EH 2011.2401 Nincs jogi akadálya annak, hogy a károsult (vagy vagyonbiztosítója) a felelősségbiztosító mellett a kötelező gépjármű felelősségbiztosítással rendelkező károkozót is perelje az okozott kár megtérítésére. A károkozó és a felelősségbiztosítója - mint egyetemleges kötelezettek - egyetemlegesen felelnek [Ptk. 345. § (1) bek., 567. § (3) bek., 190/2004. (VI. 8.) Korm. r. 8. § (1) bek.]
A II. r. alperes az általa vezetett, de Cs. G. tulajdonában álló személygépkocsival 2006. február 26-án közlekedési balesetet okozott, amelynek során kár keletkezett a P. F. tulajdonában álló személygépjárműben. A II. r. alperes elismerte a káresemény bekövetkeztéért fennálló felelősségét, az általa vezetett gépjármű az I. r. alperesnél rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítással. A károsult személygépkocsi kárfelvételét az I. r. alperes végezte el, majd megküldte azt a kár előzetes rendezése érdekében annak Casco biztosítója, a felperes részére. A felperes 10%-os önrész levonását követően 2006. május 29-én 2 141 100 forintot fizetett ki a gépjármű tulajdonosának, majd felhívta az I. r. alperest az összeg megtérítésére, aki azonban a felhívásnak nem tett eleget.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság a Ptk. 334. §-ának (2) bekezdése, 344. §-ának (1) bekezdése, valamint 558. §-ának (1) bekezdése alapján egyetemlegesen kötelezze az alpereseket, a II. r. alperes által okozott kár károsultjának kifizetett összeg, azaz 2 141 100 forint és annak 2006. május 29-étől járó törvényes mértékű késedelmi kamatainak a megfizetésére. Másodlagosan, arra az esetre, ha a követelése az I. r. alperestől nem hajtható be, a károkozó II. r. alperes mögöttes felelősségének megállapítását, míg harmadlagosan az alperesek együttes marasztalását kérte.
Az I. r. alperes a követelés jogalapját és összegszerűségét nem vitatta, a kamatfizetés kezdő időpontját az iratok részére történt megküldésének napjától ismerte el.
A II. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a káresemény bekövetkezésekor érvényes kötelező felelősségbiztosítással rendelkezett. A felperes késlekedett az I. r. alperessel szembeni igény érvényesítésével, és nem tájékoztatta őt az I. r. alperes elutasító magatartásáról még olyan időpontban, amikor eredménnyel léphetett volna fel a felelősségbiztosítójával szemben.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek 2 141 100 forintot és ennek az I. r. alperes tekintetében 2006. május 25. napjától a II. r. alperes vonatkozásában 2008. október 3. napjától járó kamatát. Megállapította, hogy a II. r. alperes a tartozás megfizetésére csak akkor köteles, ha a marasztalás összege az I. r. alperestől nem volt behajtható, míg a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felperes a Ptk. 558. §-ának (1) bekezdése szerint jogosult volt az általa kifizetett kárösszeg vonatkozásában a kárért felelős személlyel szemben fellépni. A kötelező felelősségbiztosításról szóló - ekkor hatályban volt - 190/2004. (VI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: rendelet) 2. §-ának (2) bekezdése szerint az I. r. alperes, a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján pedig a II. r. alperes felelőssége is fennállt.
Az I. r. alperes kamatfizetési kötelezettsége a Ptk. 360. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a felperes részéről történt kifizetés időpontjától kezdődően, a II. r. alperesé pedig az I. r. alperes fizetésképtelensége folytán reá kiterjesztett keresetről való tudomásszerzésétől áll fenn.
Az elsőfokú bíróság szerint az alperesek tekintetében a közös károkozás szabályai nem alkalmazhatóak, a felperes által kifizetett összeg megtérítésére eltérő jogszabályok alapján kötelesek azzal, hogy a felperes bármelyiküktől kérhetett teljesítést, így egyszerű pertársaknak tekinthetőek. Az elsőfokú bíróság erre figyelemmel a II. r. alperes mögöttes felelősségének megállapításával kötelezte az alpereseket a tartozás megfizetésére.
A felperes és a II. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintve, fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta és mellőzte "a II. r. alperes a tartozás megfizetésére csak akkor köteles, ha a marasztalás összege az I. r. alperestől nem volt behajtható" rendelkezést, míg egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolásában a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a Ptk. 559. §-ának (1) bekezdése szerint a felelősségbiztosítás alapján - főszabályként - a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított mértékben mentesítse őt az olyan kár megtérítése alól, amelyért ő felelős. A (2) bekezdés értelmében a biztosító a kártérítési összeget csak a károsultnak fizetheti ki, de a károsult közvetlenül a biztosító ellen igényt nem érvényesíthet. Ez alól kivételt jelent a rendelet 8. §-ának (1) bekezdése, amely lehetővé teszi, hogy a károsult a biztosítási szerződés keretei között a kárigényét közvetlenül a károkozó felelősségbiztosítójával szemben érvényesítse. Gépjárművel okozott kár esetén tehát a károsult választhatja meg azt, hogy követelését kivel szemben érvényesíti.
A gépjármű kötelező felelősségbiztosítás egy olyan három alanyú jogviszony, amelynek célja azoknak a károknak a megtérítése, amelyeket a biztosított harmadik személynek okoz, és megtéríteni köteles. A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójának kártérítési felelősségét azonban nem érinti az a körülmény, hogy a kárért a biztosító a felelősségbiztosítás szabályai szerint helytállni köteles. Ebben a jogviszonyban a biztosított nem mint károsult, hanem mint kárért felelős személy vesz részt. A károsult tehát ebben a speciális jogviszonyban nem kerül a biztosítóval, vagy a károkozóval szerződéses kapcsolatba.
A közös károkozás Ptk. 344. §-ában foglalt szabályai nem alkalmazhatóak, mert a kárt csak a II. r. alperes okozta, az I. r. alperes kötelezettsége pedig a II. r. alperes által okozott károk megtérítésére áll fenn. A kártérítés megfizetésére tehát az I. r. alperes a kötelező felelősségbiztosítás, a II. r. alperes pedig a Ptk. 345. §-a alapján köteles azzal, hogy a felperes bármelyiküktől kérhet teljesítést, így az alperesek egyszerű pertársaknak minősülnek, marasztalásuk azonban egyetemleges.
A jogerős ítélettel szemben a II. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság annak hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, és utasítsa el a keresetet, vagy - másodlagosan - részben mentesítse a felelősség alól.
A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a perbeli esetben a II. r. alperes minden tőle elvárhatót megtett, mert a baleset időpontjában az I. r. alperesnél érvényes és hatályos felelősségbiztosítással rendelkezett. A rendelet 2. §-ának (2) bekezdése alapján a szerződéskötési kötelezettségének eleget tett és azért kötött biztosítást, hogy az I. r. alperes a gépjármű üzembentartója által okozott anyagi károkra fedezetet nyújtson. A rendelet 2. §-ának (5) bekezdése rögzíti azt, hogy a keletkezett kárt ki köteles megtéríteni, és itt nem kerül rögzítésre a károkozó helytállási kötelezettsége, ami egyébként ellentétben állna a rendelet 7. §-ának (1) bekezdésében és a 8. §-ában foglalt szabályozással.
A 8. § (1) bekezdése szerint a károsult a rendelet alapján a biztosítási szerződés keretei között a károkozó gépjármű üzembentartójának biztosítójával, vagy a kártalanítási számla kezelőjével szemben is jogosult igényét közvetlenül érvényesíteni. A rendelet tehát a Ptk. szabályaitól eltérő kötelezettségeket és jogokat állapított meg, a Ptk. szabályainak alkalmazhatóságát kizárva határozta meg azt, hogy a károsult csak a biztosítóval vagy a kártalanítási számla kezelőjével szemben jogosult az igényérvényesítésre. Az "is" szó ez esetben nem a Ptk. szabályaira való visszautalást jelenti, hanem a biztosító mellett a számla kezelőjével szemben is fennálló igényérvényesítés lehetőségére utal. A Ptk.-ra való visszautalás akkor lenne elfogadható, ha a két tagmondat között nem a "vagy", hanem az "és" kötőszó szerepelne. A rendelet és a szerződés tehát létrehozta a felelősség és a helytállási kötelezettség elkülönülését, így a II. r. alperes marasztalása sőt perbenállása is jogszabálysértő, hiszen felelőssége fennállása esetén a biztosító köteles mentesíteni őt a kár megtérítése alól. A rendelet alapján a biztosított nemcsak követelheti a biztosító szerződésszerű teljesítését, hanem a biztosító - helytállási kötelezettsége alapján - a biztosított követelése nélkül köteles a károk megtérítésére. Utalt arra is, hogy ha elfogadható lenne az "is" szón alapuló károkozóval szembeni igényérvényesítési lehetőség, akkor a Ptk. 559. §-ának (1) bekezdése szerint lenne köteles a biztosító a mentesítésére.
Hivatkozott a II. r. alperes arra is, hogy jogszabálysértő módon nem került alkalmazásra a Ptk. 339. §-ának (2) bekezdésébe foglalt rendelkezés, mert a méltányolható esemény ez esetben a károkozónál jelentkezett, míg károsultról nem lehet beszélni, hiszen a kártérítési összeg a felperes által kifizetésre került. A gyakorlat e rendelkezés alkalmazhatóságát az előreláthatóság kérdésköréhez igazítja, vagyis a károkozó nem tehető felelőssé az olyan károkért, amelyek bekövetkeztét nem látta, és kellő körültekintés esetén sem láthatta előre. A II. r. alperes érvényes és hatályos szerződéssel rendelkezett, nem tudhatta, hogy az I. r. alperes - anyagi gondjai miatt - nem fogja teljesíteni kötelezettségét. Különös méltánylást érdemlő körülmény az is, hogy a baleset még akkor történt, amikor nem álltak fenn az I. r. alperes likviditási problémái, a felperes azonban csak késedelmesen, 2008. február 29-én - amikor az I. r. alperes már fizetési nehézségekkel küzdött - kísérelte meg követelése érvényesítését, majd igényét csak 2008 augusztusában terjesztette ki a II. r. alperesre.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és a II. r. alperes perköltségekben való marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
A másodfokú bíróság a per eldöntéséhez szükséges mértékben feltárt és helyesen megállapított tényállás alapján helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy fennáll a II. r. alperes kártérítési felelőssége, jogszabálysértés ezért nem történt.
A felperest azáltal, hogy a Casco biztosítás alapján a károsult kárát - illetve annak a 10% önrésszel mérsékelt összegét - megtérítette, ennek mértékéig a Ptk. 558. §-ának (1) bekezdése értelmében törvényi engedményesként megilletik azok a jogok, amelyek a biztosítottat, azaz a károsultat megillették a kárért felelős személlyel szemben.
A felperes biztosító társaság tehát - az általa kifizetett összeg erejéig - a károsult vagyonbiztosítójaként a károsult helyébe lépve - jogosult volt fellépni a károkozóval és a károkozó kötelező felelősségbiztosítójával szemben.
A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján a károkozó II. r. alperes köteles az általa a fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében okozott kár megtérítésére. Ez a kötelezettsége attól függetlenül fennáll, hogy van-e olyan biztosító, amely a felelősségbiztosítás szabályai szerint a keletkezett kárért helytállni köteles. Felelősségbiztosítás fennállása esetén a Ptk. 559. §-ának (2) bekezdésében meghatározott főszabály szerint a biztosító a megállapított kártérítési összeget csak a károsultnak fizetheti, a károsult azonban igényét közvetlenül a biztosítóval szemben nem érvényesítheti. A károsultnak tehát általában a károkozóval szemben kell igényét érvényesíteni. Amennyiben a károkozó érvényes felelősségbiztosítással rendelkezik, akkor a kárt át tudja hárítani a felelősségbiztosítójára.
A Ptk. 567. §-ának (3) bekezdése felhatalmazást ad arra, hogy a kötelező felelősségbiztosítás szabályait jogszabály a törvénytől eltérően állapítsa meg. E rendelkezés alapján szabályozta a baleset bekövetkeztének időpontjában hatályban volt 190/2004. (VI. 8.) Korm. rendelet a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosítását. Ez a rendelet azonban - a Ptk. által adott felhatalmazásnak megfelelően - csak a kötelező felelősségbiztosítás szabályait illetően térhetett el a Ptk.-tól és így nem érinthette a károkozó Ptk. szabályai alapján fennálló deliktuális felelősségét.
A rendelet a károsultak érdekeinek fokozott védelmét kívánta biztosítani azáltal, hogy a 8. § (1) bekezdésében lehetővé tette a károsult részére a felelősségbiztosító közvetlen perlését. A rendelet tehát kiegészítő jelleggel, a kár mielőbbi és teljes körű megtérítése érdekében adott lehetőséget arra, hogy a károsult a bizonytalan teljesítőképességgel rendelkező károkozóval szembeni igényérvényesítés helyett - őt kihagyva - közvetlenül a vélelmezetten tőkeerős, így kellő fedezettel rendelkező felelősségbiztosítótól követelhesse kára megtérítését. Ez a károsult részére biztosított többletjogosultság azonban nem jelenti jogi akadályát annak, hogy a károsult (vagy jelen esetben vagyonbiztosítója) a felelősségbiztosító mellett a kötelező gépjármű felelősségbiztosítással rendelkező károkozót is perelje a magasabb szintű jogszabály, a Ptk. rendelkezései szerint fennálló deliktuális felelőssége alapján.
A perben felmerült jogkérdés nem új keletű, csak az I. r. alperes fizetésképtelenségéig igen ritkán fordult elő. Az ilyen jellegű jogvitákra már hosszú ideje egységesnek mondható joggyakorlat alakult ki, amely már a Ptk. kommentárjaiban, illetve a Legfelsőbb Bíróság BH 1990.140. számú eseti döntésében is megfogalmazódott.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy ennek az ügynek a tárgyát annak eldöntése képezte, hogy a felelősségbiztosító fizetésképtelensége esetén a keletkező kárt a teljesen vétlen károsultnak, vagy a károkozónak kell viselnie. Az, hogy a károsult rendelkezett vagyonbiztosítással, így a kárát egy biztosítótársaság előzetesen megtérítette - és így helyette léphetett fel az ügyben - csak a perbeli eset olyan, nem általános érvényű sajátossága, amely a jogvita eldöntése szempontjából közömbös. A felperes a károsulttal fennállt vagyonbiztosítási jogviszonya alapján teljesített kifizetést, pozíciója ezért a károsultéval megegyező. A kártérítési felelősség lényege, hogy a vétlen károsult kárának meg kell térülnie, így ha van a kárért felelőssé tehető személy, akkor a kár vagy annak egy része nem maradhat a károsult terhén.
Nem találta alaposnak a Legfelsőbb Bíróság a II. r. alperesnek a Ptk. 339. § (2) bekezdésére való hivatkozását. E jogszabályhely alkalmazására nem ad alapot sem a felelősségbiztosító fizetésképtelensége, sem az, hogy a felperes korábban is érvényesíthette volna az igényét.
A jogerős ítélet a II. r. alperes mögöttes felelősségét kimondó rendelkezést mellőzte ugyan, de elmulasztotta az alperesek kötelezettsége egyetemlegességének az ítélet rendelkező részében történő megállapítását. Az alperesek egyetemleges marasztalásának az alapja az, hogy ők a Ptk. 337. § (1) bekezdése szerinti egyetemleges kötelezettek, hiszen bármelyikük teljesítése megszünteti a másik kötelezettségét is a felperessel szemben. Az egyetemlegességre tekintettel a kamatfizetés kezdő időpontja vonatkozásában sem lehet eltérés a két alperes marasztalása között. A kamatfizetés kezdő időpontja pedig helyesen csak a keresetben - mindkét alperes tekintetében - megjelölt időpont, 2006. május 29-e lehet, ennél korábbi időpont nem, hiszen a bíróság nem terjeszkedhet túl a kereseti kérelmen (Pp. 215. §).
A Legfelsőbb Bíróság ezért a kifejtetteknek megfelelő pontosítással a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.