29/1995. (V. 25.) AB határozat
a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény egyes rendelkezései, valamint Ócsa nagyközségi önkormányzat az ócsai "Kiskőrös-alja" Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 2/1994. (III. 30.) ÖK rendelete alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendelet alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján - dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos véleményével - meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: bányatörvény) 26. § (8) és (10) bekezdése alkotmányellenes, ezért azokat 1995. december 31-i hatállyal megsemmisíti.
Az Ócsa nagyközségi önkormányzat az ócsai "Kiskőrös-alja" Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 2/1994. (III. 30.) ÖK rendelete alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
E határozatot a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Ócsa nagyközség önkormányzatának képviselő-testülete 1994. március 30-án, 2/1994. (III. 30.) szám alatt rendeletet alkotott az ócsai "Kiskőrös-alja" Természetvédelmi Terület létesítéséről. E rendelettel "a »Kiskőrös-alja« értékes növénytársulásának, botanikai ritkaságainak, változatos állatvilágának megőrzése, a terület vízviszonyainak fenntartása" érdekében védetté nyilvánította "az Ócsa nagyközség területén levő 0533 helyrajzi számú, 140,1 hektár nagyságú területet. Ez a terület az ingatlan-nyilvántartás szerint kisajátítás jogcímen 1977 óta 0533/1, 0533/2 és 0533/3 hrsz. alatt bányatelekként a magyar állam tulajdonát képezi a Pest megyei Kavics Ócsa Kavicstermelő Leányvállalat, illetve a Kavicsbánya Vállalat kezelésében. Tényleges birtokos egy kavicstermelő kft., amelynek 1993. évben széljegyzett, de elintézetlen tulajdonjog-bejegyzési kérelme van a 0533/1 és 0533/2 hrsz.-ú ingatlanokra. A kezelő és a tényleges birtokos kezdeményezésére az illetékes köztársasági megbízott - minthogy az önkormányzat, kifogás ellenére rendeletét fenntartotta - indítványozta az önkormányzati rendelet megsemmisítését azzal az indokkal, hogy a rendelet a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 26. § (8) bekezdésével ellentétes, ezért sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését, mely szerint a helyi önkormányzat rendelete nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal.
A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 26. § (8) bekezdése szerint: "Külszíni művelésre engedélyezett bányatelekkel lefedett terület a kitermelés befejezéséig, illetve a koncesszió megszűnéséig nem nyilvánítható a 49. § 16. pontja szerinti kivett hellyé." A 16. pontban felsorolt kivett helynek minősül - többek között - "a védett természeti terület" is.
II.
Az indítvánnyal támadott rendelet létrejöttének előzményei röviden összefoglalva a következők:
A térségben több évtizede folyik kavicsbányászat. A jelenleg meglevő bányatelek megállapítási eljárás 1973-ban kezdődött. Az eljárás kezdetén az Országos Természetvédelmi Hivatal (OTvH) nem járult hozzá a kavicsbánya létesítéséhez, később azonban a természetvédelem érdekeinek háttérbe szorításával (népgazdasági érdekekre hivatkozással) kénytelen volt megadni hozzájárulását. Az eljárás eredményeként került megállapításra a jelenleg meglevő - az eredetileg kérelmezettnél kisebb kiterjedésű - bányatelek.
A bánya - a házgyári programhoz kapcsolódva - 1976-1987. között működött, majd 1991-ig szünetelt. Az ipari és kereskedelmi miniszter a korábbi vállalatból alakult három kft. részére, többségi külföldi tulajdoni hányad mellett a bányászati tevékenység folytatásához szükséges eltérési engedélyt 1992. április 10-én adta meg. Az ÁVÜ előzetes engedélye alapján először a Kavicstermelő Leányvállalat, majd 1992 májusában a PKO Kavicstermelő Kft. alakult meg.
1992. augusztus 28-i kelettel hatástanulmány készült, amely szerint a bányászati tevékenység újraindítása önmagában nem jelent a tájvédelmi körzet élővilágára feltétlenül káros hatást. A bányatelek bővítésére kijelölt terület értékeinek védelmét a visszafordíthatatlan romboló hatással szemben azonban egy bővítést tiltó döntés csak a védetté nyilvánítási eljárás megindításával és lefolytatásával együtt eredményezhetné.
A Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség 1993. január 7-i határozata szerint a 133/2/1977. KBF számon megállapított bányatelek jogosultja a PKO Kavicstermelő Kft. a bányászati tevékenység folytatására jogosult, de bővítésre vagy új bányatelek megállapítására csak nyílt koncessziós pályázaton szerezhet jogot.
Még a privatizáció előtti kezelő részletes kutatást végeztetett a meglevő bányától, illetve a jelenleg érvényes bányatelektől ÉNy-ra és DK-re. Ennek eredménye alapján bányatelek-bővítési engedélyt kért, ezt azonban nem kapta meg, mert a Természetvédelmi Igazgatóság az Ócsai Tájvédelmi Körzet védelme érdekében nem adott szakhatósági hozzájárulást.
A másodfokú eljárásban az OTvH az elsőfokú szakhatósági állásfoglalással egyetértett, egy esetleges kompromisszum lehetőségétől azonban nem zárkózott el, ezért a Bányaműszaki Főfelügyelőség a másodfokú eljárást felfüggesztette.
A PKO Kavicstermelő Kft. 1993 első felében megkezdte a feldolgozómű rekonstrukcióját, és a régi bányatelken belül még meglevő kavicskészlet kitermelésére elkészítette a műszaki üzemi tervet. A próbaüzem kezdetét 1993. szeptember 15-re tűzte ki, ami ellen Ócsa nagyközség polgármestere 1993. szeptember 14-én írásban tiltakozott.
A köztársasági megbízott hivatala 1993. november 2-i levélben arról tájékoztatta a nagyközségi polgármestert, hogy mivel az Ócsai Tájvédelmi Körzet országos védelem alatt áll, a természeti értékeket veszélyeztető tevékenység megtiltására nincs hatásköre, ezt a jogot az 1991. évi XX. törvény 85. § (2) bekezdés e) pontja értelmében csak helyi védelem alatt álló természeti értékek esetében gyakorolhatná. E tájékoztatás alapján a polgármester 1993. november 8-án a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség intézkedését kérte. Ezt követően 1993. november 12-én kelt levélben tájékoztatta a polgármester a bányakapitányságot arról, hogy a nagyközség képviselő-testülete az 0530 és 533/2 hrsz.-ú telkek helyi jelentőségű védetté nyilvánítását kezdeményezi, és kérte, hogy a kft. 1994. évi üzemviteli tervének engedélyezését és jóváhagyását függesszék fel, illetve a megindult eljárásba - mint érdekelt felet - vonják be.
A helyi természetvédelem alá helyezéshez szükséges államigazgatási eljárás megindításáról a képviselő-testület 1993. november 24-én hozott határozatot. Az erre vonatkozó egyeztető megbeszélést, illetve helyszíni szemlét az illetékes szakhatóságok és érdekeltek bevonásával 1993. december 7-én tartották meg. A meghívottak ez alkalommal jegyzőkönyvben, illetőleg ezt követően írásban nyilatkoztak. Ilyen előzmények után hozta meg a nagyközségi önkormányzat a 2/1994. (III. 30.) ÖK rendeletet.
III.
Az indítvány kapcsán az Alkotmánybíróságnak több alkotmányosan védett érdek ütközését kellett egymással szemben értékelnie és mérlegelnie. Amikor a területet a magyar állam 1974-ben kisajátította és bányatelekké tette, ez gazdasági, gazdálkodási érdeket szolgált. A terület egy részén jelenleg magángazdálkodás folyik. E tények folytán az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének rendelkezését kellett mérlegelni, mely a tulajdon védelmét deklarálja.
Alkotmányosan védett érdek a környezet védelme is. Ezt az Alkotmány 18. §-a akként fogalmazza meg, hogy "a Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez".
Az Alkotmánybíróság már több határozatban - elvi éllel - fejtette ki, hogy a tulajdonjog alkotmányos alapjog, melyet ugyan törvényben korlátozni lehet, de - az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint - az alapvető jog lényeges tartalma még törvény által sem korlátozható. A korlátozás nem alkotmányellenes akkor, ha elkerülhetetlen, vagy ha arra kényszerítő ok szolgáltat alapot, s a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt céllal arányban van [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991. 26., 11/1993. (II. 27.) AB határozat, ABH 1993. 110.].
A környezethez való jog alkotmányos tartalmának egyes szempontjait az Alkotmánybíróság a 28/1994. (V. 20.) AB határozatban (ABK 1994. május, 195.) fejtette ki. Eszerint az Alkotmány 18. §-ában megállapított, az egészséges környezethez való jog a Magyar Köztársaságnak azt a kötelezettségét is magában foglalja, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti, kivéve, ha az más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan. Az 1974 óta a környezetvédelem területén bekövetkezett jelentős tudományos fejlődés, valamint az azt követő nemzetközi jogi szemlélet változása is indokolja, hogy a védelem alól ipari termelés érdekében kivett terület kivett voltának felülvizsgálatát törvény végleges jelleggel ne akadályozza. Az alkotmányosan védett tulajdon biztonságos hosszú távú használatának korlátozását lehetővé tevő rendelkezés viszont akkor alkotmányos, ha - más tulajdonkorlátozási lehetőségekhez hasonló módon - a tulajdonos érdeksérelmének alkotmányos orvoslása mellett - más jelentős, ugyancsak védett cél érdekében történik.
IV.
A környezet védelme alkotmányos érdek. Az iratok között elfekvő környezeti hatásokat részletező szakvélemény igazolja, hogy a teljes terület kibányászása visszafordíthatatlan, helyre nem állítható környezeti károsodást okozhat. A helyi önkormányzat ezt megelőzni kívánó intézkedése indokoltnak tűnik.
Az indítványozónak az az álláspontja, amely szerint a megsemmisíteni kért önkormányzati rendelet magasabb szintű jogszabállyal ellentétes, formailag kétségkívül helytálló. Az Alkotmánybíróság e formai törvényellenesség mellett vizsgálni kívánta azt is, hogy az a törvényi rendelkezés, amellyel az önkormányzati rendelet ütközik, alkotmányosnak tekinthető-e. Ezért összefüggés okán utólagos normakontroll alá vonta a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 26. § (8) bekezdését is. Mérlegelte, vajon alkotmányos érdekvédelem szempontjából nagyobb súlyúnak tekinthető-e az állami tulajdonú ingatlan egyéni gazdasági célú korlátozás elleni - bányatelekkénti - védelme, mint az a szélesebb körű gazdasági és társadalmi cél, amelyet a védelem alól "kivett helyek" szolgálnak.
Az Alkotmánybíróság már hivatkozott 28/1994. (V. 20.) AB határozata szerint "a környezethez való jog sajátossága abban áll, hogy alanya valójában az »emberiség« és a »természet« lehetne". A környezethez való jognak az Alkotmánybíróság 996/G/1990. AB határozatában (ABH 1993, 535.) megállapított sajátosságaiból következően az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romolni engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje. Ennek kapcsán hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy a természetben okozott károk véges javakat pusztítanak, sok esetben jóvátehetetlenek, a védelem elmulasztása visszafordíthatatlan folyamatokat indít meg. E sajátosságok miatt a környezethez való jog védelmének eszközei között a megelőzésnek elsőbbsége van, hiszen a visszafordíthatatlan károk utólagos szankcionálása nem tudja helyreállítani az eredeti állapotot.
Mindezeket a szempontokat általánosságban is és egyedi esetekben is az események, felismerések, a gazdasági és társadalmi körülmények fejlődésének folyamatában kell értékelni. Így lehet eldönteni, hogy az Alkotmány által egyenlő mértékben védett és azonos feltételekkel korlátozható alapjogok közül a konkrét esetben melyeket lehet a társadalom szempontjából jelentősebbnek, az ügy szempontjából döntő jelentőségűnek tekinteni. Erre a bányatörvény rendelkezéseinek is lehetőséget kell biztosítaniuk.
Mérlegelte az Alkotmánybíróság, hogy kétségtelen önkormányzati rendeleti formája mellett normatív tartalmú, és ezáltal alkotmánybírósági hatáskör alá tartozik-e a támadott rendelkezés. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte, hogy természetvédelmi területté nyilvánító rendelkezés kétségtelenül hordoz tárgyát illetően egyedi jelleget. Másrészt a rendelkezés mindenkire vonatkozik eshetőlegesen, nem tapad az adott tulajdoni vagy használati viszonyokhoz, és nem egyedi, eseti érdeket védő döntés, hanem általános, "mindenkire" kiható érdeket tart szem előtt. Ezért a rendeleti forma normatív tartalmat is hordoz.
V.
A fentiek előrebocsátása után a konkrét esetben az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy 1974-ben, amikor a tárgybeli ingatlanokat kisajátították és bányatelekké minősítették, a kavicstermelés gazdasági célja volt a döntő szempont. E gazdasági tevékenység környezeti hatásai az évek során váltak felismerhetővé, különösen a helyi lakosság számára. Az idézett alkotmánybírósági határozat szerint az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romolni engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje. Nem lehet tehát ilyen szabadsága az önkormányzatnak sem, sőt ebből folyóan kötelezettsége áll fenn az állapotromlás megakadályozására.
A természetvédelemről szóló 1982. évi 4. törvényerejű rendelet 10. § (1) bekezdése szerint védetté kell nyilvánítani az emberi környezet védelme, valamint a növény- és állatfajok megóvása érdekében, továbbá tudományos, kulturális, gazdasági vagy más közérdekből arra érdemes tájat, területet, földtani képződményt és szelvényt, felszínalaktani képződményt, talajszelvényt és vizet, ha annak megóvása másként nem biztosítható. A tvr. végrehajtásáról szóló 8/1982. (III. 15.) MT rendelet 9. §-a szerint a védetté nyilvánítás hivatalból, illetőleg állampolgár vagy jogi személy javaslata alapján indul meg. A természeti terület védetté nyilvánításáról, ha az országos jelentőségű, a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, ha az helyi jelentőségű, a települési önkormányzat rendelkezik [R. 11. § (1) bek.].
A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény idézett 26. § (8) bekezdése e közérdekű kötelezettség teljesítését mind országos szinten, mind a helyi jelentőségű esetekben akadályozza, és azokat az állapotokat is véglegesíti, amelyek esetleg hibás, környezeti károkat is okozó gazdasági döntés következményei lehetnek.
Az a szabályozás, amely konkrét esetben a közérdekkel szemben az egyéni érdek érvényesülését szolgálja, a jogbiztonságra való törekvéssel nem indokolható. Hatása egyébként nemcsak a környezethez való jog, hanem a gazdasági modernizáció szempontjából is káros lehet.
A bányatelek művelésének megtiltása a környezetvédelem érdekében járhat tulajdonosi érdeksérelemmel. Ennek eseti mérlegelése és kiegyenlítése bírói hatáskörbe tartozik. Adott esetben úgy tűnik, hogy - állami tulajdonról lévén szó - csak a kedvezőbb áron történő privatizáció lehetősége "forog kockán", tehát elmaradó rövid távú haszon, amellyel szemben az önkormányzat helyesen részesítette előnyben a hosszú távú természetvédelmi érdeket. Mindez azonban eseti mérlegelés kérdése, amelynek lehetőségét kizárni alkotmányellenes.
Mindezt a körülményt mérlegelve jutott tehát az Alkotmánybíróság arra a meggyőződésre, hogy tartalmilag az indítvánnyal támadott önkormányzati rendelet alkotmányos, és a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 26. § (8) bekezdése áll az Alkotmánnyal ellentétben.
Az alkotmányellenesség megállapításának következménye a megsemmisítés, amely az Abtv. 40. §-án alapul, a 43. § (4) bekezdés alkalmazásával. A nem azonnali hatályú megsemmisítéssel az Alkotmánybíróság lehetőséget kívánt adni azoknak az intézkedéseknek a megtételére, amelyek a tulajdonjog-korlátozás tartalmi megváltozásának következtében részben a gazdasági tevékenységben, részben a természetvédelmi terület gyakorlati megvalósításában szükségessé válnak. Megfelelő átmeneti idő adásával biztosítani kívánta, hogy az új tartalmú közérdekű tulajdonkorlátozás a keletkezésekor közérdekű, jelenleg azonban már részben egyéni gazdasági célt szolgáló tulajdonkorlátozás jogosultjai számára az alkotmányosan indokolhatónál aránytalanabb hátrányt ne eredményezzen.
Az alkotmányellenes törvényi rendelkezés megsemmisítése folytán az önkormányzati rendelet megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
A határozat közzétételét az Alkotmánybíróság az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sólyom László s. k.,
az aláírásban akadályozott dr. Vörös Imre alkotmánybíró helyett
Dr. Zlinszky János s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos indokolása
A többségi határozattal az alábbi indokok alapján értek egyet:
1. Ha az alkotmányellenesség vizsgálata az Alkotmány alatti jogszabályi hierarchia megsértésére vonatkozik, az Alkotmánybíróság kiterjeszti a vizsgálatot arra is, hogy vajon mind a vizsgált norma, mind a felette álló, s a vizsgálat mércéjéül szolgáló jogszabály tartalmilag összhangban áll-e az Alkotmánnyal. Előfordulhat ugyanis, hogy a legalsó szintű norma formailag ellentétes ugyan a felette állóval, de tartalmilag megfelel az Alkotmánynak; ilyenkor a vizsgált norma és az Alkotmány közötti jogszabály vagy nemzetközi szerződés alkotmányellenességére derülhet fény. A teljes hierarchikus normasor összhangját az Alkotmánybíróság olyan fontosnak tekinti, hogy ennek elvégzése érdekében hatáskörét kiterjesztően értelmezi (ABH 1992, 378; 1993, 326; 503.).
Ezzel a gyakorlattal összhangban vizsgálta nemcsak az indítványban támadott önkormányzati rendelet, hanem a bányatörvény 26. § (8) bekezdésének alkotmányosságát is az Alkotmánybíróság, amellyel az önkormányzati rendelet ellentétes. Az eljárást a szoros összefüggés okán szükséges kiterjeszteni a 26. § (10) bekezdésére is.
2. A bányatörvény 26. §-a egyrészt a bányászathoz fűződő gazdasági érdeket és jogokat, másrészt a környezethez való jogot úgy egyeztette egymással, hogy a bányászatnak adott elsőbbséget. Ezt fejezi ki a (8) bekezdés, amely szerint a külszíni művelésre engedélyezett bányatelekkel lefedett terület a kitermelés befejezéséig nem nyilvánítható "kivett helynek" számító természetvédelmi területté. Kivételt ez alól a (10) bekezdés tesz lehetővé: "Ha a bányászati munkák végzése során olyan kiemelkedő természeti vagy régészeti érték válik ismertté, amely más módon nem védhető meg, a szakhatóság kezdeményezésére a bányafelügyelet a bányatelket módosíthatja."
3. A bányatörvény 26. § (8) és (10) bekezdésének rendelkezései nem teremtenek az alkotmányos követelményeket kielégítő összhangot a bányászati érdeket védő tulajdonjog alapjoga és az egészséges környezethez való alapjog között.
A környezethez való alapjog tartalmát az Alkotmánybíróság több határozatban kifejtette (ABH 1993, 533; 1994, 134, 137-140). E szerint a környezethez való jog több mint puszta alkotmányos feladat vagy államcél; e jog korlátozása csak ugyanolyan feltételekkel engedhető meg, mint az alanyi alapjogoké: a korlátozásnak más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlennek és az elérni kívánt céllal arányosnak kell lennie.
Az adott esetben a környezethez való jog és a tulajdonjog korlátozzák egymást kölcsönösen.
a) A bányatörvény aránytalanul súlyosan korlátozza a környezethez való jogot, amikor a 26. § (8) bekezdése a védetté nyilvánítást a művelés befejezése előtt főszabályként kizárja. Ugyancsak aránytalanul korlátozza a környezethez való jogot a (10) bekezdés, amely a bányafelügyelet szabad mérlegelésére bízza, hogy a bányatelket a természeti érték védelme céljából módosítja-e. A bányafelügyelet erre akkor sem köteles, ha a szakhatóság a természeti értéket "kiemelkedőnek" minősíti. Mivel a bányatelek módosítása a bányafelügyelet szabad mérlegelésétől függ, s erre a hatóság egyetlen esetben sem köteles, a korlátozást elutasító határozat jogszabálysértés miatt nem támadható meg bíróság előtt. Ez tehát azt jelenti, hogy a környezethez való jog védelmének nincsenek meg a garanciái. Az Alkotmánybíróság 27/1995. (V. 15.) AB határozata (Magyar Közlöny, 1995. 1771, 1774. old.) értelmében ellentétes az Alkotmány 18. és 70/D. §-ával az a szabályozás, amely a környezeti érdek érvényesítését teljes egészében valamely hatóság szabad belátására bízza, annak érvényesítésére tartalmi szempontokat nem tartalmaz, s lehetővé teszi a környezeti érdek teljes mellőzését is. Ugyanezen okból alkotmányellenes a bányatörvény 26. § (8) és (10) bekezdése is.
b) A bányatelek jogosultjának a tulajdonhoz való alapvető jogát (Alkotmány 13. §), amely az Alkotmánybíróság felfogásában a bányaműveléséhez való jogát is védi (ABH 1992, 108), a bányatörvény nyilvánvalóan nem sérti, hanem alkotmányellenesen preferálja. Vizsgálandó viszont, hogy az ócsai önkormányzat rendelete, amely a bányatelkek területét védetté nyilvánította, alkotmányosan korlátozta-e ezt a jogot. Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatban kifejtette, hogy a tulajdonhoz való alapvető jog védelmében a minőségi határvonal ma már nem a tulajdon "korlátozása" és polgári jogi értelemben vett "elvonása" között húzódik. Az alkotmányossági kérdés az lett, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltűrnie, illetve, mikor tarthat igényt kártalanításra tulajdonosi jogai korlátozásáért. Az Alkotmánybíróság a beavatkozás "közérdekűségének" csupán indokoltságát vizsgálja; az alkotmányossági értékelés tulajdonképpeni súlypontja a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett (ABH 1993, 381).
Az Alkotmánybíróság nem vizsgálja a védetté nyilvánítás indokoltságát. Ez olyan szakkérdés, amelyet az előkészítési eljárásban a természetvédelmi hatóság tisztáz [58/1986. (XII. 10.) MT rendelet 1. §]. Mivel az adott esetben a természetvédelmi hatóság a védetté nyilvánítást indokoltnak tartotta, a bányatelek jogosultjával szembeni tulajdonkorlátozás közérdekű volta megállapítható. A korlátozás arányosságánál egyrészt azt kell figyelembe venni, hogy a helyi védettséget az országos védelem alatt álló ócsai tájvédelmi körzet megóvására tekintettel mondták ki; ezek a természeti értékek egyediek, míg kavicsbányászatra alkalmas lelőhelyek másutt is bőven találhatók. Mérlegelni kell továbbá, hogy a kavicsbányászat engedélyezése ezen a területen a természeti értékek veszélyeztetése miatt kezdettől fogva vitatott volt, a bányatelek kialakítását a természetvédelmi hatóság eredetileg 1973-ban nem, bővítését pedig azóta sem engedélyezte. Egy, a kérelmezettnél kisebb bányatelek megállapítására még 1976 előtt, a házgyári programhoz kapcsolódva, "népgazdasági érdekből" került sor. Az önkormányzati rendelet meghozatalakor azonban már más volt az alkotmányos helyzet. Azóta az Alkotmány tartalmazza az egészséges környezethez való jogot; a természeti értékek védelme tehát a gazdasági érdekkel szemben sokkal nagyobb súllyal mérlegelendő. Az Alkotmánybíróság pedig megállapította, hogy pusztán valamely jogosult gazdasági érdeke nem elégséges indok ahhoz, hogy a hatóság eltérést engedélyezzen a jogszabályban előírt természetvédelmi tilalmak és korlátozások alól (Magyar Közlöny, 1995., 1774. old.). Ilyen körülmények között nem aránytalan korlátozása a bányatelek jogosultja tulajdonjogának az, hogy az ócsai önkormányzat a védetté nyilvánítással kártalanítás nélkül vette ki a bányaművelésből a területet. Más kérdés, hogy a jogosult a feldolgozómű rekonstrukciójára, a tervezésre stb. szánt költségeit esetleg kárként érvényesítheti-e. Ennek eldöntése azonban rendes bírói útra tartozik.
Dr. Sólyom László s. k.,
alkotmánybíró