26/2006. (VI. 15.) AB határozat

az Iszka-szentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2005. (XII. 30.) számú, az ivóvíz-szolgáltatás díjának megállapításáról szóló rendelete 2. §-ának a) pontja alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Iszka-szentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2005. (XII. 30.) számú, az ivóvíz-szolgáltatás díjának megállapításáról szóló rendelete 2. §-ának a) pontja alkotmányellenes, ezért ezt a rendelkezést 2006. december 31-i hatállyal megsemmisíti.

2. Az Alkotmánybíróság visszautasítja azt az indítványt, hogy kötelezze a DRV Rt.-t a szerzett haszon visszafizetésére.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozó azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg az Iszkaszentgyörgy Önkormányzat képviselő-testülete által 2000. november 29-i ülésén az ivóvízszolgáltatás kéttényezős díj megállapításáról alkotott 20/2000. (XI. 30.) számú rendeletét és semmisítse meg azt, mert a rendeletnek a rendelkezésre állási díjról szóló szabálya ellentétes az Alkotmány 44/A. §-ának (2) bekezdésével. Az indítványozó arra hivatkozott, hogy a helyi önkormányzat az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Ámt.) 7. §-ának (1) bekezdése alapján jogosult ugyan a vízdíjat meghatározni, de a törvény nem teszi lehetővé a fogyasztás nélkül történő fizetési kötelezettség megállapítását. Az indítványozó egyik beadványában azt is kérte, hogy az Alkotmánybíróság kötelezze "a DRV Rt.-t a törvénytelenül szerzett haszon visszafizetésére".

Az indítvány beadását követően a támadott rendelet hatályát vesztette, de a hatályos szabály, az Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2005. (XII. 30.) számú, az ivóvíz-szolgáltatás díjának megállapításáról szóló rendelete (a továbbiakban: R.) is tartalmazza az indítványozó által kifogásolt rendelkezést. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt érdemben elbírálta.

II.

Az indítvány elbírálásánál figyelembe vett jogszabályok:

1. Az Alkotmánynak az indítványban említett rendelkezése:

"44/A. § (2) A helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal."

2. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) szabálya:

"16. § (1) A képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot."

3. Az Ámt. szabálya:

"7. § (1) A mellékletben felsorolt termékekre, szolgáltatásokra (a továbbiakban együtt: termék) az ott feltüntetett miniszter, illetve a helyi önkormányzat (a továbbiakban együtt: hatósági ár megállapítója) legmagasabb árat vagy legalacsonyabb árat (a továbbiakban együtt: hatósági ár) állapít meg."

"8. § (1) A legmagasabb árat - a (2) bekezdésben szabályozott kivétellel - úgy kell megállapítani, hogy a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is.

[...]

(3) A legalacsonyabb árat úgy kell megállapítani, hogy az legalább a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és támogatásokra is."

"9. § (1) A hatósági ár megállapítása történhet tételesen vagy a hatósági ár kiszámítására vonatkozó előírásokkal.

(2) A hatósági árat alkalmazási feltételeivel (pl. a minőség, a határidő, a szállítások ütemezése, a megrendelés nagysága, a teljesítés helye, a fizetési feltételek) együtt kell megállapítani."

"11. § (1) A hatósági árat, valamint annak alkalmazási feltételeit jogszabályban kell közzétenni. A jogszabályban rendelkezni kell arról, hogy a hatósági ár mikor lép érvénybe; e rendelkezésnek visszamenőleges hatálya nem lehet."

"Melléklet az 1990. évi LXXXVII. törvényhez

Hatósági áras termékek

I. Legmagasabb ár

[...]

B) Szolgáltatások

[...]

05511

Az önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvíz díja

települési önkormányzat - fővárosban a Fővárosi Önkormányzat - képviselő-testülete"

4. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) szabályai:

"13. § (3) A közüzemi tevékenységgel nyújtott szolgáltatásért díjat kell fizetni. A díjfizetés elmulasztása miatt a vízellátást a közüzem korlátozhatja - termelési célú vízfelhasználásnál szüneteltetheti - azonban a létfenntartási ivó- és közegészségügyi, katasztrófa-elhárítási vízigények kielégítéséhez szükséges vizet ebben az esetben is szolgáltatni kell."

5. Az R. támadott szabálya:

"2. § Az ivóvíz szolgáltatási díjának megállapítása két-tényezős díj alkalmazásával történik a következők szerint: a) rendelkezésre állási díj: 275 Ft/hó + 15% áfa vízbekötésenként (fő- és mellékmérőnként) "

III.

Az indítvány megalapozott.

Az Alkotmány 44/A. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, ez a rendelet azonban nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. Az Ötv. 16. §-ának (1) bekezdése az Alkotmány szabálya alapján úgy rendelkezik, hogy a képviselő-testület rendeletalkotási joga a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvényi felhatalmazásban meghatározott kérdésekre terjed ki.

A Vtv. 13. §-ának (3) bekezdése szerint a közüzemi szolgáltatással nyújtott vízért díjat kell fizetni, az önkormányzati víziközműből szolgáltatott ivóvíz díja azonban nem szabad megállapodástól függ, hanem az Ámt. 7. §-ának (1) bekezdése és mellékletének B) pontjában meghatározott listában szereplő 05511 számú tétel szerint hatóság határozza meg. Ez a hatóság az Ámt. hivatkozott szabályai alapján a helyi önkormányzat. Az Ámt. 11. §-ának (1) bekezdése szerint a hatósági árat jogszabályban kell közzétenni. Az önkormányzati rendelet kibocsátására tehát az Ámt. ad felhatalmazást, de egyúttal megszabja a hatósági ár meghatározásának feltételeit. A 8. § külön a legmagasabb és külön a legalacsonyabb hatósági ár meghatározásának szempontjait úgy állapítja meg, hogy a vállalkozó működésének fedezete biztosított legyen. Sem az Ámt., sem a Vtv. díjra vonatkozó rendelkezése nem tesz azonban említést rendelkezésre állási díj kötelező megfizetéséről, hanem csak a nyújtott szolgáltatás árát említi.

Az Alkotmánybíróság az 1108/H/1995. AB határozatban, valamint a 447/H/1996. AB határozatban úgy foglalt állást, hogy nem ütközik az Ámt. rendelkezéseibe a fizetendő vízdíj több tényező alapján történő meghatározása, de a fogyasztott víz mennyiségére a vízdíj kiszámításánál mindenképpen figyelemmel kell lenni (ABH 1996, 722, 724.; ABH 2001, 1178, 1180.) .

A vízdíj meghatározásával foglalkozó egyik határozatában ezzel szemben az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Ámt. 8. §-a az önkormányzat számára mérlegelési jogot biztosított a vízdíj összegének megállapítására, de a rendeletalkotásnál szigorúan értelmezte a jogszabályban adott felhatalmazás kereteit [29/1996. (VII. 3.) AB határozat, ABH 1996, 277, 279, 280.]. Azonos alapon áll az Alkotmánybíróságnak az a határozata, amely egy önkormányzat képviselő-testületének olyan rendeletét bírálta el, amely közszolgáltatások nyújtásával kapcsolatban rendelkezésre állási díj fizetését írta elő. Ez a határozat is a jogszabályban adott felhatalmazás kereteinek túllépését és ezért az Alkotmány 44/A. §-ának (2) bekezdése alapján az önkormányzati rendelet alkotmányellenességét állapította meg [27/2003. (V. 30.) AB határozat, ABH 2003, 796, 799.]. A jelen esetben az R. támadott szabálya a fogyasztott víz mennyisége alapján számított díjon felül a fogyasztástól független díjtétel megfizetését is előírja. Ezért az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az R. az Ámt. és a Vtv. vonatkozó rendelkezéseitől eltért.

A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. rendelkezésre állási díjat megállapító szabálya alkotmánysértő és ezért ezt a szabályt megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. §-ának (1) bekezdése szerint azt a jogszabályt, amelyet az Alkotmánybíróság a határozatában megsemmisít, az erről szóló határozatnak a hivatalos közlönyben való közzététele napjától nem lehet alkalmazni. A 43. § (4) bekezdése szerint azonban az Alkotmánybíróság a jogszabály hatályon kívül helyezésének időpontját ettől eltérően is meghatározhatja. A jelen esetben a közösség részére nyújtott szolgáltatás működési feltételeit veszélyeztethetné, ha a vízdíj összegének felülvizsgálatára nem állna rendelkezésre felkészülési idő. Ezért az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontját a rendelkező rész szerint határozta meg.

Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. §-a pontosan meghatározza. A törvény szerint nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe pénzkövetelések elbírálása. Ezért az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 29. §-ának b) pontja alapján visszautasította az indítványozónak azt a kérelmét, hogy az Alkotmánybíróság kötelezze a DRV Rt.-t a szerzett haszon visszafizetésére.

Az Alkotmánybíróság a határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételéről az Abtv. 41. §-a alapján rendelkezett.

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 454/B/2002.