327/B/1992. AB határozat
a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 65. §-a és a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény 55. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárás tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 65. §-a és a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény 55. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
Az Alkotmánybíróság a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 65. § (1) bekezdése "a fegyelmi felelősségre vonatkozó szabályok kivételével" szövegrésze vonatkozásában az eljárást megszünteti.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványok szerint a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény (a továbbiakban: Ámt.) azáltal, hogy az 55. § rendelkezése alapján a hatályba lépése napjával, azaz 1992. január 20-ával a szövetkezet és tagja közötti, korábbi jogszabályok szerint kötött munkamegállapodásokat átalakítja a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 65. §-a szerinti munkaszerződéssé, a felek akaratától függetlenül munkaszerződést hoz létre, mely a szerződéskötés Ptk.-ban és a Munka Törvénykönyvében megfogalmazott szabadságába ütközik.
2. A munkamegállapodásoknak az Ámt. hatályba léptetésével egyidejűleg munkaszerződéssé történő átalakítása sérti továbbá az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében megfogalmazott munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot. Ugyanis a dolgozó nem szabad elhatározásából dönt munkájáról, jövőjéről, nem saját akaratelhatározása alapján és az új alapszabály elfogadása után felálló munkaszervezet ismeretében alakítja át - a szövetkezettel egyetértésben - korábbi munkamegállapodását munkaszerződéssé.
3. Az azonnali hatállyal történt átalakítás sérti az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésébe foglalt szociális ellátáshoz való jogot is. Eme alapjog sérelme azáltal valósul meg, hogy bár az Ámt. a jogviszonyokat azonnali hatállyal munkaszerződéssé alakítja át, egyes olyan korábbi, szövetkezetekre vonatkozó jogszabályokat tart hatályban átmenetileg [Ámt. 2. § (2), (3) bekezdések], melyek a foglalkoztatás szüneteltetését lehetővé teszik. Míg a foglalkoztatás szünetelésének idejére a korábbi szabályozás szerint a szövetkezeti tag munkavállalóként munkanélküli ellátásban részesült, az új szabályozás szerint, mint munkaviszonyban álló számára - a még hatályban tartott jogszabályok alapján elrendelt szüneteltetés idejére - a munkaügyi központ munkanélküli járadékot nem fizet. Az indítványozó jogértelemzése szerint a munkavállaló tag tehát sem munkabért, sem járadékot nem kap, így ellátatlan marad.
4. Egy indítványozó szerint a szövetkezetek önállóságát elismerő alkotmányos tételt [12. § (1) bekezdés] sérti az, hogy a Szvt. 65. §-a szerint a szövetkezet és a tagja közötti munkavégzésre irányuló jogviszonyokra a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényt (a továbbiakban: Munka Törvénykönyve) a fegyelmi felelősségre vonatkozó szabályok kivételével kell alkalmazni. A szövetkezetnél dolgozó tagokkal szemben a munkáltatónak így nincs módja fegyelmi intézkedést tenni, ezért az Szvt. 65. §-a a munkavállaló-tagot egyoldalúan megvédi munkáltatójának fegyelmi intézkedései ellen.
II.
1. A Szvt. eredeti 65. § (1) bekezdése szerint: "A szövetkezet és a tagja között létrejött munkaviszony jellegű jogviszonyra a Munka Törvénykönyve -a felelősségre vonatkozó szabályok kivételével -, a szövetkezeti önkormányzati szabályzat és az ezeknek megfelelően megkötött szerződések az irányadók." A 65. § (2) bekezdése értelmében a szövetkezet alkalmazottainak munkaviszonyára a Munka Törvénykönyvét kell alkalmazni.
2. Az 1994. május 7-én hatályba lépett, az Szvt. módosításáról szóló 1994. évi XLIV. törvény (a továbbiakban: Szvtm.) 9. §-a az Szvt. korábbi 65. §-a helyére az indítvány által felülvizsgálni kért korábbi rendelkezéssel (az alkotmányossági probléma szempontjából) azonos alábbi rendelkezést léptette: "A szövetkezet és tagja között létrejött munkaviszony jellegű jogviszonyra, valamint a szövetkezet alkalmazottainak munkaviszonyára a Munka Törvénykönyvét kell alkalmazni."
Az Ámt. 55. §-a a következőképpen rendelkezett: "A szövetkezet és tagja között a korábbi jogszabályok alapján kötött munkamegállapodás az Szvt. 65. §-ában meghatározott szerződéssé alakul át." Az átalakulás időpontja - eltérő rendelkezés hiányában - 1992. január 20-a, az Ámt. hatályba lépésének napja volt.
3. Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló eljárásban hatályban lévő jogszabályok vizsgálatára szorítkozik. Ez alól állandóan követett gyakorlata szerint akkor tesz kivételt, ha a jogszabály vizsgálatára bírói kezdeményezés, illetve alkotmányjogi panasz keretében kerül sor.
Az indítványozók egyike, a Kecskeméti Városi Bíróság bírája a per tárgyalásának egyidejű felfüggesztése mellett kezdeményezte az Ámt. 55. §-a és az Szvt. 65. § (1) bekezdés felülvizsgálatát. Az Alkotmánybíróság azonban emellett tekintettel volt arra is, hogy az Szvt.-nek az Szvtm.-mel megállapított új szabálya a korábbival - az indítványok által felvetett alkotmányossági probléma szempontjából - azonos rendelkezést tartalmaz, valamint arra is, hogy a 65. § (1) bekezdésének alkotmányellenességét az Ámt. 55. §-án keresztül állították az indítványozók. Ezt a jogszabályi rendelkezést azonban nem érte módosítás. Az Alkotmánybíróság a fentiek miatt az Szvt. új 65. §-a vonatkozásában folytatta le az alkotmányossági vizsgálatot.
4. Az Alkotmánynak az indítványokkal érintett rendelkezései a következők:
A 70/B. § (1) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához." A 70/E. § (1) bekezdése alapján "A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak."
Annak ellenére, hogy az Alkotmány kifejezetten nem szól a szerződési szabadságról, az Alkotmánybíróság a szerződési szabadságot több határozatában [432/B/1992., 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, 43/1991. (VII. 12.) AB határozat] az Alkotmány által védett olyan jognak fogta fel, melynek garanciáit a Ptk. tartalmazza.
III.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat nem találta megalapozottnak.
1. Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak a szerződési szabadság sérelmére alapított indítványozói érveléseket.
1.1. A szerződési szabadság a klasszikus polgári jogi értelemben a szerződés megkötése vagy meg nem kötése közötti választásban, a szerződő fél kiválasztásának, a szerződési típus megválasztásának és a szerződés tartalma meghatározásának a szabadságát jelenti. Olyan intézmény, mely meghatározott közgazdasági teória terméke, konkrét megjelenési formája az állami beavatkozás terjedelmétől és intenzitásától függ.
1.2. Az Alkotmány nem nevesít szerződési szabadság néven alkotmányos tételként alapvető jogot. Az Alkotmánybíróság felfogásában a szerződési szabadság az alkotmány által védett jog, melynek garanciáit a Ptk. tartalmazza [32/1991. (VI. 6.) AB határozat ABH 1991, 153; 432/B/1992. ABH 1992, 608.] Abból a tényből, hogy sem az Alkotmány, sem az Alkotmánybíróság nem ismeri el a szerződési szabadságot alapvető jogként vagy állampolgári jogként, következik az, hogy a szerződési szabadságra nem vonatkozik az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe foglalt, alapvető jogok lényeges tartalma korlátozására vonatkozó tilalom. Következik továbbá az is, hogy, bár az Alkotmánybíróság a szerződési szabadságot önálló alkotmányos jognak fogja fel és ezáltal védelemben részesíti, ez a védelem más, az Alkotmány által nevesített alapvető jogokon, alkotmányos intézményeken keresztül jut érvényre. Közvetlenül a szerződési szabadságra, mint alkotmányos jogra, az alapvető jogok megsértéséhez hasonló alkotmánysérelem azonban nem alapozható.
Alkotmánysértés megállapításához az kell, hogy a szerződési szabadsággal (mint absztrakt joggal) szoros kapcsolatban álló, a szerződési szabadságot megvalósító, magában foglaló alapvető jog vagy alkotmányos intézmény sérelme is megvalósuljon. A szerződési szabadságnak a említettnél enyhébb korlátozása közvetlen alkotmánysértést általában nem alapoz meg.
Ezen alapvető jogok, államcélok, alkotmányos értékek sem biztosítanak azonban az Alkotmányon nyugvó alanyi jogot a jogintézmények szabályozásának változatlanságához.
1.3. A munkaviszony létesítésére irányuló szerződés - a munkaszerződés - létrehozása kapcsán a szerződési szabadságnak (mint jogági fogalomnak) a polgári jogi jogviszonyok testére szabott, 1.1. pontban felsorolt alkotóelemei eltérően érvényesülnek. Mind a korábban hatályban volt Munka Törvénykönyve (1967. évi II. törvény), mind az azóta hatályba lépett új kódex (1992. évi XXII. törvény) a munkajogot, mint önálló jogágat szabályozza és definiálja. A Ptk. szabályainak alkalmazására joghézag esetén is legfeljebb "analogia legis" útján kerülhet sor.
A munkaviszony jogi szabályozása döntően kogens vagy legalábbis relatíve kogens jogszabályi rendelkezésekkel történik. A szerződő partner kiválasztásának szabadsága csaknem teljes, korlátozást a kötelező képesítési előírások jelenthetnek. A szerződés típusának kiválasztása és tartalmának meghatározása során a munkáltató és a munkavállaló szerződéskötési szabadságának terjedelme jóval szűkebb, az állami beavatkozás köre a jogviszony jellegéből adódóan sokkal tágabb, mint a polgári jogi jogviszonyok kialakítása során. A kogens szabályok a felek akaratától függetlenül a szerződés részei, a relatíve kogens szabályok pedig akkor nem válnak a szerződés részeivé, ha helyettük a felek a munkavállalóra nézve kedvezőbb szabályokban egyeznek meg.
1.4. A munkaviszonyok jogi szabályozásának konkrét meghatározása, a szabályozás módosítása (amennyiben az az Alkotmányban foglalt alapvető alkotmányos jogok, szabadságok, intézmények sérelme nélkül történik) széleskörű társadalmi egyeztetést igénylő gazdaságpolitikai döntés, mikéntje a jogalkotói mérlegelés körébe tartozik. A már fennálló szerződések tartalmának jogszabályi megváltoztatása kétségtelenül erősebb korlátozása az absztrakt értelemben felfogott szerződési szabadságnak és a munkaviszonyok szabályozása során is olyan kivételes eszköznek tekintendő, mellyel csak fontos okból, kellő súlyú társadalmi - gazdasági igény kielégítése során lehet élni. Mindaddig azonban, amíg a - gazdaságpolitikailag egyébként semleges - Alkotmány biztosította alapvető jogok 1.2. pontban említett sérelme nem valósul meg, e gazdaság- és társadalompolitikai döntés(ek) felülvizsgálatára alkotmánybírósági szinten nincs lehetőség.
1.5. Az Alkotmánybíróság emellett a következők megjegyzését tartja fontosnak.
1.5.1. A munkáltatóra nézve hátrányos azonnali hatályú jogszabályi munkaszerződés-módosítás nem ismeretlen a magyar joggyakorlatban. Az új, 1992-ben megalkotott Munka Törvénykönyve a hatályba lépésekor már fennálló munkaviszonyokra nézve is a korábbinál kedvezőbb szabadság-feltételeket biztosított, mely a munkáltatóra a korábbinál hátrányosabb feltételek alkalmazását jelenti.
1.5.2. A Munka Törvénykönyve hatályának a munkamegállapodásokra való kiterjesztése elsősorban a munkát végző tag tekintetében és az ő javára garanciális elemekkel bővítette a jogviszonyt, egyebekben annak alapszerkezetét érintetlenül hagyta. Ez utóbbi megállapítás kialakításakor az Alkotmánybíróság az alábbiakra volt tekintettel:
Egyrészt a termelő típusú szövetkezetek és tagjaik közötti munkamegállapodások az Szvt. hatályba lépése előtt a szövetkezeti tagsági jogviszony keretén belül ugyan, de a más munkáltatókkal létesített munkaviszonyhoz hasonló, azzal szinte azonos jogviszonyt hoztak létre. A munkát a szövetkezeti tag meghatározott munkakörben és munkahelyen, utasításra, rendszeres díjazás mellett végezte.
Másrészt a korábbi szabályozás szerint tehát a taggal kötött, munkavégzésre irányuló megállapodás során a szövetkezeti tagok döntő többsége gazdasági tevékenységét a szövetkezeten belül, a szövetkezet által biztosított munkavégzés keretén belül fejtette ki, egzisztenciája is erre épült. A szövetkezettel alkalmazotti viszonyban álló munkavállaló munkaviszonya és a munkamegállapodást kötő tag munkavégzésre vonatkozó jogviszonya lényeges elemekben megegyeztek, az alkalmazottak foglalkoztatását a szövetkezeti jogi szabályozás is általános jellegűnek és a tagfoglalkoztatással egyenértékűnek tekintette. (Az eltérés esetleg abban állott, hogy a tagi munkamegállapodás a szorosan vett munkaviszonyra koncentrált és az egyéb vagyoni, "háztáji" viszonyok rendezése külön megállapodásokra maradt, míg az alkalmazotti munkaszerződés magába foglalta ezeket a viszonyokat, juttatásokat is.)
A garanciális jellegű jogviszony-bővítés éppen a szövetkezeti munkaviszony terén létező szerződési szabadság terjedelmét, fokát érintette. A szövetkezeti tagok munkamegállapodásainak részletes szabályait megállapító jogszabály [7/1977. (III. 12.) MT rendelet] a szövetkezet számára az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét is megadta, taxatíve felsorolt feltételek fennállta esetén (76/A. §). Az Ámt. hatályba lépésekor hatályos (és az alkotmányossági vizsgálat alá vont rendelkezés értelmében alkalmazni rendelt) Munka Törvénykönyve (1967. évi II. tv.) 24. §-ában mondta ki azt, hogy a munkaszerződés csak a felek megegyezése alapján módosítható.
1.6. Az Alkotmánybíróság ezekre tekintettel tehát úgy látta, hogy a szerződési szabadság sérelmére tekintettel alkotmányellenesség megállapítására nincs lehetőség.
2. Az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésébe foglalt munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való alapjogba való ütközés kapcsán az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg.
2.1. A 70/B. § (1) bekezdésébe foglalt alapjogba, mely lényegéből fakadóan csak természetes személyeket illet meg, bármely munka, hivatás, foglalkozás megválasztásának és gyakorlásának szabadsága beletartozik. Ehhez képest a vállalkozáshoz való jog a foglalkozás szabad megválasztásához való jog egyik aspektusa, annak a különös szintjén történő megfogalmazása [21/1994. (IV. 16.) AB határozat ABK 1994. április, 164., illetve 54/1993. (X. 13.) AB határozat ABH 1993, 340.], amely bárkinek (tehát nemcsak természetes személyeknek) biztosítja a vállalkozási, üzleti tevékenység kifejtését. A munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való alapjog azonban nem alanyi jogot garantál meghatározott foglalkozás folytatásához, tevékenység végzéséhez. A munkavállaló a munkaszerződés megkötésével az állami közhatalmi elemek meghatározó részvételével megteremtett feltételrendszerbe, a közjogi elemekkel átszőtt, jórészt kogens jellegű munkajog rendszerébe lép be. E szerződés megkötésének szabadságát a korábban kifejtettek szerint nem korlátozzák a feltételrendszert meghatározó, a munkára, a munka díjazására, a munka és pihenőidőre, valamint a munkaviszony egyéb lényeges elemeire vonatkozó jogszabályok. Ezek a jogszabályi rendelkezések törvény erejénél fogva részei a munkaszerződésnek, az alapjog gyakorlására ezek keretei között kerülhet sor. Ezen keretek konkrét tartalmára azonban ebből az alkotmányos tételből részletekbe menő következtetéseket nem lehet levonni.
2.2. A munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jognak, mint második generációs ún. gazdasági és szociális jognak a garanciái nem elsősorban az állami cselekvés korlátozására épített politikai és jogi természetű garanciák, hanem érvényesüléséhez politikai és társadalmi biztosítékokra van szükség: hátterében megfelelő gazdaság- és foglalkoztatáspolitikában, a munkahelyek teremtésében megnyilvánuló aktív állami cselekvésrendszer áll. Az államnak kötelessége e jog gyakorlásához szükséges feltételrendszer létrehozása, ennek konkrét meghatározása során azonban bár nem korlátlan, de nagyfokú szabadsággal rendelkezik. Az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdése nem garantálja azt, hogy az állam mindenkinek munkát köteles biztosítani és azt sem garantálja, hogy a munka jogi szabályozására vonatkozó jogszabályok változatlanok maradnak. A jogalkotónak az Ámt. 55. §-ába foglalt döntése, mely a szabályozási tárgyát képező, már fennálló munkavégzésre irányuló jogviszonyokat azonnali hatállyal megváltoztatta (azon túl, hogy a jogviszony lényeges tartalmi elemeit változatlanul hagyta) éppen a munkához való jog gyakorlását segítette elő, a jog változatlan, folyamatos gyakorlásának lehetőségét biztosító jogszabályi háttér megteremtésével. A jogalkotó ugyanis nem azt a - másik lehetséges - megoldást választotta, hogy a munkamegállapodásokat megszűntnek nyilvánítja, aminek révén az érintettek munkahelyüket elvesztették volna. A munkamegállapodások munkaszerződéssé való átváltoztatásával a jogalkotó megőrizte a munkahelyet, a munkavállaló munkaviszonyának folyamatosságát, amelyben értelemszerűen nyitva áll a munkavállaló számára az "új" munkaviszony felmondásának lehetősége, amennyiben az átminősítéssel teremtett munkajogi helyzettel nincs megelégedve.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdése tekintetében a fentiek alapján nem állapított meg alkotmánysértést.
2.3. Az Alkotmánybíróság a döntése meghozatala alkalmával azt is figyelembe vette, hogy az Országgyűlés a Szvt. és az Ámt. megalkotásával az Alkotmány 12. §-ában foglalt, önkéntes társuláson alapuló szövetkezés elvére építő, a piacgazdaság alkotmányos követelményével [Alkotmány 9. § (1) bekezdés] összhangban álló szövetkezeti modell jogszabályi hátterének megteremtésére törekedett, olyan társadalmi méretű változás jogszabályi kereteit alakította ki, mely az érintett jogalanyok jogviszonyainak bizonyos mértékű átalakításával járt. A munkavállalás feltételrendszere átalakításának ilyen módja a szövetkezet döntési szabadságát is érintette ugyan, de a munkához való jog vonatkozásában annak - minthogy a munkához, a munka és foglalkozás szabad megválasztásához való alapjognak nem alanya - alkotmányos sérelmet nem okozott.
Az Alkotmánybíróság tekintettel volt arra is, hogy csupán átmenetileg (néhány hónapra) jelentkező rendkívüli helyzet megoldásáról volt sző és a szövetkezet döntési szabadságának ilyen rövid, átmeneti időre történő korlátozása arányban áll a piacgazdaság kialakításának feladatát megfogalmazó államcéllal [Alkotmány 9. § (1) bekezdés] és alkotmányos értékekkel (Preambulum).
3. Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az Alkotmány 70/E. §-ába foglalt szociális ellátáshoz való jog sérelmét állító indítványozói állításokat, melyek lényege, hogy - az indítványozói jogértelmezés mellett - a tárgyalt jogviszonyok azonnali hatályú átalakítása folytán a foglalkoztatás szünetelésének hatálya alá eső tag sem munkabért, sem munkanélküli járadékot nem kap és így ellátatlan marad.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítvány érvelése téves jogértelmezésen alapul.
3.1. Az 1992. január 20-án hatályba lépett Ámt. 2. § (2) és (3) bekezdése úgy rendelkezett, hogy szabályait és a törvényben megjelölt korábbi szövetkezeti jogszabályokat 1992. június 30-ig, a mezőgazdasági és az ipari szövetkezetekre 1992. december 30-ig lehet alkalmazni. A jogalkotó ezzel figyelembe vette azt a tényt, hogy a szövetkezetek átalakulása hosszabb ideig tartó folyamat és az ez idő alatt fellépő jogi problémák csak akkor oldhatók meg, ha a régi és az új viszonyok együttes jelenlétével az azokra vonatkozó jogi szabályozás is számot vet, azaz átmenetileg mindkét szabályozás a tárgyába tartozó kérdések jogi hátteréül szolgál. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy egymással ellentétes vagy egymást kizáró szabályok egyidejűleg alkalmazhatók.
3.2. Az Ámt. korábbi jogszabályok alkalmazását megengedő általános szabályához [Ámt. 2. § (2) és (3) bekezdése] képest a munkamegállapodásokat munkaviszony-jellegű jogviszonyra irányuló szerződéssé átalakító szabálya (Ámt. 55. §-a) különös szabályként érvényesül és mint ilyen lerontja az általános szabály hatályát. Az Ámt. hatályba lépését követően tehát a foglalkoztatás szünetelésére akkor sem volt jogi lehetőség, ha a hatályban fenntartott, továbbra is alkalmazni rendelt ágazati szövetkezeti jogszabály (vagy az annak alapján elfogadott régebbi szövetkezeti szabályzat) ezt megengedte. Az Ámt. 55. § a foglalkoztatás szüneteltetése intézményének alkalmazását - azzal, hogy a munkavégzés-jellegű jogviszonyokra a Munka Törvénykönyvét rendelte alkalmazni, amely a szüneteltetés intézményét nem ismeri - külön hatályon kívül helyezés nélkül kizárta. Az Ámt. általános szabályának és az ez alóli kivételt engedő szabálynak a fentieken túlmenő értelmezése azonban nem elsősorban az Alkotmánybíróság, hanem a jogalkalmazó szervek feladata. Az Alkotmánybíróság véleményével azonos jogértelmezési álláspontra helyezkedett egyébként a Legfelsőbb Bíróság is két eseti döntésében (BH 1993.11.710 , BH 1994.1.54 sz. eset).
3.3. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban rámutat arra is, hogy a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvénynek az 1991. évi LXXXIX. törvény 27. §-ával módosított 58. § (5) bekezdése az Szvt. és az Ámt. hatályba lépésekor már nem ismerte a munkavégzési kötelezettséggel járó szövetkezeti tagsági viszony intézményét, így nem adott lehetőséget a munkanélküli járadék folyósítására azon a címen, hogy a szövetkezeti tagnak a foglakoztatását a szövetkezet szüneteltette. (A módosítás 1991. december 29-én lépett hatályba.) Ezen új szabályozás értelmében a munkanélküli járadék folyósításának feltétele a munkaviszony jellegű jogviszony megszűnése. Az Ámt. 55. §-ába foglalt rendelkezés hiányában a szövetkezetnek valóban lett volna lehetősége úgy szüneteltetnie a tag foglalkoztatását, hogy az máshonnan ellátást nem kaphatott volna. Az Ámt.-be foglalt szabályozás éppen azt a célt szolgálta, hogy a szövetkezet azon tagja, amelyik a szövetkezet gazdasági tevékenysége szempontjából feleslegessé vált, ellátatlan ne maradjon, hiszen az új szabályozás: a munkaviszonnyá való átminősítés alapján számára vagy az állásidőre jutó díjazást kell kifizetni, vagy a munkaviszony jellegű jogviszonyát felmondani, ekkor viszont munkanélküli járadékra, illetve végkielégítésre válik jogosulttá. A szabályozás: az Ámt. 55. §-a az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem tekinthető alkotmánysértőnek.
Éppen ellenkezőleg: kifejezetten a munkaviszony jellegű jogviszonyban munkavállalói pozíciót elfoglaló szerződő fél munkanélküli ellátásra jogosító körülményeiben beállott lényeges változás, valamint az önhibán kívüli munkanélküliség esetére járó megfelelő ellátás biztosítására vonatkozó alkotmányos kötelezettség [Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése] teljesítése indította a jogalkotót az alkotmányossági vizsgálat alá vont szabályozási környezet kialakítására. A munkavállaló éppen az Ámt. 55. §-ának rendelkezése híján maradt volna ellátatlan.
3.4. Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésébe foglalt szociális ellátáshoz való jog sérelmére, illetve a munkavállaló szociális ellátatlanságára utaló indítványozói érvelés így - az indítványozó téves jogértelmezése miatt - nem tekinthető megalapozottnak. Az Ámt. kifogásolt szabályának hatálybalépése és a szövetkezetek tényleges átalakulása közötti időben a foglalkoztatás szüneteltetésére már nem volt jogi lehetőség. A szövetkezet mint munkáltató érdekkörében felmerült okból történő munkaidő kiesésre (állásidő) korábban a munkaviszonyra vonatkozó jogszabály által meghatározott térítés járt. A hatályos szabályozás szerint [Munka Törvénykönyve 150. § (1) bekezdés] a munkavállalót a kiesett munkaidőre személyi alapbére illeti meg. A munkavállaló ennek megfelelően nem marad ellátatlan, így az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésének sérelme fel sem merül. Az Alkotmánybíróság ezért az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése tekintetében nem állapított meg alkotmányellenességet.
IV.
Az Szvt. 65. § (1) bekezdésének "a fegyelmi felelősségre vonatkozó szabályok kivételével" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az Alkotmánybíróság az eljárást megszüntette. Az Szvt.-nek a fegyelmi szabályok alkalmazását megtiltó rendelkezésével előálló jogi helyzet egyébként az Ámt. hatálybalépése és az új Munka Törvénykönyve hatálybalépése, 1992. január 20. és 1992. július 1. között állt fenn. Ez alatt az átmeneti időszak alatt a szövetkezet mint munkáltató valóban nem alkalmazhatott fegyelmi büntetésként elbocsátást. Az Szvtm. 9. §-a értelmében azonban az Szvt. korábbi 65. §-ának az indítványozó által támadott szövegrésze hatályát vesztette, így e tekintetben az Alkotmánybíróság az eljárást megszüntetését látta indokoltnak.
Mindezen indokok alapján az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
Budapest, 1995. február 27.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró