46/1995. (VI. 30.) AB határozat

a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról alkotott 1992. évi LXVI. törvény módosításáról rendelkező, a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény, valamint a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése iránti indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról alkotott 1992. évi LXVI. törvény módosításáról rendelkező, a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Gst.) 129. §-ának "- ezen belül a személyazonosító jel -" szövegrésze, 139., 140., 144., 146., 151. és 152. §-ai, továbbá 155. §-ának c) és f) pontjai alkotmányellenesek, ezért e rendelkezéseket a törvény hatálybalépésének napjával megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény 1. §-át a Gst. 62. §-ával kiegészítő 1/A. § (1) bekezdésének "személyazonosító jellel azonosított" szövegrészei alkotmányellenesek, ezért e szövegrészeket a törvény hatálybalépésének napjával megsemmisíti.

Ennek folytán a megsemmisített rendelkezések nem lépnek hatályba.

Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. A Gst. Ötödik rész V. Fejezete a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról alkotott 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) módosítása tárgyában tartalmaz számos rendelkezést. A Gst. 139. §-a az Nytv. 37. § (1) bekezdésével 1995. december 31-ig alkalmazhatónak nyilvánított személyazonosító jel (személyi szám) alkalmazását 1999. december 31-ig meghosszabbítja. A 140. § az Nytv. 13. § (3) bekezdését kiterjeszti és megállapítja, hogy a személyazonosító jelet az ott írt szerveken kívül a Gst. alapján a személyazonosító jel használatára feljogosított egyéb szervek is használhatják, éspedig nemcsak a nyilvántartás szerveivel történő kapcsolattartásra, hanem az egymás részére történő adatok átadása és továbbítása céljából is.

A Gst. 144. §-a az Nytv. 21. §-át egy új c) ponttal egészíti ki, ugyanakkor anélkül, hogy az Nytv. 21. § bevezető mondatát kifejezetten módosítaná, úgy rendelkezik, hogy az érintett szervek az Nytv. 17. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti adatokat jogosultak igényelni, holott a hatályos rendelkezés a 17. § (2) bekezdésének b) pontjára utal. Az Nytv. 17. § (2) bekezdésének c) pontja a b) pontban felsorolt adatok mellett a személyazonosító jelet is tartalmazza.

A Gst. 146. §-a a személyazonosító jel használati korlátját illetően a 33. § (1) bekezdésében foglaltak tekintetében kivételeket állapít meg. A 151. § pedig az Nytv. 33. § (1) bekezdését újrafogalmazza. Eszerint a nyilvántartással - az általuk igényelhető adatok tekintetében - azok az adatkezelések kapcsolhatók össze, amelyek a 21-24. § alapján adatot vehetnek át, illetve e szervek - amennyiben törvény az adatkezelés céljának és az adatok körének pontos meghatározásával az adatok kölcsönös átvételét lehetővé teszi - adatkezeléseiket egymással is összekapcsolhatják. Az összekapcsolás eredményeként létrejött adatokat csak törvényben meghatározott célra lehet felhasználni, és az összekapcsolást a cél teljesülése után meg kell szüntetni.

A Gst. 152. §-a az Nytv. 37. § (2) és (4) bekezdésében megállapított - 1994. december 31-re, illetőleg 1995. december 31-re vonatkozó - határidőket ugyancsak 1999. december 31-ig meghosszabbítja, továbbá a Társadalombiztosítási Főigazgatóság helyébe a szervezeti változtatásoknak megfelelő szöveget illeszti.

A Gst. 155. §-a - egyebek között - a törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezi az Nytv. 25. §-ának (2) bekezdését és 37. §-ának (1) bekezdését. Az előbbi korlátozó rendelkezést tartalmaz arra nézve, hogy a 25. §-ban felsorolt szervek a személyazonosító jelet csak a polgárral és a nyilvántartással való kapcsolattartásukban használhatják, az utóbbi pedig - ahogy erről fentebb már volt szó - a személyazonosító jel alkalmazását 1995. december 31-ig teszi lehetővé.

2. A Gst. Második rész I. Fejezete a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvényt (a továbbiakban: Cst.) módosítja. 62. §-a a Cst. 1. §-át 1/A. §-sal egészíti ki, amelynek (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az egy főre jutó jövedelem számításánál a család tagjaként a családhoz tartozó - személyazonosító jellel azonosított - szülőt és más - személyazonosító jellel azonosított - felsorolt személyeket kell figyelembe venni.

3. Az indítványozó álláspontja szerint az a törvényi rendelkezés, amely a személyazonosító jel (személyi szám) alkalmazását további négy évvel az ezredfordulóig meghosszabbítja, alkotmányellenes, és nem más, "mint egy alkotmányos mulasztás további négy évvel történő prolongálása". Utal az indítvány arra, hogy az Nytv.-ben 1995. december 31-ig meghatározott határidő, amely a személyazonosító jel használatának legvégső határidejét állapította meg, elegendő volt arra, hogy az adatnyilvántartás az adatvédelmi törvény rendelkezéseinek megfelelően módosuljon. Az indítványban kifejtettek szerint a támadott törvényi rendelkezés mind az adatvédelmi törvénnyel, mind pedig az Alkotmánybíróság korábbi adatvédelmi határozataival ellentétben áll.

4. Az Alkotmánybíróság a szoros tartalmi összefüggésre figyelemmel az alkotmányossági vizsgálatot kiterjesztette a személyazonsító jel (személyi szám) használatát meghosszabbító rendelkezésekkel tartalmi kapcsolatban álló további módosító rendelkezésekre is, és ebben az összefüggésben az alkotmányossági vizsgálatot a támadott törvény egész fejezete, továbbá más rendelkezései vonatkozásában is lefolytatta.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozottnak találta.

1. Az Alkotmánybíróság a 11/1990. (V. 1.) AB határozatában (ABH 1990, 158.) mondta ki, hogy a személyi szám használatának kötelező elrendelése a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető jog (Alkotmány 59. §) gyakorlásának korlátozása, amely korlátozás csak akkor alkotmányos, ha az megfelel az Alkotmány 8. §-ában megállapított feltételeknek. A 20/1990. (X. 4.) AB határozat (ABH 1990, 70.) az Alkotmány 59. §-ában biztosított személyes adatok védelmét információs önrendelkezési jogként értelmezte és kimondta, hogy e jog tartalma szerint mindenki maga rendelkezik magántitkainak és személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. A 15/1991. (IV. 13.) AB határozat (ABH 1991, 40-41.) pedig megállapította, hogy a korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jel (személyi szám) alkotmányellenes. A határozat szerint személyes adatot felvenni és felhasználni általában csakis az érintett beleegyezésével szabad; mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel az ő személyes adatát. Kivételesen törvény elrendelheti a személyes adat kötelező kiszolgáltatását és előírhatja a felhasználás módját is. Az ilyen törvény azonban korlátozza az információs önrendelkezés alapvető jogát, ezért csak akkor alkotmányos, ha megfelel az Alkotmány 8. §-ában megkövetelt feltételeknek.

A határozat összefoglalásaként az Alkotmánybíróság elvi éllel fejtette ki, hogy az univerzális személyi szám lényegénél fogva ellentétes az információs önrendelkezési joggal. Ezért az Alkotmánnyal kizárólag a meghatározott célú adatfeldolgozásra korlátozott használatú azonosító szám egyeztethető össze. Sem az "állami szféra", sem az államigazgatás egésze nem tekinthető olyan egységnek, amelyen belül egyetlen egységes személyazonosító kódot lehetne bevezetni vagy használni.

2. 1992. november 17-én került kihirdetésre a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesüléséről szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) amely részletezi az információs önrendelkezési joggal kapcsolatos alkotmányos követelményeket, az Alkotmány 59. §-ában meghatározott szabadságjog tartalmi kifejtését adja. Az Avtv. 7. § (2) bekezdése értelmében a korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jel alkalmazása tilos.

Ezt követően hozta meg az Országgyűlés a támadott törvénnyel módosított, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló Nytv.-t, amely átmeneti rendelkezésként a 37. § (1) bekezdésében a személyazonosító jel alkalmazását 1995. december 31-ig lehetővé tette, egyidejűleg rendelkezett arról is, hogy a személyi szám helyébe lépő azonosítási módot és annak használatát külön törvény fogja megállapítani.

Az említett törvényi rendelkezések hatálybalépése után hozta meg az Alkotmánybíróság a 29/1994. (V. 20.) AB határozatát (ABH 1994, 148.), amelyben a társadalombiztosítás egészségügyi szolgáltatásának igénybevételére jogosító igazolványon alkalmazott személyi számot alkotmányellenesnek ítélte és az alkalmazásra feljogosító jogszabályi rendelkezéseket megsemmisítette. E határozat - egyebek között - kifejezetten utal az Nytv. 37. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre, amely a személyazonosító jel használatát - a jövőre nézve - 1995. december 31-i határnappal végérvényesen megtiltja. A határozat kifejti azt is, hogy e törvényi rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát az Alkotmánybíróság - erre vonatkozó indítvány hiányában - nem folytatta le, de a határozatból megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság a törvényi felhatalmazáson túl a személyi szám használatának bármilyen irányú és körű lehetővé tételét nem tartja az Alkotmánnyal összeegyeztethetőnek.

3. A személyazonosító jel (a személyi szám) használatának időbeli kiterjesztése alkotmányellenes.

Az Alkotmány 59. §-ában biztosított szabadságjog alkotmányos tartalmát kibontó, idézett alkotmánybírósági határozatok szerint az univerzális személyi szám lényegénél fogva ellentétes az információs önrendelkezési joggal, természetéből adódóan közvetlen és jelentős korlátozása a személyes adatok védelmét biztosító alapjognak. Az Avtv. 7. § (2) bekezdése annak korlátozás nélküli használatát ezért tiltja meg.

Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban törvény sem korlátozhatja. Mivel a személyi szám, mint mesterségesen képzett személyazonosító kód, használatának kötelező elrendelése a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jog gyakorlásának korlátozását jelenti, annak meg kell felelnie az alapjogi korlátozás mindenkori alkotmányos feltételeinek, azaz az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt követelményeknek. Ez azt jelenti, hogy az információs önrendelkezési jogot, az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében biztosított szabadságjogot mint alapjogot csak elkerülhetetlen esetben lehet alkotmányosan korlátozni, akkor ha a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges és az a korlátozással elérni kívánt célhoz képest arányos.

III.

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a személyazonosító jel használatának időbeli kiterjesztése, további négy évvel történő meghosszabbítása nem elkerülhetetlenül szükséges és aránytalan alapjogi korlátozás, ezért a Gst. 139. §-a alkotmányellenes. A törvény preambulumában megfogalmazott cél, tudniillik a külső és belső gazdasági-pénzügyi egyensúlyi helyzet javítása és a tartós gazdasági növekedés feltételeinek kibontakoztatása, az alapjogi korlátozásnak nem elegendő alkotmányos indoka. A gazdasági stabilizációs program végrehajtása is kizárólag csak alkotmányos keretek között történhet meg, alkotmányos alapjogok lényeges tartalmának sérelméhez a célzott vagy ígért gazdasági növekedés nem vezethet.

Az Alkotmánybíróság már 1991-ben kimondta, hogy az Alkotmánnyal csakis a meghatározott célú adatfeldolgozásra korlátozott használatú azonosító szám egyeztethető össze (ABH 1991, 56.), 1992-ben pedig az Avtv. idézett rendelkezése a személyazonosító jel alkalmazását a jövőre nézve - a törvényben írt tartalommal - megtiltotta. A kifogásolt törvényi rendelkezéssel módosított Nytv. 37. § (1) bekezdése - kizárólag átmeneti rendelkezésként - meghatározott időkorláttal tartotta fenn a személyazonosító jel alkalmazhatóságát.

Az Alkotmánybíróság a 7/1991. (II. 28.) AB határozatában (ABH 1991, 26-27.) kifejtette, hogy ha azt az előkészítés alatt álló törvények célja szükségessé teszi, ez a körülmény az alapjog korlátozásának kényszerítő oka lehet, ezért a korlátozás átmenetisége, ideiglenessége, feltéve, hogy az a normaszövegből kifejezetten kitűnik - alkotmányosan elfogadható.

Ilyen esetben az új normaalkotás szükségessége teheti az alapjogkorlátozást kényszerűvé. A korlátozásnak azonban ekkor is meg kell felelnie az arányosság követelményének is.

A módosított Nytv. 37. § (1) bekezdése szerint a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módot és annak használatát külön törvény fogja megállapítani. Vagyis az alapjogkorlátozást külön törvényalkotási szükséghelyzet és az alkotmányos követelményeknek megfelelő azonosító és nyilvántartási rendszerek kialakítása indokolta. Ezek megalkotására azonban az Országgyűlésnek és az érintetteknek 1991-től, illetőleg az Avtv. kihirdetésétől, 1992-től évek álltak rendelkezésre.

Az Alkotmánybíróság azonban már az 1991-es határozatában (ABH 1991, 56-57.) utalt arra, hogy a nyilvántartási rendszerek átállításának reformja megindult, annak befejezése, az Alkotmánynak megfelelő nyilvántartási rendszerek kialakítása pedig időt vesz igénybe. A támadott módosítással érintett törvényi rendelkezés ezt az időt években - 1995. december 31-ig bezárólag - határozta meg, amely idő alatt az új rendszerek kialakítása - figyelemmel arra is, hogy a korszerű adatvédelmi törvény időközben megszületett - megtörténhetett volna. Ez az idő feltétlenül elegendő volt, illetőleg elegendő arra, hogy a korszerű alkotmányos adatvédelemnek megfelelő adatnyilvánítási rendszerek kiépüljenek, azok törvényi alapja megteremtődjék. A jogalkotó időközben ellenkező törekvésével szemben 1994-ben az Alkotmánybíróság figyelmeztetett arra is, hogy a személyi számos nyilvántartás - akárcsak részbeni - visszaállítására alkotmányos lehetőség nincs (ABH 1994, 152-153.).

A személyazonosító jel használata további időbeli kiterjesztésének kényszerítő okát a törvényalkotó semmivel nem bizonyította. A Gst. 129. §-ában meghatározott "közérdek" - amely nyilvánvalóan a törvény preambulumában foglalt gazdasági stabilizációs törekvéseket takarja - az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata szerint önmagában alkotmányos alapjog korlátozásának nem lehet hivatkozási alapja. Amikor tehát a Gst. 129. §-a a személyes adatokkal való önrendelkezési jog és a "közérdek" összhangjára hivatkozik a személyazonosító jel alkalmazása tekintetében, nem ad alkotmányosan elegendő magyarázatot a személyi szám továbbhasználatával kapcsolatos alapjogkorlátozásra. Az elkerülhetetlenség és szükségesség a "közérdeknél" szigorúbb alkotmányos követelmény [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 381-382.], vagyis az Alkotmánybíróság a "közérdek" fennállásának és alkotmányos indokának a vizsgálatánál is a "szükségesség-arányosság" ismérveit alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy ha a "közérdekű" megoldás önmagában is valamely más alkotmányos jogot sért, az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kell, hogy a "közérdek" szempontja a törvényhozó választásának feltétlen szükségességét indokolja-e. Márpedig a jogállamiság alaptörvényi deklarálását (Alkotmány 2. §) követő tíz éven át egy súlyos alapjog-korlátozás fenntartása alkotmányosan nem indokolható.

Az információs önrendelkezési jogra különös veszélyt jelentő személyi szám használatának további időbeli kiterjesztését már csak azért sem lehet alkotmányosan elfogadhatónak tekinteni, mert a különböző nyilvántartási rendszerekben szinte kivétel nélkül funkcionál úgynevezett "ágazatspecifikus azonosító" (adószám, személyazonosító igazolvány szám, betegbiztosítási igazolvány szám stb.), márpedig az Alkotmánybíróság elvi éllel mondta ki azt is, hogy két személyazonosító jelrendszer együttes és kötelező használata ugyanarra a célra alkotmányellenes (ABH 1994, 148.). Ez a tény viszont megkönnyíti az egymással technikailag csak nehezen összekapcsolható, "ágazatspecifikus" és ezért alkotmányos nyilvántartásokra való átállást.

A személyi szám "továbbélése" azért is különös veszélyt jelent az információs önrendelkezési szabadságjogra, mert a Gst. 130. §-a a polgárt is, továbbá a piaci szféra szereplőit adatigénylő szervnek tekinti, illetőleg az adatigénylési jogosultságot az állami és önkormányzati szerveken kívül e személyekre és szervekre is kiterjeszti. Márpedig a jogos adatigénylők személyi körének ilyen mértékű kiszélesítése kizárólag további és fokozott alkotmányos garanciák mellett történhetne meg. E körben pedig a "jogok érvényesítésének" és a "feladatok ellátásának" szükségessége (Gst. 131. §) nem alkotmányos biztosíték. Az Alkotmánybíróság már az 1991. évi határozatában rámutatott arra, hogy a "jogok érvényesítése", illetőleg a "feladat ellátása" egyaránt megragadhatatlan kategóriák és nem is különböznek egymástól, ezért önmagukban nem elégítik ki a személyiségi jogok, illetőleg az alkotmányos alapjog védelmét (ABH 1991, 47.). Azzal, hogy a Gst. az adatigénylők körét a módosított Nytv.-nél lényegesen szélesebb körben határozza meg, az információs önrendelkezési jog sérelmének veszélyét is fokozta. Ezzel arányban a védelem erősítése, garanciáinak fokozottabb kiépítése állna, és nem a személyazonosító jel használatának - közérdekre hivatkozással történő - további meghosszabbítása és alkalmazásának kiterjesztése.

Végül rámutat az Alkotmánybíróság arra is, hogy semmiféle törvényi garancia nincs arra nézve sem, hogy az ezredfordulóig meghosszabbított személyi szám használatot a törvényhozó egy újabb intézkedéssel ismételten nem prolongálja. Az alapjog-korlátozás ilyen módon való fenntartása és időbeli meghosszabbítása ezért önmagában is alkotmányellenes.

A fentieket összefoglalva az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a személyazonosító jel használatának időbeli kiterjesztése - a közérdekre történt hivatkozás mellett is - szükségtelen és aránytalan alapjogi korlátozás, ezért a Gst. 129. §-ának "ezen belül a személyazonosító jel" szövegrésze, továbbá 139. §-a alkotmányellenes.

2. Alkotmányellenes a Gst. 140. §-a is, amely a személyazonosító jel használatát a módosított Nytv. 13. § (3) bekezdésében foglalt zárt körön túlra kiterjeszti, és lehetővé teszi, hogy a személyi számot az e törvényben jogosult szervek mind a nyilvántartás szerveivel történő kapcsolattartásra, mind pedig egymással való kapcsolattartásra használhassák.

Az Alkotmányból a személyes adatok felhasználását illetően - az alapjogi védelem szempontjait érvényesítve - a célhozkötöttség elve, és az osztott információs rendszerek alkotmányos követelménye határozható meg. A Gst. támadott rendelkezése feloldja a személyes adatok kezelésének garanciális szabályait. Az Avtv. - amely az Alkotmány 59. §-ában meghatározott szabadságjog tartalmi kifejtését adja - az érintettek jogai tekintetében különös védelmi szabályokat fogalmaz meg. Az Avtv. 11-16. §-ai szerint az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatainak kezeléséről, arról, hogy kik és milyen célból kapták meg személyes adatait, az adatvédelmi nyilvántartásba betekinthet, az adattovábbításra vonatkozó nyilvántartásról tájékoztatást kérhet stb. Az Avtv. 8. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az adatok csak akkor továbbíthatók, valamint a különböző adatkezelések csak akkor kapcsolhatók össze, ha az érintett ahhoz hozzájárult, vagy külön törvény azt megengedi, feltéve, ha az adatkezelés feltételei minden egyes személyes adatra nézve teljesülnek.

A támadott törvényi felhatalmazás ez utóbbi feltételnek, garanciális követelménynek nem felel meg, mert lehetővé teszi az adatállományok olyan összekapcsolását, ahol az adat útja már nem követhető, ezzel pedig az adatalany alkotmányos jogérvényesítését akadályozza. Az adattovábbításra és adatszolgáltatásra vonatkozó törvényi rendelkezés csak akkor felel meg az Alkotmány 59. §-ának, ha garanciákat tartalmaz arra nézve, hogy az érintett személy az adata útját követni tudja és jogainak érvényesítésére lehetősége van. A vizsgált törvényi rendelkezés - összefüggésben a Gst. 146. §-ában és 151. §-ában meghatározott szabályokkal - azonban ezekre a követelményekre nézve nem tartalmaz megfelelő garanciákat. Az adatok összekapcsolására vonatkozó törvényi felhatalmazás pedig lehetővé teszi, hogy az érintett személyi adatait mind az állami, mind az önkormányzati, mind pedig a nem állami szféra - sőt eshetőlegesen a természetes személyek is - akadálytalanul használhassák. A Gst. 146. §-a ugyanis a személyazonosító jel használatának zárt alanyi körét a 33. § (1) bekezdésében foglalt kivétellel feloldja, ezt a kivételt pedig a törvény 151. §-a az Nytv. 21-24. §-ában felsorolt szervekre és szervezetekre terjeszti ki, amely felsorolásban a helyi önkormányzatok szervei mellett a személyazonosító igazolvány kiállítására jogosult rendőrség, a szabálysértési hatóság, a szociális igazgatás szervei, a gépjárműveket és forgalmi engedélyeket nyilvántartó hatóság, az állami ingatlan-nyilvántartás szervei, a honvédelem és rendészet szervei, a bíróság, ügyészség stb. egyaránt szerepelnek, és ezek a 152. §-ban írt rendelkezések folytán kiegészülnek az adóigazgatás és a társadalombiztosítás szerveivel. A vizsgált törvényi rendelkezés pedig e szerveknek egyaránt lehetővé teszi az adatok kölcsönös átvételét és az adatkezelések egymással történő összekapcsolását. Ezáltal az érintettekről kialakulhat a valóságnak csak részben megfelelő "személyiségprofil", melynek alapján az adatfeldolgozó döntéseit meghozza, s amely az érintettet a megnövekedett hatalmú államigazgatással szemben kiszolgáltatottá teszi.

A felsorolt rendelkezések együttesen tartalmilag visszaállítják az Avtv. és az Nytv. előtti jogállapotot az adatkezelést és adatáramlást illetően, amelyet az Alkotmánybíróság már 1991-ben alkotmányellenesnek ítélt. Tekintve, hogy a Gst. 155. § c) pontja az Nytv. 25. § (2) bekezdésének korlátozó rendelkezését is hatályon kívül helyezi, továbbá a Gst. 152. §-a lehetővé teszi a személyazonosító jel meghosszabbított használatát a nem állami szférában is, az adatfeldolgozás és adatáramlás a módosított törvényi rendelkezésekkel határtalanná vált, nem felel meg a célhozkötöttség alkotmányos követelményének és az adattovábbítás alkotmányos korlátainak sem. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában (ABH 1991, 40.) rámutatott arra, hogy ha a személyi számot a nem állami szférában is használhatják, ez nemcsak az adott adatfeldolgozónak adhat alkotmányosan elfogadhatatlan hatalmat az adattal érintett személy felett, de az állam további hatalomnövekedéséhez is vezethet, tekintettel arra, hogy a rendszerek összekapcsolhatósága folytán az itt kezelt adatok ismerete még tovább növelheti az állam által ellenőrizhető magánszférát.

Mivel a személyi szám meghosszabbított használata az univerzális személyazonosítóval történő adatkészletezést a nyilvántartás által továbbra is lehetővé teszi, ez a szabályozás önmagában is alkotmányellenes (ABH 1991, 44.). A Gst. 151. § rendelkezése szerint a nyilvántartással - az általuk igényelhető adatok tekintetében, és a személyazonosító jel ide tartozik - azok az adatkezelések kapcsolhatók össze, amelyek az Nytv. 21-24. §-a alapján adatot vehetnek át. A törvényben meghatározott felhasználói körök tehát a nyilvántartással, vagyis a "készletre" tárolt adatbázissal lényegében feltétel nélkül összekapcsolhatók, és ez alkotmányosan megengedhetetlen. De alkotmányellenes az adatigénylők adatkezelésének egymással való összekapcsolására adott felhatalmazás is, mert az adattovábbítás feltételeinek garanciális szabályait a törvény nem állapítja meg, ennek folytán nem érvényesül az Avtv. 11-16. §-ában biztosított védelem. Az adattovábbítás meghatározott feltételekhez kötése, továbbá a célhozkötöttség az információs önrendelkezési jognak együttes garanciái. Ebből következik, hogy az alkotmányos kötöttségek nemcsak az adatigénylőkre, hanem a nyilvántartásra is, éspedig ezekre nézve együttesen érvényesek. A személyazonosító jel használatának időbeli kiterjesztése folytán tehát a Gst.-nek ezek a rendelkezései is alkotmányellenesek.

Mivel az Alkotmánybíróság nem talált olyan alkotmányos jogot vagy érdeket, amely az Alkotmány 59. §-ában garantált információs önrendelkezéshez való jognak a fentiek szerint az Nytv. módosításából szükségképpen folyó korlátozását elkerülhetetlenné tenné, vagy amely a sérelemmel arányos lenne, a Gst. 140., 146., 151., 152. §-aiban foglalt rendelkezést, továbbá a 155. § c) és f) pontjában foglalt rendelkezéseket alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette.

3. A Gst. 144. §-a mind formai, mind pedig tartalmi okból alkotmányellenes.

Formai okból azért, mert az Nytv. 21. §-ának felvezető szövegét anélkül változtatja meg, hogy annak módosításáról kifejezett rendelkezést tartalmazna. Az Nytv. 21. §-ának bevezető rendelkezése ugyanis a törvény 17. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti adatok igénylésére való jogosultságra utal, ezzel szemben a módosító törvény 144. §-a a felvezető szöveget a 17. § (2) bekezdésének c) pontjára hivatkozással tartalmazza. A törvénymódosításnak ez a technikája súlyos jogbizonytalanságot eredményez, így ellentétes az Alkotmánynak a jogállamiságot deklaráló 2. § (1) bekezdésével, amelynek lényeges alkotó eleme a jogbiztonság. A törvény szövegének ilyen módon történő megváltoztatása mellett nem állapítható meg a hatályos és alkalmazandó normaszöveg, az ilyenfajta "rejtett" törvénymódosítás alkotmányosan megengedhetetlen.

Tartalmilag azért alkotmányellenes a rendelkezés, mert az Nytv. 17. § c) pontja a b) pontban felsorolt adatok mellett a személyazonosító jelet (személyi számot) is tartalmazza, amely azt eredményezi, hogy az Nytv. 21. §-ában a)-h) pontig felsorolt szervek a polgártól a személyazonosító jelet is jogosultak igényelni. Ennek alapján például jogosult a személyazonosító igazolványt kiadó és nyilvántartó rendőrkapitányság is a személyi szám követelésére, holott az Alkotmánybíróság már a 15/1991. (IV. 13.) AB határozatában alkotmányellenesnek ítélte és azonnali hatállyal megsemmisítette azt a rendelkezést, amely lehetővé tette a személyi szám bejegyzését a személyi igazolványba (ABH 1991, 56.). Hasonlóképpen a szabályozás lehetővé teszi, hogy a szabálysértési hatóság is követelje a feljelentett személyi számát, holott az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a szabálysértési eljárásban az elkövető személyi száma nem használható (ABH 1994, 148.).

Mindezekre figyelemmel a törvény 144. §-ában írt rendelkezés is alkotmányellenes.

4. Alkotmányellenes továbbá a Gst. 62. §-ának kétszeri "személyazonosító jellel azonosított" szövegrésze, mert a kifejtett indokok szerint a személyazonosító jel használatát a Cst. rendelkezéseinek alkalmazása körében sem lehet kötelezően alkotmányosan előírni.

* * *

Az Alkotmánybíróság a támadott és vizsgált rendelkezéseket az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdése alapján a törvény hatálybalépésének napjával semmisítette meg. Jogtechnikailag ez azt jelenti, hogy a megsemmisített rendelkezésekkel módosított eredeti törvényi rendelkezések maradnak hatályban. Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy álláspontja szerint a személyi szám alkotmányellenességét megállapító alkotmánybírósági határozatok és az Avtv. hatálybalépése óta eltelt idő, továbbá az év végéig még rendelkezésre álló idő elegendő arra - figyelemmel a már alkalmazott ágazatspecifikus azonosítókra is -, hogy a különböző nyilvántartási rendszereket a törvényalkotó az alkotmányos követelményeknek megfelelően átalakítsa, az Alkotmány 59. §-ával, az Avtv. szabályaival és az Alkotmánybíróság határozataival összhangba hozza.

A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-án alapszik.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék