56/2000. (XII. 19.) AB határozat

az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló eljárásban meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet 13/C. § (5) bekezdésének utolsó két mondata alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.

A 13/C. § (5) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban: "A jelentkező, illetve átjelentkező személy törzskartonját, annak kivonatát; az érintett személy beleegyezése nélkül más háziorvosnak átadni nem lehet. Az érintett személy hozzájárulását kell vélelmezni, ha a választott háziorvos feladatait annak körzetében (rendelőjében) időlegesen vagy véglegesen más háziorvos látja el."

Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozó az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet (a továbbiakban: Eür.) 13/C. § (5) bekezdése 2. 3., és 4. mondata alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Álláspontja szerint a támadott rendelkezések a háziorvos és a beteg közötti szerződéses jogviszony jogszabályi módosítását jelentik, ezért ellentétesek a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a.továbbiakban: Ptk.) 240. és 241. §-ával. A Ptk. ugyanis - az indítványozó szerint - nem teszi lehetővé, hogy a jogalkotó módosítsa a szerződéseket. Az indítványozó emellett kifejtette, hogy az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének kifogásolt rendelkezései sértik az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén alapuló önrendelkezési jogot, mert csorbítják a szabad orvosválasztás jogát. Az indítványozó hivatkozott a személyes adatok védelméhez való jogra is: megítélése szerint a támadott szabályozás ellentétes az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek (a továbbiakban: Eütv.) az orvosi titoktartáshoz való jogot megfogalmazó 25. §-ával, valamint a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, szóló 1992. évi LXIII. törvénynek (a továbbiakban: Avtv.) az egészségügyi adatok kezelését szabályozó rendelkezéseivel. Kifogásolta az indítványozó az Eür. adatkezelési szabályozását amiatt is, hogy amíg a 13/C. § (2) bekezdése a beteg írásbeli hozzájárulását kívánja meg az egészségügyi adatok továbbításához, addig az (5) bekezdés alapján a beteg hozzájáruló nyilatkozata nélkül is továbbíthatók a személyes adatai. A fentiek mellett az indítványozó a vállalkozó háziorvosokra nézve sérelmesnek találta a szabályozást az Alkotmánynak a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát megfogalmazó 9. § (2) bekezdése tekintetében is. Ezzel összefüggésben az indítványozó megemlítette, hogy a szabályozás sérti az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált jogegyenlőséget.

2. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései a következők:

"9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."

"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."

"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

Az Eütv. 88. § (1) bekezdése kimondja:

"A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell, hogy választása alapján igénybe vehetd, hólszú távú, személyes kapcsolaton alapuló, nemétől, korától és betegsége természetétől függetlenül folyamatos egészségügyi ellátásban részesüljön."

Az Eür. 13/C. § (4) és (5) bekezdése így rendelkezik: "(4) A választást követő körzetmódosítás, illetve rendelési idő változás a bejelentkezett személyek ellátását - amennyiben átjelentkezés nem történik - nem érinti.

(5) A jelentkező, illetve átjelentkező személy törzskartonját, annak kivonatát, az érintett személy beleegyezése nélkül más háziorvosnak átadni nem lehet. Az érintett személy hozzájárulását kell vélelmezni, ha a választott háziorvos feladatait annak körzetében (rendelőjében) időlegesen vagy véglegesen más háziorvos látja el. Az érintett személy hozzájárulását kell vélelmezni akkor is, ha a települési önkormányzat a körzethatárokat módosítja és a jelentkező személy a módosítás következtében új körzet ellátási területéhez tartozik. Amennyiben az a személy, akinek hozzájárulást az átalakítással érintett háziorvosi körzet orvosához történő bejelentkezéshez vélelmezték és nem kíván az érintett. háziorvoshoz tartozni, a 13/C. § (1) bekezdésében foglalt indok nélkül más orvoshoz átjelentkezhet."

II.

Az indítvány részben megalapozott.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szabad orvosválasztás joga szoros összefüggésben áll az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való joggal, valamint az 59. § (1) bekezdésében szereplő, a magántitok és személyes adatok védelméhez való joggal. A háziorvos-választás esetében e jogok érvényesülése szempontjából garanciális jelentőségű az Eütv. 88. § (1) bekezdése.

1. A 2618/1997. AB határozatban az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az Alkotmány 70/D. §-ában említett egészséghez való jogból nem vezethető le az orvosválasztás szabadsága. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog ugyanis önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen. A határozat utal arra, hogy a betegek jogairól az Eütv. rendelkezik, amelynek 8. §-a kimondja: "(1) A betegnek joga van az állapota által szakmailag indokolt szintű egészségügyi szolgáltató és - ha jogszabály kivételt nem tesz - a választott. orvos egyetértésével az ellátását végző orvos megválasztásához, amennyiben azt az egészségi állapota által indokolt ellátás szakmai tartalma, az ellátás sürgőssége vagy az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony nem zárja ki. (2) Az (1) bekezdés szerinti orvosválasztás joga az egészségügyi szolgáltató működési rendjének megfelelően gyakorolható." (ABH 1998, 689, 692-693.)

A 36/2000. (X. 27.) AB határozat leszögezte, hogy az Eütv. az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósághoz való jogot érvényre juttató garanciális rendelkezéseket tartalmaz a Betegek önrendelkezési joga tekintetében. A betegek jogai közé tartozik - többek között - az egészségügyi beavatkozásokba való beleegyezés és az ellátás visszautasításának joga is. (ABK 2000. október, 353, 359-360.)

Jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eütv. 8. §-ában említett orvosválasztás szabadsága szoros kapcsolatban áll az Alkotmány 54. § (1) bekezdésből következő önrendelkezési joggal. Az Eütv. 15. § (3) kimondja: "Az e törvényben foglalt kivételektől eltekintve bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését (a továbbiakban: beleegyezését) adja." A tájékoztatás jogáról rendelkező 13. § (6) bekezdése pedig rögzíti: "A betegnek joga van megismerni az ellátásában közvetlenül közreműködő személyek nevét, szakképesítését és beosztását." Mindebből következően az önrendelkezési jog részét képezi, hogy az állampolgárok egészségügyi ellátásában - az Eütv.-ben említett kivételektől eltekintve - kizárólag azok a személyek vehetnek részt, akik közreműködésébe az érintett írásban, szóban vagy ráutaló magatartással beleegyezett. Természetesen ez a jog nem érvényesülhet maradéktalanul, erre utal az Eütv. 8. § (1) bekezdése is, amely szerint az ellátás sürgőssége vagy az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony kizárhatja a szabad orvosválasztást.

Az orvosválasztási szabadság érvényesítése függ az ellátás formájától: egyes esetekben a megfelelő tájékoztatást követően a tiltakozás hiánya is beleegyezésként értékelhető, máskor a beteg kifejezetten rendelkezhet az orvos személyéről. Kivételes esetektől eltekintve ez utóbbi körbe tartozik a háziorvos megválasztása. A háziorvosi ellátás az Eütv. 152. § (1) bekezdése alapján az egészségügyi alapellátás körébe tartozik, amelynek tartalmát a 88. § (1) bekezdése határozza meg: ,"A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell, hogy választása alapján igénybe vehető, hosszú távú, személyes kapcsolaton alapuló, nemétől, korától és betegsége természetétől függetlenül folyamatos egészségügyi ellátásban részesüljön." A háziorvosok tevékenysége magában foglalja - egyebek mellett a megelőző ellátást, az egyén egészségi állapotának figyelemmel kísérését, egészségügyi felvilágosítását, gyógykezelését, rehabilitációját és egyes esetekben a beteg szakorvoshoz irányítását. [Eütv. 88. § (2) bekezdés; a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet (a továbbiakban: Hr.) 2-4. §] Az állampolgár és háziorvosa közötti kapcsolat a leginkább bizalmi jellegű és általában hosszú távra szóló orvos-beteg jogviszony. Ezért alapvető jelentőségű, hogy az állampolgár háziorvosi ellátását olyan orvos végezze; akit maga az érintett választott. Mindezek alapján megállapítható, hogy az Eütv. 88. § (1) bekezdése a 8. §-hoz képest speciális szabályt fogalmaz meg: a háziorvos megválasztásának szabadsága nem hagyható figyelmen kívül a jogviszony jellegére vagy az egészségügyi szolgáltató működési rendjére hivatkozva.

A háziorvos megválasztásának jogát az Eütv. 88. § (1) bekezdésének megfelelően az Eür. 13/A. § (1) bekezdése deklarálja: "Minden személynek joga van háziorvost, illetőleg házi gyermekorvost (a továbbiakban együtt: háziorvos) választani." A 138. § (1) bekezdése szerint a háziorvos választása az állampolgár aktív magatartásával, "a választani kívánt háziorvosnál történő jelentkezéssel" történik. A (3) bekezdés szerint az orvos a jelentkezést elutasíthatja, de csak különösen indokolt esetben utasítható el annak a személynek a jelentkezése, akinek lakóhelye a háziorvos ellátási területén (körzetében) van, azonban abban az esetben is el kell látnia a területén lakó beteget, ha az más orvost nem választott és ellátatlansága, az egészségét károsító vagy a gyógyulást lassító állapotromláshoz vezetne. A szabad orvosválasztás alapján lehetőséget kell biztosítani a beteg számára, hogy döntését megváltoztassa. Ezt a szempontot juttatja érvényre a 13/C. § (1) bekezdése, amely kimondja: "Évente egy alkalommal indokolás nélkül, ezen túlmenően indokolt esetben lehet átjelentkezni másik háziorvoshoz. Indokolt az átjelentkezés a tartózkodási hely megváltozása esetén, illetőleg minden olyan esetben, amikor a választott orvos felkeresése akadályba ütközik."

2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a háziorvos megválasztásához való jog kapcsolatban áll a személyér adatok védelméhez fűződő joggal is. [Alkotmány 59. § (1) bekezdés] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a személyes adatok védelméhez való jog tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot felvenni és felhasználni tehát általában csakis az érintett beleegyezésével szabad; mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel az ő személyes adatát. Kivételesen törvény elrendelheti személyes adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás módját is. Az ilyen törvény korlátozza az információs önrendelkezés alapvető jogát, és akkor alkotmányos, ha megfelel az Alkotmány 8. §-ában megkövetelt feltételeknek. [15/1991. (IV.13.) AB határozat, A13H 1991, 40, 42.; 46/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 219, 221.; 24/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 191, 194.]

Az Avtv. 2. §-a - egyebek mellett - az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre és a szexuális életre vonatkozó személyes adatokat különleges adatnak minősíti. A 3. § (2) bekezdése szerint ilyen különleges adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett írásban hozzájárul, vagy azt törvény elrendeli. Az Eütv.-nek az orvosi titoktartáshoz való jog címet viselő 25. §-ának (1) bekezdése kimondja: "A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátásában részt vevő személyek az ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait (a továbbiakban: orvosi titok) csak az arra jogosulttal közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék." A (3) bekezdés-az Avtv.-vel összhangban - úgy rendelkezik, hogy az érintett beteg egészségügyi adatait annak hozzájárulása hiányában is közölni kell, amennyiben ezt törvény elrendeli, vagy mások életének, testi épségének és egészségének védelme szükségessé teszi. A (4) bekezdés szerint az érintett beteg hozzájárulása nélkül a beteg további ápolását, gondozását végző személlyel közölni lehel azokat az egészségügyi adatokat, amelyek ismeretének hiánya a beteg egészségi állapotának károsodásához vezethet. Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Eüatv.) 7. §-a így rendelkezik:

"(1) Az adatkezelő - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel -, továbbá az adatfeldolgozó az orvosi titkot köteles megtartani.

(2) Az adatkezelő mentesül a titoktartási kötelezettség alól, ha

a) az egészségügyi és személyazonosító adat továbbítására az érintett, illetve törvényes képviselője írásban hozzájárult, az abban foglalt korlátozásokon belül, valamint

b) az egészségügyi és személyazonosító adat továbbítása törvény előírásai szerint kötelező."

Ez a különleges törvényi védelem indokolt, mert az állampolgároknak jelentős érdekük fűződik ahhoz, hogy egészségi állapotukkal, megbetegedésük körülményeivel, az orvosi beavatkozásokkal kapcsolatos információk ne jussanak illetéktelenek tudomására. Az orvosi titoktartás követelménye valamennyi, a beteg gyógykezelésével kapcsolatos tevékenységet végző személyt kötelezi. [Eütv. 25. § (1) bekezdés; Eüatv. 3. § g) pont] A titoktartásnak - törvénybe foglalt kivételekkel - mindazokkal szemben érvényesülnie kell, akik az érintett egészségügyi ellátásában nem vesznek részt. [Eüatv. 8. §]

Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy az egészségügyi adatok különleges védelmét nemcsak a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez fűződő jog, hanem az állam intézményes élet- és egészségvédelmi kötelessége is indokolja. Az állampolgárok csak abban az esetben fordulhatnak bizalommal orvoshoz, ha nem kell attól tartaniuk, hogy az egészségi állapotukkal kapcsolatos magántitkaikat mások is megismerik. Ebből következően az állam köteles megteremteni az egészségügyi adatok védelmének törvényi feltételeit.

A háziorvos választásával összefüggő részletes adatkezelési szabályokról az Eür. rendelkezik. A 138. § (1) bekezdése szerint, amennyiben a háziorvos a jelentkezést

elfogadja, az őt választó személy társadalombiztosítási azonosító jelét nyilvántartásba veszi, és igazolást állít ki a jelentkező személy részére arról, hogy háziorvosi ellátását vállalta. A (2) bekezdés alapján az orvos a jelentkező személyt nyilvántartásba veszi, és kiállítja a "Beteg törzskartonja" elnevezésű nyomtatványt. A 13/C. § (2) bekezdése úgy rendelkezik; hogy más háziorvoshoz történő átjelentkezéskor az átjelentkezést elfogadó háziorvos az érintett személy írásbeli hozzájárulásával átkéri az őt választó személy előző háziorvosától az egészségügyi törzskarton kivonatát.

III.

Az Alkotmánybíróság az Eür. 13/C. § (5) bekezdését először az Eütv.-nek az önrendelkezéshez való jog, valamint a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jog szempontjából garanciális jelentőségű 88. § (1) bekezdésével összefüggésben vizsgálta.

1. A 13/C. § (5) bekezdésének első mondata a háziorvos - törvényben rögzített - titoktartási kötelezettségét konkretizálja azáltal, hogy kimondja: "A jelentkező, illetve átjelentkező személy törzskartonját, annak kivonatát, az érintett személy beleegyezése nélkül más háziorvosnak átadni nem lehet." Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy e rendelkezés alkalmazásánál tekintetbe kell venni az Avtv. 3. § (2) bekezdését és az Eüatv. 7. § (2) bekezdésének a) pontját is. Ebből következik, hogy az egészségügyi adatok továbbítására törvényi rendelkezés hiányában kizárólag akkor kerülhet sor, ha abba az érintett személy - megfelelő tájékoztatást követően - előzetesen, írásban beleegyezett. A érintett szóbeli hozzájárulásé, illetve tiltakozásának hiánya nem elegendő alap az egészségügyi dokumentumok átadására.

2. A támadott rendelkezések közül az 13/C. § (5) bekezdésének második mondata alapján vélelmezni kell az érintett személy hozzájárulását az egészségügyi dokumentáció átadásához, ha a választott háziorvos feladatait annak körzetében (rendelőjében) időlegesen vagy véglegesen más háziorvos látja el. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ez a rendelkezés nincs ellentétben az Eütv. 88. § (1) bekezdésével, és nem ellentétes azokkal az adatvédelmi rendelkezésekkel, émelyek szerint az egészségi állapottal kapcsolatos adattovábbítási kötelezettséget csak törvény írhat elő. Ugyanis e szabály szerint más háziorvos csak akkor ismerheti meg az egészségügyi dokumentumokat, ha a választott háziorvos - például keresőképtelensége vagy szabadsága miatt - időlegesen, illetve - például halála vagy háziorvosi tevékenységének befejezése - miatt véglegesen nem látja el feladatait. Ilyen esetben az állam egészségvédelmi kötelessége alapján biztosítani kell, hogy az érintett állampolgárok ne maradjanak ellátatlanul. A helyettesítést ellátó háziorvos akkor tud maradéktalanul eleget tenni feladatának, ha rendelkezésére áll a betegeket érintő egészségügyi dokumentáció. Amennyiben a választott háziorvos hosszabb ideig nem tud beteget fogadni vagy kiesése végleges, az állampolgárok az Eür. 13/C. § (1) bekezdése alapján szabadon választhatnak más háziorvost.

Az Eüatv. 8. §-a alapján azok az orvosok, akik a beteg korábbi vizsgálatában, gyógykezelésében nem vettek részt, akkor ismerhetik meg az érintett adatait, "ha az adatok közlése a kórisme megállapítása vagy az érintett további gyógykezelése érdekében szükséges". Emellett a 10. lehetővé teszi az egészségügyi ellátóhálózaton belüli adattovábbítást, ha az a 4. § (1) és (4) bekezdésének megfelelően az érintett egészségi állapotának nyomon korvetése és eredményes gyógykezelése érdekében elengedhetetlenül szükséges. Az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének második mondata arra az esetre vonatkozik, amikor az orvosi kezelésre szoruló beteget választott háziorvosa nem tudja ellátni, ezért más háziorvosnak kell őt helyettesítenie. Ilyenkor a beteg törzskartonjának megismerése az Eüatv. 4., 8. és 10. §-ainak megfelelően elengedhetetlenül szükséges. Tehát az Eür. vizsgált rendelkezése nem minősül az egészségügyi állapottal összefüggő adatok továbbítását előíró rendeleti szabálynak, csupán az Eüatv. említett rendelkezéseinek meghatározott esetben való alkalmazását fogalmazza meg.

3. Az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének 3. és 4. mondatát a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 51. § (2) bekezdés b) pontja iktatta be. A 3. mondat alapján az tarintett személynek az adattovábbításhoz való hozzájárulását akkor is vélelmezni kell, ha a települési önkormányzat a körzethatárokat módosítja, és a jelentkező személy a módosítás következtében új körzet ellátási területéhez tartozik. A 4. mondat egyértelművé teszi, hogy ilyen esetben nem csupán az érintettnek az adattovábbításba való beleegyezését kell vélelmezni, hanem azt is, hogy az érintett más háziorvoshoz (az új körzet háziorvosához) jelentkezett át. A szabályozás lehetőséget ad arra, hogy az állampolgár, amennyiben nem kíván az új körzet háziorvosához tartozni; utólag indokolás nélkül más orvoshoz átjelentkezzen.

A háziorvosi körzethatárok megállapítása a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozik. [Eütv. 152. § (2) bekezdés] A körzethatárok módosítását elsősorban az indokolhatja, ha az érintett körzetekben a lakosság száma jelentősen megváltozik. E tekintetben az önkormányzatok számára irányadónak számítanak az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Eszr.) 8. §-ában meghatározott minimumlétszámok.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének 3. és 4. mondata ellentétes a 13/C. § (4) bekezdésével, amely kimondja: "A választást követő körzetmódosítás, illetve rendelési idő változás a bejelentett személyek ellátását - amennyiben átjelentkezés nem történik - nem érinti." Tehát a 13/C. § (4) bekezdése szerint a körzetmódosítás csak azokat az állampolgárokat érinti, akik még nem választottak háziorvost, viszont akiknek már van választott háziorvosuk, nem kerülnek át az új körzet orvosához. Ezzel szemben az (5) bekezdés 3. és 4. mondata alapján körzetváltoztatás esetén azt kell vélelmezni, hogy minden érintett átjelentkezett az új körzet orvosához.

Emellett az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének 3. és 4. mondata ellentétes a szabad háziorvos-választásnak az Eütv. 88. § (1) bekezdésében megfogalmazott követelményével. A jogalkotó csak akkor hagyhatja figyelmen kívül az állampolgárok döntését a háziorvos megválasztásáról, és csak akkor írhatja elő különleges adataik - előzetes írásbeli hozzájárulásuk nélküli - továbbítását, ha azt kényszerítő okok megkövetelik. Az Alkotmánybíróság szerint önmagában a körzethatárok szükségessé váló módosítása nem teszi indokolttá, hogy azok az állampolgárok, akik már választottak háziorvost, a jogszabály erejénél fogva más háziorvoshoz kerüljenek át. Ilyenkor ugyanis - szemben az Eür. 13/C. §, (5) bekezdésének második mondatával érintett esetekkel - a választott háziorvos ellátja feladatait, ezért az orvos és betege közötti kapcsolattartást semmi sem akadályozza. Számos esetben az állampolgárok a lakóhelyüktől eltéri terület ellátásáért felelős háziorvost választanak, vagy olyan háziorvoshoz jelentkeznek be, akinek nincs területi ellátási kötelezettsége. Az Eür. az ő esetükben is azt vélelmezi, hogy körzethatár-módosításkor más lesz a háziorvosuk.

A hatályos szabályozás alapján az érintetteknek vissza kell jelentkezniük választott orvosukhoz, amennyiben nem kívánnak az új körzet orvosához tartőzni. Ez azonban nem orvosolja az esetlegesen addig bekövetkezett jogsérelmeket. A betegek különleges adatai a körzethatár-módosítás után azonnal átkerülhetnek a másik orvoshoz, így adataik tudtukon és beleelryezésükőn kívül mások számáré is hozzáférhetővé válnak. Az egészségügyi dokumentáció magában foglalja az érintett személy legkülönfélébb egészségügyi adatait, valamint tartalmazhatja a családi anamnézist, ezáltal más személyek különleges adatait is. Az Eszr. 12. §-a alapján a díjazás további folyósítása érdekében a háziorvosnak meghatározott időn belül kezdeményeznie kell azoknak a hozzá tartozó állampolgároknak az egészségi vizsgálatát, akik nem keresték fel őt. Ezért a körzethatár-módosítást követően a nem választott háziorvos akkor is megkezdi gyógyítással-megelőzéssel összefüggő tevékenységét, ha az érintett utóbb úgy nyilatkozik, hogy a jövőben is választott háziorvosához kíván tartozni, aki az ellátását továbbra is vállalja.

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jogalkotó célja az önrendelkezési jogot és a magántitok védelméhez való jogot nem korlátozó eszközökkel is elérhet(. A körzetmódosítást követően az új körzethatárokon belül lakó állampolgárok jelentkezését (háziorvos-választását) az új körzet szerinti háziorvos csak különösen indokolt esetben utasíthatja el. (Eür. 138. § (3) bekezdés] Emellett a már háziorvost választott állampolgárok számára felajánlható az a lehetőség, hogy átjelentkezhetnek az új körzet - őket fogadni köteles - orvosához.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének 3. és 4. mondata ellentétes az Eütv.-nek az önrendelkezési jogot és a személyes adatok védelméhez való jogot érvényre juttató 88. § (1) bekezdésével, továbbá összeütközésben áll az Eür. 13/C. § (4) bekezdésével. Az Alkotmány 35. § (2) bekezdése kimondja: "A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes." Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint meghatározott életviszonyok, illetve tényállások ellentétes rendezése alkotmányellenesnek minősül, amennyiben az ellentétes tartalmú szabályozás az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközik, például alkotmányos alapjog sérelmét okozza. (35/1991. (VL 20.)AB határozat, ABH 1991,175,176.;1528/1998. AB határozat, ABH 1999, 653, 657.) Ezért az Alkotmánybíróság az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének 3. és 4. mondatát megsemmisítette.

IV.

Az Alkotmánybíróság az indítvány további kifogásait az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének támadott rendelkezései közül a 2. mondattal kapcsolatban vizsgálta meg.

1. Az Alkotmánybíróság szerint a vizsgált rendelkezés nem áll ellentétben a Ptk.-nak a szerződés módosításáról szóló szabályaival.

A Ptk. 240. §-a rendelkezik a felek általi szerződésmódosításról, 241. §-a pedig a bírósági szerződésmódosítás feltételeit határozza meg. Ezek mellett a Ptk. 226. §-a kimondja:

"(1) Jogszabály meghatározhatja a szerződés egyes tartalmi elemeit, és kimondhatja, hogy ezek a szerződésnek akkor is részei, ha a felek eltérően rendelkeznek.

(2) Jogszabály a hatálybalépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak kivételesen változtathatja meg. Ha a szerződés megváltozott tartalma bármelyik fél lényeges jogos érdekeit sorti, a fél kérheti a bíróságtói a szerződés módosítását, vagy-ha jogszabály másként nem rendelkezik - a szerződéstől elállhat."

Ebből következik, hogy a Ptk. lehetőséget teremt a szerződéses viszonyokba történő állami beavatkozásra. Az Alkotmánybíróság már több határozatában utalt arra, hogy az állam sok esetben nem ad teljesen szabad teret a felek megállapodásának, és meghatározza a szerződések tartalmát, amelytől a felek nem térhetnek el. Az állami fellépés eredményeként egyes szerződésekben keveredhetnek a közjogi és a magánjogi elemek. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az állam a már fennálló szerződések tartalmát általában csak ugyanolyan feltételek teljesülése esetén változtathatja meg, mint amilyen feltételeket a Ptk. a bírósági szerződésmódosításhoz megkövetel (clausula rebus sic stantibus). A jogalkotónak tekintetbe kell vennie a Ptk. 685. §-át is, amelynek megfelelően a szerződéses viszonyok alakítására törvényben, kormányrendeletben; továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak keretei között önkormányzati rendeletben kerülhet sor. [13/1990. (VI. 18.) AB határozat, ABH 1990, 54, 56.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 151.; 6/1999. (IV. 21.) AB határozat, ABH 1999, 90, 95.]

Helytálló az indítványozó azon állítása, amely szerint a háziorvos és az állampolgár között a jelentkezés elfogadásával szerződéses jogviszony jön létre. Az Eür. 13/C. § (5) bekezdése második mondatának vizsgálatakor tekintetbe kell venni az egészségügyi szolgáltatás sajátosságait, így különösen azt, hogy a háziorvosi ellátás az Ebtv. 11. §-a alapján a kötelező egészségbiztosítási ellátások körébe tartozik. Ezért az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem tekinthető a szerződéses viszonyokba való indokolatlan beavatkozásnak az, ha jogszabály rendelkezik az egészségügyi szolgáltatás nyújtására személyesen kötelezett háziorvos helyettesítéséről és ennek kapcsán az egészségügyi dokumentáció megismeréséről. Az állam ugyanis abban az esetben is köteles biztosítani az egészségügyi alapellátást, ha a választott háziorvos nem tudja ellátni feladatait. A szabályozással kapcsolatban jogforrási aggályok sem vethetők fel. Bár a körzethatárok módosításáról az önkormányzat rendelkezik, a háziorvos és az állampolgár közötti. szerződésre kiható szabályt nem az önkormányzat, hanem az Eür. állapítja meg.

2. Végezetül az Alkotmánybíróság megállapította; hogy az Eür. 13/C. § (5) bekezdésének második mondata nem áll alkotmányos szempontból értékelhető összefüggésben az Alkotmánynak a vállalkozás jogát megfogalmazó 9. § (2) bekezdésével. Ezért nem állapítható meg a vállalkozáshoz való jog gyakorlása tekintetében az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző hátrányos megkülönböztetés. A vizsgáit rendelkezés ugyanis valamennyi, önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedéllyel (működtetési jog) rendelkező háziorvosra vonatkozik, tekintet nélkül arra, hogy közalkalmazottként, gazdálkodó szervezeti formában vagy magánorvosként végzi-e tevékenységét. [Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. § (1) bekezdés; Hr. 1. §]

Az Alkotmánybíróság határozatának Magyar Közlönyben való közzététele az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-án alapul.

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 10968/1998.