EH 2008.1796 I. Választottbírósági ítélet érvényteleníté­se iránti perben, ha a felperes csak a választottbírósági ügyben szereplő egyik fél mint alperes vonatkozásában kéri a választottbírósági ítélet érvénytelenítését - egységes pertársaság hiányában - a választottbírósági eljárásban szereplő másik fél perbenállása nélkül is elbírálható a kereseti kérelem, A másik fél jogvesztő keresetindítási határidőn túli alperesként történő perbevonása a per megszüntetését nem eredményezheti [1994. évi LXXI. tv. (Vbt.) 55. § (1) bek.; Pp. 130. § (1) bek. g) pontja, 157. § a) pontja].

II. A választottbírósági ítélet közrendbe ütközés címén való érvénytelenítésére irányuló kereseti kérelemre is vonatkozik az érvénytelenítési kereset előterjesztésére engedett jogvesztő határidő [1994. évi LXXI. tv. (továbbiakban: Vbt.) 55. § (1) bek., (2) bek. b) pontja és (3) bek.].

III. A választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perben az ítélet meghozatala után felmerült új körülmények és bizonyítékok nem vizsgálhatók. Az érvénytelenítés iránti per perújítás helyett nem használható [1994. évi LXXI. tv. (Vbt.) 55. §].

A felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából irány­adó tényállás lényege a következő: Az I. r. alperes (a választottbírósági eljárásban felperes) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választottbírósághoz (továbbiakban: Választottbíróság) benyújtott keresetében előadta, hogy a felperes (a választottbírósági eljárásban I. r. alperes) és a II. r. alperes 99%-os részesedéssel rendelkeztek a K.-i Konzervgyár Zrt.-ben. Később úgy döntöttek, hogy magyarországi tevékenységüket megszüntetik, ennek érdekében 1999. július 15-én a K.-i Konzervgyár Zrt. (KK) és a KCE Kft. (KCE) Vagyonátruházási Megállapodást kötöttek, amely szerint a KK eszközeit, vagyontárgyait a KCE részére értékesítette, a KCE átvette a KK szerződésállományát is, ezt követően a KCE üzemeltette a konzervgyárat. A Vagyonátruházási Megállapodásban, illetve a szerződéshez csatolt opciós megállapodásban a KCE 2000. július 15-éig vételi opciót engedett a felperes részére a bébiétel gyártósorra, amely a konzervgyár egyik legértékesebb üzemegysége volt.

Az I. r. alperes, mint szakmai befektető 1999 végén kapcsolatba került a KCE-vel, azzal a céllal, hogy befektetőként részesedést szerezzen a KCE-ben. 2000 januárjában a felperes és a II. r. alperes képviselője arról tájékoztatta az I. r. alperest, hogy a KCE súlyosan megszegte a KK-val kötött Vagyonátruházási Megállapodást, és részesedés szerzésével az I. r. alperes átvállalná a szerződésszegés következményeit is. A képviselő azt javasolta az I. r. alperesnek, hogy vásárolja meg a felperestől és a II. r. alperestől a KK részvényeit. A 2000. február 11-én megkötött Részvény Adásvételi Szerződéssel a felperes és a II. r. alperes a KK alaptőkéjének 32,14%-át, illetve 67,10%-át megtestesítő névértékű részvényét eladta az I. r. alperesnek. A szerződés utalt a Bébiétel Előállító Berendezésekre Vonatkozó Opciós Megállapodásra. A Részvény Adásvételi Szerződés 3.1. pontja értelmében a második vételárrészlet megfizetését követően a felperes az I. r. alperes írásos kérése alapján hozzájárul ahhoz, hogy a felperes az egyes bébiétel berendezésekre vonatkozó opciós jogát ne gyakorolja, vagy a felperest megillető opciós jogát gyakorolja és a bébiétel berendezések tulajdonjogát a szerződésben rögzített feltételekkel átruházza az I. r. alperes vevőre. A szerződést megelőző tárgyalások során az eladók képviselői állították, hogy opciós joggal rendelkeznek a bébiétel gyártósorra, így annak tulajdonjogát át tudják ruházni az I. r. alperesre. Az I. r. alperes pedig hangsúlyozta: csak azért hajlandó a részvényekért fizetni, hogy a bébiétel gyártósort megszerezhesse. Az adásvételi szerződésben a felek úgy rendelkeztek, hogy a részvényátruházásra irányuló szerződés érvényessége, értelmezése, alkalmazása és végrehajtása tekintetében a Magyar Köztársaság joga irányadó, és megállapodtak, hogy esetleges egymás közötti jogvitáik kizárólag a Magyar Gazdasági Kamara mellett működött Választottbíróság szabályzata szerint Budapesten, Magyarországon kerüljenek elbírálására.

A KK 2000. március 6-án elállt a KCE-vel kötött vagyonátruházási megállapodástól, a felek között az elállás hatályát illetően jogvita alakult ki.

A felperes az I. r. alperes 2000. május végén előadott kérésére 2000. június 9-én gyakorolta az opciós jogát a szerződéssel érintett bébiétel üzemegységre. 2001. március 12-én a felperes jogi képviselője igazolta az I. r. alperes felé, hogy a vételi opciót gyakorolták, és a bébiétel gyártósor tulajdonosa az I. r. alperes, aki az igazolás alapján azt biztosítékul ajánlotta banki hitelhez. A Választottbíróság 2002. november 15-én meghozott részítéletével úgy döntött, hogy a KK jogellenesen állt el a Vagyonátruházási Megállapodástól, ezért a KCE nem ismerte el az I. r. alperesnek a bébiétel gyártósorra vonatkozó tulajdonjogát. A bizonytalan jogi helyzet miatt az I. r. alperes számos üzleti partnere (OOO R., P. Inc., A. CO.) visszalépett a bébiétel gyártósor igénybevételét szükségessé tevő hosszú távú disztribútori szerződésektől.

Az I. r. alperes ezt követően a városi bíróság előtt a KCE-vel szemben pert indított a tulajdonjogának megállapítása érdekében. A polgári peres eljárásban az I. r. alperes a pernyertesség előmozdítása érdekében, a tulajdonjog igazolása végett perbehívta a felperest és a II. r. alperest, akik a perbe beavatkozóként nem csatlakoztak. Az I. r. alperes úgy látta, hogy ilyen körülmények között nincs lehetősége a per megnyerésére, ezért a jogvitát a KCE-vel egyezséggel rendezte, amelynek eredményeként a bébiétel gyártósorért 2,5 millió dolláros kompenzációt kellett fizetnie a KCE-nek.

Az I. r. alperes álláspontja szerint a felperes és a II. r. alperes szándékosan nem gyakorolták az opciójukat, mert a Vagyonátruházási Megállapodás aláírásával egyidejűleg a k.-i bébiétel védjegyeket, recepteket, bébiétel termékeket és alapanyagokat és az ügyfélkört értékesítették a legnagyobb hazai versenytárs részére, aki ezáltal kizárólag volt jogosult bébiételt gyártani Magyarországon. A felperes és a II. r. alperes tehát azt akarta megakadályozni, hogy a versenytárs pert indítson ellenük, így szerződésszegésük szándékos volt és egy, a gazdasági versenyt sértő megállapodás érvényesítését szolgálta.

Az I. r. alperes a Választottbírósághoz benyújtott keresetében kártérítés megfizetésére kérte egyetemlegesen kötelezni a felperest és a II. r. alperest. A kár összege az I. r. alperes szerint 6 279 800 USD és 502 943 500 Ft, ami 4 000 000 USD felmerült kárból (2 500 000 USD a KCE-nek a gyártósorért fizetett összeg, 1 500 000 USD a kereskedelmi partnerek részére egyezség keretében kifizetett összeg), és 2 279 800 USD, valamint 502 943 500 Ft elmaradt haszonból állt.

A Választottbíróság a 2005. február 4-én kelt ítéletével kötelezte a jelen per felperesét, hogy fizessen meg a jelen per I. r. alperese részére 1 130 856 297 Ft-ot és ennek az összegnek a késedelmi kamatait. A keresetet ezt meghaladó részében és a II. r. alperessel szemben elutasította. A Választottbíróság az eljárás költségét 22 957 363 Ft-ban állapította meg, amelyet az I. r. alperes előlegezett meg. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. r. alperesnek 14 144 475 Ft eljárási költségrészt. Ezt meghaladóan úgy rendelkezett, hogy a felek a választottbírósági eljárással kapcsolatos egyéb költségeiket maguk viselik.

A Választottbíróság hatáskörét a Részvény Adásvételi Szerződés 4.8. jelzetűként feltüntetett, valójában a 4.9. pontjában rögzítettekre figyelemmel állapította meg. Kiemelte, hogy a tárgyalás megnyitását követően mindkét fél jogi képviselője úgy nyilatkozott, hogy az ügyben a Választottbíróság hatáskörét elfogadja, és nincs kifogása az eljáró tanáccsal, annak személyi összetételével kapcsolatban.

A Választottbíróság a 2004. június 1-jén megtartott tárgyaláson hozott végzésében a Választottbíróság Eljárási Szabályzata 9. §-ának (3) bekezdése alapján úgy rendelkezett, hogy az eljárás nyelve a magyar, de a felek számára lehetővé tette tolmács igénybevételét, és nem kötelezte a feleket az angol nyelven írt beadványaik lefordítására.

A Választottbíróság a II. r. alperes által az I. r. alperes ellen benyújtott viszontkereset tekintetében az eljárást hatáskör hiányában megszüntette.

Az ügy érdemére vonatkozóan rögzítette, hogy a felperes nem a Részvény Adásvételi Szerződésben szabályozott módon gyakorolta az opciós jogát, ezzel súlyosan megszegte az adásvételi szerződés 3.1. cikkét. A felperes megszegte továbbá az együttműködési kötelezettségnek minősülő tájékoztatási kötelezettségét azzal, hogy a felperest nem tájékoztatta a KCE-vel szemben fennálló opciós joga gyakorlásának körülményeiről. A szerződésszegő magatartás jogkövetkezményeként a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 318. §-ának (1) bekezdését és 339. §-ának (1) bekezdését alkalmazta.

A Választottbíróság álláspontja szerint a II. r. alperes részéről azonban ilyen szerződésszegések a felperessel szemben nem állapíthatók meg.

A Választottbíróság megítélése szerint a felperes és a II. r. alperes nem szegték meg az adásvételi szerződésre vonatkozó együttműködési kötelezettségüket azzal, hogy nem avatkoztak be az I. r. alperes és a KCE között folyamatban lévő perbe. A felperes azonban az együttműködési kötelezettségét megszegte azzal, hogy az I. r. alperes perbehívó kérésére megfelelő időben nem válaszolt. Az I. r. alperes tehát a felperes szerződésszegő magatartása következtében arra kényszerült, hogy kétszer vegye meg a bébiétel gyártósor tulajdonjogát, ezáltal 2 500 000 USD összegű kár érte. A Választottbíróság arra a következtetésre jutott, hogy összefüggés állapítható meg a Részvény Adásvételi Szerződésnek a felperes által történt megszegése, és az I. r. alperest a disztribútori szerződések megszűnése következtében ért károk között, de miután a kár keletkezésében az I. r. alperes felróhatóan maga is közrehatott, a Választottbíróság a felperesre terhesebb 70-30%-os arányú kármegosztást alkalmazott. A Választottbíróság az elmaradt haszon tekintetében általános kártérítést alkalmazott, mert az I. r. alperes által állított károk összege pontosan nem számítható ki, még egy bővebb bizonyítási eljárás eredményképpen sem.

A Választottbíróság ítéletét a felperes és a II. r. alperes képviseletében eljáró dr. E. O. 2005. február 25-én vette át.

A felperes a Fővárosi Bírósághoz 2005. március 11-én benyújtott keresetében a Választottbíróság ítéletének érvénytelenítését kérte. Arra hivatkozott, hogy a Választottbíróság ítélete sérti

- a Választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) 55. §-a (1) bekezdésének c) pontját azért, mert a felperes nem volt képes az ügyét előterjeszteni,

- az 55. §-a (1) bekezdésének e) pontját, mert a Választottbíróság eljárása nem felelt meg a Vbt. rendelkezéseinek,

- és a Vbt. 55. §-a (2) bekezdésének b) pontját azért, mert az ítélet a magyar közrendbe ütközik. Ez utóbbi tekintetében a felperes arra hivatkozott, hogy a figyelembe vett kötbér és a megítélt kártérítés kirívóan magas összege, illetve az általános kártérítés megítélése az elmaradt hasznok vonatkozásában sérti a társadalom értékítéletét.

A felperes a bíróságra 2005. április 21-én érkezett beadványában kereseti kérelmét kiegészítette, és

- a közrend sérelmével összefüggésben a káronszerzés tilalmára,

- illetve arra is hivatkozott, hogy a Választottbíróság elmulasztotta megvizsgálni a disztribútori szerződések érvényességét,

- továbbá a Vbt. 55. §-a (1) bekezdésének d) pontjára, azaz a választottbírósági kikötés érvénytelenségére utalással új érvénytelenítési okot jelölt meg.

A felperes a per 2005. november 2-án megtartott tárgyalásán a választottbírósági ítélet közrendbe ütközésének körében új érvet hozott fel: véleménye szerint a választottbírósági eljárásban olyan okiratok tartalmát értékelték, amelyek nagy valószínűséggel valótlanok, a Választottbíróságot hamis bizonyítékok felhasználásával félrevezették.

A felperes jogi képviselője az OOO R. céggel kötött disztribútori szerződéssel kapcsolatban 2005. november 5-én magánokirat hamisítás vétsége elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Főügyészségen. A nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség végezte, a nyomozás több ízben megszüntetésre került. A Budapesti Nyomozó Ügyészség 2007. július 20-án kelt határozatával a nyomozást ismételten megszüntette, mert a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. A határozattal szemben a felperes panasszal élt.

A felperes a Választottbíróság ítélete végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmet terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság az ítélőtábla végzésével helybenhagyott 40. sorszámú végzésével a végrehajtás felfüggesztését elrendelte. A felperes kérte továbbá a tárgyalás felfüggesztését is a magánokirat-hamisítás bűncselekményének gyanúja miatt indult büntetőeljárás befejezéséig. A bíróság azonban a per tárgyalását nem függesztette fel.

Az I. r. alperes elsődlegesen a per megszüntetésére irányuló kérelmet terjesztett elő. Állította, hogy a felperes a jogvesztő keresetindítási határidőt elmulasztotta azzal, hogy a II. r. alperessel szemben csak a polgári eljárás tartama alatt, a keresetindítási határidőt követően terjesztette ki a keresetét, de 60 napon túl a kereset kiterjesztésének és kiegészítésének nincs helye. Érdemi védekezésével a kereset elutasítását kérte.

A II. r. alperes a kereset ellen védekezést nem terjesztett elő.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította, és kötelezte, hogy az I. r. alperesnek fizessen meg 20 000 000 Ft perköltséget.

A polgári perben eljáró bíróság tényként állapította meg, hogy a felek olyan választottbírósági szerződést kötöttek, ami feljogosította az I. r. alperest, hogy a szerződés megszegéséből származó követelés érvényesítése végett a Választottbíróság előtt keresetet indítson.

A bíróság ítéletének indokolásában az I. r. alperes pergátló kifogásával összefüggésben kifejtette, hogy a perbevonás nem a kereseti kérelem megváltoztatása, nem "kereset-kiegészítés", a keresetindításhoz fűződő hatályok beálltán nem változtat, hanem azok alanyi kiterjesztését jelenti. A perbevonással a keresetindítás hatályait lehet fenntartani, nem pedig azokat elveszíteni. Rámutatott a bíróság arra is, hogy a választottbírósági ítélet részbeni érvénytelenítésének is helye lehet, ez a kereset és a támadott ítélet függvénye. Előfordulhat valódi alanyi vagy tárgyi keresethalmazatnál, illetve az ítélet elkülöníthető kötelezettségeket szabályozó részében is. A bíróság szerint a felperes a keresetindítással határidőben lépett fel, továbbá megjelölt olyan abszolút érvénytelenítési okot is [Vbt. 55. § (2) bekezdésének b) pontja], amire a jogvesztő keresetindítási határidő nem vonatkozik.

A bíróság az eljárás nyelvével kapcsolatban utalt arra, hogy a Választottbíróság az eljárás nyelvét az Eljárási Szabályzat 9. §-ának (2) bekezdése alapján jogosult volt maga megállapítani, s ezzel a feleket nem fosztotta meg attól, hogy ügyüket előterjeszthessék, illetve a Vbt. 27. §-át sem sértette meg, mert mindegyik félnek megadta a lehetőséget, hogy ügyét előadhassa.

A bíróság hangsúlyozta: az érvénytelenítési perben a választottbírósági eljáráshoz vezető anyagi jogviszony, az ebből származóan állított jogok és kötelezettségek el nem bírálhatók, az érvénytelenítési per alapjául szolgáló jogviszony nem a jogvitát eredményező anyagi jogviszony, hanem a választottbírósági eljárásként megnevezett alaki jogviszony.

Az elsőfokú bíróság az érvénytelenítési okokat külön-külön vizsgálva bírálta el a felperes keresetét.

A Vbt. 55. §-a (2) bekezdésének b) pontja tekintetében azt emelte ki, hogy ez az abszolút érvénytelenítési ok a választottbírósági ítélet tartalmából következik. Ez akkor áll fenn, ha a választottbírósági ítélet olyan megállapítást tesz, vagy olyan jogkövetkezményt alkalmaz, amely a felek relatív jogviszonyán túlmutató, a közösségre kiható nem kívánatos jogkövetkezménnyel jár. A közrend sérelmével járhat az is, ha a választottbíróság olyan bizonyítékokat mérlegel, amelyek bűncselekmény elkövetéséhez kapcsolódnak, bűncselekmény elkövetésével jönnek létre. A felperes azonban olyan bizonyítékot nem szolgáltatott, amelynek alapján a bíróság ezt való tényként meg tudta volna állapítani. Az érvénytelenítési pernek a büntetőeljárás - az abban teljesített eljárási cselekményekre tekintettel - nem lehetett előkérdése. A büntetőeljárásban a nyomozó hatóság megállapításaiból, a nyomozás ismételt megszüntetéséből a valószínűség szintjén sem lehetett arra következtetni, hogy szándékosan hamis bizonyítási eszközök mérlegelését bízták a Választottbíróságra. A felperesnek a közrend sérelmével összefüggésben felhozott további érveivel kapcsolatban a bíróság rámutatott: az a támadott ítéletben található indokolásbeli rész, ami a kártérítési jog szabályaival összevetve értékelte a felek magatartását, nem jelentheti a közjó, közerkölcs és jogrend alapvető és feltétlen elvárásainak nyilvánvaló tagadását, az ítélet indoklása nem mutat túl a felek relatív hatályú polgári jogviszonyán. A Választottbíróság ítéletének tartalma alkotmányos elveket és alkotmányos kötelezettségeket nyilvánvalóan nem sértett meg, azok kötelező erejét kétségbe nem vonta, a magyar kártérítési jog alapelveit a közösségre kiható nem kívánatos következménnyel nem sértette meg, ezért az ítélet a közrendbe nem ütközik.

A Vbt. 55. §-a (1) bekezdésének c) pontja tekintetében a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a választottbírák kijelöléséről és a Választottbíróság eljárásáról a feleket szabályszerűen értesítették. Az I. r. alperes az érvényesíteni kívánt joga, illetve a felperes és a II. r. alperes a védekezése alapjául szolgáló tényeket és azok bizonyítékait megjelölhette, előadhatta. A Választottbíróság a felperest nem fosztotta meg attól, hogy bizonyítási kötelezettségét teljesítse. Ilyen eredménnyel nem járhatott az, hogy tárgyalását nem függesztette fel annak érdekében, hogy a disztribútori szerződésekre vonatkozó jogi tény megállapítása érdekében a Stockholmi, illetve a Bécsi Választottbíróság előtt keresetet lehessen indítani, ugyanis a Választottbíróság a disztribútori szerződések tartalmát csak a bizonyítékok körében értékelte.

Az eljárás nyelvének meghatározásával a felperest szintén nem fosztotta meg az ügy előadásának lehetőségétől.

A Vbt. 55. §-a (1) bekezdésének d) pontjában rögzített érvénytelenítési ok vizsgálata körében a bíróság azt emelte ki, hogy a Részvény Adásvételi Szerződéssel vegyesen megkötött választottbírósági szerződés feljogosította az I. r. alperest, hogy a kártérítés követelésére irányuló jogot érvényesítve keresetet indítson a Választottbíróság előtt, s a jogvita elbírálására a Választottbíróság jogosult volt, hatásköre kiterjedt a disztribútori szerződések bizonyítékként való mérlegelésére és értékelésére, utóbbiakra ítélethatályú rendelkezéssel jogi tényt nem állapított meg, jogkövetkezményt nem alkalmazott.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a Vbt. 55. §-a (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott érvénytelenítési ok sem következett be. A Választottbíróság tanácsa szabályszerűen alakult meg, a választottbírák személyükben, illetve eljárásuk során a Vbt. 11. §-ával meghatározott kötelezettségüket nem sértették meg, az eljárási rendet megtartották. A Választottbíróság a feleket megidézte a tárgyalásra, akik tényállításaikat megtették, bizonyítékaikat megjelölték. A Választottbíróság a döntése alapjául szolgáló indokokat rögzítette az ítéletben, annak logikai összefüggéseit az állam bírósága nem jogosult felülbírálni.

A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra és új határozat meghozatalára.

Kérelmében előadta: a bíróság ítélete iratellenes, hiányos és félrevezető tényállást tartalmaz, így törvénysértő. Véleménye szerint a bíróság ítélete nélkülözi az "ítéleti tényállást". Utalt arra, hogy a bíróság ítéletében iratellenesen szerepel a választottbírósági kikötés. Érvelése szerint a kikötés érvénytelen, mert nem rendezte azt, a felek milyen jogvitájukat kívánják a Választottbíróság elé utalni.

Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem rögzítette ítéletében azt, hogy tárgyalás felfüggesztése iránti kérelmet terjesztett elő, illetve a választottbírósági ítélet végrehajtását a bíróság a 40. sorszámú végzésével felfüggesztette. Ez utóbbi döntésében a bíróság maga helyezkedett arra az álláspontra, hogy a büntetőeljárásnak kiemelt szerepe van. Hiányolta azt is, hogy a bíróság konkrétan nem jelölte meg, a felek mely bizonyítékokkal szándékoztak álláspontjukat a büntetőeljárás körében alátámasztani annak ellenére, hogy számos bizonyítási eszköz becsatolására sor került az eljárásban. Rámutatott: az ítélet részletesen rögzítette azt, hogy nyomozó hatóság milyen alapon szüntette meg a nyomozást, de a Főügyészség hatályon kívül helyező határozatait rendkívül tömören ismerteti. A felperes szerint a bíróság úgy alapította a nyomozást megszüntető határozatokra ítéletét, hogy az ítélet meghozatalát megelőző tárgyaláson bemutatásra került a nyomozást harmad ízben megszüntető határozat, amely egy bekezdés kivételével az előző határozat szó szerinti másolata, tehát az indokolás érdemben nem változott. A felperes e körben tájékoztatta a Legfelsőbb Bíróságot, hogy a Főügyészség ismételten hatályon kívül helyezte a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2007. július 20-án meghozott nyomozás megszüntető határozatát, a nyomozás - a felülvizsgálati kérelem benyújtásának időpontjában - magánokirat-hamisítás vétsége elkövetésének alapos gyanúja miatt folyamatban volt. A felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet a tényállás iratellenessége és hiányossága miatt sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §-ának (1) bekezdését és 221. §-ának (1) bekezdését.

A felperes előadta azt is, hogy a Fővárosi Bíróság nem döntött a felperes valamennyi kereseti kérelméről, azzal megsértve a Pp. 213. §-ának (1) bekezdését, illetve nem adott számot a bizonyítékok értékeléséről sem. Nevezetesen a felperes arra hivatkozott: a Választottbíróság ítéletét nem létező szerződésekre alapította, s a felperes erre, mint érvénytelenségi okra történő hivatkozását a bíróság nem bírálta el, továbbá még utalás szintjén sem rögzítette azt, hogy a felperes által benyújtott, a per eldöntése szempontjából lényeges bizonyítékokat (különösen a grafológiai szakvéleményt) figyelembe vette-e, és ha igen, milyen körben, ha pedig nem, milyen indokolással. A bíróság azáltal, hogy a felperes által a Vbt. 55. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt érvénytelenségi ok fennállásának alátámasztására szolgáló bizonyítékot nem bírálta el, nem volt abban a helyzetben, hogy megállapítsa az ügy valós tényállását, és abból helyes következtetésre jusson.

A felperes szerint az elsőfokú bíróság helytelen következtetésre jutott akkor, amikor nem vizsgálta, hogy azok a szerződések, amelyeket a nagy összegű kártérítés alapjául a Választottbíróság elfogadott, létrejöttek és érvényesek-e, és elmulasztotta a felperes kereseti kérelmét értékelni ebben a kérdésben. Összességében tehát a bíróság az ügy lényegét, alapját képező meghatározó kérdésekben téves álláspontra helyezkedett.

Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen a per megszüntetését és a felperes perköltségben marasztalását, másodlagosan a bíróság ítéletének hatályában történő fenntartását, és a felperes perköltségben való marasztalását kérte.

Elsődleges kérelmét azzal indokolta, hogy a felperes keresetében a választottbírósági ítélet teljes terjedelmű érvénytelenítését kérte, de kereseti kérelmét csak az I. r. alperes ellen terjesztette elő, noha a Választottbíróság előtt folyt eljárásban fél volt a jelen per II. r. alperese is és a Választottbíróság ítéletének rendelkezése rá is kiterjedt. A bíróság 16. sorszámú végzésével felhívta a felperest e kérelmének a II. r. alperessel szemben kiterjesztésére, mely felhívásnak a felperes a végzésben előírt 15 napon belül nem tett eleget. A II. r. alperes csak a határidő leteltét követően, 2005. szeptember 30-án kelt beadványában vonta perbe, emiatt a Pp. 157. § a) pontja miatt alkalmazandó Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja harmadik fordulata alapján a permegszüntetési ok bekövetkezett. A permegszüntetési kérelem másik indoka a Vbt. 55. § (1) bekezdésében megkívánt keresetindításra nyitva álló 60 napos határidő elmulasztása. E határidő már eltelt, amikor a felperes a keresetét a II. r. alperesre is kiterjesztette. Hivatkozott e körben hasonló perjogi tényállással kapcsolatban az Ítélőtáblai Határozatok című folyóiratban 2006. 167. sorszám alatt közzétett döntésben kifejtettekre.

Másodlagos kérelme indokaként hivatkozott arra, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmei alaptalanok, mert az ítélet az állított hiányosságokban nem szenved, az ítélettől elvárt egyes tartalmi elemeket az ítéletnek nem is kellett tartalmaznia részben azért, mert olyan a perbíróság szabad mérlegelési körébe tartozó döntések felülvizsgálatát kéri, amelyek ellen felülvizsgálatnak nincs helye. A bizonyítékok mérlegelésével kapcsolatos kifogás a felülvizsgálati eljárás során csak annyiban foghat helyt, amennyiben a bíróság a bizonyítékok egybevetése és összességükben való értékelése során nyilvánvalóan helytelen, kirívóan okszerűtlen, logikailag ellentmondó következtetésekre jut. Okszerűtlen mérlegelésre azonban a felperes nem hivatkozott.

A felperes állította, hogy az ítéleti tényállás hiányos, de konkrétan nem jelölte meg, hogy az ítélet a Pp. 221. § (1) bekezdésének melyik fordulatát sértette meg. A bíróság ítéletének azonban csupán a döntés szempontjából jelentős tényeket kell megállapítani. Az ítélet a szükséges mértékben leírta, hogy a büntetőeljárás milyen szakaszban van, és hogy a nyomozó hatóság megállapításaiból milyen következtetést lehet levonni. Az I. r. alperes előadta, hogy a felülvizsgálati kérelemtől eltérően a választottbírósági klauzula tekintetében a Bíróság semmilyen hibát nem vétett: a felek között létrejött, a részvény-adásvételi szerződésbe foglalt választottbírósági szerződést vizsgálta. Az ítélet megállapításai nem iratellenesek. Hivatkozott arra, a felülvizsgálati kérelemből nem tűnik ki, hogy mit ért a felperes az ítéleti tényállás egyes elemeinek félrevezető jellegén. A felülvizsgálati kérelemmel ellentétben a bíróság valamennyi kereseti kérelem tárgyában döntött. A disztribútori szerződéseket az előtte fekvő ügy eldöntéséhez szükséges mértékben megvizsgálta, és azokat létezőnek és érvényesnek tartotta. Következésképpen a felperes az érvénytelenítés iránti keresetében olyan jogot kívánt érvényesíteni, amelyet a Választottbíróság már elbírált és elbírálása a rá vonatkozó szabályoknak megfelelt. Az érvénytelenítés kapcsán eljáró állami bíróságnak nincs lehetősége a választottbírósági eljárás tárgyává tett bizonyítékok mérlegelésre alapított döntését felülmérlegelni. Az ítéletében a Bíróság annak is indokát adta, hogy miért nem függesztette fel a tárgyalást. A tárgyalás felfüggesztésének elrendelése (Pp. 152. §) nem kötelezettség, hanem csak lehetőség, és mint ilyen, szabad bírói mérlegelés kérdése. A felperes az érvénytelenítési pert lényegében egy olyan új tényre - bűncselekmény elkövetelésére, illetve annak gyanújára - kívánta alapítani, amely egyrészt megalapozatlan, másodszor elkésett. A disztribútori szerződéseket a felperes már a választottbírósági keresetlevél mellékleteként megismerte. Ehhez képest perben fel nem hozható nóvumnak minősül az ezzel kapcsolatban tett felperesi előadás, mert az állítólagos hamisságra, meghamisítottságra már a választottbírósági eljárás során hivatkozhatott volna és vezethetett volna rá bizonyítást. Az érvénytelenítési per azonban nem perújítási eljárás és nem is töltheti be a perújítás funkcióját. Az állami bíróság az érvénytelenítés iránti perben csak a lefolytatott választottbírósági eljárást vizsgálhatja, azt is csak szűk körben, alapvetően a garanciális eljárási szabályok betartása, másrészt a választottbírósági döntés eredményét illetően.

Álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság állandó joggyakorlatából következően az adott esetben a közrend sérelme nem állapítható meg. Végül utalt arra, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmében a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontjával kapcsolatos érvénytelenítési okkal kapcsolatos ítéleti döntést és indokolást nem támadta.

A II. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelemnek helyt adó ítélet hozatalát kérte. Felülvizsgálati ellenkérelmét azzal indokolta, hogy a jogvita alapját képező részvény adásvételi szerződés tartalma szerint részvények adásvételén túlmenő ingó dolog (bébiétel gyártósor) átruházására irányuló vételi jog biztosítását célozta a H. UK részéről az EFL javára. Ez az opció biztosítására irányuló jogviszony az 1978. évi 8. tvr. hatálya alá esik, amely kógens jogszabály. Ennek ellenére a Választottbíróság a felperest a Polgári Törvénykönyv kártérítési szabályai alapján marasztalta.

Az 1978. évi 8. tvr. 18. §-a értelmében a károkozót csak a kár azon részének megtérítésére lehet kötelezni, amely magatartásának közvetlen következménye, és amellyel a szerződéskötés időpontjában a szerződésszegés lehetséges következményeként előre számolhatott. Az a körülmény, hogy a Választottbíróság a jogvitát a Polgári Törvénykönyv, nem pedig az 1978. évi 8. tvr. kártérítési szabályai alapján bírálta el, ítéletét a magyar közrendbe ütközővé teszi, mert ezáltal a jogrend alapelveinek nyilvánvaló és súlyos megsértését valósítja meg és a társadalom értékítéletét súlyosan sérti.

Álláspontja szerint a bíróságnak hivatalból észlelnie kellett volna, hogy a választottbírósági ítélet a felperes által hivatkozott okokon túlmenően, az 1978. évi 8. tvr. figyelmen kívül hagyása miatt a magyar közrendbe ütközik, azonban ezt a bíróság elmulasztotta.

A jogerős ítélet nem jogszabálysértő.

A Legfelsőbb Bíróságnak - az I. r. alperes ellenkérelmében foglaltakra is figyelemmel - elsődlegesen azzal a kérdéssel kellett foglalkozni, hogy felmerülhet-e a Pp. 275. §-ának (2) bekezdésében írtak szerint a per hivatalbóli megszüntetésének lehetősége. Az I. r. alperes ugyanis ellenkérelmében arra hívta fel a figyelmet, hogy a felperes a II. r. alperesre keresetét 2005. szeptember hó 30-án terjesztette ki, tehát a Választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. tv. (Vbt.) 55. § (1), illetve (3) bekezdésében írt jogvesztő határidő elteltét követően. Álláspontja szerint miután a Választottbíróság ítélete a II. r. alperesre is kiterjedt, a perbenállása nélkül a felperes keresete nem bírálható el, ezért a Pp. 130. § (1) bekezdésének g) pontja és a 157. § a) pontja szerint a per megszüntetésének lett volna helye. A jogvesztő határidő után történt késedelmes kereset-kiterjesztés a permegszüntetési okot nem orvosolhatta.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a perbeli esetben az I. r. alperes által hivatkozott permegszüntetési ok nem áll fenn. A felperes ugyan keresetében a választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérte, annak tartalmából azonban egyértelmű, hogy csak az őt marasztaló rendelkezést sérelmezte. A választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perben azonban nem elengedhetetlenül szükséges a választottbírósági eljárásban szereplő valamennyi fél perbenállása. A felperes eredeti keresetében az őt a I. r. alperes javára marasztaló választottbírósági ítéleti rendelkezés érvénytelenítését kérte. Nyilvánvalóan nem vonatkozott kereseti kérelme a II. r. alperessel szembeni választottbírósági keresetet elutasító ítéleti rendelkezésre. A választottbírósági ítélet alperesei az adott tényállás mellett nem minősülnek egységes pertársaknak, tehát nem volt akadálya annak, hogy a felperes a választottbírósági ítélet érvénytelenítését kizárólag az I. r. alperes vonatkozásában kérje. E kereseti kérelem elbírálása tárgyában a II. r. alperes perbenállása tehát nem kötelező. Az nem vitás, hogy a felperes az I. r. alperessel szembeni keresetét a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) és e) pontjára, a 41. § (2) bekezdésére és az 55. § (2) bekezdés b) pontjára hivatkozással a jogvesztő határidőn belül kellő időben terjesztette elő, és kellő időben terjesztette elő még a Vbt. 55. § (1) bekezdés d) pontjára alapított kereseti kérelmét is a 2005. április 21-én benyújtott kereset-kiegészítésében. A kifejtettekre tekintettel tehát az erre vonatkozó felülvizsgálati kérelem hiányában is hivatalból észlelhető permegszüntetési ok nem áll fenn.

A felperes felülvizsgálati kérelmével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rögzíteni kívánja, hogy a felülvizsgálati kérelem döntően eljárásjogi sérelmekről szól, jogszabályi hivatkozásai kizárólag a Pp. 206. § (1) bekezdésére, 221. § (1) bekezdésére és a 213. § (1) bekezdésére vonatkoznak. A Vbt. rendelkezéseit illetően csak az 5. § (1) bekezdésére és az 55. § (2) bekezdés b) pontjára történik utalás. A felülvizsgálati kérelemből tehát egyértelműen nem tűnik ki, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére vonatkozó kereseti kérelemben felhívott, a Vbt. 55. §-ban szabályozott érvénytelenítési okok közül melyekre vonatkozó keresetét elutasító ítéleti rendelkezést sérelmezi. A felülvizsgálati kérelem tartalmát vizsgálva azonban a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az kizárólag a választottbírósági kikötés érvényességével és a Vbt. 55. § (2) bekezdése szerinti közrendbe ütközés címén előterjesztett keresetet elutasító ítéleti rendelkezéssel kapcsolatos. Ebből következően a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelem nem érinti a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) és e) pontjára alapított kereseti kérelmet elutasító rendelkezést, ezért azokkal, mint felülvizsgálati kérelemmel nem támadott rendelkezésekkel érdemben nem foglalkozott.

A felperes felülvizsgálati kérelme szerint a felek választottbírósági kikötése nem felelt meg a Vbt. 5. § (1) bekezdésében írtaknak, abból nem állapítható meg, hogy milyen szerződéses jogviszony tekintetében kívánják a Választottbíróság eljárását kikötni és a Választottbíróság meghatározása sem megfelelő. Sérelmezte, hogy ezt a jogerős ítéletben a bíróság nem észlelte, és a választottbírósági kikötést megfelelőnek fogadta el.

A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint a felperesnek ez a hivatkozása téves, mert a felek a Választottbíróság által elbírált részvény-adásvételi szerződésben kötötték ki a Választottbíróság eljárását, amiből nyilvánvaló, hogy az adott szerződésből eredő jogvitáikra kívánták a Választottbíróság eljárását kikötni. A felperes továbbá az I. r. alperes által a Választottbírósághoz benyújtott keresetből egyértelműen megállapíthatta, hogy az I. r. alperes milyen jogvita elbírálását kéri a Választottbíróságtól, ezzel kapcsolatban a felperes a Választottbíróság eljárását nem kifogásolta, úgy nyilatkozott, hogy a Választottbíróság hatáskörét elfogadja az ügyben, és nincs kifogása az eljáró tanáccsal, annak személyi összetételével kapcsolatban. Ebből pedig a Vbt. 5. § (4) bekezdésében írtak szerint az következik, hogy az adott jogvita tekintetében a megállapodást írásban létrejött választottbírósági szerződésnek kell tekinteni. Nem téves tehát a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy a felek között az adott jogvitára a választottbírósági szerződés létrejött és a Választottbíróság jogosult volt eljárni. Ebben a körben nincs jelentősége annak sem, hogy a felek szerződésükben nem a Választottbíróság jelenlegi elnevezését használták.

A felperes felülvizsgálati kérelmének jelentős része azzal foglalkozik, hogy az ítéleti tényállás hiányos, iratellenes és félrevezető, nem felel meg a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti értékelésének, s az indokolás nem felel meg a Pp. 221. § (1) bekezdésében írt követelményeknek. A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint a jogerős ítélet tényállása és indokolása a felperes által hivatkozott hiányosságokban nem szenved. A jogerős ítélet a jogvita elbírálása szempontjából jelentős tényállást megfelelően rögzíti, e körben az ítélet kellően indokolt, helyenként túlzottan részletező, s nem állapíthatók meg azok a hiányosságok, amelyekre a felperes a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott. A választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perben hozott ítélet indokolásában szükségtelen a választottbírósági eljárás és ítélet részletes ismertetése, elegendő csak röviden utalni azokra a tényekre és körülményekre, amelyek a hivatkozott érvénytelenítési ok elbírálása körében jelentősek. A jogerős ítélet ezeket a tényeket megfelelően rögzítette, és nem tartalmaz iratellenes vagy félrevezető elemeket sem. A jogerős ítéletben a később kifejtendők szerint szükségtelen volt a felperes által az érvénytelenítési per alatt indított nyomozati eljárás adatainak részletezése, szükségtelen a nyomozó ügyészség által hozott határozatok indokolásának ismertetése, és a választottbírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztése tárgyában keletkezett határozatok ismertetése is mellőzhető volt. Az okirat-hamisítás tárgyában tett feljelentés kapcsán indult nyomozati eljárással kapcsolatos álláspontját a Legfelsőbb Bíróság a későbbiekben a közrendbe ütközés kapcsán kívánja kifejteni. Az érvénytelenítési perben egyébként más körben nem merült fel olyan számottevő bizonyíték, amelynek értékelése szükségesnek látszik, és amelyre vonatkozóan az elsőfokú bíróságnak akár tényállást kellett volna megállapítani, akár a bizonyítékok értékelésére vonatkozó álláspontját ki kellett volna fejteni.

A felperes felülvizsgálati kérelmének az említett hivatkozásai döntően ahhoz a kereseti kérelemhez csatlakoznak, hogy a választottbírósági ítélet azért ütközik a közrendbe, mert a felperest terhelő kártérítés megállapítása körében olyan disztribútori szerződéseket vett figyelembe, amelyek a felperesnek a választottbírósági eljárásban és az érvénytelenítési per kezdeti szakában tett hivatkozása szerint színleltség okából érvénytelenek, az érvénytelenítési per későbbi szakában tett előadása szerint pedig azok egyike azért is érvénytelen, mert azt nem arra jogosult írta alá, illetve felmerülhet, hogy az aláírás hamisított.

Az elsőfokú bíróság a közrendbe ütközésre alapított érvénytelenség tárgyában álláspontját részletesen kifejtette, amivel a Legfelsőbb Bíróság is egyetért.

A választottbírósági eljárás irataiból megállapítható, hogy a felperes ugyan a választottbírósági eljárás során is hivatkozott a disztribútori szerződések színleltség okából való semmisségére, ezzel kapcsolatos állításait azonban nem bizonyította, de a szerződő felek perbenállásának hiányában nem is volt abban a helyzetben, hogy azt megfelelően bizonyítsa. A választottbírósági ítéletből is kitűnik, hogy a Választottbíróság nem foglalt, de eljárási okokból nem is foglalhatott állást a hivatkozott szerződések színleltsége tárgyában. A Választottbíróság az ítéletben rögzítette, hogy e szerződéseket csak annyiban vizsgálta, hogy azok létező céggel kötött, alakilag érvényesnek tűnő szerződések. Ennél mélyebb vizsgálódás nem történhetett részben a szerződő felek perbenállásának hiányában, részben azért, mert a hivatkozott szerződésekben más választottbíróságok eljárása volt kikötve. A Választottbíróságnak ez az eljárása nem kifogásolható és nem ütközik a közrendbe sem. A szerződés semmisségére a magyar jog szerint a Ptk. 234. § (1) bekezdése értelmében bárki határidő nélkül hivatkozhat; az egységes magyar bírósági gyakorlat szerint azonban a bárki nem jelent korlátozásmentes igényérvényesítési lehetőséget, hanem a bíróságok minden esetben megkívánják a jogi érdekeltség igazolását (BH 2001/335. jogeset, BH 2004/503. jogeset, EBH 1999. évi 14. sorszám). A felperes esetében a jogi érdekeltség igazolható, azonban ez még önmagában nem eredményezheti azt, hogy a szerződő felek perbenállása nélkül, csupán ilyen tartalmú védekezés mellett a bíróság, az adott esetben a Választottbíróság, állást foglalhatna a szerződés semmissége kérdésében. A felperes a választottbírósági eljárásban a szerződések színleltségére hivatkozott. A színleltség körében az egységes magyar bírósági gyakorlat szerint minden esetben vizsgálni kell mindkét fél magatartását, a színlelés ugyanis a magyar joggyakorlat szerint kétoldalú tudatos magatartás, amelyet az erre hivatkozó félnek kell bizonyítania (BH 1996. évi 86. szám, 1997. évi 583. szám, 2000. évi 457. szám, 2001. évi 29. szám). A felperes azonban a választottbírósági eljárásban nyilvánvalóan nem volt abban a helyzetben, hogy a perben nem álló harmadik személyek tekintetében a közös akarat-egyetértéssel megvalósuló színlelést bizonyítsa. A Választottbíróság pedig az előtte folyamatban lévő ügyben értelemszerűen nem foglalhatott állást az ottani felperes és az eljárásban részt nem vevő harmadik személyek között létrejött szerződések érvényessége vagy semmissége tárgyában. A Választottbíróság a magyar joggyakorlatnak megfelelően járt el, amikor kizárólag azt vizsgálta, hogy az egyes kártételek bizonyítására felhozott szerződések létező cégekkel kötött, alakilag érvényesnek látszó szerződések-e. A választottbírósági eljárás során a felperes érdekében álló védekezés az lehetett volna, hogy ha még a választottbírósági eljárás alatt megindítja az általa érvénytelennek hivatkozott szerződések vonatkozásában azt az eljárást, amelynek keretében a szerződések érvényessége vagy semmissége megállapítható, és az eljárás megindítása kapcsán a Választottbíróság Eljárási Szabályzata 36. § (2) bekezdésére hivatkozással kéri az eljárás felfüggesztését. A felperes azonban nem ennek megfelelően járt el.

A felperes felülvizsgálati kérelmében terjedelmesen és nagy nyomatékkal foglalkozik az általa az érvénytelenítési per alatt, 2005. november 5-én tett feljelentés kapcsán indult nyomozati eljárás adataival, a választottbírósági ítélet közrendbe ütközését állítva azon az alapon, hogy ebben a nyomozati eljárásban adatok merültek fel arra, az R. céggel kötött disztribútori szerződés azért is érvénytelen, mert azt nem arra jogosult írta alá, illetve az aláírás esetleg hamisított. Ezzel a kérdéssel a jogerős ítélet is szükségtelen részletezéssel foglalkozott, holott a Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint ez a hivatkozás még valósága esetén sem szolgálhat a választottbírósági ítélet közrendbe ütközésének megállapítására, s ennek kapcsán érvénytelenítésére. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ugyanis a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perben kizárólag az vizsgálható, hogy a Választottbíróság eljárása, a Választottbíróság ítéleti döntése közrendbe ütközőnek minősíthető-e vagy sem. Nyilvánvalóan nem állapítható meg a választottbírósági ítélet terhére a közrendbe ütközés olyan utóbb felmerült tények vagy bizonyítékok alapján, amelyek a választottbírósági eljárás során nem kerültek szóba, amelyekre való hivatkozás nem történt. A választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti per ugyanis nem használható perújítás helyett, nem pótolja a választottbírósági eljárás körében nem ismert perújítást, nem töltheti be a perújítás funkcióját. Az állami bíróság az érvénytelenítési perben csak a lefolytatott választottbírósági eljárást vizsgálhatja, azt is csak a Vbt. által megengedett szűk körben. A Vbt. pedig olyan érvénytelenítési okot nem ismer, amely megengedné a választottbírósági ítélet meghozatala után felmerült körülmények vizsgálatát. Ez egyébként megfelel az európai gyakorlatnak is. A Legfelsőbb Bíróság tudomása szerint az osztrák választottbírósági jogot módosító 2006-os törvény 2006. július 1-jén hatályba lépett rendelkezése engedi meg a választottbírósági ítélet érvénytelenítését abban az esetben, ha fennállnak azok az előfeltételek, amelyek alapján egy bírósági ítélet perújítási keresettel lenne támadható [ZPO 611. § (2) bek. 6. pont]. A Vbt. azonban ilyen rendelkezést nem tartalmaz. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint választottbírósági ítélet meghozatalát követően felmerült új körülmények és bizonyítékok nem szolgálhatnak a választottbírósági ítélet érvénytelenítése alapjául még a közrendbe ütközésre történő hivatkozás körében sem. Szükségtelen ezért a jogerős ítéletnek a nyomozati eljárással kapcsolatos okfejtése, szükségtelen lett volna a nyomozati eljárás befejezéséig a per tárgyalásának felfüggesztése, s így alaptalan és téves a felperes felülvizsgálati kérelmében e tárgyban szereplő okfejtés.

Itt kíván a Legfelsőbb Bíróság rámutatni arra, hogy alapvetően téves a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy a Vbt. 55. § (2) bekezdésének b) pontjában írt érvénytelenítési okra nem vonatkozik az 55. § (1) és (3) bekezdése szerinti jogvesztő határidő. Önmagában abból a körülményből, hogy ez az érvénytelenségi ok egy külön bekezdésben szerepel, nem következik, hogy rá nem vonatkozik az érvénytelenítési per megindítására megszabott határidő. Következik ez a (2) bekezdésnek abból a megfogalmazásából, hogy a "választottbírósági ítélet érvénytelenítése arra hivatkozással is kérhető …", itt az is kitétel nyilvánvalóan arra utal, hogy az 55. § egyéb rendelkezései is alkalmazásra kell, hogy kerüljenek. De ez következik a választottbírósági eljárás jellegéből, nevezetesen abból, nyilvánvalóan megengedhetetlen, hogy a későbbiekben felmerülő körülmények folytán bármikor indítható legyen érvénytelenítési per. A jogerős ítélet okfejtéséből az következhetne, hogy például közrendbe ütközés címén határidő nélkül bármikor, esetleg évek múlva lehetne érvénytelenítési pert indítani, ami nyilvánvalóan nem engedhető meg.

Mindezeket összegezve tehát az állapítható meg, hogy a jogerős ítélet a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapul, nem sérti a felperes által hivatkozott Pp. 206. § (1) bekezdésében írtakat, az indokolás megfelel a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, nem sérti a Pp. 213. § (1) bekezdését sem, mert a bíróság valamennyi kereseti kérelemről döntött, és helyes az a megállapítása is, hogy a választottbírósági ítélet nem ütközik a közrendbe.

A polgári bíróság a Választottbíróság ítéletét érdemben nem bírálhatja felül. A Választottbíróság ítéletének esetleges jogszabálysértő rendelkezése önmagában nem alapozza meg a választottbírósági ítélet közrendbe ütközésének megállapítását. A polgári bíróság arra sem jogosult, hogy a Választottbíróság által mérlegelt bizonyítékokat felülmérlegelje, és így a mérlegeléssel megállapított kártérítés mértékének felülvizsgálatára sincs lehetőség (Ilyen álláspontot fejtett ki a Legfelsőbb Bíróság az EBH 2006/1525. számon közzétett eseti határozatában is).

Nem lehet a közrendbe ütközés megállapításának alapja önmagában a kötbér, a kártérítési összeg nagysága, vagy az, hogy a Választottbíróság a magyar jog szabályai által ismert általános kártérítést alkalmazva mérlegeléssel állapított meg egyes kártételeket.

A közrendbe ütközés csak abban az esetben állapítható meg, ha az alapjogokat, illetve a társadalmi értékítéletet sértő, a felek jogviszonyán túlmutatóan a közrend sérelmét okozó következményekkel járhat. A választottbírósági ítélet érvénytelenítése közrendbe ütközés jogcímén csak a jogrend alapelveinek nyilvánvaló és súlyos megsértése esetén alkalmazható.

A közrendbe ütközés megvalósulásánál elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a választottbírósági ítélet annak tartalmánál, rendelkezéséinél fogva a társadalom, "a köz" érdekét sérti-e.

Ilyen lehet esetleg az, ha a választottbírósági eljárásban a Választottbíróság által felismerhetően, vagy igazolhatóan bűncselekmény elkövetésével létrehozott bizonyítékot használnak fel; ennek előfeltétele, hogy az a választottbírósági eljárás adataiból megállapítható legyen, a választottbírósági eljárás tárgya legyen, ami azonban a jelen esetben nem áll fenn.

A jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a választottbírósági ítélet nem ütközik a magyar közrendbe sem. A felperes a közrendbe ütközés okaként valójában a polgári anyagi és eljárásjogi szabályok téves alkalmazására hivatkozott. A választottbírósági ítélet azonban nem minősíthető közrendbe ütközőnek azon az alapon, hogy valamely anyagi vagy eljárási szabállyal ellentétben áll, azt helytelenül alkalmazta. Önmagában a felek szerződéses vitájában egy esetleges jogszabálysértő választottbírósági döntés sem valósítja meg a gazdasági, társadalmi rend alapjainak sérelmét, azaz a közrend sérelmét. A felperes a közrend sérelmére való hivatkozással a választottbírósági ítélet érdemi felülbírálatát kívánta elérni, amelyet azonban a választottbírósági törvény nem enged meg.

A kifejtettekre tekintettel a II. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében hivatkozott okok sem alkalmasak a közrend sérelmének a megállapítására. Ezen túlmenően azért sem vehető figyelembe, mert a II. r. alperes által felhozottak sem a választottbírósági eljárásnak, sem az elsőfokú eljárásnak nem voltak tárgyai. A II. r. alperes ellenkérelmében előadottak olyan új ténynek minősülnek, amelyek figyelembevéte­lét a felülvizsgálati eljárásban a törvény kizárja. A Pp. 275. § (1) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A Pp. 270. § (2) bekezdéséből következően a felülvizsgálati eljárás a jogerős ítélet valamely jogszabálysértésben megnyilvánuló hibájának orvoslására szolgáló rendkívüli jogorvoslat. Ebből következően tárgya csak az lehet, amely az alapeljárásnak is tárgya volt, amelyre az alapeljárásban a felek hivatkoztak. Sem a választottbírósági eljárás során, sem az elsőfokú eljárásban a felek egyike sem hivatkozott a II. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében megjelölt jogszabályokra. Azt a bíróságnak a felek erre vonatkozó kérelme, illetve hivatkozása nélkül hivatalból nem kellett alkalmaznia. Ettől eltekintve az adott jogszabály alkalmazásának hiánya a felek jogviszonyán túlmenő jogkövetkezményekkel nem jár, és emiatt a közrendbe ütközés egyébként sem lenne megállapítható.

A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.016/2008.)