EH 2005.1234 I. Abban az esetben, ha a Magyar Állam tulajdonában volt távhőszolgáltatásra létesült közmű a Megyei Vagyonátadó Bizottság hozzájárulásával az önkormányzat által alapított egyszemélyes gazdasági társaság tulajdonába került, a vagyon működtetésére a koncesszióról szóló törvény rendelkezései nem alkalmazhatók [1990. évi LV. tv. (Ötv.) 9. § (4) bek., 78. § (1) és (2) bek., 79. § (2) bek. b) pont, 107. § (1) bek. b) és c) pont, (3) bek.; 1991. évi XXXIII. tv. (továbbiakban: EAÖ tv.) 11. §; 1991. évi XVI. tv. (továbbiakban: Ko. tv.) 1. § (1) bek. d) pont, 8. § (2) bek.].
II. A szerződés jóerkölcsbe ütközésére történő hivatkozás esetén vizsgálandó körülmények [Ptk. 200. § (2) bek.].
A felperesek keresetükben az I., II., III. és IV. r. alpereseknek az Sz. város távhőrendszerének üzemeltetésére és beruházásaira szóló szerződés, illetőleg az ehhez kapcsolódó valamennyi további szerződés érvénytelenségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérték, arra hivatkozással, hogy az alperesek között létrejött szerződés semmis, mert a szerződő felek a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény rendelkezéseit nem tartották be. Kérték a szerződések semmisségét abból az okból is megállapítani, mert a szerződést megelőző pályázati eljárás, továbbá a pályázatok elbírálása során az alperesek jóerkölcsbe ütköző magatartást tanúsítottak.
Az első fokon eljárt megyei bíróság ítéletével megállapította, hogy az I-II-III. és IV. r. alperesek között 1999. július hó 15-én az sz.-i fűtőmű és kapcsolódó távhőrendszer, a K. fűtőmű és kapcsolódó távhőrendszer és az A. utcai fűtőmű és kapcsolódó távhőrendszer üzemeltetésére, karbantartására és fejlesztésére megkötött szerződés semmis. Úgy rendelkezett, hogy alperesek kötelesek 60 napon belül a szerződéskötés időpontjában fennállott eredeti állapotot helyreállítani. Az ezt meghaladó keresetet elutasította és az alpereseket 15 nap alatt egyetemlegesen kötelezte a felperesek részére 2 800 000 Ft perköltség megfizetésére.
Az ítéletben megállapított tényállás szerint Sz.-on, a mintegy 5300 lakás fűtését és melegvíz ellátását biztosító távhőrendszer a helyi önkormányzat megalakulását megelőzően a Magyar Állam tulajdona volt. Üzemeltetését az I. r. alperes jogelődje által létrehozott Sz.-i Városgazdálkodási Vállalat végezte. Az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény (EAÖ tv.) 1. § (1) bekezdése szerint a megszűnt tanács által alapított Városgazdálkodási Vállalat kezelésében álló és nem lakás céljára szolgáló épületek a hozzájuk tartozó állami tulajdonú földdel az önkormányzat tulajdonába kerültek. A Megyei Vagyonátadó Bizottság 1991. december 23-án hozott 139/4/1991. számú határozatával a távhőszolgáltatás céljára létesült közművet a Magyar Állam tulajdonából az I. r. alperes tulajdonába adta. Az I. r. alperes azonban a tulajdont a törvény erejénél fogva szerezte meg.
1992. március 30-án a Megyei Vagyonátadó Bizottság 139-5/1991. számú határozatával a korábbi határozatát hivatalból kiegészítette azzal, hogy a Városgazdálkodási Vállalat által időközben rendelkezésére bocsátott átalakulási terv, alapító okirat, vagyonmérleg és az átalakulási vagyonmérlegben kimutatott, a H. Kft. rendelkezésére bocsátott 839 880 000 Ft nettó vagyon tekintetében adja meg hozzájárulását.
1992. január 1-jén létrejött a H. Önkormányzati Közszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, amelyből 2001. február 5-én különvált a H. Vagyonkezelő Kft. és a H. Hulladékgazdálkodási Kft. 2001. október 1-jén a H. Vagyonkezelő Kft.-ből átalakulás folytán létrejött az Sz.-i Vagyonkezelő Kft., a IV. r. alperes. E társaság tevékenységi körei között a gőz- és melegvíz ellátás már nem szerepel.
Az I. r. alperes pályázatot hirdetett az sz.-i fűtőmű és kapcsolódó távhőrendszer, a K. fűtőmű és kapcsolódó távhőrendszer és az A. u. fűtőmű és kapcsolódó távhőrendszer működtetésére, az alaptevékenységen kívüli ipari és egyéb tevékenységre, valamint az üzemeltetés időtartama alatti - szükségessé váló - karbantartási, felújítási, beruházási munkák elvégzésére, a távhőrendszerek komplex fejlesztésére és folyamatos, biztonságos, fogyasztócentrikus üzemeltetésére irányuló vállalkozási szerződés megkötésére. Nem utalt arra, hogy a távhőszolgáltató közművet koncesszió útján kívánja hasznosítani. A pályázati kiírás szerint a nyertes társaság 15-25 évig jogot szerez arra, hogy a távhőrendszert kizárólagosan üzemeltesse.
A pályázati kiírás szerint a pályázók feladata volt a közműhálózati térképek alapján a felújítási és rekonstrukciós munkák költségvetésének évenkénti bontásban történő elkészítése. A pályázat eredménytelen, ha az a pályázati felhívás követelményeinek, vagy a pályázatra vonatkozó előírásoknak nem felel meg.
A felhívásra pályázatot nyújtott be a felperesek alkotta konzorcium, a II. és III. r. alperes, valamint a IV. r. alperes menedzsmentje alkotta konzorcium és a perben nem szereplő P. Részvénytársaság. A II. és III. r. alperes a pályázathoz csatolta azt a keltezés nélküli együttműködési megállapodást, amely szerint a IV. r. alperes ügyvezetője, B. J. arra vállalt kötelezettséget, hogy "más pályázó részére felvilágosítást nem ad". A II. r. és III. r. alperes abban a reményben, hogy a pályázat nyertese lesz, B. J.-nak anyagi ellenszolgáltatást helyezett kilátásba.
A 3 példányban benyújtott pályázatot az I. r. alperes szakmai véleményezésre kiadta a Megyei Vállalkozói Központ igazgatójának. Ezzel egy rövid időre a pályázatok minden példánya kikerült az I. r. alperes őrizetéből. A felperesek az I. r. alperestől tájékoztatást kértek a pályázatok szakmai véleményezéseinek szempontjairól, melyet az I. r. alperes megtagadott.
Az I. r. alperes a 154/1999. (VI. 24.) Kgy. határozatával döntött arról, hogy a pályázat nyertese a II. és III. r. alperes. A pályázatokat az I. r. alperes nem tekintette érvénytelennek annak ellenére, hogy ismerte a B. J.-val megkötött együttműködési megállapodást, és a II-III. r. alperesek a közműhálózati térképek alapján a felújítási és rekonstrukciós munkák költségvetésének évenkénti bontását nem végezték el.
Az I. r. alperes döntése alapján a IV. r. alperes jogelődje, mint megbízó, a II. és III. r. alperes mint vállalkozó és az I. r. alperes mint árhatóság 1999. július 15-én vállalkozási szerződést kötöttek a távhőrendszer üzemeltetésére, karbantartására, felújítására és fejlesztésére. A szerződés 18. pontjában rögzítették, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a koncesszióról szóló törvény rendelkezései az irányadók.
Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy az sz.-i hőközpontok és távhőszolgáltató rendszerek tulajdonjogát az I. r. alperes az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény (EAÖ tv.) 1. § (2) bekezdése alapján a törvény erejénél fogva szerezte meg. Ebből következik, hogy a Megyei Vagyonátadó Bizottság eljárása a tulajdonjog megszerzésében és átruházásában "relevanciával nem bírt", a Vagyonátadó Bizottságnak nem volt törvényi felhatalmazása arra, hogy a vagyont az Sz.-i Városgazdálkodási Vállalat átalakulása folytán létrejött H. Önkormányzati Közszolgáltató Kft. tulajdonába adja.
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 79. § (2) bekezdésének b) pontja szerint a közművek korlátozottan forgalomképesek, és mint ilyenek, a helyi önkormányzat törzsvagyonába tartoznak. A korlátozott forgalomképesség az I. r. alperest, mint tulajdonost korlátozta rendelkezési joga gyakorlásában. Az I. r. alperesnek rendeletben kellett volna szabályoznia a rendelkezési jog minden elemét. Ezt azonban elmulasztotta.
A Ptk. 114. § (1) bekezdése rendelkezése szerint pedig, ha jogszabály a tulajdonos rendelkezési jogát kizárja, vagy korlátozza, az e tilalommal, illetőleg korlátozással ellentétes rendelkezése semmis. Megállapította továbbá, hogy a pályázat kiírása olyan tevékenység gyakorlására vonatkozó jogosultság átengedését célozta, amely az önkormányzat törvényben előírt kötelezettségének teljesítésére közvetlen hatással van, ezért a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény (Ko. tv.) 1. § (1) bekezdés d) pontja alapján e vagyon más számára történő átengedése csak a Ko. tv. keretei között történhetett volna. A Ko. tv. 8. § (2) bekezdése meghatározza a koncessziós pályázat kiírási tartalmát. A pályázati kiírás és a megkötött szerződés - megállapítása szerint - nem a koncesszióról szóló törvény alapján készült. Álláspontja szerint az alperesek szerződése jogszabályba ütközött, annak megkerülésével kötötték és nyilvánvalóan a jóerkölcsbe is ütközik. A jóerkölcs szabályaival ellentétes az, hogy az I. r. alperes a pályázók körében nem biztosította a nyilvánosságot, azok elbírálásában az előírt feltételektől a II-III. r. alperesek javára eltért, a IV. r. alperes jogelődjének ügyvezetője, B. J. és a II-III. r. alperesek közötti szerződés is sérti a jóerkölcsöt. Utalt arra, hogy a felperesek az alperesek között létrejött valamennyi szerződést támadták, konkrét tényszerű megjelölés nélkül. A perben felmerült adatok szerint azonban az alperesek között létrejöttek olyan szerződések is, amelyek kizárólag a karbantartással és a fejlesztéssel kapcsolatosak. Az elsőfokú bíróság értelmezése szerint ezek lehetnek olyan vállalkozási szerződések, amelyek nem ütköznek törvénybe, ennélfogva ebben a körben a bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperesek nyújtottak be fellebbezést, melyben - tartalmuk szerint - az ítélet megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérték.
Az ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - fellebbezett részében - megváltoztatta és a keresetet elutasította. Mellőzte az alperesek elsőfokú perköltségben marasztalását és kötelezte a felpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az I. r. alperesnek 1 050 000 Ft-ot, a II., a III. és IV. r. alpereseknek külön-külön 1 300 000 Ft elsőfokú perköltséget, továbbá az I. r. alperesnek 500 000 Ft, a II., III. és IV. r. alpereseknek külön-külön 750 000 Ft másodfokú perköltséget. Kötelezte a felpereseket, hogy az illetékhivatal felhívására egyetemlegesen fizessenek meg 500 000 Ft le nem rótt eljárási illetéket.
A másodfokon eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az elsőfokú bíróság által beszerzett iratok tartalma alapján azzal egészítette ki, hogy az Sz.-i Városgazdálkodási Vállalatot az Sz.-i Városi Tanács közüzemi célra alapította, vagyona állami tulajdonban állt. A Megyei Vagyonátadó Bizottság az 1992. március 30-án kelt 139/5/1991. számú határozatával a 139/4/1991. számú határozatát kiegészítette azzal, hogy hozzájárul az Sz.-i Városgazdálkodási Vállalat által rendelkezésre bocsátott átalakulási terv, alapító okirat, vagyonmérleg és az átalakulási vagyonmérlegben kimutatott 839 880 000 Ft nettó vagyonnak a IV. r. alperes jogelődje, a H. Kft. rendelkezésére bocsátásához. Az említett okiratokban konkrétan megjelölt vagyon része volt a perbeli közművagyon is.
A megyei bíróság mint cégbíróság a IV. r. alperes jogelődjét 1992. április 28-án 1992. január 1-jei hatállyal jegyezte be a cégjegyzékbe. A cég jegyzett tőkéje 620 000 000 Ft volt. A többszöri átalakulással létrejött IV. r. alperest a megyei bíróság mint cégbíróság 2001. február 5-én kelt végzésével jegyezte be a cégjegyzékbe. A cég jegyzett tőkéje 470 000 000 Ft, ebből készpénz 43 662 000 Ft, apport 426 338 000 Ft. A perben érintett ingatlanok és berendezések a cég törzstőkéjének részét képezik.
Az így kiegészített tényállásra figyelemmel - a másodfokú bíróság megítélése szerint - tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a perbeli szerződés jogszabályba ütközését állapította meg, s tévesen foglalt állást annak jóerkölcsöt sértő voltát illetően is. A másodfokú bíróság a fellebbezések kapcsán azt vizsgálta, hogy a szerződéssel érintett vagyontárgyak az I. r. alperes törzsvagyonába tartoztak-e, ehhez képest alkalmazni kellett-e a koncesszióról szóló törvény rendelkezéseit vagy sem. Kifejtette, hogy az 1990. szeptember 1-jén hatályba lépett Ötv. 78. § (1) bekezdése kimondja: a helyi önkormányzat vagyona a tulajdonából és a helyi önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogokból áll, amelyek az önkormányzati célok megvalósítását szolgálják. A 78. § (2) bekezdése szerint az önkormányzati vagyon külön része a törzsvagyon, amelyet a többi vagyontárgytól elkülönítve kell nyilvántartani. A 79. § b) pontja szerint a törzsvagyon körébe tartozó tulajdon vagy forgalomképtelen vagy korlátozottan forgalomképes. Korlátozottan forgalomképesek a közművek, intézmények és középületek, továbbá a helyi önkormányzat által meghatározott ingatlanok és ingók.
A törvény 107. §-a sorolja fel az állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába kerülő vagyontárgyak körét. A 107. § (1) bekezdés b) pontja szerint ezek közé tartozik a tanácsok által alapított és a tanácsok felügyelete alatt álló közüzemi célra alapított állami gazdálkodó szervezetek, továbbá a költségvetési szervek vagyona és az e szervezetekből átalakuló gazdasági társaságban az államot megillető vagyonrész. A 107. § (1) bekezdés c) pontja a lakossági szükségleteket kielégítő közművek építményeit, vonalas létesítményeit, berendezéseit a település belterületi határán belül, az állam kizárólagos tulajdonába tartozó létesítmények kivételével szintén ebbe a körbe sorolta. A vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba kerülése vagy a törvény erejénél fogva, vagy a vagyonátadó bizottság döntésével következett be. A közművek létesítményei és az (1) bekezdés b) pontjában említett szervezetek vagyonának önkormányzati tulajdonba adása a törvény 107. § (3) bekezdése alapján vagyonátadó bizottság hatáskörébe tartozott. Tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a perbeli vagyontárgyak a törvény erejénél fogva kerültek az I. r. alperes tulajdonába.
Az EAÖ tv. 11. és 14. §-ai rendelkeznek a közüzemek vagyonának önkormányzati tulajdonba adásáról. E törvény 38. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az önkormányzat a közüzemi működéséhez az önkormányzat tulajdonába adott vagyont a közüzemre bízza. A IV. r. alperes jogelődjének alapítása idején, e jogszabályi rendelkezések fennállása alatt az történt, hogy az I. r. alperes a perben érintett vagyontárgyakat nem a közüzemre bízta, hanem a Megyei Vagyonátadó Bizottság hozzájárulásával a vállalatból átalakulással egyszemélyes gazdasági társaságot hozott létre és a vagyont e Kft. tulajdonába adta. A megyei bíróság mint cégbíróság pedig a céget a cégjegyzékbe bejegyezte. Ebből az következik, hogy a perben érintett vagyontárgyak nem az I. r. alperes tulajdonában állnak, és nem álltak a szerződéskötéskor sem, tehát ez a vagyon nem önkormányzati tulajdon, ezért törzsvagyoni jellege fogalmilag kizárt. E vagyon működtetésére ezért nem vonatkoznak a koncesszióról szóló törvény szabályai. A pályázat kiírására az I. r. alperesnek jogi kötelezettsége nem volt, ezért a kiírt pályázat a koncesszióról szóló törvénybe nem ütközik.
Utalt arra, hogy a IV. r. alperes jogelődjét a cégbíróság 1989. évi 23. tvr.-ben szabályozott eljárás lefolytatása után jegyezte be a cégjegyzékbe. A jelen perben a bíróságnak nincs lehetősége arra, hogy a IV. r. alperes alapításának körülményeit, alapító okiratának érvényességét vizsgálja. Az alapító okirat érvénytelenségére a perindításkor hatályos 1997. évi CXLV. törvény 48. § (2) bekezdése alapján csak a törvényben meghatározott okokból lehet hivatkozni. Ilyen hivatkozás azonban a felperesek részéről nem történt, az alapító okirat érvénytelenségét pedig hivatalból nem lehet figyelembe venni.
A továbbiakban a másodfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a szerződés jóerkölcsbe ütközik-e. Utalt arra, hogy a Pp. 164. § (1) bekezdésére tekintettel a felpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy az I. r. alperes a pályázati feltételektől eltért, ez az eltérés a közfelfogás szerint súlyosan kifogásolható, és a pályázatok értékelését döntően befolyásolta.
Megítélése szerint a felperesek által felhozott körülmények nem olyanok, amelyek a társadalmi közfelfogás szerint erkölcsileg súlyos megítélés alá esnek.
Kifejtette, hogy jóerkölcsbe ütközőnek az a szerződés minősül, amelyet jogszabály nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél a vállalt kötelezettség jellege, azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, vagy szokásokat nyilvánvalóan sérti, és ezért azt az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek, elfogadhatatlannak minősíti. Utalt arra: az I. r. alperest jogszabály, vagy más előírás nem kötelezte arra, hogy a pályázatok elbírálására vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat előre meghatározza, a pályázatok értékelését végző bizottság személyi összetételét a pályázók tudomására hozza, eljárása, magatartása az általános társadalmi megítélés szerint tisztességtelennek nem minősíthető. A felperesek a pályázati határidő lejárta után kértek felvilágosítást arra vonatkozóan, hogy kik fogják a pályázatot elbírálni. Erre az információra a pályázat beadásához, a pályázati anyag összeállításához nyilvánvalóan nem volt szükségük. Ennek hiánya a felperesek pályázatának elbírálását hátrányosan nem befolyásolhatta. A másodfokú bíróság megítélése szerint az a körülmény, hogy a 3 példányban benyújtott pályázatok minden példánya egy rövid időre kikerült az I. r. alperes birtokából, önmagában nem teszi kétségessé a pályázatok elbírásának tisztaságát. A felpereseknek kellett volna bizonyítaniuk azt, hogy az alatt az idő alatt, amíg a pályázat kikerült az I. r. alperes birtokából, a pályázatokat módosították, vagy bármi olyan történt, ami a felpereseknek hátrányt okozott, ezt azonban a felperesek maguk sem állították. Pusztán az a lehetőség, hogy "esetleg történhetett valami", nem alapozza meg a szerződés jóerkölcsbe ütközésének megállapítását. A II. és III. r. alperesek pályázata műszaki tartalmának vizsgálata nélkül arra következtetni sem lehet, hogy a II. és a III. r. alperesek pályázata a kiírásnak nem felelt meg. A pályázat valóban nem tartalmazta a költségvetést évenkénti bontásban, melynek oka az volt, hogy a kiírásban szereplő eszközök, illetve munkálatok vonatkozásában a II-III. r. alperesek hatékonyabb, korszerűbb technológiát ajánlottak, a régi rendszer újra történő kicserélését vállalták. Emiatt vált okafogyottá a rekonstrukciós munkák egy részének elvégzése, így azok beárazása is.
Nem állapítható meg a szerződés jóerkölcsbe ütközése a II. és III. r. alperesek pályázatához mellékelt együttműködési megállapodás alapján sem. Az együttműködési megállapodásban részt vevő B. J. a pályázat elbírálásában nem vett részt, a vállalkozási szerződést a közgyűlés döntése alapján írta alá. Maguk a felperesek sem hivatkoztak arra, hogy B. J., illetve a IV. r. alperes a II. és III. r. alperesnek több, vagy más információt adott a pályázatok benyújtása előtt. A lefolytatott bizonyítás alapján az sem állapítható meg, hogy B. J. közreműködése a pályázatoknak a felperesek számára hátrányosabb elbírálását eredményezte.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet a Ptk. 270. § (2) bekezdés b) pontjának ba) alpontjára hivatkozással. A jogerős ítélet jogszabálysértését az 1991. évi XVI. törvény 1. § (1) bekezdés d) pontja, az 1991. évi XXXIII. törvény 1. § (1) és (2) bekezdései, az 1998. évi XVIII. törvény 3. § (1) bekezdés d) pontja, 6. § (1) bekezdése, az 1990. évi LXV. törvény 79. § (1) bekezdése és (2) bekezdésének b) pontja, 107. § (1) bekezdés b) és c) pontjai, a (2) bekezdés és a Ptk. 200. § (2) bekezdése rendelkezéseinek megsértésében jelölték meg. A felülvizsgálati kérelmük indokaként fenntartották azt a korábbi jogi álláspontjukat, hogy a jelen perrel érintett közművagyon a törvény erejénél fogva, kógens szabályként kizárólag az I. r. alperes tulajdonába került. A megyei vagyonátadó bizottság a törvény rendelkezése alapján e tárgyban kizárólag technikai szerepet látott el, csak a törvény előírásait volt jogosult és egyben köteles végrehajtani, attól érvényesen és joghatályosan nem térhetett el. Ebből következően az Sz.-i Távhőszolgáltató vagyon, mint közmű az I. r. alperes tulajdonát képezi, ezért a koncessziós törvény hatálya alá tartozik. Ennek működtetésére és hasznosítására kizárólag a koncessziós törvény rendelkezései szerint kerülhet sor. Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértően jutott arra a jogi következtetésre is, hogy az alperesek által megkötött szerződés nem ütközik a jóerkölcsbe.
Elvi jelentőségű jogkérdésként jelölték meg az abban történő állásfoglalást, hogy az önkormányzati távhőszolgáltató közmű vagyon a Ptk. vállalkozási szerződésre vonatkozó rendelkezései alapján érvényesen nem hasznosítható, mivel az a koncessziós törvény hatálya alá tartozó önkormányzati törzsvagyonnak minősül. Álláspontjuk szerint a szerződés jóerkölcsbe ütközése tárgyában is elvi határozat hozatala szükséges, mert a mai napig nem született olyan elvi határozat, amely a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti jóerkölcsbe ütközés fogalmát, vagy legalább azokat a szempontokat meghatározza, amelyeket a jogszabályhely értelmezésénél a bíróságok alkalmazni kötelesek.
Kérték a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmüknek megfelelően mindkét semmisségi ok fennállására tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletével azonosan a perbeli szerződés semmisségének megállapítását, az alperesek kötelezését a szerződéskötés időpontjában fennállott eredeti állapot helyreállítására, továbbá az alpereseknek perköltség megfizetésére kötelezését.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. A II-III. r. alperesek írásbeli felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában fenntartását azzal az indokkal kérték, hogy a távhővagyon önkormányzati tulajdona nem a törvény erejénél fogva, hanem a vagyonátadó bizottság döntésével jön létre. Ezt a döntést - korábban a fellebbezésében 1. alatt részletesen kifejtett okokból - nem lehet semmisnek, nem létezőnek tekinteni. A távhőközműre egyébként sem vonatkoztatható, hogy az az önkormányzat törzsvagyonába tartozik. Az önkormányzatnak ez csak lehetősége, de az nem kötelezően része az önkormányzati törzsvagyonnak. Mivel azonban a vagyon nem az önkormányzat tulajdona, nem is lehet törzsvagyon, és nem tartozik a koncessziós törvény hatálya alá. A szerződés nem ütközik jóerkölcsbe sem a jogerős ítéletben kifejtett helyes indokok alapján.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot elrendelte és a kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el, mert a II-III. r. alperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben tárgyalás tartását kérték.
Az Alkotmánybíróság a 42/2004. (XI. 9.) AB határozatával megsemmisítette a Pp.-nek a felülvizsgálatra vonatkozó 270. § (2) bekezdésének "és" szövegrészét, továbbá az ezt követő a) és b) pontokat, illetve azok alpontjait. Az Alkotmánybíróság e határozatának közzétételéről kezdve ezért a jogerős ítélet, vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát akkor lehet kérni, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megítélése szerint a felülvizsgálati kérelem nem alapos, mert a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat.
A felülvizsgálati kérelemben nem vitatottan, a másodfokú bíróság által helyesen kiegészített tényállásra figyelemmel a felülvizsgálati bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a távhőszolgáltató közművagyon a szerződéskötéskor kinek a tulajdona volt, ehhez képest annak működtetésére, vagy a működtetés átengedésére alkalmazni kellett-e a koncesszióról szóló törvény előírásait.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság helyesnek fogadta el a II-III. r. alperesek felülvizsgálati kérelmében kifejtett azt az álláspontot, hogy az EAÖ tv. 11. §-ában foglaltak szerint a közüzem vagyona a vagyonátadó bizottság döntésével kerül át az állami tulajdonból önkormányzati tulajdonba. Az Ötv. 107. § (1) bekezdés b) pontja értelmében ilyen módon kerülnek át a közüzemi célra alapított állami gazdálkodó szervezetek is. Az önkormányzat az Ötv. 9. § (4) bekezdése szerint jogosult egyebek között vállalatot, gazdasági társaságot alapítani, illetőleg az állami vállalat jogszerűen gazdasági társasággá alakulhat át. A Megyei Vagyonátadó Bizottság 1992. március 30-án hozott 139/5/1991. számú kiegészítő határozata ellen a határozat kézbesítésétől számított 15 napon belül jogorvoslati lehetőséget biztosított, e szerint fellebbezni a Belügyminisztériumhoz lehetett. A határozat ellen az eljárásban érdekelt felek jogorvoslattal nem éltek. Ennek folytán a határozatban megjelölt állóeszközök, beruházások, ingatlanok tekintetében - melyek között a perbeli távhőszolgáltató közművek is szerepelnek - azok tulajdonjogát vitássá tenni nem lehet.
A Pp. 215. § szerint a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen. A felperesek keresete csak az 1999. július 15-én megkötött szerződés semmisségének a megállapítására és jogkövetkezményei levonására irányult. A kereseti kérelem korlátaira tekintettel az eljárt bíróságok jogszerűen nem is vizsgálhatták, hogy a IV. r. alperes, illetve jogelőde jogszerzése a jogszabályoknak megfelel-e vagy sem.
A jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy a szerződéskötéskor a perbeli vagyontárgyak nem álltak az I. r. alperes önkormányzat tulajdonában, ezért az az önkormányzati törzsvagyonnak sem lehetett a része és nem tartozhatott a hasznosítás átengedése a koncesszióról szóló törvény hatálya alá sem. A Ko. tv. 1. § (1) bekezdésének d) pontja az önkormányzati törzsvagyon részét képező helyi közutak és műtárgyaik, továbbá a helyi közművek működtetése, valamint koncessziós szerződés keretében történő átengedése alapvető szabályait tartalmazza. Minthogy a nem önkormányzati vagyon részét képező távhőszolgáltató közmű a IV. r. alperes tulajdona volt a pályázat kiírásakor és a szerződéskötéskor is, arra a koncessziós törvény előírásai nem alkalmazhatók.
A jogerős ítélet helyesen foglalt állást a tekintetben is, hogy a megkötött szerződés nem ütközött jóerkölcsbe. E tekintetben a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben az ítélőtábla által kifejtett jogi álláspontot maga is helyesnek fogadta el, azt megismételni nem kívánja.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben megalapozatlanul állították, hogy az I. r. alperes a pályázók részére nem biztosította a nyilvánosságot. A pályázat kiírása és közzététele nyilvános volt, a pályázat elkészítéséhez szükséges információk valamennyi pályázó részére egyaránt rendelkezésre álltak (lásd: B. J. tanúvallomása a megyei bíróság ... számú tárgyalási jegyzőkönyvének 5. oldalán). A tanúvallomás e részét a felperesek nem vonták kétségbe, illetőleg ennek megerőtlenítésére alkalmas bizonyítékra nem hivatkoztak. A tanúvallomásból az is kitűnik, hogy a sérelmezett együttműködési megállapodás tartalma a jövőre, arra a helyzetre vonatkozott, ha a II. és III. r. alperesek a pályázatot megnyerik, és a szerződést velük kötik meg. Ehhez hasonló ajánlatot azonban nemcsak a II., III. r. alperesek, hanem a felperesek is tettek, még a pályázatok bontásakor is, amelyet jegyzőkönyvben rögzítettek.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a nyilvánosság biztosításához nem tartozik a pályázatot elbíráló személyek nevének nyilvánosságra hozása. A pályázat kiírójának azt a lehetőséget kell biztosítania, hogy a pályázatot elbírálók a döntésüket a pályázat elbírálása kapcsán elfogulatlanul, befolyásmentesen, kizárólag a pályázati kiírás feltételeit figyelembe véve, szakmai szempontok alapján hozzák meg. A felperesek maguk sem állították, hogy a pályázat elbírálásában részt vevő személyek, mint a testület tagjai, e feltételeknek nem feleltek meg.
A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felülvizsgálati ok mégsem áll fenn, ezért a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős határozatot hatályában fenntartotta.