynek minősül. Tényként állapította meg továbbá azt is, hogy az indítványozó által kifogásolt cikk kampányidőszakban jelent meg.

[49] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a kúriai döntés a fenti ismertetett gyakorlatával egyezően jutott arra a megállapításra, hogy az adott ügy alapjogi érintettségű, továbbá az indítványozó közéleti szereplőnek tekinthető, így őt - a jóhírnévvel való jogával összefüggésben - általánosságban magasabb tűrési kötelezettség terheli. Emellett az alperes által közzétett cikkről megállapítható, hogy közügyeket érintő közléseket tartalmaznak, amelyek az indítványozó közszereplői minőségével összefüggnek, emiatt az alperesnek általánosságban (de nem kizárva annak lehetőségét, hogy annak esetleges jogsértő jellege esetében annak tartalma okán felelősség terheli) joga volt tájékoztatást adni (a fentebb már ismertetett, az elektronikus médiában) az általa vélelmezett visszaélésről, illetve az indítványozó ellen megindított és folyamatban lévő büntetőeljárásról.

[50] 4. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata a véleményszabadság gyakorlásának határait a közügyeket érintő kérdésekben a szerint különbözteti meg, hogy az adott közlés értékítéletnek, avagy tényállításnak minősül-e, amelynek összhangban kell állnia az Alaptörvény IX. cikkében biztosított véleményszabadság követelményével, miután az döntően és közvetlenül befolyásolja annak határait is, így az alapjog gyakorolhatóságát és tényleges érvényesülését. A véleményszabadság magának a véleménynyilvánításnak a lehetősége előtt nyit szabad utat. Míg az értékítéletek közös sajátossága, hogy igazságtartalmuk nem ellenőrizhető és objektív módon nem igazolható, addig a tényállítások mindig olyan konkrétumokat tartalmaznak, amelyek valósága bizonyítás útján igazolható, ellenőrizhető. Az értékítéletet megjelenítő vélemények nagyobb toleranciát követelnek, addig a tényeket állító, avagy híresztelő kifejezések esetében fokozottabb gondosság követelhető meg (lásd: Abh., Indokolás [53], [57]).

[51] 4.1. A Kúria, illetve az eljárt bíróságok az alperes által közzétett cikkel összefüggésben annak három közlését tételesen is megvizsgálta.

[52] Az első közlés esetében, amely szerint az indítványozó személyéhez köthető (magánépítkezésen) ugyanazon ukrán brigád dolgozott, akiket korábban a közelben lévő közberuházáson közpénzen alkalmaztak, a Kúria megerősítette a másodfokú bíróság megállapítását, mely szerint az adott közlés tényközlésnek (tényállításnak) minősül. A második közlést, amely rögzítette, hogy az indítványozó milyen módon intézte a vállalkozók kifizetését szintén tényállításként értékelte. Míg a harmadik kifogásolt közlés esetében, amely szerint az indítványozó vesztegetési pénzt vett át egy budapesti kávézóban (mellyel összefüggésben az indítványozóval szemben büntetőeljárás van folyamatban), a Kúria álláspontja szerint az volt az eldöntendő kérdés, hogy a közléssel a sajtószerv a valóságnak megfelelően számolt-e be a felperessel szemben indult büntetőeljárás aktuális állásáról.

[53] 4.2. Az Alkotmánybíróság mércéje szerint az értékítéletet és személyes meggyőződést közvetítő vélemények mindaddig, amíg összefüggésben állnak a közügyekkel, attól függetlenül élvezik a véleményszabadság alkotmányos oltalmát, hogy helyes vagy helytelen, tetsző vagy nem tetsző, egyes megítélések szerint értékes vagy éppen értéktelen gondolatot tartalmaznak. Ezt kívánja meg a nézőpont semleges véleménynyilvánítási fórum szabadságának értéke is. Ezzel szemben az Alkotmánybíróság a tényállítások vonatkozásában úgy foglalt állást, hogy bár az értékítéletekhez képest eltérő mércék alapján ítélendők meg, a tényállítások is a szólásszabadság hatálya alatt állnak, és rájuk is vonatkoznak a közügyek vitájának fokozott védelme melletti érvek. "A tényállítást tartalmazó megnyilvánulások szintén részei a szólásszabadságnak. Egyrészt valamely tény közlése is kifejezhet személyes véleményt, másrészt tényközlések nélkül a véleményformálás is ellehetetlenülne. A szólás- és sajtószabadság határainak megvonásánál mindazonáltal indokolt különbséget tenni az értékítéletek és a tényállítások védettsége között (ABH 1994, 219, 230.). Míg vélemények esetében a hamisság bizonyítása értelmezhetetlen, addig a bizonyíthatóan hamis tények önmagukban nem állnak alkotmányos védelem alatt." (3466/2020. (XII. 22.) AB határozat, Indokolás [38]; 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [49])

[54] 4.3. Az Alkotmánybíróság az utóbbival összefüggésben áttekintette a sajtó objektív felelősségével kapcsolatos gyakorlatát is.

[55] A sajtó elsőrendű alkotmányos feladata a közérdekű információk, köztük a közéleti szereplők megnyilatkozásainak, álláspontjainak terjesztése. Nemcsak annak van jelentősége, hogy a közügyek vitájához tartozó információk terjesztése a sajtó alkotmányos küldetése, hanem annak is, hogy a demokratikus vita többi résztvevőjének joga van ehhez a tájékoztatáshoz. Különösen fontos tehát, hogy a sajtó a közvita számára releváns körülményekről minél szabadabban számolhasson be (34/2017. (XII. 11.) AB határozat, Indokolás [41]).

[56] Az Alkotmánybíróság korábban már többször vizsgálta a sajtószerv közzétételt megelőző körültekintő eljárását és ezzel összefüggő felelősségét is, mellyel kapcsolatban kifejtette, hogy "a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjed ki a becsületsértésre alkalmas valótlan tények közlésére akkor, ha a nyilatkozó személy kifejezetten tudatában van a közlés valótlanságának (tudatosan hamis közlés) vagy foglalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható lett volna tőle a tények valóságtartalmának vizsgálata, de a véleménynyilvánítási alapjog felelős gyakorlásából adódó gondosságot elmulasztotta." (ABH 1994, 219, 231.; az Alaptörvény hatálybalépését követően is irányadónak tekintette például: 3100/2017. (V. 8.) AB határozat, Indokolás [32])

[57] Ennek során azt is hangsúlyozta, hogy a sajtószervtől elvárható magatartás mindenekelőtt a közölt információk valóságának ellenőrzésére vonatkozik. A média kötelezettsége abban áll, hogy a tőle, a szakma szabályai alapján elvárható körültekintéssel felderítse a nyilvánosságra hozandó hírek, beszámolók, elemzések valóságtartalmát, és a megállapított információkról a nyilvánosságot - a megtévesztést nélkülöző szerkesztéssel - tájékoztassa. Az elvárható gondosság követelménye ugyanakkor nem értelmezhető úgy, hogy az a sajtót az egyébként alátámasztott tények és összefüggések valósághű közlésétől elzárja (3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [29]). Kiemelte továbbá, hogy a sajtó tájékoztató tevékenységének szabadsága sem korlátlan, hanem más alapvető jogok vagy alkotmányos értékek érvényesülése érdekében kötelezettségekkel terhelt (lásd: 1/2007. (I. 18.) AB határozat, illetve 3096/2014. (IV. 11.) AB határozat; 3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [22] is). Így a sajtószabadság gyakorlása önmagában nem terjed ki a valótlanságok közzétételére, sőt az újságírók egyik fő felelőssége éppen a közölt hírek, információk hitelességének ellenőrzése. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a valótlan tényállításokért viselt felelősség kérdése minden esetben azonos szempontok szerint lenne megítélhető, és e körben ne lenne szükség alkotmányossági megfontolások mérlegelésére.

[58] Az Alkotmánybíróság kifejtette továbbá, hogy a bíróságoknak az eléjük vitt jogvita elbírálása során a sajtószabadság megfelelő alkotmányos védelme érdekében a tudósítással érintett helyzet teljességét kell megvizsgálniuk (lásd: 3/2017. (II. 21.) AB határozat, Indokolás [24]; legutóbb például: 3466/2020. (XII. 22.) AB határozat, Indokolás [46]). Míg az Alkotmánybíróság azt is nyomatékosította, hogy a közéleti szereplők kijelentéseit közvetítő sajtónak a valótlan tényállításokért fennálló felelőssége más mérce szerint ítélendő meg ahhoz képest, amikor a szerkesztők és újságírók pusztán saját elképzeléseik és előzetes döntéseik mentén határozzák meg a médiatartalmat. Ilyenkor ugyanis a sajtó működésének fókuszában nem a közvita saját érvekkel való gazdagítása és befolyásolása, hanem a társadalmi tanácskozásban résztvevő többi szereplő megnyilvánulásainak naprakész és hiteles becsatornázása áll (3466/2020. (XII. 22.) AB határozat, Indokolás [46]).[4]

[59] Az Alkotmánybíróság korábban már foglalkozott a hamisnak bizonyult tényállításokkal is, melyekkel összefüggésben megállapította, hogy azok ugyan - szemben az értékítéletekkel, bírálatokkal - önmagukban nem állnak alkotmányos védelem alatt, azonban az adott ügy összes körülményének mérlegelése adott esetben vezethet arra a következtetésre, hogy mégsincs alkotmányos lehetőség a valótlan állítást tevő jogi felelősségre vonására. A közügyek vitájához tartozó tények közlése tipikusan a vélemények alapja, ezért a jogi felelősségre vonás kérdésében még az alkotmányos értékkel egyébként nem bíró, utóbb hamisnak bizonyult tényállítások esetében is figyelemmel kell lenni a közéleti viták minél szabadabb folyásának érdekére (7/2014. (III. 7.) AB határozat Indokolás [50]). Mindaddig, amíg valamely tájékoztatás nem visszaélés a sajtószabadság gyakorlásával, az emberi méltóság védelmével összefüggésben a személyiségi jogok sérelmére való hivatkozás ritkán alapozza meg a sajtószabadság gyakorlásának a korlátozását (3019/2021. (I. 28.) AB határozat, Indokolás [28]; 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [42]).

[60] 5. Jelen ügyben az indítványozó által támadott kúriai ítélet indokolása ezzel összefüggésben az első közlést vizsgálva (amely szerint az indítványozó személyéhez köthető (magánépítkezésen) ugyanazon ukrán brigád dolgozott, akiket korábban a közelben lévő közberuházáson közpénzen alkalmaztak), osztotta a másodfokú bíróság álláspontját, mely szerint a helyreigazítási kötelezettség nem kerülhető meg azon hivatkozással, hogy a sajtószerv csupán mástól származó értesülést közvetít a nyilvánosság felé. Emellett rögzítette, hogy a híresztelt állítás valóságtartalmát az alperes külön nem bizonyította. Ugyanakkor a Kúria ezzel összefüggésben - figyelemmel a PK 12. számú állásfoglalásban foglaltakat - arra a megállapításra jutott, hogy a cikk egésze, és alapvető mondanivalója (amely tartalma: a felperesi indítványozó vagyonosodása, luxus életmódja, valamint az ellene indított büntetőeljárás állása), szempontjából lényegtelen az a közlés, hogy milyen nemzetiségű munkavállalók dolgoztak az építkezésen, illetve hogy korábban ők egy másik, közpénzen zajló beruházás kivitelezésén dolgoztak-e. Ezek alapján a Kúria álláspontja szerint ezen közlést illetően megalapozottan utasította el a másodfokú bíróság az indítványozó keresetét.

[61] 5.1. A Kúria a második közléssel összefüggésben, amelyet szintén tényállításként értékelt, megerősítette a másodfokú bíróság erre vonatkozó álláspontját, amely szerint a felperes személyének megítélése szempontjából a cikk egészének mondanivalójára, nevezetesen, hogy az indítványozó az építkezésen, annak irányításában személyesen vett részt, nem lényeges kérdés az, hogy az indítványozó milyen módon intézte a vállalkozók kifizetését. Általános megállapításként azt is rögzítette, hogy a sajtóhelyreigazításnak akkor van helye, amennyiben a valótlan állítás vagy híresztelés a helyreigazítást kérő személyének megítélése szempontjából lényegesnek minősül, melyre nézve tekintettel kell lenni a kifogásolt sajtóközlemény összefüggéseire, teljes tartalmára és lényegi mondanivalójára is. Mindezek alapján a második közlés lényegtelen volta okán a felülvizsgálati ítélet indokolása szerint megalapozottan utasította el az erre vonatkozó kereseti kérelmet is a másodfokú bíróság.

[62] 5.2. A Kúria a harmadik közlés vonatkozásában eldöntendő kérdésként értékelte, hogy a sajtószerv a valóságnak megfelelően számolt-e be az indítványozóval szemben indult büntetőeljárásról. Vizsgálata során kitért a PK 14. számú állásfoglalásában foglaltakra, megállapítva, hogy a jogerős ítélet részletesen megindokolta, hogy a kifogásolt közlést miért tekintette a büntetőeljárás aktuális állására vonatkozó tájékoztatás feltételeire nézve megfelelőnek. A kúriai döntés - részletesen megvizsgálva a másodfokú ítélet indokolásának a Központi Nyomozó Főügyészség által kibocsátott közleményére hivatkozását - kifejtette, hogy a bizonyítékok másodfokú bíróság általi mérlegelése, értékelése nem szenved olyan hibában, amely a kivételes felülmérlegelést indokolná. Emellett a bizonyítékok mérlegelése körében szerepet tulajdonított - nem vitatottan - a felperesre vonatkozó negatív tartalmú gyanúsítotti vallomás tényének is, míg ugyanezen bíróság előtt másik tanács ellentétes tartalmú döntésében foglaltakat szintén mérlegelte, kiemelve, hogy az nem köti. Ténykérdésként értékelte azt is, hogy a felperesi indítványozót meggyanúsították korrupciós jellegű bűncselekmény elkövetésével, és az eljárás során keletkezett olyan vallomás, amely arra vonatkozott, hogy a felperesi indítványozó is vett át ennek kapcsán különböző pénzösszegeket. Emellett utalt a vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatra is. Mindezeket értékelve a Kúria arra az álláspontra jutott, hogy a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes a kialakult ítélkezési gyakorlattal összhangban, annak és a PK 14. számú állásfoglalásban foglalt szempontoknak megfelelő tartalmú tudósítást adott a büntetőeljárás aktuális állásáról, utalva a nyilvánosság előtti reagálás, cáfolat lehetőségére is.

[63] 5.3. Az Alkotmánybíróság a fentiekben foglaltakra tekintettel megállapította, hogy az indítvánnyal kifogásolt felülvizsgálati ítélet az alperesi cikk mindhárom közlésének jelentéstartalma mellett körültekintően, átfogóan megvizsgálta az ügy valamennyi körülményét (így pl. a harmadik közlés esetében a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében foglaltakat is), így figyelemmel volt a PK 12. és 14. számú állásfoglalásokban foglaltakra, az Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlatára [lásd: a 7/2014. (III. 7.) AB határozat, 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, 3111/2022. (III. 23.) AB határozat], továbbá arra, hogy a cikk megjelenése kampányidőszak alatt történt. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kifogásolt kúriai döntés mindhárom közlésre nézve felismerve az ügy alapjogi vonatkozásait, körültekintően mérlegelte az ügy valamennyi alkotmányjogi szempontból lényeges körülményét. Mindezeket figyelembe véve a kúriai döntés az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésébe nem ütköző módon állapította meg, hogy a cikk három közlésére nézve - azok lényegtelen volta okán figyelemmel a cikk egészének mondanivalójára - a közéleti vitában az indítványozót az átlagosnál nagyobb tűrési kötelezettség terheli.

[64] 6. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítvánnyal kifogásolt kúriai ítélet nemcsak felismerte az ügy alapjogi relevanciáját, hanem a rendelkezésére álló alkotmányos mozgástér keretein belül, az arra vonatkozó alkotmányjogi aspektusok megfelelő mérlegelésével, azokat releváns indokolással alátámasztva hozta meg döntését.

[65] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a konkrét ügyben a vizsgált bírói döntés folytán nem állapított meg bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, így az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Budapest, 2024. január 23.

Dr. Czine Ágnes s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Handó Tünde s. k.,

alkotmánybíró

Haszonicsné Dr. Ádám Mária s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Márki Zoltán s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schanda Balázs s. k.,

előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1684/2023.