EH 2018.09.B24 I. Végszükség miatt nem valósítja meg az állatkínzás bűntettét, aki az emberek testi épségét, egészségét közvetlen támadással fenyegető kutyát lelövi [Btk. 15. § f) pont, 23. § (1) bek., 244. § (1) bek. a) pont, (2) bek. b) pont].
II. A támadás élőlény általi, más ellen irányuló ártó vagy veszélyeztető erőkifejtés, amellyel szemben helye van védekezésnek. Az állat általi támadással szembeni védekezés lehetősége pedig nem szűkebb, mint amikor a támadást ember hajtja végre [Btk. 22. § (1) bek., 23. §].
[1] A járásbíróság a 2016. március 31-én kelt ítéletében a terheltet állatkínzás bűntettében [2012. évi C. tv. - a továbbiakban: Btk. - 244. § (1) bek., valamint (2) bek. a) pontja] mondta ki bűnösnek, és ezért 120 napi tétel, napi tételenként 1500 forint, összesen 180 000 forint pénzbüntetésre ítélte.
[2] Kétirányú fellebbezések alapján eljárva a törvényszék a 2017. július 13-án kihirdetett ítéletével a terhelt cselekményét állatkínzás vétségének [1978. évi IV. tv. - a továbbiakban: korábbi Btk. - 266/B. § (1) bek. a) pont] minősítette, és - a terhelt büntetését intézkedésre változtatva - 1 évi időtartamra próbára bocsátotta. Egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[3] A bíróság jogerős ítéletében megállapított tényállás lényege szerint 2012. szeptember 19-én 14 és 16 óra között G.-n, az F. utca 7. számú, az önkormányzat által használt ház udvarán egy 10,5 kg súlyú, kb. 40 cm magasságú, kistestű terrier jellegű keverék kutya megmorogta az ott dolgozó H.-né H. D. és T. F.-né dolgozókat. A kutya morogva ment feléjük, ezért a két nő bement a házba, és telefonon értesítették a terheltet. A terhelt - G. község polgármestere - nem sokkal később a helyszínre érkezett, és magához vette a gépkocsijában lévő íjat. Az ebet az udvaron találták, a terheltet követte H.-né H. D. és T. F.-né. Megpróbálták elzavarni a kutyát, a kutya vicsorgott és habzott a szája, de nem futott el. A terhelt ekkor előbbre lépett, és az ugató kutyát 3,5-4 méter távolságból nyílvesszővel oldalról meglőtte. Az alumíniumból készült, kb. 7 mm átmérőjű nyílvessző 55 mm-es penge nélküli vadászheggyel volt felszerelve, és a kutya bal 9. bordaközi tájékába fúródott.
[4] A kutya a nyíllal az oldalában elmenekült a lövés helyszínéről, majd a lövést követően 10-12 percen belül elpusztult. A rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a kutya pontosan hol pusztult el, illetve azt sem, hogy a pusztulásához vezető, a rekeszizmot perforáló és bélfodri erek sérülését okozó hasi bevérzéssel járó sérülést a terhelt által kilőtt nyílvessző okozta-e. Azt sem lehetett kétséget kizáró módon megállapítani, hogy a kutya röviddel a halála előtt szerzett, bal alkarján és haskorci redőjén rögzített sérülései mitől keletkeztek, ezen sérülések azonban egyenként és összességükben sem voltak alkalmasak a kutya pusztulásához vezető sérülés előidézésére.
[5] A terhelt által kilőtt és az állat testébe fúródott nyílvessző ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy a kutya maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.
[6] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, annak törvényi okaként elsődlegesen a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját, másodlagosan a hivatkozott törvényhely c) pontját megjelölve. Érdemben elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását és a terhelt felmentését, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.
[7] Indokai szerint a bíróság jogerős ítéletében tévesen vont következtetést a végszükség - mint büntethetőséget kizáró ok - hiányára, és nem indokolta meg a terhelt erre vonatkozó védekezésének elvetését. Állattámadás alkalmas lehet végszükség előidézésére, a kutya által okozott veszély valós és okszerű volt, az erre vonatkozó feltevésre a terheltnek alapos oka volt. A kutya viselkedése közvetlen veszélyt jelentett a két tanúra és a terheltre is, ám ennek hiányában sem lenne büntethető a terhelt, mert okkal feltételezte, hogy cselekménye a társadalomra nem veszélyes. A kutya már többször rátámadt a tanúkra, az sem egyértelmű, hogy nem veszett kutya-e. A veszély közvetlen volt, másként el nem hárítható, és a terhelt vétlen volt e veszély előidézésében. A nyílvessző használata sem alapozza meg önmagában a terhelt büntetőjogi felelősségét.
[8] A terhelt cselekménye megfelel a szükségesség-arányosság mércéjének is, ha mégis átlépte, akkor ijedtsége, menthető felindulása miatt lépte túl annak mértékét, hiszen felelősséggel tartozott a tanúk testi épsége iránt is. Az erre vonatkozó indokolása a jogerős ítéletnek oly mértékben hiányos, hogy amiatt az ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan.
[9] Az indítvány szerint a terhelt büntetőjogi felelőssége azért is a büntetőjog szabályainak megsértése miatt került megállapítására, mert az állatkínzás törvényi tényállásának eleme a bántalmazás indokolatlansága is, márpedig jelen esetben az agresszív és megvadult állattal szemben a terhelt fellépése a tanúk és saját testi épségének védelme érdekében indokolt volt. Ezen túlmenően a tompa végű nyílvesszőnek a gyakorlóíjból történő kilövése nem volt alkalmas a gerinces állatnál maradandó egészségkárosodás vagy pusztulás előidézésére. A kutya a lövést követően elszaladt, az sem bizonyított, hogy a megtalált állat azonos a terhelt által meglőtt ebbel. A másodfokú eljárásban bevont szakértő előadása alapján az is kétséges, valójában mi szúrta át az állatot, az állat pusztulását okozó szúrt seb jóval hosszabb és mélyebb, mint amennyire a nyílvessző az állatot megsebesíthette, semmi nem támasztja alá, hogy a kutya pusztulását a nyílvessző okozta-e, illetve a megtalált nyílvessző a terhelté lenne. A meglőtt kutya vonatkozásában tehát a cselekmény tényállásszerűsége nem áll fenn, a megtalált kutya tekintetében pedig bizonyítatlan a terhelt bűnössége.
[10] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, és a megtámadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.
[11] Indokai szerint az indítvány túlnyomó részében a tényállás megalapozottságát vitatja, és a bíróságok bizonyítékértékelő tevékenységét támadja, ezért e részeiben a felülvizsgálat törvényben kizárt. A jogerős ítéletben megállapított tények alapulvételével a terhelt bűnösségének megállapítása állatkínzás vétségében törvényes, a végszükségre való hivatkozás pedig alaptalan. Az ügyészi álláspont szerint ugyancsak alaptalan az indokolási kötelezettség elmulasztásának kifogásolása is, a bíróságok határozataiból megállapítható, hogy jogi álláspontjukat mire alapozták, a bizonyítékok értékelése körében levont következtetések helyessége pedig kívül esik a feltétlen eljárási szabálysértések körén.
[12] A Legfőbb Ügyészség átiratára tett írásbeli észrevételében a védő fenntartotta az indítványában foglaltakat és vitatta, hogy abban a tényállás megállapítását támadta volna; ezzel szemben az ítélet jogi fogyatékosságaira mutatott rá. A tényállás alkalmas a végszükség megállapítására, másodlagosan pedig az ítélet az indokolási kötelezettség elmulasztása miatt felülbírálatra alkalmatlan. Nem kétséget kizáróan bizonyított az sem, hogy a terhelt által használt nyílvessző okozta az állat pusztulását, a nem bizonyított tényekből levont következtetések pedig megalapozatlanok a terhelttel szemben.
[13] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el.
[14] A nyilvános ülésen a terhelt védője a felülvizsgálati indítványában foglaltakat változatlan tartalommal tartotta fenn. Hangsúlyozta, hogy indítványa nem a jogerős ítéletben megállapított tényállást támadja, hanem a végszükség tekintetében az indokolási kötelezettség megsértését sérelmezi. A terhelt a cselekmény elkövetésekor munkaidejét töltötte, és a kutya által megtámadott asszonyok a terheltet, mint a munkáltatói jogkör gyakorlóját hívták fel. A terhelt pedig a végszükségi helyzetben a lehető leggyorsabb döntést hozta meg annak érdekében, hogy a nők testi épsége és egészsége ne sérüljön.
[15] A védő álláspontja szerint az indokolási kötelezettség megsértése abban is testet ölt, hogy a bíróságok nem vették figyelembe az arra vonatkozó bizonyítékokat, miszerint a terhelt cselekménye nem az állat életének kioltására, hanem az ember testi épségének, egészségének megóvására irányult.
[16] A Legfőbb Ügyészség képviselője ugyancsak fenntartotta az átiratukban foglaltakat. Álláspontja szerint a felülvizsgálati indítvány és a védő felszólalása is túlnyomórészt a megállapított tényállást vitatja, más tényállást lát megállapíthatónak, mint ami a jogerős ítéleti tényállásban le van írva, és ehhez a más tényálláshoz képest látja megállapíthatónak a végszükséget. Jelen esetben az irányadó tényállás egyértelműen tartalmazza, hogy a kis testű kutya nem akarta megtámadni a feléje közeledőket, csupán morgással jelezte azt, hogy a szűk helyről menekülni próbált. Az a támadás, az a veszélyhelyzet, amelyet a felülvizsgálati indítvány alapul vesz, mely szerint a kutya fenyegette az embereket, és megtámadta őket, ellentétes a tényállásban leírtakkal.
[17] Ezért - az ügyészi álláspont szerint - a felülvizsgálati indítvány nagyobb részében kizárt, hiszen a tényállást támadja. Ugyanerre irányul az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó része is, hiszen az valójában egy más tényállás megállapítását célozza, és azért állítja az indokolási kötelezettség megsértését, mert a bíróság nem az általuk kívánt tényállást állapította meg. A jogerős ítéleti tényállást alapul véve azonban a bűnösség megállapítása, illetőleg a cselekmény minősítése is törvényes.
[18] A védő viszonválaszában megerősítette, hogy semmilyen vonatkozásban nem a tényállás megállapítását támadta, hanem elsődlegesen a végszükség meg nem állapítását, másodlagosan - a rendelkezésre álló bizonyítékok tükrében - a bűnösség megállapítását sérelmezi.
[19] A terhelt felszólalásában az eljárás során elsőként kirendelt szakértő személyét, és szakvéleményének tartalmát kifogásolta, és vitatta, hogy az állat az általa kilőtt nyíl következtében pusztult volna el.
[20] A felülvizsgálati indítvány a következők szerint alapos.
[21] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely jogerős ítélettel szembeni jogi kifogás lehetőségét biztosítja. E jogorvoslat kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdés a)-g) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
[22] A védő az indítvány törvényes okaként elsődlegesen a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját, másodlagosan e törvényhely c) pontját jelölte meg.
[23] A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján felülvizsgálatnak akkor van helye, ha a bíróság jogerős ítéletében a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabott ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmazott, illetve a büntetés végrehajtását a Btk. 86. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztette fel, célja pedig a minősítés helyesbítése, avagy a törvénysértés kiküszöbölése mellett a törvénynek megfelelő nemű és mértékű joghátrány alkalmazása.
[24] A fentieknek megfelelő hivatkozást azonban az indítvány nem tartalmaz, és nem is célozza pusztán a jogerős ítéletben alkalmazott joghátrány megváltoztatását. Ekként az nem tekinthető a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján benyújtottnak.
[25] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján valóban felülvizsgálati ok, ha - egyebek mellett - a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog megsértése miatt került sor. Ugyanakkor a felülvizsgálati indítvány elbírálása során a jogerős ítéletben megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható [Be. 423. § (1) bek.]; a felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak sincs helye [Be. 388. § (2) bek., Be. 419. § (1) bek.].
[26] Jelen esetben kétségtelen, hogy az indítvány több vonatkozásban is a bíróság által megállapított tényállást vitatta. Idetartozik a tényállás bizonyítatlanságára vonatkozó védői érvelés egésze. A bíróság jogerős ítéletében tényként rögzítette, hogy a terhelt által meglőtt, és az utóbb elpusztult kutya azonos, és ugyanaz a terhelt által kilőtt, illetve az állatban megtalált nyílvessző. Ugyancsak rögzítette azt is, hogy a terhelt által kilőtt, és az állat testébe fúródó nyílvessző alkalmas volt a kutya maradandó egészségkárosodásának vagy pusztulásának előidézésére. E tények a felülvizsgálati eljárásban vitássá nem tehetők, megalapozottságuk vizsgálata a felülvizsgálat tárgya nem lehet; éppen ezt zárja ki a Be. 423. § (1) bekezdésében írt törvényi rendelkezés.
[27] Ugyanakkor az indítványban feltett jogkérdések - a terhelt büntetőjogi felelősségének büntethetőséget kizáró ok ellenében való megállapítása, illetve a cselekmény tényállásszerűsége - a jogerős ítéletben megállapított tények alapján elbírálhatók, mert megfelelnek a felülvizsgálat Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában írt feltételeinek.
[28] Erre tekintettel a Kúria előrebocsátja, hogy következetes gyakorlata szerint az irányadó tényálláshoz tartozik az ítéletszerkesztésből adódóan az indokolás más részében lévő ténymegállapítás is (BH 2006.392.). Az elsőfokú bíróság ítéletében idézte T. F.-né tanúvallomását, miszerint a kutyát a terhelt és a tanú megpróbálta elzavarni, azonban a kutya vicsorgott, és habzott a szája, nem szaladt el. Ezzel kapcsolatban - tartalmi korlátozás nélkül - rögzítette azt is, hogy a bíróság a tanú vallomását elfogadta; az a kitétel, miszerint a tanú szubjektív riadalma nem adott alapot a terhelt vádban írt módon való közbeavatkozásra, már a jogi értékelés része, és ekként a felülvizsgálat tárgya lehet. A bíróság által elfogadott tanúvallomásban szereplő, fent idézett tények viszont bírói ténymegállapítások, a tényállás részei, melyek a felülvizsgálat alapját képezik. Ezért azokat a Kúria is ennek megfelelően tüntette fel az irányadó tényállás leírásában, és a jogi értékelés során is alapul vette.
[29] A végszükség a Btk. 15. § f) pontja szerinti büntethetőséget kizáró vagy korlátozó ok. A Btk. 23. § (1) bekezdése szerint nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett.
[30] Jelen ügyben tévedett az első- és a másodfokú ítéletet hozó bíróság, amikor a terhelt javára a végszükséget - mint büntethetőséget kizáró okot - nem állapította meg, noha ennek ténybeli alapjai a jogerős ítéletben megállapított tényállásból kitűnnek. Ellenben nincs ténybeli alapja annak rögzítésének, miszerint az állatnak nem volt támadó szándéka. A jogerős ítéletben megállapított tények - a morgás, a vicsorgás, a habzó száj - ennek az ellenkezőjére adnak következtetési alapot. A végszükség pedig alapvetően a két megtámadott nő oldaláról vizsgálandó, akik bezárkóztak és segítséget hívtak; ekként a részükről fennálló félelemre - a kutya szándékára vont következtetéssel szemben - van ténybeli következtetési alap. Ehhez képest pedig a végszükség fennállt, a terhelt - a veszélyben lévők testi épségének megóvása végett - ennek elhárítására törekedett.
[31] A bíróság jogerős ítéletében a "kutya tudattartalmából" indult ki, noha ilyen következtetés csak az ember tekintetében lehetséges. Élőlény ártó szándékú közeledése ellen a védekezés szabad; a támadás élőlény aktív cselekvősége, más ellen irányuló ártó vagy veszélyeztető erőkifejtés. A támadás elleni védekezésnek nem feltétele a támadó bűnössége sem; így állat ellen is helye van védekezésnek, a védekezés lehetősége pedig nem lehet szűkebb, mint az emberrel szemben. A terhelti fellépés tehát a két nő segélykérésére megfelel a végszükség törvényi feltételeinek; e tanúk valóban közvetlen veszélyben voltak, e veszély a testi épségüket, egészségüket fenyegette, és nem hárult el, hiszen a kutya még akkor is a helyszínen volt, és támadólag lépett fel, amikor a terhelt a veszélyben lévők hívására oda megérkezett.
[32] A kutya elzavarása sem járt eredménnyel, ezért a kutya olyan módon való elijesztése - és ezzel a veszélyhelyzet megszüntetése - ami alkalmas volt arra, hogy az állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását eredményezze, nem tekinthető nagyobb sérelemnek, mint amivel a kutya támadása fenyegetett. A végszükségnek mint büntethetőséget kizáró oknak a Btk. 23. § (1) bekezdésében meghatározott feltételei ezért jelen esetben maradéktalanul megvalósultak.
[33] A kifejtettekből az is következik, hogy az ügyben nem valósult meg olyan feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés, ami egyúttal a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján felülvizsgálati ok; így az indokolási kötelezettség felülbírálatra alkalmatlanságot eredményező megsértése [Be. 373. § (1) bek. III. pont a) alpont] sem. A hivatkozott eljárási szabálysértés - és egyúttal felülvizsgálati ok - csak akkor valósul meg, ha a támadott határozat indokolása tény- vagy jogkérdés kapcsán olyan mértékben hiányos, hogy abból nem állapítható meg, mire alapozta a bíróság a döntését (BH 2010.117.).
[34] A védő indítványában maga is utalt rá, hogy az eljárt bíróság - ugyan röviden, de - foglalkozott a végszükség kérdésével, az e körben elfoglalt álláspontja az ítéletből egyértelműen kitűnt. Az indokolási kötelesség felülvizsgálati eljárásra okot adó megsértése nem állapítható meg, ha az ügydöntő határozatokból kitűnik az eljárt bíróságoknak a tényállás megállapításával összefüggő tényfeltáró és értékelő tevékenysége, továbbá az, hogy az érdemi döntésben kifejeződő jogi álláspontját - a bűnösséggel, a minősítéssel, a büntetéssel és/vagy intézkedéssel kapcsolatban - mire alapozta. A bizonyítékok értékelése körében levont következtetések helyessége, az értékelés eredménye kívül esik a feltétlen eljárási szabálysértések körén, az tartalmilag az ügydöntő határozat megalapozottságának a felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadása (BH 2013.10.).
[35] Jelen esetben az indítvány e címen (is) a bíróságnak a bűnösség (a végszükség hiánya) kapcsán elfoglalt álláspontját támadta, a bíróság azonban indokolási kötelezettségének annak kapcsán is eleget tett; éppen ezért tudott dönteni a Kúria érdemben az indítványban felvetett jogkérdésben, és nem volt szükség a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére.
[36] Ekként a Kúria a megtámadott határozatot a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján megváltoztatta, s a terheltet az ellene állatkínzás bűntette [Btk. 244. § (1) bek., és (2) bek. a) pont] miatt emelt vád alól, a Be. 6. § (3) bekezdés c) pont első fordulata alapján - a Btk. 15. § f) pontjában írt büntethetőséget kizáró okból -, a Be. 331. § (1) bekezdése szerint felmentette.
[37] A felmentésre tekintettel úgy rendelkezett, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget a Be. 339. § (1) bekezdése alapján az állam viseli, és a Be. 585. § (1) és (3) bekezdése szerint elrendelte a terhelt által eddig megfizetett bűnügyi költség törvényes kamatokkal emelt mértékű visszatérítését.
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Bfv.III.1.745/2017/9.
A határozat szintje: felülvizsgálat
A tanács tagjai: Dr. Kónya István, a tanács elnöke
Dr. Somogyi Gábor, előadó bíró
Dr. Márki Zoltán, bíró
Az eljárás helye: Budapest
Az eljárás formája: nyilvános ülés
Az ülés napja: 2018. április 17.
Az ügy tárgya: állatkínzás vétsége
Terhelt:
Első fok: Szerencsi Járásbíróság, 4.B.81/2014/126., ítélet, tárgyalás, 2016. március 31.
Másodfok: Miskolci Törvényszék, 2.Bf.559/2016/18., ítélet, tárgyalás, 2017. július 13.
Az indítvány előterjesztője: védő
Az indítvány iránya: terhelt javára
Rendelkező rész
Az állatkínzás bűntette miatt folyamatban volt büntetőügyben a terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a Szerencsi Járásbíróság 4.B.81/2014/126. számú, illetőleg a Miskolci Törvényszék 2.Bf.559/2016/18. számú ítéletét megváltoztatja, a terheltet az ellene a Btk. 244. § (1) bekezdésébe ütköző, és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő állatkínzás bűntette miatt emelt vád alól felmenti.
Az eljárás során felmerült 496.971 (négyszázkilencvenhatezer-kilencszázhetvenegy) forint bűnügyi költséget az állam viseli.
Elrendeli a terhelt által bűnügyi költség címén befizetett 142.422 (egyszáznegyvenkétezer-négyszázhuszonkettő) forintnak a befizetés napjától a visszatérítés időpontjáig számított mindenkori törvényes kamatával emelt visszatérítését.
Az ítélet ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye, s ebben az ügyben az indítvány előterjesztője vagy más jogosult újabb felülvizsgálati indítványt nem nyújthat be.
I n d o k o l á s
I.
[1] A Szerencsi Járásbíróság a 2016. március 31-én kelt 4.B.81/2014/126. számú ítéletében a terheltet állatkínzás bűntettében [2012. évi C. törvény - a továbbiakban: Btk. - 244. § (1) bekezdés, valamint (2) bekezdés a) pontja] mondta ki bűnösnek, és ezért 120 napi tétel, napi tételenként 1.500 forint, összesen 180.000 forint pénzbüntetésre ítélte.
[2] Kétirányú fellebbezések alapján eljárva a Miskolci Törvényszék a 2017. július 13-án kihirdetett 2.Bf.559/2016/18. számú ítéletével a terhelt cselekményét állatkínzás vétségének [1978. évi IV. törvény - a továbbiakban: korábbi Btk. - 266/B. § (1) bekezdés a) pont] minősítette, és - a terhelt büntetését intézkedésre változtatva - 1 évi időtartamra próbára bocsátotta. Egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[3] A bíróság jogerős ítéletében megállapított tényállás lényege szerint 2012. szeptember 19-én 14 és 16 óra között G.-n, az önkormányzat által használt ház udvarán egy 10,5 kg súlyú, kb. 40 cm magasságú, kistestű terrier jellegű keverék kutya megmorogta az ott dolgozó H.-né H. D. és T. F.-né dolgozókat. A kutya morogva ment feléjük, ezért a két nő bement a házba, és telefonon értesítették a terheltet. A terhelt - G. község polgármestere - nem sokkal később a helyszínre érkezett, és magához vette a gépkocsijában lévő íjat. Az ebet az udvaron találták, a terheltet követte H.-né H. D. és T. F.-né. Megpróbálták elzavarni a kutyát, a kutya vicsorgott és habzott a szája, de nem futott el. A terhelt ekkor előbbre lépett, és az ugató kutyát 3,5-4 méter távolságból nyílvesszővel oldalról meglőtte. Az alumíniumból készült, kb. 7 mm átmérőjű nyílvessző 55 mm-es penge nélküli vadászheggyel volt felszerelve, és a kutya bal 9. bordaközi tájékába fúródott.
[4] A kutya a nyíllal az oldalában elmenekült a lövés helyszínéről, majd a lövést követően 10-12 percen belül elpusztult. A rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a kutya pontosan hol pusztult el, illetve azt sem, hogy a pusztulásához vezető, a rekeszizmot perforáló és bélfodri erek sérülését okozó hasi bevérzéssel járó sérülést a terhelt által kilőtt nyílvessző okozta-e. Azt sem lehetett kétséget kizáró módon megállapítani, hogy a kutya röviddel a halála előtt szerzett, bal alkarján és haskorci redőjén rögzített sérülései mitől keletkeztek, ezen sérülések azonban egyenként és összességükben sem voltak alkalmasak a kutya pusztulásához vezető sérülés előidézésére.
[5] A terhelt által kilőtt és az állat testébe fúródott nyílvessző ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy a kutya maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.
II.
[6] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, annak törvényi okaként elsődlegesen a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját, másodlagosan a hivatkozott törvényhely c) pontját megjelölve. Érdemben elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását és a terhelt felmentését, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására való utasítását kérte.
[7] Indokai szerint a bíróság jogerős ítéletében tévesen vont következtetést a végszükség - mint büntethetőséget kizáró ok - hiányára, és nem indokolta meg a terhelt erre vonatkozó védekezésének elvetését. Állattámadás alkalmas lehet végszükség előidézésére, a kutya által okozott veszély valós és okszerű volt, az erre vonatkozó feltevésre a terheltnek alapos oka volt. A kutya viselkedése közvetlen veszélyt jelentett a két tanúra és a terheltre is, ám ennek hiányában sem lenne büntethető a terhelt, mert okkal feltételezte, hogy cselekménye a társadalomra nem veszélyes. A kutya már többször rátámadt a tanúkra, az sem egyértelmű, hogy nem veszett kutya-e. A veszély közvetlen volt, másként el nem hárítható, és a terhelt vétlen volt e veszély előidézésében. A nyílvessző használata sem alapozza meg önmagában a terhelt büntetőjogi felelősségét.
[8] A terhelt cselekménye megfelel a szükségesség-arányosság mércéjének is, ha mégis átlépte, akkor ijedtsége, menthető felindulása miatt lépte túl annak mértékét, hiszen felelősséggel tartozott a tanúk testi épsége iránt is. Az erre vonatkozó indokolása a jogerős ítéletnek oly mértékben hiányos, hogy amiatt az ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan.
[9] Az indítvány szerint a terhelt büntetőjogi felelőssége azért is a büntetőjog szabályainak megsértése miatt került megállapítására, mert az állatkínzás törvényi tényállásának eleme a bántalmazás indokolatlansága is, márpedig jelen esetben az agresszív és megvadult állattal szemben a terhelt fellépése a tanúk és saját testi épségének védelme érdekében indokolt volt. Ezen túlmenően a tompa végű nyílvesszőnek a gyakorlóíjból történő kilövése nem volt alkalmas a gerinces állatnál maradandó egészségkárosodás vagy pusztulás előidézésére. A kutya a lövést követően elszaladt, az sem bizonyított, hogy a megtalált állat azonos a terhelt által meglőtt ebbel. A másodfokú eljárásban bevont szakértő előadása alapján az is kétséges, valójában mi szúrta át az állatot, az állat pusztulását okozó szúrt seb jóval hosszabb és mélyebb, mint amennyire a nyílvessző az állatot megsebesíthette, semmi nem támasztja alá, hogy a kutya pusztulását a nyílvessző okozta-e, illetve a megtalált nyílvessző a terhelté lenne. A meglőtt kutya vonatkozásában tehát a cselekmény tényállásszerűsége nem áll fenn, a megtalált kutya tekintetében pedig bizonyítatlan a terhelt bűnössége.
[10] A Legfőbb Ügyészség a BF.1583/2017/1. számú átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, és a megtámadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.
[11] Indokai szerint az indítvány túlnyomó részében a tényállás megalapozottságát vitatja, és a bíróságok bizonyítékértékelő tevékenységét támadja, ezért e részeiben a felülvizsgálat törvényben kizárt. A jogerős ítéletben megállapított tények alapulvételével a terhelt bűnösségének megállapítása állatkínzás vétségében törvényes, a végszükségre való hivatkozás pedig alaptalan. Az ügyészi álláspont szerint ugyancsak alaptalan az indokolási kötelezettség elmulasztásának kifogásolása is, a bíróságok határozataiból megállapítható, hogy jogi álláspontjukat mire alapozták, a bizonyítékok értékelése körében levont következtetések helyessége pedig kívül esik a feltétlen eljárási szabálysértések körén.
[12] A Legfőbb Ügyészség átiratára tett írásbeli észrevételében a védő fenntartotta az indítványában foglaltakat és vitatta, hogy abban a tényállás megállapítását támadta volna; ezzel szemben az ítélet jogi fogyatékosságaira mutatott rá. A tényállás alkalmas a végszükség megállapítására, másodlagosan pedig az ítélet az indokolási kötelezettség elmulasztása miatt felülbírálatra alkalmatlan. Nem kétséget kizáróan bizonyított az sem, hogy a terhelt által használt nyílvessző okozta az állat pusztulását, a nem bizonyított tényekből levont következtetések pedig megalapozatlanok a terhelttel szemben.
III.
[13] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el.
[14] A nyilvános ülésen a terhelt védője a felülvizsgálati indítványában foglaltakat változatlan tartalommal tartotta fenn. Hangsúlyozta. hogy indítványa nem a jogerős ítéletben megállapított tényállást támadja, hanem a végszükség tekintetében az indokolási kötelezettség megsértését sérelmezi. A terhelt a cselekmény elkövetésekor munkaidejét töltötte, és a kutya által megtámadott asszonyok a terheltet, mint a munkáltatói jogkör gyakorlóját hívták fel. A terhelt pedig a végszükségi helyzetben a lehető leggyorsabb döntést hozta meg annak érdekében, hogy a nők testi épsége és egészsége ne sérüljön.
[15] A védő álláspontja szerint az indokolási kötelezettség megsértése abban is testet ölt, hogy a bíróságok nem vették figyelembe az arra vonatkozó bizonyítékokat, miszerint a terhelt cselekménye nem az állat életének kioltására, hanem az ember testi épségének, egészségének megóvására irányult.
[16] A végszükségre vonatkozó védői álláspont el nem fogadása esetére a védő hivatkozott arra is, hogy a másodfokú eljárás során a szakértő tényszerűen és egyértelműen megállapította azt, miszerint az a nyílvessző, amely a fényképeken látszik az elhullott eb testében, kétséget kizáróan utólag került a tetemre, az eljárás befejezését követően a terhelt felkérésére készített szakvéleményében pedig már azt is megállapította, hogy a bélfodri sérülések nem keletkezhettek a nyílvesszőtől, a tüdő sérülése nem az állat életében keletkezett, a terhelt által kilőtt nyílvessző pedig nem volt alkalmas arra, hogy az ügyben szereplő állatnak maradandó károsodását vagy pusztulását okozza. Ez utóbbi ténnyel egyezően nyilatkozott a szakértő már a másodfokú eljárásban is, a jogerős ítélet azonban nem vett tudomást arról a tényről, hogy a fényképen látszó nyílvessző utóbb, az állat elhullását követően került a tetemre.
[17] A Legfőbb Ügyészség képviselője ugyancsak fenntartotta az átiratukban foglaltakat. Álláspontja szerint a felülvizsgálati indítvány és a védő felszólalása is túlnyomórészt a megállapított tényállást vitatja, más tényállást lát megállapíthatónak, mint ami a jogerős ítéleti tényállásban le van írva, és ehhez a más tényálláshoz képest látja megállapíthatónak a végszükséget. Jelen esetben az irányadó tényállás egyértelműen tartalmazza, hogy a kis testű kutya nem akarta megtámadni a feléje közeledőket, csupán morgással jelezte azt, hogy a szűk helyről menekülni próbált. Az a támadás, az a veszélyhelyzet, amelyet a felülvizsgálati indítvány alapul vesz, mely szerint a kutya fenyegette az embereket, és megtámadta őket, ellentétes a tényállásban leírtakkal.
[18] Ezért - az ügyészi álláspont szerint - a felülvizsgálati indítvány nagyobb részében kizárt, hiszen a tényállást támadja. Ugyanerre irányul az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó része is, hiszen az valójában egy más tényállás megállapítását célozza, és azért állítja az indokolási kötelezettség megsértését, mert a bíróság nem az általuk kívánt tényállást állapította meg. A jogerős ítéleti tényállást alapul véve azonban a bűnösség megállapítása, illetőleg a cselekmény minősítése is törvényes.
[19] A védő viszontválaszában megerősítette, hogy semmilyen vonatkozásban nem a tényállás megállapítását támadta, hanem elsődlegesen a végszükség meg nem állapítását, másodlagosan - a rendelkezésre álló bizonyítékok tükrében - a bűnösség megállapítását sérelmezi.
[20] A terhelt felszólalásában az eljárás során elsőként kirendelt szakértő személyét, és szakvéleményének tartalmát kifogásolta, és vitatta, hogy az állat az általa kilőtt nyíl következtében pusztult volna el.
IV.
[21] A felülvizsgálati indítvány a következők szerint alapos.
[22] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, ami jogerős ítélettel szembeni jogi kifogás lehetőségét biztosítja. E jogorvoslati mód kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdés a)-g) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
[23] A védő az indítvány törvényes okaként elsődlegesen a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját, másodlagosan e törvényhely c) pontját jelölte meg.
[24] A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján felülvizsgálatnak akkor van helye, ha a bíróság jogerős ítéletében a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabott ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmazott, illetve a büntetés végrehajtását a Btk. 86. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztette fel, célja pedig a minősítés helyesbítése, avagy a törvénysértés kiküszöbölése mellett a törvénynek megfelelő nemű és mértékű joghátrány alkalmazása.
[25] A fentieknek megfelelő hivatkozást azonban az indítvány nem tartalmaz, és nem is célozza pusztán a jogerős ítéletben alkalmazott joghátrány megváltoztatását. Ekként az nem tekinthető a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján benyújtottnak.
[26] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján valóban felülvizsgálati ok, ha - egyebek mellett - a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog megsértése miatt került sor. Ugyanakkor a felülvizsgálati indítvány elbírálása során a jogerős ítéletben megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható [Be. 423. § (1) bekezdés]; a felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak sincs helye [Be. 388. § (2) bekezdés, Be. 419. § (1) bekezdés].
[27] Jelen esetben kétségtelen, hogy az indítvány több vonatkozásban is a bíróság által megállapított tényállást vitatta. Ide tartozik a tényállás bizonyítatlanságára vonatkozó védői érvelés egésze. A bíróság jogerős ítéletében tényként rögzítette, hogy a terhelt által meglőtt, és az utóbb elpusztult kutya azonos, és ugyanaz a terhelt által kilőtt, illetve az állatban megtalált nyílvessző. Ugyancsak rögzítette azt is, hogy a terhelt által kilőtt, és az állat testébe fúródó nyílvessző alkalmas volt a kutya maradandó egészségkárosodásának vagy pusztulásának előidézésére (másodfokú ítélet 5. oldal negyedik bekezdés). E tények a felülvizsgálati eljárásban vitássá nem tehetők, megalapozottságuk vizsgálata a felülvizsgálat tárgya nem lehet; éppen ezt zárja ki a Be. 423. § (1) bekezdésében írt törvényi rendelkezés.
[28] Ugyanakkor az indítványban feltett jogkérdések - a terhelt büntetőjogi felelősségének büntethetőséget kizáró ok ellenében való megállapítása, illetve a cselekmény tényállásszerűsége - a jogerős ítéletben megállapított tények alapján elbírálhatók, mert megfelelnek a felülvizsgálat Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában írt feltételeinek.
[29] Erre tekintettel a Kúria előrebocsátja, hogy következetes gyakorlata szerint az irányadó tényálláshoz tartozik az ítéletszerkesztésből adódóan az indokolás más részében lévő ténymegállapítás is (BH 2006.392.). Az elsőfokú bíróság ítélete 5. oldalának utolsó bekezdésében idézte T. F.-né tanúvallomását, miszerint a kutyát a terhelt és a tanú megpróbálta elzavarni, azonban a kutya vicsorgott, és habzott a szája, nem szaladt el. Ezzel kapcsolatban - tartalmi korlátozás nélkül - rögzítette azt is, hogy a bíróság a tanú vallomását elfogadta; az a kitétel, miszerint a tanú szubjektív riadalma nem adott alapot a terhelt vádban írt módon való közbeavatkozásra (6. oldal első bekezdés utolsó mondata), már a jogi értékelés része, és ekként a felülvizsgálat tárgya lehet. A bíróság által elfogadott tanúvallomásban szereplő, fent idézett tények viszont bírói ténymegállapítások, a tényállás részei, melyek a felülvizsgálat alapját képezik. Ezért azokat a Kúria is ennek megfelelően tüntette fel az irányadó tényállás leírásában, és a jogi értékelés során is alapul vette.
[30] A végszükség a Btk. 15. § f) pontja szerinti büntethetőséget kizáró vagy korlátozó ok. A Btk. 23. § (1) bekezdése szerint nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett.
[31] Jelen ügyben tévedett az első- és a másodfokú ítéletet hozó bíróság, amikor a terhelt javára a végszükséget - mint büntethetőséget kizáró okot - nem állapította meg, noha ennek ténybeli alapjai a jogerős ítéletben megállapított tényállásból kitűnnek. Ellenben nincs ténybeli alapja annak rögzítésének, miszerint az állatnak nem volt támadó szándéka. A jogerős ítéletben megállapított tények - a morgás, a vicsorgás, a habzó száj - ennek az ellenkezőjére adnak következtetési alapot. A végszükség pedig alapvetően a két megtámadott nő oldaláról vizsgálandó, akik bezárkóztak és segítséget hívtak; ekként a részükről fennálló félelemre - a kutya szándékára vont következtetéssel szemben - van ténybeli következtetési alap. Ehhez képest pedig a végszükség fennállt, a terhelt - a veszélyben lévők testi épségének megóvása végett - ennek elhárítására törekedett.
[32] A bíróság jogerős ítéletében a "kutya tudattartalmából" indult ki, noha ilyen következtetés csak az ember tekintetében lehetséges. Élőlény ártó szándékú közeledése ellen a védekezés szabad; a támadás élőlény aktív cselekvősége, más ellen irányuló ártó vagy veszélyeztető erőkifejtés. A támadás elleni védekezésnek nem feltétele a támadó bűnössége sem; így állat ellen is helye van védekezésnek, a védekezés lehetősége pedig nem lehet szűkebb, mint az emberrel szemben. A terhelti fellépés tehát a két nő segélykérésére megfelel a végszükség törvényi feltételeinek; e tanúk valóban közvetlen veszélyben voltak, e veszély a testi épségüket, egészségüket fenyegette, és nem hárult el, hiszen a kutya még akkor is a helyszínen volt, és támadólag lépett fel, amikor a terhelt a veszélyben lévők hívására oda megérkezett.
[33] A kutya elzavarása sem járt eredménnyel, ezért a kutya olyan módon való elijesztése - és ezzel a veszélyhelyzet megszüntetése - ami alkalmas volt arra, hogy az állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását eredményezze, nem tekinthető nagyobb sérelemnek, mint amivel a kutya támadása fenyegetett. A végszükségnek mint büntethetőséget kizáró oknak a Btk. 23. § (1) bekezdésében meghatározott feltételei ezért jelen esetben maradéktalanul megvalósultak.
[34] A kifejtettekből az is következik, hogy az ügyben nem valósult meg olyan feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés, ami egyúttal a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján felülvizsgálati ok; így az indokolási kötelezettség felülbírálatra alkalmatlanságot eredményező megsértése [Be. 373. § (1) bek. III. pont a) alpont] sem. A hivatkozott eljárási szabálysértés - és egyúttal felülvizsgálati ok - csak akkor valósul meg, ha a támadott határozat indokolása tény- vagy jogkérdés kapcsán olyan mértékben hiányos, hogy abból nem állapítható meg, mire alapozta a bíróság a döntését (BH 2010.117.).
[35] A védő indítványában maga is utalt rá, hogy az eljárt bíróság - ugyan röviden, de - foglalkozott a végszükség kérdésével, az e körben elfoglalt álláspontja az ítéletből egyértelműen kitűnt. Az indokolási kötelesség felülvizsgálati eljárásra okot adó megsértése nem állapítható meg, ha az ügydöntő határozatokból kitűnik az eljárt bíróságoknak a tényállás megállapításával összefüggő tényfeltáró és értékelő tevékenysége, továbbá az, hogy az érdemi döntésben kifejeződő jogi álláspontját - a bűnösséggel, a minősítéssel, a büntetéssel és/vagy intézkedéssel kapcsolatban - mire alapozta. A bizonyítékok értékelése körében levont következtetések helyessége, az értékelés eredménye kívül esik a feltétlen eljárási szabálysértések körén, az tartalmilag az ügydöntő határozat megalapozottságának a felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadása (BH 2013.10.).
[36] Jelen esetben az indítvány e címen (is) a bíróságnak a bűnösség (a végszükség hiánya) kapcsán elfoglalt álláspontját támadta, a bíróság azonban indokolási kötelezettségének annak kapcsán is eleget tett; éppen ezért tudott dönteni a Kúria érdemben az indítványban felvetett jogkérdésben, és nem volt szükség a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére.
[37] Ekként a Kúria a megtámadott határozatot a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján megváltoztatta, s a terheltet az ellene állatkínzás bűntette [Btk. 244. § (1) bekezdés, és (2) bekezdés a) pont] miatt emelt vád alól, a Be. 6. § (3) bekezdés c) pont első fordulata alapján - a Btk. 15. § f) pontjában írt büntethetőséget kizáró okból -, a Be. 331. § (1) bekezdése szerint felmentette.
[38] A felmentésre tekintettel úgy rendelkezett, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget a Be. 339. § (1) bekezdése alapján az állam viseli, és a Be. 585. § (1) és (3) bekezdése szerint elrendelte a terhelt által eddig megfizetett bűnügyi költség törvényes kamatokkal emelt mértékű visszatérítését.
V.
[39] A Kúria határozata elleni fellebbezést a Be. 3. § (4) bekezdése, a felülvizsgálatot pedig a 416. § (4) bekezdés b) pontja zárja ki.
[40] A Be. 418. § (3) bekezdése szerint minden jogosult csak egy ízben nyújthat be felülvizsgálati indítványt, kivéve, ha az újabb felülvizsgálati indítvány benyújtása a 416. § (1) bekezdés e) vagy g) pontján alapul. A Be. 421. § (3) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az ugyanazon jogosult által, illetőleg a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett indítvány elutasítására vonatkozó határozat hozatalát a Kúria mellőzheti.
Budapest, 2018. április 17.
Dr. Kónya István s.k. a tanács elnöke, Dr. Somogyi Gábor s.k. előadó bíró, Dr. Márki Zoltán s.k. bíró