EH 2013.02.G4 I. Az 1346/2000/EK rendelet (Rendelet) 5. cikk (1) bekezdése akként értelmezendő, hogy a főeljárást megindító tagállamtól eltérő tagállamban levő vagyontárgyon fennálló dologi jog jogosultja az igényét olyan módon érvényesítheti, mintha a főeljárást meg sem indították volna, mintha az adós nem lenne fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt.

II. A dologi jogi igény általában a dolog fekvése szerinti állam joga alapján bírálandó el, a dologi jogi igény elbírálására a 44/2001/EK rendelet (Brüsszel I. rendelet) alapján Magyarországnak fennáll a joghatósága. Az 1979. évi 13. tvr. (továbbiakban: Nmjtvr.) 63. §-a értelmében a magyar bíróságnak a magyar eljárási jogot kell alkalmaznia.

III. A perbeli alperes meghatározásánál a fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt álló alperes személyes joga alkalmazásával kell állást foglalni. [1346/2000/EK rendelet 5. cikk, 44/2001/EK rendelet 5. cikk, Pp. 130. § (1) bek., 1979. évi 13. tvr. (Nmjtvr.) 18. §].

A felperes keresetében előadta, hogy a II. r. alperes 2003-ban a tulajdonában álló részvényeket, illetve az azok helyébe lépő értéket (ezt helyezte letétbe az I. r. alperes) biztosítékul adta a felperesnek. Ezért kérte annak megállapítását, hogy az I. r. alperes által letétbe helyezett összeg egy részén óvadéki joga áll fenn.

Az elsőfokú bíróság pert megszüntető végzését a másodfokú bíróság helybenhagyta. Kifejtette, hogy a II. r. alperes osztrák cég, amely Ausztriában fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt áll és a határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK rendelet (Rendelet) 4. cikk (2) bekezdés f) pontja szerint a jogvitára az osztrák jog az irányadó, amely nem teszi lehetővé az adott tényállás mellett per indítását, az igény kizárólag a fizetésképtelenségi főeljárásban érvényesíthető.

A Legfelsőbb Bíróság Gfv. IX. 30.180/2010/5. számú végzésével kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban az Európai Unió Bírósága a C-527/10. számú ügyben 2012. július 5-én hozta meg az ítéletét, mely szerint "a fizetésképtelenségi eljárásról szóló 2000. május 29-i 1346/2000/EK tanácsi rendelet (továbbiakban: Rendelet) 5. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az alapügyhöz hasonló körülmények között e rendelkezés a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozását megelőzően indított fizetésképtelenségi eljárásokra is alkalmazandó olyan esetben, amikor 2004. május 1-jén az adósnak a szóban forgó dologi joggal érintett vagyontárgyai ezen állam területén voltak, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata".

A Kúria végzésében megállapította, az Európai Unió Bírósága ítéletében egyértelműen állást foglalt abban a kérdésben, hogy a Rendeletet ebben az ügyben alkalmazni kell. Az ott kifejtettekre tekintettel kellett a Kúriának megítélnie, hogy a Rendelet 4. vagy 5. cikkét kell az eljárás lefolytatása során figyelembe venni, azaz a főeljárást megindító tagállam nemzeti jogát kell alkalmazni (4. cikk), vagy pedig a Rendelet 5. cikke alapján kell eljárni.

A jogerős végzésben a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a 4. cikkre tekintettel kell az ügyben eljárni, és a főeljárást megindító tagállam - Ausztria - jogát vizsgálva állapította meg, hogy pergátló akadály áll fenn a peres eljárás lefolytatása tekintetében.

A Kúria álláspontja szerint azonban nem a főeljárást megindító tagállam fizetésképtelenségi jogi szabályai szerint kell megítélni, hogy indítható-e peres eljárás a dologi jog fennállása, érvényesítése érdekében a főeljárást megindító tagállamhoz képest eltérő tagállam területén, hanem az 5. cikk alapján.

A Rendelet 4. cikke nem vitásan általánosan alkalmazandó jogként a főeljárást megindító tagállam jogát jelöli meg, azonban a Rendelet 5-15. cikkeiben meghatározza azokat a határokon átnyúló jogviszonyokban alkalmazandó kivételeket, amelyeknél - meghatározott feltételek fennállása esetén - nem a főeljárást lefolytató tagállam nemzeti jogát kell alkalmazni.

A Kúria - együtt értelmezve a Rendelet 5. cikkét, a (25) Preambulumbekezdést és a Virgós-Schmit Jelentés magyarázatát - a következő álláspontra helyezkedett:

A Rendelet 5. cikke szerint a fizetésképtelenségi főeljárás megindítása nincs hatással a hitelezőknek és harmadik személyeknek az adós másik tagállamban levő vagyontárgyán fennálló dologi jogaira, azaz nem érinti azok létrehozását, érvényességét és hatályát.

Az 5. cikk (1) bekezdésének az a rendelkezése, hogy a főeljárás megindítása "nincs hatással" a dologi jogosultak jogaira, ha a vagyontárgy, amelyen a dologi jog fennáll, a fizetésképtelenség megindításának időpontjában a főeljárást megindító tagállamtól eltérő tagállamban található, úgy értelmezendő, hogy a dologi jog jogosultja az igényét olyan módon érvényesítheti, mintha a főeljárást meg sem indították volna, mintha az adós nem lenne fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt.

Ebből következően e rendelkezés alapján a dologi jog jogosultja jogának érvényesítését nem befolyásolja a főeljárásban alkalmazandó nemzeti fizetésképtelenségi jogszabály, hogy abban esetleg milyen korlátok találhatók a perek megindíthatósága, a külön kielégítési jog tekintetében.

Miután az állított óvadék tárgya Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása időpontjában a főeljárást megindító tagállamtól eltérő tagállamban, Magyarországon volt, a II. r. alperessel szemben Ausztriában megindított fizetésképtelenségi főeljárásnak nincs hatása a dologi jog fennállását állító hitelező igényének az érvényesítésére.

Az anyagi jogi szabályokat - hogyan jön létre a dologi jog a vagyontárgyon, milyen tartalommal, az miként érvényesíthető - általában annak az államnak a joga határozza meg, ahol a dolog fekszik [(25) Preambulumbekezdés]. Annak a kérdésnek az eldöntéséhez jelen esetben, hogy létrejött-e az óvadék vagy sem, a magyar polgári jog szabályait kell alkalmazni.

A fent kifejtettekből következően a polgári jogi kereset elbírálására a magyar bíróságoknak a Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (Brüsszel I. rendelet) 5. cikkének 1/a pontja alapján a II. r. alperessel szemben is fennáll a joghatósága. A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (Nmjtvr.) 63. §-a szerint pedig a magyar eljárási jogot alkalmazva kell az eljárást lefolytatni.

Ezt követően vizsgálandó volt, hogy indítható-e közvetlenül per a II. r. alperessel szemben, vagy az osztrák csődtörvény szabályaira tekintettel a nemzeti joga alapján a fizetésképtelenségi szakértő (csődgondnok) lehet csak a peres fél.

A Rendelet 5. cikkével kapcsolatban fent kifejtettek alapján - mely szerint a más tagállamban található vagyontárgyon fennálló dologi jogi igények érvényesítésére nincs hatással a fizetésképtelenségi főeljárás megindítása - a főeljárást lefolytató tagállam nemzeti jogától eltérően lehetőség van az adóssal szembeni perindításra. Ugyanakkor, ha a nemzeti jog tartalmaz rendelkezéseket az adós rendelkezési jogával, képviseletével kapcsolatban, azt a perben figyelembe kell venni [Nmjtvr. 64. § (1) bekezdés].

A II. r. alperes képviseleti jogával kapcsolatban a II. r. alperest támogató beavatkozó helyesen hivatkozott arra, hogy az alperes perbenállására a Nmjtvr. 18. §-a alkalmazandó. Eszerint a jogi személy jogképességét, gazdasági minőségét, személyhez fűződő jogait, továbbá tagjainak egymás közötti jogviszonyait személyes joga szerint kell elbírálni. A jogi személy személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén a jogi személyt nyilvántartásba vették.

Figyelemmel arra, hogy az Osztrák Köztársaság Szövetségi Igazságügyi Minisztérium tájékoztatásából kitűnően a nemzeti jog szerint az adósnak már nincs rendelkező képessége a fizetésképtelenségi eljárás tartama alatt, a per csak a fizetésképtelenségi szakértő (csődgondnok) ellen indítható meg.

Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős végzés jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján - az elsőfokú bíróság határozatára is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte.

Az elsőfokú bíróságnak fel kell hívnia a felperest, hogy az osztrák csődtörvény 6. § (2) bekezdése alapján jelölje meg, hogy a pert kivel szemben kívánja folytatni. Ha a felperes kéri a csődgondnok alperesként történő megidézését [Pp. 64. § (2) bekezdés], úgy az elsőfokú bíróságnak a per érdemében kell tárgyalnia. Amennyiben a felperes ilyen kérelmet nem terjeszt elő, az elsőfokú bíróságnak le kell vonnia ennek jogkövetkezményeit.

(Kúria Gfv. VII. 30.236/2012.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság a Fővárosi Bíróság előtt 15.G.40.185/2007. számon folyt perben a Fővárosi Ítélőtábla 2010. február 4-én kelt 10.Gf.40.237/2009/15. számú jogerős permegszüntető végzése ellen, a felperes részéről 108. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

végzést:

A Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság 91. sorszámú végzésére kiterjedően is, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasítja.

Megállapítja, hogy a felülvizsgálati eljárásban a felperesnek 2.250.000 (Kettőmillió-kettőszázötvenezer)Ft, a II. rendű alperesnek 1.000.000 (Egymillió)Ft , a II.rendű alperest támogató beavatkozónak 1.000.000 (Egymillió) Ft költsége merült fel.

A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

Az N. Rt. mint vevő, vasipari termékek szállítására szerződést kötött a II. r. alperessel, mint eladóval. Az N. Rt. a vételár kifizetését akkreditív útján kívánta a II. r. alperes felé teljesíteni.

A P. Rt. (a továbbiakban: P. bank) az N. Rt. vevővel kötött bankgarancia-vállalási szerződés alapján 1998. május 8-án két visszavonhatatlan, halasztott fizetésű akkreditívet nyitott 6.000.000 és 6.120.000 USD összegre a II. r. alperes, mint kedvezményezett javára. A II. r. alperes az akkreditív alapján lehívható pénzkövetelést különböző bankokra engedményezte.

A P.bank az akkreditív alapján történő kifizetést megtagadta. Az engedményes bankok keresetet nyújtottak be a P.bank ellen az engedményezett követelés megfizetése iránt. A jogvita a P. bank jogutódja, a felperes és az engedményes bankok között egyezséggel zárult, mely szerint a felperes az engedményes bankok részére 7.850.000 USD-t megfizet.

A felperes állítása szerint a II. r. alperes 2003. július 9-én a tulajdonában álló P.bank részvényeket (az azok helyébe lépő értéket) biztosítékul adta a jogelődje részére arra az esetre, ha a P. banknak az akkreditívek alapján fizetést kellene teljesíteni maximum 12.120.000 USD erejéig. 2003. július 9-én a II. r. alperes tulajdonában 142.800 darab (5 HUF/darab, kibocsátáskor 10.000 HUF/darab) dematerializált P. bank részvény állt.

A felperes jogelődje, a P. bank 2004. augusztus 31-én a felperesbe történt beolvadással szűnt meg. Ekkortól a II. r. alperes tulajdonát a P. bank részvények helyébe lépő 999.600 darab (1 HUF/darab) dematerializált felperesi részvény képezte.

A Legfelsőbb Bíróság 2005. december 6-án kelt Gfv.IX.30.214/2005/7. számú részítéletében kötelezte az I.r. alperest ezen részvények, illetve a helyükbe lépett E. Bank - dematerializált formában előállított - részvények megvásárlására 1.516.450.200 HUF vételár és kamatai megfizetése mellett. Az I.r. alperes ezt a fizetési kötelezettségét a megítélt pénzösszegnek bírósági letétbe helyezésével teljesítette.

A II.r. alperes ellen Ausztriában 2003. december 5-én fizetésképtelenségi eljárás indult, annak közzétételére 2004. február 4-én került sor.

A felperes 2006. január 27-én kereseti kérelmet terjesztett elő a Fővárosi Bíróságon, melyben előadta, hogy a II.r. alperes 2003. július 9-én a tulajdonában álló P.bank részvényeket, illetve az azok helyébe lépő értéket 12.120.000 USD erejéig biztosítékul adta arra az esetre, ha a felperesnek az akkreditívek alapján fizetési kötelezettsége támadna. Kérte annak megállapítását, hogy az I.r. alperes által letétbe helyezett összegből 1.707.425.047 HUF-on óvadéki joga áll fenn.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték.

A Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.386/2006/10. számú végzésében hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság 15.G.40.125/2006/32. számú, a felperes keresetét elutasító ítéletét és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Meghagyta az elsőfokú bíróság számára, hogy vizsgálja hatáskörét, s ennek keretében hívja fel a II. r. alperest azon jogszabályok hitelesített magyar fordításának becsatolására, amelyre hatásköri kifogását alapította. Az osztrák jog tartalmának megállapítására vonatkozóan az elsőfokú bíróságnak a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (a továbbiakban: Nmjtvr) 5. §-ában írt rendelkezéseket kellett alkalmaznia.

A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság beszerezte az Osztrák Köztársaság Szövetségi Igazságügyi Minisztériuma tájékoztatását. (A tájékoztatásban szereplő "csődeljárás", "csődtörvény" kifejezéseket nem a magyar jog alapján kell értelmezni, hanem "fizetésképtelenségi eljárás", "fizetésképtelenségi törvény" fogalomként, a "csődadós" kifejezésnek a magyar "adós" felel meg.)

Az osztrák csődtörvényről (Konkursordnung) szóló tájékoztatás szerint:

"A csődtörvény a csődadósnak a csődvagyonhoz tartozó vagyonára vonatkozó igény érvényesítése vagy biztosítása tekintetében alapvetően perzárlatot irányoz elő. Ilyen jellegű pereket a csődeljárás megindítása után a csődadóssal szemben sem folyamatba tenni, sem folytatni [osztrák csődtörvény 6.§ (1) bekezdése]) nem lehet. A csődtörvény nem tesz különbséget a teljesítés vagy a megállapítás iránti kérelem között. A csődvagyonba tartozik, a csődeljárás megindítása időpontjában a csődadós tulajdonában levő teljes, végrehajtás alá eső vagyon, és a csődeljárás ideje alatt újonnan szerzett végrehajtás alá eső összes vagyontárgy.

A soron kívüli kielégítésre vonatkozó igénnyel vagy a nem csődvagyonhoz tartozó tulajdon elkülönítésével kapcsolatos perek a csődeljárás megindítása után is - a csődadós rendelkező képességének az elvesztése miatt azonban csak a csődgondnokkal szemben - folyamatba tehetők vagy folytathatók [csődtörvény 6.§ (2) bekezdése].

A soron kívüli kielégítésre vonatkozó igények a csődadós meghatározott vagyontárgyaiból történő, elkülönített kielégítésre vonatkozó igények. Noha ezek a vagyontárgyak a csődvagyon részét képezik, az elsőbbségi hitelezők soron kívüli kielégítésére szolgáló külön csődvagyont képeznek. A soron kívüli kielégítésre vonatkozó igények közé tartozik mindenekelőtt a kényszerárverés vagy a zárgondnokság megindításából származó törvényi, szerződéses és bírói zálogjog, kielégítési jog, valamint a visszatartási jog, a biztosítéki tulajdon és a biztosítéki engedményezésből származó jog. A soron kívüli kielégítésre vonatkozó igények olyan dologi vagy személyi természetű igények, amelyek a nem a csődadós tulajdonában levő vagyontárgyaknak (tulajdon, közös tulajdon, lízingszerződésből származó jog a szerződés jellege szerint, de a kölcsönzésből és a letétben tartásból származó igények is ) az elkülönítésre irányulnak."

Az osztrák csődtörvény 6. § (2) bekezdése a következőt tartalmazza:

"6. § (2) A soron kívüli kielégítésre és a nem a csődvagyonhoz tartozó vagyontárgyak elkülönítésére vonatkozó igénnyel kapcsolatos perek a csődeljárás megindítása után is folyamatba tehetők vagy folytathatók, azonban csak a csődgondnokkal szemben."

Az elsőfokú bíróság a pert a Pp. 157. § a) pontja alapján megszüntette és kötelezte a felperest az alperesek részére fejenként 19.274.250 Ft perköltség megfizetésére. Határozatát azzal indokolta, hogy az osztrák jogról történt tájékoztatás szerint az osztrák csődtörvény kizárja a csődvagyonnal szembeni perindítás lehetőségét - függetlenül attól, hogy a kereset megállapításra vagy teljesítésre irányul -, és ezt perzárlatnak nevezik. Jóllehet léteznek perzárlat alóli kivételek, melyeket tételesen felsorol az osztrák csődtörvény, de ezek közé nem tartozik az óvadéki jog megállapítása iránt indított per.

A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta és kötelezte a felperest, hogy a II.r. alperesnek és a II.r. alperes beavatkozójának fizessen meg fejenként 1 millió Ft másodfokú perköltséget.

A végzés indokolásában kifejtette, hogy az Európai Unióban kötelező érvénnyel rendelkező határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK rendelet (a továbbiakban: Rendelet) (23) Preambulum pontjában és a 4. cikk (1) bekezdésében írtakból az a következtetés vonható le, hogy annak a kérdésnek az elbírálására, miszerint az Ausztriában fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt álló II.r. alperes ellen megállapítási per indításának van-e helye, az eljárás megindításának helye szerinti állam jogát, azaz az osztrák jogot kell alkalmazni, figyelemmel a 4. cikk (2) bekezdés f) pontjára. Az osztrák jogról történt tájékoztatás szerint az osztrák csődtörvény kizárja a perindítást, s a tételesen felsorolt kivételek közé nem tartozik az óvadéki jog megállapítása iránt indított per.

Álláspontja szerint az alperesek között a Pp. 51. § a) bekezdésének második fordulatában írt pertársaság áll fenn, ezért az egyik pertárs ellen hozandó döntés a többi alperesre is kihat. Az elsőfokú bíróság által megállapított perköltség összegét nem találta jogszabálysértőnek.

A felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős végzés ellen, melyben

- elsődlegesen kérte annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per további tárgyalására és új határozat hozatalára utasítását;

- másodlagosan kérte a végzés hatályon kívül helyezését és az I. és III.r. alperesekkel szemben az elsőfokú bíróságnak a per további tárgyalására és újabb határozat meghozatalára való utasítását;

- harmadlagosan kérte a perköltség csökkentését, különös tekintettel az I. és III.r. alperesek vonatkozásában, mert annak eltúlzott mértéke jogszabálysértő.

Felülvizsgálati kérelmében - egyebek mellett - kifejtette, hogy az osztrák fizetésképtelenségi szabályok is biztosítják az eljárás megindítását követően a dologi biztosítékra, így az óvadékra vonatkozó jog érvényesítésére, ennek körében annak megállapítására irányuló perek megindításának lehetőségét, ezért a pert mind a három alperessel szemben folytatni kell.

A II.r. alperes tekintetében felmerülő permegszüntetési ok kérdésében elfoglalt állásponttól függetlenül az eljárás a másik két alperessel szemben folytatandó, mert az ő vonatkozásukban nem merült fel permegszüntetési ok. Hangsúlyozta, hogy a perköltség megállapításakor nem kizárólag a pertárgy értékét, hanem a kifejtett ügyvédi tevékenység mennyiségét is figyelembe kell venni, ezért eltúlzott a perköltség mértéke.

Az I. és III.r. alperesek nem nyújtottak be felülvizsgálati ellenkérelmet.

A II.r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását, mert az helyesen alkalmazta a jogszabályokat. A pertársaság kérdésében kifejtette, hogy az alperesekkel szemben lényegi tartalmát illetően nincsenek különböző petítumok, az óvadéki jog megállapítása jelenti a kereset lényegét minden alperessel szemben, minden további kérelem csak látszólagos keresethalmazatot eredményez. A perköltség tekintetében nem látott mérlegelésre alapul szolgáló okot.

A II.r. alperesi beavatkozó felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását, illetve a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 157. § a) pontja és 130. § (1) bekezdés g) pontja alapján az eljárás megszüntetését. Hivatkozott az osztrák csődtörvény 6. § (2) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a soron kívüli kielégítést biztosító jogok érvényesítésére, megállapítására irányuló perek csak a fizetésképtelenségi szakértő (csődgondnok) ellen indíthatók. Állította, hogy a pergátló akadály az I.r. és III.r. alperesre is kihat, és a II.r. alperes perbenállása nélkül az óvadéki jog fennállásának kérdésében nem lehet döntést hozni, ezért a per valamennyi alperessel szemben megszüntetendő.

A Legfelsőbb Bíróság Gfv.IX.30.180/2010/5. számú végzésével a felülvizsgálati eljárást felfüggesztette és az Európai Unió Bíróságához fordult előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezve abban a kérdésben, hogy az 1346/2000/EK rendelet 5. cikkének (1) bekezdése irányadó-e egy olyan, a dologi jog (óvadék) fennállásával kapcsolatos polgári peres jogvitára, amikor az óvadékul szolgáló értékpapír, majd a helyébe lépő pénz fekvése szerinti ország a más tagállamban folyó fizetésképtelenségi eljárás megindulásakor még nem, de a keresetlevél benyújtásakor már az Európai Unió tagállama volt.

Az Európai Unió Bírósága 2012. július 5-én hozta meg a C-527/10. számú ügyben az ítéletét, mely szerint "a fizetésképtelenségi eljárásról szóló 2000. május 29-i 1346/2000/EK tanácsi rendelet 5. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az alapügyhöz hasonló körülmények között e rendelkezés a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozását megelőzően indított fizetésképtelenségi eljárásokra is alkalmazandó olyan esetben, amikor 2004. május 1-jén az adósnak a szóban forgó dologi joggal érintett vagyontárgyai ezen állam területén voltak, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata".

Az Európai Unió Bíróságának az ítélete egyrészt azt mondta ki, hogy a Rendelet 16. cikkének (1) bekezdése értelmében a magyar bíróságok kötelesek a Rendelet 3. cikke alapján joghatósággal rendelkező tagállam bírósága által hozott, fizetésképtelenségi eljárást megindító valamennyi határozatot elismerni. A Rendelet 17. cikkének (1) bekezdése alapján továbbá a valamely tagállam bírósága által hozott, fizetésképtelenségi eljárást megindító valamennyi határozat főszabály szerint Magyarországon 2004. május 1-jétől kezdve minden további alaki követelmény nélkül az eljárás megindításának helye szerinti állam joga által előírt joghatásokkal rendelkezik. (36)

A magyar bíróságok ebből következően 2004. május 1-jétől kezdődően kötelesek voltak elismerni az osztrák bíróságok által hozott, fizetésképtelenségi eljárást megindító határozatot. (37)

E körülmények között a Rendelet által kialakított rendszer koherenciájának és a fizetésképtelenségi eljárás hatékonyságának megóvása érdekében a Rendelet 5. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy e rendelkezés a Magyar Köztársaság Unióhoz történő csatlakozását megelőzően indított fizetésképtelenségi eljárásokra is alkalmazandó, amikor 2004. május 1-jén a szóban forgó dologi joggal érintett vagyontárgy ezen állam területén volt. Annak eldöntése, hogy a dologi jogi joggal érintett vagyontárgy a tagállam területén volt-e, a magyar bíróság feladata.(45)

A felperes az Európai Unió Bírósága ítéletét követően fenntartotta felülvizsgálati kérelmét kifejtve, hogy a jogerős végzés azért jogszabálysértő, mert az osztrák jogot alkalmazva, és az annak alapján fennálló perakadályra tekintettel helybenhagyta a permegszüntető végzést.

A II.r. alperesi beavatkozó fenntartotta felülvizsgálati ellenkérelmét a jogerős végzés hatályában való fenntartására. Másodlagosan kérte a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 157. § a) pontja és 130. § (1) bekezdés g) pontja alapján a per megszüntetését.

A Rendelet 5. cikkével kapcsolatban kiemelte, hogy

- csak a már létező dologi jogi jogosultságok esetén engedi meg a Rendelet a főszabály alóli kivételek alkalmazását, s mivel itt még a dologi jog fennállása is kérdéses, ezért az 5. cikk nem alkalmazható;

- nem bizonyított az állítólagosan dologi joggal terhelt vagyontárgyak 2004. május 1-jei fekvésének a helye;

- ha az 5. cikket alkalmazza a bíróság, akkor az eljárásra a magyar anyagi és eljárási jog az irányadó, ám a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (a továbbiakban: Nmjtvr.) 18.§-a szerint az alperes perbenállására a saját személyes joga az irányadó, mely az osztrák jog. Ebben az esetben azonban az alperes passzív alaki legitimációja hiányzik, mert ha a per megindítható, akkor csak az alperes kijelölt fizetésképtelenségi szakértője, és nem maga a fizetésképtelenségi eljárás alatt levő adós lehet peres fél.

A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján.

Az Európai Unió Bírósága ítéletében egyértelműen állást foglalt abban a kérdésben, hogy a Rendeletet ebben az ügyben alkalmazni kell. Az ott kifejtettekre tekintettel kellett a Kúriának megítélnie, hogy a Rendelet 4. vagy 5. cikkét kell az eljárás lefolytatása során figyelembe venni, azaz a főeljárást megindító tagállam nemzeti jogát kell alkalmazni (4. cikk), vagy pedig a Rendelet 5. cikke alapján kell eljárni.

A jogerős végzésben a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a 4. cikkre tekintettel kell az ügyben eljárni, és a főeljárást megindító tagállam - Ausztria - jogát vizsgálva állapította meg, hogy pergátló akadály áll fenn a peres eljárás lefolytatása tekintetében.

A Kúria álláspontja szerint azonban nem a főeljárást megindító tagállam fizetésképtelenségi jogi szabályai szerint kell megítélni, hogy indítható-e peres eljárás a dologi jog fennállása, érvényesítése érdekében a főeljárást megindító tagállamhoz képest eltérő tagállam területén, hanem az 5. cikk alapján.

A Rendelet 4. cikke nem vitásan általánosan alkalmazandó jogként a főeljárást megindító tagállam jogát jelöli meg, azonban a Rendelet 5-15. cikkeiben meghatározza azokat a határokon átnyúló jogviszonyokban alkalmazandó kivételeket, amelyeknél - meghatározott feltételek fennállása esetén - nem a főeljárást lefolytató tagállam nemzeti jogát kell alkalmazni.

A Rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerint:

"A fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincs hatással a hitelezők vagy harmadik személyek dologi jogaira az adóshoz tartozó olyan materiális és immateriális, ingó és ingatlan vagyontárgyak tekintetében, amelyek az eljárás megindításának időpontjában egy másik tagállam területén találhatók, legyen szó akár meghatározott vagyontárgyakról, akár meghatározatlan, változó összetételű vagyontárgyak összességéről."

Az ehhez tartozó (25) Preambulum bekezdés a következőt tartalmazza:

"(25) A dologi jogok esetében különösen szükség van az eljárás megindításának helye szerinti állam jogától eltérő különös kapcsoló szabályra, mivel ezeknek a dologi jogoknak nagy jelentőségük van a hitelnyújtásnál. Egy ilyen dologi jog alapját, érvényességét és hatályát ezért általában a lex situs szerint kell meghatározni, és nem befolyásolhatja a fizetésképtelenségi eljárás megindítása. A dologi jog jogosultja számára ezért továbbra is lehetőséget kell biztosítani, hogy a biztosíték tárgyának visszakövetelésére vagy az abból való külön kielégítésre való jogát érvényesíthesse."

A Rendelet indokolásaként ismert Virgós-Schmit Jelentés 95. pontjában a főeljárás megindításakor másik tagállamban levő vagyontárgyakon fennálló dologi jogokkal kapcsolatban kifejtésre került: "ezeknek a jogoknak a létrehozása, érvényessége és hatálya a saját joguk által ítélendő meg (általánosságban a dolog fekvésének joga szerint az adott időpontban), és ezt nem érinti a fizetésképtelenségi eljárás megindítása. Ez azt jelenti, hogy bár a főeljárást megindító állam joga rendelkezik a vagyon valamennyi eleme fölött, de a dologi jog jogosultja megtartja valamennyi jogát a kérdéses vagyontárgy fölött. Így például a dologi jog jogosultja gyakorolhatja a biztosítéknak a vagyonból való elkülönítésre irányuló jogát, ha szükséges, hogy azt egyénileg értékesítve az igényét kielégíthesse."

A Kúria - együtt értelmezve a Rendelet 5. cikkét, a (25) Preambulum bekezdést és a Virgós-Schmit Jelentés magyarázatát - a következő álláspontra helyezkedett:

A Rendelet 5. cikke szerint a fizetésképtelenségi főeljárás megindítása nincs hatással a hitelezőknek és harmadik személyeknek az adós másik tagállamban levő vagyontárgyán fennálló dologi jogaira, azaz nem érinti azok létrehozását, érvényességét és hatályát.

Az 5. cikk (1) bekezdésének az a rendelkezése, hogy a főeljárás megindítása "nincs hatással" a dologi jogosultak jogaira, ha a vagyontárgy, amelyen a dologi jog fennáll, a fizetésképtelenség megindításának időpontjában a főeljárást megindító tagállamtól eltérő tagállamban található, úgy értelmezendő, hogy a dologi jog jogosultja az igényét olyan módon érvényesítheti, mintha a főeljárást meg sem indították volna, mintha az adós nem lenne fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt.

Ebből következően e rendelkezés alapján a dologi jog jogosultja jogának érvényesítését nem befolyásolja a főeljárásban alkalmazandó nemzeti fizetésképtelenségi jogszabály, hogy abban esetleg milyen korlátok találhatók a perek megindíthatósága, a külön kielégítési jog tekintetében.

Miután az állított óvadék tárgya Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása időpontjában a főeljárást megindító tagállamtól eltérő tagállamban, Magyarországon volt, a II.r. alperessel szemben Ausztriában megindított fizetésképtelenségi főeljárásnak nincs hatása a dologi jog fennállását állító hitelező igényének az érvényesítésére.

Az anyagi jogi szabályokat - hogyan jön létre a dologi jog a vagyontárgyon, milyen tartalommal, az miként érvényesíthető - általában annak az államnak a joga határozza meg, ahol a dolog fekszik [(25) Preambulum bekezdés]. Annak a kérdésnek az eldöntéséhez jelen esetben, hogy létrejött-e az óvadék vagy sem, a magyar polgári jog szabályait kell alkalmazni.

A fent kifejtettekből következően a polgári jogi kereset elbírálására a magyar bíróságoknak a Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (Brüsszel I. rendelet) 5. cikkének 1/a pontja alapján a II.r. alperessel szemben is fennáll a joghatósága. Az Nmjtvr. 63. §-a szerint pedig a magyar eljárási jogot alkalmazva kell az eljárást lefolytatni.

Ezt követően azt kellett vizsgálni, hogy indítható-e közvetlenül per a II.r. alperessel szemben, vagy az osztrák csődtörvény szabályaira tekintettel a nemzeti joga alapján a fizetésképtelenségi szakértő (csődgondnok) lehet csak a peres fél.

A Rendelet 5. cikkével kapcsolatban fent kifejtettek alapján - mely szerint a más tagállamban található vagyontárgyon fennálló dologi jogi igények érvényesítésére nincs hatással a fizetésképtelenségi főeljárás megindítása - a főeljárást lefolytató tagállam nemzeti jogától eltérően lehetőség van az adóssal szembeni perindításra. Ugyanakkor, ha a nemzeti jog tartalmaz rendelkezéseket az adós rendelkezési jogával, képviseletével kapcsolatban, azt a perben figyelembe kell venni (Nmjtvr. 64. § (1) bekezdés).

A II.r. alperes képviseleti jogával kapcsolatban a II.r. alperest támogató beavatkozó helyesen hivatkozott arra, hogy az alperes perbenállására a Nmjtvr. 18. §-a alkalmazandó. Eszerint a jogi személy jogképességét, gazdasági minőségét, személyhez fűződő jogait, továbbá tagjainak egymás közötti jogviszonyait személyes joga szerint kell elbírálni. A jogi személy személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén a jogi személyt nyilvántartásba vették.

Figyelemmel arra, hogy az Osztrák Köztársaság Szövetségi Igazságügyi Minisztérium tájékoztatásából kitűnően a nemzeti jog szerint az adósnak már nincs rendelkező képessége a fizetésképtelenségi eljárás tartama alatt, a per csak a fizetésképtelenségi szakértő (csődgondnok) ellen indítható meg.

A felperes keresetében II.r. alperesként nem a csődgondnokot, hanem a fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt álló társaságot jelölte meg.

A II.r. alperesi beavatkozó arra hivatkozott, hogy a Kúriának ilyen esetben hivatalból kell az eljárást megszüntetnie a Pp. 157. § a) pontja alapján a 130. § (1) bekezdés g) pontja szerint, mert csak meghatározott személy ellen indítható a per, azonban a felperes nem ellene nyújtotta be keresetét.

A Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontjára hivatkozással a 157. § a) pontja szerint az eljárás megszüntetésének akkor van helye, ha a felperes e személyt - felhívás ellenére - nem vonta perbe. E rendelkezés értelmében tehát - függetlenül attól, hogy a fél jogi képviselővel vagy személyesen jár el - a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül csak akkor utasítható el, ha a felperes a jogszabályban meghatározott személyt, aki ellen a per indítható, a bíróság felhívására sem vonja perbe. Ezért a per megszüntetésének a Pp. 157. § a) pont alapján is csak ebben az esetben van helye (EBH2008. 1877.; BH2009.247.).

Ha a felperes a pert nem az ellen indította meg, akivel szemben az igénye érvényesíthető, a bíróságnak e tényre figyelmeztetnie kell, és lehetőséget kell neki adni arra, hogy megjelölje, kivel szemben kívánja az igényét érvényesíteni. A bíróságnak - a felperes kérelmére - az általa megjelölt személyt a kereset közlésével alperesként kell megidéznie és a korábbi alperest a perből elbocsátania. (BH1995. 323.).

A Kúria az eljárás irataiból megállapította, hogy az elsőfokú bíróság nem tájékoztatta a felperest, hogy a per csak a jogszabályban meghatározott személy ellen folyhat és nem hívta fel az ő perbevonására, mert az első- és másodfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a per megindítása az osztrák fizetésképtelenségi törvény 6. § (1) bekezdése alapján kizárt. Tájékoztatás hiányában azonban nem szüntethető meg a per hivatalból arra hivatkozással, hogy a meghatározott személyt a felperes nem vonta perbe.

Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős végzés jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján - az elsőfokú bíróság határozatára is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte.

Az elsőfokú bíróságnak fel kell hívnia a felperest, hogy az osztrák csődtörvény 6. § (2) bekezdése alapján jelölje meg, hogy a pert kivel szemben kívánja folytatni. Ha a felperes kéri a csődgondnok alperesként történő megidézését (Pp. 64. § (2) bekezdés), úgy az elsőfokú bíróságnak a per érdemében kell tárgyalnia. Amennyiben a felperes ilyen kérelmet nem terjeszt elő, az elsőfokú bíróságnak le kell vonnia ennek jogkövetkezményeit.

A hatályon kívül helyezés folytán a Kúria a Pp. 275. § (5) bekezdésének alkalmazásával csak megállapította a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségeket, amelyeket csak a felperes és a II.r. alperes, valamint a II.r. alperes beavatkozója tekintetében állapított meg, mert az eljárás többi résztvevője nem tett nyilatkozatot a felülvizsgálati eljárásban. A felperes felülvizsgálati perköltsége magában foglalja az 1.250.000 Ft felülvizsgálati eljárási illetéket. A 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2), (5) és (6) bekezdése alkalmazásával a kifejtett ügyvédi tevékenységgel arányos mértékben megítélt perköltség az ÁFÁ-t is tartalmazza.

Budapest, 2012.november 13.

Dr. Vezekényi Ursula sk. a tanács elnöke, Dr. Csőke Andrea sk. előadó bíró, Dr. Osztovits András sk. bíró

(Kúria Gfv. VII. 30.236/2012.)