BH 2014.1.1 A valótlan lakcímbejelentéssel az intellektuális közokirat-hamisítás (vagy annak kísérlete) megvalósul, minthogy a bejelentés alapján létesült hatósági nyilvántartási adat és a kiállított közokirat (lakcímkártya) a lakóhely bizonyítására alkalmas.

E bűncselekmény miatt azonban tévedés címén a terhelt felmentésének van helye, ha az önkormányzat jegyzője - aki a feladatkörében eljárva a bejelentett lakcím valódiságának ellenőrzésére is köteles - annak ismeretében ad olyan felvilágosítást, miszerint a beköltözés előtti bejelentésnek nincs jogi akadálya, hogy tudja, a lakcím bejelentésére tényleges beköltözés nélkül kerül sor, egyben a bejelentkezés megtörténtét előmozdítja [1978. évi IV. tv. 274. § (1) bek. c) pont, 16. §, 27. §; 1992. évi LXVI. tv. 5. § (2) bek., 26. § (1) bek.; 146/1993. (X. 26.) Korm. rend. 34. § (1) bek.].

A városi bíróság a 2011. szeptember 14. napján kelt ítéletével a terheltet az 1978. évi IV. törvény 274. § (1) bekezdés c) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntettének vádja alól felmentette.

A bejelentett fellebbezések alapján másodfokon eljáró törvényszék a 2012. szeptember 11. napján kelt végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Az ítéleti tényállás lényege szerint a terhelt elhatározta, hogy S. területén lakóházat építtet, és annak elkészültéig házat bérel magának. Elhatározásának megfelelően a kiszemelt lakóházat a 2008. július 1. napján kelt szerződéssel határozatlan időre bérbe is vette, azt tervezve, hogy a bérelt házat is felújíttatja.

A szerződés megkötését követő napon, július 2-án ügyvédje kíséretében bement az s.-i polgármesteri hivatalba, hogy az általa bérelt ingatlant lakóhelyéül bejelentse. Az angolul folyó beszélgetésnél jelen volt a polgármester és a jegyző, és miután a terhelt nem beszéli jól a magyar nyelvet, a terhelt ügyvédje tolmácsolt. Szándékának közlése után a jegyző átkísérte az ügy intézése érdekében az igazgatási előadóhoz. A lakcím bejelentésére szolgáló nyomtatványt a terhelt adataival a jogi végzettségű igazgatási előadó töltötte ki, és azt a terhelt aláírta; a nyomtatvány szövegét a terhelt számára nem fordították le.

A terheltet arra, hogy bejelentkezése akkor jogszerű, ha az adott lakcímen életvitelszerűen él, senki nem oktatta ki. A terhelt abban a hiszemben írta alá a lakcím bejelentésére szolgáló nyomtatványt, hogy a bejelentkezésnek a tényleges beköltözés nem feltétele.

Ezen okirat alapján a közhitelű nyilvántartásba a terhelt lakcímeként az s.-i ingatlant 2006. július 2. napján bejegyezték, és július 12. napján ezzel a címmel lakcímet igazoló hatósági bizonyítványt állítottak ki a számára.

A kettős állampolgárságú terhelt a tervezett építkezés, illetve felújítás megkezdése előtt - 2008 szeptemberében - édesapja betegsége miatt külföldre utazott, és onnan csak 2009 tavaszán tért vissza. Ezután úgy döntött, hogy az építkezés helyett csak a bérelt ingatlanon végeztet jelentősebb felújítást, ezért az ingatlant annak tulajdonosától megvásárolta 2009. április 23. napján.

A terhelt ebben az ingatlanban soha nem lakott, oda nem költözött be, ott egyetlen éjszakát nem töltött.

A jogi indokolásban emellett azt is rögzítette a városi bíróság, hogy a terhelt - aki meg nem cáfolt előadása szerint a bérelt ingatlanba be akart költözni - abban a téves feltevésben követte el a cselekményt, hogy a lakcímbejelentésről szóló törvény szerint nincs akadálya a bejelentkezésnek a tényleges beköltözés előtt.

Az irányadó bírói gyakorlat szerint a tényállás részét képezik az ítélet más részében rögzített tények is; így a tényálláshoz tartozóak ezek az ítélet jogi indokolásában rögzített tények is.

A jogerős bírósági határozatok ellen a megyei főügyészség a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapozva felülvizsgálati indítványt nyújtott be.

A főügyészég indítványát azzal indokolta, hogy önmagában a lakcímbejelentéssel kapcsolatos jogszabályok ismeretének hiánya - miután megismerésük a terheltnek is módjában állt volna - nem zárta ki a büntetőjogi felelősséget, és a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a téves jogi tájékoztatás is csak akkor alapozta volna meg a büntethetőséget kizáró okot, ha az az adott kérdésben illetékes szervtől vagy személytől származott volna. Az irányadó tényállás szerint ugyan a polgármester, a jegyző és az ügyintéző nem oktatta ki a terheltet a lakcím bejegyeztetésének feltételeiről, azonban álláspontja szerint ilyen kötelezettségük nem is volt; így a téves kioktatás vagy a kioktatás elmaradása nem szolgálhatott alapul a tévedés megállapításához, ahogy az sem, hogy a terheltnek az általa megbízott ügyvéd téves felvilágosítást adott, mivel a kioktatás tekintetében ő sem tekinthető illetékesnek.

Arra is utalt, hogy ugyan a keretdiszpozíciók esetében az azokat kitöltő jogszabályi rendelkezések ismeretének hiánya vagy a tartalmukban való tévedés megalapozhatja a társadalmi veszélyességben való tévedést, azonban a vád tárgyává tett bűncselekmény - a közokirat-hamisítás bűntette - nem keretdiszpozíció.

Emellett az indítvány szerint a terhelt tisztában volt azzal, hogy az ingatlan, amibe bejelentkezett, a felújításig lakás céljára nem alkalmas, így azzal is, hogy valótlan tényt állít; a valótlan tényállítás pedig erkölcsileg egyértelműen és általánosan elítélendő magatartás, és ennek a terhelt is tudatában volt. Ezért megítélése szerint az eljárt bíróságok anyagi jogszabály téves értelmezésével jutottak arra a következtetésre, hogy a terhelt tévedett a cselekménye társadalmi veszélyességében, és erre a tévedésre alapos oka volt; ezért törvénysértően került sor felmentésére.

Erre tekintettel azt indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú határozatot helyezze hatályon kívül és utasítsa a másodfokon eljárt törvényszéket új eljárásra.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt fenntartotta, s azzal egyezően a másodfokú határozat hatályon kívül helyezésére és a törvényszék új eljárásra utasítására tett indítványt.

A Legfőbb Ügyészség képviselője a nyilvános ülésen arra is kitért, hogy álláspontja szerint a felvilágosítás az adott ügyben az igazgatási ügyintéző feladata lett volna, aki azonban semmilyen felvilágosítást nem adott a terheltnek. A polgármester pedig - aki a tanúként tett vallomása szerint adott ilyen tájékoztatást - nem volt ügyintéző; így nem volt olyan személy, aki a téves felvilágosítással jogilag releváns módon ejtette tévedésbe a terheltet.

A nyilvános ülésen a terhelt védője a felülvizsgálati indítvány elutasítását kérte.

Arra is hivatkozott, hogy - ahogy azt a Legfelsőbb Bíróság BH 1988.337. szám alatt közzétett döntése is tartalmazta - az ún. intellektuális közokirat-hamisítással kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlat szerint ez a bűncselekmény csak abban az esetben állapítható meg, ha a közokirat bizonyító ereje kiterjed a benne foglalt tények valóságának a bizonyítására is, márpedig a bejelentkezés nem bizonyítja a bentlakás tényét.

Utalt az állampolgári jogok biztosának megállapításaira, nevezetesen arra, hogy a lakcímbejelentéssel kapcsolatos jogszabályok bizonytalan fogalomrendszere visszásságokat, ellentmondásos joggyakorlatot eredményezett, és ezért a biztos ezek felülvizsgálatát indítványozta az illetékes miniszternek.