BH 1994.1.54 I. A szövetkezeti tagsági viszony a szövetkezetekről szóló törvény és az annak hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról rendelkező törvény erejénél fogva alakult át munkaviszony jellegű jogviszonnyá. Ehhez képest a szövetkezet és a tagja között létrejött munkaviszony jellegű jogviszonyra a Munka Törvénykönyve, a szövetkezeti önkormányzati szabályzat és az e jogviszonyra vonatkozó szerződés az irányadó [1992. évi I. tv. 65. §, 1992. évi II. tv. 55. §].

II. A végkielégítésre jogosultság szempontjából a szövetkezeti törvény és az átmeneti törvény rendelkezéseit az ipari szövetkezetekre irányadó és még alkalmazható más szabályokkal szemben különös szabályokként kell figyelembe venni [1991. évi XLVIII. tv.].

Az irányadó tényállás szerint a felperes 1963. június 28-tól állt tagsági viszonyban az alperessel, raktáros munkakörben dolgozott. Az alperes 1992. január 30-án 1992. március 10. napjára felmondta a jogviszonyát. Arra hivatkozott, hogy a szövetkezet ipari termelése lecsökkent, a budapesti varroda megszűnt, ezért a készáru- és nyersáruraktárt nem tudják fenntartani. A felperes nem vállalta a számára felajánlott helyiségnek vállalkozói formában való üzemeltetését. Az alperes a vezetőség 1992. február 26-án hozott határozata alapján 1992. március 15-től 1992. december 31-ig szüneteltette a felperes foglalkoztatását, és egyúttal visszavonta a felmondást.

A felperes a szövetkezeti döntőbizottságnak a kérelmét elutasító határozata ellen előterjesztett keresetlevelében kérte a felmondás hatályban tartását, a felmondási munkabérkülönbözetet és a végkielégítés kifizetését.

A munkaügyi bíróság ítéletével hatályon kívül helyezte a vezetőségnek a felperes foglalkoztatását szüneteltető határozatát. Kötelezte az alperest 192 908 Ft tőke (179 519 Ft végkielégítés, 13 463 Ft munkabér-különbözet) és évi 20%-os kamata megfizetésére. Kifejtette, hogy az 1992. évi I. törvény hatálybaléptetéséről rendelkező 1992. évi II. törvény 55. §-a értelmében a szövetkezet és tagjai között létrejött munkamegállapodás az 1992. évi I. törvény 65. §-ában megjelölt szerződéssé és a jogviszony munkaviszony jellegű jogviszonnyá alakult át. Erre a jogviszonyra az Mt. szabályai az irányadók, a foglalkoztatás tehát nem szüneteltethető. A felperest a hatályban tartott felmondás értelmében megilleti a felmondási bérkülönbözet és a végkielégítés.

A másodfokú bíróság részítéletével részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és elutasította a felperes végkielégítés iránt előterjesztett keresetét, helybenhagyta a foglalkoztatás szüneteltetésének hatályon kívül helyezésére vonatkozó rendelkezést. Egyebekben hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét, és e körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására, valamint újabb határozat hozatalára utasította. Álláspontja szerint a felperest azért nem illeti meg a végkielégítés, mert a 17/1979. (XII. 1.) MüM rendelet 12. §-ának a 44/1992. (III. 11.) Korm. rendelet 3. §-ával módosított és kiegészített (2) bekezdése szerint csak 1992. március 11-től, a kormányrendelet hatálybalépésétől lehet munkaviszonyban töltött időként figyelembe venni a munkaviszony jellegű jogviszony időtartamát is. Minthogy a felmondás 1992. január 30-án, tehát a jogszabály hatálybalépése előtt történt, és ekkor még nem lehetett a tagsági viszonyt munkaviszonyként elfogadni, a felperest nem illeti meg az 1967. évi II. törvénynek az 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-ával kiegészített 27/A. §-a szerint a végkielégítés. Az elsőfokú ítéletnek a felmondást hatályban tartó rendelkezése jogszerű, miután az alperes a felmondástól egyoldalúan kívánt elállni. A felmondási bérkülönbözettel kapcsolatos rendelkezés azért megalapozatlan, mert az elsőfokú bíróság összegszerűen pontosított kereseti kérelem nélkül kötelezte az alperest annak megfizetésére.

A Főügyészségnek a jogerős részítéletnek a végkielégítésre vonatkozó része ellen az 1992. évi LXVIII. törvény 28. §-ának (2) bekezdése alapján előterjesztett felülvizsgálati kérelme a másodfokú részítéletnek a végkielégítés tekintetében hozott rendelkezése hatályon kívül helyezésére és az alperes arra történő kötelezésére irányult, hogy fizessen meg a felperesnek öthavi átlagkeresetnek megfelelő 149 598 Ft végkielégítést, valamint annak évi 20% kamatát. A felülvizsgálati kérelem álláspontja szerint a szövetkezeti tagsági viszony az 1992. évi I. és II. törvény erejénél fogva 1992. január 20-án alakult át munkaviszony jellegű jogviszonnyá, ezért a szóban levő felmondás időpontjában a szövetkezeti tagokra a munkaviszonyban álló dolgozókkal azonos szabályokat kell alkalmazni, vagyis az 1967. évi II. törvénynek az 1991. évi XLVIII. törvénnyel megállapított 27/A. §-át, amely kizárólag a munkáltatónál fennálló munkaviszony tartalmához kötötte a jogosultságot. Hivatkozott a szövetkezeti tagok díjazásáról és egyéb juttatásokra való jogosultságáról szóló 3/1982. (XII. 29.) ME rendelet 11. §-ának (1) bekezdésére is, amely e körben a Munka Törvénykönyvének a munkaviszonyban állókra vonatkozó rendelkezései alkalmazását írja elő. Kifejtette, hogy a jogalkotó szándékából is arra kell következtetni, hogy a szövetkezeti tagokat is a munkaviszonyban álló dolgozókkal azonos jogi helyzetbe kívánta hozni. A peres felek által nem vitatott 359 036 Ft évi kereset alapján öthavi átlagkeresetnek megfelelő 149 598 Ft végkielégítés megállapítására tett indítványt. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelem alapos.

A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!

Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére